• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Dogs - Avery & Vulfia


Vas. Okt. 15, 2017 8:42 pm
☇ Poison After Dark

Vendég

Szomb. Okt. 14, 2017 8:34 pm
☇ Stells & Ash


Pént. Okt. 13, 2017 11:04 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Bernhart B. Cooper










avatar



Csüt. Jún. 16, 2016 8:32 pm
Vendég
Vendég



Bernhart Benjamin Cooper
Az egyedüllét nem feltétlenül jelent magányt. Az ember tömegben is lehet magányos.

● becenév:Bernie
   ● születési hely, dátum: Washington, 1985. feb.2
   ● kor: 31
   ● faj: Werewolf
   ● nemi identitás: bi
   ● play by: Matthew Davis
   ● karakterfajta: Jelen

user neve ● kora ● multi ● tapasztalat
you're still have all of me

Ha keresnem kellene egy jelzőt amit magamra használnék azt mondanám hogy magányos farkas vagyok. Ami nagyjából illik is, mert vérfarkasnak születtem 31 évvel ezelőtt, és a magány már évek óta hű társam. Nehéz természet vagyok, nem könnyű megérteni engem, de nem is lehetetlen. Történtek dolgok, ami miatt nem szívesen nyitok mások felé, és valaki nem éppen kedvesen azt vágta hozzám hogy olyan vagyok mint egy kóbor kutya, aki fél hogy belerúgnak miután megsimogatják. Voltaképpen igazuk van. Annyiszor hagytak már cserben hogy nem merek nyitni, így bár elbeszélgetek mindenkivel nem árulok el semmit magamról, inkább remek hallgatóság vagyok. Megvan a magam véleménye mindenről, de nem mondom ki, minek mondanám, és kinek? Senki nem kíváncsi rá. Ami fontos, az viszont az, és a harctéren nem ismerem lehetetlent. Katona vagyok, az egyik legjobb mesterlövész a hadseregben és így elég sok olyan képességem van amit ott edzettem és fejlesztettem ki. Képtelen vagyok rendesen mélyen aludni, minden neszre felriadok, és ha rám törnek pisztollyal a kézben ülök fel az ágyon. Mert paranoiássá tett a sereg és... más. Nem ért meg senki, csupán... volt valakim. Egy másik férfi, akivel eleinte nem is foglalkoztam, aztán mégis és a seregben már majdnem azt mondanám hogy jártunk is. Amikor vele voltam, valahogy kicsit nyugodtabb voltam, és mintha elkezdtem volna bízni benne. Orvos volt, nemes hivatása az enyémmel teljesen ellentétben állt, hiszen én életeket vettem el, szemrebbenés nélkül. Öltem, mert parancsolták. Ő azt hiszem meglátott bennem olyasmit, amiért kedvelni tudott, látta az őszinte mosolyomat és a humoromat amit nem igen csillogtatok idegenek előtt, inkább hallgatok. Vágyom a társaságra, és arra hogy valaki szeressen, hogyne vágynék de mégis, félek tőle. Vérfarkas létemre félek hogy mikor rúgnak megint belém. Testileg erős vagyok, katona, rettenthetetlen, mesterlövész de ember is vagyok, és esendő...

A külsőm nem érdemel túl sok említést. Lassan közeledem a harmincöt felé bár van még négy évem addig. Mindenesetre a külsőm éppen ennek megfelelő, felnőtten sem vagyok sokkal magasabb mint húszéves koromban, azaz a 190 centit nyaldosom és bár nem vagyok egy izomkolosszus van mit mutogatnom, már ha van olyan jelöltem akinek éppen mutogathatom. Rendszeresen edzek, szóval viszonylag jó kondiban vagyok, és nincs okom panaszra az állóképességem illetően. Nem betegszem bele semmibe, a farkasság áldása. Ezen kívül mit mondhatnék még? Rövid hajam világosbarna és barna között van valahol, szintén barna szemeimmel. Sokak szerint kölykös kicsit az arcom, ha épp nem borítja borosta, de hát ember, ennek a növését megakadályozni.... Lehetetlen, én mondom. Ruhák terén sem vagyok finnyás, szinte bármit felveszek, feketét, színeset... viselni tudni kell őket és azt hiszem én tudom is.


when i was younger...

Pixeles a kép, ahogy hirtelen nyílik ki a szemem és kezem máris a fegyverem hűvös markolatára fonódik, de... kit akarok lelőni? A párnát a sarokban, vagy a szekrénysort? Esetleg a meglebbenő sötétítőm? Egyiket sem. Nagy sóhajjal engedem le a fegyvert és a kezembe temetem az arcom ahogy megdörzsölöm. Mennyi lehet a idő? Hajnal is alig múlt... Rémálom volt, vagy talán egy emlék? Összefolyik már.

Nem vagyok már fiatal, vérfarkas mivoltomhoz képest meg szinte kész csoda hogy megértem a harmincat és még el is múltam egy évvel. Született alakváltóként nem éppen életbiztosítás az élet de más sem. Nem volt olyan vidám az életem, és nem is hiszem hogy valaki tudja hogy mi minden történt velem. Túlságosan hosszú lenne felsorolni, bár már elkezdtem leírni, a pszichiáterem javasolta hogy írjak naplót, hátha attól jobban fogom érezni magam és segít az emlékezetkiesésen ha szépen végigveszem elejétől a végéig a dolgokat. Nem igazán segített, csak elpocsékoltam egy fél füzetet ami még mindig valahol az íróasztal fiókban fetreng. Felkelek, vissza aludni már úgysem fogok tudni, és készítek egy kávét magamnak, és azzal együtt telepszem az asztalhoz, ahogy vagyok, mezítlábasan, boxeralsóban. Előveszem a csíkos füzetet, és fellapozom. Nem tetszik amit látok benne.

"Régen volt már, nagyon messzinek tűnik az időszak amikor húszéves egyetemista voltam, és még messzebbiek a középiskolás végzős éveim. Fogalmam sincs hol kezdődött minden, de ez is benne volt, erre emlékszem. Sosem tartoztam az osztály menői közé ami azt illeti, és nem is szerettem őket, a sznob szülők egoista gyerekeit, akik fuldokoltak a pénzben és a márkás holmikban. Én nem tartoztam közéjük sosem, és bár nem voltunk szegények, nem mindig telt a legjobb és legújabb dolgokra de nem is igényeltem sokszor őket. Nekem elég volt a közepes is. Mindig így voltam a dolgokkal, a katonaság előtt. Bár ez is egy külön történet. Szóval, történt egyszer hogy elérkeztem a gimnazista éveim végére, szalagavató bál, meg minden franc ami vele járt, és tetszett nekem az osztályból egy fiú, akivel barátok voltunk. Igen, tényleg azt írtam hogy fiú, de ugye az vesse az első követ... Szóval, nem mertem neki bevallani természetesen, és a bálra is az egyik lányt hívtam el, ahogyan azt illik, de nem volt az igazi, nem éreztem jól magam és végül olyan helyzetbe kerültünk hogy ki kellett böknöm, de ő ahelyett hogy hallgatott volna, nem bírt magával és a beszélgetést követő fél órában már mindenki tudta hogy nem a lányok tetszenek. Mondanom sem kell mennyire volt megalázó ugye?  Az összes osztálytársam, és néhány tanárom... később meg az összes. Aztán a vizsgák, az a pár nap pokol volt, és valahol, valami elrepedt bennem és kialakult egy ösztön hogy ne mondjak el senkinek semmit, és megtanultam terelni a témát, másokat beszéltetni amikor magamról kérdeznek. Egyetemre már így mentem de hamar kibuktam onnan, mert nem az én világom volt. Inkább egy idétlen ötlettől vezérelve jelentkeztem a katonasághoz, ahová valamilyen csoda folytán felvettek. Mindig is jó volt a fizikumom, mert a bennem élő farkas ösztön miatt sokat mozogtam már előtte is, és karatéztam. A katonaság nehéz volt, de valamiféle furcsa megnyugvást hozott nekem. Az elöljáró tisztem tanácsára levelezőn befejeztem a haditechnikusit is. Végül sínre került az életem hellyel közzel. Csak hát... nem tündérmese igaz? A kimenő napjaimon voltak érdekes esetek.  Ott van például az az Oliver dolog...

Itt megállok az olvasásban és mielőtt folytatnám kinyújtóztatom a tagjaim. Sokszor gondoltam már át ezt, és olvastam el ezt a részt de valahogy még mindig olyan ambivalens érzés. Nem is tudom hogyan érezzek iránta, és inkább beleiszom a bögrémbe mielőtt újra a szálkás írásomra fordítanám a figyelmem.

Oliverrel egy kocsmában találkoztam, ahol még nem is nagyon foglalkoztam volna vele, de felkeltette a figyelmem az, hogy olyan magányosan üldögél, és áradt belőle valamiféle kisugárzás. Egy társasággal volt, valószínűleg a barátaival, de mégis magányosnak tűnt, és ezen elmerengtem, néha vissza vissza tért a pillantásom rá, de nem tudnám megmondani miért néztem. Ez még jóval a katonaság előtt volt, és végül indulni akartam, elmentem mosdóba hogy könnyítsek magamon, de találkoztam azzal a fiúval, akivel néha össze akadt a pillantásom. Elmosolyodtam hogy menjek, de ami történt engem is meglepett. Magához ragadott és megcsókolt, hosszan mélyen és éreztem benne azt a vágyat amit... utána oly sokáig nem. Végül elmentem, de nem bírtam sokáig és vissza kószáltam, de egy olyan jelenetre amit nem fogok egyhamar elfelejteni. Azok, akikkel együtt ivott nem olyan régen most megverték azért, mert megcsókolt, és iszonyú dühös lettem emiatt. Félig alakot is váltottam ahogy nekik rontottam és valamennyit életveszélyes sebesülésekkel hagytam ott, talán volt olyan is aki belehalt, nem sajnáltam. Várfarkas voltam, a bennem élő vad elégedetten dőlt hátra, hogy megtette a magáét, és eltűntem a helyszínről, miután hívtam a mentőket hogy el ne vérezzen Oliver. A többi nem érdekelt. Ezután nem láttam többet

Itt megint abbahagyom egy kicsit, a legnehezebb részek vannak hátra, nem sietek elébe menni, nem is biztos hogy mindez így történt, egy kicsit megzavarodtak a dolgok a fejemben az utolsó két évet illetően, de... ezt majd később. Addig még meg kellett halnom egyszer. Az.. nos, nem volt egyszerű. A seregnél ugye senki nem tudta hogy mi vagyok, és miért vagyok jobb erőben mint mások, és kétségbeejtően jól bántam a puskákkal. Mesterlövész voltam, és ez okozta a vesztem is. Legalábbis sokan ezt hitték.

A seregnél nem várt meglepetés is fogadott, egyszer csak a kiküldetésről jöttem haza, és megláttam a tábor orvosát aki.... aki az a fiú volt, aki megcsókolt ott, abban a mosdóban. Végül is odamentem hozzá, hogy is felejthettem volna el. Szóba elegyedtünk és aztán csak úgy történtek dolgok. Több időt töltöttünk együtt, elcsattant egy második, majd sokadik csók, és egy kicsit... lejjebb engedtem a falaim, hiszen ő talán nem ítélt volna el, ő megértett, és mindennél jobban szükségem volt erre a megértésre, amit csak tőle kaphattam meg, pedig ismertem pár embert. Mindennél jobban akartam ezt a kettősséget, hogy amíg én elveszek egy életet, ő kétségbeesetten küzd egy másikért, valamiféle morbid egyensúlynak láttam ezt. Tetszett, és elég sok időt töltöttünk együtt akkoriban de nem árultam el neki hogy mi vagyok, annyira még nem engedtem közel magamhoz, és végül jött egy parancs. Felderítés, és mesterlövész kellett, engem küldtek. Azaz engem is, és még egy pár ember de minket is meglepetésként mikor egy aknamező került elénk és át kellett keverednünk rajta valahogy. Lépésről lépésre mentünk de így is elvesztettük egy társunkat és a legjobb barátomnak titulált katonatársam is rálépett egyre, éppen csak le tudtam sodorni hogy ne robbanjon fel, helyette engem kapott telibe a robbanás. Vérfarkas vagyok, de nem halhatatlan és legyőzhetetlen. Sem fájdalomtól mentes, szóval haldokoltam, amikor megtaláltak, de... nem a mieink. Nem sok mindenre emlékszem, csak arra hogy határozottan nem haltam meg, és elkezdtek megfigyeléseket meg kísérleteket végezni körülöttem és mikor megerősödtem ízekre szedtek, szinte szó szerint. Érdekelte őket, miért gyógyulok olyan gyorsan, és mi az erőm. Megtudták mi vagyok és vagy ötöt széttéptem mikor meg fékeztek és nehéz vasakba vertek hogy ne árthassak nekik. Meg akartak törni, hogy kezes báránnyá váljak, de nem érték el csak az ellenkezőjét. Vadállat lettem, és csak az ő vérükre szomjaztam. A halálukat láttam minden alkalommal, de tudtam hogy el kell fojtanom a dühöm hogy kiszabadulhassak, és lassan elkezdtem játszani hogy elvesztettem a reményt. Egy pillanatra meglazult a figyelmük, és ennyi éppen elég volt hogy egy lemészárolt bázist hagyjak magam után, hullákkal tarkítva az utam. A sereg végül megtalált, és egy hétig mély altatásban tartottak, amíg lecsillapodott bennem a vadállat, és újra emberként tudtam viselkedni. Még mindig vannak dühkitöréseim, és vannak dolgok amik kiesnek. Az a két év, az őrület szélén táncoltam, és időszakosan elveszítek és visszanyerek érzéseket, emlékeket. Azt az arcot... tudom hogy fontos volt nekem. Tudom hogy volt valaki aki elbúcsúzott hogy vissza vár, de.... kicsoda ő? Az arcát látom de... Egek, nehéz...

Megdörzsölöm az arcom, hiszen hallottam a nevét is, és tudom hogy Olivernek hívják, de... volt ott valami, ki kell derítenem micsoda. Megkérdezem tőle, az lesz a legjobb. Ezért jöttem ebbe a városba hogy keressem. És már láttam is, de még nem mertem odamenni hozzá, félek hogy elkapna a dühroham valamiért és tudom hogy ő... benne nem tennék kárt. De megőrjít a tudat hogy miért nem? Ki ő nekem? Istenek, segítsetek hogy ne csavarodjak be teljesen....
Vissza az elejére Go down


avatar



Szomb. Jún. 25, 2016 7:10 am
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Bernie *-*

Először is üdvözöllek itt, megint egy remek taggal bővült a mi kis családunk *-* megjegyezném, hogy nagyon kedvelem a pb alanyodat, és szerintem teljesen illik a karakterhez, amit hozzá alkottál.
A jellemed nekem személy szerint nagyon tetszett, tényleg el tudtam képzelni, hogy ilyen, és megértem a bizalmatlanságod a mai világban, de vannak olyanok akikben meg lehet bízni. A sereg pedig erősít, de nem szabad, hogy eltántorítson, és paranoiássá tegyen, bár a sok halott biztosan nem tesz jót az embernek. A külsőd is tökéletes lett, ha nem tudom,bhogy néz ki az illető, akkor is el tudtam volna képzelni őt, szóval hibátlan volt :3:
A történet rész. Huh. Igazad volt, lehet, hogy nem telefonról kellett volna elolvasni, de ez már mellékes, hiszen innen is tetszett. Nagyon jó ötlet volt ez a megoldás, szóval le a kalappal előtted. Az baj, ha már most shippelni kezdtelek Oliver-rel? Csak olvastam a te részedről megjelenő érzéseket, és az első amit ki tudtam nyögni, az az volt, hogy: aaahhhwww. Szóval tetszett a történet, és maga az írás stílusod is, nagyon szívesen olvastam volna tovább, de sajnos vége lett :c nem baj, majd a játéktéren nyomon követlek *-*
Fuss foglalózni, majd hódítsd meg a játékteret és Olivert is úúú

Vissza az elejére Go down
 
Bernhart B. Cooper
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» James Jeffrey Cooper (kapott karakter)
» Adam Cooper

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterlapok-
Ugrás: