• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 37 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
8
Diclonius
2
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
5
Hibrid
2
Incubus
2
Kitsune
2
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Évszak szépe


Yesterday at 12:03 am
☇ Stells & Ash


Csüt. Aug. 17, 2017 11:50 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Daisy Blair Brannan










avatar



Hétf. Jún. 27, 2016 6:36 pm
Vendég
Vendég



Daisy Blair Brannan
Only a few will know how to love you without breaking you and making you dangerous.

● becenév: Babydoll úúú
● születési hely, dátum: Beacon Hills, 1997. június 30.
● kor: 19
● faj:  Chimera, banshee - kanima
● nemi identitás:  Heteroszexuális
● play by: Chloe Bennet
● karakterfajta: Jelen

Anngel ● 16 ● Betty ● Akad
you're still have all of me


Külsőm:
Már jóval a Rettegés Doktorai előtt is keveréknek számítottam. Édesanyám kínai, apám európai, így a tőlük örökölt vonásaimon ezt kiválóan észreveheted.
Koromszín hajam nagyjából a mellkasom aljáig ér, általában kiegyenesítve viselem. Gyakori kellékem hozzá a kedvenc, sötétszürke beanie-m, amit szinte mindig hordok.
Sötétbarna szemeim bizonyos fényviszonyban inkább feketének tűnhetnek, könnyű bennük elveszni. Magával ragadnak, a mélybe rántanak. Ugyanilyen van a szüleimnek is, sőt, azt hiszem, az egész családnak. Túl rég láttam őket ahhoz, hogy emlékezzek erre.
A stílusom kicsit... Érdekes. Állandó eleme egy bőrből készült nyakpánt, ugyanolyan színű, mint a hajam. Szeretek szakadt cuccokban járni, a hideg és a sötétebb árnyalatokat veszem célba. Szintén elengedhetetlen kellék a bőrkabátom, valamint a szintén fekete körömlakk, és a gyűrűim. Ez van, engem így kell szeretni. Vagyis... Nem kötelezek rá senkit, de ha valaki közel akar kerülni hozzám, annak el kell fogadnia azt, aki vagyok. Rajtam már nem lehet változtatni.
Alkatilag úgy érzem, nincs mit javítanom magamon. Nem vagyok se túl vékony, se túl húsos, edzett vagyok, de még megmaradt a nőiességem. Minden megvan rajtam, aminek meg kell lennie, nem vagyok deszka, és jól is érzem magam a bőrömben.

Ki is vagyok én?
A nevem alapján mindenki egyből egy cuki kislányra gondol, mint amilyen voltam is korábban. Azonban a dokik tettek róla, hogy az a verzióm elássa magát mélyen a föld alá. Igyekszem megmaradni olyannak, amilyen voltam, de elég rám nézni, máris látszik, hogy valami nem stimmel. Én így tükrözöm a velem történteket a külvilág felé. Azelőtt világosbarna hajú, folyton mosolygós leányzó voltam, aki még akkor is pörgött, ha nem aludt többet két óránál. Néha most is ilyen vagyok, bár sosem értem, mi tör rám olyankor.
Egyébként, még mielőtt valami ilyesmi jutna az eszedbe rólam, nem vagyok fapofájú. Valamilyen szinten van humorérzékem, és nem vagyok depressziós, vagy hasonlók. Csak megviselt ez az egész chimera dolog. Meg az is, hogy minden napom hazugsággal telik. Amikor anyáék rákérdeznek, hogy milyen napom volt, mindig azt kell mondanom, hogy „Jó”. Pedig volna mit mesélnem. „Ma majdnem megöltem valakit az utcán. De semmi baj, vissza tudtam fogni magam.”
Ha két éve megláttam volna egy vérfarkast, vagy rám támadt volna valaki az utcán, elfogott volna a pánik. Most azonban az illető nem biztos, hogy épségben hazajutna. Szóval igen, azóta acél idegrendszerem lett, és minden természetfeletti jelenség normálisnak tűnik számomra. Nem mondom, hogy én vagyok a legerősebb lény a földön, sőt, még csak meg se közelítem azt a szintet, de azért meg tudom védeni magam, vagy a családom, ha kell. És meg is fogom, bármi áron.

when i was younger...


„When life changes
to be more difficult,
you must change to
be even stronger.”

Gyötört a fájdalom. Kínoztak. Meg akartam halni.
Gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, amikor a doktorok egyike egy furcsa anyagot fecskendezett a nyakamba. Felordítottam, azt akartam, hogy hagyják abba. De ők csak gyötörtek. Újabb és újabb kísérleteket hajtottak végre, egyre több műtétet végeztek el rajtam, hogy elérjék a kívánt eredményt. Egy szörnyeteget akartak. És meg is kapták.
Végzősként arra kellett volna összpontosítanom, hogy felvegyenek egy jó egyetemre, minél messzebb innen. Szerettem volna zenei akadémiára menni, vagy ügyvédként, rendőrként, esetleg katonaként védeni az embereket és a jogaikat. Még a tanári pályán is elég sokáig gondolkodtam. Egyikre se tudtam eléggé koncentrálni. Tehettem akármit, semmi más nem lebegett előttem, csak az, hogy bármelyik pillanatban elszabadulhatnak az indulataim. A hangok a fejemben pedig nem igazán segítettek ebben. Sikolyokat hallottam, amikor csend volt. Szörnyű álmokat láttam, amikor aludtam. Ösztönös vágyat éreztem az ölésre. Egy darabig, persze. Aztán ennek is vége lett. Megtanultam nagyjából kontrollálni a dolgot, ha nem is teljesen, de legalább annyira, hogy ne bántsak senkit, és ne fedjem fel a természetfelettiek kilétét.
Nem volt egyszerű ezzel az új énemmel együtt élni. Akik azelőtt jól ismertek, furcsálló tekintettel méregettek, és ez ellen nem tehettem semmit. Ők is megérezték, hogy valami más lett. Pláne, amikor egyik napról a másikra hirtelen egy teljesen új Daisy-t kaptak. Fekete haj, bőrszerkó, szaggatott cuccok...
„Ez nem te vagy!” - a barátaim folyton próbáltak meggyőzni. Pedig mindannyian jól tudták, hogy ez igenis én vagyok. Valahol mélyen mindig is bennem volt. Csak egy elég erős löket kellett ahhoz, hogy kitörjön az édibédi-Dee burokból.

Megölték.
Szerettem Jason-t. Ő maga is chimera volt, titkát azonban csak a halála pillanatában tudtam meg. Előttem végeztek vele, láttam, ahogy ragyogó sárga szemeiben a fény kialszik, és lassan visszavált emberi íriszeire. Utoljára a nevemet suttogta. „Daisy...” Holtan rogyott össze, szájából fémes anyag buggyant ki, ami a higanyra emlékeztetett. Talán az is volt, nem tudom.
Kiabáltam, amilyen hangosan csak tudtam, s ez a kiáltás hangos ordításban végződött, amely sokkal inkább állati üvöltéshez hasonlított. Szenvedtem, a lelki fájdalom kínzott, jobban, mint amikor átváltoztattak. Olyan érzés volt, mintha ki akartam volna törni egy átszakíthatatlan burkon. Minden izmom arra ösztönzött, hogy a bennem felgyülemlő düh elég lesz ahhoz, hogy legyőzzem őket, és kiszabaduljak. Szemem a hüllőkéhez kezdett hasonlítani, ujjaimon hosszú karmok keletkeztek, fogaim helyén agyarak bújtak elő, hosszú, pikkelyes farkam nőtt. Akkor alakultam át először, azelőtt mindig vissza tudtam tartani. De támadás helyett futásnak eredtem. Megragadtam az alkalmat, hogy a doktorok a barátom holttestével voltak elfoglalva, rohantam, ahogy csak bírtam.
Menekültem, de nem a problémám elől. Az életemet akartam menteni, hogy Jason halála ne legyen hiábavaló. Tudtam, hogy ő is azt akarná, hogy éljek.
Még akkor is, ha ez Beacon Hills-ben nem egyszerű.


A hozzászólást Daisy Blair Brannan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 22, 2016 10:59 am-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar



Hétf. Jún. 27, 2016 7:11 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Daisy! *-*
Örülök, hogy végül rávetted magad az újabb karakter alkotásra,  és ilyen hamar hoztad is a leanyzót, mert ismét egy érdekes karakterrel bővült a csapatunk. Főleg, amiért egy kiméráról van szó. :3:
Sajnálom, hogy az aranyos kislány feled eltűnt a kimérává válásod során, azonban becsülendő, hogy a csaladod és a barátaid védelmére szeretnéd fordítani a képességeid.
Sajnáltam, hogy nem olvashattam tovább magát az előtörténet részt, azonban a legfontosabb információk így is kiderültek rólad. Belegondolni sem akarok, miken kellett keresztül menned a dokik miatt... Rolling Eyes Az életedet pedig valóban kár lenne eldobni, bármi is lett belőled, megéri küzdeni, és biztos vagyok benne, hogy a doktorokat is sikerül félreállítani előbb-utóbb. :3:
Az írásmódod már volt szerencsém olvasni, ebbe nem is tudnék belekötni, úgyhogy nincs okom feltartani téged. Foglald le a pofidat, aztán irány a játéktér, mert elfogadlak! *-*

Vissza az elejére Go down
 
Daisy Blair Brannan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: