HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Dean Johnson








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Kedd. Máj. 17, 2016 10:42 pm

Dean Johnson
One day, I’m gonna hurt you. I promise.

● becenév: Nem pazarlom ilyenre az időmet.
● születési hely, dátum: Chicago, Illinois, USA; 1986. február 9.
● kor: 30
● faj: Werejaguar
● nemi identitás: Heteroszexuális
● play by: Garrett Hedlund
● karakterfajta: Jelen

ihavenoname ● kortalan vagyok ● titok ● titok
you're still have all of me

Nos, azt kell mondjam, szeretem magamat nézni a tükörben. Jó, mondjuk ezen nincs miért csodálkozni, elragadó vagyok, a nők elolvadnak, ha meglátnak az utcán. Leginkább sötétszürke szemeimnek és kiváló ízlésemnek köszönhetem, hogy eddig senki nem tudott visszautasítani, tökéletes ábrázatomról nem is beszélve. Magas vagyok, ez tény, de nem is az a nyurga típus. Inkább a pont jó kategóriába sorolnám magam. Alkatilag ugyanez a helyzet, habár azt hozzá kell tennem, hogy izomzatban nem szenvedek hiányt. Igen, azt hiszem, kezdek a „tökéletes” irányába haladni. Öltözködésről nem tudom, mi értelme beszélni, ebből a szempontból egyszerű ember vagyok - hehe, „ember”. Azt veszem fel, ami jól áll nekem, ennyi a történet. Nem hinném, hogy jobban ki kéne fejtenem.

Elég, ha odafigyeltél az előbb, egyből rájössz, milyen a személyiségem, nem? Önbizalmam az van, egy kicsit talán nagy az egóm is, de egyébként egy rendkívül rendes pasi vagyok. Aha, bevetted. Egykor még tényleg az voltam, de most már ez egyáltalán nem mondható el rólam. Az előbbi kettő természetesen megmaradt, de mellé társult a kellemes gyilkossági hajlamom, a vérszomj és a hölgyek iránti féktelen vágyam. De ez utóbbit még el tudom hanyagolni, ha úgy tartja kedvem. Minden akkor változott meg bennem, amikor megkarmoltak. Nem ér nevetni, nem egy kismacska okozta karcolásról beszélek. Egy vérfarkas tette, de nem éppen az lett belőlem, amire mindenki számított.

when i was younger...

Mai napig élénken emlékszem az átváltozásom napjára. Ahogy az a szemét belém vájta a fogait, széttépett, a karmaival cirógatta a csontjaimat, átszakítva húst, bőrt és mindent, ami az útjában állt. Aztán mocsokban vergődve, a saját véremben fuldokolva, egy sikátor kellős közepén otthagyott, mint a macskák a félig megrágott egeret. Undorító látvány lehettem. Nem tehetek arról, hogy ez történt, átcsesztek. Úgy volt, hogy meggyógyulok.
Na jó, azt hiszem túl gyorsan vágtam bele. Kezdem az elejéről.
Néhány éve, amikor még nagyon ragaszkodtam ahhoz, hogy a szülővárosomban maradjak életem végéig - pff, mekkora egy idióta! -, gyakran eljártam az ősökhöz. Egy részről, mert nem volt munkám, másrészt anyám jól főzött. Sose sajnálta ráfordítani az időt a konyhatündérkedésre, ha az ő kicsi fiacskájáról volt szó. Pedig volt neki felfogadva már évek óta egy szolgálólányka, Carla. Ó, édes Carla, puha bőrű, bársony hajú teremtés, feszes combokkal. Igazi tökély volt, én mondom. Micsoda fogás, és micsoda pazarlás! Ahelyett, hogy felmosta volna a szüleim padlóját, melengethette volna az ágyamat, amíg haza nem érek, várhatott volna rám csipkés fehérneműben, és egész éjszaka hancúroztunk volna... Elkalandoztam.
Tehát igen, sűrűn benéztem a drága családomhoz, utána legtöbbször betértem valamelyik bárba, hogy kicsit lepihentessem fáradt idegrendszeremet. Apám ünnepélyes beszédei az elbaszott életemről mindig olyan érzést váltottak ki belőlem, mintha kövekkel dobáltak volna meg. Igaza volt, és szerettem volna változtatni ezen, de sehogy se jött egy jó állásajánlat. Akárhol kutakodtam, mindig elutasítottak. Talán a jellemem miatt? Vagy az asztmám okozott nekik akkora gondot? Fogalmam sincs, pedig az egyetem végéig tanultam mint a gép, szerettem volna valami menő állást, de semmi nem akart összejönni. Miután a diplomámmal nem kezdhettem semmit, próbálkoztam fizikai munkánál, de nem. Senkinek nem esett meg rajtam a szíve, bár nem mintha ezt kívántam volna.
Apám pedig ezt nem kívánta elfogadni, sőt, minél jobban próbálkoztam, annál durvábban leugatott. Éppen ezért kerültem aznap este is abba a kis kocsmába, ahol találkoztam vele. A nevére mai napig nem emlékszem, csak arra a gusztustalan vigyorra, amit nem lehetett letörölni a képéről.
Jó fej volt velem. Dumálgattunk, ittunk néhány pohárral, csak úgy férfi módra. Olyan hétköznapinak tűnt, sejthettem volna, hogy valami gáz van vele. Aztán azt mondta, segít rajtam. Képes elvenni a szenvedésemet, és semmi mást nem kell tennem, csak igent mondanom.
Ki az a hülye, aki bedől egy idegen pasasnak, aki kedvesen ajánlatot tesz, hogy kigyógyít valami durva betegségből?
Deadpool megtette. Megszívta.
Mások már rég valami pszichopata hasfelmetszőnek nézték volna, vagy vámpírnak, de én nem láttam a fickót gonosznak. Totál lúzer módra hagytam, hogy átverjen. Nyilván eleinte én is kételkedtem. Adott néhány nap gondolkodási időt, meg egy névjegykártyát, amit azóta is a pénztárcám egyik zsebében őrizgetek, ki tudja miért. Már eléggé megkopott, az egyik szélén egy kisebb kávéfolt is éktelenkedik. Sokáig szorongattam a kezemben, éjt nappallá téve, elvégre mégiscsak egy nehéz döntés előtt álltam. A könnyű, de ismeretlen út, és a nehéz, de a fater szemében becsületes út közül kellett választanom, és, mint minden fénykorát élő felnőtt, természetesen a könnyebbik mellett szavaztam. Még csak fel se kellett hívnom a csávót, tudta jól, mit akartam.
Az éjjel, épp hazafelé tartottam, isten tudja honnan, amikor az a rohadék beráncigált két lepusztult épület közé, a teljes sötétségbe, ahol senki nem lát. Mint a villámcsapás, úgy marcangolt szét, kegyelmet nem ismerve. Kurvára fájt, nem mondom. Ennél már csak az volt rosszabb, amikor a várva várt halál nem vitt el.  Legbelül szánalmasan könyörögtem, hogy eltávozhassak végre, de hiába. Ehelyett jól kiröhögött az élet, és ez lett belőlem. Egy vérjaguár, teljes valójában.
És itt érünk ahhoz a ponthoz, ahol kezdeni akartam a sztorit.
Az elején nem volt önuralmam. Mindenre mentem, ami mozgott. Egész hullahegyek maradtak utánam, és még ez se nyugtatott meg. Körülöttem mindenkire képes voltam ráfogni, hogy köze volt ahhoz, ami történt velem, még akkor is, ha legbelül tudtam, nem így van. Ennek az őrületnek lettek áldozatai a szüleim, Carla, a szomszédok, és az összes rokon, aki épp a városban járt. Gyűlöltem a világot, önmagamat, az embereket. Csakhogy aztán kezdett tetszeni az öldöklés gondolata, és elkezdtem finoman, okosan gyilkolni. Becserkésztem a kiszemeltjeimet, mondhatni vadásztam rájuk.
Miután kiismertem a képességeimet, minden erőmet belefektettem a kutatásba. Meg akartam találni emberi mivoltom elpusztítóját, a férfit, aki miatt kivégeztem az egész családomat. Kutattam, de nyomát sehol se találtam. Dühöngtem, ó, de még mennyire. Egészen addig nem tudtam megnyugodni, amíg rá nem bukkantam Beacon Hills csendes kis városára. Egy darázsfészek, tele természetfeletti darazsakkal. Reméltem, hogy itt megtalálom, akit keresek. Alig várom, hogy megleljem, és kifacsarjam az utolsó csepp életet is a testéből. Látni akarom, ahogy kialszik a fény a szemében, ahogy nem létező lelke tovaszáll a Pokolba. Ha kell, oda is utánamegyek, de megszerzem a bosszúmat, mindenáron.
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Hétf. Máj. 23, 2016 5:40 pm

you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Mr. Johnson! *-*

Meg kell, hogy mondjam az egoistaságból kicsit vegyen vissza, mindenkinek jobb lesz. Értem én, hogy vérjaguár lett, de a vércicákból nagyon kevesen vannak, s ezzel a viselkedéssel csak rontja a túlélési arányukat. A másik dolog, a bosszú hidegen tálalva a legjobb, én már csak tudom, vén róka vagyok higgye el nekem. De utána keressen valami hobbit, mert a bosszúállóskodás nem kifizető dolog, nézze csak meg a Marveleseket, hamarosan munkanélküli végzik. lol!
De térjünk a lapjára. Nem vettem benne észre hibát, sőt nem is akartam, hisz miért tenném? Razz Nekem tetszett, és sajnálom, hogy az apja egy p.cs.
A Deadpoolos hasonlaton meg jót nevettem, főleg azért mert előtte Brandont fogattam el, aki az ő arcát viseli. yey
Remélem azt a személyt is látjuk majd, aki ezt tette Önnel. Amit pedig szívből kívánok, hogy a bosszúhadjárata sikeres legyen! bounce


Vissza az elejére Go down
 
Dean Johnson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Annabelle Johnson
» Pietro Maximoff -hős- aaron-taylon johnson

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: