• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Dogs - Avery & Vulfia


Vas. Okt. 15, 2017 8:42 pm
☇ Poison After Dark

Vendég

Szomb. Okt. 14, 2017 8:34 pm
☇ Stells & Ash


Pént. Okt. 13, 2017 11:04 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 JOY XIĀO-WANG










avatar



Szer. Júl. 20, 2016 3:08 am
Vendég
Vendég



JOY XIĀO-WANG
perhaps fuck off might be too kind

● becenév: Joy
● születési hely, dátum: Beacon Hills, 1999. április 4.
● kor: 17
● faj: ember
● nemi identitás: hetero
● play by: Chou Tzuyu
● karakterfajta: jelen

kakaóscsiga ● 18 ● túrósbatyu ● briós
you're still have all of me

Azoknak, akik nem jártasak ebben valami oknál fogva, tehát azoknak, akik egész Ázsiát az ikertestvéremnek vallanák teljes bizonyossággal, azoknak mindig a lehető legkonokabb módon próbálom az orrára kötni, hogy tajvani vagyok. Aztán itt megint hümmögnek, meg dörzsölik azt a nyugatias szemüket, hogy de hát az milyen nép, meg az milyen ország, szóval ilyenkor még inkább leegyszerűsítem a dolgokat: Kínai vagyok. Nem japán. Nem koreai. Nem umpalumpa. Kínai.
Mindebből kifolyólag vagy mindennek köszönhetően vágott szemeim vannak, és jellegzetesen "kínais" arcom. Ja, lévén, hogy az vagyok, eléggé olyan az arcom. 164 centiméter magasból kémlelem a világot, és innen próbálom a lehető legmagabiztosabb ábrázatot kelteni a külvilágnak. Vékony testalkatomhoz szükséges ez az ábrázat. Ha már a szellő is olyan könnyedén elfúj, ha már hozzám érnek és összeroppanok, ha már az emberrabló sem veszi észre, hogy elrabolt, mert annyira pihekönnyűek a vékony tagjaim, akkor mindez legalább kemény arc kifejezéssel történjen. Én tipikusan az a megtörök, de meg nem hajolok típus vagyok. Mondjuk megtörni kurvakönnyű. Na mindegy. Azért jól hangzik.
A lányos ruhákat preferálom, bár nem tudnám normálisan kategorizálni gardróbom tartalmát. Az egész olyan, mint egy bolhapiac, vagy egy turkáló. Minden van benne, mindenféle stílusból. A pubertás kor egyik legszebb velejáróra, hogy egyik nap depressziós vagy, másnap hippi, harmadnap ribanc, negyedik napon pedig szűz. És amikor valamelyik stílus dominál, mondjuk éppen fekete emo szerkóban karcolom a csuklómat egy disney-s vonalzó élesebb részével, mert aznap depisen keltem fel, akkor a többi ruhámat, ami a többi stílusomhoz illik, azokat mindig rühellem. De sosem dobom ki őket. Ki tudja mikor kelek fel hippiként, vagy bármi másként. Apa egyébként gyűlöli, hogy kidől a ruha a szekrényemből, és mégis folyton azzal rágom a fülét, hogy nincs egy göncöm sem, és hogy a kicsi lánya meztelenül fog iskolába járni.

Egy zsákbamacska vagyok.
Olykor kedves vagyok, és hóbortos. Mindig csinálok valami butaságot, ami van, hogy jól sül el a végén, de általában rosszul. Nem az a fajta vagyok, aki tanul a hibáiból, inkább csak az, aki mindig hibázik. Mintha ez lenne a hobbim. Mintha semmi mást nem is csinálnék, csak folytonosan hibáznék. Szeretem azt hinni az emberekről, hogy jók, és mindig a szívemmel gondolkozom, nem követve agyam utasításait. Nem szeretek az érzelmeimről beszélni, de másokat szívesen hallgatok. Szinte igénylem, hogy valakin segíthessek, akár lelkileg, akár védelmezhessem testileg. Van bennem egy megrendíthetetlen hit, hogy mindenki jó, és a bűnei megbocsáthatóak. Eszerint élek én is. Eszerint bűnözök én is.
Máskor viszont zsarnokoskodom, meglehetősen szemtelenül viselkedem, és elfelejtem mutatni a tiszteletet, amit a másiknak kutya kötelességem lenne megadni. Fáj bevallani, hogy rettentően kislány vagyok, de így van. Gyerekesen viselkedem, inkább megyek a fejem után, mint hogy bárki tanácsát fontolóra vegyem, és ami még szörnyűbb, hogy családom egyetlen gyermek tagjaként (ráadásul évekig próbálkoztak eme gyermek megszületésének érdekében) úgy kényeztettek, mintha én lennék a földre szállt Isten. Később persze anyámék igyekeztek kinevelni belőlem ezt az akaratosságot, ami annyira csúnyán éktelenkedik az amúgy igencsak kedvelhető személyiségemben, de nem jártak teljes sikerrel. Mintha belém lenne kódolva, hogy ha akarok valamit, akkor azt muszáj megkapnom. Csak még jobb, hogyha nem lehet az enyém. Persze mindennek vannak előnyei is: kitartó vagyok, és nem adom magam meg, hiába kilátástalan helyzet. A végsőkig küzdök, akkor is, ha már az elején tudom, hogy elbuktam.

when i was younger...


A lüktető érzés a fülemben, és a torkomban bizonyosan jelzi, hogy valami rosszban sántikálok, és hogy utólag meg fogom bánni, amiért nem az ágyamban fekszem. De mint olyan sokszor az életemben, most is csak nagy, mélyre törő levegővel próbálom orvosolni azt a problémát, hogy mindjárt felrobbanok az adrenalintól. Nem tudnám megmagyarázni, hogy mitől félek. Vagy hogy miért izgulok. Nem tudnám megmagyarázni, hogy a lépcsőn kuporogva, egyre lejjebb kúszva a fokokon, azért imádkozva valakinek, bárkinek, hogy meg ne nyikorduljon alattam az öregedő fa, mégis miért aggódom, hogy rajta leszek kapva. A saját házamban miért ne kuporoghatnék a lépcsőn? Jó, persze, ha így találnak rám anyáék, akkor sok mindent nem hazudhatok. Az ábrázatom kizárja az "úgy kellett pisilnem, mint a vihar, szóval felkeltem"-et, kivéve, ha mondjuk vesekövem lenne, és a pisi mellett mondjuk úgy mindenem fájna odalent, és képtelen lennék elvonszolni magamat a budiig anélkül, hogy le ne kuporodjak a lépcsőn. Meg annak a lehetőségnek is annyi, hogy "szomjas voltam, és le akartam jönni inni". Kivéve, hogyha annyira szomjas vagyok, mint egy eltévedt múmia a sivatagban. És mivel se nem halok szomjam, meg vesekövem sincs - bár ezt sosem vizsgáltam még ki - ezért ezek az opciók mind ki vannak zárva.
A lépcsőn kuporgás, a halk lélegzetvételeim, és az, hogy mezítláb jöttem, és nem a cupcake-es mamuszomban, amivel mindig hangosan csoszogok, mind-mind ugyanazt erősítik meg: rosszban sántikálok. Bujkálok. Hallgatózok. Nem akarok lebukni. És baszki, ez rohadtul egyértelmű.
Tekintve, hogy családközpontú lány vagyok, akiért mindig odavoltak a szülei, és aki mindig elsőbbséget élvezett a családban, szinte lehetetlen felfognom, hogy a szüleim válni akarnak. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy engem ebből teljesen kihagynak. Hogy mert fiatal vagyok, vagy egyszerűen csak nem akarnak a szemembe nézni, és elmondani nekem az igazságot, azt nem tudnám megmondani. Talán mindkettő. Talán egyik sem. Talán olyan szexuális okai vannak, amit nem akarnak velem megvitatni, és hé, ez az évezred ötlete, mert rohadtul kínosan érezném magamat. De mégis igénylem az igazságot. Hogy miért válnak. Hogy mikor válnak. Hogy hogyan válnak. És hogy mi minden változott meg és mi minden fog megváltozni. De az én orromra nem kötnek ilyen lényeges információkat. Én csak a kislány vagyok, akit kihagynak a harcból, akinek nincs beleszólása apa és anya ügyeibe. Én vagyok Svájc. Rám kényszerítették, hogy én legyek Svájc. Csak, hogy Svájc tudott a háborúról. Én nem tudok semmiről.
Azóta, hogy egyik este ténylegesen szomjoltó expedícióra indultam a konyhába, és véletlenül elcsíptem, hogy anyáék a válásról beszélnek, meg arról, hogy valami új terapeutához kéne menniük, azóta akarva-akaratlanul is itt kötök ki a lépcsőn minden egyes este. Csak hogy van hogy nem beszélnek este, vagy hogy másról beszélnek, nekem meg már karikásak a szemeim. És mégis. Most is itt kötöttem ki.
- Felhívtad azt a férfit? - Anya hangját hallom, ahogy visszafojtott hangon szólongatja az asztalnál keresztrejtvényező apámat. A keresztrejtvény sarkát látom az asztalon, és hogy apa néha hátralapoz meglesni a megoldást, mert szarul játssza ezt a játékot. Nem mertem lejjebb ereszkedni, mert ha apa észrevesz, akkor vége az életemnek. Ha megtudják, hogy áskálódom, és kíváncsiskodom, akkor még jobban elszigetelődnek, és egy szót sem beszélnek erről itthon. Én meg legalább itthon hadd kutakodjak.
- Hm? Milyen férfit? - Apa hangja ugyanolyan halkan szólítja meg, szinte alig hallom. Azon tűnődöm, hogy talán csak a képzeletem játszik velem, és néhány mondatot nem is hallok, csak kitalálom, hogy valószínűleg ezt mondhatják.
- A koreai terapeutát. Aki nemrég érkezett a városba.
- Minek menjünk még egy agyturkászhoz? - Apa szinte mérgesbe vált. Vajon mikor hűlt ki ennyire a kapcsolatuk? Vagy csak én érzékelek minden hangulatváltozást ilyen vészesnek, amióta tudok a válásról? - Az eddigi tizenkettő sem működött.
Anya megköszörüli a torkát.
- Arra gondoltam, hogy mivel talán ő koreai...
- Na és? Az mit jelent? Mi nem vagyunk koreaiak. - Fan fact kislányoknak: apukám fajgyűlölő, csak a kínaiakat szereti szóval nem vágom miért lakunk Amerikában.
- Nem mondtam, hogy azok vagyunk. Hallgass végig. Szóval a keletibb népek jobban hasonlítanak ránk. Mivel hasonló helyről származunk. Ezért talán ő jobban megérthet minket. Máshogy lát minket - próbálja rávenni őt anyám.
- Csak tovább húzod az időt. Amelyik kapcsolat rossz, az rossz. A romlott tejet sem rakod vissza a hűtőbe, mert ugyanúgy romlott marad. - Erre anya nem válaszol. Apa sem. Csönd borul a konyhára. Csönd borul a házra. Csönd borul az egész világra. Csak én török ki zokogásban, és botladozom vissza a szobámba.
A gondolat, hogy az apukám nem szereti az anyukámat valamiért ismét ötévessé varázsol. Egy ötévessé, aki azt gondolja, hogy az apukája szereti a legszebben az anyukáját. Sírtam értük. Sírtam magamért. Sírtam a szerelmükért, és azért, hogy nekem is lehessen olyan szerelmem, mint ami nekik volt. Sírtam, hogy nekik már nincs.
Sírtam, mert összefacsarodott a szívem a gondolattól, hogy soha többé nem lehetek Svájc: ha még többet kiderítek, akkor álláspontot fogok foglalni, mint ahogyan most is sírok, mert apukám megbántotta anyukámat a romlott tejjel. Sírtam. Újra Svájc akartam lenni. És sírtam, mert tudtam, hogy mindent tudni akarok, kerül amibe kerül.
Vissza az elejére Go down


avatar



Szer. Júl. 20, 2016 7:21 pm
Vendég
Vendég



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Joy! *-*
Fogalmam sincs, miért, de a nevedről mindig valami tündér jut az eszembe. Shocked
Ismét egy cuki, pici lány. *-* Nagyon tetszett, ahogy a külsődről írtál, sikerült mosolyt csalnod az arcomra, mert jókat vigyorogtam rajta, főleg az elején. Kijelenthetem, hogy tipikus kamasz vagy az ingadozó stílus miatt, és tipikus lány is, a rengeteg ruha miatt, amiből nem tudsz választani. Nők... Rolling Eyes Tizenhét évesen pedig szerintem semmi gond azzal, hogy gyakran kislányként viselkedsz még, nem olyan jó túl korán felnőni, higgy nekem.
Maga az előtörténetrész azonban már teljesen más hangvételű volt, mint a jellem leírásod. Olyan szépen megfogalmaztad a soraid, hogy egyszerűen bele tudtam magam képzelni a szituációba, és láttam magam előtt az egészet. Szomorú kis szösszenetet írtál le, azonban nagyon tetszett az, ahogy megfogalmaztad, és a hosszúság ellenére is sajnálom, hogy nem olvashattam tovább:<
Nincs mibe belekötnöm, szóval nem akarlak tovább feltartani. Futás foglalózni, aztán irány a játéktér! *-*

Vissza az elejére Go down
 
JOY XIĀO-WANG
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterlapok-
Ugrás: