• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 37 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
8
Diclonius
2
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
5
Hibrid
2
Incubus
2
Kitsune
2
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Stells & Ash


Yesterday at 11:50 pm
☇ Tom Hiddleston


Szer. Aug. 16, 2017 11:24 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Gwen xx Daria - guided tour






 :: Relaxing :: Játékok




avatar


: :

SENKINEK SEM KÖTELESSSÉGE,
HOGY NAGY EMBER LEGYEN.
MÁR AZ IS NAGYON SZÉP,
HA VALAKI EMBER TUD MARADNI.


Join date :
2017. Apr. 13.

Tartózkodási hely :
✻ beacon hills


Pént. Ápr. 14, 2017 11:07 am
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



gwen & daria

Rühellek új lenni.
Ismeretlenektől zsibongó kaotikus folyosó fogadott, amikor tíz perc parkolóban való húzom-még-az-időt után végre rávettem magamat, hogy átlépjem a Beacon Hills High School bejáratának rendellenesen magas küszöbét.
Nyekk.
Puff.
Vagy hogy mondják...
Felkapartam magam a földről, miután szégyenteljes módon térdre zuhantam a magas küszöbök istene előtt. Az államokban mi a szaromért ilyen magasak a küszöbök? Vagy lehet csak megfertőztek a kanada-usa közötti sztereotípia vitákkal. Már a küszöb sem olyan jó, mint nálunk.
Amint két lábra érkeztem, ezen két lábamon el is somfordáltam, a kíváncsi szemek hűlt helyemet találták az ajtó tíz méteres hatótávolságában.
Megpróbáltam valami viszonylag nem parasztnak tűnő mean girl-t választani a tömegből, hogy megérdeklődjem, merre is találom az igazgatói irodát. Adtak térképet, de anyám kocsijában hagytam. Jellemző.
- Szia, ne haragudj a zavarásért - vetettem be magamat egy ismeretlen fiú elé, aki tipikusan kipécézett kaliberűnek tűnt. Annak a tipikusnak, akit basztatnak az alfa hímek,és rémálomként élik meg a középiskolát.
Vagy csak az amcsi filmek miatt gondolkozom így?
- Szi - nyögte oda a köszönés egyharmadát, az A betű kiejtésére nem fordított túl nagy energiát.
- Az igazgatói irodát keresem, meg tudnád mondani, merre találom?
Mutogatott, hebegett-habogott, de nagy valószínűséggel értem a "kretén"-nyelvet, mert abszolút nem volt problémám útbaigazításával.
- Köszönöm szépen - bólintottam, és nekiveselkedtem a folyosók feltérképezésének. Követve az utasításokat hamar megtaláltam az ajtót, rajta a kis bilétával, melyen gyöngy betűkkel állt az IGAZGATÓI IRODA felirat.
Bekopogtam, és néhány udvarias oda-vissza köszöngetés után végre valahára leültettek az igazgató asztala előtti kényelmes székbe, hogy megkezdjék beavatásomat.
Duma az órarendemről, duma az iskolai rendezvényekről, duma a házirendről, duma a halasztható napok számáról, duma a késéssel szembeni nem túl nagy toleranciáról. Még sosem voltam új sehol, világ életemben Montréal-ban éltem, de éppen így képzeltem el a dolgokat.
Ennél már csak az lett volna amcsi sorozatosabb, ha rám akasztanak egy idegen vezetőt. Mármint, tényleg, az azért...
- Miss Edwards, fáradj beljebb - intett az ekkor belépő fiatal lánykának az igazgató. - Miss Lavoie - jaj de rosszul ejti ki a franciát -, ő itt Gwendolyn. Miss Edwards, bemutatom egyik új diákunkat, Daria Lavoie-t. - Ne, kérlek, ne erőltesd a vezetéknevem.
- Szia - vetettem rá zsigerből széles mosolyt, és barátságosan felé nyújtottam a kezemet, hogy rendkívül kínosan megrázzuk.
- Gwen lesz az elkövetkezendő egy hétben a kísérőd. Gondoltam könnyebb lesz a beilleszkedés, ha eleve lesz melletted valaki, aki körbe tud vezetni az iskolában. Miss Edwards, kérlek ez alatt az egy hét alatt viseld gondját Dariának, nem egyszerű a beilleszkedés.
- Igazgató úr, nagyon nagylelkű felajánlás ez, de nem hinném, hogy szükséges lenne - próbálkoztam meg gyorsan, hogy kihúzzam magam a dologból.
Tekintetem Gwenre siklott.
Nem tudtam, mit szól az egészhez, mindenesetre átvillant az agyamon, hogy esetleg sértésnek veheti tartózkodásomat.
- Ami azt illeti, nem tartom szükségesnek, de mindenesetre, ha Gwennek ez nem teher, akkor örülnék a dolognak - tettem hozzá gyorsan, hogy ne tűnjek udvariatlannak. Persze, nem tartottam jó ötletnek a dolgot. Mi jó sül ki abból, ha az ember azzal barátkozik, akivel kötelező barátkoznia? Viszont jobban átgondolva a dolgot, igazán nem veszíthettem semmit.
Amint az ajtó becsukódott mögöttünk, és Gwennel kettesben maradtunk a folyosón, kiengedve egy sóhajt rápillantottam.
- Bocsi, hogy miattam kell szenvedned - grimaszoltam. - Gyorsan asszimilálódok, és akkor nem kell tovább rabolnom az időd, ígérem - mosolyodtam el halványan, és toporogtam, mert fogalmam sem volt, merre kéne indulnom.
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar



Pént. Ápr. 14, 2017 1:22 pm
Vendég
Vendég






do you need my help?
Daria & Gwen



M
indig is tartottam az iskolai önkéntes munkáktól, de a terápiákon azt mondták, hogy így új embereket ismerhetnék meg és lekötném magam, és a szüleim szerint is jó ötlet, ezért ha nem is önszántamból, de jelentkeztem.
Még otthon beveszem a reggeli gyógyszeradagom, ami akkor kezd el hatni mikor átlépem az iskola bejáratát. Feldobva érzem magam, de a tudatalattim tudja, hogy meg kell húznom magam, ezért amennyire csak lehet feltűnésmentesen osonok a szekrényemhez, és útközben állapítom meg, hogy Darius megint nem jött iskolába. Aggódom érte.  Bepakolom a szekrényembe a kabátom, majd néhány könyvet kivéve sietek az igazgatói irodába, amibe előttem egy vörös lány lépett be, aki bizonyára új lehet, mert nem ismerős az arca. Ahogy átléptem az iroda küszöbét leülök a legközelebbi székbe, és hátra dőlve kieresztem a gondolataimat.
Félek. Félek, hogy megbántottam Dariust, hogy megint elcsesztem mindent. Nem szeretném Dariust elveszíteni, örülnék, ha tudnánk beszélni a dolgokról, de mint mindig, most is félek.
Egyhamar az igazgató hangját hallom meg,miszerint menjek be. Felállok és néhány kósza tincset a füleim mögé söpörve belépek, ahol szembe találom magam az igazgatóval és az új vörös lánnyal. Daria Lavoivel.
- Szia. - erőltetek egy mosolyt az arcomra miközben kezet fogok a lánnyal.
Tudom, hogy mi lesz a dolgom. Segíteni beilleszkedni és megismertetni vele ezt az iskolának nevezett poklot.
- Szívesen segítek. - hogy nehogy félre értsék ezt az egészet, mondom ezt. Tényleg nagyon szívesen segítek, csak nem éppen a legjobb embert választották erre a feladatra.
Ahogy kilépek az igazgatói irodából Dariaval az oldalamon a lány felsóhajt.
- Hidd el nekem, szívesen segítek, nehéz a beilleszkedés ide, de talán te ez alól kivétel leszel. - nézek a lány szemeibe bátorítóan, amennyire csak tudok.
Elindulok ki az udvarra, még nem csöngettek be második órára, de a célom elérését akadályozza azt, hogy egy fiúbanda kedvesen nekem jön, amire elejtem a kezeimbe tartott könyveket, amire zaklatóim csak nevetni kezdenek és a gúnynevemen kezdenek szólítani. Kattos.
Lehajolok a könyveimért, hogy minél hamarabb tovább mehessünk.




× Muzsika × Szavak száma × <3 × × ×

Vissza az elejére Go down


avatar


: :

SENKINEK SEM KÖTELESSSÉGE,
HOGY NAGY EMBER LEGYEN.
MÁR AZ IS NAGYON SZÉP,
HA VALAKI EMBER TUD MARADNI.


Join date :
2017. Apr. 13.

Tartózkodási hely :
✻ beacon hills


Szomb. Ápr. 15, 2017 11:54 am
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



gwen & daria

Nyilvánvalóan sejtelmem sem lehetett arról, hogy miféle emberrel sodort össze a sors. Egyáltalán nem volt unszimpatikus számomra az eperszőke lányka, és valahol tényleg hálásnak éreztem magamazért, hogy elvállalta a bébiszitter szerepét. Nem mintha szükségesnek találtam volna. Mint mondtam, úgysem így működik a barátkeresés.
Ennek ellenére persze nem mutattam felé a barátságtalan arcomat. Abban sem voltam biztos, hogy van egyáltalán olyanom. Mindenkivel ugyanúgy viselkedtem az elején. Így vele is.
Volt valami vészjósló megszólásában. Ilyen nehéz lenne itt a beilleszkedés? Sosem kerültem még ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetbe. Némi szemöldökráncolással, egy csipetnyi aggodalommal a hangommal kérdeztem rá:
- Talán én kivétel leszek? Mármint... Ezt hogy érted? - Zavartan körbepislogtam, próbáltam felmérni a terepet. Minden olyan új volt. Furcsa érzés volt, hogy a hely számára én voltam a szokatlan, számomra meg a hely. - Ne érts félre, nem azt mondom, hogy az állambeli gimik rosszak. De igazából csak sorozatokból láttam, hogy milyen a középiskolai élet az USA-ban. Szóval.. Tényleg ennyi a zaklatás, meg az, hogy az embereket kipécézik, és felcímkézik?
Mégis csak jó ötletnek bizonyult, hogy Gwen lett a turisztikai vezetőm. Elvégre, sejtelmem sem volt mi igaz abból, amit a vásznon mutatnak, meg az interneten írnak. És mégis csak be kellett illeszkednem egy teljesen új világba. Nem éreztem magamat készen rá. Jobb volt most megtudni mindent, mint ha menet közben tapasztalnám meg a saját bőrömön.
Hamarosan azonban mégis csak a saját bőrömön tapasztaltam. Vagyis, mondhatni, inkább Gwen bőrén. Kikerekedett szemekkel bámultam, ahogy megalázzák, és kettyósnak hívják újdonsült barátocskámat. Milyen helyre kerültem? Az emberek ennyire nem tisztelik egymást?
A szívem úgy vert a mellkasomban, mint ablakot a vízcseppek vihar idején. Nem tudtam mi a rosszabb. Ha szótlanul végignézem, ahogy mást bántanak, ezzel megkímélve magamat attól, hogy már az első napomon rosszakarókat szerezzek magamnak? Vagy ha mégis csak melléállok, tisztára mosva vele lelkiismeretemet, de búcsút intve a mindenki-kedvence címtől?
Nem mintha lett volna időm átgondolni a lehetséges opciókat. Leginkább az lebegett a szemem előtt, hogy olyasvalaminek lettem szemtanúja, ami számomra erkölcsileg egyáltalán nem elfogadott. És mit is mondanak azokra, akik ugyan nem bántják a másikat, de semmit sem tesznek, hogy megvédjék? Ugyanolyan bűnösek.
- Gwen, hagyd azokat a földön - szóltam rá, amikor a lány lehajolt, hogy összekaparja könyveit a padlózatról. - Hé! - fordultam a fiúk után, akik igen jót szórakozva próbáltak eltűnni a tett helyszínéről. Eleinte talán nem voltak biztosak benne, hogy hozzájuk szólok, szóval hangosabban ismét megismételtem a -t. Úgy bámultak rám, mint borjú az új kapura, és ettől csak még erőteljesebbnek éreztem magamat. Száguldott bennem az adrenalin, és rettentően mérges lettem.
- Igen, ti! - helyeseltem, miután közelebb lépkedtek hozzánk. - Gwen elejtette miattatok a könyveit. A minimum a bocsánatkérés, de ha férfiak akartok lenni, akkor leguggoltok, és felszeditek a földről a könyveket. - Nem voltam erőszakos. Nem voltam parancsolgató. Nem voltam félénk sem. Úgy beszéltem hozzájuk, mintha a heti időjárást közölném. Nem akartam bárminemű érzelmet mutatni olyanok irányába, akik a hozzájuk intézett emberi beszédet sem érdemelték volna meg.
- Mi van? - kérdezte a főfasz.
- Nem hallottad, vagy nem értetted? - Ezek sem az eszükről voltak híresek.
- Na jó, egy, kurvára senki nem vagy itt, szóval mélyen nyomd el magad. Kettő, kibaszottul semmi közöd hozzá, hogyan bánunk azzal a nyomorékkal. - Annyira megaszonta, hogy a haverjai pacsikat váltva, nevetve ünnepelték. Ekkor vettem észre, hogy másik is körénk gyűltek, akik addig csak elsuhantak mellettünk, most megálltak bámészkodni.
- Kérjetek bocsánatot, és szedjétek fel a könyveit!
- Miért kéne? - kérdezte egy másik.
- Mondd, te nekifutásból vagy ilyen hülye, vagy csak úgy magadtól? - Sóhajtottam, a bámészkodók felnevettek, és ismét átlagos hangnemet megütve folytattam. - Megmondtam, ha férfiak akartok lenni, akkor illik úgyis viselkedni. Rajtatok múlik, hogy bebizonyítjátok, van-e valami abban a szűk farmerben. - Hangos ú-zás követte a kihívást, mire a fiúk csak egymásra néztek, és próbálták felmérni, hogy melyiktől lesz cikibb a helyzet: ha lehajolnak és felveszik, vagy ha itt hagynak minket, és nem bizonyítanak semmit.
De már ekkor tudtam, hiába minden szó, ennyi bámészkodóval körülvéve sosem fognak lehajolni a könyvekért.
- Bocs Gwen - nyögte az egyikük, hátat fordított, és lelépett. A többi zavarodottan nézelődött, aztán végül egyenként leléptek. Egyik sem hajolt le a könyvekért. De az összes odanyögött egy bocsit, mielőtt elhordta magát a hatalmas képével együtt.
Lehajoltam a könyvekért, és felszedtem őket én. Gwen kezébe nyomtam.
- Mehetünk? Tudod megmutathatnád a büfét. Baromira megéheztem - mosolyogtam rá, két kezemmel belekapaszkodtam hátitáskám pántjaiba, és elindultam arra, amerre nem tudtam, hogy van-e egyáltalán büfé.
A bámészkodók szó nélkül szétszéledtek.


 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar



Kedd Ápr. 18, 2017 11:51 am
Vendég
Vendég






do you need my help?
Daria & Gwen



M
ár megszoktam a terrorizálást az iskolában. Köztudott, hogy az amerikai diákok több mint 60 százaléka tapasztalt már piszkálódást a saját bőrén, és az is köztudott, hogy az ilyesmifajta gúnyolódások sokszor végzetesek is lehetnek, hisz a szavak jobban fájnak, mint a fizikai dolgok, és a lelki terrorizálás egy egész életig kísérheti az embert. Ez van velem is, csak én már próbálok nem törődni velük és a gyógyszerek elfeledtetik velem az ilyeneket, bár a depresszív állapotomban a sérelmeim előtörnek és akkor nincs megállás.
Még azt hiszem első év elején történt az, hogy volt egy nagyobb kiborulásom. Bevittek a kórházba, és borderlinet diagnosztizáltak. Tudtam, hogy van velem valami, de az, hogy ezt az élet így az arcomba nyomja, még jobban fájt és felforgatta az addig idilli életemet. Az iskolában hamar híre ment a dolognak, és hamar tapasztalhattam a kirekesztés fogalmának jelentését. Az addigi barátnőim és barátaim faképnél hagytak, én lettem a gúny tárgya, az, akin mindenki köszörüli a nyelvét, akit mindig felborítanak, akit testnevelésen utoljára választanak a csapatjátékokhoz. Hogy fáj-e? Nagyon is.
- Nem úgy nézel ki, mint aki be lenne tojva. – mosolyodom el Daria kérdésére.
A lány következő kérdésére visszacsöppenek a valóságba.
- Pontosan.
Mikor ezt kimondom varázsütésre nekem jönnek és fellöknek. Nem lepődöm meg, mindennapos dolog. Mindenki csak nevet, amíg én fel nem szedem a könyveimet, majd elmegyek sírni a mosdóba és bevenni egy maréknyi gyógyszert. Most is ezt tervezem, már éppen hajolnék le, mikor Daria hirtelen rám szól, hogy hagyjam a könyveket a földön. Úgy is cselekszem, felállok és kiegyenesedve figyelem a történéseket.
Daria a fiúk után siet, és eléggé alaposan, mégis emberien és kulturáltan kioktatja őket. A bámészkodók is hamar színre lépnek, a feszültség ilyenkor szokott a tetőfokára hágni. Nem hallottam sok mindent, ugyanis egyhamar a megfigyelők Daria és a fiúbanda köré gyűltek, de nem sokára a tömeg utat enged a fiúknak, akik sorjában jönnek oda hozzám és bocsánatot kérnek.
- S-s-semmi baj. – válaszolom zavartan és kissé idegesen, hisz tudom, hogy ennek lesznek majd következményei.
A megmentőm odalép hozzám, lehajol a könyvekért majd a kezembe nyomja őket.
- Kö-köszönöm. – köszönöm meg neki azt, hogy megvédett, ugyanis ilyen még sose történt velem.
- Persze, kövess! – mosolyodom el tiszta szívemből, majd a lánnyal az oldalamon elindulok a büfé irányába.
A tömeg szétszéledt. Minden visszatért a régi, megszokott kerékvágásba.
- Mesélhetnél egy kicsit magadról. Honnan jöttél? – kérdezősködöm, majd mikor megérkezünk beállok a sorba.




× Muzsika × Szavak száma × <3 × × ×

Vissza az elejére Go down


avatar


: :

SENKINEK SEM KÖTELESSSÉGE,
HOGY NAGY EMBER LEGYEN.
MÁR AZ IS NAGYON SZÉP,
HA VALAKI EMBER TUD MARADNI.


Join date :
2017. Apr. 13.

Tartózkodási hely :
✻ beacon hills


Pént. Május 05, 2017 8:33 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb



gwen & daria

Hinni sem akartam annak, amit láttam, de akárhogyan is néztem a dolgot, tényleg annak lettem szemtanúja, ahogy Gwent megalázó módon cseszegetik a folyosón. Mármint... Ez mi? Köpni-nyelni nem tudtam. Kaptam egy bébicsőszt, aki nagylelkűen körbevezetett a labirintusban, meg megpróbálta eljátszani, hogy nem rémesen kínos a helyzet, és elfeledtetni velem az igazságot, hogy mennyire új vagyok, és mennyire új lesz még itt jó darabig, erre megjelenik a főfasz a minionjaival, és csak úgy mindenféle előzetes időpontkérés nélkül belepofátlankodik kibontakozni készülő beacon hills-i életembe. Hát szabad az ilyet? Hát szó nélkül elengedni szabad az ilyet?
Nem, nem, nekem hiába volt itt kisebb hírnevem, mint a csótányoknak az alagsorban, igenis éreztem, hogy tennem kell valamit. Nem akartam ilyet látni, és nem volt bennem elég erős az akaraterő, hogy Gwenhez hasonlóan lenyeljem a dolgot. Ahogy őt elnéztem, saját magától egészen biztosan nem kezdett volna heves vitába ezekkel a seggarcokkal, és hát valakinek el kellett végeznie a piszkos munkát. A valaki meg valamiért mindig én voltam.
- Ugyan már - legyintettem. - Nem kell köszönnöd semmit, ez teljesen normális dolog - vontam vállat, és már ugrottam is a következő témára, mert nem akartam túlságosan mélyen elmerülni Gwen terrorizálásának történetében. Illetve ha ő akart beszélni róla, az rendben volt, de nem akartam belekergetni ebbe a témába, hogy utána kényelmetlenül érezze magát mellettem. Tekintve, hogy egy hétig csakhogy nem sziámi ikrekként kellett viselkednünk, nem lett volna vicces az első öt percben elbaszni a hangulatot.
Elindultam utána a büfé irányába.
- Kanadából. Montréalban nőttem fel - fogtam bele rendkívül érdekes életembe. - Anyum valami újat akart kipróbálni, új helyet, új életet, ezért költöztünk ide. De még szoknom kell... A várost, a sulit, az embereket, a nyelvet, az időjárást. De jó lesz, gondolom - vontam vállat megint csak, miközben rásandítottam. Eszembe jutott az előző jelenet. Még mindig éreztem, hogy kifejezetten haragos vagyok a történtek után.
Közben a büfé pultja mögötti nő előtt találtam magamat, és gyorsan végigfuttattam tekintetemet az árún.
- Egy sonkás szendvicset kérek szépen - mosolyodtam el, és Gwenhez fordultam. - Kérsz valamit? Anyám adott egy csomó pénzt, mert azt hiszi éhen fogok halni.
Fizettem, átvettem a zsákmányt, és Gwen-felé fordultam.
- Szóval... Fizikám lesz, azt hiszem - pislogtam le a kezemre sebtében felrajzolt órarendemre.
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Gwen xx Daria - guided tour
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Soldier World Tour
» Algernon & Gwen – Good luck

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Játékok-
Ugrás: