• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 44 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
4
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Avatarfoglaló


Yesterday at 9:49 am
☇ December 24. (night)


Hétf. Dec. 11, 2017 7:56 pm
☇ Forgive me - Lynne + Kai


Hétf. Dec. 11, 2017 7:09 pm
☇ Félvér Tábor - FRPG

Vendég

Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 damien a. maddox










avatar



Pént. Ápr. 15, 2016 10:05 pm
Vendég
Vendég



Damien Ashley Maddox
just give me one more reason to keep my heart beating

● becenév: a Damient nem igazán lehet becézni
● születési hely, dátum: Beacon Hills / 1991. december 27.
● kor: 24
● faj: kanima
● nemi identitás: biszexuális, aromantikus
● play by: takahiro moriuchi
● karakterfajta: jelen

Hircine ● xx ● ?? ● xx
you're still have all of me

Damien Ashley Maddox tipikusan az a fajta személy, akitől végigfut a gerinced mentén a hideg, ha meglátod az utcán; nem kell hozzá semmilyen természetfeletti képesség, hogy az ember észrevegye, valami nehéz, veszélyt súgó aura lengi kerül, valami titokzatos, amit legszívesebben eltitkolna az egész világ elől. Nem is kell különösebben szemügyre venni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, valami nincs rendben vele, és itt nem csak magáról a fajáról van szó és a tényről, miszerint a teste és az elméje visszautasította a vérfarkassá válást. Amióta csak emlékszik rá, mindig is gondjai voltak; eleinte csak nem tudott kiállni magáért, ami miatt rengetegszer bántották, aztán nehezen boldogult az őt gyötrő kétségekkel és problémákkal. Mélypontjairól magasságokra emelkedett és vissza, mindvégig igyekezve fenntartani a látszatát annak, hogy minden rendben van; nevetett, szeretett és funkcionált, mint mindenki más, de amikor senki sem látta, képes volt magába roskadni és órákon át csak bámulni maga elé. Maga sem emlékszik rá, ez mikor kezdődött; mindig is magának való volt, többre tartotta a gitárja és skiccfüzetei társaságát a korabeli fiatalok társaságánál és sosem ragaszkodott senkihez, talán csak a családjához. Az öccse volt az, akiért a tűzbe ment volna; ha neki akart ártani valaki, ő egyből ugrott és a kölykét védő farkas módjára karmolt és harapott, ha kellett. Az apai kéz irányításának hiányában valamilyen szinten rá volt kényszerítve, hogy saját magát nevelje fel, és ezen a téren talán alaposabb munkát is végzett, mint a szülei végezhettek volna; talán ebből adódóan is sikerült olyan katonás fegyelmet és összeszedettséget erőltetnie magára, ami mögött senki sem láthatta, ha esetleg épp széthullófélben lett volna. Mindig is példakép akart lenni az öccse számára, még ha tudta is, hogy nem feltétlenül cselekszik helyesen; elvégre is az ő kedvéért hozott létre olyan viselkedésformákat magánál, amik alapjában véve nem is voltak jellemzőek rá. Szinte már obszesszíven ragaszkodik az öccse iránt, mondván, hogy ő az, akinek a kedvéért még küzd magával és a problémáival; ennek ellenére nem engedi őt közel magához, sőt, kifejezetten elutasító vele szemben, mert retteg attól, hogy egy kontrollálatlan pillanatban esetleg kárt tehetne benne. Igaz, ugyanakkor az életét is köszönheti neki; ha Avery nem lenne, már rág alulról szagolhatná az ibolyákat. Ő volt az is, aki rábeszélte őt arra, kérjen segítséget, és az ő hatására kezdett el pszichiáterhez járni és gyógyszereket szedni, és őt vitte magával az első vizitre, pár nappal azelőtt, hogy elzárkózott volna tőle.
Ha őszinte akarna lenni, beismerné, hogy igazából pánikszerűen fél; rengeteg dolog van, ami nyomasztja, de a legnagyobb félelme saját maga; bár már hónapok teltek el, amióta megtörtént vele az, ami, de azóta sem tudja elfogadni azt, amivé vált; igaz, valahol mélyen még hisz abban, hogy egy nap majd túllép mindenen és végre békében lesz saját magával; addig is izolálni fogja magát, menekülni a felelősség és az igazság elől, ahogy eddig is tette, annak ellenére is, hogy tudja, hogy pont most lenne a leginkább szüksége arra, hogy valaki mellé álljon és támogassa.
Alapjában véve nem tartja magát rossznak vagy épp veszélyesnek, mégis, ha rosszabb napján találna rá valaki, nem tudná garantálni, hogy nem esne baja; bár agresszióját igyekszik legtöbbször saját magán vagy a környezetében lévő tárgyakon kiélni; igaz, a gyógyszerek, amiket szed, eltompítják benne ezt a belső kényszert, apatikussá és zombimód holdkórossá téve őt, de ez még nem jelenti azt, hogy száz százalékban ura lenne saját magának... És ez az, ami a legjobban megijeszti igazából.


Ő a Maddox-testvérpárnap az a tagja, aki megjelenésében inkább az amerikai származású apjukra ütött; száznyolcvankét centijével még az apján is túlnőtt és családja hátterén szintre már absztrakt megjelenésű, tekintve, hogy ehhez a magassághoz csupán hatvannégy kilós súly társul. Hóka, tetoválásokkal díszített bőre alatt mélykék pókhálóként futnak az erei, behálózva szálkás izmait; csak a figyelmes szemrevételező láthatja, hogy a tetoválásai között kisebb-nagyobb hegek sorakoznak, rendszertelenül elszórva a szabad bőrfelületeken - sikertelen öngyilkossági próbáinak emlékei. Bár nem mondhatja, hogy szégyelli bármelyiket is (nem akarta ezzel felhívni magára a figyelmet, sosem volt divat-emo), azért igyekszik őket elrejteni, vagy egészen könyékig bekötözve a kezeit kötszerekkel, vagy egészen lehúzva a pár számmal nagyobb pulóvereinek ujjait, hogy a fürkésző tekintetek véletlenül se lássanak többet, mint amennyit ő akar mutatni nekik; haja is mindig kócosan lóg a szemeibe, félig-meddig eltakarva ébenfekete, megfakult íriszeit. Szemei alatt állandóan sötét karikák húzódnak, kialvatlanságának állandó tanúiként; bevett szokása, hogy alsó ajkát állandóan rágcsálja, így nem ritka az sem, hogy a saját vérét veszi; igaz, ezt általában észre sem szokta már venni.
Mivel szobájából csak akkor mozdul ki, ha az tényleg szükséges, nem igazán ügyel arra, mit vesz fel; leggyakrabban melegítőnadrágban látni és kinyúlt pólóban, esetleg pulóverben, ahogy a házuk helyiségeit járja az éjszaka közepén, hogy a lehető legkevesebb lakóval találkozzon, vagy ha úgy adódna, senkivel; igaz, a gardróbja rengeteg igényesebb ruhadarabot is tartogat, nagyrészt a fekete összes árnyalatában, legyen szó szűk, szakadt farmerekről vagy különböző együttesek pólóiról. Ha már végre ráveszi magát, hogy kimozduljon a négy fal közül és civilizált ember módjára nézzen ki, akkor stílusára leginkább a letisztult, ám lázadó elegancia a legjellemzőbb, a biztostűivel, láncaival és nehéz bakancsaival; ezeken kívül elmaradhatatlan kísérői a fekete szalagok a bal csuklóján, amikből jelen pillanatban hattal rendelkezik, minden öngyilkossági próbájára eggyel. Igaz, az egyiken egy pici, macska alakú függő is lóg, amit még az öccsétől lopott el, annak ellenére, hogy pár éve még ő volt az, aki ajándékba adta neki. Jellemző külső jegye még, hogy állandóan a füle mellé tűzött cigarettával mászkál; igaz, inkább dísznek tartja azt ott, minthogy ténylegesen elfüstölje, így a nap végén legtöbbször visszarakja azt a dobozába, érintetlenül.

when i was younger...


["A világon három nagy hazugság van.
Az első: a gyógyszerek megoldják a problémáid.
A második: ígérem, hogy nem élvezek a szádba.
És a harmadik... Akárhogy is gondolkodok, csak nem akar eszembe jutni."
]


Tizenkét éves volt, amikor először kezdett rájönni, hogy valami nincs rendben vele. A mai napig emlékszik rá, hogy a szobájának ablakpárkányán gubbasztott, a felhúzott térdeire támasztva a skiccfüzetet, amit a születésnapjára kapott a szüleitől; igaz, majdnem fél évbe telt, mire végre rávette magát, hogy rajzolni is merjen belé, mert attól félt, hogy ha valamit elrontana, az szentségtörés lenne egy ennyire drága és szép ajándék esetében;emlékezett még, hogy az ablakon túl virágoztak a cseresznyefák és a tavaszi napsütés kellemesen melengette az arcát, mikor arrafelé fordult. Az öccse a szobája puha perzsaszőnyegén feküdt, ide-oda tologatta a kisautókat, amik akkor a kedvenc játékai voltak, csak néha-néha felpillantva, hogy apró mosolyt villantson a bátyjára; Damien ilyenkor visszamosolygott rá, majd visszatért a rajzoláshoz; grafitja nyomán lassan keltek életre a kinti cseresznyefák, a madarak, és végül a Fuji-hegy a háttérben, ahogy azt anyja mesélte neki egyszer. Emlékezett rá, hogy akkor minden vágya az volt, hogy egyszer eljusson Japánba és élőben is láthassa a tájakat, amikről csak álmodni mert: az Aokigahara-erdőt, a virágzó cseresznyefákat, Tokió zsongó utcáit. Emlékezett rá, hogy az öccsével mennyi mindent terveztek el arra az alkalomra, ha egyszer tényleg sikerülne kijutniuk oda... Aztán minden terve romba dőlt, mint a homokra épített kártyavár.
Azt hitte, majd mindvégig ura lesz a helyzetnek; maga sem értette, hogy képes minden alkalommal mosolyogva integetni apja eltávolodó autója után, mikor delegációkra utazott, vagy hogy volt képes úgy nevetni, mintha mi sem történt volna, mikor anyja megkérdezte, milyen napja volt. Rezzenéstelen arccal mondta neki, hogy nem történt semmi, miközben üvölteni tudott volna a bordáiba maró fájdalomtól, mert megint megverték, mikor az öccse védelmébe állt; kötelességtudatosan görnyedt a tankönyvei fölött, akár éjszakákba nyúlóan is, csak hogy az estéket és délutánokat az öccsével tölthesse, és igyekezett igazi mintagyerek lenni, csak hogy apja büszke lehessen rá, mikor visszatér, de soha nem kapott tőle egy jó szót sem, vagy dicséretet, és bár maga sem tudott akkor még róla, ez lassan kezdte felemészteni. Maga sem emlékszik már, mikor érte el azt a mélypontot, hogy végezni akart magával; a penge remegő, ezüstös fénye a kezében és a vér szaga a levegőben még mindig élesen rezonált a fejében, csakúgy, mint az öccse rémült arca, mikor tizenhárom évesen szembesült azzal, hogy a bátyja a saját vérével festett ül mintákat a puha, fehér perzsa szőnyegre, amin évekkel korábban ő még játszott. Nem akarta, hogy így emlékezzen rá; mégis, csak ezt adhatta neki, és nem győzött ezer és egy alkalommal bocsánatot kérni tőle, mikor Avery volt az, aki az anyjuk előtt titokban újra és újra megmentette az életét, fertőtlenítette és szakértően bekötözte a felmetszett csuklóit és alkarjait, majd elkísérte őt a pszichiáterhez, akit az interneten talált neki. Az életét köszönhette neki...; mégis ellökte magától, kegyetlen szavaival és hűvös viselkedésével, mondván, hogy így mindkettejüknek jobb lesz, aztán ezt addig mantrázta magának is, amíg elhitte, hogy tényleg így van.


A Nővel pár hónapja találkozott, amikor elutazott pár hétre a nagyszüleihez; emlékezett még a vállaira omló, hullámos, vörös tincsekre, a méregzöld szemeinek csillogására a telihold ezüstös fényében és ajkainak puhaságára, mikor először megcsókolta; a kapcsolatuk egy pohár whiskytől kezdődött, amit a kisváros egyik bárjában fogyasztottak el, és a Nő autójának hátsó ülésén végződött, ahol sietősen, kapkodva szeretkeztek; Damien még a nevét se tudta, azt se, honnan jött, vagy miért; mindkettejüknek csak annyi volt a célja, hogy testi vágyaikat kielégítsék, aztán mindketten mehessenek a saját útjukra, de akkor a Nő fogai a torkára martak; a szex és vér szaga lángoló fájdalom volt az elméjében, az egész testében, és a magyarázat minderre, miszerint egy új, jobb életet kapott ezáltal, egy kicsit sem nyugtatta meg, sőt, csak még nagyobb káoszt eredményezett az egyébként is zavart lelki állapotában; aztán a Nő eltűnt az életéből úgy, ahogy jött, és Damien Ashley Maddox magára maradt azzal a gyötrő problémájával, miszerint fogalma sem volt, mivé vált, a harapás pedig csak sajgott és sajgott a nyakán, és a fantomfájdalma egészen a szívéig ért, hatalmas űrt hagyva benne, amit nem tudott betölteni sehogy sem.


Puha léptek surranása a parkettán és a pehelysúlya alatt megnyikkanó, hibás deszka; az öccse tíz percen belül már negyedszerre haladt el az ajtaja előtt, amit kulcsra zárt, amint csak sikerült kitoloncolnia a fiatalabb Maddoxot a túloldalra; igaz, a szíve hevesebbet dobbant, ketrecbe zárt madár módjára megrebbenve bordáinak börtönében, mikor a karjai a nyakába kulcsolódtak, és kedve lett volna őt ugyanúgy magához húzni és átölelni, mint annak idején, mikor kisebbek voltak, de megijedt a gondolattól, hogy érzi az illatát és hallja a szívdobbanásait; valami idegen és ismeretlen kapta fel a fejét benne, vörös szemeivel Damien lelkének mélyére látott és olyan gondolatokat ültett az elméjébe, amiktől ő maga is megijedt; nem akarta őt ellökni magától, de mielőtt jobban meggondolhatta volna, mit tesz és mond, a kegyetlen szavak már elhagyták az ajkait; a felismerés jéghideg, csontos ujjaival mart a szívére, mikor az ajtó csattanása visszhangot vert az elméjében és a kulcs kattant a zárban. Most háttal az ajtónak támaszkodva ült; hallotta öccsének lépteit a túloldalon, számolta is őket, egy-kettő-három-négy-öt az egyik irányba, egy-kettő-nyekk-négy-öt a másikba, fura háromszögeket járt a kopott parkettán, és szíve vadul zakatolt a mellkasában; Damien kezében megremegett a notesz és a toll, amiket eddig szorongatott, mert ezer és egy dolog lett volna, amit el akart neki mondani, többek között az, miért tette azt, amit, el akarta mondani, hogy párszor kihagyta a gyógyszereit, hogy egyre rosszabbul van, hogy fél, szinte már retteg, hogy nem akarja Őt bántani, hogy időre van szüksége, de mielőtt jobban átgondolhatta volna, mit tesz, csak egyetlen szót firkált a lapra, remegő kézzel és hevesen dobogó szívvel, majd egy lendületes mozdulattal letépte azt és a folyosóra csúsztatta az ajtó résén, abban reménykedve csak, hogy az öccse emlékszik még arra, amit az anyjuk tanított nekik az anyanyelvén.
Annyi mindent szeretett volna neki mondani, de csak egyetlen szóra telt, aztán a notesz kihullott a kezéből és halkan koppant a parkettán, és Damien a saját kezére harapott, hogy ne üvöltsön fel tehetetlen fájdalmában.
ごめんなさい。
Utálta magát ezért.


["A világon három nagy hazugság van.
Az első: a gyógyszerek megoldják a problémáid.
A második: ígérem, hogy nem élvezek a szádba.
És a harmadik... szeretlek."
]
Vissza az elejére Go down


avatar



Kedd Ápr. 19, 2016 3:53 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Damien! *-*
Ha ramaty elfogadó szöveget kapsz, akkor az a te hibád, mert jelenleg nem találom a szavajat, annyira lenyűgöztél azzal, amit kiadtál a kezeid közül. Ez a nap ma ilyen, hiszen most is nagyon megtisztelve érzem magam, azért, hogy téged is én olvashatlak is. A jellemed nem rövid, de ez nem baj, mert egyáltalán nem is unalmas, pont annyira részletes, amennyire élvezhető is, nekem nagyon tetszik! *-*
A történet rész is csodálatosra sikerült, tényleg nem találok szavakat arra, hogy milyen szépen használod a szavakat, a mondatod szerkezete annyira jól fel van építve, hogy élvezetessé teszi az egészet. Csak úgy olvastatatták magukat, és amikor a végére értem elszomorodtam, hogy nem olvashatom tovább. Szóval inkább fuss, foglald le a pofid, és vesd bele magad a játékba, nyomon foglak követni *-*

Vissza az elejére Go down
 
damien a. maddox
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Raina Maddox
» Damien Knight
» Damien Knight

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterlapok-
Ugrás: