HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
Annie Bailey Today at 10:18 am

Vendég Yesterday at 8:36 pm

Daria Lavoie Yesterday at 3:42 pm

Dante Seavers Yesterday at 1:30 pm

Opal Wroblewski Hétf. Jún. 26, 2017 9:05 pm

aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Elijah Holden








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Vas. Jan. 08, 2017 2:08 pm


Elijah Holden
egy idézet a karakteredről, legyen rövidebb


Nincs is annál nehezebb, mint jellemezni önmagunk. Másról beszélni könnyebb, akkor is, ha ismeretségünk alig néhány percre terjed. Elég csak pillantásunk végigfuttatni rajta, úgy hisszük, máris tudunk mindent róla. Tévedünk, lelkünk mélyén tisztában vagyunk vele, de a mondás léte nem véletlen, más szemében a szálkát is, magunkéban a gerendát se vesszük észre. Ha önmagunkról kell beszélnünk, jellemzésünk mindig pozitív irányba hajlik, negatív jelzőket azért teszünk csupán hozzá, nehogy egoista látszatát keltsük. Én se vagyok más, papoljak akármennyit, mégis igyekszek ellentmondani majd a vágynak, magamról csupa jót állítsak.
Másra nem kérlek most téged, csak arra, figyelj rám csendesen, kérdéseid raktározd el rendesen, fel őket mondandóm végén tett. Gondolatom ne akaszt meg, mert félő, fonalam visszavenni többé nem tudom, s önmagam jellemzését érdekes irányba kanyarintom, a beszéd nem tartozott erényeim közé sosem ugyanis, hallgatás volt miben jeleskedtem mindig is.
Azt hihetnéd talán, testőrnek csak bolond áll, kiben túlteng a halálvágy. Így is van talán, de én úgy nem érzem, egy lennék közülük. Gyermekkoromban egész másra vágytam. Tiszta, tökéletes egyenruhára, mit azok viselhetnek csak, kik hazájuk védelmére tették fel életük. Célom el is értem ugyan, sérülésem közbeszólt, új életet kellett választanom, s egykori szerelmemhez jobban illőt, valaki fontos épségének óvásánál nem találtam. De nem elferdült sorsom, miről hallani akarsz, jól gondolom? Személyiségem, miről regélnem kellene most.
Türelmes, lojális, figyelmes. Hozzám közelállók jókedvükben efféle jelzőkkel illetnek. Komolyan kell igyekezned, ha ki akarsz hozni sodromból, ha célod az, hogy dühösnek láss. Hűség manapság erénynek egyre kevesebb ember szemében számít, lassan teljesen jelentéktelenné válik, mégis, én határozottan tartom magam ahhoz, nincs annál megbocsáthatatlanabb, mint átverni azt, ki neked adta bizalmát. Szeretek másokat hallgatni, történetük élvezni, barátokat, ismerősöket, idegeneket megfigyelni, elemezni. Érdekelnek gondolataik, érzéseik, céljaik.
Makacs, kritikus, haragtartó, olyan szavak ezek, miket többször használtak velem kapcsolatban, mint számon tarthatnám. S igazuk is van talán. Ha fejembe veszek valamit, nincs ember, ki kiverhetné azt onnan. Küzdök, próbálkozok, hajtom magam, és másokat is, míg el nem érem célom. Megmondom véleményen, legyen jó, vagy rossz. Néha túlzásba is esek, nem törődök azzal, megbánthatom azt, kivel beszélgetek. Megbékíteni szinte lehetetlen vállalkozás. Nem kapom fel a vizet csak komoly dolgokon, az apróságokat elengedem fülem mellett, de ha magára haragít valaki, hosszú időbe telik, míg ismét szóba állok vele.

Elijah 27 Ember

Washington Sean O'Pry Cinemon


A múlt



Az elsők különlegesek. Az elsők feledhetetlenek. Az elsők meghatározók. Az elsők jelentenek mindent.  Az elsőknek súlya van, ezt mondhatnánk talán, ha összefoglalni vágynánk mindazt, mit számítanak nekünk, mindannyiunknak, kivétel nélkül. Legyenek emlékeink rosszak, vagy jók, fejünkből kiverni ezeket képtelenek vagyunk. Őrizzük őket hűen, becsületesen, szorosan testünkhöz ölelve a pillanatig, míg lelkünkkel együtt forróságunk is elillan, míg megkeményednek izmaink, míg fagyossá válnak tagjaink, míg utolsó leheletünk a világba száll, míg végső dobbanása után szívünk örökre megáll.

♠ Az első felismerés ♠

Tizenhét. Ennyi lehettem, vagy valamivel több, kevesebb talán, mikor életem nem várt fordulatot vett. Normális kamasz voltam, olyan, mint bármelyik. Élveztem határok nélküli fiatalságom, pánikszerűn igyekeztem kipróbálni mindazt, miről jól tudtam, néhány éven belül lehetőségem többé nem lesz. Szórakoztam, ittam, dohányoztam. Csinos barátnőt tudhattam magaménak, s bár kapcsolatunk komolynak véletlenül se nevezhettük, ott voltunk egymásnak minduntalan, az iskolások sajátos ranglétráján feljebb juttatva ezzel magunk. Életem bezsebelhette a tökéletes jelzőt, mégse voltam elégedett, valami hiányzott. Felismerése annak, ennek oka mi lehet, nem egyik pillanatról a másikra környékezett meg, nem ezen tudás birtokában keltem egy napsugaras reggelen. Hetekre, hónapokra, évekre volt talán szükségem, míg ráeszméltem, mit sugallnak a jelek. Nem csak meglátni, beismerni is nehezemre esett, érdeklődésem felkelteni, figyelmem vonzani más vonalak kezdték, mint normálisnak titulált korombeliekét. Csodálatom egyre kevésbé tudhatták magukénak a női domborulatok. Felsőt dudorító, tenyérbe épp illeszkedő, kecses mozgás ritmusára hullámzó keblek nem bizsergették többé se testem, se lelkem. Magasba hajló szoprán, szélben libbenő ruha alól kivillanó szőrtelen, szeplőtlen bőr kedvem szegte inkább, mintsem lelkesedésem emelte volna a fellegekbe. A pillangók gyomromban markáns, finom borostával díszített arc, erős, lapos mellkas, alkathoz, korhoz illőn esztétikusra kidolgozott izomzat, feszes, kemény fenék láttán kaptak szárnyra csak.

♠ Az első nap a légierő kötelékében ♠

Az egyenes sorban állva a világgal, s önmagammal elégedetten húztam ki magam. Büszkeség düllesztette mellkasom, boldogságtól ragyogó mosoly rejtőzött komoly álarcom mögött. Ujjaim begörbítve, mindenki más előtt tökéletesen rejtve mozdulatom szeretetteljes gyengédséggel simítottam végig ropogósra keményített, frissen mosott, s vasalt, magából mandulaillatot árasztó egyenruhámat.
A végtelen univerzumban se létezett semmi, mi kedvem akkor elronthatta volna, hiszen elértem azt, mit mindig is akartam, miért hosszú éveken át küzdöttem, fáradhatatlanul, izzadtságot, vért, könnyeket nyelve, s nem csak az enyémeket.
Apám nyomdokába léptem, katona lettem.

♠ Az első haláleset ♠

Egyetlen tétova lépés a csendes házba – perceken át tartó eredménytelen csöngetés, kiabálás, kopogás és ezek változatos kombinálása után –, elég volt, hogy tudjam, baj van. Minduntalan bátornak titulált lelkem reszketett, lábaim ólomnál is súlyosabbá lettek, talpaim a padlótól elemelni lehetetlennek hatott. Csoszogtam hát, levetkőzve utolsó morzsáit büszkeségemnek, benézve minden útba eső helyiségbe. A konyha, az étkező, a nappali üresen tátongott. A vendégszoba ajtajában állva azonban gyomorforgató látvány fogadott. A rég kidobásért áhítozó, régi komód mögül hófehér zoknival fedett lábak kandikáltak elő. Szívem szabad másodpercet vett ki, majd lemaradását behozandó heves kalapálásba kezdett. Lábaim maguktól mozdulva vittek közelebb a testhez, s bár agyam tudta, mit látnak majd szemeim, szívem remélte még, csak egy bábu, nem több, mivel szembenéz. A zoknik narancssárga melegítővel fedett lábakba és piszkosfehér pólós felsőtestben végződtek, a vékony, hófehér, mezítelen karok imádkozásra hajazó pózban feszültek a mozdulatlan mellkashoz, a sápadt arcon ülő, beesett mogyoróbarna szemek a komód lábára meredtek, de azt már nem láthatták többet.
Hónapok óta a hadseregben szolgáltam már, s mégis, édesanyám élettelen teste volt az első valódi holtestem. A nőé, ki életet adott nekem, s ki negyvenöt éves korában önként vetett sajátjának véget.

♠ Az első nap újra civilként ♠

A kórterem plafonjának minden négyzetcentiméterét ismertem már. Álmaimból felverve, vaktérképen képes lettem volna bejelölni a pókok és hálóik helyét, a lakatlanokkal egyetemben, tudtam a legapróbb repedés koordinátáit, figyelmem a méretükben végbemenő legapróbb változás se kerülte el. Alaposan megszemléltem az összes gyanús foltot, hosszan merengtem keletkezéseik körülményein és azon, mik is lehetnek azok vajon. Rá persze sose kérdeztem, jobb nem tudni bizonyos dolgokat. A boldogok a lelki szegények mondás nem is akkora butaság néha.
Hosszú ideje feküdtem már a kényelmetlen kórházi ágyban, volt időm megszemlélni mindent úgy is, hogy a fehérség bántotta szemeim csak kis ciklusokban legeltethettem környezetemen. Pedig minden vágyam volt egész nap a semmit bámulni, céltalanul, messzire űzve minden komor gondolatom és emlékét sérülésemnek, megromlott látásomnak, álmaim összeomlott kártyavárának.

A jelen



Dolgozószobája sarkában állok, a falnak vetve hátam, karjaim tartózkodón fonva össze mellkasom előtt. Az asztal mögött ülőre bámulok, mellőzve a pislogást, amennyire csak tudom. Ezen tettem pillantásom intenzitását és elmémben kavargó szokatlan gondolataimat figyelembe nem véve nem is különbözik átlagos napjainktól, hiszen testőre vagyok, megvédeni testi épségét, az enyémért cserébe akár, a feladatom, normális hát, hogy ha kell, ha nem, szemmel tartom. A tegnapi, alkoholban fuldokló tettének köszönhetőn a mai mégis eltér a jól beválttól és megszokottól némiképp.
Harmadszor igyekszek belekezdeni annak megkérdezésébe, mit képzel magáról mégis, de ahogy eddig, úgy most se lesz ideges torokköszörülésnél több belőle. Nem gondolkoztam azon előre, mit fogok mondani, a szobába belépésem pillanatáig kétségem se fért ahhoz, nem fog emlékezni tettére, kialussza nem csak az emléket, de azt is, mi erre késztette, de elég volt csak egy hosszabb pillantást mélyítenem tekintetébe, hogy rájöjjek, naiv elgondolásom ezúttal a kukába hajíthatom. Tökéletes magabiztossággal bár nem állíthatom, úgy hiszem, pontosan tisztában van azzal, megcsókolt, ahogy elméjében ennek oka se hiányos pont. Ártatlan persze én se vagyok. Érintését nem csak elfogadtam és viszonoztam, vágytam is rá azóta, hogy először megpillantottam, de miről azt hittem, jól titkolom, biztos azonban már ebben se vagyok.
Megköszörülöm torkom ismételten, benedvesítem, egymástól eltávolítom ajkaimat és az eddig támasztott, erőt mit se adó faltól is ellököm magamat, felkészülten arra, feldobjam az egyetlen témát, mi belülről ingerli, viszketésre kényszeríti agyamat pillanatnyilag, de mintha a mai lenne balszerencsétlenségem napja, cipő kopogásának zaja siklik be a kulcslyukon, ismételten megakasztva.

Vissza az elejére Go down







Vendég

avatar

Vendég

Vas. Jan. 08, 2017 6:57 pm


elfogadva
üdvözlünk az oldalon!


Kedves Elijah!

Hol is kezdjem hát? Bátor vagy hogy ilyen plotra jelentkeztél, a testőr és a szerető egyszemélyben veszélyes párosítás, hiszen munka vagy érzések? Még szerencse hogy nekem kell ezen paráznom. Smile

Szomorú hogy a gyerekkori álmok mennyire el tudnak tűnni, és mennyire más fordulatot vesznek sokszor. Nem mondom, szimpatikus személyiséged van, szókimondó de hát jobb is az őszinte szó mindig, minden körülmény között szerintem.

Tetstzik az előtörténeted, remekül megfogtad a karaktert úgy hiszen Chris boldog lehet hogy ilyen emberhez került, mert nem akarod túlságosan tökéletessé tenni, bele látást engedsz a múltjába és mindabba miről is álmodozik egy kamasz fiú. Mindazonáltal a büszkeséged is megmutatkozik, és hát igen. A halál. Mindenhol ott van, de... gyermekként a szülő halálát látni nem könnyű. Remélem már valamennyire túl vagy rajta.
Hát nem hagysz engem unatkozni az szent. Mégis, testőr és szerető... remélem egyszer csak sikerül rázúdítanod a monológod hogy mi a helyes és helytelen.

Foglalt le amit le kell, és menj máris Chrishez. Jó játékokat kívánok itt Smile



Vissza az elejére Go down
 
Elijah Holden
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Mystic Falls sikátorai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Karakterlapok-
Ugrás: