• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 37 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
0
Ember
9
Diclonius
2
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
5
Hibrid
2
Incubus
2
Kitsune
2
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Hírek


Yesterday at 9:31 pm
☇ Elkelt!


Yesterday at 8:07 pm
☇ cain & dan


Yesterday at 3:14 pm
☇ Dante && Stella


Yesterday at 1:20 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Lt. Ephraim John Thornton










avatar



Kedd Május 31, 2016 5:16 pm
Vendég
Vendég



Ephraim J. Thornton
×××××××××××

● becenév: Eph, John
   ● születési hely, dátum: NY, NY 1978. Június 7.
   ● kor: 37
   ● faj: Pokolkutya
   ● nemi identitás: Heteroszexuális
   ● play by: Karl Urban
   ● karakterfajta: Jelen

Ms V ● 23 ● Iliana Oakley ● 11
you're still have all of me

"NYPD Jelentkezési Lap
Kérjük minden kitöltendő részt töltsön ki helyesen és legálisan.

Személyes adatok
Családnév: Thornton Keresztnév: Ephraim Középsőnév: John
Lakcím: 1134 Williams Avenue New York, New York
Születési idő: 1978. Június 7. Jelvény szám: 507  Adóazonosító: 212-730-4805
Súly: 87 kg Magasság: 185 cm Szemszín: Zöld Hajszín: Sötétbarna
Vércsoport: AB+ Elérhetőség: Telefonszám: 541-379-1217

..."
- Szerinted zöld, vagy barna szemet írjak...? -nézek a mellettem ácsorgó anyámra. Ő nem nőtt olyan magasra, mint én, azt apámtól örököltem. Majdnem másfél fejjel magasodok az asszony fölé.
- Hát..A szemed nagy része zöld, csak a pupillád körül barna, szóval szerintem zöldet írj. - mondja mosolyogva rám nézve.
- Oké, tehát... zöld... - körmölöm le, miközben bele les a jelentkezési lapba.
- Barna haj, zöld szem. Csak negyed amerikára egyezik a leírás.
- Ehhez egy képet is kell majd csatolnom, anya... Nem kell leírnom, hogy rövid a hajam, vagy hogy kocka fejem van, a képről látni fogják.
- Nincs is kocka fejed! - nevet fel jóízűen anya.
- Széles állkapcsom van, rövid állal... De, a fejem kifejezetten kocka. - viccelődöm mosolyogva.
- De csak ha ilyen módon zselézed fel a hajad mint most... - nézi meg a kissé felfelé állított hajamat, rossz szemmel. Ő nyilván a jól fésülten szereti.
- Héé ez jól áll oké? A nők szeretik.
- Bah! Szoknyapecér! - forgatja meg a szemeit.
- Nézd, tudom, hogy nem tetszik, hogy rendőrnek mentem... - kezdem el megkomolyodva.
- Ezt nagyon jól látod! Miért nem volt jó neked az egyetem? A mérnökök élete sokkal nyugodtabb és biztonságosabb...
- Azt hiszem nagyobb az igazság érzetem annál, minthogy önző módon csak magamnak éljek. Szeretlek, és meg akarlak védeni.
- Olyan makacs vagy, mint apád volt. - mondja bosszúsan.
- Tudom. - sóhajtok fel.
- És olyan húgyagyú is! Ezt is bele írhatod a lapodba!
- Kösz. - nevetek fel - Jellemzést majd az orvos ír rólam.

×××

- Ephraim... - hallom a sóhajt a telefonból. - Igazán meglátogathatnál néha.
- Sok dolgom van. - mondom kifejezéstelen hangon.
- Nagyon megváltoztál. Túlságosan is. Mindenkit ellöktél magadtól, kerülöd az ismerőseid, a saját anyád! Nem mosolyogsz, sőt, felhívtak a munkahelyedről, hogy egyre több kihágásod van.. Hogy megütöttél az őrsön embereket!
- Nagyszerű, szóval mintha csak kamasz lennék, felhívják az anyámat?
- Aggódnak érted, Ephraim... És én is! Nem voltál te ilyen komor, ilyen magányos, vagy távolságtartó!
- Befejezted..? - kérdezem kissé türelmetlenül, mire pár másodperces csönd után pityergést hallok a telefon túl feléről. - Mennem kell. Sok elintéznivalóm van. - a sírás növekszik, mire sóhajtok és leteszem a telefont.
- Ember.... Néha azért meglátogathatnád anyádat. - szólal meg Denzel, mire kelletlenül rá nézek. Ne kezdje már ő is!
- Ő nem az anyám!
- Nem, hanem a testté, akit használsz. De számára nem halt meg a kicsi fia, talán fent kellene tartanod ezt a látszatot, nem gondolod? Nem bújhatsz mindig a támadás mögé.
- Már pedig a mögé bújhatok. Ha még egyszer szóba hozod, a te arcod is bezúzom, mint annak a gyereknek.
- Arra a coyotra gondolsz, aki füvet árult? Szegény gyerek... Lehettél volna türelmesebb. Nyugi, nem hozom fel többet. De ennél sokkal normálisabbnak, nyugodtabbnak ismerlek, még viccelődni is szoktál. Sőt, azért előfordul, hogy lelkizel is... Ne nézz így, láttam, amikor azt a lányt vigasztaltad! Ha viszont a melóhelyen mindenkivel így viselkedsz, mindenki azt hiszi majd, hogy PTSD-d van.
- Helyes. Higgyék is azt.


when i was younger...

„- Mozgás, mozgás, mozgás! – hallom a parancsot. A fegyverek ropognak, a füst nagy. Emberek esnek össze mellettem, a társaim, miközben rohanunk egyik helyről a másikra, vonulunk vissza. Falak, ládák mögé bújunk, amikkel tele van a romos raktár. Le akartunk csapni egy drog bandára, de hamis nyomot kaptunk: csapda az egész. Egy mészárlás….

Megállva egy valaha ezüstszínű autót használunk fedezéknek, amely azonban mára használhatatlan, roncs, s több rajta a rozsda, mint a szín. Nem messze tőlünk gránát robban, valaki darabjait látom lehullani az égből, koppannak a járművön, a földön. A vér, a puskapor, a halál szaga tölti be a levegőt. Hangos nyögést hallok és oldalra pillantok, a társam az. Mind a ketten leharcoltak vagyunk, de ő különösen, súlyosan megsérült. Nem tudom, honnan szereztek ezek a mocskok olyan fegyvert, amivel átlőnek a kevláron, de most nem is érek rá ezen gondolkodni.
Dave már azóta a társam, hogy hivatalosan is rendőr lettem. Nem hagyom, hogy itt halljon meg.  A többiek újra indulnak, s felállok én is, de nem akarom ott hagyni. Még van benne élet! Még túl élheti. Azonban meglőnek, s így lassabbak vagyunk, mint gondoltam, a többiek újabb tűz közé kerülnek, ahogy előre mennek. Egy újabb gránát esik le, s robban mellettünk. Baromi sötét van. Ez az a fajta sötétség, amit nem látsz, csak érzékelsz. Amikor be van csukva a szemed, amikor álmodsz. A hangok is megszűnnek, nincs más, csak egy egyenletes, hosszú sípolás, majd végül az sem. Azt hiszem, így hal meg az ember.”
A csendet végül pittyogás töri meg. Halk, ritmusos, szabályosan gyorsuló. Felriadok, a fejem, a testem majd szét szakad. A hirtelen világosságtól nem látok. A hangok kezdenek kitisztulni.
Egy kórterem, amelybe besüt a nap, a gépek adják ki a hangokat mellettem. Kiver a víz, zilálok az előbbi, kissé ijesztő álomtól. Egy nővér siet oda hozzám, s megvizsgál, orvosért jelez csipogóján. Gyengének és elesettnek érzem magam. Lenézek magamra, testem olyan, mintha semmi se történt volna. Újabb emberek, nővérek, orvosok sietnek be. Visszafektetnek, vizsgálnak, miközben én azon gondolkodom, mikor és hogyan kerültem ide. Az a robbanás… csak egy álom volt?
- Mi történt? – kérdezem, hangom rekedt, mintha már régóta nem használtam volna. Választ egyelőre még nem kapok, csak megnyugtatnak, hogy később mindent elmagyaráznak. Fájdalmakról kérdeztek, de nem éreztem már semmit. Sőt, a kezdeti fáradtság is kezdett elmúlni.
Az igazság az, hogy nem sok dologra emlékszem, mintha újra formázták volna az agyamat. Csak az álmok vannak meg bennem. Az arcok ismerősek: az anyám, a kollégáim, de érzelmek aligha fűznek hozzájuk. Mint kiderült: a robbanás tényleg megtörtént. A társaimat vagy lelőtték, vagy úgy jártak, mint én. Már csak azért is csodálkoztak, hogy élek, mert golyót is kaptam és gránátot is. Még is túléltem, pedig minimum egy lábamnak bánnia kellett volna a dolgot. Négy napig voltam kómában, mikor végre kinyitottam a szemem. Az orvosok csodának, anyám Isten ajándékának nevez. És hogy én, mit gondolok? Sokáig nem tudtam, mit is gondolhatnék. Próbáltam visszailleszkedni a környezetembe, de valahogy nem ment. Valami hiányzott, valami, amit nem tudtam megmagyarázni, s lassan, de eltávolodtak tőlem a társaim, pszichológushoz küldtek, mert a jellemem… Mintha nem is én lennék.

Aztán találkoztam egy férfivel. Jobban mondva ő keresett fel. Figyelt már egy jó ideje, a rendőrség kötelékei között van ő is. Denzel, s vadásznak állította magát. Történtek velem fura dolgok, még mielőtt ez az alak felkeresett, de nem értettem. A tükörbe nézve mintha mást láttam volna mintha nem is én lennék. Egy könyvet adott át, hogy olvassam el, s mindent megértek majd. Olvasása közben kezdtek a dolgok világossá válni, míg be nem ugrott minden.
„Cerberus”… Ez az alcím volt a katalizátor, amely emlékeztetett mindenre, arra, hogy milyen világban is élek, hogy miért élek, hogy kicsoda vagyok és hogy mi a szerepem. Denzel… sok megbeszélnivalóm volt vele, többek között az, hogy hogyan jött rá és miért segített nekem?

Állítása szerint nincsenek csodák, s az, ami velem történt, valaminek a jele volt. A kör leszűkült, minden egyes nappal, ahogy figyelt. Az nap este végre úgy pillanthattam a tükörbe, hogy valójában tudom, ki vagyok. Találjátok ki, kit osztottak be mellém később társnak…

Aztán egy nap beállított hozzám, s egy papírt tett az asztalra: áthelyeztek.
„- A te kezed van benne, mi…? – nézek kissé komoran a fekete bőrű, kék szemű férfire, aki vidáman mosolyog vissza rám.
- Talán.
- Biztos. Beacon Hills…. Mi a franc?

- Dolgunk van ott. – jelenti ki, miközben kényelembe helyezi magát a kanapémon.
- Mi ez a többes szám? – kérdezem értetlenül, s már dobja is az újságot az asztalra, ami előtte van. Felveszem, a címlapon egyből egy rejtélyes gyilkosság virít. Felsóhajtok.
- Ez már a negyedik. És a megmagyarázhatatlan állattámadások is kezdenek feltűnőek lenni. – mondja kicsit komolyabb arcra váltva. Hiába, még így is úgy néz ki, mint egy purdé.
- Rendet akarsz tenni… - sóhajtok fel és ledobom az asztalt a parancs mellé.
- Rendet fogunk tenni. – javít ki, mire rá nézek kelletlenül. Itt New Yorkban is van elég probléma.
- Mikor indulunk? – kérdezem, s leülök, töltök magamnak abból az erősből, amelyet egészen idáig nyugodtan szopogattam. Nem mintha hatna rám, de azért reménykedem, hogy megérzem. Ezek után…
- A hétvégén.
- De hisz péntek van.
- Jól látod! Szombaton indulunk. Kész legyél! – mondja, miközben feláll és mosolyogva kiengedi magát a lakásomból.”

Beacon Hills.
Nem is olyan rossz város, leszámítva, hogy munka tényleg annyi lesz, mint égen a csillag. Az őrsön egész jól fogadtak minket, elkél nekik a segítség. Denzel láthatóan örömmel vetette magát a munkába, s úgy nagyjából én is, habár megakadt a szemem valakin.
Le kell szögezni, hogy sose voltam az a fajta, aki hosszú távú kapcsolatokba kezdett. Talán még 16-19 éves koromban gondolkodtam olyanon, hogy valami tartalmasabb kapcsolat kellene, de ezeket elvetettem később. 20 éves korom óta csak alkalmi kapcsolataim voltak, amelyek száma az évek során egyre csökkent. De aztán elkezdtem Sarahval dolgozni a városban.
És egészen elragadó személyiség, rendkívül okos. Szeretem, ha egy nő okos, ha el lehet vele beszélgetni. De ő emellett még rendkívül szép is. Nem csoda tehát, ha flörtölni kezdtem vele, persze nem annyira nyíltan, még se volna szabad kikezdenem a kollégámmal, na nem mintha olyan könnyen adná magát. Már csak azért is elhatároztam, hogy megkaparintom, sőt… Talán be is avatom…
Vissza az elejére Go down


avatar



Szer. Jún. 08, 2016 12:51 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja

Nyomozó! Cool
Elnézését kérem, hogy megvárattam ezzel a kis irománnyal, de a techinka ördöge közbe szólt, pedig már tegnap akartam. De ami késik, nem múlik.
Nem mindennapi leírást olvashattam, s ez nagyon tetszett. Amióta elfogadok lapokat, folyamatosan új dolgokat látok. Minden benne volt, aminek benne kellett lenni, pedig sokan ilyenkor abba a hibába esnek, hogy szinte semmit nem írnak a jellemükről, vagy a külsőről. De maga nem. Gratulálok hozzá!
Térjünk át az előtörténetére. Bejött az, hogy képekkel is illusztrálta a dolgokat, így könnyebben eltudtuk képzelni a helyzetet. Izgalmas, ahogy betekintést adott a csapdába, amit állítottak maguknak. Figyelemmel fogom követni a pályafutását! Természetesen elfogadva *-*

Vissza az elejére Go down
 
Lt. Ephraim John Thornton
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» John szobája
» Jay skatulyái
» John Adams
» Olimposz > John Aaron / Árész

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: