• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 44 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
4
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ 2018. márciusa


Yesterday at 11:25 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Lake Ishikawa










avatar



Pént. Júl. 08, 2016 9:42 pm
Vendég
Vendég



Jordan Lake Ishikawa
I live in my own dimenson

● becenév: L vagy szimplán csak ne!
● születési hely, dátum: Seattle, Washington, 1997 május 18.
● kor: 19 év
● faj: fire kitsune
● nemi identitás: heteroszexuális
● play by:Jeon Jeong Kook
● karakterfajta: jelen

Manó ● 19 ● Akad ● 3 év körül
you're still have all of me

Szerintem kezdjük ott, hogy azt mondják rólam elég fura figura vagyok. Ez bizonyos szempontból igaz, de valójában nem furcsa vagyok, hanem Asperger szindrómás, ami azért nem olyan mindennapi. Visszajutottam az eredeti gondolathoz: fura vagyok.Ez még nem derül ki, amikor valaki csak futólag rám pillant, teljesen normális ázsiai származású srácnak tűnök, kissé széles,de pisze orral,szögegyenes sötét hajjal és néhány fülbevalóval. Az egyetlen dolog,ami érdekes a külsőmmel kapcsolatban, az a rasszom miatt szokatlan, 185 centiméteres magasságom.
A társasági életet, ha tudom mellőzöm, nincs különösebb bajom az emberekkel csupán nagyon nehezen szocializálódom már kisgyermek korom óta. Nem kifejezetten könnyű velem beszélgetni, mivel főleg a saját érdeklődési köreimmel kapcsolatban van megosztanivalóm (azzal kapcsolatban viszont bőséges) tudásom, olyan témáktól, amikhez nem tudok hogyan hozzáállni csak zavarba jövök. Lényem másik lényege ez a frusztráció. Ha valamiről nincs tudomásom, megfelelő mennyiségű információm és ez kiderül kifejezett szégyent érzek tökéletlenségem miatt, ugyanez történik, mikor nem vagyok képes valamire, ami a környezetemben élőknek problémát sem okoz. Így érzek például a matematika minden formájával kapcsolatban, számomra az egyenletek megfejthetetlenek, ezért legtöbbször hozzájuk sem kezdek, nehogy kudarcélményben legyen részem, ugyanígy viseltetek az elektronika iránt is. A telefonommal még el is vagyok valahogy, de egy tablet vagy egyéb szokatlan újdonsággal már nem tudok mit kezdeni.
Időm nagy részében csöndes vagyok és kellemes jelenségként írnak le, annak ellenére, hogy van jópár bogaram. Nem viselem jól, ha hozzámérnek, ha valaki a szemébe nyúl és utálom leírni a 7-es számot, de nagyon szeretek festeni, rajzolni, zongorázni és énekelni. Csak ezekben vagyok jó, így ha lehet mással nem is foglalkozom.
Könnyen fel lehet dühíteni azzal, ha teljesen hülyének néznek vagy ha viccet csinálnak a betegségemből, például Esőembernek neveznek. Ilyenkor eleinte csendben forrongok magamban, de hamarosan kitörök, akár egy pusztító vulkán, olyankor pedig konfliktusaim gyakran a verekedésig fajulnak. Erre nem vagyok büszke, de már rájöttem, hogy nem tudok tenni ellene.
Összességében csak megfigyelő vagyok mindenhol, de annak rendkívül alapos. Gyakran vagyok látható a sarokban ülve, miközben valaki arcát, kezét vagy csak szemeit rajzolom meglepő pontossággal. Részletességemből következik, hogy ha vitára kerül sor gyakran vagyok idegesítően szőrszálhasogató, hiszen minden esetben tudom, hogy memóriám lehetővé teszi a pontos emlékezést.

when i was younger...

A hetes pokoli szám.  Hetedikén halt meg édesapám abban a szörnyű autóbalesetben, hetedikén vesztettem el Aidát is. Most a hetedik rajzom kezdem, de valószínűleg ugyanúgy végzi majd, ahogyan az előző hat, a szemétben, annyit is érnek. Épp, mint az életem Seattle-ben.
Rajzoltam kezeket, aprócska, csontos csuklót, hosszú, kecses ujjakat sötétre festett körmökkel. Emlékszem azokra a körmökre a harmadik napomról,amit a gimnáziumban töltöttem.  Megijesztett a sok ember, a nyüzsgés, a tanulásra sem tudtam úgy koncentrálni, ahogy a magántanárom óráin tettem.  Éppen ugyanezt a kezet rajzoltam az udvaron állva, mikor valaki nekem jött és kiverte a kezemből a rajztömböm. Rosszallóan fölvontam a szemöldököm és már nyúltam volna a tömbért, mikor egy edzőcipő taposott a rajzomra.
-Na mi van, Esőember? Firkálgatsz?-kérdezte az egyik bunkó, a másik támogatólag röhögött és odébb rúgta a táskám.
-Nem vagyok Esőember-mondtam, miközben a földre szegeztem a tekintetem, nehogy dühömben meg merjen csillanni benne az a bizonyos sárga fény. A rossz marketing hibája az egész, mégis milyen tanár teszi hozzá az új diák bemutatásakor, hogy bánjanak vele kíméletesen, mivel szegényke „aspi”.
-Akkor simán csak elmebeteg-mondja megint a magasabbik és újra rátapos a tömbre.
-Vedd le róla a lábad!-sziszegem,miközben a kezem akaratlanul is ökölbe szorul. Nem akarom, nem lehet, nem veszíthetem el a kontrollt! Ha megteszem hibázom és minden tönkremegy mert…
-Húzzatok már el parasztok!-hallok egy kellemesen csengő női altot a balomról. Harmonikus arcú, vöröshajú lány integet a két „jótevőmnek”, miszerint ne a környékemen rontsák a levegőt és csodák-csodájára a két srác valóban elindul, bár rettenetesen morogva, mindennek elhordva a lányt.
Suta fintort vágok, mikor mellém ér, nem igazán tudhatja, de az én dimenziómban ez már bőven mosolyként funkcionál.
-Sajnálom, sötétek, mint a vakond belsőzsebe-néz rám, miközben hátrasöpri hullámos haját-eléggé faszkalapok, de egy idő után már nem csesztetnek. Én már a gimi kezdete óta szokom őket.
Bólintok, majd hosszas csöndbe burkolózom. Épp ez a lány véd meg, pont ő, akinek egész történelemórán az asztalon doboló ujjait figyeltem meg a lehető legpontosabban.
-És mikor lett elviselhető?-nyögöm ki jópár perc múlva, miután már felvettem a rajztömböm és a táskámba is gyűrtem.
-Tegnapelőtt-mondja egy szomorkás mosoly kíséretében.
-Remek-sóhajtok hatalmasat, de rá kell jönnöm, hogy csak viccelhetett, mivel reakciómra hangosan nevetni kezd. Nem állítanám, hogy értem mi vicces rajtam.
-Ez..jó..volt-zihálja kicsit még mindig nyihogva-Aida vagyok!-nyújtja nekem kezét, de én ezt a gesztust teljességgel figyelmenkívül hagyom.
-Lake.
-Még találkozunk, Lake-kacsint rám és már el is tűnik a tömegben.
Szemeket rajzolok, mélykék szemeket, de nem tudom visszaadni gyönyörű csillogásukat,mellyel a holdat és csillagokat szégyenítették meg.  Azok a szemek engem néztek azon az éjjelen és azóta is érzem, mintha rám merednének.
A szobámban ülünk. Ő a Harcosok klubját olvassa, én emlékezetből kottázom az egyik kedvenc számát. Megérzem, ha néz és most éppen ezt teszi, perifériából látom, ahogy a tenyerébe támasztja állát.
-L!
-Hmm?-nem nézek fel a munkából, gisz, dé, é aztán megint gisz.
-Figyelsz rám?-kérdezi hangjában némi szemrehányással,én felé fordulok és hatalmasat bólintok.
-Tudod, már legalább két éve barátok vagyunk-kezd bele, miközben felül és a haját kezdi csavargatni-és azt szerettem volna kérdezni, hogy…szóval te nem akarsz tőlem valamit?
Csak nézek rá, nem igazán értem, hogy mire gondol. Akarni valakitől valamit, én sok mindenkitől szeretnék sok mindent és ezzel azt hiszem az emberek összessége így van.
-Persze, hogy szeretnék, például nagyon szeretném, hogy ne fésülködj a szobámban, mert a kihullott hajszálak kiakasztanak, meg szeretném, hogyha többet járnál iskolába, legalább 4 napot egy héten és szeretném azt is…
Nevet. Teljes szívből, hasát fogva én pedig nem értem a szituációt, ez pedig az arcomra is kiül.
-Látod? Éppen ezt szeretem benned! Nem vagy olyan, mint a többi srác, nincsenek szar, perverz beszólásaid, összességében tudod…olyan mély vagy.
Még mindig nem értek semmit, ez az egész monológ teljesen céltalannak tűnik számomra, de nem szakítom meg. Csak szorongatom a kottafüzetet és próbálok valami értelmet találni a dologban.
-Néha úgy érzem, hogy csak te tudsz megérteni-mondja és elmosolyodik-de basszus, Lake ne nézz már rám úgy, mint, aki nem látott még embert életében!
-Csak nem látlak át-ismerem be és a szégyen pírja önti el arcomat, erre Aida még szélesebb mosolyra húzza ajkait, előrehajol és megcsókol. Engem. De megijedek és elhúzódom.
-Te…nem akarsz velem lefeküdni?-kérdi őszinte szomorúsággal az arcán és kicsit olyan, mintha kijelentené. Ezekszerint ezt akarja? Velem? De én erre képtelen vagy, hisz én még sosem. Szörnyű lenne számára. Abban a pillanatban realizálom milyen szánalmas is vagyok itt a saját közegemben, mint tizennyolc éves szűz, méghozzá fiú létemre.
-Én csak…-dadogom, de nincsenek értelmes indokaim. Igazából szeretném. Tulajdonképpen nincs akadálya. Megtehetem és meg is teszem. Tényleg más vagyok,mint a többi. Megjegyzem minden rezdülését, figyelem mindenét, de a szemei maradnak a legélesebbek, azok a csodálatos sötétkék  szemeket sosem fogom elfelejteni.

Másnap Aida megint nem jön be, nem keresem, gyakran csinál ilyet, bizonyára megint nem volt kedve az emberekhez vagy a tanuláshoz vagy ezek kombinációjához.  Másnap Aida nem megy haza és senki sem tud semmit a hollétéről. Két nappal később a rendőrség megtalálja a kocsiját és a testét is. Felakasztotta magát és nem hagyott semmit, se egy levelet, se egy sms-t, még egy hangüzenetet sem. Vége volt.
Széttépem a rajzot, már semmi értelme őt rajzolnom, már semmi értelme rágondolnom.
Vissza az elejére Go down


avatar



Hétf. Júl. 11, 2016 1:52 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


L! *-*
Nem is tudom, hol kellene belekezdenem ebbe, hiszen egy nagyon érdekes karaktert köszönthetünk ismét az oldalon, egy szépen felépített és kidolgozott lappal. Már a jellemnél is csak úgy faltam a soraidat, nem hogy magánál az előtörténetnél. És annak is nagyon örülök, hogy nem spóroltál a betűkkel. *-*
Nagyon tetszett az előtörténeted és az elejétől a végéig azt vártam, kiderüljön, vajon mit is akarsz ebből kihozni, és nem kellett csalódnom. A fogalmazásod pedig már csak a hab volt a tortán! Szívesen olvastam volna még tovább, de sajnos elfogytak a betűk, viszont úgy érzem, nyomon foglak követni a játéktéren, úgyhogy nem is tartalak fel tovább.
Foglald le a pofid, aztán játssz! :3:

Vissza az elejére Go down
 
Lake Ishikawa
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Salt Lake FRPG

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterlapok-
Ugrás: