HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés

akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozShare |

Raelynn's little surprises

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Vas. Okt. 09, 2016 6:16 pm

Bárkinek

remélem jó lett *-*

cammila fitzpatrick

blue ashworth

jackson lewis

susan hall-evans

alexis  k. daemons

Kód:

<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Astloch|Cinzel+Decorative" rel="stylesheet">
cammila [b]fitzpatrick[/b]

jelenlegi
[b][color=#666666]Nevecske, vagy cím ➤[/color][/b] [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/]link jöhet ide vagy akár a név/cím is lehet az[/url]

lezajlott

tervezett

blue [b]ashworth[/b]

jackson [b]lewis[/b]

susan [b]hall-evans[/b]

alexis  k. [b]daemons[/b]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Hétf. Okt. 10, 2016 7:00 pm

Bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-* btw bocs a sok Márai Sándorért, de imádom a hapsit 95

te & én

A halál amire nem vágyakozom különösebben, nem probléma, hanem szükségesség. Eddig még mindenki túl esett rajta, és utólag senki sem panaszkodott. (Márai Sándor Szőnyi Zsuzsának írt, egyik levelének részlete)

A
z ember lassan öregszik meg: először azélethez és az emberekhez való kedve öregszik, tudod, lassan minden olyan valóságos lesz, mindennek meg ismered értelmét, minden olyan félelmesen és unalmasan ismétlődik. Ez is öregség. Mikor már tudod, hogy a pohár semmi más, csak pohár. S egy ember, szegény, semmi más, csak ember és halandó, akármit csinál is... Aztán megöregszik a tested; nem egyszerre, nem, először szemed öregszik vagy lábaid vagy gyomrod, szíved. Így öregszik az ember, részletekben. Aztán egyszerre öregedni kezd a lelked: mert a test hiába esendő és romlandó, a lélek még vágyakozik és emlékezik, keres és örül, vágyik az örömre. S mikor elmúlik ez az örömvágy, nem marad más, csak az emlékek vagy a hiúság; s ilyenkor öregszel igazán, végzetesen és véglegesen. Egy napon felébredsz, s szemed dörzsölöd: már nem tudod, miért ébredtél? Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. Valami él még szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszontlátni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted. Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már.
- Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részlet)

Halotti beszéd (amit épp hallgattál) ▪▫ ami nem kell, vedd ki bátran :3 (üzenet helye) ▪▫ 341 ▪▫ ©

Kód:

<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Flavors" rel="stylesheet">

[i]- Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részlet)[/i]

[url=https://www.youtube.com/watch?v=DARZSa5Mn60][color=#5F5F71]Halotti beszéd (amit épp hallgattál)[/color][/url] ▪▫ ami nem kell, vedd ki bátran :3 (üzenet helye) ▪▫ 341 ▪▫ [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368][color=#5F5F71]©[/color][/url]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Szomb. Okt. 15, 2016 4:11 pm

Bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-*

you make me wanna die

Kód:

you make me wanna die
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Yellowtail" rel="stylesheet">

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. May. 28.

Age :
25

Tartózkodási hely :
╵bh╶

Foglalkozás :
╵i hunt╶

wendigo: húsunkkal táplálkozik, kannibál, kit vérszag fog körbe

Pént. Nov. 04, 2016 7:10 pm

Jonathan *-*

remélem tetszik valamelyik angel

A guy opens his door and gets shot and you think that of me? No. I am the one who knocks!
I am not in danger, i am the danger.

Spoiler:

everyone is a little broken inside
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég

avatar

Vendég

Pént. Nov. 04, 2016 8:36 pm

Bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-*

Someone and Someone
Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat.
- Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat.  - Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat.
music: valami ● notes: amit hozzáfűzni szeretnél  ● words: 123 ● ©

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Clicker+Script" rel="stylesheet">

Someone and Someone

Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat.
[i][color=#4c819e]- Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat.  -[/color][/i] Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat. Ide jön a csodálatos reagod, amibe mindent leírtál. Gondolatokat, érzéseket, lopott csókokat, bűnös pillantásokat.

music: [url=http://youtube.com]valami[/url] ● notes: amit hozzáfűzni szeretnél  ● words: 123 ● [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]

Vissza az elejére Go down

Vendég

avatar

Vendég

Pént. Nov. 04, 2016 8:53 pm

Bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-*

i don't wanna be your friend

i wanna kiss your neck

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Meie+Script|Pinyon+Script" rel="stylesheet">

i don't wanna be your friend

i wanna kiss your neck

Vissza az elejére Go down

Vendég

avatar

Vendég

Pént. Nov. 04, 2016 9:29 pm

Bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-*

nobody told me there'd be days like these

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Dynalight" rel="stylesheet">

nobody told me there'd be days like these

Vissza az elejére Go down

Vendég

avatar

Vendég

Vas. Dec. 25, 2016 12:33 am

Bárkinek

gondoltam csinálok egy kódot, ami illik a kinézethez, remélem jó lett *-*

Név & Név
idézet helye idézet helye idézet helye idézet helye idézet helye

Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg
- Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg - szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg
- Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg - szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg

szószám × zene × öltözet × üzenet × ©

[i][b]- Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg -[/b][/i] szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg
[i][b]- Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg - [/b][/i]szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg

szószám × zene × öltözet × üzenet × [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]

Pént. Jan. 13, 2017 6:44 pm

Bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-*

all i do • is survive

Kód:
<link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Rochester' rel='stylesheet' type='text/css'>
all i do • is survive

Vissza az elejére Go down

Vendég

avatar

Vendég

Pént. Jan. 20, 2017 5:32 pm

Stella drágának

nem kérted, de unatkoztam, szóval gondoltam megleplek *-*

i might be pretty but pretty still can hunt you down

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Cinzel" rel="stylesheet">

i might be pretty but pretty still can hunt you down

A hozzászólást Scott McCall összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 20, 2017 8:23 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

avatar

Vendég

Pént. Jan. 20, 2017 8:19 pm

Elys drágának

remélem tényleg megérte megbízni a képességeimben, és tetszenek *-*

I'm my own mystery, you can't solve me

Spoiler:

even if the world turns upside down i'm still me

Spoiler:

Vissza az elejére Go down

avatar

Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
✧ bh ✧

Foglalkozás :
✧ secretary ✧

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Szomb. Jan. 21, 2017 6:36 pm

Stiles a célközönség

ha esetleg nem látná, vagy nem lenne akkor bárkié lehet, igazából csak uantkoztam *-*

how could they forget me?

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Vampiro+One" rel="stylesheet">
how could they forget me?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar

Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
✧ bh ✧

Foglalkozás :
✧ secretary ✧

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Szomb. Jan. 21, 2017 7:47 pm

Bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-*

life is a game
Játékostársad neve
⇨ játék címe leírása, amit szeretnél ⇨ lezárt/fagyott/folyamatban/tervezett

Vas. Jan. 22, 2017 4:50 pm

Bárkinek

remélem elfogadható lett *-*

Someone and Someone

valami rövidebb idézet, ami befér egy-két sorba, nem igen többe, hogy ne legyen túl hosszú itt a szöveg
Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg
- szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg - szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg

szószám × zene × öltözet × üzenet (vedd ki nyugodtan, ami nem kell) × ©

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Mr+Dafoe" rel="stylesheet">

Someone and Someone

valami rövidebb idézet, ami befér egy-két sorba, nem igen többe, hogy ne legyen túl hosszú itt a szöveg

Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg
[i][b][color=#959492]- szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg - [/color][/b][/i]szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg

szószám × zene × öltözet × üzenet (vedd ki nyugodtan, ami nem kell) × [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Vendég

avatar

Vendég

Szer. Jan. 25, 2017 10:28 pm

Bárkinek

remélem elfogadható lett valamelyik *-*

you don't need to tell me i'm charming
because i'm perfectly aware of that

Spoiler:

you don't know when i play and when i'm me

Spoiler:

Ezt meg csak azért meg szökszik a gifek xd

Spoiler:

Vissza az elejére Go down

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Vas. Jan. 29, 2017 2:35 pm

bárkinek

nem nagy szám, de unatkoztam és lett xd

Áldozat & Jómagad
Szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg
szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg szöveg

megjegyzés █ zene █ szószám █ ©

Kód:

<link href='https://fonts.googleapis.com/css?family=La+Belle+Aurore' rel='stylesheet' type='text/css'>

megjegyzés █ zene █ szószám █ [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Vas. Jan. 29, 2017 5:14 pm

bárkinek

ha használható lett, csak vigye aki szeretné *-*

please don't let me go

Kód:

<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Unica+One" rel="stylesheet">

please don't [color=#975b4e]let me go[/color]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Apr. 11.

Age :
26

Tartózkodási hely :
◊ wherever i am

Foglalkozás :
◊ astrophysicist

vérpréri: szabadon vágtató prérifarkas, ki a teliholdnak hódol

Pént. Máj. 19, 2017 1:58 pm

Samnek 95

nem tudom, hogy szeretsz-e aláírásokat használni, de remélem azért tetszenek *-*

i'm here to help you no matter what
i will help you even if you feel like you can't be saved

Spoiler:

Spoiler:

the ones who wanna make you smile so bad
can have the least smiles in their life
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Szer. Jún. 14, 2017 5:27 pm

Bárkinek

remélem használható lett *-*

dream come true or nightmare?

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Meddon" rel="stylesheet">
dream come true or nightmare?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Szer. Jún. 14, 2017 6:08 pm

bárkinek

remélem elfogadható lett *-*

The beauty & The liar

Bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
- Mondani való helye. - bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla

rövid üzenet × zene × szószám × ©

Kód:

<link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Flavors' rel='stylesheet' type='text/css'>

The beauty & The liar

Bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#315273][b][i]- Mondani való helye. -[/i][/b][/color] bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla

rövid üzenet × zene × szószám × [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Szer. Jún. 14, 2017 7:20 pm

bárkinek

remélem elfogadható lett *-*

pretty lies & ugly truth

Bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
- Mondani való helye. - bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
- Mondani való helye. - bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
rövid üzenet × zene × szószám × ©

Kód:

pretty lies & ugly truth

<link href='http://fonts.googleapis.com/css?family=Bigelow Rules' rel='stylesheet' type='text/css'>

Bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#355b63][b][i]- Mondani való helye. -[/i][/b][/color] bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#355b63][b][i]- Mondani való helye. -[/i][/b][/color] bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla

rövid üzenet × zene × szószám × [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Szer. Jún. 14, 2017 7:42 pm

Bárkinek

remélem használható lett *-* ha a szöveget cseréled, lehet változtatni kezd a kódon,
nyugodtan zaklass ilyen esetben :3

hot as fire
cold as ice

Kód:

<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Aguafina+Script"rel="stylesheet">
hot as fire

cold as ice

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
∷ beacon hills

Foglalkozás :
∷ housekeeper

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Csüt. Jún. 15, 2017 1:09 pm

Bárkinek

remélem használható lett *-*

someone & someone
might wanna step back a little
Bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
- bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla - bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
- bla bla bla bla bla - bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
- bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla -  bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
- bla bla bla bla - bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
-  bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla - bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla

rövid üzenet × zene × szószám × ©

Kód:
<link href="https://fonts.googleapis.com/css?family=Sarina" rel="stylesheet">
someone & someone

might wanna step back a little

Bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#66aa66]- bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla -[/color] bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#66aa66]- bla bla bla bla bla -[/color] bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#66aa66]- bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla -[/color]  bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#66aa66]- bla bla bla bla -[/color] bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla
[color=#66aa66]-  bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla - [/color] bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla bla

rövid üzenet × zene × szószám × [url=http://farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online

avatar

Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
✧ bh ✧

Foglalkozás :
✧ secretary ✧

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Vas. Jún. 18, 2017 8:53 pm

bárkinek

remélem elfogadható lett *-*

learn to live, learn to love, forget how to die

Spoiler:

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Raelynn's little surprises
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
:: Relaxing :: Művészsarok-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás: