HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
Annie Bailey Today at 10:18 am

Vendég Yesterday at 8:36 pm

Daria Lavoie Yesterday at 3:42 pm

Dante Seavers Yesterday at 1:30 pm

Opal Wroblewski Hétf. Jún. 26, 2017 9:05 pm

aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Rafael Styne








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Kedd. Ápr. 12, 2016 7:12 am

Rafael Styne
”Testvér nélkül elveszettek vagyunk.”

● becenév: -
● születési hely, dátum: Hely ismeretlen 1998. 03.11
● kor: 18 év
● faj: WereHyena
● nemi identitás: Heteró
● play by: Ash Stymest
● karakterfajta: jelen

●  ●  ●
you're still have all of me


Nézzük milyen is vagyok. Először is… kiállhatatlant mondanak sokan, de szerintem ez messze nincs így. Nem kenyerem a kerülgetés vagy a mellébeszélés. Ami a szívemen, az a számon. Nem mondom, hogy nem volt már belőle problémám, de ilyen az élet. Jól forgatom a szavakat, mint más a fegyvert. Hajlamos vagyok beceneveket aggatni másokra, nem azért, mert a nevüket nem tudom megjegyezni, csak pusztán így egyszerűbb és szórakoztatóbb. A védelmező ösztönöm elég nagy, és laposra verem azt, aki a tesómba beleköt. Olykor elönt a düh, és török-zúzok, nem nézem, hogy ártok-e ilyenkor bárkinek. Képes vagyok nekimenni akárki álljon is velem szemközt, ilyenkor, roppant öntelten el is hiszem, hogy én sérthetetlen vagyok. Kaptam már nagy zakót emiatt, de sosem nő be a fejem lágya. Sok mindennek mondtak már, de az bizonyosan tagadhatatlan, hogy hűséges jellem vagyok, aki a testvéréhez ragaszkodik és tűzbe menne érte.
Fontos számomra, talán még a saját életemnél is fontosabb, s ezt olykor hajlamos vagyok elfeledni, de nem szálltam el magamtól teljesen.
Nem ismerem a lehetetlen fogalmát, emiatt nem is ért sohasem kudarc az életben.
A szótáramban nem szerepel a gyengeség kifejezése sem. Aki igazán akar valamit, azt el is éri. Sokak szerint mérhetetlen önbizalommal születtem, és ezt az égieknek köszönhetem. Milyen ostoba felfogás, hogy egy nagyobb hatalom kezében van megírva a jellemem, és annak fejlődése? Badarság, mert én vagyok a saját sorsom kovácsa.

A kinézetem? Nyisd ki a szemed, és nézzél rám. Megvan? Remek. Az arcomat általában mindenki megjegyzi, fogalmazhatunk úgy is, hogy elég jellegzetes. Tisztában vagyok a külső adottságaimmal, felesleges lenne felértékelni azokat. Pofátlanul egyenes félrenyírt sötétbarna haj, ami még az esőn sem hullámosodik. Kék szemek, amik a lelkedbe látnak. Szarkasztikus mosoly, ami sosem hervad le a képemről. Sápadt, jéghideg, márványra emlékeztető bőr. Tetoválások tömkelege, amik takarják a karjaim, és nem csak azokat. Fekete, szakadt farmer, valamilyen zenekar pólója, bőrdzseki, tornacipő. Láncok és biztos tűk tucatjai, amik díszítik ruházatom, ezen kívül szegecseket is vélhetsz felfedezni rajtam, ha jobban szemügyre veszel.
Egy fekete árny, aki csak elsuhan melletted és ennyit láttad...
Mégis mindenhol ott van.
175 cm, 70 kg


when i was younger...


A bő 18 évem nyilvánvalóan nem tesz még igazi  Vér Hiénává, de tekintve, hogy sosem igyekeztem az árnyékba húzódva, értelmetlen rejtőzködéssel tengetni végtelen mindennapjaimat, néhány sor aligha elegendő arra, hogy leírjam eddigi életemet. De talán az is megteszi, ha kiemelek néhány jelentősebb momentumot.
Nem volt egyszerű életem már az elején sem. Az anyaméhben egy másik személlyel osztozkodtam. 260 napig. Előttem bújt ki onnan, rá három perccel követtem én. Egy kiló és 90 deka, nem tudom milyen hosszal érkeztem, tesóm nagyobb súllyal pottyant a világra. És jóval hangosabban is. Mondhatnám, hogy unalmas életünk volt, de ez nem igaz. Inkább bonyodalmas, hiszen testvéremmel folyton balhéztunk. Bennünk volt a gén, mely lehetővé tette a harcias viselkedést. Már kis takony korunk óta. Együtt Mindig.
Hatalmas ház, nagykert, egy kissé flúgos, de imádni való kutya, aki veletek együtt nő fel. Egy sütivel tömő nagyi, egy repülni tanító nagyapa, persze, elméletben, nem gyakorlatban. Bár az eséseket tekintve... mindegy is. A szüleid imádnak, minden tökéletes. Tökéletes. Erről álmodtunk mindig is. De árvaházba kerültünk már 3 évesen. A szüleink autóbalesetben haltak meg. A szomszéd, aki vigyázott ránk, intézkedett. Nem volt senkink. Vagy legalábbis nem tudtunk semmilyen más családtagról.
Na de lapozzunk.
Csak mi ketten maradtunk egymás számára. A családnak mindig össze kell tartania. Ezt az egy dolgot is édesanyámtól tanultam meg, hogy család az első. Ha nevelőszülőkhöz is tudtak minket adni, mert külön soha, semmilyen körülmények között soha nem váltunk el, akkor is 9 nap volt amit kibírtak velünk. Visszahoztak minket mindig az intézetbe. Mi nem bántuk. Jól megvoltunk ott is. Szívattuk a többi kölyköt. Meg a dolgozókat.
De aztán 15 éves korunkban, minden a feje tetejére állt. Addigra már 15 nevelőszülő vitt minket vissza. Senki, de tényleg senki nem bírt velünk. És ez így volt jól.
Épp az ablakpárkányon ücsörögtem, testvérem valami gagyi sorozatot nézett, mikor valaki belépett.
- Azt hiszem rossz ajtón jöttél be, ez itt nem Disneyland. - képtelen vagyok kedvesen köszönteni, normális ember módjára bemutatkozni, inkább a távirányítóért nyúlok és felhangosítom, hogy a sorozatra oda tudjak figyelni, s az ismeretlent ki tudjam tökéletesen zárni.
- Másra születettek, mint hogy itt gubbasszatok. - ekkor mindketten rápillantottunk. A tekintete izzott, baljós aura vette őt körbe. De mindketten rákoncentráltunk. Minden porcikánk őt figyelte. A Nő neve Domino volt és Vérhiéna, mint mi. Gyönyörű volt, eszet bódító... Kötődni kezdtünk hozzá már abban a pillanatban.
Nagy felfordulást csináltunk az egész épületben, az egyik takarítót kinyírtuk és leléptünk.
Hogy mondjam el, miért is öltük meg azt az embert? Persze. Igen, beismerem, miért tagadnám? Neked elkotyogom, de lehet te is megmurdelsz mert miért ne? Lehet, olyan hangulatban találsz...
De... most jön a dolgok nehezebbik része, még annál is nehezebb, mint hittem volna előzetesen. Nem most fogok filozófiai eszmefuttatásokba fogni, s jelenleg nem is érdekel különösebben a dolognak ez a része. A fő az, ami ott megtörtént, az élmény és a tanulás... Dominoval tartottunk. Mentünk, követtük a nőt, akit akkoriban a mindenségnek láttunk. Megosztotta velünk a tudását, tanított, kiképzett minket. Profi volt. Az alfánk, a királynőnk lett. A Falkája részesévé váltunk. Beilleszkedtünk mindketten. Erre vágytunk talán mindig is. A dolgok durván jöttek és mentek. Túléltünk bármilyen összecsapást. Loptunk, csaltunk, hazudtunk és öltünk. Kínoztunk. Csak hónapokkal később állt össze a kép, amikor már megannyi kiképzésen, és önfejlesztésen estünk át. A csaj hadsereget gyűjtött, szervezett… nem bántuk. Bárhová is mentünk, vérfürdőt hagytunk magunk után. Rettegtek a nevünktől. Aztán mindennek vége szakadt.


- Végeztél már? - lépett be a tesóm a szobába, én meg abbahagytam a gépelést. - Mint látod, még mindig nem. - pillantottam fel rá, míg ő helyet foglalt az ágyon és vigyorgott.
Számítottam arra, hogy a béke, amit jelen pillanatban még átéreztem olyan könnyedséggel száll tova, mintha mindig is az lett volna a dolga. Nem, mintha az a típus lettem volna, aki képes egy helyben ülni és úgy tenni, mintha semmit nem kellene csinálni, de mivel most pontosan ez volt a feladatom így nagy nehezen, de elviseltem. Most pedig, mikor már egy icipicit kezdtem volna elmélyülni benne és ténylegesen megtalálni az örömöt az egészben úgy jelent meg Tommy, mint egy vihar. Vagy, ahogy mondani szokás derült égből villámcsapás, habár a pusztítás egy igazán nagy viharhoz volt hasonlítható. – Keressük meg Dominót. Menjünk Bacon Hillsbe. Hogy mi a terv?
Nem szeretem a terveimet elmondani senkinek, elég ha én tudom.
A katona már csak ilyen.
A végletekig elmegy, ha kitűzött célja van.
Az ötlet pedig már végképp nem tudom honnan pattant ki, mert hogy nem az ép eszemből az is biztos! Mindenesetre, ha már belekezdtem, - és ha őszintén be kéne vallanom, még akartam is - akkor már folytattam.  

Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Kedd. Ápr. 12, 2016 7:02 pm

you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Rafael *-*
Jó itt látni ezt a karaktert, és ahogyan olvastam a lapot, szerintem tökéletesen eltaláltad a dolgokat. Szörnyű dolog elveszíteni a családodat, és nevelőszülők által nevelkedni, még akkor is, ha azok 9 napnál nem tartottak tovább. Az biztos, hogy az alfátok megváltoztatott titeket, és most biztosan hiányzik neked/nektek. Szóval nem is tartalak fel tovább, nyomás pofit foglalni, aztán szövögesd a terved, hogy megtaláld Domino-t. Sok sikert hozzá. *-*

Vissza az elejére Go down
 
Rafael Styne
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: