HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 алексей дешиа иелйашхкицх








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Dec. 24, 2016 12:04 am


Aleksei Desya Yeliashkych
Мне хочется плакать и любить, Но все мои слёзы истрачены...


Sokan azt mondják, hogy félni szégyen. Ezt sosem értettem, elvégre mégis mi szégyellni való lenne abban, ha félünk? A félelem nem egyenlő a gyávasággal, s bármennyire is titkolják mások, mindenki fél valamitől. Számomra a félelem sokkal magasabb érték, mint bármi más, hiszen rengeteget tanít. Csak képzeljétek el, ha nem félnénk semmitől, nem lenne semmi, amit le akarnánk küzdeni az életünkben, vakmerően belevágnánk mindenbe, s bármivel szembe mennénk, mert nem gátolna minket semmi. Kimondanánk dolgokat, amiket később megbánnánk, mert nem lenne semmi, ami visszatartana minket, és azt súgná, hogy ez talán nem jó ötlet, mert rossz következményei lehetnek. Nem lenne semmi. Még a törvény sem. És pontosan ez a lényege annak a világnak, amibe beleszülettem. A félelem nem szerepel a maffiózók szótárában.
Ennek ellenére én egy cseppet sem szégyellem, hogy nem tartoztam a bátrak közé kiskoromban, és nem volt akkora szám tizenkét évesen, mint a barátaimnak, hanem inkább meghúztam magam és csendben figyeltem. Számtalan példa volt rá, hogy meg kellett erőltetnem magam, hogy ne remegjen a lábam, vagy ne tegyek semmi hirtelen mozdulatot és ne áruljon el az arcvonásom egyetlen rándulásból másokkal szemben, hogy félek. Merthogy volt mitől tartanom. Azonban mindez vezetett el addig, hogy az évek során kialakult az a fajta személyiségem, amiben van némi gátlás, és tudom, mikor, meddig mehetek el. Ki tudtam tapasztalni, milyen világban is élünk és tudom, milyenek a benne résztvevő emberek. Pillanatok alatt ki tudok ismerni valakit, elég egyszer beszélnem az illetővel, és ez sokat segít még most is, hogy már nem azt az életformát képviselem, amit rám kényszerítettek. Megtanultam mindent, amit meg kellett és már csak kevés dolog maradt, amilyen élethelyzetben olyan mélypontra jutnék, mikor nem tudok döntést hozni, vagy földbe gyökerezik a lábam, mert tanácstalanul állok, vajon minek kell lennie a következő lépésnek.
Életem során elkövettem egy hatalmas ostobaságot, és tudtam, hogy a vele járó következmény súlyos lesz, de gondolkodás nélkül vállaltam minden rám szakadó terhet, hogy megmentsek valakit. Valakit, akit pusztán a düh és a vakmerőség vezérelt, mindezt azért, mert belénevelték, hogy abban a körforgásban, amiben élünk nincs helye a félelemnek, ezzel pedig szabad utat adtak annak az elméletnek is, hogy nem kell foglalkozni a következményekkel. Majd lesz valahogy. Én pedig hálát adok az égnek, amiért makacs voltam és nem hagytam magam irányítani, és mindenemmel küzdöttem azok ellen az elvek ellen, amiket belém akartak nevelni. Másképp talán sosem jutottam volna el arra a szintre, ahol most vagyok. Talán képtelen lettem volna kiszakadni abból a közegből, amiben éltem. Sőt, talán már rég halott lennék. De bármennyire is elleneztem a családom tevékenységeit, ugyanolyanná váltam, mint apám, vagy bárki más a családból. Sosem akartam ártani másoknak, most mégis gondolkozás nélkül képes lennék pisztolyt tartani bárki fejéhez.
Pont olyanná váltam, mint amit gyűlöltem régen.

desya, aleksei 20 vérjaguár

dimitrovgrad, RUS dimitry gorbunov meow


2008. novembere

Édesapám jobbján állva figyeltem az eseményeket, és bárhogy is próbáltam kizárni a szavakat, melyek apám, vagy az idegenek száját elhagyták, nem tudtam. Nem akartam hallani, miről beszélnek, még csak ott sem akartam lenni. Még fülemben csengtek apám szavai, mikor a „miért kell elmennem” kérdésemre egyszerűen csak annyit felelt, „hogy tanulj”. Tizenkét éves fejjel még nem értettem, mit kellene ebből megtanulnom, de próbáltam a tőlem telhető legtöbb figyelmet fordítani az efféle találkozókra, még akkor is, ha minden porcikám tiltakozott a jelenlét ellen is. A feszültséget szinte vágni lehetett volna a levegőben, ahogy a félelem apró, elnyomott, titkos érzetét is, mely minden egyes eltelt másodpercben körülölelt minket, hiszen sosem tudhattuk, melyik pillanatban hal meg valaki váratlanul. Elvégre erről szólt ez. Hiába neveztük üzletnek, az ígéret itt nem számított semmit.
Ameddig édesapám előbbre lépett, hogy megtörténjen az a bizonyos csere, én összébb húztam magamon a kabátomat, bár nem a hidegtől remegtek az ujjaim úgy, hogy szinte már észre sem vettem. A hideget már megszoktam. Mégis egyetlen rezzenés nélkül figyeltem minden mozzanatot, hogy még véletlenül se tudjanak leolvasni az arcomról semmit, különben végünk. Ezt az egy leckét már megtanultam. Ezt az egyet.
- Ezentúl tehát békén hagysz minket. Nincs több üzlet. Ez volt az utolsó adag – hallottam apám hangját, miközben visszahátrált mellém, majd megéreztem a kezét a vállamon, ami jelezte, hogy induljak meg az autó felé, mert vége a mai cserének. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, miközben hátat fordítottam a sebhelyes arcú férfinak és a két csatlósának, hogy az autóhoz lépdeljek, mikor hirtelen egy addig nem hallott hang ütötte meg a fülem, s apámmal együtt megállva fordultunk vissza.
- Ideje lenne megtanulnod, ki a főnök, Sergej! – Egy kisebb nevetés is társult a beszólás mellé. Ez azonban nem csak minket, hanem a saját vezetőjét is meglepte, mert nem túl kedves arckifejezéssel fordult a férfihoz, miközben a homlokát ráncolta értetlenül.
- Hogy mondtad? – Kérdezte kissé halkabban, ártalmatlanul. – Szerinted nem tudják? – Folytatta, miközben már a kezével is hadonászott kicsit közben. – Szerinted hülyék?
- Nem, én… nem úgy gondoltam… - A férfi látszólag megszeppent, s félszegen, szótlanul állt Nikolajjal szemben.
- Akkor engem nézel hülyének? – Emelte fel most már kissé a hangját, de mielőtt válaszolhatott volna, apám közbeavatkozott.
- Higgadj le, Nikolaj!
A férfi apámra pillantott és kissé felnevetett, majd bólintott egyet, miközben kezeit is felemelte mellkas magasságba, azt jelezve, hogy megadja magát. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy komolyan is gondolja, de nem kellett volna ilyen naivnak lennem…
A bandavezér a másodperc törtrésze alatt fordult a másik férfi felé és egy hatalmas ütéssel a földre küldte, amit egyenesen az orrnyergére kapott, majd az helyett, hogy ennyivel elintézte volna a dolgot, terpeszállásba fölé magasodott, megragadta a felsőjét, és ütést, ütés után mért rá olyan erősséggel, hogy minden egyes csapásnál hallottam reccsenni valamit, és placcsanni a vért, ami pillanatokon belül beborított mindent. A hirtelen sokktól teljesen lemerevedtem, s nem bírtam levenni a tekintetem a jelenetről, egészen addig, amíg a férfi teljesen eldeformálódott arccal, holtan nem hevert pár lépésnyire tőlem, és láttam a maffia vezért felegyenesedni egy széles mosollyal az arcán. Véres kezével egyszerűen csak intett a másik emberének, s mintha mi sem történt volna, az autóhoz sétáltak, és elhajtottak a helyszínről. Apám elkezdett az autó felé taszigálni, de még mindig nem tértem magamhoz. Életemben először láttam, miről is szól mindaz, aminek akaratlanul is a részese lettem. Az a rengeteg vér… Én nem akarok ilyenné válni.


2013. márciusa

Kiskoromtól kezdve tudtam, hogy nincs választásom. Ha maffia családba születsz, te is maffiózó leszel. Nincs választásod. Illetve van, de ha kiutat próbálsz keresni, meghalsz. A család hírnevét soha nem moshatod le magadról, és senki sem fog hinni neked. A többiek megkeresnek, és ha nem játszol a szabályaik szerint, mindenféle bűnbánás nélkül megölnek. Próbáltam a háttérbe húzódni, és nem ártani senkinek, csak ha nagyon muszáj volt. Például, ha veszélyben voltam – mármint életveszélyben. Azonban még egyszer sem volt rá példa a tizenhét évem alatt, hogy valaki általam halt volna meg. Egészen addig az éjszakáig…
Raszkolnyikov teljesen megőrült. Biztos vagyok benne, hogy a szerelem kihoz belőlünk olyan dolgokat is, amiken saját magunk is meglepődünk, de a barátnője a lecsúszott drogosok legalja volt. Máig nem értem, mit szeretett benne, de szerette. S ez épp elég volt ahhoz, hogy a gyilkos éjszaka után, dühtől vezérelve szembe menjen az egész maffiával, hogy bosszút állhasson egyetlen élet miatt. Csakhogy meggondolatlan volt és ostoba. Már a távolból láttam, ahogy elborult elmével közelít két fickóhoz és egy pisztolyt szorongat a kezében. Sajnos ez az egész már ott elbukott, hogy olyan területre tette a lábát, ahova nem lett volna szabad, s ha ez nem volt elég, pisztolyt szegezett az ellenségre. ráadásul ők ketten voltak, Raszkolnyikov pedig egyedül. Nem értettem, mégis mit gondolt. Ez öngyilkosság, nem háború.
Viszont, hogy én mit gondoltam, arról sincs fogalmam.
Beültem az autóba, és azonnal a gázra tapostam. Az események meg csak pörögtek, mintha egy filmen láttam volna mindezt, s mire észbe kaptam, átgázoltam mindkét férfin. Még csak arra sem volt időm, hogy hagyjam kiülni a döbbentséget az arcomra, hiszen saját magamat is megleptem a tettemmel. Kiugrottam az autóból, hogy felmérjem a helyzetet. Az első férfi az autó alatt volt még mindig, és a sok vértől nem volt tiszta a kép, de valószínűleg két darabban. A másik azonban a fejsérülése ellenére még utolsó erejével a fegyveréért nyúlt. Gondolkodás nélkül elé léptem, felvettem a pisztolyt, s ahogy felegyenesedtem eresztettem egy lövést egyenesen a homlokába.
Mikor felfogtam, mi a francot műveltem, a kezem olyan mértékben kezdett remegni, hogy a fegyver pillanatok alatt kiesett a kezemből, és valamiféle fojtogató érzés kapott el, hiszen két életet is elvettem egy perc leforgása alatt. Kikerekedett szemekkel néztem fel a barátomra, aki hasonló sokkban állt velem szemben, mint amit valószínűleg én is éreztem.
- Fuss! – Szóltam rá hirtelen, hiszen tudtam, mi lesz a folytatás.
hasonló szituáció; BB


2016. decembere

Három éven át menekültem az orosz maffia elől, elvégre olyan emberekkel szegültem szembe, hogy megmentsek valakit, akiktől még a családom is tart. Talán ők voltak a régió legbefolyásosabb emberei, én pedig egyszerűen végeztem két taggal is. Három évet lehúztam Ukrajnában, végül Lonbonban próbáltam meghúzni magam, de mindenhol megtaláltak. Ez igazából várható volt, hiszen a maffiának bárhová elér a keze, s ha valakit keresnek, azt biztosan meg is találják, hamarabb, minthogy kimondják a nevét.
Szerencsére jókor jött, hogy megismerkedtem a természetfeletti világgal, ami mindaddig láthatatlan volt számomra. Gondolkodás nélkül megragadtam az alkalmat, és eljátszottam a saját halálomat. Pontosabban nem csak eljátszottam, hiszen meghaltam. Meghaltam, hogy aztán egy fenevadként születhessek újjá, s ez által a régi énem feledésbe múljon hátrahagyva mindent és mindenkit, akit egykor szerettem, vagy ismertem. Végre teret engedhettem annak, aki már gyermekkoromtól kezdve lenni szerettem volna, anélkül, hogy rettegnem kelljen, melyik pillanatban törnek rám egy alvó éjszakán, s szorítanak kést a torkomhoz, vagy pisztolyt a homlokomhoz.
Beacon Hills. Lehetséges, hogy csak most kezdődik az életem?

Vissza az elejére Go down








avatar

Join date :
2016. May. 28.

Age :
25

Tartózkodási hely :
╵bh╶

Foglalkozás :
╵i hunt╶

wendigo: húsunkkal táplálkozik, kannibál, kit vérszag fog körbe

Szomb. Dec. 24, 2016 7:21 pm


elfogadva
üdvözlünk az oldalon!


Aleksei *-*

Hát, nem is tudom mit mondhatnék. Mindig is érdekes, és egyedi karaktereket hoztál, így ez se ért meglepetésként... vagyis de, de még sem. Ez bonyolult xd A lényeg az, hogy igazán ötletes egy orosz maffiózót belehozni a képbe, ráadásul ilyen jellemmel. Nagyon át tudom érezni azt, amikor olyanná válsz, amit addig gyűlöltél, így igazán megtetszett ez a karakter. A bemutatás is nagyon tetszett, a történet is, bár én magam se tudtam miért is tette azt, amit, de gondolom erre majd magának kell rájönnie Razz Remélem a kis Beacon Hills tényleg egy új kezdetet ad, na meg sok izgalmat. Nem beszélek tovább, már várnak is rád, szóval üdv itt oroszka *-* A foglalót és egyebeket intézd el még azért Razz





everyone is a little broken inside
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
алексей дешиа иелйашхкицх
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: