• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 44 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
4
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Félvér Tábor - FRPG

Vendég

Vas. Dec. 10, 2017 11:00 pm
☇ EOF - Empire of Fantasy

Vendég

Szomb. Dec. 09, 2017 8:39 am

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 The Cortez bitch










avatar



Szer. Május 25, 2016 4:42 pm
Vendég
Vendég



Raina Cortez
Clever as the Devil and twice as pretty.

● becenév: Cortez, Mad Queen
● születési hely, dátum: New York, New York; 1986. 07. 25.
● kor: harminc
● faj: vérfarkas
● nemi identitás: biszexuális
● play by: Evan Rachel Wood
● karakterfajta: jelen

Cortez ● 20 ● I have something with the redheads ● van
you're still have all of me

Ír-amerikai, méltán hírhedt spanyol felmenővel, a konkvisztádorral, aki megdöntötte az azték birodalmat. Ír lévén bőre márványszerűen tökéletes, és sápadt. Haja szőke, de vörösre szokta festeni, ám erre is hamar rá tud unni, akkor visszafesti az eredeti színére. Öltözködésére az extravagáns elegancia jellemző, imád nőiesen kinézni, odavan az ékszerekért, a magas sarkúakért és a bundákért. Ugyanakkor nem riasztja a férfias öltözködés sem - farmer, bakancs, póló, egyszerű blúz.
Imádja a fűzőket és a '20-as évek divatját, a vörös rúzs és körömlakk, valamint a szemhéjtus sminkkészletének alapelemeit képezik.
Kilenc tetoválás is ékíti testét: jobb bokáján egy díszes rombusz ('gyémát, baszki! A Pink Floyd dala, a Shine on you crazy diamond ihlette.'), a balon egy 'J' betű. Egy gyertya a háta jobb oldalán, a medencéje tájékán. A bal oldalán, a bordáinál az 'unless' felirat. A tarkójánál egy E. A. Poe idézet ('All that we see or seem is but a dream within a dream.'). A bal comján egy aprólékosan díszített körvonalú szív, benne egy villámmal. A jobb füle mögött a tizenötös szám, a bal mögött pedig egy szív, az örökkévalóság szimbólumával kombinálva ('kár, hogy a férfit, akiért csináltattam, megöltem... hopsz'). És van egy az alsó ajka belső felén ('aw, ugye te sem gondoltad komolyan, hogy elárulom, mi az? Nézd meg magad, HA TUDOD!').

Első blikkre sima modorú, vonzó, cseppet sem elvetemült külsejű teremtés. Spontán személyiség, soha nem idegeskedik. Meggyőző beszélőkészséggel rendelkezik, szóhasználata fenséges, arisztokratikus. Valójában pedig bűnöző, hazudozó és imád káromkodni. Felületes báj jellemző rá tehát, amit fel is használ ahhoz, hogy elérje céljait. Természetesen ő is hibázik, hiszen hiányzik belőle a félelem érzete, teljes mértékben felelőtlen és megbízhatatlan.
Rosszul viseli a monotóniát, hamar elunja magát, állandó szükséglete van különböző impulzusokra, ami felelőtlenséggel és hedonizmussal párosul. Hazudozó, manipulálja az embereket, nincs lelkiismeret-furdalása, gyenge az emocionális élete, érzéketlen, impulzív, és csak csekély mértékben képes kontrollálni viselkedését.
Társait tárgynak tekinti, akiket manipulál és kihasznál. Szánt szándékkal, élvezettel szegi meg a szociális normákat.
Gyakran agresszív, nem érez empátiát (bár megjátszhatja), szégyent vagy megbánást a visszaélései miatt. Önös érdekei vezérlik, ezért nem riad vissza a hazudozástól, álnévhasználattól, csalástól, mások becsapásától sem. Viselkedése sokszor feszültséget kelt, felelőtlen, kiszámíthatóan kiszámíthatatlan; a saját magára is veszélyes-, törvénytelen cselekedetektől sem riad vissza.
Legnagyobb gyengesége, hogy nem tudja magát különféle érzelmi helyzetekbe beleélni, mások helyébe képzelni. Ennek következtében szonban sikeres, hiszen céljait keményen, sőt kíméletlenül megvalósítja. Gyakran tapintatlan, lenéző, modortalan, vérlázító és érzéketlen más emberekkel szemben. Narcisztikus, kórosan egoista, soha, soha nem helyez másokat saját maga elé. A viselkedése sokszor távolságtartó, hideg. Noha mindig tudja, mit kell mondani, de a szavai mögött kevés a valós érzelem.
Érzelmi élete sekélyes; gyakran kihasználja a partnereit, mindez pedig promiszkuitással (gyakori partnercsere), házasságtöréssel is párosul, azaz állandó hódítási, uralkodási igénnyel.
Kifejezetten élvezi a helyzetet, ha bajba kerül.

Nothing can stop the darkness.

- Tessék? – megütközve néz rám a pult túl felén ülő, dögös szöszi.
- Jól hallotta, szívem – dorombolom, az irataimat keresgélve a Balenciagában. – Beköltöznék – szemmel láthatóan zavarban van. Érzem, ahogy a bőréből, a pórusaiból áramlik.
Átnyújtom neki az irataimat. Egyenesen a képébe vigyorogva. Élveteg képpel mustrálva, fesztelenül, igazán jól szórakozva a szituáción.
- Tudja... Miss...
- Cortez
– készségesen segítem ki. – Vagy lehet, hogy Mrs. Everett. Az özvegy Mrs. Everett. Raina Everett – most mondom ki először hangosan. – Hánynom kell – fintorgok, mintha csak keserű epét nyelnék le. - Borzalmasan hangzik – állapítom meg a nyilvánvalót. – Maradjunk a Corteznél – akárha valamiféle királynői parancs volna.
- Miss Cortez – egyelőre csak az irataimat szorongatja. Rájuk sem nézett. Pedig igazán lélegzetelállítóan festek a személyimen. – Nem túl gyakori, hogy emberek maguk jönnek az Eichen House-ba, hogy maguktól bevonuljanak. Van esetleg valamiféle papírja, hogy látta kezelőorvos, és ezt javasolja? – kérdezi szelíden, le-lesütve pilláit.
Elnyúlok a pulton, egészen közel kerülve ezzel az asszisztenshez.
- Én nem vagyok akárki, nem vagyok átlagos – sziszegem a képébe -, és azt akarom, hogy ezt vésse az eszébe. És soha, soha többé ne kérdőjelezze meg a szavamat. Világos? – ragadom meg a nő szép, finom vonalú arcát, vörösre festett körmeimet puha bőrébe vájva. Bólint. – Csodálatos! – elhajolok tőle, izgatottan összecsapva tenyereimet, széles ragadozómosolyra vonva vérvörösre festett ajkaimat. – Ennek örömére, most, ha nem bánja, elfoglalnám a szobámat.

- Mesélne magáról? – felvonom egyik szép ívű szemöldökömet. Fintorgok. Nem fojtom vissza a kitörő nevetést. Hanyagul legyintek. A férfi érdeklődve néz rám. Kíváncsian. Fürkészőn. Aztán serceg a tolla; jegyzetel.
- Mit akar tudni? – kérdezek vissza én.
- Mindent.
- Van bőr a képén, meg kell hagyni...
– nagy levegőt veszek. – Azt akarja, hogy gyónjak? – nevetgélve teszem fel a kérdést, az asztalon lévő cigarettatárcát fixírozva, míg ő nemlegesen ingatja a fejét. – Tudja, imádom asztalon csinálni – szenvtelenül közlöm a tényt – újfent. – Látja? Máris megtudott rólam valamit! – az egyik vörös tincsemet kezdem tekergetni.
- Hölgyem, kérem...
- Hölgy! Beszarok! Ilyen szépet utoljára... sőt, soha nem hallottam még
– na, jó, talán a férjemtől, de az más. Nálunk bevett volt, hogy ’kurvának’ hívott engem. Ahw... – nagy levegőt veszek, miközben csendesen nosztalgiázok magamban.
– Ám legyen. Hogy lássa, kivel van dolga. Rendes nő leszek – most az egyszer. Csak nehogy megbánja. Hiszen, ami körbe megy, az körbe ér, nem igaz? DEHOGYNEM! Amit adok, azt vissza fogom venni. Így, vagy úgy, előbb, vagy utóbb – de inkább előbb.
- Tudja ki volt az a Hernán Cortés? – kérdezem, ő pedig bólint. – Akkor azt is tudja, hogy ő hódító volt. Megdöntötte a csodálatos, azték birodalmat és létrehozta a mai Mexikó elődjének számító Új-Spanyolország gyarmatot és annak első kormányzója volt – újabb bólintás. – Tudja, Cortés leszármazottja vagyok. De engem nem hívtak soha Corteznek. Később vettem fel ezt a nevet, a hírhedten kegyetlen felmenőm tiszteletére. Jól hallotta – bólintok. – Viszont... ugye nem venné a szívére, ha kölcsön vennék egy szál cigarettát – és már nyúlok is érte, meg sem várva a reakciót, vagy a választ. Az öngyújtójával gyújtom meg. – Sokkal jobb – nagy levegőt veszek, a tüdőmben tartom a maró füstöt.
Felállok a karosszékből. Az ablakhoz megyek, hogy kinézhessek rajta. Minden változatlan. A Nap ugyanúgy süt le rám, mint a falkám lemészárlása előtt.
Már nagyon régen nem láttam a tükörképemet.
- Soha nem volt bennem semmi érdekes, tudja? Egészen addig, míg nem találkoztam a férjemmel – akkoriban persze nem sejtettem, hogy ki- és mi is ő valójában.
A férfi hátra dől ültében – hallom, ahogy nyikorog a széke.
- Ő megmutatta, hogy ki is vagyok valójában. Megmutatta mindazt, amit egészen addig kerestem. Ami, nem, hogy elveszett, de soha nem is volt az enyém. Csak én erről nem tudtam... és, amiről nem tudunk, az nem fáj, ugyebár – tehát beharapott a bestia. Az a félkegyelmű. Az az ostoba. De nem hibáztathatna engem! Ha még élne, ugye... hiszen pontosan tudta, hogy mire vállalkozik.
- És ki maga, Raina?
- Csitt! Még nem ott tartunk, szívem. Legyen türelemmel
– mosolyodok el, és az ablakra tapadt leheletembe egy mosolyt rajzolok ujjbegyemmel.
Tehát én lettem a nője. A kurvája. Az ágyasa. A szerelme. A holdja. A napja. A csillagjai. Az egész, kibaszott galaxisává nőttem ki magamat úgy, hogy igazából nem is tettem semmit sem. Ő tett magammá.
Persze, ahhoz, hogy végül az lettem, aki, semmi köze sincs. Csupán amiatt felelős, amivé lettem. Ő tett farkassá. Utána már nem volt megállás a lejtőn. És én minden egyes pillanatát élveztem! Az erő, a hatalom, a kiélesedett érzékszervek, az a különös kapcsolat köztem, és a bennem lakó bestia között, köztem és az erdő között, köztem és a hegyek között. Köztem és a természet között.
A világ legélőbb lényévé váltam.
És imádtam.
Imádom.
- Egy bölcs ember egyszer azt mondta, hogy mindent el kell veszítenünk ahhoz, hogy igazán éljünk – a szék mögé lépek, a cigaretta a számban, két kezem a férfi vállaira siklik, mellkasát-, hasát simítom. Arcommal az övének dörgölőzöm. – Ha már nincs veszteni valónk, nincs mitől tartanunk és a világ a miénk. Cortés valószínűleg így lett kormányzó. Aztán elkövette azt a hibát, hogy keresett magának egy nőt, és családot alapított – merengek.
Magam felé fordítom a széket, és a férfi ölébe ülök. Szenvtelenül.
Eleinte még tiltakozik, de tagadhatatlanul tetszem neki.
- Még nem értem a történet végére – emlékeztetem, meghitt közelségben hozzá, a szemébe nézve. – Azt hittem, érdekli... – teátrálisan biggyesztem le ajkaimat.
- Érdekel – zihálja. – Folytassa, kérem – és ki vagyok én, hogy ellent mondjak neki?
- Szóval megkérte a kezemet, én pedig igent mondtam, bla, bla, bla... esküvő. Gyönyörű volt az esküvői ruhám – még mindig élénken él lelki szemeim előtt. És az a sok vér, amit magába szívott a királynői anyag, és az a sok hamu, ami rátapadt, az égett szélek... – Aztán valami elpattant bennem, az éjszaka folyamán. Valami megtört a koponyámban. És a detonáció megkezdődött – igazából, ez az egész nem ilyen egyszerű. Évek kellettek, hogy rájöjjek a dologra. Talán nem figyeltem eléggé az apró jelekre. Talán nem akartam őket észrevenni.
Nyilván azért kellettem a férjemnek, hogy felcsináljon, és a falkája gyarapodjon. Nem voltam egyéb a szemében, csak egy csodálatos, nemes tenyészkanca. Gyanítom, csak egy szép állatot látott bennem. Valamit, amit birtokolhat. Olyan lehettem a szemében, mint egy státuszszimbólum. Be akart törni. Meg akart szelidíteni. Azt akarta, hogy én is csak egy legyek a kutyái közül. Az ölebe. Talán szeretett. Bár kötve hiszem. És, ha mégis, és ilyen a szerelem, a szeretet, akkor én, köszönöm szépen, de nem kérek belőle.
Évekig érlelődött bennem a gondolat. Megölöm. Én leszek az alfanőstény. Én fogom irányítani a falkát. Azt csinálok, amit akarok. Nem fogok fejet hajtani senkinek sem. Senki sem for irányítani engem. Én leszek a kibaszott királynő. És leigázom a falkámmal az egész kibaszott világot. Naiv álom, nem igaz? De, hát az álmok nem mind azok?
Végül balul sült el az egész.
- Hallott arról a tűzvészről, ami a városhatárhoz közel történt? – kérdezem bájosan, majd a cigarettába szívok.
- Mi köze annak önhöz...? – kérdez, de a választ ő is tudja. Legalábbis sejti. De az én számból akarja hallani.
Egész testemmel nekifeszülök. Arcomon megrándul egy izom. Ajkait nyalom végig. Orrommal az orrát simítom.
- Én gyújtottam fel – a falkámmal együtt. De nem is akárhogyan. Lemészároltam őket. Egyedül. Brutálisan. Kegyetlenül. Torkokat haraptam el. Tüdőket lyukasztottam ki. Csontokat törtem. A férjem kivégzése volt a legélvezetesebb. A kedvencem. Azt vettem el tőle, amit eleve nekem adott: a szívét. Kitéptem. Még most is érzem, ahogyan a markomban dobban egy utolsót.
Aztán az egész kúriát felgyújtottam. És nem maradt a helyből egyéb, csak hamu, korhadt, égett fa, csontok; húsköd. És egy kidőlt, égett fa oldalán hagyott felirat: Új-Spanyolország.
- Én öltem meg a násznépet és a férjemet – suttogom ajkaira, mielőtt felfoghatná, mit is mondtam tulajdonképpen. És, mire éppen felfogná, és eltaszítana magától, úgy egyszerre nyomom el a hamvadó cigarettavéget a kézfején, és harapom le szépen ívelt, kívánatos ajkait.

Aztán se kép, se hang. Se gondolatok. Se mozdulatok. Csak a jótékony sötétség. És a fehér szoba. És a mozdulatlanság. Az erős fény bántja a szememet.
Aztán hozzászokok.
A szoba puha falának dőlök, az ágyon ülve. Megszégyenítve. Zárt ajtó mögött. Makulátlanul.
Mocskos akarok lenni. Érezni akarom a vér ízét a számban. De nem érzek semmit, csak a gyógyszerek gyomorforgató elegyét.
Mint egy rabmadár, úgy ülök a szíjak – a kényszerzubbony – fogságában.
MAKULÁTLANUL! ÜRESEN! KIÉGVE!
Csupán árnyéka vagyok régi önnönmagamnak. Érzem, hogy fokozatosan eltűnök. Eltűnik az az ember, aki valaha én voltam, akivé tettek, aki lettem. A pszichiáterek az orvosi gyakorlat látszatával leplezik az elektrosokk-kezelés, vagy más néven az ETC kezelés, és egyéb finomságok eljárását: kórházi környezet, fehér köpenyes asszisztensek, érzéstelenítők, izomlazító szerek és bonyolultnak látszó berendezések. Az egész puszta szemfényvesztés! HAZUGSÁG! Hatalmas arculütés... MEGBECSTELENÍTÉS! Egy kibaszott színház, egy elcseszett tragikomédia!
És olybá tűnik, hogy jelenleg csak egy mellékszereplő vagyok a darabban.
És ez kurvára nem tetszik.
- Üdv a Haláliparban, Raina. Ezt akartad, nem? – suttogom magam elé.
Nem hagyhatom. NEM!
Nem adom meg nekik ezt az elégtételt. Nem törhetnek meg. Megtörhetetlennek kell lennem. Hiszen... megtörhetetlenné tettek.
Egy nő etetni próbál, és csak azért nem harapom le az ujjait, mert erős feminin érzelmeket táplálok magamban. És mert egy kicsit tetszik... barna. Unalmas. Nem beszél.
- Nappal van, vagy éjszaka? – kérdezem.
- Minek örülne jobban? – kérdezi.
- Az éjszakának – felelem.
- Akkor éjszaka van – feleli.
Sötét szívem minden dobbanásával meg akarom ölni, torkát feltépni, tüdejét a torkán keresztül kitépni, a seggén felnyúlva az arcát szaggatni. Marni. Ölni. Gyilkolni. Szabadulni. Felgyújtani.

Lekerül a kényszerzubbony. Karmaimmal a fehér szoba járólapjait ostromlom. Aztán a falakat. Aztán az ajtót. Hallom, ahogyan a folyosón visszhangzik, a többi bentlakó lélegzetvételével, tébolyult sikolyaival, nyögéseivel, ordításával.
Nevetek.
Nevetek...
Önfeledten nevetek.
Tébolyultan nevetek.
Élvezettel nevetek.
Érzéssel nevetek.
- Mind itt fogtok égni – dorombolom az ajtónak préselve arcomat, és azt kívánom, bár hallanák. Talán megnyugodnának. Talán belenyugodnának. És végre CSENDBEN maradnának, hogy csak ÉN legyek és a GONDOLATAIM!
Oh, üdv újra a világban, Miss Cortez!
Vissza az elejére Go down


avatar



Vas. Május 29, 2016 8:41 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Raina! *-*
Még egy őrült karakter. úúú Nagyon tetszik a fogalmazásmódod, már a jellemzésed is teljesen magával ragadott és csak úgy faltam a soraidat. A tetkós rész különösen tetszett, és jót mosolyogtam is egy-egy mondaton. Very Happy
It's only after we've lost everything that we're free to do anything. Ez volt az első gondolatom, amint végigolvastam magát az előtörténet részt, főleg, hogy ezt az elvet követem én is - bár egy hasonló mondatot említettél te is a lapodban. Oh, és az előtörténet rész... még mindig próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy mégis mit kellene írnom, de hirtelen nem jut eszembe semmi, amivel tökéletesen ki tudnám fejezni, mennyire tetszett az egész. *-* Egyszerűen a hatása alá kerültem teljes egészében és csak olvastam volna tovább, tovább és tovább. Sajnos a végére értem, de biztos vagyok benne, hogy nyomon foglak követni a játéktéren. Imádtam minden egyes sorod.
Nem akarlak tovább fényezni, és feltartani sincs okom. Nincs más hátra, mint foglalózni, aztán irány Beacon Hills, hogy felforgasd mindenki életét! *-*

Vissza az elejére Go down
 
The Cortez bitch
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterlapok-
Ugrás: