i hate that i want you

Édes kicsi egyetlen kishúgom, hogy mennyire hiányzol!
Igazából nem. Több mint egy évtizede híredet se hallottam, az utolsó emlékem pedig az mikor tizenévesen hazalátogatok a karácsonyi szünetre, és sikeresen összevesztünk azon, hogy melyikünk tette tönkre a nagyi mézeskalácsházát. Még az emlék is nevetséges, mégis hogy legyen ezen veszekedni? (Azért, hogy tiszta legyen a kép; a te hibád volt.)
Alig pár év különbség van köztünk, de mivel én korán elhatárolódtam a családi biznisztől, és hát, magától a közeli családtól is, a kapcsolatunknak nem igazán ideje, hogy is fogalmazzak... kifejlődni? Persze, testvérek vagyunk. Tudtunk mi a dolgunk ilyenkor, veszekedni ahogy testvérek szoktak, tartani egymás hátát ha éppen úgy esik de ettől függetlenül nem álltunk közel egymáshoz. Az igazság az, hogy még a legkisebb apróságon is képesek voltunk órákon keresztül vitázni, és a végén mindketten túl makacsok voltunk hogy bocsánatot kérjünk a másiktól, ezért nem egyszer fordult elő, hogy úgy léptem le otthonról a szünet végén, hogy nem rendeztük a dolgokat. Talán pont ez az oka, hogy még azt se tudom mi a volt reakciód arra, hogy vadászból prédává lettem.
Arról fogalmam se volt, hogy a köztünk lévő feszültség azon alapul, hogy féltékeny voltál a nővérünkre, hiszen a szüleink alapból őt kezelték a család ékköveként - és még csak nem is volt vér szerinti testvérünk - és ezenfelül még arra is képes volt, hogy olyan tényleges testvéri kapcsolatot ápoljon velem, ami neked sose ment.

// az én fejemben a kisasszony is megelégelte a családi vadászbizniszt egy ponton, és saját életet kezdett (hirtelen nagyon eladnám őt riporternek, de természetesen ez csak egy ötlet) a természetfeletti üldözése helyett pedig inkább elmerült a világában. Teljesen a megalkotóra bízom milyen fajt ad neki, hogy milyenre formálja a személyiségét azt még jobban, tényleg szabad kezet szeretnék adni, egyedül csak az a lényeg, hogy gyere mert várlak nagyon.