HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Matt&Moira-régi parkolóház






 :: Relaxing :: Egyéb


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Kedd. Szept. 27, 2016 11:50 am






This is how an angel cries...


Ó édesem...nem láttál igaz? Nem érezted a jelenlétem? Nem láttad az elsuhanó árnyékom az omladozó vakolatú házak között? A tekintetem a tarkódon? A leheletem, miközben éjjel a torkodat vághattam volna el?
Démonoddá váltam, mióta láttalak Julian-nel az étteremnél. Abban a pillanatban tudtam, hogy szükségem van rád azért, amiért ide küldtek. Meg kell ölnöm őt, kicsi vadász...őt, akire szép szemeiddel nézel, akinek mosolyodat tartogatod. A bizalmadba kell férkőznöm, anélkül, hogy Julian tudná ki vagyok. Így lesz a legegyszerűbb mindenkinek...legalábbis könnyű ezzel áltatnom magam.


Így találtam rá a vadászra ma éjjel is. Ketten vannak, a szörnyeteg és Ő. Az egyik széles oszlop mögül figyelem őket, miközben késem pörgetem a kezemben. Látom, ahogy izmai megfeszülnek, ahogy hárítja az ütéseket, ahogy megsebezi a farkast. Még nem tudja mi vár rá...én látom őket innen. Még hárman vannak a konténer mögött.
Nem érzed, hogy közelednek? Gyerünk, figyelj jobban! Fókuszálj! Ez az! Érezd őket! Érezz engem is végre! Nincs elég energiád már hozzá? Szedd össze magad!
Hátamat a hideg betonoszlopnak vetem, sóhajtok, elérkezett az én időm. Kabátomat lazán a földre dobom. Megvillannak a villódzó fényben a fegyvereim. Cipőm talpa hangosan koppan a férfi mellett, ahogy leugrok az emelvényről.
Tekintetem a mellette lévő konténer felé ugrik. Vérfarkasok. Nem a városi falka tagjai. Egyetlen másodpercem van arra, hogy elgondolkodjak azon, mennyire hangulatos lenne a bundájuk egy kandalló előtt...
Hullámos hajam mögül villan rá tekintetem, nincs idő bájcsevejre.
A farkas, rothadó pofájával karom mellett vicsorog, teste egy óvatlan pillanatban már rám is nehezedik. Nincs időm. Halandó vagyok. Az életem a tét. Nyögve tépem ki a nadrágom zsebéből késemet, hogy a bordák között átszúrva, elérjem utoljára dobbanó szívét.
- Öld már meg! -ordítok a vadász felé, miközben vérben fürdök és hangos káromkodással rúgom magamról lejjebb az élettelen testet.


KINEK: Matt: || EGYÉB: szeretettel <3 ||
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Okt. 01, 2016 12:12 pm

Moira & Matt
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
What do you want from me?

A sötétben láttam, ahogy az árnyak mocorognak. Ha átlagos életet élnék, azt hittem volna, hogy az elmém szüleménye, ahogy a konténerek, vagy a növények árnyékai szörnyetegekké alakulnak át, azonban vadászként tudtam, hogy nem csak a képzeletem játszik velem. Nem vadászni indultam aznap, de nem is arról vagyok híres, hogy egyszerűen megfutamodjak. Még akkor sem, hogyha nem vagyok túlságosan felszerelkezve pár egyszerű tőrön kívül. Egyszer a vakmerőségem miatt fogok meghalni…
Mielőtt teljesen elveszhettem volna gondolataimban, a farkas támadott. Pillanatokon belül keltek életre az árnyékok, s annyira váratlanul ért a támadás, hogy három koromnyommal az arcomon estem a konténer egyenetlen felületű falának, mely egy halkabb nyögést is kiváltott belőlem, ahogy neki csapódtam. Sikerült hamar kapcsolnom, s a velem szemben álló támadómra szegeztem tekintetem, miközben a homlokom ráncolva előhúztam a tőrömet a derekamtól. A farkas csak rám vicsorgott és szinte láttam a szemében, hogy legszívesebben gúnyosan felkacagna. Azt hitte, hogy ilyen egyszerűen elbánhat velem. De sajnos rossz ellenfelet választott magának.
Mikor éreztem, ahogy vékony csíkként szivárog a vér a sebeimből, ahol felszakította a bőröm éles karmaival, csak mordultam egyet.
- Az arcomon nem fogsz maradandó nyomot hagyni – sziszegtem fogaim közül kissé ingerülten, majd megforgattam kezemben a tőrt, s elrugaszkodva a farkasra támadtam.
Már rég meg kellett volna halnia, de én még mindig csak küzdöttem vele. Nála már sokkal erősebb lényekkel is meg kellett küzdenem, most mégis sorra védtem csak ki a támadásait, és csak néha mértem rá egy-egy csapást. Mintha csak játszottam volna vele – külső szemmel biztos, így tűnhetett, de én tudtam, hogy nem így van. Nem tudtam koncentrálni, hiszen fejben teljesen máshol jártam ismét.
Képtelen voltam elválasztani a helyzeteket, amikbe folyton keveredek attól, ami a fejemben kavarog már napok – vagy inkább hetek óta. Nem szerettem vadászni, mióta megismertem Juliant. Máig nem tudom, mit művel velem, amiért minden figyelmemet ő köti le még akkor is, ha nincs itt velem, de az már tényleg túlzás, hogy nem tudok a legfőbb feladatomra sem figyelni miatta.
Aztán hirtelen koppanásra, s mozgolódásra lettem figyelmes közvetlenül magam mellett. Csak fél szemmel pillantottam az idegenre, miközben próbáltam védekezni a vérfarkas újabb támadása ellen. Mégis ki a fene ez? Futott át a kérdés hirtelen a fejemben, miközben követtem pillantását a konténer felé, aztán újra ránéztem. Állkapcsom megfeszült, de végre rájöttem, hogy nincs idő szórakozásra. Újra a farkasra kezdtem koncentrálni. Aztán ahogy meghallottam pillanatokkal később a parancsszót, csak mordultam egyet, ahogy végül egy utolsó csapást mértem ellenfelemre. Kissé zilálva fordultam a nő felé, majd közelebb lépve hozzá a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem.
- Ki vagy te? – Tört elő belőlem a kérdés, bár úgy éreztem, még nem végeztünk teljesen az esti vadászattal. – Hányan vannak még? Láttál még másokat is? – Bombáztam tovább akkorra már más jellegű kérdésekkel.
Hogy nem vettem észre, hogy a közelben van? Na, és a farkasok? Azt hittem, egyedül van az a nyomorult. Egyre inkább kezdtem aggódni a mostanában nyújtott teljesítményeim miatt. Borzalmas voltam mindenféle értelemben. Nem tudtam koncentrálni és figyelmetlen voltam. Normális esetben nem történhetne meg ilyesmi. Főleg velem nem. Egy perccel később pedig már fordultam is egy másik irányba, mikor léptek, és morgás hangjait hallottam.
Megérkezett a falka másik fele is.



remélem tetszik *-* •• 513 •• ©

Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Okt. 01, 2016 3:20 pm






This is how an angel cries...


Mosolyra húzódnak ajkaim, ahogy végre sikerül a farkas tetemét elmozdítanom magamról és a vadász felé fordítom arcom. Már értem miért nézett rá úgy Julian, amikor láttam őket együtt.
Hagyok magamnak időt, hogy testem egy pillanatra megpihenjen, ám a másodpercek túl gyorsan peregnek, véres kezem már a kezében, tekintetem az övébe fonódik. Mintha csak minden titkát ki tudnám olvasni a szemeiből.
Az adrenalintól egészen eddig észre se vettem, hogy nem csak a farkas vére mázolja kezemet, megsérült a karom. Szisszenve engedem el a férfi kezét, hogy késemmel feltépjem a pólóm szélét, az anyaggal pedig gyors kötést tegyek az alkaromra.
Elengedem a kérdéseit a fülem mellett, nincsenek válaszok. Van pillanat, amikor nem tudsz semmit mondani, mert az igazság csak pusztulást hagyna maga mögött.
Most csak ketten vagyunk. Válaszok és álarcok nélkül. Nekem pedig az ilyen percek kellenek ahhoz, hogy Julian-hez is egyre közelebb érezzem magam.
- Az őrangyalod, kicsi vadász! - búgom, ahogy közelebb lépek hozzá. Nem mondom el neki, hogy jönnek még a farkasok, hogy az életünkkel játszunk ezen a csillagpettyes, hideg éjszakán .Nincs félelem a szemeimben, a lelkem sem reszket. Csak egy játék az egész...egy véres, őrült játék, ahol ketten vagyunk a marionettbábuk, de a nyereményt nem ismerjük...vagy mégis? A világom a nyeremény!
Ebben a világban már nincsen olyan hely, ami menedékül szolgálna. Nincs olyan hely, ahol biztonságban érezheti magát az ember. Pici vadász...Ugye te nem tagadod majd a benned lopódzó sötétséget? Ugye el tudod elfogadni, ami nyilvánvaló? Nem teszel majd úgy, mint aki a jóságát védve menekül?! Csupán a gonoszság elől próbálsz elrejtőzni, ami benned is ott lapul. Majd én előcsalogatom! Tégy olyat, amit megbánsz holnap, tégy ma este olyat, ami távol áll álarc lelkedtől! Tépázd meg a maszkodat és légy olyan, amilyennek születtél, igazi, fenséges vadász… Nem kell senkinek megtudnia, de ma engedd el a fenevadot, ami ott van az elmédben és a lelkedben.
-Várj...-suttogom felé, ahogy kezem a vállára csúszik, majd a kézfejére, hogy egy óvatlan mozdulattal a konténer mögé rántsam. Pillantásom a tekintetét keresi, majd halkan felnevetek, ahogy közelebb hajolva folytatom.
-Meg fogunk halni...az összes farkast ide csalja a vér -mutatok magamon végig. Felvonom a szemöldököm, de nincs több időnk a lopott percre. Itt vannak. Ökölbe szorul a kezem.
A morgásuk a halált idézi.
- A k*rva életbe.-szitkozódok, ahogy kilépek a konténer mögül és nem nézek hátra. A kezeimben a tőrök megvillannak. Felsikítok, ahogy az első felém kap és eléri a lábamat...
Nos pici vadász...ugye tudod, hogy ez csak színjáték? Sose hagynám, hogy egy bestia hozzám érjen, kivéve ha valami fontosabb célt szolgál...
Mutasd meg mennyire vagy jó vadász!
Mentsd meg az életem!
Hát nem látod, hogy nekem ez tényleg csak egy játék?
Játssz velem!

KINEK: Matt: || SZAVAK: 430 || EGYÉB: hajrá :3 ||
Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Hétf. Okt. 10, 2016 5:45 pm

Moira & Matt
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
What do you want from me?

Úgy éreztem, egyetlen pillantásával egészen a lelkemig lát, ahogy tekintetem találkozott az övével. Egy pillanatra még a vér is megfagyott az ereimben, amiért egy furcsa, bizsergő érzés lett úrrá rajtam. Szinte belefagytunk az időbe, ahogy lassított képként pörögtek előttem az események, míg elvesztünk egymás tekintetében a kezét fogva, hogy felsegítsem. Mégis ki ez a nő? Mintha tudná, ki vagyok... ez nem tetszik. Gondolataim villámsebességgel cikáztak át elmémben, ahogy rándult egyet a szemöldököm, de nem akartam, hogy bármit is leolvashasson az arcomról. Nem az az ember vagyok, akit ilyen egyszerűen le lehet leplezni, akit könnyedén ki lehet ismerni, vagy aki nem bírja magán tartani a tökéletesre formált álarcát egy-egy váratlan helyzetben. Ó, nem.
Ahogy hirtelen elhúzta a kezét, megpillantottam a vért, de mielőtt bármit is cselekedhettem volna, már ellátta a sebét, így inkább próbáltam a közelgő veszélyre koncentrálni, főleg, hogy úgy tűnt, nem akar válaszolni nekem. Ez pedig talán nem is baj, hiszen ilyen egy tökéletes vadász. A titokzatosság és az egyik fegyverünk. Minél kevesebbet tudnak rólunk mások, annál nagyobb hatalmunk van – ezt azonban mégis csak túlzásnak éreztem. Minimálisan sem bízhatok meg valakiben, aki elvileg az én oldalamon áll, mégsem mondd semmit.
Válasza és hanglejtése némi feszültséget váltott ki belőlem, és egyszerűen csak elkaptam a tekintetem, ahogy összeszorítottam az állkapcsom. Csak szórakozik velem, hasított elmémbe a gondolat, miközben próbáltam kivenni a hangokat a távolból. Ezek vajon morgások?
Bárhogy próbáltam, képtelen voltam elengedni magam. Tudtam, hogy akar valamit tőlem. Egyszerűen csak éreztem. Nyugtalanított a nő közelsége, a szavai, a viselkedése. Nem akartam, hogy mellettem legyen.
Gondolataimban elmélyedve észre sem vettem, ahogy rászorítottam a tőröm markolatára olyan erősséggel, hogy a kézfejem kissé remegni is kezdett. Mikor ismét meghallottam az idegen hangját, s megéreztem az érintését, akkor vettem észre, mi is történik körülöttem, aztán a következő pillanatban már csak arra eszméltem fel, hogy egy konténer és a vadász közé szorultam. Szűkített szemekkel, zavaros tekintettel hallgattam, amit mondd, és reflexszerűen követtem a mozdulatot, ahogy végig mutatott magán. Mielőtt bármit is mondhattam volna, elő lépett a konténer fedezékéből én pedig döbbenten nyúltam utána, de késő volt.
Ez a nő őrült! Elment az esze! – szinte üvöltöttem magamban fogaimat összeszorítva, és éreztem, ahogy az izmaim megfeszülnek, miközben figyeltem a jelenetet. Egy újabb adag vér, hangos sikoly és farkas morgások. Mégis mi a franc történik?! Mintha valami ostoba öngyilkos akcióba indult volna. Miért nem csinál semmit? Mégis mit akar ezzel elérni? Nem akartam elhinni, hogy komolyan mozdulatlanul tűr minden egyes közeledést az ellenféltől. Ez egy csapda! És mégis – nem tehettem mást. Tudtam, hogy bele kell mennem a játékba, hiszen ezt akarja. Ez volt a célja. Csak szórakozik velem.
Pillanatok alatt elé vágtam, hogy szembe kerüljek a farkassal, akinek egy egyszerű mozdulattal vágtam el a nyakát és vártam a következőt. Szinte teljesen kikapcsoltam az agyam, és hagytam, hogy a kegyetlen vadász tombolhasson. Hangos vonyítás törte mag a csendet, miközben legalább három vicsorgott még rám. Kissé zilálni kezdtem, és rászorítottam a tőrre, ahogy vártam, hogy elérjenek. Szembe néztem a sorsommal – bizonyítanom kellett. Érezze csak, hogy gondolkodás nélkül, vakmerően szembe szállok bármilyen természetfelettivel csakhogy kielégítsem a vágyaim. Érezze, hogy nem érdekelnek a következmények, hogy nem érdekel, hogy komolyabb bajom is eshet. Igen. Bizonyítani akartam, hogy nem az vagyok, aki egyszerűen feladja.
Szinte mindhárman egyszerre értek el. Előrántottam egy újabb tőrt és bár jó pár karmolás árán, sikerült a földre küldenem mindegyiket. Az aszfalt vérben úszott a lábam alatt, de én továbbra is csak a pengéket szorongatva, hangosan fújtatva figyeltem a holttesteket, és az sem érdekelt, hogy a földön lévő vér egy része az enyém.
Mikor úgy tűnt, kicsit csendesedik a veszély, a nő felé fordultam ráncolva a homlokom. Talán kissé dühös voltam. Nem tudnám megmondani, mit éreztem. Az adrenalin tombolt bennem.
- Elég a színjátékból! – Szóltam rá ingerülten, némi éllel a hangomban. - Elárulnád végre, mit akarsz tőlem? – Tettem fel végül azt a kérdést is, mely a leginkább foglalkoztatott, nemleges választ, és kitérést nem tűrő hangnemben.



nem hagyom ám magam cicc •• 644 •• ©

Vissza az elejére Go down
 
Matt&Moira-régi parkolóház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Parkoló
» Moira Lydia Rhodes

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Egyéb-
Ugrás: