HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
Seth Bailey Yesterday at 4:44 pm

Tamera Wentz Csüt. Jún. 22, 2017 6:56 pm

Hurricane Bartholomew Szer. Jún. 21, 2017 7:17 pm

Raelynn Weaver Szer. Jún. 21, 2017 6:51 pm

aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Rheia Wilkinson








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Hétf. Ápr. 04, 2016 8:52 pm

Rheia Wilkinson
Survivors have scars. Victims have graves.

● becenév: Wilkinson, Mrs. Wilkinson, Nőstényördög
● születési hely, dátum: 1366. nyara, Franciaország
● kor: 650
● faj: Fire Kitsune
● nemi identitás: Hetero
● play by: Scarlett Johansson
● karakterfajta: Jelen

tequila ● 19 ● - ● 3 év
you're still have all of me

Megjelenésem olyan, akár egy tüzes látomás. Megmagyarázhatatlan, izzó légkör leng körül. Nem valószínű, hogy alacsony termetemmel vívtam ki a figyelmét, hiszen nem vagyok több százhatvan centinél, sokkal inkább a kisugárzásom miatt lett figyelmes rám. A hajam, a bőröm és a szemeim tökéletes kontrasztot alkotnak: tűzvörös, enyhén hullámos tincseim keretezik márványszerű, hibátlan, alabástromfehér arcomat. Ha a szemembe néz, nem fog tudni szabadulni: íriszeim opálkékek, nagyon is metszők, és az élet vad szikrái játszadoznak pillantásomban.
Öltözködésemre a letisztult elegancia jellemző. Többnyire fekete ruhákban pózolok, vagy, ha mégsem, akkor a vörös, a kék vagy a zöld egy-egy sötét árnyalatát választom. Mint a legtöbb nő, én is szeretem az ékszereket, a kiegészítőket és a magas sarkúakat. Körmömet is gyakran festem. Sminkem egyszerű, igyekszem a szemeimet kiemelni. Természetesen nem minden nap öltözök így, szeretem a hanyag eleganciát: a farmert, a bőrkabátot, a bakancsot, és az egyszerű blúzokat és pólókat is.
Fűszeres parfümöt használok.
Hangom akár a jégszilánkokra csorgatott méz.
Testemet három tetoválás ékíti.
A hajamat olykor szőkére festem, továbbá hosszát-, fazonját is váltogatom.

Heves vagyok, és temperamentumos; könnyen fel lehet dühíteni, és teljes bizonyossággal állíthatom, hovatovább garantálom, hogy a haragom le fog súlytani Önre, ilyen-olyan formában. Így nem célszerű nagy volumenű dolgokkal kapcsolatban baszakodnia velem, kérdezzen meg bárkit – ja, hogy mind halottak... az más.
Ennek ellenére, bármilyen hihetetleni is, megfontolt vagyok, és jó előre megtervezem minden egyes lépésemet, illetve pótterveket is szövögetek, valamint a pótterv B terve is készen áll a fejemben. A ravasz, csavaros, elképesztően zseniális elmém már önmagában is egy hatalmas fegyvernek számít – hát még az a mindent elsöprő tűz mágia-, és a különböző harcmodorok, amiknek birtokában vagyok.
Az elszántság és az elhívatottság tökéletes mintaképe vagyok. Acélidegekkel áldott meg a sors. Bármilyen zűrzavarban képes vagyok higgadt maradni, és hideg fejjel gondolkodni.
Határozott vagyok, törekvő, törtető és céltudatos. Tudom, hogy mit akarok, mikor akarom, hogyan akarom, hol akarom – általában mindent, itt és most azonnal. Mindig szilárd álláspontra helyezkedek, és nem engedem, hogy mások döntsenek helyettem.
Két lábbal állok a földön és mozdíthatatlan vagyok. Ha valamit a fejembe vettem, arról nem lehet lebeszélni.
Ismerem önmagamat, ismerem a világot, és könnyen kiismerem az embereket is. Nehezen kötök barátságot, de akit megszeretek, ahhoz hűséges vagyok. Sírig tartó hűségemnek leginkább az az oka, hogy ugyan könnyen barátkozok, de nehezen fogadok a szívembe valakit – úgy igazán, mélyen, hogy minden szívdobbanásommal és lélegzetvételemmel megbízzak benne -, viszont ha egyszer befogadtam, akkor nehezen is mondok le róla.
Számomra a világ kétfelé oszlik: a körön kívülre és a körön belülre. A körön belül vannak azok, akikhez érzelmileg kötődök, akiktől nem kell tartanom, akik rám szorulnak, vagy akikre rászorulok. A körön kívül helyezkedik el mindenki más, aki ismeretlen, aki gyanús, akinek a szándékai nem tiszták, és aki nekem csalódást vagy fájdalmat okozhat, vagy már okozott is.
Nem köntörfalazok, bárkinek a képébe mondom, amit gondolok. Kissé talán nyers vagyok, olykor kissé durva, néha káromkodok; nem kímélem, hiszen könnyen kiismertem már rég, így pontosan tudom, hogy mik a gyenge pontjai, és természetesen ott fogom megütni - képletesen, vagy ténylegesen -, ahol a legjobban fáj.
A rám jellemző nyíltsággal könnyen konfrontálódok. Nem szeretek ugyanis meghunyászkodni, egyenes gerinccel kiállok az elveim mellett. Számomra a helyes magatartásnál fontosabb, hogy valamit elvégezzek, a terveimet valóra váltsam. Ezért - céljaim elérése érdekében – nyugodt szívvel válogatok a széles skálán mozgó eszközeim-, és lehetőségeim között. Mióta bérgyilkosként is dolgozom, néha muszáj a saját szabályrendszerem szerint élnem.
Gondolkodásom világos, mert a tevékenységemnek mindig élesen körülhatárolt célja van, amit el is akarok érni. Mivel jó a megfigyelőképességem, nyilvánvalóan helyesen ítélem meg az embereket és a helyzeteket.
A veszélyek nem ijesztenek meg, hovatovább sokkal inkább vonzóan hatnak rám. Számomra a biztos, egyenletes köznapi élet elviselhetetlen.
Dinamizmusomat heves, tartós, mély érzelmek táplálják. Indulataim olykor könnyen elragadnak.
Személyiségem izzása a körülöttem élők szempontjából egyaránt lehet vonzó és taszító is. Féktelen, megzabolázhatatlan és vehemens-, meghajlíthatatlan, megtörhetetlen, betörhetetlen jellem vagyok.

when i was younger...

Akkor;
Volt olyan időszak a történelemben – tudom, mert már eléggé régen élek ebben az életnek nevezett karikatúrában -, amikor a nők még nem voltak egyebek, csupán puszta használati tárgyak, és élvezeti cikkek. Úgy adták-vették a férfiak az asszonyokat, mintha a legnemesebb, legtisztább vérű tenyészkancák volnának. A szegény ember is hajlandó volt valamit adni a ház urának a lányáért cserébe – ha egy pár kopott, mocskos, szakadt csizmát, akkor azt.
Eléggé kegyetlenül hangzik, nem igaz?
Ettől még igaz - és ettől lesz még undorítóbb.
Szóval mindaz, amit a kor embere a történelemkönyvek lapjain olvas, és hüledezik, mind igazak, a feltett kérdésre a választ-, hogy mégis miért nem tettek a nők akkor valamit ez ellen, megsúgom: nem lehetett.
Persze, mindig voltak-, és vannak is lázadók, legyen bármilyen magasan a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyük, ahol kényük-, és kedvük szerint pózolhatnak. Én például odaadó imádattal romboltam le a kérőim önbecsülését, törtem darabokra az egójukat, és szaggattam szét őket. Természetesen csak költői túlzással, hiszen akkoriban még úrinő voltam. Mindig meg is kaptam érte a magamét, hiszen az 1300-1400-as években, és még utána sokáig nem volt divat az, hogy egy fiatal, szép, tanult nő ne legyen férjnél. Sőt, igazság szerint megvetendő volt. Anyám rettegett tőle, hogy azt gondolják rólam, hogy csupán egy könnyűvérű szajha vagyok.
Visszagondolva, és felelevenítve lelki szemeim előtt az arckifejezését, még most is el-elmosolyodom, de ez akkoriban nem számított olyan viccesnek. Szégyellnem kellett volna magamat. De nem tettem.
Helyette filozófiával, irodalommal és történelemmel foglalkoztam. Színházba és operába jártam, múzeumokat jártam végig, unásig elemezgettem a klasszikusokat és a drámákat. Nagyvilági nő életét éltem, minden akadály-, és ferdén néző szem ellenére is.
Mondhatni megelőztem a koromat, hiszen korán, az 1300-as évek végén elkezdtem emancipálódni. Férjhez végül soha nem mentem, saját akaratomból sem. Tartottam tőle, hogy, ha beleszeretek egy halandóba, és el kell hagynom – hiszen eléggé meglepő volna, ha eltelne tíz, húsz, harminc, vagy ne adja ég, negyven, ötven év, és egy pillanatot sem öregedek. Mintha csak az időbe fagytam volna, míg a férfi, akit szeretek, mellettem öregszik meg. Majd kileheli a lelkét.
Nem. Egy ilyen jellegű veszteséget nem engedhettem meg magamnak. Nem hagyhattam, hogy a szerelem szepszise megfertőzze az elmémet, a lelkemet, a szívemet. Így tehát soha nem maradtam senkivel huzamosabb ideig. Soha nem hagytam, hogy bárkibe is beleszeressek. Voltam múzsa, és éppen csak egy tüzes látomás, a nő, akit soha nem kaphat meg, útitárs, beszélgetőpartner, barát, ellenség, vagy éppen titok – szerető.
De a szerelem? Soha.
Aztán jött a második világégés; itt van, a nyakunkon, szinte már érzem, ahogy a fülembe liheg, és én valahogy megúsztam egészen idáig kényszerházasság nélkül. Nem mintha momentán ez lenne a legfontosabb dolog az életemben, de valahol makacs, önelégült büszkeséggel tölt el a tudat, hogy így van.
- Rochester! – ez vagyok én. Szőke haj, kék szem, szép idomok, csinos arc. Első blikkre semmi egyéb. Nem az okos nő. Nem az érdekes nő. A csinos nő. – A papírjait – az asztal mögött ülő férfi írt még valamit az előtte heverő lapra, míg balját felém nyújtja. Érdes tenyerére fektetem az irataimat, amiket átvesz és hanyagul maga mellé ejti-, majd szétteríti őket az asztalon, mintha csak francia kártyák volnának.
- Részt vett kiképzésen? – kérdezi, csak úgy mellékesen, miközben a nekem szánt nyomtatvány üresen hagyott helyeit tölti ki, gondosan, odaadó figyelemmel másolva az adataimat.
- Tessék? - csak itt áll meg a toll sercegése, majd a szikár férfi felpillant rám, és úgy néz, méreget, mintha csak egy eltaposandó féreg volnék.
- Hús köd – hangja érzéketlen, és fagyos, érzelemmentes, vállat is von, és folytatja az írást. Érdektelenségét nem értem, akárcsak a kimondott szavait.
- Az mi? – szemöldököm felszalad homlokomon, úgy kérdezem meg.
- Nem mi, hanem ki - korrigál, gúnyos mosolyra görbítve szépen ívelt ajkait. Azt hiszem, hogy nem mond mást, én pedig nem óhajtok többet kérdezni. Kezdem kellemetlenül érezni magamat, és a gyomrom öklömnyire szorult. Hirtelen nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt ez az egész. Az ember azt gondolná, ha megvan már vagy négyszáz éves, képes úgy döntéseket hozni, hogy ne bánja meg azokat később. Vagy egy szívdobbanásnyi idő elteltével.
Váratlanul szólal meg újra, de továbbra sem néz rám, és a hangjába sem vegyült még egy cseppnyi érzelem sem.
- Ön lesz az - színtelen hangon beszél. - Ha nem fogják be ápolónak, vagy tábori munkásnak, esetleg élelmezőnek, és kikerül a harctérre, akkor valószínűleg az elsők között lesz, akik meghalnak. Nem fogja észrevenni a taposóaknákat, és, ha egy olyan felrobban, apró cafatok maradnak csak önből, amit kiskanállal lehet majd összeszedni. Vagy, ha nem ez, majd szitává lövik - megütközve nézek rá, és ezzel az arckifejezéssel találkozik ő is, amikor végre újra felnéz rám. - Mi az? Tán nem megijedt? Még elfuthat, kedves – vonásaim vasszigorba fagynak, állkapcsomat megfeszítem, és minden félelmem ellenére elmosolyodom.
- Nem futok el – még a hangom is magabiztosan és sziklaszilárdan cseng.
- Ez esetben itt írja alá – hezitálás nélkül fordítja felém a papírt, bök az aljára, és nyújtja felém a papírt.
Engem pedig éppen olyan érzés kerít hatalmába, mintha a halálos ítéletemet írnám alá.

Most;
Mint, ahogyan azt a mellékelt ábra is tökéletesen szemlélteti, nem haltam meg. Élek, mi több, virulok. Mostanra megtanultam, hogy mit jelent a küzdés, a harc, a félelem, a bátorság, a hit, a remény, a becsület, az igazság, a kötelesség, az irgalom és a szabadság. Voltam hadifogságban, öltem embert a saját szabadságomért cserébe. Megöltem ártatlanokat és gyengéket is. Megvágtam másokat, és engem is megvágtak. És tudom, hogy nincs annál magasztosabb érzés, mint, amikor rálőnek az emberre, de nem találják el.
Sok mindent átéltem, megéltem, túléltem, és rengeteg mindent tanultam, a több, mint hatszáz év alatt, amit magam mögött tudhatok.
És, talán az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam, minden kétségem, minden észérv, és minden logika ellenére, hogy mi a feltétel nélküli szeretet fogalma, jelentése - érzése. Bármilyen erősen is tagadom, vagy titkolom Andrew elől, így van; szeretem.
Csak éppen nem hozom túlságosan gyakran a tudtára. Még a végén hozzászokik, és megun engem. Azt nem tudnám elviselni. Azt hiszem, beleőrülnék, belehalnék. Hovatovább, még a végén megölném.
Nem is értem, mikor történt mindez. Mikor váltam feleséggé. Egyik napról, a másikra történhetett, egyetlen szempillantás volt csupán. Rosszallóan szedem össze a hanyagul földre dobott ruháját, és vágom hozzá, egyenesen a képébe. Pont, mint azt a rosszul sikerült tortát, amit nagy igyekezettel próbáltam megsütni, tejszínhabbal borítani, majd cseresznyével díszíteni. Épp úgy, ahogy esetleg egy-két-sok vázát-, vagy komplett étkészletet törtem már össze rajta, jobb esetben mögötte, a falon. Vagy kacéran dobok neki egy csókot, a távolból, mielőtt munkába indulnék. Vagy a nagy filmezések közepette egy szem pattogatott kukoricát a szájába – hogy aztán heccből az egész tálat rá boríthassam. Pezsgővel-, és vízzel is nyakon öntöttem már, egy-egy viccért, amiért nem poén tallér járt, értelemszerűen, az elképzelt kis befőttesüvegbe.
Azt hiszem, mi már csak ilyenek vagyunk.
Indokolatlanul boldogok ebben a csupán jóindulattal nevezhető, házasságnak titulált intézményben, és köszönjük szépen kérdését, de tökéletesen érezzük magunkat.
Sosem bírunk elszakadni egymástól teljesen. Néha úgy érzem, mindent feláldoznék a szerelméért, máskor meg éppen ellenkezőleg, a lehető legmesszebb akarok kerülni tőle, annak reményében, hogy akkor sikerül majd lenyugodnom, és visszakapnom a lelki békémet.
De... az igazság az, hogy Andrew az én nagy döntésem.  Ő az, aki mellett ébredni akarok, és akivel el akarok aludni, és minden mást csinálni e két dolog között. Mert végre szabadon választhatok, mint minden nő az emancipáció óta, és én választok is. Én Andrewt választom.


A hozzászólást Rheia Wilkinson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Máj. 24, 2016 1:37 pm-kor.
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Ápr. 09, 2016 10:41 pm

you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Rheia *-*
Először is piros pont jár neked, amiért keresett karaktert hoztál, mindig imádom ezért az embereket, ez nálad sincs máshogy. Másodszor csodaszép a pofid Scarlett egy istennő és jól néz ki Renner mellett.
A lapodra rátérve. Én letaglóztam. Egyszerűen csodaszép az, ahogy fogalmazol, a szavak csak úgy olvastatták magukat, minden szavad ittam magamba, és úgy olvastam volna tovább, pedig nem egy rövid történetet raktál ide nekünk. A jellemed annyira illik a pofidhoz, és olyan szépen lerészletezted, és még unalmas sem volt *-*
A történetedből pedig megrudhatjuk hogy érezted magad abban a társadalomban ami régen volt, és a választásod is. Hát én örülök annak, hogy Andrew mellett döntöttél, biztosan jó lesz neked ott mellette, csak kérdés meddig maradtok egyben, szó szerint.
Foglald le a pofidat, és vidd játszani az uradat, Üdv itt nálunk *-*

Vissza az elejére Go down
 
Rheia Wilkinson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: