• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Félvér Tábor - FRPG

Vendég

Yesterday at 11:00 pm
☇ EOF - Empire of Fantasy

Vendég

Szomb. Dec. 09, 2017 8:39 am

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 rosebury, iris (rubio, carina)










avatar



Hétf. Okt. 03, 2016 8:35 pm
Vendég
Vendég



iris carina rosebury
The fact I'm still alive is why I still believe in miracles

● becenév: iris
● születési hely, dátum: titkosított
● kor: 25 (igazából 23)
● faj: vérhiéna
● nemi identitás: biszexuális
● play by: emeraude toubia
● karakterfajta: jelen

In another life ● no telling ● who I would ● have been
you're still have all of me

Aranyos kislány, aki fél életét azzal töltötte, hogy családi recepteket tanult és vasárnapi ebédet főzött az édesanyja mellett. Kedvenc időtöltése az volt, ha földrajzi könyveket bújhatott a takaró alatt, majd későbbiekben minden idejét a könyvtárba töltötte. Kedves volt a szomszédokkal, szemüveget hordott, ismert volt a környéken, hiszen mindig mosolygott. A szomszéd néni kiskorától hozzá akarja adni az unokájához. Mikor végül valami nagymenő egyetemen köt ki, minden idejét azzal tölti, hogy a tandíjat fizesse. A jó lány. Apuci szeme fénye, aki csak megélni akar, de mindig hazajár, ha csörög a telefon és elromlik a mosogató, mert tanulta, mert kellett. Eltartja a lusta bátyját, mikor azt elküldi munkát keresni. Összehozza magát. Kiegyensúlyozott. Jóga órákat vesz, és virágoshoz jár. Macskája van, randira jár. Mosolyog. Boldog. Vagyis az lehetett volna.
A nagyszájú, az öntelt, aki lógatja a lábát, mert mindent tud. Ezt pedig még véletlenül se felejtené el az emberek orra alá dörgölni. Aki nevet a viccen, mindenen, akinek az egész világ csak egy játszótér, ahol semmi más nem számít, minthogy mennyi hatalma van egynek. Aki szórakozásnak veszi mások zavarát és nyűgjét, aki a sarokba rúgja a szennyet, amit csak fájdalomnak és keserűségnek hívnak. Utálja a játékszabályokat, utálja, ha megmondják, mit tegyen, aki feladta, hogy bármi tisztességeset hozzon ki az életéből. Aki lesi az alfája minden egyes kérését, megunta már, hogy értelmet találjon a saját létezésében. Feltűnő, hangos, kisugárzó jelenség, ha belép valahova. A baj, a veszély, azaz érdekes, vonzza a figyelmét, miközben állandóan ott ül az a szórakozott mosoly a szája szélében. Mindenkin szórakozik, aki elhalad, nevet ha szenvedsz, ha sír, mintha csak abból nyerné az erejét. Aki meg akarsz szerezni, de nem fogsz, mert ő szerez meg téged, majd unottan odébb sétál, nevetve, kacagva, de mégis üresen, mintha csak egy lejátszó akadt volna be, és ugyanazt ismételné teljesen érzelemmentesen.
Katona, aki feláll, ha elesik, aki visszaüt, ahányszor csak kell. Koncentrál, és tudja mi a dolga. Megtanulta, hogy az életet máshogy kell felfogni a túléléshez. Kényszerítette az agyát, hogy máshogy fogja fel a dolgokat, észrevesz olyan dolgokat, amiket mások nem – pontosan megtudja határozni melyik oldalról, jön a támadás, és megelőzi mielőtt megtörténne. Mély levegőt vesz,és leküzdi a feltörő gyengeségeket, a szelíd érzéseket újra és újra, amíg azok nem háborgatják tovább. Stratégiaként fogja fel az életet, mint egy játék amiben úgy nyersz, ha logikusan gondolkodsz. Fáradság, éhség, szomj, mind csak illúzió. Az emlékek pedig gyengítik az embert, az emberek pedig még inkább. Nem kapkod levegőért, nem esik pánikban. Harcos, akit robotnak is nevezhetnél, de egy robot agyán túl tudsz járni. Viszont ő a tiéden jár túl, még mielőtt belépnél az ajtón. Tanul. Fejlődik. Minden egyes reggellel egyre többet tud, egyre több információt dolgoz fel, eggyel több terve van arra, hogy éljen túl. Támad, még mielőtt rájöhetnél, hogy veszélybe vagy. Lehetne több is, de nem akar, mert megtanulta, többnek lenni azt jelenti, hogy kevesebb az esély arra, hogy életbe marad a nap végére.
Szóval ki vagyok? Mindenki, és senki sem. Lehettem volna csak egy, de nem lettem, és így lettem mind. Én vagyok a kedves mosoly, aki melegséggel tölt el, én vagyok a kacag, amitől megfagy a vér az ereidben, én vagyok aki biztosan túlél majd. Én vagyok mindenki, akit nem akartál, hogy létezzen.


when i was younger...


Név: Carina Rubio
Lakhely: Acapulco, Mexico
Kor: 7


Tűz. A tűzre emlékszem egyedül. Vastag vörös lángok, vad szenvedélyes táncot járnak, átvedlenek narancsba, majd újra vörösbe, mintha a színpaletta összes árnyalatát ki akarnánk játszani. Táncolnak a lépcsőn, az ablakon, a verandán. Belepik az ágyamat, majd a polcokat – ezzel együtt Mr. Fülest is, meg a többi barátomat. A könyveken is táncolnak. Nem csak az enyémen, hanem papáén, akinek kiáltása elveszi a tűztánc sokas mozgásában. Körbejárják a szobákat, egytől egyig, mindent belepve, majd a konyhát és még a pincét is ahol abuela töltötte legtöbb idejét. Az ablakokon át kinyúlnak, majd vissza, mintha mindez csak egy elegáns mozdulat lenne, kecses, csak egy újabb lépése a koreogrifának. Ami a legfurcsább, hogy nem félek tőle. Inkább hívogat, hogy nézzem még, élvezzem a látványt, ahogy lassan távolodunk a színpadtól, a háztól aminek képe elmosódik a fejemben, ahányszor csak megpróbálom felidézni. De a csóvákra emlékszem. A táncukra is. De ahelyett, hogy azon merengenék, hogy vajon ők is élvezték e táncot, csak az foglalkoztat, vajon mi lett a nagy fináléval.
- ¿A dónde vamos? – tapasztottam a fejemet az ablaknak, ami tiszta kosz volt, ezért csak a fák alakjait tudtam kivenni. Nem mintha túlságosan is tudtam volna koncentrálni. Tía nem hagyott aludni, amióta elindultunk. Azt mondta, addig bírjam ki amíg a határ közelébe érjünk, és aztán addig aludhatok amíg szeretnék, sőt; akkor nem is szabad felkelnem, amíg nem mondja.
- Nem sokára. – válaszolta, és erre felé fordultam, ráncolt homlokkal. Miért nem spanyolul válaszol? Mintha csak a gondolataimba látna, egy röpke pillantást vetett rám, majd újra az utat szemlélte. – Meg kell tanulnod angolul, mi corazón. – tettet hozzá kicsit lágyabban, egy mély, fáradt sóhaj keretében. Elfordultam az ablaktól, és pár pillanatig csak meredtem magam elé koncentrálva, próbáltam felidézni a meséket amiket olvasni kellett.
- És madre? Meg padre? – kérdeztem halkan, álmosokat pislogva rá. Újra futó pillantást vetett rám, majd vissza, de az egyik kezével megsimogatta a hajamat. Tía általában nem ölelt meg. Vagy volt kimondottan kedves. Ezt mindig érdekesnek találtam benne.
- Felejtsd el őket, mi corazón. Most már csak te és én vagyunk. – Én pedig hittem neki.


Név: Iris Carina Rosebury
Lakhely: San Diego, California
Kor: 17


Lélegezz. Be, és ki. Lélegezz. Újra. A falak nem jönnek közelebb. Lélegezz. Ki, majd be. Szeretlek. Ki, majd be. Újra. Mi… Mi történik veled? Lélegezz. Be, és ki. Iris, ne! Lélegezz. Lélegezz. Újra. Lélegezz.
- Kelj fel. – a hangja érzelemmentes, határozott. Mintha semmi se történt volna. Mintha csak egy újabb szerda lenne. Szerda? Az van egyáltalán? Nem kapok levegőt. – Azt mondtam kelj fel, Iris. – cipőkopogás, kipp, kopp, több és több. Érzem a jelenlétét, egy méter és tizennégy, talán tizenhat centi. Valami csöpög a háttérbe. Továbbra se kapok levegőt.
Sóhajt. Csalódottan, fáradtan, mint akinek már elege van, hogy ismételni kell magát. Ha lenne erőm, most kiabálnák. Hagyjál! Minden a te hibád! Miért nem figyelmeztettél?! Miért hagytad, hogy ez megtörténjen?! Miért… Miért nem hagysz csak békén?!
Erőtlenül esek a sarokba, mikor felkapja a gyakorlóbotot, és hasba vág. Fel se szisszenek, csak fekszek ott, továbbra is levegőért kapkodva. Ami nevetséges, hiszen tizenkét éves korom óta nem hagytam, hogy eltaláljon egy ilyen gyenge ütés. Az utóbbi három évben már szinte reflexszerűen kerültem ki őket, mintha előre láttam volna, hogy honnan jönnek. Most viszont minden érzékem feladta a munkát, és egyedül a légzésemet próbálom visszaállítani, de azt is csak fél erővel.
- Oké, sajnálom. Ezt akarod hallani? Sajnálom, hogy pont ott volt mikor átváltoztál, sajnálom, hogy nem figyeltem, blah, blah… De ettől függetlenül megtörtént, a barátnőd halott, te viszont élsz, és kaptál egy hónapot, mi corazón, hogy nyalogasd a sebeidet. De most viszont elég. Vissza kell térnünk az edzéshez, és még sokat kell tanulnod. Szóval. – újabb cipőkopogás, most messzebb megy tőlem, egyenesen a fegyveres szekrényhez. Nem akarok mozdulni. nem akarok létezni, elegem van, elegem van… - Kelj fel, mielőtt nekem kell rávennem téged. Mindketten tudjuk melyikkel jársz jobban.
Sokszor merengtem vajon kőből van e szíve, vagy csak egyszerűen nem fejlődött ki az agyának azon része amelyik az érzelmekhez kötődik. De megszoktam. A nagynéném maga volt a pontosság, aki pontosan tudta, hogy mikor kell mozdulnunk, mikor kell mosolyogni, és mikor kell keményebb stílusra váltani. Taktikákból élt, stratégiákból. Túlélésre játszott.
- Carinaaa. – morogota újra, egyre idegesebben, erős spanyol akcentussal. Lehunytam a szemem. Sose használta a nevemet, kivéve, ha túl messzire mentem vagy nyomkodni akarta a gombjaimat. És mindezek mellett, ehhoz értett a legjobban. – Azt hiszed Celia is ezt akarta volna?Click. Tökéletes választás. Támadtam.


Név: Újonc, Iris Rosebury
Lakhely: Quantico, Virginia
Kor: 20


- Tudja hogy működik a hazugságvizsgáló, Újonc? – micsoda komorság! Nem mintha másra számítottam volna. Csak egy laza, talán kissé lesajnáló mosolyt vetek a szemüveges, nyúlánk fickóra. Ha nem lenne olyan magabiztos kisugárzása, talán el se hinném, hogy tényleg itt dolgozik. Bár, tekintetbe véve, hogy ez itt az akadémia, annyira sok kreditet mégse adnék neki. A nagyrókak az Irodába vannak úgyis. Én pedig az első emlékemről is hazudok. Csak unottan dobolok az ujjammal az asztalon, olyan Mi lesz már? fejjel, mikor végre leesik neki, hogy halálra unom magam, míg a válaszomat várja. Tudtommal az alapvető nem verbális jeleket tanulmányozzák itt. Ez mégis hogyan végzett itt?
- Neve?
- Ott a mappám maga előtt. Nem tud olvasni?
- Neve. – nyomja meg kicsit erősebben, és mi az ott, háhá, csak nem egy kis agressziót vélek felfedezni? Oké. Talán még se valami unalmas technikust állítottak rám.
- Iris Rosebury.
- Született?
- Mexikó város.
- Szülei?
- Fogalmam sincs. A nagynénémmel élek.
- A nagynénje…
- Igen, abba inkább ne menjünk bele. – vágtam bele a szavába, mire megütközve nézett rám. Csak hanyagul megvontam a vállamat, mégis mekkora idióta ez? – Még a végén valaki azt hinné, hogy miatta vagyok itt. – kacsintottam rá, félig vigyorogva. Bár tía kimondottan kikötötte, hogy nem lehetek túlságosan magabiztos az első kihallgatáson, ahogy megnéztem az a többi alakot is és tekintetbe véve, hogy ez lényegében egy akadémia, vagyis iskola, az iskola pedig hierarchiát jelent, nekem gyorsan a tetejére kell érnem. Mégis mi lenne jobb módja annak, ha elhitetem mindenkivel, hogy a legjobb vagyok? Ami lényegében igaz is.
- Ne szakítson félbe többet. – csak egy unott szemforgatással jutalmaztam, és hátradőltem a székemben, hogy unottan piszkáljam a körmeimet.
- Közeli kapcsolatban áll most valakivel?
- Úgy érti szex? Az lehet. Rendes, Valentin napot is együtt töltjük kapcsolat? Nem.
- Tizenhét évesen diplomázott?
- Ez nem kérdés, hanem egy tény.
- Van bármi kötődése a mexikói maffiához?
- Ez rasszizmus.
- Válaszoljon.
- Nincs, csak ott születtem. Mármint a városban. Nem a maffiába. Jesszus.
- Igaz, hogy töltött két évet Japánban, és Dél-Koreában?
- Ott van leírva nem igaz?
- Milyen indokkal?
- Utazgattam. Harcművészetet tanultam. Sushit ettem. Jógáztam. – vigyorgok, ahogy fáradtan sóhajt egyet, és további kérdéseket tesz fel, amire csuklóból válaszolok. Hiszen volt időm felkészülni.


Név: Különleges ügynök, Iris C. Rosebury
Lakhely: Los Angeles, California
Kor: 25 (?)


Mikor azt mondják, hogy az FBI jó szórakozás, adrenalint ad, izgalmas szituációkba keveredsz – már ha persze szereted az életedet kockáztatni minden nap – láthatod a világot, meg a többi, meg a többi, nos. Hát akkor hazudnak. Mert ez a munka 80%-ban csak a papírmunkából áll. Aztán ez a százalék csak nő, miután elcseszel valamit, ami természetesen totálisan nem a te hibád volt. Hanem az idióta partneredé, az ötödiké ebben az évben, hiszen annyira szeretik kiemelni ezt a részletet, de persze, akkor is te kapod a büntetést. Pedig az elején leszögeztem, ismételtem magam legalább ezerszer, hogy nekem nem kell egy oldalkocsi, és ha kapok is egyet, annak csak rossz vége lesz. Egyedül dolgozok a legjobban. Komolyan nem bírja felfogni ezt senki?
- Rosebury, a főnök kéret. – kettő kopogás az ajtómon, valami ügyetlen kis senki, aki most került ki az akadémiáról. De utálom az ilyet. Elrúgtam magam az asztalomtól, a fájlt pedig a többire dobtam lazán. Kell nekem egy üveg bor, hogy én azokat befejezzem. Az iroda elég kihalt volt, ahogy végighaladtam a folyosón az igazgatóhelyettes irodájába, és ahogy a többi ügynök meglátta merre megyek, mintha legalábbis rendőri lámpát helyeztek volna a fejemre. Esküszöm, nem mintha lenne tapasztalatom milyen a gimi, de ezt pontosan olyannak érzem néha. Mit tehetek róla, ha a főnököm egyben a nagynéném is? Bocs. Így jött ki. Mármint… Nem éppen, de ahhoz meg semmi közünk.
- Keresett? – nyitottam be az irodájába két kopogás után, mert már volt időm megtanulni milyen, ha nem használom a protokollt. Volt rá úgy… Jó három évem, mire rájöttem, de jobb később, mint soha, nem igaz?
- Ülj le. – zavartan vonom össze a szemöldökömet, miközben helyet foglalok az íróasztal másik felén. Ismerem ezt a hangot. Ez nem egy újabb küldetés, kioktatás az utóbbi malőrömről, vagy konzultáció. Tudom milyen, mikor csak munkáról van szó, ó nem, most jön a másik biznisz. A kedvencem. A családi fajta.
Várakozóan néztem rá, de ő csak kutatott a mappái között, míg végül elém dobott egyet. Beacon – mi? Most komolyan?!
- Mond, hogy csak viccelsz. – pillantottam rá, majd vissza az aktára, majd újra rá, vártam, hogy végre egyszer életében elneveti magát. Nem mintha sok reményt fűztem volna hozzá, ezért csak egy sóhajt kíséretében felkaptam a fájlt az asztalról, és unottan kezdtem nézegetni. Az már az elején feltűnt, hogy ez titkosított adat, és ahogy egy futó pillantást vetettem a képekre, a boncolási jegyzőkönyvre, a tanúvallomásokra és a jelentésekre, össze is állt a kép. Hát persze. Míg másnak csak összefüggéstelen, megoldatlan ügyet jelentett, nekem elég gyorsan leesett a válasz. Természetfeletti. Vérfarkasok, meg a többi műve az összes.
- Mit is szeretnél tőlem pontosan?
- Hivatalosan, csak beépülsz és megfigyeled a környéked. Megkörnyékezed ezt – bökött az egyik fickóra a képen. – az alakot, és minél több hasznos infót szerzel, ami előre mozdíthatja az ügyet. Nem hivatalosan viszont… - hagyta félbe a mondatot, mintha csak a megfelelő szavakat keresné. Nem értettem. A falak hangszigeteltek, a kamera pedig állandóan ki van kapcsolva. Mégis mitől fél? – Azt akarom, hogy forrásokat keress. Építs fel egy profil mindenkiről, aki gyanúsított lehet, meg a hozzájuk hasonlóról. Továbbra is tanácsolom, hogy épülj, be amennyire csak tudsz, nyerd el a bizalmukat, stb, tudod, hogy megy ez. – legyintett a végére, majd visszafordult a gépéhez, ahogy én egy újabb pillantást vetettem a küldetésemre. Remek. Legalább ezzel a jelentéseket megúszom remélhetőleg, bár őszintén, nem éppen húz a szívem egy kisvárosba ahol valószínűleg minden héten süti vásárt tartanak. Mármint tartottak mielőtt hirtelen szellemtanyává változott, ahol szinte minden héten újabb haláleset van.
- Még valami?
- Ó, igen. Kapsz egy új partnert. Utánad olyan két héttel érkezik majd meg. Ó, és ha őt is elkergeted – a szemembe nézett, és felismertem az a csillanást. Figyelmeztetés, méghozzá végső szakasz. A fenébe. – Ugye nem kell befejeznem a mondatot, mi corazón?



A hozzászólást Iris Rosebury összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 03, 2016 9:26 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


avatar


: :


Join date :
2016. May. 28.

Age :
25

Tartózkodási hely :
╵bh╶

Foglalkozás :
╵i hunt╶


Hétf. Okt. 03, 2016 9:19 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



you passed the test
üdv családunk legújabb tagja


Iris *-*
Végre megadatott nekem az is, hogy elolvashassam az egyik előtörténetedet, és én is bírálhassam el. És nem is bánom, hogy így történt. Már tapasztaltam, hogy szépen írsz, így ilyen téren nem is ért meglepetés. A jellemzés egyszerűen csodálatos lett. A bevezetés, az a lehetne ilyen is rész igazán ötletes, és érdekes megoldás volt. És ezáltal jobban meg is lehet ismerni a karaktert. Hiszen néha magunkról is jobban tudjuk, hogy mik nem vagyunk, legalábbis én így gondolom.
Az életed története őszintén szólva nem semmi. Nem volt könnyű életed, de egy olyan világban, mint a miénk, létezik egyáltalán olyan? Nem hinném. Szerintem jó döntés volt úgy írni, hogy az eddigi életedet is bemutattad, meg ezáltal megismerhettük a jellemet még jobban. Őszintén szólva, nagyon kíváncsivá tetté. Egyrészt, hogy mik a terveid tovább, másrészt meg szeretném tudni, hogy kit kell megfigyelned, ki is az a hapsi. Na meg az is nagyon fúrja az oldalamat, hogy ki lesz a partnered. De nem fecsegek itt tovább feleslegesen.
Elírás egy-két helyen volt, az se nagy dolog, csak figyelmetlenségi hiba, de az mindenkivel megesik. Szóval fuss, foglald le a szép arcodat, keress játékostársakat, és hódíts meg a mi kis városunkat *-*



everyone is a little broken inside
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
rosebury, iris (rubio, carina)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Karakterlapok-
Ugrás: