• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 37 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
0
Ember
9
Diclonius
2
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
5
Hibrid
2
Incubus
2
Kitsune
2
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Hírek


Yesterday at 9:31 pm
☇ Elkelt!


Yesterday at 8:07 pm
☇ cain & dan


Yesterday at 3:14 pm
☇ Dante && Stella


Yesterday at 1:20 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 mathias rousset










avatar



Vas. Ápr. 03, 2016 6:30 pm
Vendég
Vendég



Mathias Dastan Rousset
"Zu'u lost kriaan hi ont, nu hin sille fen nahkip suleyki."

● becenév: inkább ne becézgesd
● születési hely, dátum: nevesincs kisváros, Franciaország / 1746. január 2.
● kor: kétszázhetven
● faj: void kitsune
● nemi identitás: biszexuális, aromantikus
● play by: lee soo hyuk
● karakterfajta: jelen

Vaermina ● xx ● Aziraphale, Saya ● xx
you're still have all of me

Ha lehetne fekete márványból szobrot faragni, minden bizonnyal őt faragnák belé; gyakran mondják róla, hogy szinte már irreálisan szép a hibátlan, hóka bőrével és karakteres arcvonásaival, a bőre alatt feszülő, szálkás izmokkal és az ereinek sötét meggyvörös-kék hálójával. Haja egyenes szálú és ébenfekete, és általában szabadon hull az arcába, eltakarva ezzel felemás színű íriszeit a kíváncsiskodó tekintetek elől; csak ha jobban szemügyre veszi őt az ember, látja meg, hogy míg az egyik szeme fekete, mint a csillagoktól mentes téli éjszaka, addig a másik sötét méregzöld és pajkosan csillog, valamennyit szelídítve ezzel az egyébként ellenszenvesnek is ható arckifejezésén, a szarkasztikus, hűvös mosolyával és állandóan magasabbra vont szemöldökével. Rendkívül jó emberismerőnek kell lenni ahhoz, hogy az ember bármilyen érzelmet is leolvasson az arcáról, mert általában nem mutatja ki őket; gyakran mondják emiatt azt is, hogy neki érzelmei sincsenek, ő maga pedig olyan, mint a marionettbábu, amit valami sötét, felsőbb erő cibál a láthatatlan kötelékein. Arca egy maszkhoz hasonlóan kifejezéstelen és szinte hibátlan, nem számítva azt a néhány kisebb-nagyobb sebet, amit összeszedett az évek során; kevesen tudják azt is, hogy ezek csak apró töredékei mindazoknak a sérüléseknek, amik tarkítják az egész testét. Rengeteg kisebb-nagyobb heg csúfítja a testét, nagyrészt a hátát és a karjait, amik miatt leggyakrabban nyakig felöltözve látni, főleg feketébe és vérvörösbe, esetleg fehérbe, alkalomtól és kedvtől függően. Alapjában véve a letisztult elegancia jellemző rá, de ez nem jelenti azt, hogy megveti a szubkultúrákra jellemző kiegészítőket, mint például a láncokat vagy nehéz bakancsokat. Kiegészítők gyanánt tetováltatja magát, nagyrészt kétes hírű stúdiókban és privát lakások kanapéján; talán ezek azok a külső jegyei, amik esetleg különlegessé tehetik, mert bevallása szerint egészen átlagosnak számít a száznyolcvanhét centijével és hatvanöt kilójával, ami megtartásának érdekében előszeretettel látogatja a különböző gyors éttermeket és kávézókat. Ha valaki nem ismerné, de könnyen rá akarna találni, nem lesz nehéz dolga; elvégre is ő az, aki állandó jelleggel valamelyik árnyékban rejtőzködik, vanília illatú cigarettájának füstje mögé bújva, és úgy fürkészi a mellette elhaladókat, mint a farkas, ami a prédájára vadászik.

Ha valamihez hasonlítani kéne őt, azt mondaná rá az ember, hogy olyan, mint a csillagoktól mentes, téli éjszaka; az embernek könnyedén az az érzése támadhat a jelenlétében, hogy az árnyak sötétebbek a levegő pedig nehezebb, mint eddig volt, és mintha elektrizálódna is, második bőr módjára tapadva a körülötte lévőkre. Ő maga is kitart amellett, hogy ez egy rendkívül helyes leírás rá; igaz, nem mondaná magát kifejezetten agresszívnak, mert nem híve a fizikai bántalmazásnak, de minden esetre jellemző rá az, hogy manipulatív és hűvös; bármennyire is embergyűlölően realista, modora megnyerő, szavai pedig gondosan összeválogatottak, mintha csak könyvből olvasná fel mindazt, amit mond. Nyíltan senkivel sem ellenszenves, de szemeiben állandóan ott csillog a megvetés a nála gyengébbek iránt; nem tisztel istent sem embert, és nem bízik senkiben, azokon kívül, akik már bebizonyították neki, hogy érdemesek a figyelmére. Rengeteg dolog érdekli, de hamar elunja magát, így minduntalan új kihívásokra van szüksége, amiket meg is keres magának; precíz és kimért, és ha kitűz magának valamilyen célt, bárkin átgázol, hogy elérje azt; nehezére esik beleképzelnie magát másik helyzetébe, mert állítása szerint még egy burgonyába is több empátia szorult, mint belé, ennek ellenére meglepően sokan kedvelik... És még többen ki nem állhatják, de azoknak bizony kereszt az útjára, mert aki egyszer felbosszantja őt, az számíthat arra, hogy a bosszúja valamikor utol fogja érni, és ő egyáltalán nem az a fajta, aki megkegyelmez valakinek a két szép szeméért.
Mindezek után nehéz elhinni róla, hogy valaha is képes lenne szeretni, vagy legalább egy icipici törődést tanúsítani bárki iránt; igaz, ő maga fenntartja, hogy ha akadna valaki, aki felérne a szintjéig és méltó partnere lenne a hatalmában, azt értékelné, bár tudja, szeretni sosem fog senkit; igaz, nem zárja ki a lehetőséget, hogy ragaszkodjon valakihez, de ahogy mondja, sajnálja azt, aki valaha is közel kerülne hozzá, mert nehéz élete lenne egy olyan erős személyiség mellett, mint ő.

when i was younger...

A felhők mögül előbújó hold ezüstös sugarai sápadt fénybe vonták a csatateret, végre láthatóvá téve azt a rengeteg testet, ami a fűben hevert. A háború véget ért; az utolsó csata lecsengett, vörös köde elszublimált az emberek elméjéből, nem hagyva maga mögött mást csak ürességet és a múlt sötét árnyait. A levegő a puskapor és vér szagától volt nehéz; néhol még hallani lehetett az utolsó lélegzetvételeik után kapkodó, sebzett katonák hörgéseit, amik úgy vonzották őt az egykori harctér felé, mint a sötét szobában égő gyertya lángja a molylepkéket.
Mathias Dastan Rousset a harctér szélén, az egyik fának támaszkodva állt, ajkai szélén hanyagul lógott le a cigaretta, amit pár perce sodort magának, és csak nézett maga elé, hanyagul dobolva egy ismeretlen ütemet a bakancsával egy kövön. Nem ok nélkül volt itt; valami azt súgta neki, hogy itt és most még rengeteg érdekes dolog történhet, annak ellenére is, hogy a csata már rág lecsengett. Bár a türelem nem volt az erőssége, kivárt; a cigaretta vége halk szisszenés kíséretében parázslott fel, mikor beleszívott, mélyen a tüdőjébe szívva a füstöt; ezúttal sehova sem sietett, elvégre is mindenki, aki távozni akart innen, már megtette ezt, és innentől kezdve már senkinek sem volt oka arra, hogy ide kószáljon, elvégre is ki akarna megcsodálni egy holttest-halmot az ezüstös holdfényben? Igaz, valami nekrofil társaság számára ez biztos rendkívül jó szórakozás lenne, de kételkedett abban, hogy az elkövetkezendő pár órában idemerészkedne valaki, legalábbis az az egy személyt leszámítva, akire várt.  
Igaz, beletelt pár órába, hogy a várakozása végre gyümölcsöt hozzon; épp az utolsó cigarettáját szívta, mikor megpillantotta az apró, női alakot a csatatér túlsó felén, ahogy bizonytalan, apró léptekkel haladt a holtak felé; bárhol felismerte volna őt, elvégre is érzékei még emlékeztek rá, az illatára, az érzésére, a látványára, így nem volt kérdéses, hogy most sem csalhatják meg; a földre dobta a cigarettáját és leporolta az egyenruháját, amit még valamelyik jobb állapotban lévő holttestről lopott le; óvatosan igazgatva a kabát gallérját lépett ki a fák árnyékából, csak hogy után átosonva az árnyakon a húga mögött materializálódjon, szabad kezét a lány tokára simítva.
- Drága húgom... Mint mindig, a holtak közelében látlak. Kezdek aggódni érted.
Hangja hűvösen, kimérten csengett, ahogy ujjainak fogása szorult a lány torkán; tudta, érezte, hogy meglepte őt, és őszintén szólva meg volt lepődve, hogy a húga nem érezte meg a jelenlétét; ennyire gyenge lett volna? Nem kizárt; már kisebb korukban nem volt a legerősebb, ez most miért változott volna? Igaz, ez az érzés csak a pillanat töredékéig tartott ki benne, aztán tovaszállt, helyét a keserédes önelégültségnek átadva, mikor visszatértek hozzá a fiatalságuk emlékei: mikor kést szegezett a lány torkához, mikor tenyere csattant az arcán, mikor ujjai a torkára szorultak. Hát semmit se tanult ebből? Csalódott volt, hogy minden erőfeszítésének ellenére a lány semmit sem tanult meg mindabból, amit át akart adni neki; igaz, ezt ő minden bizonnyal nem tudhatta, de reménykedett abban, hogy Lilith, ha felnő, rájön, mik voltak a céljai... De úgy tűnik, nem jött rá.
De mivel nem is próbáld szabadulni a szorításából, így ő ezt engedélyadásnak vette arra, hogy fogása még szorosabb legyen a lány torkán; még egy fél lépéssel közelebb húzódik hozzá, másik kezét a lány derekára simítva, ahogy magához húzta őt és a nyakához hajolt, beszívva a narancs és vanília illatát, majd aprót harapva a fülére halkan felnevetett.
- Semmit se tanultál az évek során, igaz? Még mindig ugyanúgy meg tudlak lepni, mint eddig. Ideje lenne kicsit jobban rám hangolódnod, nem gondolod?
Persze a választ már nem várta meg; amilyen hirtelen megjelent, tűnt is el, visszahúzódva az árnyékba, aztán visszaérve a fák közé megint csak rágyújtott - úgy döntött, hogy az elkövetkezendő huszonkét évre megint eltűnik az életéből, hogy majd akkor térjen vissza, ha Lilith végre meg tudja majd őt lepni, mikor végre elég jó lesz ahhoz, hogy elviselje a felelősséget, ami a hatalommal jár, és ha esetleg úgy adódna, mellé is álljon, addig is... Kivár. Ráér. Kétszáz évig kibírta, akkor ez a pár év már tényleg nem számít, nem igaz?


A hozzászólást Mathias Rousset összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 15, 2016 6:27 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar



Hétf. Ápr. 04, 2016 7:18 am
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Mathias *-*
*valamelyik Staff társa hozzon egy vödröt*
Khm.. Szóval: egyszerűen nem találok szavakat. Hogy miért? Szabályosan ittam minden sorodat, amit leírtál. Tetszett-e a lapod? Az nem kifejezés. Nagyon jó stílusban írsz, ismét egy jó karaktert hoztál nekünk az oldalra, szemeim előtt lebeg a jelenet, amit leírtál a történetedben. A jellem is átjött, kíváncsivá tettél, és nagyon is érdekel, hogyan alakítod majd a karakteredet. Vigyázz, mert olvasni foglak. Razz
Nyomás foglalózni, és irány a játéktér. A tesód biztosan meg akar már lepni téged. Very Happy

Vissza az elejére Go down
 
mathias rousset
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: