HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
Vendég Today at 12:35 pm

Vendég Vas. Júl. 23, 2017 1:25 pm

Daria Lavoie Vas. Júl. 23, 2017 12:07 am

Daria Lavoie Szomb. Júl. 22, 2017 10:37 pm

Raelynn Weaver Szomb. Júl. 22, 2017 3:34 am

aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

nincsen


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Brandon && Dawn






 :: Relaxing :: Játékok


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Hétf. Máj. 23, 2016 5:51 pm


Ez is pont olyan elviselhetetlenül irritáló és unalmas napnak ígérkezett - csak úgy, mint az összes eddigi. Ráadásul az idő előrehaladtával cseppet sem lett jobb. Pedig arra számítottam, hogy legalább a csirkenyak vagdosás meghozza számomra a napi öröm adagot, de nem. Ez a nyomott hangulat végig rajtam maradt, és az sem segített túl sokat a dolgokon, hogy a mai napon teljesen egyedül dolgoztam.
A főnököm valamilyen - elképesztően idióta - okból kifolyólag megbízott bennem és könnyűszerrel rám bírta hagyni az egész üzlet vezetését. Ennek egyébként alapjáraton örültem volna, ha lett volna mellettem legalább még két alkalmazott, akiket csicskáztathattam volna, hogy legalább az ő nyomorukon elszórakozzam. De, mint azt említettem, teljesen egyedül voltam. Ráadásul ez pont egy olyan nap volt, amikor látszólag egy lélek sem nagyon akarta megközelíteni a hentesüzletet.
Voltak ilyen napok, legtöbbször a hétfők, vagy épp a szerdák, ilyenkor nem adódott túl sok dolgom, csak ügyelnem kellett a húsra és ellenőriznem kellett hátul a hűtőt, az idő nagy részében tehát azt csinálhattam, amit csak akartam. Ma pedig hétfő volt. Így belegondolva... kicsit sértőnek éreztem, hogy pont ezen a szent napon lett csak teljesen a felügyeletem alá bízva az üzlet. Bántotta a "csöpp" egómat, hogy a főnök mégsem bízik meg bennem annyira. Ez már-már felért egy arcon csapással. Na nem számít. Úgysem bírtam azt az embert. Mindig döglött madár szaga volt, és másról sem tudott beszélni, csak a nyamvadt farmjáról, ahonnan az árunk nagy része származott. Borzasztóan unalmas volt, néha már azon gondolkoztam, hogy az ő nyakát rakom a bárd alá.
Meglehet, csúnya dolog így beszélni arról az emberről, aki a munkát adja és talán eléggé hálátlannak is tűnhetek, amikor ő fizetett nekem, utasított, hogy daraboljak állatokat és, hogy egy idióta hálót viseljek a fejemen - kösz főnök, köszi szépen! Ha ez a hálátlanság, akkor vállalom.
Éppen hátul pihentettem a fenekem és - meglepő módon - az ég egy adta világon semmit sem csináltam. Kényelmesen elfetrengtem ezen a roppant szakadozott, piros, műbőr és hús szagú kanapén. Utáltam magát a látványát is, de jobb híján, be kellett érnem ennyivel. Különben is ez az egész napos semmittevés rendesen leszívta az energiáimat, édes mindegy volt, hogy ezen az ocsmányságon vagy a hideg és kemény padlón heverésztem-e. A kanapé legalább nem volt hideg.
Szóval, éppen a kanapén feküdtem, becsukott szemekkel, éppen arról ábrándoztam, hogy nemsokára végre kiszabadulok innen és mehetek haza, hogy a szokásos napi teendőimet - törülközőben táncoljak valami régi slágerre, amit persze jó hangosan üvölteni szoktam én magam is, hogy aztán kiterüljek a nappali közepén - folytassam. Mindegy, lényeg a lényeg, ennél hasznosabb teendők, az biztos.
Dúdolgattam, ujjaimmal finoman doboltam a tapadós, rossz tapintású anyagon, amikor meghallottam. Jelzett az üzlet ajtaja fölé helyezett csengettyű - kegyetlenül utáltam a hangját, gondoltam rá, hogy letépem onnan, de sajnos ez egy hasznos dolog volt -, valaki belépett a boltba.
Rossz előérzetem támadt - bár, lehet, hogy ez csak a szokásos ember utálatom volt, mint mondhatnék.. kissé antiszociális természettel bírtam -, amit nem igen tudtam mivel magyarázni. Csak úgy jött a semmiből, mint valami isteni sugallat. Nem akartam felkelni és megnézni mit akar, de kénytelen voltam.
- Megyek! - kiabáltam ki, hogy az érkező ne kezdjen el türelmetlenkedni. Kelletlenül feltápászkodtam a kanapéról, visszaraktam azt az idegesítő hálót a hajamra, aztán kilépdeltem az eladópult mögé.
Egy férfi érkezett, kicsit sem festett úgy, mint egy potenciális vevő. Vagyis, nem tudom. Nem nézett ki úgy, mint aki vásárolni is akart valamit. Az egész ábrázata valami másról árulkodott. Rázott tőle a hideg. Úgy, mint általában mindenkitől, akiről sejtettem, hogy csak bajt kever.
- Segíthetek? - kissé talán ellenségesen csenghetett a kérdés, ráadásul azzal sem fáradoztam, hogy legalább egy mosolyt erőltessek az arcomra. Azt akartam, hogy bökje ki mit akar, aztán tűnjön el.
Várakozva néztem rá, azért mégis csak érdekelt, hogy mi keresnivalója volt itt.

Oh crap... Seriously? Can it be worse?
Brandon & Dawn
©
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Kedd. Jún. 07, 2016 9:02 am

i made it yeay!
dawn & brandon


Nem tudom miért, de mindig bajba kerülök, pedig sokszor igyekszem kerülni, mégse sikerül. Szerintem átok van rajtam, ami miatt nem tudok mindent elkerülni, sőt nagyjából semmit sem tudok. Tudom, tudom, hogy én magam mentem bele abba, hogy összefeküdjek valaki olyannal, akivel nem kellene. Ennyire ismerem már magam, hiszen tényleg én akartam megfektetni azt a nőt, és igazából nem is bántam meg azóta, jó kis menet volt. Vagyis lett volna, hogyha nem kell menekülnöm minden nélkül, de legalább ott volt nekem Huanítá, aki adott aprót, és még rendes is volt velem. Kedves nő, egyszer még biztosan felkeresem az idősek otthonában, túl rendes volt velem, hogy csak úgy ott láthassam. Be kellene fogadnom magamhoz, de nem tudom megengednék-e. Mármint nem egy kutya, meg nem vagyok rokona, hogy magamhoz költöztessem, de szerintem el tudja dönteni, hogy akar-e máshol lakni, vagy sem. Andy lenne az, aki nagyon nem örülne annak, hogy én odaköltözöm egy idős hölggyel együtt. Pedig rohadt jó fej nő, biztosan segítene mindenben, meg csak úgy maga az élet is jó lehetne vele. Kedvelem azt az Asszonyságot még így is.
De most nem látom őt, pedig szinte ugyanazon az útvonalon menekülök, amin aznap is végig szaladtam, és megint ugyanaz az ember elől. És mi a csoda? VAN RAJTAM RUHA! Meglepő fordulat, igaz? Most nem a nőjével kapott el, csak felismert, és már megint nekem esett. Kapott egy taslit, amikor megindult felém, de nem sikerült lenyugtatni vele. Lehet az orrát kellene megpöckölni, mint egy kutyának, az biztosan hatásosabb lenne, de akkor túl közel kelene hozzá kerülnöm. Az egyik gyerek épp egy szelfi bottal szórakozott, amit kikaptam a kezéből, a telefont visszadobtam neki, szerencséjére elkapta, majd támadó állásban megfordultam. - Mikimikimiki figyeeeelj! - várom, hogy megálljon, és van akkora barom, hogy megtorpan, mire orrba bököm a bottal, de nem úgy sikerül, mint tervezem, hanem a bot vége beakad az orrlyukaiba és meghúzza, amikor én megakarom bökni. Hirtelen ugrok egyet hátra, otthagyom neki a botot, majd futok is tovább, végül pedig betérek egy boltba, amiről fingom sincs, hogy mi. De egy női hang csapja meg a fülem, amire azonnal, oda is pillantok.
- Öhm... Mondjuk. Talán. - kezdek bele, majd egy vigyort erőltetek arcomra, próbálom csábosra, de nem biztos, hogy sikerül. - Megadhatnád a számod. - próbálom elpoénkodni, de úgy érzem, hogy ez nála nem fog bejönni, annyira komolyan néz rám, hogy biztosan nem fogja preferálni a nyomorék humoromat. - Igazából csak elbújni akarok. - vonok vállat miután elmondom az igazi okát annak, hogy én most itt vagyok.
- Egyébként mit keres egy ilyen hely, egy ilyen lányban? - nem véletlen mondom így, lányos zavaromban, hanem azért, mert direkt így akartam mondani.

bocsi, hogy eddig tartott :c || zene || 437

Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Vas. Jún. 12, 2016 9:48 pm


Ahogy megszólalt a csengő, már tudtam, hogy nem kellene kimennem. Egyrészt azért, mert semmi kedvem nem volt hozzá, másrészt pedig… Oké, nincs másrészt. Egyszerűen semmi kedvem nem volt abbahagyni a semmittevést és a munkámmal foglalkozni, pont. Néha velem is van ilyen.
Ahogy azonban megláttam az érkezőt… kétszeresen utáltam magam, amiért előjöttem hátulról. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen csak éreztem, hogy semmi jót nem jelenthet a jelenléte. Az ilyesmit egyszerűen csak megéreztem, ez biztos valami adottságféle lehetett, mint ez az egész druida dolog, vagy mi a fene. Nem mintha különösebb jelentősége lett volna, csak én jobban szerettem elkerülni a bajokat, amiket a természetfeletti dögök hordoztak magukkal általánosságban. Na nem mintha előítéletes lennék velük szemben…
Kissé türelmetlenül, bizalmatlanul méregetve vártam a válaszára. Még szinte meg sem szólalt, de már most nem tett rám jó első benyomást. Az meg most mellékes, hogy rám alapból nem lehet jó benyomást tenni. De neki valahogy az átlag mércét sem sikerült megütnie. Lehet, mégis csak előítéletes vagyok?
Vágtam egy amolyan „Ez most komoly?!” fejet, ahogy a előhozakodott a telefonszámos szöveggel. Kritikus pillantással illettem, mellkasom előtt egymásba fontam karjaimat, mind ezzel azt jelezve, hogy ezt nincs az a hülye, aki ezt jópofának találná. Legalább is, én biztos nem találtam annak. Az eredeti ok beismerése valahogy több szimpátiát csiholt ki belőlem, de még így sem vettem szívesen a jelenlétét.
- Ja ééértem. – szándékosan túljátszott meglepettséggel beszéltem.  – Akkor gyere hátra máris! A fagyasztóba biztosan beférsz... – miközben beszéltem, kezemmel a hátam mögé mutogattam, arra, amerről én is jöttem, sőt, pár lépést tettem is hátrafelé, mintha mutatni akarnám az utat. Ahogy csak egy apró jelét is láttam annak, hogy egy pillanatra beveszi ezt a maszlagot, amit előadtam, gúnyosan elmosolyodok és a bejárati ajtó felé intek kezemmel.
- Szó sem lehet róla! – ellenkezést nem tűrő hangnemet ütöttem meg. Ha az előbbi „színészi” alakításomból nem esett volna le neki, hogy itt nincs maradása, akkor egészen biztos, hogy ebből már rá kellett jönnie. Annyira csak nem lehet hülye, mint amilyennek tűnik.
- Hogy mi? – zavartan, értetlenül ráncoltam a szemöldököm az elhangzó kérdésre. Nem igazán tudtam hová tenni ezt a dolgot. Értelmes emberek nem beszélnek így. Ennyit arról, hogy nem annyira hülye…
- Nézd – kezdtem bele jóval kedvesebben, mint eddig – a világért sem akarlak megbántani vagy valami – Valójában egyáltalán nem érdekelt, hogy megbántódik-e, azt akartam, hogy eltűnjön innen, nem kellett a nyakamra a természetfeletti balhé. -, de itt nem maradhatsz. Megértem, hogy kell egy hely, ahol biztosan nem találnak meg – bárki is kergessen -, viszont azt keresd máshol. Itt én komoly munkát végzekJó vicc! Mennyire lehet ezt komoly melónak nevezni? Egy lélek sem volt itt rajtunk kívül, ráadásul egy idióta hajháló volt a fejemen! - és nem akarom kirúgatni magam. Úgyhogy ha megtennéd, hogy…? – felé sétáltam és finoman megérintve a karját, elkezdtem kifelé terelgetni. Végig próbáltam kedves maradni, ami borzasztóan, mondom BORZASZTÓAN nehezen ment a számomra, de azt hiszem, hogy sikerült. Reménykedtem benne, hogy nem lesz itt galiba és szépen elhúzza a belét innen máshová. Semmi kedvem, sem pedig idegem nem volt nekem ahhoz, hogy részesévé váljak egy ilyen bújócska-fogócskának. Köszönöm nem, szeretnék kimaradni belőle. Nem csak most, hanem úgy mindörökre. Eddig is kínosan ügyeltem, hogy távol tartsam magam mindennemű galibától, nem fogok kivételt tenni.
Ha ez a pasas nem megy el magától, akkor majd én teszem ki a szűrét. Azt, hogy ezt miként is fogom megvalósítani, még nem tudom. Talán megdobálom csirke maradványokkal, vagy bármilyen undi maradvánnyal, ami csak a kezem ügyébe akad…

Oh crap... Seriously? Can it be worse?
Brandon & Dawn
©
Vissza az elejére Go down
 
Brandon && Dawn
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Játékok-
Ugrás: