• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Selena Gomez


Vas. Szept. 17, 2017 4:04 pm
☇ Once upon a time... Kai & Ave


Szomb. Szept. 16, 2017 5:15 pm
☇ Colors Of Seattle

Vendég

Szomb. Szept. 16, 2017 4:13 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Sítáborozás + Vinnie, Gatwick & Timothy = ?






 :: Játékok




avatar



Kedd Jan. 31, 2017 11:21 am
Vendég
Vendég






Vinnie, Gatwick & Timothy


K
önyörgés. Végtelen könyörgés. Napokig tartó végtelen könyörgés. Körülbelül ebből állt két hetem, amíg végre sikerült rávennem a szüleimet, hogy valóban megérdemlek egy kis kiruccanást az osztálytársaimmal. Az egésszel. Vagyis azokkal akik hajlandók voltak kockára tenni a testi épségüket és elsőként jelentkezni a sítáborba. A többiek meg időközben elhatározták magukat és jöttek, mert… Egyszerűen kellettek a tagok, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni pluszba, mert azért van egy bizonyos határ amit az iskola nem fizet ki helyettünk. Szóval ja. Ha az kellett akkor kémiaházit ígértem, vagy annak a hiányát, ha az illető nem jön el, csak a kedvemért. Persze én se tudtam mindenkit meggyőzni aki még hozzám képest is makacs volt, azokat inkább átengedtem másoknak. Olyanoknak akiknek a módszereik sokkal letisztultabbak és talán több a haszon belőle, a kis makacskodok számára. Hogy mivel győzhették meg őket? Nem érdekel. A lényeg, hogy az osztály háromnegyede jön. Aki meg marad, az nem fog hiányozni, legalábbis nekem tuti nem.
Unalom. Teljes unalom. Évezredeknek tűnő teljes unalom. Ha bárki azt képzelte, hogy a buszon csodásan fogok szórakozni és együtt dalolni a dalolókkal az tévedett. Nem hittem volna, hogy a kórustagokat is magunkkal hozzuk és eszünkbe juttatják mekkora szerencse, hogy mi a többiek nem vagyunk csoporttagok. Nem mintha dal ellenes lennék, de mindig ez van. Valahányszor az iskolabusszal megyünk valahová kirándulni folyton ez megy. Az ember azt hinné, hogy óvodásokat is szállítunk a maradék meg a rájuk vigyázó bébiszitter lesz. De nem. Korban majdnem mind megegyezünk, csak úgy néz ki vannak olyanok is akik szellemileg visszamaradtak egy kicsit. Nem értem miért kell tönkre tenni egy békés utazást ilyesfajta rikácsolással. Na de mindegy is. Együttérzően pillantottam a barátaim felé, ha sejtem, hogy megint ez lesz, akkor nem győzködöm őket, milyen szuper lesz az utazás. Talán majd csak a táborban. Ott félig meddig remélem, hogy nem kell mindenki gyerekes szokását elviselnünk. Elég rémes lenne.
Szabadság. Felbecsülhetetlen szabadság. A hőn áhított felbecsülhetetlen szabadság érzete. Ha nem vettek volna ennyien körbe és nem lett volna ennyi szemtanú én tuti belevágom magam fejjel a hóba. Na jó nem. Még akkor se ha csak a családdal jöttünk volna el egy ilyen helyre. Csak szemléltetés szempontjából tennék ilyet, hogy azt a felhőtlen megkönnyebbülést szimbolizáljam, ami akkor következett be, amint letettem a lábam a hóba. Nincs fáradhatatlan hangzavar, csak sietség. Mindenki meg akarja kapni a csomagját amivel jött. Mintha az lenne az a kis mentőcsomag amit okvetlen meg kell szerezni a kincsvadászatról, hogy tovább élhessünk. Én magam pakoltam be, tudom, hogy miket hoztam magammal és azt is anya mit erőltetett rám még az este. De éjjel voltam olyan okos és kiszedtem. Csak a rémes sálat hagytam bent, amit okvetlen el fogok hagyni. Ez lesz a legjobb. A sálnak is, meg nekem is. Nagy nehezen a csomagtartóhoz jutottam, ahol már alig volt néhány csomag, az enyém meg ott lapult közöttük. Most mondjam azt, hogy a tengerészkék táska kitűnt a többi közül? Kitűnt. Mindenki képes volt normális és elfogadhatóbb színűt választani a cuccainak, csak én nem. Most már lényegtelen. Ha Gat és Vinnie csomagja is itt van még, akkor megspórolok nekik egy kis időt s, kiveszem a csomagtartóból. Ha meg nem, akkor egyszerűen feléjük fordulok.
– Mehetünk? – tudom, életem legértelmesebb kérdése a mai napon. Mintha teljesen értelmetlenül tettem volna fel, de azért mégis valamit már csak úgy muszájságból is kérdeznem kellett.

- ▬ - ▬ - ▬ ©

Vissza az elejére Go down


avatar



Kedd Jan. 31, 2017 4:06 pm
Vendég
Vendég







Őszintén szólva rohadtul nem volt kedvem elmenni egy sí táborba. Tökéletesen meglettem volna anélkül, hogy az osztálytársaimmal együtt fagyjak szarrá egy Isten háta mögötti kis faluban, miközben páran a nyakukat törik majd ki miközben próbálnak menőzni azzal, hogy mennyire tudnak snowboardozni. A másik tényező, ami szintén lelombozott ha arra gondoltam, hogy részt vegyek a táborban az nem más, mint hogy napokra összezárnának Vinnievel. Ami a kapcsolatunk jelenlegi állapotában nem éppen megfelelő. A közös óráinkon igyekszek a lehető legtávolabb ülni tőle, illetve a szüneteimet is úgy intézem, hogy véletlenül se kerüljünk egymás közelébe. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire gyerekes a viselkedésem, de nem tudom mit mondanék neki ha szemtől szembe kerülne velem.
Timothy azonban azon kevés emberek közé tartozik, aki rövid ismeretségünk alatt is képes volt elérni azt a szintet, hogy bűntudatom legyen, ha szarban hagyom. Márpedig Timo kerek perec közölte, hogy elég nagy kibaszásnak tartaná ha nem mennék.
Valahogy így kerültem ide a buszra, ahol a kórustagok idétlen dalokat énekelnék és még az sem tudja teljesen kizárni az elmémből a néhol fars hangjukat, hogy a fülesemből maximális hangerőn üvölt a The Misfits – Helena című száma. Meredten figyelem az elsuhanó tájakat és eldöntöm, hogy történjen akármi is kurvára élvezni fogom az elkövetkezendő napokat, Vinnie ide vagy oda.
Azóta szeretek snowboardozni, hogy apám először kijelentette, hogy soha az életben nem próbálhatom ki, mert összetöröm magam. Két csuklótörés és egy repedés a bordámban még mindig nem volt elég ahhoz, hogy elvegye a kedvem a hegyekről való leszánkázásnak egy menő boardon. Arról nem is beszélve milyen fantasztikus érzés betépve lesiklani a hófödte hegyekről, amikor csak te vagy meg a természet felerősödött változatában és hipersebességgel közlekedsz térben és időben.
- Nekem megvan mindenem – bólintok egyet Timothynak miközben azon ügyeskedem, hogy a deszkám és a táskám a hátamra kerüljön míg szabad kezemmel még egy sport táskát szorongatok – Jobb lenne ha haladnál, Vinnie mert befagy a seggem idekinn – morgom a lány felé majd ha végre valahára ő is kiszedi a cuccait a buszból akkor elindulok az egyik kis faház felé, amiben hárman kaptunk szállást – legalábbis tudtommal bár van egy olyan érzésem, hogy lesz még egy-két váratlan látogatónk.
- Hát… - körbenézek és beljebb lépek a faházban, egészen otthonosnak tűnik bár a hőmérséklet lehetne melegebb van tíz fokkal, hogy elviselhető legyen – Lehetne rosszabb is, nem? – megindulok az egyik szoba felé és ledobom a cuccaim az ágyra, a snowboardom óvatosan a falnak támasztom majd visszasétálok a nappali-konyha szerűségbe és rögtön lecsapok a termosztátra, hogy feljebb állítsam. Összedörzsölöm a tenyereimet ahogy kinézek az ablakon és figyelem a többieket, amint fel-alá lézengenek a házak között. Tudtommal páran már a buszon elkezdték a piálást, tehát nem is lepődök meg különösebben, amikor az egyik ház sarkánál megpillantok egy lacrosse játékost amint oldalba hugyozza a házat.
- És így leszünk, édes hármasban? – vigyorogva fordulok vissza az ablaktól – Vagy még várunk valakit? - a tekintetem egy pillanatra elidőzik a kanapén elnyúló Vinnie alakján de utána inkább a srácra pillantok – Na meg mik a tervek? Máris elővesszük az estéhez szükséges alapanyagokat vagy még akartok csúszni párat? Fogalmam sincs nálatok, hogy működik ez az egész – nekidőlök a párkánynak, összefonom a karjaimat a mellkasomon – Még max egy óránk van sötétedésig, akkor már nem érdemes kimenni síelni meg hasonlók…hacsak nem vagytok elmebetegek – biztos vagyok benne, hogy lesz pár olyan önjelölt barom, aki éjszakai síelésre adja a fejét. Nem arról van szó, hogy gyáva lennék de nem akarok részegen felkenődni egy fára vagy lezuhanni egy kő miatt, amit nem vettem észre a sötétben.

made by
Vissza az elejére Go down


avatar



Kedd Jan. 31, 2017 8:06 pm
Vendég
Vendég




Vinnie & Gatzilla & Timothy
So long living with these heavy clouds following me


Pokol.
Igen, talán ez a leg találóbb szó erre a helyzetre.
Pokol.
Miért pokol? Hát azért mert Timothy satuba szorítva sorvadt szívem utolsó foszlányait, rákényszerített arra, hogy jöjjek én is síelni, mert Ő el akar szakadni a szüleitől, vagy miafasz. Aztán, amikor azt mondtam, hogy csak jöjjön át hozzánk pár napra, bevetette az "ez az utolsó esélyünk, hogy együtt lógjunk" kártyát, amire természetesen azt mondtam, hogy nem dobbantok egyből a városból, még utána is összejárhatunk. Utána már egyszerűen gonosz volt, és meglengette előttem azt a vörös posztót, aminek tudta, nem tudok ellenállni Azt mondta, hogy valószínűleg Gattel lenné összezárva, aminek gondolatától látszatra nagyon felkaptam a vizet, de pár nappal később mondtam neki, hogy átgondoltam az érveit, és megyek velük.
Nem vallanám be se neki, se Gatnek, de én szeretném, hogy újra szóba álljon velem a srác, mert amit műveltünk aznap... Az valami teljesen más volt, mint amit valaha átéltem. Nem mondom, hogy csak az ő érdeme, hisz kettőn áll a vásár ilyen helyzetekben is, de valami megváltozott bennem aznap délután.
Szóval térjünk vissza a pokolhoz, jobb, ha leírom a helyzetet: Itt ülök én, lemerült telefonnal egy hármas ülésem Timmel és Gattel, hogy végképp ne meneküljek az arcá.... a rohadt képétől, és csak mert az univerzum annyira imád engem, egész úton hallgathatom, ahogy Josh angyaltorka felböfögi a hibátlan trillákat, vagy miaszarokat, hátra-hátrapillantgatva rám, hogy megvillantsa azt a gyémántfehér mosolyt, amitől már fájdalmamban kellett nevetnem. Láttam szemében ,hogy ő többet érez irántam, mint egy barát extrákkal, és valószínűleg túl kell esnem egy nagyon fájdalmas beszélgetésen fele, mert hogy meg fog látogatni a faházban este spiccesen, az holtbiztos.
Na, tehát az ez én személyes poklom, ami órákon keresztül elnyúlik. Szinte leroskadok elgémberedett lábaimmal a buszparkoló latyakos aszfaltjára, mikor megérkezünk, hálát adva az égnek, hogy véget vetett szenvedésemnek, mert már  nagyon közel álltam ahhoz, hogy felvágjam az ereimet egy doritossal.
Nem szeretek tolongani, ezért kivárom, amíg a tömeg elhordja a cókmókját a járműből, és ki-ki biztosabb, vagy bizonytalanabb léptekkel nekivág a kis síparadicsom faházainak benépesítésre. Nem voltam híve a buszos ivászatnak, de most lehet beszálltam volna, bármi jobb lett volna annál a helyzetnél.
- Jólvan Gatwick Fowler - mondom kifigurázva formális stílusát - köszönöm Tim, mehetünk is.
Gat előtt sétálok, azt akarom, hogy ne csak én szenvedjek a másik látványától, biztos vagyok benne, hogy még mindig nehéz neki is. Beérünk a házba, először leheveredek a kanapéra, a cuccaimat a falnak támasztva, mert nem nagyon van kedvem még kipakolni. Ehelyett kezeim közé veszem apuha pokrócot, amit a garnitúra oldalára rajtak és ujjaimmal morzsolgatva a szövetet elfekszem. Felnézek, Gat engem figyel, állkapcsa finoman megfeszül, elkapja tekintetét. Bosszúsan kifújom a benntartott levegőt, és a hátizsákomat magamhoz halászva előkapok egy kifejezetten nagy ételhordót, tele sütivel.
- Én arra szavazok, hogy üljünk körbe, együnk sütit, és meséljük el a legnagyobb félelmünket a többieknek - próbálom valami humorral bontani Gatwick rideg hangnemét, sikertelenül - Vagy borozhatunk is. - nem erőltetném én ezt a síelés témát, mert őszintén bevallom, még egyszer sem csináltam. És félek tőle, bizony. - Tim, te mit gondolsz? Apa küldött neked a kedvenc sörödből. - bízok benne, hogy a sötét, jéghideg nedű gondolata segít a döntésben.


Tortúra × --- × Anyone Who Knows What Love Is × ©
Vissza az elejére Go down


avatar



Szer. Feb. 01, 2017 1:19 am
Vendég
Vendég






Vinnie, Gatwick & Timothy


M
indenre felkészültem. Az összes eshetőségre amivel az út során vagy éppenséggel pont itt Aspenben szembe nézhetek. Na jó nem, van amire én sem vagyok teljesen felkészülve. Például arra, hogy miként fogom jobb belátásra téríteni ezt a két nagyon büszke és nagyon makacs barátomat. Mert tévednek, ha azt hiszik vak vagyok. Évek múltán talán romlani fog a látásom, megőszül a hajam és szemüveges leszek, de most még mindenféle baromságra kénytelen vagyok oda figyelni. Ha kell, ha nem de törődöm velük. Már csak jobban meg kellene fejtenem mi lehet a bibi kettejük között. Miféle szakadék keletkezhetett és miért? Kell lennie valaminek. Túl egyértelműek a jelek. Ezt már inkább a saját bőrömön tapasztaltam, nem rajtuk. Ha sikerült valakit megutálni, azt kerülöm. Olyan messzire amennyire csak lehet. De őket még meg lehet menteni. Nem olyannak tűnnek akik örök életükre választanak maguknak ellenséget… Bezzeg én! Talán ilyen téren jobb nem engem a békülés jó példájának venni, mert látszólag megbocsátok, viszont sose felejtek. Aztán arról ne is beszéljünk milyen az amikor a szülök erőltetik egymásra a szerencsétlen gyerekük, hogy barátkozzanak össze. Valamiért azonban nem megy nekik, legalábbis akkor biztos nem, ha az egyik gyerek címet én viselem. Ha már a rokonaimat egyáltalán nem, legalább a barátaimat hadd válasszam meg én!
Ezért kellett negyedrészt Vinnie-t és Gat-et elcibálni ide, mert ha csak az egyikükkel beszélek, az semmi. Maximum az derülne ki, hogy milyen béna barát vagyok, kivételezek, az egyiküket jobban szeretem mint a másikat és az csak még több galibát okozna. Nekik meg nekem. Szóval majd igyekezni fogok, hogy éreztessem számomra tök egyformák, de úgy egyediek ahogy vannak ezért ha nem muszáj ne változzanak meg, csak tanuljanak meg újra beszélni egymással is. Rendületlenül kell állnom majd a latyakot, mert most ilyen időben nem volna helyes a sár kifejezést használni.
A többiek látványa eszembe juttatta a legeslegelső alkalmat amikor itt jártunk. Csak akkor egy másik osztállyal jöttünk, pontosabban a picivel idősebbekkel. Gólyaként azt képzeltem, hogy az ilyen kirándulás ugyanolyan békés mint az alsó tagozatos. Aztán kiderült, hogy nagy frászt! Az összerázóul szolgáló utazás valóban mindenkit összerázott mindenkivel. A nagyok felelsz vagy mersz játékot játszódtak, komoly és komolytalan tétekkel. Az osztálytársaim meg – volt olyan lökött amelyik totálisan elintézte az ajtózárat és reggel úgy kellett kiszerelni a kilincset az ajtóból – róluk, a nálunk, nálam sokkal rosszabb iszákosabb fajtáról, meg nem merek beszélni. Nincs bennük mértékletesség. Míg én csak egyszer addigra ők már túl vannak a negyedik berúgáson és harmadik fejfájáson. Tehát egyáltalán nem evickéltem előre a buszban, amikor lehetőség lehet volna rá.
Most más a helyzet. Végzős vagyok, a régiek meg nincsenek itt. Hála a jó égnek! Csak a felvállalhatatlan osztálytársaim, akit néha jobb lenne letagadni, mint beismerni, hogy tényleg egy osztályba járunk és ugyanazokon az órákon veszünk részt. Persze a kedves emlékeket se kell kihagyni. Amikor kinőttem a magamnakvalóságból, a jó gyerek bőrömből és rájöttem, hogy a szüleim ostobábbak, mint amilyennek mutatják magukat. Sok dologban egyáltalán nem volt igazuk és nem pont az volt a helyes és járható út amit ők képzeltek el… csak az a baj nem saját maguknak, hanem nekem.
– Attól függ melyik évemet vennénk példának, amikor eljöttünk ide. – válaszolok Gat kérdésére, mintegy sejtelemesen, azt sugallva feléjük, hogy nekem már komoly történetem van itt. Holott nincs. Vagy ha igen, akkor sose ismerném be. Minek? Helyette inkább kerestem egy zúgót a táskámnak. Nem kezdtem heves kipakolásba és a tárgyakat se kezdtem úgy rendezni, hogy barátságosabbnak tűnjön a hely. Ez lett volna az idegeskedésem első jele, mert mi van akkor ha...
Most következett azonban az a bizonyos ,,Megfagyni, vagy nem megfagyni?” kérdés, amiről nekem kellett döntenem. A gondolattól, hogy most az legyen a legelső cselekedetem esetleg eszemet vesztve meneküljek ki a hóba, kirázott a hideg. Vagy inkább lefagyott az agyam. Mert amire felkaptam a fejem, az a kedvenc söröm kifejezés volt. Nem vagyok a rabja, még nem, de hihetetlen mennyire kevés lehetőségem van fogyasztani is.
– Ha nem akartok hívatlan vendégeket van egy kulcs a… – mégis miket készülök mondani, ha egyszer ne adj isten arra lenne szükség, hogy őket összezárjam egyfajta fenyegetésképpen. Hogy esetleg addig nem engedem őket ki amíg beszélni nem kezdenek egymással vagy valami. Különben az éjjeliszekrény fiókjában van, azelőtt egy porcelánelefánton díszelgett, de a tulaj rájött, hogyha diákhadsereg béreli ki a helyet, akkor jobb nem szem elé tenni. Mivel a kulcs elkallódik és a porcelán is eltörik.
– Vagyis ha számít akkor rémesen éhes vagyok és mára kevés értelmét látom, hogy jégkockát játsszak. Szóval ha van süti meg sör is akkor én ki nem megyek, az biztos! – miközben ezt mondtam, leguggoltam és kutakodni kezdtem a táskámban.
– Darts vagy kártyajáték? Közben meg szerintem simán mesélhetünk a félelmeinkről, ha ez a téma foglalkoztat most téged Vinnie. – egy kis tréfa is megbújt azért a szavaimban, mert mindenről szeretek beszélni, csak pont a félelmeimről nem. Megvártam, hogy kiválasszák melyik lehetőséghez van, lenne kedvük. A dartshoz vagy a kártyák világához.

Éjjeli reag, nem normális reag. ▬ Végkép nem ide illő zene ▬ Hogy hány szó, azt meg se merem nézni. ▬ ©

Vissza az elejére Go down
 
Sítáborozás + Vinnie, Gatwick & Timothy = ?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékok-
Ugrás: