• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 37 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
8
Diclonius
2
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
5
Hibrid
2
Incubus
2
Kitsune
2
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Stells & Ash


Yesterday at 11:50 pm
☇ Tom Hiddleston


Szer. Aug. 16, 2017 11:24 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Jack Cross










avatar



Szomb. Május 21, 2016 2:31 am
Vendég
Vendég



Jack Cross
I love my work... And want to start again...

● becenév: Nemakarodtudni...
   ● születési hely, dátum: London, hajdani Brit Birodalom, 1853. október 6.
   ● kor: 162
   ● faj: Kitsune (void)
   ● nemi identitás: heteroszexuális
   ● play by: Colin O'Donoghue
   ● karakterfajta: jelen

user neve: talán megsúgom... talán... ● kora: 20 ● multi: - ● tapasztalat: 7-8 éve űzöm az ipart
you're still have all of me

Frederick Abberline, a Scotland Yard nyomozója idegesen olvassa a napilapot tölgyfa asztalánál. Emberi agyában pörögnek a fogaskerekek, próbálja megtalálni az összefüggéseket, ok-okozati viszonyokat felállítva egyes esetek között. Konkrétan egyetlen egy ügy az, amin éppen dolgozik, s amiért idehívták. Bonyolult és egészen misztikusnak mondható a probléma: fel kell kutatnia valakit. Valakit, akiről alig tudni valamit, csupán azt, hogy hisztériát váltott ki Anglia szerte. S a tény, hogy ő titkon nem csak a halandó, de a természetfeletti lények bűneseteit is vizsgálja, különösen aggasztja, hogy miféle bestiával is állhat szemben. Persze a sajtó és az átlagemberek nem tudnak a rajtuk kívül élő, humanoid lényekről, neki pedig úgy kell tennie, mintha valóban nem is léteznének. Minden apró nyomot, ami csak nem-emberi tevékenységre utal, el kell tüntetnie a kíváncsi szemek elől, miközben jelentést tesz róluk a vadászok számára, hogy azok is segíthessék munkáját.
Egy ifjú rendőrtiszt jelenik meg ajtajában. Bebocsájtást kér. Abberline int neki, mire a fiatal férfi egy köteg aktát tesz le elé.
- A kért anyagok, uram.
- Köszönöm, elmehet.
A férfi távozik. Abberline leteszi az újságot a sok rémhírrel, és pár másodpercig csak nézi a papírtömböket. Mindet át kell vizsgálnia. Egytől egyig. Mindenféle személy van köztük, aki kicsit is ért a precíz vágáshoz vagy az anatómiához: hentes, orvos, borbély… És, ami összeköti őket, az az a tény, hogy mind természetfelettiek. El is kezdi olvasni őket sorban… Viszont egyikük sem tűnik az ő „emberének”. Órák telnek el a nagy kutakodásban, mire egy érdekes mappába nem botlik.
- „Dr. Jonathan Allan Cross… Sebész… 188 cm magas, fehér bőrű, férfias testalkatú fiatalember. Haja sötétbarna, szemei ciánkékek, arcszőrzete ápolt. Öltözete elegáns, polgári jellegű”, bla, bla, csupa unalmas história… Hmm… „Megbízható, türelmes jellem, aki mindig precizitásra törekszik. Munkáját tekintve elhivatott, segítőkész. Optimista, vidám személyiség, lelkiismeretességre, szorgosságra neveltetett. Tisztelettudó, udvarias, talpig becsületes”, igen, igen… „Ha egyszer elhatározza magát valami mellett, azt végbe is viszi…”
- Méghozzá bármi áron, Felügyelő úr…
Valaki megjelenik mellette. Fogalma sincs, mikor léphetett be, mindenféle előzetes kopogás nélkül, de határozottan felé magasodik és a kezében tartott aktát olvassa. Íriszei különös fénnyel izzanak, void kitsunékre emlékeztető színárnyalattal. Abberline némán pillant fel rá.
- Tudja, Frederick… A mások életében való kutakodás nem éppen szép dolog. Nem úriemberhez méltó. Ön mégis ezt teszi…
Ellép a nyomozó mellől, megkerüli az asztalt és szembe kerül vele, leülve egy odahelyezett, bársonnyal borított székre.
- De, persze, mindent az ügyért, nem igaz? Akkor engedje meg, hogy kiegészítsem azt, amit abban az aktában olvashat… Jonathan Cross gyermekkora agresszív és erőszakos volt, mentes a szeretet bármiféle jelétől. Ebből adódóan a szeretetet, a szerelmet sajátosan fogja fel, s olykor igencsak érzéketlen másokkal szemben. Elveit fanatikusan, de ügyesen leplezve követi. Egyetemi évei alatt tanult némi pszichológiát és pszichiátriát is, hobbi szinten, így sokszor a szerint bánik az emberekkel, manipulálva őket, boncolgatva lelkük és tudatuk minden kis szegletét. Gyermekkora szörnyű körülményei miatt igényli a figyelmet, az elismerést, amelyet olykor, főleg mostanában… Igencsak agresszív úton próbál elérni, már csak puszta szórakozásból is. Botránkoztat, hogy a figyelem központjában állva még inkább rejteni tudja valódi szándékát, s röhög a markába, hogy senki sem tudja, kicsoda is ő valójában. Kitalált még egy márkanevet is magának, hogy a történet még kerekebb és a jövőre tekintve legendásabb legyen. Világmegváltó célját sosem téveszti szem elől, ami naggyá teszi majd. Egy nap visszanézve, azt mondják majd, hogy ő szülte a XX. századot… Tudja, kiről beszélek, ugye?
Nem érkezik válasz. Abberline feszülten, ám figyelmesen fürkészi a vele szemben ülő idegent.
- Mit akar hát tőlem, uram?
- Azt, hogy ha jót akar magának, akkor nem leplezi le; hogy megtartja magának a mocskos kis titkát. Mert ha nem teszi, akkor elkapja, mert el fogja tudni kapni, és a saját szeme láttára fogja kimetszeni a veséjét és elfogyasztani vacsorára. Életben tudja addig tartani, ha kell, hiszen az iskola, tudja… Sok mindenre megtanította. Van olyan megátalkodott és rémes, hogy megtegye, akár a családjával is, szintén a saját szeme láttára. A lányáért pedig olyan kár lenne… Azok a csodás, vöröses fürtök azokkal a nagy, zöld szemekkel… Fantasztikusan játssza azt a Schumann darabot esténként… Ne akarja hát magára haragítani, Frederick… Se a vadász cimborái, se a hatóságok nem érdeklik. Jól ismerem őt… Hiszen az ő nevét viselem.
Abberline holtsápadtan mered a jelenségre. Szóval Ő az, akit keres. A fenyegetés hallatán viszont nem tudja, mit kellene most tennie. Akárhogyan is, emberből van maga is, és a lányát mindennél jobban szereti. A férfi pedig hirtelen eltűnik, árnyakká bomlik szét, ami arra engedi következtetni, hogy jól használja természetfeletti képességeit. Ismét egyedül van, de ki tudja, hogy nem figyelik-e… Remegő kezével becsukja az aktát, mély lélegzetet vesz. Nagyon biztos lehet a dolgában, ha ilyen könnyen itt hagyta, bármiféle, a felügyelő által tett reflektálás nélkül.
S mikor a munkából hazaért, leánya fogadja hatalmas lelkesedéssel. Azt meséli a vacsoránál, hogy egy különös fiatalember szólította meg a nap folyamán, mikor a barátnőjével és a nevelőnőjével sétálgatott. Rendkívül nyájas volt, hangjának selymes baritonja borzongató, s mind emellett hihetetlenül vonzó és jóképű férfi. Már jó pár napja körülöttük somfordál, de végre megszólította. Ígéretes udvarlónak tűnik… Abberline pedig néhány apai morgolódás kíséretében dolgozó szobájába vonul. Nem akarja, hogy családja a kétségbeesést lássa rajta.
Gondolkodni fog ezen az ügyön. A család számára a legfontosabb ezen a világon. Nem engedheti, hogy bármi bajuk is essen…

when i was younger...

1860. november 29.-e…

- Istenem, pedig úgy szerettem!
A siránkozó és lepcses szájú Kate Brice ledöntötte az újabb pohár skót whiskyt a torkán, s azzal a lendülettel le is fejelte az előtte lévő asztalt, a könnyeibe fulladva. Felsóhajtottam.
- Jaj, hagyd már magad! Inkább mesélj róla még egy kicsit!
Meglöktem a vállát, hogy térjen végre magához, közben rendeltem magunknak még egy kört abból a löttyből. Nagy nehezen megemelkedett, szipogott, mint egy kisgyerek. A részeg barom, aki akkor már felkettyintette kétszer-háromszor az este folyamán, horkolva borult le a székéről, jó nagyot koppanva a padlón. Idióta… De legalább már fizetett.
- Olyan… Olyan fess volt, és… És kedves…
- Kedves… Biztos azért tette tönkre apádat is.
Megint felzokogott, én meg átöleltem a vállát, hogy megnyugodhasson kicsit.
- Na… Folytasd!
- London Cityben élt, valami hajógyárnak volt az aligazgatója. Fogalmam sem volt róla, hogy el akarja venni a földjeinket, vagy hogy ki akar engem is használni.
- Pedig mit is akarhatna egy szegény, vidéki lánytól egy városi gazember?
Rám emelte hatalmas, kék szemeit és egy pillanatra mintha tényleg megsajnáltam volna. Kicsit jobban magamhoz öleltem, hátha abbahagyja végre a sírást. Mindenkinek megvolt és megvan a maga baja, nem kell magát ilyesmivel sajnáltatni… Vagy csak nem kellett volna annyit innia. Ehh, már mindegy volt. Eleget hallottam így is erről a Charlesról, vagy kiről. Inkább nem vártam meg a következő italt. Minden szó nélkül felálltam, Kate pedig követte a példám. Késő volt, menni kellett haza. Őt úgyis várta már a kis porontya abban a lukban.
- Tényleg… Mi van a kis Jackie-vel?
- Mi lenne? Attól a féregtől van, még hasonlít is rá…
- Azt én is tudom, te ostoba liba! Nem arra értettem!
- Ja! Már azt hittem… Jaj!
Nevetve botlott meg nagy szédelgésében, de megtartottam, nehogy elessen. Az én vékonyka testalkatomhoz képest az övé már kicsit nehezebb volt, de azt hiszem, elbírtam vele.
- Otthon van a kis isten átka. Vagy csavarog valahol, fogalmam sincs. Napközben mindig az utcákon kóricál valamerre, de este általában már várni szokott, énekelgetve magának. Majd kiderül az…
Nagy nehezen kinyitotta a zárat, segítettem neki leülni az ágyra, és már durmolt is. Nem kellett neki esti mesét mondani… A kis Jack pedig a lócán ült, hatalmas kék szemei az egyre csonkuló gyertya fényében kísértetiesnek hatottak. Jóképű kislegény volt, de mindig haragos tűz égett a tekintetében. Éreztem, hogy gyűlöl engem. Mellette az asztalon félig megpenészedett kenyérszelet… Éhezett szegény, úgy lehet egész nap. Ch, a kis róka… Mert az volt. Én tudtam, mert már találkoztam hozzá hasonló dögökkel. Az anyja is tudta, de sose foglalkozott ezzel a ténnyel igazán. Még félni se félt tőle, semmi… Mivel a kis Jack vonásai Charlesra emlékeztették Kate-et, ezért elég érzéketlen volt vele mindig is… Még azzal sem foglalkozott, mit gondolhat a kisfiú, miközben az egyik kuncsaftja éppen a szeme láttára… Istenem… Inkább gyorsan elsiettem… Valamiért nem bírtam tovább a szemébe nézni.
Aznap este hallottam felőle utoljára. Róla is, és az anyjáról is. Kate-ről persze kiderült, hogy megölték a stricik, mert nem fizetett… A mi hibánk volt… Nem kellett volna folyton kocsmázni hívni a Ten Bellsbe… Azt hittem, sokkal több összespórolt pénze van, és csak a lustaság miatt nem akar dolgozni jönni, vagy inni, vagy bármi…


- Mary Kelly! Juhú! Bambul, angyalom? Mi ez a nagy letörtség?
Dr. Cross kedves, kissé rekedt hangja térít magamhoz.
- Elnézést, csak… Csak egy emlék… Kissé szétszórt vagyok ma. Azt se tudom, milyen napot írunk…
- 1888. augusztus 31.-ét. Lassan már szeptember elsejét, mivel öt perc és éjfél.
Szórakozottan megpöndöríti bajuszát, miközben egy kis pohár bor társaságában a mai újságot olvassa. Biztos sok dolga volt ma is, és nem tudta még alaposan átolvasni. Whitechapel egyetlen sebészorvosaként pedig nem is csoda.
- Hallotta maga is?
- Micsodát, bogaram?
- Hm, ezek szerint nem. Pedig a lapok is megírták!
Rábökök a cikkre, mire pápaszemeit odafordítja.
- „Gyilkosság! Mary Ann Nicholst holtan találták a Buck’s soron…” Miss Nichols halott?! Ez aztán a tragédia! Mégis ki tehette ezt?
- Nem tudják még… Martha Tabram gyilkosára gyanakodnak…
- Akiről még szintén nem derítettek ki semmit…
- Igen…
Pár perces néma csönd nehezedik ránk. Ő az újságba bámul, én pedig magam elé. Szegény Mary! Remélem, minél hamarabb megtalálják azt a mocskot, aki végzett vele.
- Hmm… ”Torkán két, hasának alsóbb részén egy mély, roncsolt szélű vágást találtak, valamint számos metszést a hason, melyeket ugyanazzal a késsel ejtettek.” Beteg állat…
Eltorzulnak vonásai és megissza a maradék borát. Feláll.
- Sajnálom, Miss Kelly, de nem élvezhetem tovább elbűvölő társaságát. Ez a szomorú esemény sajnos elvette a kedvem mindentől. Vigyázzon magára, és a többiek is!
- Úgy lesz, és megértem… Várjon! Emlékszik még Kate Brice fiára, a kis Jackre? Nem tudja, mi lett vele, miután az anyja meghalt?
- Árvaházba került, majd elmegyógyintézetbe. Agresszív kölyök volt, folyton bántotta a társait. Pár év után azonban egészen rendbe jött, és befogadtam őt a másik fiammal.
Leesik az állam.
- Maga fogadta örökbe? De miért?
- Mert nagyon szerettem az anyját. Ha akkor, jó pár évvel ezelőtt nem ítéltek volna el érte a szüleim, még feleségül is vettem volna… De hát, egy örömlányt nem lett volna ildomos beházasítani egy jó nevű polgári családba…
Mélyet sóhajt, majd biccentve távozik. Na, várjunk… Lehet ő volt az a helyes fiatalember, akivel tegnap előtt érkezett a Ten Bellsbe? Elég zaklatottnak tűnt, ki is kirohant… Mondjuk őt Jonathan Allan Crossként mutatta be a doktor. Lehet nem ő volt az, hanem a másik fia, akit említett. Ki tudja…

1888. szeptember 8.

- Jöjjenek, emberek! Vegyék az újságot! Címlap sztori: újabb haláleset a Hanbury utcában! Az áldozatot megcsonkították! … Köszönöm, hölgyem, további szép napot! … Jöjjenek, vegyék az újságot!
Elszörnyedve olvasom a napi lapot. Annie Chapman, a mi Annie-nk… A torkát elvágták, a méhét… Eltávolították… Istenem… Miféle ember lehet képes az ilyesmire? Inkább el is dobom ezt a szennyet! Látni se akarom azt a fotót benne… Inkább visszatérek a munkámhoz. Az a fickó a sarkon régóta figyel már. Jól öltözött, talán pénze is van elég. Meglátjuk… Megközelítem.

1888. szeptember 26.

Ha tudnám, hol találom az igazi apámat, biztos rajta állnék bosszút… De hát eltűnt, lehet megfogták a vadászok, vagy egyszerűen csak kivándorolt Amerikába, hogy új életet kezdhessen. Kár, hogy nem tudom, hol van… Biztos az ő zsigereivel laknék jól reggelente, nem pedig mocskos ringyókéval… Mindegy is. Amíg a tervezett ötön kívül a többi eltűnését nem reagálják le, addig nincs vész. Addig nyugodtan kiélhetem magam London utcáin… Rothadt egy hely ez a Whitechapel… Szegénység, éhezés, nyomor... Mindenkit vadállattá tesz ez a hely... És így nem túl izgalmas, hogy csak simán leöldösöm őket… Ráadásul nem túl emberi, hiszen nem fogják megtudni, hogy ki ölte meg őket… Hmmm… Lehet írnom kéne egy humoros kis szösszenetet a rendőrségnek, a kedves Abberline nyomozóúrnak, vagy az újságíróknak… De hogyan is kezdjem… Valami megbotránkoztató kellene, valami… Egyedi. Éreztetni akarom velük, hogy komolyan beszélek… Tudatni akarom velük, hogy én vagyok az, aki megölte őket… De hogyan? Hogyan kezdjem? Hmm… Megvan… Kedves Főnök…

„Folyamatosan azt hallom, hogy a rendőrség letartóztatott, de úgy tűnik, egyelőre még nem találtak meg. Nevetnem kellett azon, milyen okosnak próbálják mutatni magukat, miközben arról beszélnek, hogy jó nyomon járnak. A Bőrkötényesről szóló marhaság nevetséges volt. Pikkelek a kurvákra, és nem fogom abbahagyni a vagdalásukat, hacsak el nem kapnak. Az utolsó munkám nagyszerű mestermű volt. Sikításra sem hagytam időt a nőnek. Hogy fognak most így elkapni? Imádom a munkámat, és újra akarom kezdeni. Hamarosan megint fog hallani rólam és a vicces kis játékaimról. (…)”


1888. szeptember 29.

- ”(…) A késem olyan szép és éles, hogy mihelyst lehetőségem van rá, ismét munkához akarok látni. Sok szerencsét. Maradok tisztelettel:…”
A nevet megpillantva elfog a hányinger. Nem tudom, miért, de egyszerűen nem bírom még kiolvasni sem. Dr. Cross keserűen pillant rám, mélyet sóhajt. Elizabeth és Catherine is szomorúan néznek maguk elé. Érzem a félelmüket… Már csak hárman maradtuk egymásnak.
- Miért tesz közzé a Scotland Yard bármi ilyesmit?
- Természetesen azért, hogy ha valakinek ismerős a kézirat, akkor le tudják buktatni a tettest. De ha eddig senki sem jelentkezett, hogy feljelentést tegyen…
Dr. Cross ismét sóhajt, Cathrine pedig elhatározza, hogy részegre issza magát ma este. Rosszabb lassan, mint a legtöbb alkoholista a környéken. Főleg, amióta a gyilkosságok folynak… Ki tudja, ki lesz a következő.

1888. szeptember 30.

Nagy a gyülekezet ma az orvosi karon. Két hullát hoztak be kivizsgálásra. Az éjszaka folyamán ölték meg őket.
- Látod, fiam? Borzasztó, milyen emberek vannak ezen a világon! Halomra öli ezeket a szerencsétlen nőket! Az egyik kollégám azt mondta erre, hogy legalább a patológusoknak is van munkájuk, de én erre csak finoman nyakszirten teremtettem, mint régi, gyerekkori barátomat.
Jót derül rajta az öreg, közben közelebb vezet a két halotthoz.
- Nem lesz szép látvány, de próbáld te is sebész szemmel nézni, ha már a bátyád és engem követve magad is annak tanultál!
Csendben bólintok, majd lehúzza a leplet a két halott nőről. Nem rezzenek meg, komoly arccal tanulmányozom a sebeiket.
- A bal oldali hölgy Elizabeth Stride. Prostituált. A Berner utcában találtak rá.
- Hmm… Az eddigiektől eltérően bántak el vele. A torkát elvágták ugyan, de nincsenek késnyomok a has tájékán. A nemi szervét sem csonkították meg, mint Miss Chapmanét korábban… Mintha nem tudta volna befejezni azt, amit elkezdett. Lehet megzavarták?
- Több, mint valószínű… A másik halott egy barátnője, Catherine Eddowes. Nem sokkal Miss Stride megtalálása után bukkantak rá a Mitre téren. A bal veséjét és a méhét eltávolították, az arcát szétszabdalták...
Hogy miket magyaráz apám ezek után, már csak fél füllel hallgatom. Gondolatban diadalmasan elmosolyodom…

Az aznapi újság rendőrségi oldaláról:
„Ugye, nem ugrattam kedves öreg főnök, amikor arra tippeltem, hogy még holnap hallani fog a pimasz Jacky munkájáról? Két eset is történt ezúttal. Az első sikoltozott egy kicsit, nem tudtam azonnal elintézni, így nem maradt elég időm a fülek levágására, amit a rendőrségnek szántam. Köszönöm, hogy visszatartotta az utolsó levelemet, amíg újra elkezdhettem dolgozni.
Aláírás: …”


1888. október 15.

- ”A pokolból
Mr. Lusk
Tehát,
Küldök egy fél vesét, amit egy nőből szedtem ki és önnek konzerváltam, a másik felét megsütöttem és megettem, nagyon finom volt. Ha van még türelme, elküldöm a véres kést is, amellyel eltávolítottam a vesét.
Kapjon el, ha tud, Mr. Lusk!

Mr. Lusk… A whitechapeli polgárőrség elnöke… Különös…

- Mi ebben olyan különös, Dr. Cross? Játszadozik a rohadék, a rendőrséggel, mindannyiunkkal! Ezek a levelek az őrületbe kergetnek!
- Nyugodjon meg, Miss Kelly! Menjen inkább haza és zárkózzon be! Jobb lesz, ha most nem mutatkozik éjszakánként. Nappal se legyen túl sokat az utcákon! Ki tudja, nem-e megfigyel akkor ez a bestia…
Megfogadtam a tanácsát. Bezárkóztam, és abban reménykedek, hogy elkerül majd a halál. Istenhez imádkozom minden este, amíg el nem múlik a terror ősze…

1888. november 9.

Zörög a zár, koppan valami a padlón. Lassú léptek az ágy felé. Felriadok, mire egy narancssárga szempárt pillantok meg. Rémületemben sikítani sem bírok.
- Mr Cross? … Jonathan Cross? … Maga az?
A férfi tesz felém pár lépést. Mereven bámul rám. Egyre közeledik, mint egy gonosz démon.
- Én vagyok, Miss Kelly… De csak szólítson csak Jacknek.
Erős marka a torkomat ragadja meg, úgy szorít az ágyhoz. Nem tudok menekülni, egyre nagyobb a sötét… Fuldoklom…
- Emlékszik még a kis Jackie-re, ugye, Miss Kelly? Mikor haragtól égő íriszekkel meredt magácskára a lócán… Nézve, ahogy a részeg anyját hazahozza…
Egyre jobban szorít… Nem kapok… Nem kapok…
- Tartozom egy vallomással, Miss Kelly… A kedves kis barátnőit… Mindet én. Öltem. Meg… Érzi, ahogy egyre jobban kialszik az élet a testéből? A gerincéig vágtam a torkát… A kedvenc kabátom is csupa vér lett, látja? Dehogy látja… Már rég halott… Úgyhogy a szívére nem is lesz már szüksége. Így, szépen felvágom a torkától a medencecsontjáig, és még tovább... Mint egy disznót a sertéstoron… A szíve pedig már a tenyeremben is van. Sebészi pontossággal távolítottam el… Majd jó lesz ebédre… De, jobban meggondolva… A többi szervére se lesz már szüksége… Így ni, szépen kipakoljuk őket az éjjeli szekrényre… Nem kell ez az orr sem, fül sem, arcának teljes szépsége fölöslegessé vált… És tudja, miért történik mindez, Miss Kelly? TUDJA? … Mert tönkretették az anyám, tönkretették az én életemet is! Elrabolták tőlem folyton az egyetlen embert, aki szeretni tudott volna, aki törődött volna velem! Miattuk erőszakolták meg a szemem előtt a rohadék stricik és ölték le, mint egy állatot! Csoda, hogy engem nem találtak meg... Biztos beleolvadtam a sötétségbe, mint ahogy azt mostanában is tettem... Nevelőnők vertek, orvosok gyógyszereztek be, hogy felejtésre bírjanak! De én nem akartam felejteni. Soha nem is fogok. Ahogy a nevelőapámat se fogom elfelejteni, a bátyámat… Őket, akik a kis Jackie-t kordában tartották egy ideig… Talán meg is fékezhettek volna egy életre, ha nem visz Dr Cross a Ten Bellbe egy este, és meg nem látom magukat… Emlékeztem az ocsmány ábrázatukra, a meg-megjelenő ráncok ellenére is! Akkor döntöttem úgy, hogy végzek magukkal… És tudja meg, hogy itt nem állok meg: az összes rothadó gyomvirágot, minden ringyót kiírtok erről a tetves bolygóról! Mind veszni fogtok! Egyikőtök sem menekülhet… Nem hagyom…

A reggeli újságból:
„ Brutális gyilkosság! Mary-Jane Kellyt saját otthonában ölték meg a Miller’s Courton. Ez az eddigi legkegyetlenebb bűncselekmény, ami eddig történt. Immár senki sem meri elhagyni otthonait, Whitechapel lakosai rettegésben élnek.
(…)
A Scotland Yard pedig továbbra sem bukkant Hasfelmetsző Jack nyomára…”


És soha nem is fog… Mert nem fogom magam olyan könnyen hagyni. Ez a modern XXI. század azonban igencsak veszélyesnek bizonyul. Sokkal fejlettebb minden, még a nyomozás precizitása is sokat fejlődött azóta. Ez azonban nem szabad, hogy problémát okozzon. Így is bevégzem azt, amit nekem szánt a sors, Isten, Ördög, legyen bármi is az! Addig fogok az árnyékban, a sötétben lapulni s az áldozataimra várni, míg csak meg nem ölnek. Senki sem állhat az utamba. Még te sem. Igen, te. Nem fogsz tudni megállítani. Lehet, nem is akarsz, mert tudod, hogy igazam van. Tudod, hogy a világot meg kell tisztítani a szennytől, ami lassan elemészti. Ha egyedül is, de én meg fogom tenni. A tönkrement családokért és életekért… Talán épp a tiédért is…
Avagy kapjatok el, ha tudtok, söpredékek! Jackie vár titeket egy jó kis kalandra! Talán ezzel a monoton estéimet fel is dobjátok: nem csak sorozatgyilkos leszek, de tömeggyilkos is. Egyszerre leölni, szépen sorban egy-egy csapat lelkes fiatalt, akik utánam szimatolnak puszta hobbiból, vagy… Megtalálni azt a tisztalelkű nőszemélyt, aki érdemes arra, hogy megvédjem a világ mocskától. Becézgetném, cirógatnám… Az ő oltárán áldoznám fel minden leölt szajha szívét… Milyen véresen romantikus… Talán ezt fogom majd tenni. És ha szökni próbál, újra és újra elkapom. Kis macska-egér játék.
Úgy érzem, hogy csodás, új életnek nézünk elébe Beacon Hillsen… Izgalmakkal teli, csodás, új életnek… Ha már eddig csöndben voltam, túléltem a háborúkat és minden gördülékenyen ment katonaorvosként, később kórházi sebészként… Akkor itt az ideje, hogy újra elkezdjem az igazi munkám. Mert miért ne most akarnám újrakezdeni? Nem ismer itt senki, azt se tudják ki voltam, ki vagyok most… De hogy ki leszek… Arról már csak az újságok hasábjai fognak mesélni.
Vissza az elejére Go down


avatar



Csüt. Május 26, 2016 6:49 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Mr. Hasfelmetsző! *-*
Újabb csodálatos lapot kaparinthattam meg magamnak, hogy miért? Mert szeretek rémes elfogadókat írni. Very Happy
Kezdjük azzal, hogy ritkán látok olyat,hogy szerepjátékos példa van már a jellemben is. Jár a keksz! Nagyon szeri
Aztán jön az előtörténet amiben kiderül ki is vagy valójában. Hatalmas respect, mert történelmi karaktert hozni, akiről csak találgatások vannak..hát rosszul is kisülhetett volna, ez a mézeskalács, de nem tette. Jól készült el, és ez a lényeg. Meg az, hogy megtudtuk, hogy egy void kitsune.
Remélem BH-ban is rosszalkodni fog,és nem javult meg..szörnyű lenne, egyszerűen rémes, mint az elfogadóm. 00
Más dolog már nincs is, csak annyi, hogy játssz! Na meg foglalózz, ha még nem tetted meg.  :3:

Vissza az elejére Go down
 
Jack Cross
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Képregények
» Jack Osterman
» Jack Walker
» Jack Napier
» Sötét Angyalok > Jack Kames

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: