HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Anja Frewen








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Hétf. Jún. 27, 2016 10:02 pm

Anja + Frewen
Az emberi természet típushibája, hogy mindenki építeni akar, de senkinek se fűlik a foga a karbantartáshoz.

● becenév: Annie
● születési hely, dátum: Roskilde; 1989. május 2
● kor: huszonhét
● faj: ember
● nemi identitás: biszex
● play by: troian bellisario
● karakterfajta: jelen

BB ● 19 ● nincsen ● remélhetőleg elegendő
you're still have all of me

Nem tudok ember és ember között különbséget tenni. Tudom, hogy ez nem helyes, és hogy minden ember más és más, de nekem egyszerűen nem megy ez a kötelező „szelektálás”. Éppen ezért esik nehezemre magamról is véleményt alkotni. Mivel, azt hiszem, nem vagyok más, eredeti, csak egy a sokból. Egy, a rosszabbik sok(k)ból, hogy az anyám szavaival éljek. Ha már itt tartunk, hagy mondjam el, hogy a drága jó mama sosem díjazta igazán az én "sajátos" viselkedésemet. Azt, hogy a narancssárgát mindig a lilával hordtam, és, hogy a kelleténél mindig kettővel több aszpirint vettem be.
Az, hogy elsőszülött lettem egyfajta prioritást nyert a személyemnek, de ugyanakkor kötöttségeket is szült. Egészen a gimnázium másodikjáig szabadtermészetű, sajátos viselkedésű, cserfes szájú lány voltam a magam titkos kis közegében. Kevés, de igazán közeli baráttal. Pontosabban egy darabbal, aki később a szeretőm lett. Jelenkori magányomra, éppen ezért - ezen példa okán is - csak is a kusza érzelmi kiugrásaim lehetnek hivatalos okok. Meg az, hogy a kötődés kiforratlan, apró szikrája mindig más-más impulzusokat váltott ki belőlem. Néha annyira fájt és mart a tudat, hogy szükségem van valakire, hogy például szült dühömben az első adandó embert felpofoztam, aki szembe sétált velem az iskolában.
Máskor, a hiány egészen furcsa megnyilatkozási formákat váltott ki belőlem. Olykor írtam, remélve, hogy kusza érzelmeim olyan gyorsan és könnyedén távoznak majd a háborgó lelkemből, mint ahogy a fekete tintám tette azt a tollból, minden papírra firkálással előrébb haladva.
Ha pedig a csendes körmölés nem nyugtatott meg kellőképpen… nos, akkor jöttek a pirulák. Kékek, fehérek és rózsaszínek. A szivárvány összes színe képes volt az egyik dimenzióból a másikba repíteni. Ezt a szárnyalást pedig nem igen vontam meg magamtól, ha tehettem....
Már egészen korán komoly ragaszkodás alakult ki köztem és anyám gyógyszeres szekrénye között. A pirulák segítettek leküzdeni a szorongást, csillapították a folyton-folyvást ki nem égő maximalizmusomat, és szebbé, elviselhetőbbé tették a mindennapjaimat. Nem titok, hogy mikor beszívtam, már az sem nagyon zavart ahogy anyám a testvérem szeme láttára alázott meg újra és újra, vagy, hogy a mostohaapám épp a kelleténél sokkal komolyabban szállt rám. A gyógyszerek, drogok, alkoholok adták meg nekem - életem első két évtizedében, az élet rozsdás fogaskerekeihez a legmegfelelőbb olajat. És mind a mai napig szerves részei a lényemnek!

Fakó bőr, rezzenéstelen, mimikátlan arc, sovány almácskák, hosszúkás áll és hatalmas barna szemek. Tényleg nem vicceltem mikor azt mondtam, hogy átlagos vagyok. Sőt, talán az átlagosnál is borzalmasabb. Mert mikor a tükörbe nézek... legszívesebben hánynék. Undorodok magamtól, a karikás szemeimtől, a lila ajkamtól. Utálom amit a drogok, a cigik és a pia tett, és a mai napig tesz velem, mégsem segítek az egyre elenyésző testemen. Csak - a tőlem megszokott sajátos nyugalommal - nézem, várom a végső pusztulást.
Persze, mint minden nőben, bennem is lakozik egy apró kis hiúság, ott a bensőm legmélyén. Próbálok, és akarok is tenni valamit a helyzet külső javítása, elpalástolása érdekében, de eddig nem igazán jártam sok sikerrel.
A ruhatáramat illetően például képtelen vagyok lemondani a hatalmas, szürke, elnyúlt pólókról, amikben gyors, drasztikus fogyásom most még inkább szembetűnő.  A fekete csőfarmereimben ropi vastagságúra nyúlt lábaim igazi melegítőgatya feelinget tükröznek, mégis, elengedhetetlen kellékei a mindennapi szerelésemnek.  Egyedüli állandóság az életemben csak a cipők terén figyelhető meg, ugyanis lehet tavasz, nyár, ősz, vagy tél, de én mindig a lapos talpúra, bakancsra, vagy papucsra szavazok.
Sminkről és ékszerekről szépen leszoktattam magam, mivel oda, ahova megyek, nem érzem majd szükségét ezeknek a sok, felesleges csecsebecsének.  

when i was younger...

//vigyázat! Roppant groteszk, nagyon elvont történet//
Piromániás hajlamaimnak eleget téve megint a tűz mellett, kezemben egy üveg vodkában, a gyomoromban meg négy pirulával alszom el.  Egy ideje már csak így megy; droggal és piával.
Bár sajnos a rémálmok így sem kerülnek olykor el…

Meztelenül sétálok a hosszú, vörös falú folyosón. Talpam vékony bőrfelületét rojtos, rózsaszín szőnyeg cirógatja, míg orromat az erős vanília síkosító illata. A világ legócskább putrijában vagyok, ahol valószínűleg több nemi betegség fordult már meg, mint amennyi kliens összesen. Remegő kezemben egy fehér, nedves törülköző és az a négy pirula, amit ma vettem be lefekvés előtt.
Tudatomnál vagyok, vagyis inkább csak azt tudom, hogy jelenleg alszok. Mivel ilyen hely csak az álmomban, a valóságban nem létezhet.
Mint minden alkalommal, most is először a hely pontos felmérésével kezdek foglalatoskodni. Elsőként a jobboldali tíz darab fekete, lakkos ajtóra, majd a baloldali tízesre vezetem a tekintetem. Meglepődve tapasztalom, hogy most, míg némelyik tárva, más csak résnyire van nyitva, addig a szoba legvégén, a bal sarokban megbúvó keményfedelű, hatalmas fatárgy teljesen elzárja magát a folyosó és a többi szobából kiszűrődő neszek elegyétől.
Ez a rejtegetés pedig szörnyen felcsigáz.
Újszerű helyzetemet gondosan felmérve egyenesen indulok el, elhaladok vagy 10 feketére lakozott ajtó előtt, amikben egytől-egyik mind be is pillantok. A tekintetem ilyenkor mindig találkozik azzal a két személlyel, aki éppen a szobában helyet foglal. Mind rám néz, és a nevem szólít, ezzel tudatosítva bennem, hogy minden bizonnyal igenis jól ismernek. De vajon honnan, miért?
Nem vagyok zavarban mikor rányitok az apámra, aki az alsós tanítónőmmel van egy ágyban. Akkor sem, mikor anyám épp a postásunkat szopja le. Az viszont kicsit meglep, mikor zafír, a fekete szőrű kandúrom éppen egy francia bulldogot próbál „jobban megismerni” a 231-ben. Meglepődöttségemben gyorsan rájuk csapom az ajtót, amit a kis bulldog leányzó egy zajos ugatással díjaz.
Tovább megyek, mivel a leghangosabb, a legérdekesebb szoba még várat magára. Az van leghátul, baloldalt, a sarokban. Hogy lehet egy szoba a sarokban?
Ahogy közelítek a szoba felé, úgy erősödnek fel a hangok az elmémben. Az a kis okos, ott bent a fejemben azt mondja, hogy ne menjek, majd azt hogy siessek. Folyton folyvást ellentmond magának, amivel egyre inkább kihoz a sodromból. Végül célját elérve, dühöngve, szuszogva, izzadt tenyérrel nyúlok a kilincsért. Most, így jobban belegondolva… furcsa, hogy csak ez az egy van bezárva.
Sietősen nyomom le, majd a nyitással sem teketóriázok olyan sokat, ám a gyorsan felrejlő látvány hirtelen lefékez. A leopárdmintás ágyban egy szőke lány nyög fel, míg rajta egy hájas, negyvenes évei végén járó, kopasz hímegyed fekszik. A csípőjük egyszerre, gyorsan mozog, a lány lába - kiszolgáltatottan - a hatalmas derékkörül, míg a férfi zsíros karjai kétoldalt, remegve tartják magát a vékonyka test felett. Te-jó-Isten, csak rá ne essen!
Sokkolva nézem a jelenetet, ahogy a zsírgombóc összeizzadja a fiatal, rugalmas, vékony lányt, aki csak nyög és nyög.
A hangja olyan ismerős… 
- Jessy? - a szám elé kapom a kezemet, félve hogyha meghallják a nevet, majd ők is dühbe gurulnak. Vagy talán én gurulok, ha kiderül, hogy nem tévedek. Ugyanis nem merem, és akarom hinni, hogy ez a testvérem lehet.
- Jessica! - kiálltok fel még egyszer, mivel sem a szőkeség, sem a felette fekvő nem hagyja abba, reagál rám, akár egy egészen minimálisat. De semmi, mintha ha meg sem hallanának, észre sem vennének.
- Jess, én nem hagyhatom, hogy te... - egyenesen az ágyig sétálok. Remegő, hideg kezemet az izzad, felhevült vállra helyezem. Tolom, majd húzom, esetenként rángatom a hatalmas testet, de az egyedüli erőm túlzottan kevésnek bizonyul ellene. Éppen ezért is esek kiugorhatatlanul mély kétségbe.
Tehetetlenségem  okán levetem magam az ágy mellé, térdeimet a mellkasomhoz húzva kezdek hangos dúdolásba, várva hogy az ágyon fekvők befejezzék cselekvésüket. Megpróbálom végkép kizárni a hangokat, a végső nyögéseket, a férfi látványos kielégülését, de mind nagyon nehéz, mikor... mikor, Jess-t látod a kliens alatt.
- Ne Jess, ne - sírva kiálltok fel egy hatalmasat, mikor a fickó feláll, pénzt szór a testvérem fedetlen mellei közé, majd az asztalról felszívja a maradék "fehéret" és az ajándék plusz óvszert is lenyúlja.  
Ezalatt a szememben ártatlan, szőke kislány meg sem mozdul. Ugyanúgy hátán fekve mereng, minden bizonnyal a plafont bámulja. Teljesen izzad, a teste remeg, arca pedig olyan sápadt akár a hold kora esti fénye.
Az ajtó csapódásával egyhuzamban pattanok le az ágy szélére.
- Mit tettél? Mit tettél, Jessy?! - kezem közé veszem az élettelen kis arcocskát. Tűzforró homlokát először megcsókolom, majd a nedves törülközővel befedem.
- Tudod, hogy nem kellett volna, mert én... - kezdek szabadkozásba, indokokat próbálok gyártani, de megakadok mikor az eddig mozdulatlan kézfej a gyógyszerekért nyúl.
- Nem. Nem engedhetem, hogy te... - rázom hevesen a fejem, a markomat pedig erősebben össze szorítom, mégis hosszúkás, gyönge ujjai megkaparintják a színes bogyókat.
Ha ezt most tényleg beveszi, már semmi sem választja el attól, hogy olyan legyen, mint amilyen én vagyok, voltam.
Mosolyogva, kinyújtott nyelvére helyezi a színes bogyókat, még víz sem kell neki. Pont mint...
- Ne! - nézem ahogy nyel, és érzem ahogy a féltést a testem dühvé és kapzsisággá változtatja a csúfos, banális jelenet látva. Önmagamból teljességgel kikelve, torkon ragadom fiatal testvéremet és erősen rángatni kezdem a hosszú nyakát.
Köpd ki, add vissza, ez az enyém! Nekem van szükségem rá. Nekem kell a gyógyszer, kokain, óvszer és szex. Nem neked. Te túlontúl ártatlan vagy ehhez a mesterséghez...
Szinte észre sem veszem, hogy lassan már levegőt sem kap. Hogy szemei és ajkai lilává érnek, és egy bizonyos idő után véres hab távozik belőle, ami engem is bepiszkít. Fel sem tűnik, ahogy élettelen teste összeomlik egy pillanat alatt, az sem, ahogy visszahullik a párnák közé. És leesik a szőke paróka.
Ő nem Jess, hanem én.
Sikítok.
 
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Kedd. Jún. 28, 2016 2:31 pm

you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Anja *-*

De szép, különleges neved van, ehhez pedig társul az ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező pofi is.*-* Már amikor megláttalak, tudtam, hogy itt lesz valami megdöbbentő. Nem tévedtem, de sokkal több volt ez, mint vártam.úúú
Valamilyen beteg módon, nagyon szeretem az olyasfajta karaktereket, mint Anja. Sokan nem vállalnának be ilyen gondokkal küzdő leányzót, de örülök, hogy te megtetted. Egy biztos, unalmas nem lesz, sem sablonos.*-* Wow, fogalmam sincs egy ilyen lap után mit mondjak... Ittam minden szavadat, mintha kiszáradtam volna, annyira elképesztő, ahogy bánsz a saját kis szótáraddal.úúú Teljesen oda tudtam képzelni magam Anja helyébe, a jellemnél pedig minden kérdésem válaszokra lelt. Kell ennél több? Gyönyörű lapot hoztál ide, ráadásul milyen gyorsan.Surprised A sztoriban már heves szívveréssel vártam, hogy mi lesz Jess-szel, de aztán bumm, egy hatalmas fordulat a végén... Erre nem számítottam, basszus.úúú Ezer meg egy örömmel látlak itt, nagyon remélem te is nagy vidámsággal leszel nálunk.*-*
Nincs más hátra neked, menj, foglalózz, és irány a játéktér, hogy tovább követhesselek.*-* Jó játékot <3

Vissza az elejére Go down
 
Anja Frewen
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: