• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Dogs - Avery & Vulfia


Vas. Okt. 15, 2017 8:42 pm
☇ Poison After Dark

Vendég

Szomb. Okt. 14, 2017 8:34 pm
☇ Stells & Ash


Pént. Okt. 13, 2017 11:04 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Melanie & Juan






 :: Játékok




avatar



Hétf. Aug. 01, 2016 9:24 pm
Vendég
Vendég





 
Melanie & Juan

 
Mint mindig, fárasztó estélye volt. Pusztán most nem a rossz álmok gyötörték megállás nélkül, hanem a szülei. Az emberek, mind azt hiszik, hogy mert tehetősebb vagy, nincs problémád. Ámbár ez nem így működik. Mindössze, a pénz képes bármit elfedni, vagy előhozni. Juan sosem volt az a fajta gyerek, akit érdekelt volna pár színes fecni, amiknek igen nagy értéket tulajdonítottak. Őt az se zavarta volna, ha nincs. Mindössze csak egy normális –ha életet már nem is - családot szeretet volna. Hiszen a bankók érdekében sosem láthatta szüleit, így nem is csoda, ha a szülők nem tudnák leírni fiúk jellemét, vagy azt, hogy mit szeret. Még a családja se tud róla semmit. Ott van a családi vállalkozás is. Eszébe se jutna magától tovább vinni. Nem az ő világa az e fajta munka. Tudja jól, hogy sok keserűséget fog még neki okozni, de egyenlőre nem tehet semmit. Édesanyja szájából csak az üzletet hallja állandóan, nem is csoda, ha tehetni se beszél velük. Úgy se hallgatják meg, hogy mit szeretne. Sosem érdekelték őket és már soha nem is fogják. Nem is tudja, milyen érzés lehet igazi családban élni. Neki mindig is csak a személyzet volt ott vagy egy szem nénikéje, aki sajnálatára igen csak messze lakott.
Habár most nem aludt az órákon, figyelni sem tudott. Csak az esti veszekedés ment az elméjében. A feje majd fel robbant és legszívesebben kiadta volna magából a dühét. Csak ezért rendezett volna egy bunyót. De tudta, hogy jobb vissza fognia magát. Valaki viszont igen megérezte harci kedvét és ki más is lett volna, mint drága féltestvére, Sebastian. Egyszerűen elkapta és a suli uszodájába lökte. Volt esze, annyi szent. Ilyenkor kevesen mászkálnak erre felé és még egy gyors verekedés is meg lehet oldani feltűnés nélkül. Főleg úgy, hogy a fiú nem is volt már az iskola tanulója. –Ni, csak, a kígyó is elő bújt verméből. – vigyorgott gúnyosan a szőkére. –Nem tudom, mit keresel itt, de azt hiszem, pont te kellesz nekem. - Rühellték egymást. Bár ez nem is csoda. Sebastian sem mondható kellemes társaságnak és ő mindig is szeretet versenyezni. Ha Juan kapott meg helyette valamit, egyszerűen ölni is képes lett volna. Persze otthon mindig Ő volt a jó fiú és az áldozat is akit meg kell védeni, gonosz öccsétől. Annyi szerencséjük, hogy nagy a ház és a két legtávolabbi pontban van a szobájuk, hogy még csak véletlen se fussanak össze. –Hm, ilyenkor bezzeg egy véleményen vagyunk. – Vigyorodott el a másik is és teljes erőből behúzott a barnának egyet. Egy jó ideig mehetett a vérengzés, mikor hirtelen jött egy nagy csobbanás és eltűnt előle a fény. Juan Ryd Blue ezt a kört sajnos elvesztette. Egy ideig még érezte, ahogy a víz arcát simítja, de hamar eltűnt minden. Fivére is ott hagyta, miközben teste tehetetlenül lebegett a vízben.
 
Vissza az elejére Go down


avatar


: :


Join date :
2015. Jul. 25.

Age :
18

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Pincérnő


Hétf. Aug. 22, 2016 9:03 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb




Juan & Melanie

I came for your rescue


B
ár nyár van és iskola ugyan nincs, de az edzésekben nincs szünet. Sőt, talán még intenzívebb ilyenkor, mint év közben. Igyekszem minél többet és minél keményebben edzeni, lévén szeptembertől már végzős leszek, ami azt jelenti, hogy gőzerővel kell készülnöm majd a felvételikre. Másként esélyem sincs ösztöndíjra, anélkül pedig temethetem azt a jó hírű testnevelési egyetemet, amire pályázom. Ezért is rovom már-már megszállottan a hosszakat az iskolai uszodában, szinte mindig, amikor nem kell épp dolgoznom. Mert azért az is fontos, hogy legalább amennyire tudok, besegítsek Anyának a háztartás fenntartásában. Nem egyszerű így, hogy egyedül maradtunk, Apa nélkül, de már egész jól berendezkedtünk és megtanultunk így élni. Szerencsére.
Épp végeztem a mai edzésemmel, későre is jár. Úgy hiszem, már rajtam, a portáson és esetlegesen a takarítón kívül nincs is más az épületben. Ráérősen lezuhanyozok, úgy-ahogy megszárítom az úszás után még mindig vizes hajam az öltözőben és felöltözök, mielőtt indulnék. Ahogy azonban kilépek az öltözőből és a kijárat felé venném az irányt, mintha zajt hallanék a medence irányából. Egy elég nagy csobbanás, majd csend.
Összevonom a szemölködöm és megtorpanva a hang irányába fordulok. Hirtelen egy alakot látok megjelenni az ajtóban, aki futva suhan el mellettem. A folyosón félhomály uralkodik, a világítást lekapcsolták, így nem látom, ki az. Úgy tippelem, egy fiú vagy férfi lehetett, de nem tudok többet megállapítani. A gyér fénynek köszönhető valószínűleg, hogy ő sem vesz észre engem, pedig alig néhány méterre tőlem szalad el. Gyanús, roppantul. Megindulok az uszoda irányába, hogy megnézzem, miért is siethetett annyira. Hiszen valami csobbant az előbb, efelől nincs kétségem. Óvatos, halk léptekkel lépek be és sétálok közelebb a medencéhez. Minden csendesnek, kihaltnak tetszik. Talán csak képzelődtem. Ekkor azonban megpillantok egy alakot a beszűrődő hold fényében a medencében, arccal lefelé lebegni és megfagy az ereimben a vér. Egy hulla? De hát csak néhány perccel előbb csobbant!
Egy szempillantás alatt döntök, ledobom az edzőcuccomat tartalmazó zsákomat a földre magam mellé és futva közelítem meg a medencét. Úgy, ahogy vagyok, ruhástól ugrom a vízbe és sietve tempózok a lebegő alak felé. Meg sem nézem, ki az, csak megragadom és a medence széle felé vonszolom, ahol gyorsan kinyomom magam a vízből és kissé erőlködve, de őt is sikerül kihúznom a partra és hanyatt fektetem.

Azt eddig is láttam, ahogy a vízben megragadtam, hogy egy fiú az, így azonban, közelről már az arca is ismerős, noha mintha egy zseb lenne a halántékán. Juan. Az osztálytársam. Nem sokat tudok róla, elég magának való, kissé goromba srác. Az elmúlt két évben, mióta visszaköltöztünk Beacon Hillsbe és egy osztályba járunk, nem sokat szóltunk egymáshoz emlékeim szerint, de tény, hogy nem egy szimpatikus srác. Engem mondjuk személy szerint sosem bántott, nem mondhatok rá igazából semmi rosszat. És akárhogyan is, természetesen nem hagyom sorsára.
Közel hajolok hozzá és próbálom meghallgatni, lélegzik-e még, a kezemet pedig a mellkasára teszem, próbálva megérezni a szívverését. De nem igazán érzek semmit, ami kétségbe ejt. Szerencsére nem sokkolok le tőle, rögtön felidéződnek bennem mindazok, amiket az elsősegélynyújtásról tanítottak nekem. Magamban számolva, minden erőmet megfeszítve ütemesen nyomkodom a mellkasát, majd a szükséges ritmusban odahajolok hozzá és levegőt fújok az orrába. Messziről talán úgy tűnhet, mintha megcsókolnám, de nem a látszat érdekel jelenleg. És úgy tűnik, sikerrel is járok, mivel a második-harmadik ilyen körben hirtelen vizet köp fel, (amivel pont telibe találja az arcomat, de most ez a legkisebb gondom), majd köhögni és zihálni kezd. Nem tudom, magához tért-e, de ha esetleg kinyitja a szemét, idővel azt is megtudom.




Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar



Szomb. Aug. 27, 2016 5:16 pm
Vendég
Vendég





 
Melanie & Juan

 
Szinte túlteng benne a feszültség. Amit legszívesebben ki is adna magából, de már elég büntetése van így is. Hiszen nem holmi jó kedv miatt van itt még pár diákkal, hanem most sikerült kitalálni a megfelelő büntetéseket az összes év közbeniért. Visszatekintve az előző évre volt ott minden. Az egyszerű ártatlan kis órai alvásoktól kezdve, a verekedésekig. Elég zűrös neki mostanság, amiért képes lenne, felrobban is akár. Egy tinédzsernek amúgy se könnyű. Hát még úgy, ha természetfeletti és van egy idegesítő bátyja is, aki csak lök egy lapáttal az egész helyzetre. A pokolba kívánná azt a nyavalyást. Más emberek sokkal boldogabbak testvérük láttán, Juant viszont a hányinger kerülgeti olyankor. Néha már elgondolkozik azon, hogy kettejük közül ki is a valódi szörny. Ugyan otthon ő a kis angyal a csodálatos és példamutató nagy testvér, de Juan Ryd Blue, ha nem is tudta minden egyes titkát, jól ismerte. Tudta, hogy ez csak egy álca a szülei előtt. Igazából ő volt a legnagyobb kígyó, amit valaha is látott.
A büntetésnek már épp vége is volna, mikor a szőkeség megjelenik a színen és öcsét berángatva az uszodába kezdik el a dühöngést. Csak úgy izzik a levegő a két harcias hímtől és a végtelennek tűnő harcot végül az idősebb fejezi be. Aztán csak úgy ott hagyva fivérét kirohan az épületből.
Egy ideig még eszméleténél van, majd szép csendben minden elsötétül. Fogalma sincs, hogy mennyi ideig lehetett a vízben. De aztán megint kap levegőt. Hirtelen feljebb ülve köpi ki a vizet és zihálva nyitja ki a szemét. Ekkor szembesül azzal, hogy milyen közel is vannak hozzá. Hamar felismerte az arcot, akit nagy valószínűséggel sikerült telibe köpnie. Az egyik osztálytársnője volt, akihez ha két év alatt szólt is valamit nagy szám volt. Nem mintha, a többiekkel olyan beszédes lett volna, de azokat többször szólongatta, ha épp útjában voltak. Melanie viszont ha útjában volt is csak simán kikerülte. Túl sok figyelmet nem fordított a másikra. És most itt van mellette és ő az, aki megmentette. Kissé kellemetlenül is érezte magát emiatt. Na meg, hogy leköpte. Persze arról nem tehet, de akkor is.
Meglepetten pillant a lányra, majd nyel egy nagyot. Nem is tudta, hogy előbb meg köszönje vagy bocsánatot kérjen mindezért. Karjával kitámasztva magát köszörülte meg végül torkát. – Khm…Köszönöm… - hangja kissé halk volt, de így is kellően hallható. Zavartan pislogott körbe, majd végül tekintete megállt a másikon. –Bocs, hogy arcon köptelek…- sütötte le egy pillanatra szemeit és nem is tudta, hogy kellene e mást is mondania. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy Őt nem is látta a büntetésen. Persze a kíváncsiság egyből elkezdte fúrni az oldalát. –Már nem azért, mert örülök, hogy itt vagy, de mit csinálsz te erre ilyenkor? – ráncolja meg a homlokát, ahogy oldalra billenti fejét. Túl sokat nem is tudott róla. Már annak örült, ha az osztálytársai nevét tudta. Valószínűleg azokról se tudna mára már semmit se mondani, akiket régen a barátainak nevezett. Rég nem beszélt velük. Hiszen mióta az a baleset megtörtént jobbnak látta, ha egyedül marad. Úgy talán nem esik majd bántódásuk. De arra is hamar rá kellett eszmélnie, hogy magányos farkasként járkálni, sem a világ legjobb dolga. A félelem és a fájdalom könnyebben a markába tudta keríteni.
 
Vissza az elejére Go down


avatar


: :


Join date :
2015. Jul. 25.

Age :
18

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Pincérnő


Szomb. Szept. 24, 2016 4:28 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb






Juan & Melanie
Az edzésekben nincs szünet nyáron sem, így ma is fáradhatatlanul róttam a hosszakat a medencében. Hajt a cél, hogy bekerüljek az általam úgy áhított egyetemre. Méghozzá ösztöndíjjal, hiszen ekkora terhet nem várhatok el Anyukámtól. Persze mondogatja, hogy összespóroljuk rá a pénzt, ha kell, az én álmaim a legfontosabbak, ezt semmiképp sem szeretném. Így is sok áldozatot hozott már meg értem életében. Elég csak arra gondolni, hogy a házassága és a gyereknevelés miatt feladta a saját karrierálmait. Ezért is kell most olyan alulról indulnia a rendőrségnél. Pedig anno kiváló eredménnyel végezte el a rendőr akadémiát. Ő mégis mindezt feladta értünk. Az Apámért és értem. Több áldozatot igazán nem várhatok tőle. Sőt, ha kell, inkább én hozok áldozatokat az ő érdekében. Ideje lassan visszaadnom mindazt, amit kaptam tőle. Részint ezért is küzdök olyan keményen. Hogy én képes legyek valóra váltani az álmaimat. A saját erőmből, egyedül. Egyébként is a medence, a víz az én természetes közegem. Itt érzem a legjobban is magam.
Ahogy befejezem azonban az edzést mára és már felöltőzve hazaindulnék, egy nagy csobbanást hallok az uszoda felől, majd egy futó alakot látok a sötétben a folyosón. Nem tudom ugyan beazonosítani, de a zaj irányába indulok és így találok a medencébe arccal lefelé lebegő fiúra, akiben, miközben kihúzom a partra, az egyik általam kevéssé ismert, de nem túl jó hírű osztálytársamat, Juant ismerem fel. A feje láthatóan megsérült valahogyan, talán beleütötte a medence szélébe, megütötték valamivel, vagy ilyesmi és alig érzem a szívverését, az egyetlen dolgot teszem, ami eszembe jut, megpróbálom újraéleszteni. Egy ideig mintha nem lélegezne, aztán azonban egyszer csak felköhög, majd zihálni kezd és a szemét is kinyitja. Annak ellenére, hogy nem kimondottan ismerjük egymást, úgy tűnik, neki is sikerül beazonosítania engem. Remek, legalább úgy tűnik, teljesen tudatánál van. Ez már egész biztató, még ha a hangja először kicsit erőtlennek is hat.
- Semmi baj. Jól vagy? Minden rendben? Emlékszel, mi történt veled? - aggódva, fürkészőn tekintek rá, ugyanakkor némileg tanácstalan is vagyok. Hogy arcon köpött az első lélegzetvételével, most a legkisebb problémám. Egyrészt alig ismerem, másrészt mégiscsak halálközeli állapotban volt az előbb. Nem tudom, mi a tennivaló ilyenkor. Pláne, hogy úgy tűnik, nincs is igazából már semmi baja. De csak látnia kellene valami orvosnak vagy ilyesminek, nem? Egyáltalán, fel fog tudni állni? Mit csináljak?
- Edzeni voltam itt. Már átöltöztem és épp indultam volna haza, mikor meghallottam a csobbanást és láttam valakit elfutni a folyosón. Ezért jöttem vissza, hogy megnézzem, mi lehetett az. Így találtalak meg téged - válaszolom a kérdésére az igazságnak megfelelően. Igazából fogalmam sincs, tudja-e rólam egyáltalán, hogy versenyszerűen úszom, de nem akarom ennyire részletezni a dolgot. Talán rájön magától is, milyen edzésről beszéltem.
- Fel bírsz állni? - kérdeznem némi feszengő csend után, miközben feltápászkodok és némileg aggódva, várakozás teljesen nézek le rá. Természetesen kész vagyok segíteni, ha szükséges, de alkatából adódóan, végül is pasi és valamivel magasabb is, mint én, nem biztos, hogy egyszerű lesz a mutatvány, legyen bármilyen jó is a fizikumom.

Bocsi a késésért! █ keeping your head up █ 490 █ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar



Pént. Okt. 28, 2016 5:02 pm
Vendég
Vendég





 
Melanie & Juan

 
Sose volt minta gyerek, de bajkeverőnek se mondaná magát. Talán csak szimplán pechesnek. hisz mindig rosszkor van rossz helyen. Mintha csak az égiek szeretnék büntetni. Kívülről nézve biztos jobb szórakoztatást is nyújt, mint benne lenni a mókában. Most is büntetésben ül, mert épp rossz folyosón kanyarodott be, így egy tévedés áldozatává vált. Persze ezt már megszokta, így fapofával ugyan, de tűrte a dolgokat. Kimagyaráznia úgy se tudja magát, na meg ez előtt még volt egy verekedése is, úgy, hogy talán jogosan is tartják itt. Bár azt nem érti, hogy miért nem tudhatták le a dolgokat év végén és miért kell szenvedniük most.
Nagy nehezen, de végre vége lett a büntetésnek is, ám kifelé menet összefutott egy kevésbé kedves ismerősével is, akit a pokol legmélyebbik bugyrába száműzött volna, már úgy jó pár éve. Ő az a másik bökkenő az életében, ami nem hagyja nyugalomba élni. Verekedést kezdeményez, amit végül meg is nyer, egy olyan csúnya csalással, hogy a vízbe löki. Alapjáraton Juan tud úszni, de így jól összeverve és megráncigálva nem épp a legkönnyebb dolog.
Nem tudja mennyi idő is telhetett el, mire újra eszméletéhez került. Hirtelen azt se tudta mi merre hány méter, majd egy gyors körbenézés után nyugtázta a dolgokat és vissza tette a fejét a földre. Ekkor jutott eszébe megmentőjére pillantani, akit véletlenül telibe is köpött. Ismerős volt neki az arc, de nevet nem nagyon tudott társítani hozzá. Tudta, hogy tudja –mert, hát osztálytársak és így negyedik végére illene tudnia évfolyamtársai nevét, is- de túlságosan is fájt most neki vissza emlékezni rá, így egyenlőre nem is erőltette. –Persze, neked hála. - óvatosan karjain megtámaszkodva feljebb tápászkodott. –Jah, egy vadbarom gyilkolási kísérletet óhajtott végrehajtani. – dörzsölte meg arcát, majd jobbját homlokára tapasztotta. Feje nem kicsit sajdult meg. A többi sebével meg már mit sem törődött, hiszen érezte, hogy gyógyulásnak indult. Ugyan nem olyan gyorsan és láthatóan szerencséjére, de aligha félóráig lesz még látható rajta a mérkőzés nyomai. –Ááá, értem. Már csodálkoztam is, hogy őrangyal lettél. Sajnálom, hogy most miattam csurog víz vagy. – egy halovány mosoly kúszott a képére hálául és kissé kellemetlenül érezte magát, amiatt, hogy ő még egy jó szót se szólt hozzá ez alatt a pár év alatt és most miatta csupa víz meg ideg a csaj. Nem szerette, ha vele foglalkoznak, azt meg végképp nem, ha valakinek miatta kellett aggódnia. Na, nem mintha, ez olyan gyakori eset lett volna, de akkor is. –Mindjárt kiderül…- vigyorodott el és szépen, kissé öregesen pattant fel majd eldőlve ugyan. Az egyensúlyát még nem teljesen találta meg, viszont rajta volt az ügyön. –Nagyapám gyorsabban szalad bingózni, mint, ahogy én felállok. – ingatta meg a fejét, a vigyorát megtartva. -Lehet, hogy hülye kérdés lesz, de nincs véletlenül egy fájdalom csillapítód?- ugyan természetfeletti, de alaposan beverhette a fejét, így nem kockáztatott megvárni míg magától helyre jön és hát reményei szerint minden nő hord magánál pár alapgyógyszert vészesetre.
 
Vissza az elejére Go down


avatar


: :


Join date :
2015. Jul. 25.

Age :
18

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Pincérnő


Hétf. Nov. 14, 2016 9:40 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb





 
Juan & Melanie

Times that I've seen you lose your way
You're not in control and you won't be told
All I can do to keep you safe is hold you close
Hold you close til you can breathe on your own

A
lapjáraton nem tartom magam barátságtalannak, vagy előítéletesnek, de tény, hogy sosem én voltam az osztály lelke, vagy aki mindenkivel jóban van vagy mindenkiről tud mindent. Általában ugyanazokkal az emberekkel töltöm az időmet a suliban. Sosem barátkoztam könnyen, talán épp azért, mert kiskoromban sokat költöztünk és megszoktam, hogy jobb nekem, ha nem kezdek el túlzottan erősen kötődni senkihez. Valószínűleg ezzel magyarázható az is, hogy bár két éve osztálytársak vagyunk Juannal, nem emlékszem, hogy valaha köszönésen kívül bármi többet beszéltünk volna. Nagyon más világ. Egy balhés srác, aki állandóan büntetésben van, nem túl udvarias és olykor elég agresszív. Legalábbis ilyennek tűnt, ezért nem is igazán láttam okát, hogy keressem a társaságát.
Most viszont, mikor meglátom a medencében eszméletlenül lebegni, a segítségére sietek. Valószínűleg bárki lett volna ott, így teszek. Szerencsém van, úgy fest, hamar teljesen magához tér. Nem tudom, mit csináltam volna, ha nem így történik. Még így is szerencse, hogy tudtam józanul gondolkodni, azt hiszem.
A kérdéseimre is tud válaszolni, sőt egész udvarias is. Talán tényleg alaptalanok a szóbeszédek róla. Ezért nem szabad korán ítélkezni. Viszont úgy gondolom, jobb, ha nem firtatom tovább az idekerülését és egyebeket.
- Semmi baj. A lényeg, hogy a körülményekhez képest jól vagy. Aggódtam, hogy esetleg nem térsz majd magadhoz - kissé bátortalanul rámosolygok. Tényleg megkönnyebbültem, hogy aránylag azért rendben van a srác. Már csak az a kérdés, tud-e távozni innen a saját lábán. Ha nem, akkor nem tudom, hogy oldjuk meg, kétlem, hogy lenne még rajtunk, meg esetleg a takarítón kívül más az épületben. Lassan tápászkodik fel és meg is inog, de gyorsan odaugrok mellé, nehogy visszazuhanjon. Ha már kirángattam a medencéből, nem szeretném ha most meg azért ájulna el, mert esetleg beveri a fejét a padlókőbe, vagy ilyesmi. Kérdésére azonban óvatosan elengedem, de azért végig szemmel tartom, hogy meg fog-e tudni állni egyedül, odamegyek a medencés mentés előtt a földre dobott táskámhoz és míg kotorászok benne, vissza is sétálok Juanhoz. Végül előveszem azt, amit kerestem és felé nyújtom a levélnyi gyógyszert, hogy egy szemet a tenyerére ejtsek, ha odatartja.
- Igazság szerint ez menstruációs görcsökre van, de nincs nálam más és gondolom a semminél jobb... - szabadkozom kissé. Valójában nem tudom, mennyire hatásos ez másfajta fájdalmakra, de ártani mindenesetre nem árthat, míg nem jut valami hatékonyabbhoz, nem igaz?

Keep your head up ▪▫ Bocsi a késésért! ▪▫ 374 ▪▫ ©

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Melanie & Juan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Katie West - Elkelt

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékok-
Ugrás: