• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 44 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
4
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ December 24. (night)


Csüt. Dec. 14, 2017 7:49 pm
☇ Játszótársat keresek!


Csüt. Dec. 14, 2017 5:13 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Keith Gallagher










avatar



Szomb. Júl. 09, 2016 9:04 pm
Vendég
Vendég



Keith David Gallagher
you have to learn how to be alone

● becenév: inkább hanyagoljuk
● születési hely, dátum: New Orleans, 1988. november 13.
● kor: 27
● faj: vérfarkas (született)
● nemi identitás: hetero
● play by: Tom Mison
● karakterfajta: jelen

user neve ● kora ● multi ● tapasztalat
you're still have all of me

Sokan azt állítják, hogy valaki csak rossz vagy jó lehet, de szerintem hülyeség az állítani, hogy kizárólag a két véglet létezik. Be kell látni, hogy sötétség sincs fény nélkül, és világosság sincs a sötét nélkül. Mindenkiben rejtőzik valami nemes és valami gonosz is. Magamat se tekinteném csak az egyiknek, főleg, hogy semleges körülmények között beszélek magamról. Nyilván különböző helyzetekben nagyon kevés rosszabb van nálam, és vannak olyan alkalmak, amikor kifejezetten kedves vagyok a környezetemhez. Persze nálam kissé nehéz megmondani, hogy mikor milyen vagyok, hiszen hangulatemberként rengeteg minden beleszólhat a dolgokba. Mondjuk én nem is bánom. Szerintem az a legunalmasabb, amikor valakiről tudod, hogy mire hogy reagál és sosem mutat újat. Én legalább majdnem mindig másként is reagálhatok dolgokra. Előző szavaimból is látszik, hogy szeretem a változatosságot. A kiszámíthatóság egyenlő számomra az unalmassal és utálok unatkozni. Igaz, régebben ez nem így volt, de a sok költözés miatt hozzászoktam, majd megkedveltem a sokszínűséget. A sok áttelepülés miatt talán azt lehetne hinni rólam, hogy szeretek barátokat szerezni, viszont ennek igazából az ellenkezője igaz. Nem vagyok egy nagy társasági ember, legalábbis a zsúfolt helyeket kerülök. Ugyan nem bánom, ha szerzek néhány ismerőst, de nagyobb ismeretségeket nem szeretek kötni. Csak bajba keverném magamat, vagy őket és a végén úgyis tovább kell lépnem a helyről, szóval nincs értelme kötelékeket létrehoznom. Meg amúgy se nagyon bízok meg annyira senkiben, hogy ilyen kapcsolatokat létesítsek. Nem azt mondom, hogy mindenkiben azt látom, hátba fognak szúrni amint tehetik, bár azért elővigyázatos vagyok. Tényleg nem szoktam másokról rosszat feltételezni, de megtartom a kellő távolságot az emberektől, hogy ne legyen rajtam fogásuk. Ezért is szoktak néha titokzatosnak nevezni. Sokszor nem válaszolok kérdésekre, vagy úgy válaszolok, hogy azt hidd választ adtam, viszont igazából semmit se mondtam el. Meg már megtanultam úgy magamról mesélni, hogy ne mondjak el sokat, de az illető azt higgye mindent tud rólam.
Általában kedves vagyok, igazából mindenkivel... Na jó, nem mindenkivel. Aki bunkózással kezdi, nagyon ne is várjon mást viszonzásul. De alapból tényleg igyekszem a jobbik oldalam elhozni, és akár segíteni is néhányakon. Persze, mint már mondtam a hangulatom is sokat változtat a dolgokon és ha rossz lábbal kelek fel, vagy valami felbosszant, akkor hajlamos vagyok bunkóra venni a formát és akár meg is bántani pár embert. Ez nem direkt van, de olyankor nem szoktam gondolkozni a szavaimon. Csak jön, ami jön. Mondjuk az ilyen "gonoszabb" alkalmaim után igazából magamra vagyok a legdühösebb. Szerencse, hogy saját magamra nem tudok olyan haragtartó lenni ezért, mint általában. Kissé talán makacsságnak is lehet tartani, hogy nagyon sokáig nem nyugszom le, de hát ez van. Mondjuk tényleg jól jönne, ha nem lennék néha ilyen. Valamiért már 10 éve haragszom magamra.


Magasság: 180 cm körül lehetek.
Testalkat: Elég izmos vagyok, tekintve, hogy időm nagy részét edzéssel töltöm. Már csak az unalom ellen is csinálom ezt, nem azért foglalkozok harcművészetekkel, mert annyira harcolni szeretnék.
Haj: Barna, és viszonylag rövid. Legalábbis jelenleg. De néha nincs nagyon időm levágatni, vagy csak elfelejtem, ezért megesik, hogy hosszabb lesz.
Szem: Világos kék, talán kicsit szürkés is.
Ruházat: Igazából nagyon nem vagyok válogatós öltözködés terén, maximum annyi kifogásom van, hogy legyen benne elegendő mozgás terem. A színek nagyon nem izgatnak, se az, hogy elegáns, sportos, vagy hétköznapi az adott ruha. Amíg nekem tetszik és a megfelelő méretű, felveszem.
Más: A szakállamon kívül nagyon mást nem tudnék a külsőmről elmondani. Se tetoválásom, se más ilyenem nincsen. Ha akarnék, se hiszem, hogy lenne. A magamfajtának túl macerás ilyeneket véglegessé tenni.

when i was younger...

El sem hiszem, hogy már 10 éve történt minden. Tíz teljes év telt el, és én még mindig nem bocsátottam meg magamnak, na meg persze egy totális ellentétem lettem az akkori énemnek. Akkor ugyan még David Sheppard-ként ismertek, egy gőgös és gyűlöletes kamaszként. Azóta nem csak jellemileg lettem más, hanem a nevemet is (nagyjából) hátrahagytam, reménykedve egy új jövőben meg abban, hogy nem csak a családom, hanem én magam is megbocsátok az akkori tetteimért...

Unottan feküdtem az ágyamon és a plafon felé dobáltam egy labdát. Anyám vagy egy órája azt mondta, hogy 5 perc és kész a vacsora. Igazán tudhattam volna, hogy ha róla van szó, akkor ez egy évet is jelenthet. Tipikus anyám, mit ne mondjak. Egy kisebb sóhaj hagyta el a számat, de inkább idegességből. A következő dobásnál hagytam, hogy a labda egy alig hallható puffanással essen az ágyamra. Már ezt is meguntam, meg már túl éhes voltam ahhoz, hogy igazából koncentráljak bármire is. Kikeltem az ágyból, azonnal zsebre vágtam a kezemet és a legelégedetlenebb arccal indultam kifelé. Tudatni akartam mindenkivel a házban, hogy nem szeretem, ha váratnak az étellel. Bár, mintha ezzel nem lettek volna tisztában. Alig, hogy kiléptem az ajtómon, halk kuncogás ütötte meg a fülemet. Egy lépés után megtorpantam a folyosón és a hang irányába néztem. A húgom drága barátnőjének kíséretében haladt el előttem, néhány furcsa pillantást vetve rám, majd tovább folytatták a kis vihogásukat. Szemet forgatva néztem utánuk. Nem értettem, hogy a kis tesómnak mire jó egy emberrel barátkozni. Mondjuk őt igazából úgy általában nem értettem. Mindenkivel jóban van, mindenkivel kedves és mindenkinek segít is, mint egy idióta. Így öleted meg magad, de ezt ő nyilván nem fogja fel a kis agyával. Viszont végül is ez nem az én dolgom. Csináljon, amit akar. Battyogva mentem végig a szobák között, majd le a lépcsőn, egyenesen az étkezőig. Lépteim halkak voltak, így az asztal körül sürgő anyám nem is vett észre. Miután elhelyezte a megfelelő dolgokat, rögtön ment is vissza a konyhába. Leültem a szokásos helyemre, aztán csak vártam, hogy végre hivatalosan is be legyen jelentve a kaja. Rögtön neki estem az ételnek mit sem törődve az itt lévő kis vendéggel. Ő jött hozzánk, szokjon hozzá, hogy majdnem úgy eszem, mint egy állat. Mondjuk valamennyire az is vagyok. A vacsora hamar el is ment, mondjuk meglepődtem rajta. Meg azon is, hogy nem őrültem meg a folytonos röhögcsélésen amit a húgom művelt le a barátjával. Tényleg nagyon idegesítőek voltak. Talán nem is annak örültem a legjobban, hogy ettem végre, hanem, hogy megszabadultam tőlük. Hamar el is jött a lefekvés ideje, és nekem az elalváshoz se kellett sok idő. Szinte azonnal aludtam is, amint letettem a fejemet a párnára. Nálam ez már csak így megy. Aztán egy furcsa álom kezdett el gyötörni. Ködös képek, füst, lövések és sikítások távoli zaja, majd hirtelen az álomból valóság lett. Köhögve ébredtem fel, egy hangosabb lövésre. Nem értettem mi az így hirtelen, de tudtam, hogy semmi jó nem lehet belőle. Az agyam szerencsére hamar működésbe lépett és rá is jöttem: ezek csak vadászok lehettek. Először nagyon ideges lettem, majd hirtelen eszembe jutott mit mondott apám az ilyen helyzetekre. Ha megtámadnak minket, te csak fuss. Maximum a húgodat mentsd. Bármennyire is idegesíteni tudott a néha a tesóm, azért mégiscsak a vérem volt. Meg kellett néznem mi van vele, és ha még él, akkor vele együtt menekülni. Apáék valahogy megoldják a dolgokat... Legalábbis azt hiszem. Kipattantam az ágyból, az ajtóhoz léptem és mély levegőt vettem. Ha kinyitom, lehet rögtön szembetalálom magam valakivel. Fel kellett készülnöm minden lehetőségre. Rászorítottam a kilincsre, majd lenyomtam és kitártam az ajtót. Nem igazán gondolkoztam, csak gyorsan körülnéztem és rögtön a megfelelő szoba felé kezdtem el futni. Egy újabb lövés hallatszott, majd hirtelen az oldalamon fájdalmat éreztem. A golyó ugyan csak súrolt, de így is fájt. Akaratlanul is felmorogtam. Hamar beértem a húgom hálószobájába mit sem törődve az előző kis támadással. Most nem az volt a lényeg, hogy ideges legyek és neki essek az egyik vadásznak. Vagy annak az egynek aki itt van. Nem tudom hányan lehetnek. Már ugyan az is gyanús volt, hogy a szobabejárata tárva volt, de az se segített a dolgokon, hogy nem találtam ott bent senkit. Úgy tűnt Arielle már vagy távozott, vagy valami történt vele. Pont átfutott a gondolat a fejemen, hogy lehet megpróbálom megkeresni, amikor hirtelen léptek zaja ütötte meg a fülemet. Az ajtó melletti falnak lapultam, karmaimat kieresztve. Valószínűleg a szemeim is világíthattak, de ezt a belépő nem láthatta. Éreztem, hogy kezdek ideges lenni, mert még sosem kellett szembeszállnom vadásszal. Nem tudtam mire számítsak, így úgy döntöttem én fogok először lépni. Hallottam, ahogy egyre közelebb ér az illető, majd a küszöb nyikorgására rögtön tettre is léptem. Rávetettem magam a személyre és karmaimat a hasába szúrtam, de túl későn jöttem rá arra, hogy ki is volt az. Amikor először mozdultam, nem is láttam meg, hogy nem egy vadásszal állok szemben, hanem a húgom barátnőjével. A szívem a torkomban dobogott, miközben a vére lassan a kezemre kezdett el folyni. Egyenesen a szemébe néztem, ami kikerekedetten, riadtan és fájdalommal telten meredt vissza rám. Számat szólásra akartam bírni, de semmi hang nem jött ki a torkomon. Éreztem, ahogy a teste megremeg, én meg csak kihúztam a kezem belőle. A vér hallhatóan csöpögött a földre, én meg csak álltam ott megmeredve, rá bámulva. Fogalmam se volt, mit tegyek. igazán még azt se fogtam fel, hogy mit tettem.
- Miért? - szólalt meg alig hallhatóan. Szemeiben könnyek jelentek meg, kezeit a sebére helyezte, majd térdre rogyott. Ekkor jutott el az agyamig igazán, hogy mi is történt. Nagy nehezen megmozdultam, és leguggoltam elé. Tenni akartam valamit, bármit, de semmit sem tehettem. Nem abban a helyzetben. Kétségbeesetten hebegni kezdtem valamit. Magam se tudom mi volt az igazán, de valami bocsánat szerűség lehetett, egy rakat "ez nem lehet" kíséretében. A következő pillanatban láttam a szemében egy kisebb fakulást és oldalra kezdett el dőlni. Érte nyúltam, és ügyetlenül ugyan, de sikerült elkapnom. Görcsösen tartottam, továbbra is igazából némán. Mit is mondhatna ilyenkor egy kamasz, aki nem tervezett ilyet tenni senkivel. Hirtelen egy újabb lövés hallatszott, majd anyám sikítása. Ez kizökkentett a sokkból valamennyire, és felnéztem egy pillanatra. Nem maradhattam itt. És a lányt is el kellett vinnem azonnal.
- Kórházba visz... - néztem vissza rá, de szavaim hiába valóak voltak. Szeme teljesen fakón nézett a messzeségbe, teste teljesen ernyedt volt. Sőt, mozdulatlan. Meghalt. A kétségbeesés még jobban erőt vett rajtam, mint az előtt és egy darabig, csak néztem az élettelen testét. Sosem láttam még halottat azelőtt, de az biztos, hogy ezt az egyet örök életemre meg fogom jegyezni. Nagy nehezen valahogy felkeltem onnan, és az ablakon át távoztam. Mondjuk nagyon nem tudom hogyan is tettem ezt meg, az agyam teljesen elborult volt azokban a pillanatokban. Mint kiderült, nem csak én menekültem meg az este. A család nagy része megúszta a dolgot, kivéve anyánk. Mikor mindenki együtt volt, úgy tűnt senki nem tud semmit, de én mégis feszülten vártam melyikük fog rám rontani és gyilkosnak hívni. Szerencsére csak két hetet kellett kibírnom így. Valahogy befejeztem az iskolát, majd egy éjszaka összepakoltam és elmentem otthonról. Egy levelet hagytam csak hátra, elmondva mi is történt igazán azon az éjjelen. Azóta se láttam őket. Ők se engem, és valószínűleg azt se tudnék, hogy én vagyok. Elvégre már a nevem se ugyan az, és 10 év alatt külsőleg is sokat változik az ember.
Vissza az elejére Go down


avatar



Hétf. Júl. 18, 2016 4:21 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja

Kedves Keith!

Te vagy az első akin gyakorolhatok, szóval nézd el nekem ha nem olyan prefesszionális a szövegem mint a többieké.
Azt kell mondjam, nem vagy egy egyszerű eset, hangulatember és szeszélyes, hát az isten igazodjon ki rajtad de kellenek az ilyen emberek, a végén még túl unalmas lenne ha beskatulyáznának ahogy említetted is. Szóval ne hagyd magad, ne legyél kiszámítható!

A történeted hát nem mondom... eléggé felkavaró, és szörnyű mi történt, mit tettél a húgod barátnőjével, aki szerencsétlen csak rosszkor volt rossz helyen. Ilyen az élet igaz? Egyszer fent egyszer lent, de remélem azért egyszer csak megbocsátassz magadnak és tovább tudsz lépni, hiszen nincs olyan bűn amit ne lehetne megbocsátani. Fel a fejjel!

Őszintén szólva, belekötni abszolút nem tudok, így már csak annyi maradt hogy üdvözöljelek itt, és jó játékot kívánjak az avi foglalás után, hisz kár lenne úszni hagyni ezt a szőrös kis pofit.

Jó játékot itt! Smile

Vissza az elejére Go down
 
Keith Gallagher
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» N. P. Gallagher

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterlapok-
Ugrás: