• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 37 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
8
Diclonius
2
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
5
Hibrid
2
Incubus
2
Kitsune
2
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Évszak szépe


Yesterday at 12:03 am
☇ Stells & Ash


Csüt. Aug. 17, 2017 11:50 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Aimend L. Wheland










avatar



Kedd Május 03, 2016 10:41 am
Vendég
Vendég



Aimend  Leagaire Wheland
I can be strong, but not without weakness. I can be helpless, but not defeated. I can be cut deep, but I'm not bleeding

● becenév: Aimend, esetleg Ai, de mindannyian tudjuk, hogy az hülyén hangzik.
● születési hely, dátum: Dublin, 1998. április 12.
● kor: 18
● faj: Druid
● nemi identitás: heteroszexuális
● play by: Bae Su Ji „Suzy”
● karakterfajta: jelen

Ally ● xxx ● - ● 5 év
you're still have all of me

Mindenki tudja, hogy milyenek a szokványos 18 éves lányok, nem igaz?  Legszívesebben egész nap otthon punnyadnának egy doboz pizza és egy jó film mellett, vagy mindenféle szünet nélkül együtt lógnának a barátaikkal. Rendszeres gond az, hogy a szekrényben valahogy sosincs annyi ruhadarab, amennyire egy teljesen hétköznapi embernek szüksége van, és a legnagyobb problémájuk általában kimerül a szerelemben vagy a tanulásban. Értelmetlen dolgok miatt lázadoznak, a szabadságukért harcolnak, még akkor is, ha azt teljes mértékben a magukénak tudhatják. Minden elutasító szó vagy gesztus a padlóra küldi őket, de aztán felállnak és tovább lázadnak a világ ellen. Nos, Aimend is hasonló. Sokszor szeretne idősebb lenni a koránál, sokszor pedig inkább megállítaná az időt és nem öregedne. Tele van ellentmondásokkal, ugyanúgy felvágták a nyelvét, mint legtöbb kortársának és ugyanolyan hisztis, mint bármelyik másik tinédzser. Szereti a ruhákat, a sminkeket, szereti csinosnak érezni magát. Rajong a filmekért, a sorozatokért, a zenéért és mindig más bandáért. Aimend ezt is szeretné. Ha nem kellene semmi mással foglalkoznia, csak azzal, amivel minden vele egykorú is teszi. Azonban van valami, amitől különlegessé válik. A származása. Habár nincs ínyére a dolog, attól még egy druida családba született, így amióta csak az eszét tudja, tisztában van vele, hogy a legendák a vérfarkasokról, a mesék a kitsunékról mind igazak. Ugyan Aimend szokása minden olyan feladatból sunyin kihátrálni, amihez nem igazán van kedve, ez alól viszont nem tudott kibújni. Az apukája folyamatosan tanította, és a halála után, a bátyja átvette az oktató szerepét. Egyébként Aimend lusta. Nem fektet olyan dologba energiát, ami nem érdekli, ezért sem valami fényesek az iskolában a jegyei, valamint a szétszórtsága is rendszeresen hátráltatja. Általában lazán fogja föl a dolgokat, azonban rettentő gyorsak a hangulatváltozásai, ezért az apró dologból könnyen csinál hatalmas problémát, és olykor a komoly dolgok cseppet sem hatják meg. Sokszor jellemző rá a harcias és akaratok viselkedés, ön és forrófejű, valamint szívesen provokálja az embereket is, sokszor a saját kárára. Azonban a lobbanékony jelleme mögött jelen vagy másik is, akinek minden egyes kritika és durva szó fáj, aki képtelen lenne bárkit is bántani, és aki végtelenül könnyen és őszintén szereti meg az embereket. Aimend ritkán sír. Azonban, ha mégis megteszi, akkor teljesen biztos, hogy komoly dologról van szó.
A külsejét illetően, Aimend kimondottan szép. Barna, mandulavágású szemei remekül harmonizálnak gesztenyebarna hajával és fehér bőrével. Általában barátságos mosolyra húzza vékony ajkait, szemei pedig szinte mindig vidáman ragyognak. A hosszú évek, amíg versenyszerűen táncolt megformálták a testét: hosszú lábaihoz és lapos hasához viszonylag formás domborulatok társulnak. Aimend tisztában van a külső adottságaival, amit általában szeret ki is használni. Ennek ellenére nem az a fajta, aki ezt tartja a legnagyobb erényének. Szeret nőiesen és divatosan öltözködni, ugyanakkor sokszor látni sportos, vagy éppen laza szerelésben is. Szereti a változatosságot, ami a ruhatárán is meglátszik, de sokszor a hangulata is befolyásolja, hogy éppen miben jelenik meg aznap.

when i was younger...

Fák. Mindenhol csak fák. Meg fű. Gazok. A háznak titulált farakás gyakorlatilag ki sem látszik a rengeteg természeti szarságból. Ha nem egy magas lépcső vezetne fel hozzá, észre sem venném, hogy van itt egyáltalán ilyesmi. Már most utálom az egészet. Én nem tudom, hogy mi járhatott a bátyám fejében, amikor a semmi közepén építette fel azt, amit most már kénytelen leszek az otthonomnak nevezni, de tutira képtelen volt azt a parányi kis valamit használni, ami elméletileg a fejében van.  Már az is bosszantó, hogy ahelyett, hogy New York-ba vagy Los Angeles-be költöztünk volna, pont egy ilyen pici helyen élhetem le az életem hátralevő részét, egy kibaszott erdő közepén. Szerinte ez marha jó hely, mert nyugodt, a madarak csicsergése hangosabb, mint a városban és még szarvasokat is láthatunk. De könyörgöm, szarok én a szarvasokra. Hol fog maradni a kocsi dudálás? A vonat süvítő hangja? A részeg fiatalok röhögcsélése? Komolyan, ez olyan, mintha megvonta volna tőlem az altatódalomat. Előre tudom, hogy mennyire para lesz itt esténként elaludni a néma csöndben, meg sötétben. Mert ugye a fényszórók, az utcai és a közlekedési lámpák és a boltok kivilágított logójának a fénye sem fog többet bevilágítani az ablakomon. Már most hiányzik Szöul és a város nyüzsgése. Jó lett volna, ha ott maradhatunk, de túl sok fájdalom gyülemlett fel abban a városban ahhoz, hogy folytatni tudjuk az életünket. Tudom, hogy Traith miért döntött így. Mostanában már én sem tudtam úgy ott lenni, hogy ne jussanak eszembe folyamatosan a történtek. Tudta, hogy idővel felemésztene az egész. 3 éve annak, hogy a szüleink meghaltak. Tisztán emlékszem anya arcára, amikor a semmiből megjelenő vérfarkas feltépte a hasát. Ahogy erőtlenül a földre hullott… ahogy utána apa is… képtelen vagyok kiverni a fejemből. Ha nincs a bátyám én is ott haltam volna meg velük. Már akkor is felmerült a költözés gondolata, de végül maradtunk. A bátyám folytatta a tanításomat, hogy azt a tudást és azokat a képességeket, amiket druidaként örököltem ne hagyjam elveszni, legalábbis ő ezzel érvelt. Engem igazából soha nem kötött le ez az egész. Szívesebben néztem sorozatokat, vásároltam ruhákat és töltöttem az időmet a barátaimmal. Mindig apa erőltette annyira, most meg Traith teszi. Mindenesetre már nem félek a természetfelettitől. A bátyám megtanította, hogy hogyan védjem meg magam, és megmutatta azt is, hogy miként vagyok képes gyógyítani, habár embereken még sosem próbáltam. Teljes biztonságban éreztem magamat ezek után, marhára elhittem, hogy engem többé nem bánthatnak, mert képes vagyok távol tartani őket magamtól. Viszont arról sosem szólt nekem senki, hogy az emberek is képesek elviselhetetlen fájdalmat okozni. Egy fiú miatt volt az egész. Elvileg együtt voltunk, gyakorlatilag a kapcsolatunknak nem volt semmiféle kölcsönös érzelmi alapja. Tudtam mindig is, hogy nem jelentek neki többet egy kurvánál, akit bármikor elrángathat magához, ha úgy tartja kedve, mégsem tudtam neki soha nemet mondani. Számtalanszor meg akartam tenni, de egyszerűen nem ment. Azt hiszem, túlságosan féltem attól, hogy utána nem keresne meg. Aztán végül fogta magát, és eltűnt. Senki nem látta, kiiratkozott a suliból, a házuk pedig tátongott az ürességtől. Én pedig voltam olyan balfasz, hogy nekiálltam keresni, és hát hol máshol kezdtem volna, mint a távolról sem jó hírű baráti társaságában, akiknek a gyülekezőhelye nem ám egy kávézó vagy egy kocsma volt, hanem egy elég sötét sikátor. Életem legnagyobb hibáját követtem el, amikor odamentem. Azóta nem tudok úgy belenézni a tükörbe, mint azelőtt. Hiába dörzsölöm mindig egyre erősebben a szappant a bőrömbe, úgy érzem, hogy soha nem tudom magamat tisztára mosni. Akárhányszor egy nagy fiúcsapatot látok az utcán, megremeg a szívem, az egész testem és képtelen vagyok elmenni mellettük, olyankor mindig csak az jár a fejembe, hogy el kell bújnom. Hihetetlen, hogy még mindig ez van. Pedig már két hónapja az egészek. Azt nem állítom, hogy nem javult a dolog, a bátyám rengeteget segített, már sokkal jobb, de nem gyógyultam meg. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e rá, de a bátyám szerint Szöulban semmiképpen sem.
Kikapcsolom az övet, majd kiszállok az autóból.
- Tényleg nem mehetünk inkább valami hotelbe lakni? – teszem fel a kérdést, de Traith továbbra sem vevő az ötletre. Felsóhajtok és felnézek az építményre. Igazából közel sem annyira rossz, mint gondoltam. Sokkal modernebb hatása van, mint amilyen Traith ízlése. Ami azt illeti, szerintem neki nem is tetszik igazán, de valószínűleg nem érdekli. Az, hogy mostantól az erdő közepén fogunk lakni szerintem mindenért kárpótolja. Meg az a Nemeton nevű fa is, ami miatt végül Beacon Hills mellett döntött. Mesélt róla valamit, de igazából tökre elfelejtettem, hogy miért is olyan érdekes neki. Mindenesetre azt hiszem, hogy én készen állok az újrakezdésre. Akárhogy is, tovább fogok lépni. Elvégre egy Wheland-ot nem törhet meg semmi. Legalábbis apa mindig ezt mondta.
Vissza az elejére Go down


avatar



Kedd Május 03, 2016 3:43 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja

Na, hellóka Cool
Kifogtad a legszigorúbb bírálót, a többiek hozzám képest igazi kisangyalok elfogadás téren, szóval rettegj. Twisted Evil
Kezdjük is a jellemeddel. Érdekes karaktert hoztál létre, tetszik az, ahogyan játszottál a szavakkal és igyekeztél szóismétlés nélkül leírni ezt a kis bemutatást. Kibontottad, részletes képet adtál arról, hogy milyen is Aimend, ez tetszett. Már az kevésbé, hogy a küllemed mennyisége eltörpül a jellemed szószáma mellett. DE, ahhoz képest tökéletesen s minden baj nélkül el tudtam képzelni a pofidat.
Térjünk át a történetedre. Itt egyből meg is említenék egy olyan dolgot, ami szúrja a szememet. A belsőt és a külsőt E/3-ban írtad, de itt már váltottál E/1-be. Kérlek, legközelebb úgy folytasd, ahogy elkezdted. Tartamilag rendben volt, talán egy mondatvégi írásjel hibát találtam, ebbe nincs szívem belekötni. Abba viszont igen, bár itt lehet, hogy én tévedek, vagy félreértettem valamit, hogy elbújnál inkább a csoportos fiúktól, mert gondolom megerőszakoltak a nagyvárosban, nem igaz? Hát akkor tökéletes hely lenne az erdő, ahol nincs tömeg. Ezen kívül, mint mondtam fentebb, nekem tetszett a történeted, s ezért elfogadlak. Futás foglalózni, és játszani. *-*

// Imádlak azért, hogy druidát hoztál, abból kevés van *-*

Vissza az elejére Go down
 
Aimend L. Wheland
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: