HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Darius & Gwen - what happened?






 :: Relaxing :: Játékok


Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Ápr. 15, 2017 11:36 am




what happened?
Darius & Gwen



M
enekülök, mintha valami kergetne, s így is van, a saját démonjaim elől futok, amik még most is a fülembe suttognak. Gwen, nem hagyhatod cserben, meg kell keresned. Már egy órája bolyongok a sötét városban ezekkel a hangokkal a fejemben. Meg kell találnom, meg kell keresnem. De kit?
Elvesztem. Annyira, amennyire egy érzelmes, gyenge lány csak tud. Nem én irányítom az elcseszett életemet, hanem az érzelmeim, amelyek sokszor tréfát űznek belőlem. Eddigi életemben csak szerettem és elvesztettem, talán többet, mint amennyit egy korombeli el tudna viselni. Kezdem érezni a gyógyszerek hatásának múlását, aminek hatására az elmém újra zavarodott lesz. Új lyukak keletkeznek, amik egyesülve egy egész univerzumot alkotnak, amiben nincs benne egy űrhajó, hogy meg tudjam keresni a kijáratot, a megoldást a túlélésre.
Gondolataimból a csípős, dermesztő és fagyos szél ébreszt fel, ahogy a csontjaimig hatol. Megérkeztem.
A táj, ami elém tárul megrémiszt. Beacon Hills egyik legelhagyatottabb részére érkeztem meg, pontosabban egy játszótérre, ahol már évek óta nem járt emberi lény.
Megindulok előre, hagyom, hogy a lábaim vezessenek. Ismerem a játszóteret, kiskoromban, amikor anyáék éppen nem értek rá a nagyszüleimre bíztak, akik a közelben laktak. Mindig ide jöttünk el. Elhaladok a már rozsda borított csúszda és mászóka mellett, és megtámadnak az emlékek. Látom kiskori énemet ahogyan a csúszdán vígan csúszok le és esek bele a homokba, és sírni kehdek. Látom nagymamát, ahogyan aggódva siet felém és vesz fel védelmező karjaiba, és én varázsütésre megnyugszom. Tovább megyek, és megérkezem a homokozókhoz. Látom ahogyan a hatéves énem homokból épít várat egy fiúval, akinek nem látom a fejét, addig a pillanatig, ameddig meg nem fordul, és belém hasíta felismerés. Darius.
Hátra fordulok, el akarom hagyni ezt a helyet. Sietve kezdek el sétálni, hátra se merek fordulni a homokozó irányába. Hirtelen megtorpanok a hinták előtt, ahol egy ismeretlen alak gubbaszt lefele hajtott fejjel az egyik hintán. Nem vagyok egyedül.
- Szia.. Öm, zavarok?




× Did I hurt you? × Szavak száma × <3 × × ×

Vissza az elejére Go down








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Diák

vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye

Szomb. Ápr. 15, 2017 3:11 pm



Gwendolyn &
Darius


I hate keeping secrets from you

B
e kell vallanom őszintén, nem így terveztem a mai napot. Az elején persze minden úgy ment, ahogy megszoktam: elkísértem reggel anyámat a munkahelyére, vettem magunknak két krémest és egy-egy adag kávét a szemközti cukrászdából - persze megint elfelejtettem, hogy anya fahéjasan, szójatejjel issza -, aztán beültem a váróba és nekikezdtem a fizika házimnak. Három tételt is sikerült beseggelnem egy délután alatt, ráadásul végigvittem két fejezetet az Angry Birds-ben. Ez tőlem kiváló teljesítmény, főleg úgy, hogy közben nem akadtam ki, amiért nem sikerült elsőre megcsinálnom egy pályát. Persze anyám szerint ez nem számít nagymértékű fejlődésnek, ugyanis egy játék miatt ritkán idegesítheti fel magát az ember. Ezzel ellent kell mondanom, mert ismerek nem egy olyan fószert, aki a Call of Duty miatt törte össze a billentyűzetét, vagy vágta ki a monitort az ötödikről.
Munka után végre valahára hazamehettünk. Már alig vártam, hogy bedőlhessek az ágyamba és szusszanhassak egyet. Nem mintha annyira fárasztóan telt volna el a korábbi néhány óra, de azért mégis elég unalmas és energiafogyasztó az egész napodat a szaros pszichiátrián tölteni - pláne úgy, hogy nem is te vagy a beteg. Az én rendeléseimet általában itthon szoktuk elintézni anyával, mert szerinte az otthoni környezet elősegíti, hogy megnyíljak. Oltári nagy baromság, nem igaz?
Ezután szokásomhoz híven kimentem futni. Egyedül ekkor szabadulhattam meg a családomtól, ilyenkor végre kicsit magamba mélyedhettem, és szabadjára engedhettem a gondolataimat. Lekocogtam pár száz métert, s ezalatt alaposan kiszellőztettem a fejemet. A kellemesen hűvös levegő megborzolta az amúgy is kócos hajamat, oxigénnel telítette a tüdőmet. Hiányzott már a természet, főleg, mivel ezen a kemény hatvan percen kívül sose juthatok ki a szabadba. Legalább is úgy nem, hogy van rá engedélyem.
Amit viszont még a drága jó édesanyám se tud - hála a magasságosnak -, hogy én többségében az éjszakát nem otthon szoktam tölteni. Mindig megvárom, amíg elalszik, aztán lelépek. Szinte már törzshelyemmé vált Beacon Hills egyik kísértetjárta játszótere, ahova már a holtak se szívesen látogatnának el. Teljesen leépült a placc, szinte mindent felfalt már a rozsda.

Most is itt üldögélek, egymagamban, élvezve a hideg szélfuvallatokat, amik egyre csak hűlnek az idő teltével. Az egyik hintán gubbasztok, akár egy görbe hátú varjú, terpeszkedek, könyökömet a lábamon támasztom. Félig előre hajolva vizslatom magam előtt a homokot, amiből a nedvesség miatt előbújt egy-két szál fű. Apró kis életkék, amik próbálnak küzdeni a fennmaradásért. Meg tudom érteni őket. Nekik van miért harcolniuk, ellenben velem. Én már azt se tudom, mi értelme van még annak, hogy létezem. Csak ártani tudok másoknak, semmi többet. Vér tapad a kezeimhez, azé, aki engem nemzett. Apámé. Kínoz a bűntudat, és az emléke annak, ahogy utolsó erejével még belefúrta tekintetét az enyémbe. Mégis hogy tehettem ezt?
Gondolatmenetemből lépések zaja ránt ki, ahogy gazdájuk egyre csak közeledik felém. Lassan végigbolyong a játszótéren, aztán épp, amikor menekülőre fogná a dolgot, belém akad. Nem lep meg, valamiért vonzom magamhoz az éjszakai népet.
Az idegen megtorpan előttem, én azonban még csak annyira se méltatom, hogy rápillantsak. Amikor viszont megszólal, az elmémben dolgozni kezdenek a fogaskerekek, próbálják összekötni ezt a kellemes női hangot valamilyen emlékképpel.
Kissé feljebb emelem a fejemet, hogy a lány lásson némi reakciót, ne higgye azt, hogy valami beteg állat vagyok.
- Ez attól függ, mit akarsz itt csinálni. - vetek oda egy semleges választ, elvégre honnan is tudhatnám, milyen szándékkal jött ide? Ha azért van itt, hogy dumáljon valakivel, természetes, hogy zavarni fog. Nem azért jöttem ki, hogy játsszam a lelki szemetest egy csajnak.
A kíváncsiságomat azonban nagyon is felkeltette az előttem álló lányka... Valahonnan ismerem, de egyelőre képtelen vagyok felfogni, kivel is van dolgom. A játszótéri lámpák alig pislákoló fénye túl kevés ahhoz, hogy felismerjem ezt az arcot. Meg ahhoz talán előbb rá is kéne néznem rendesen...

Can you hold me? || 609 || Remélem tetszik :3 || ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése







Vendég

avatar

Vendég

Csüt. Ápr. 27, 2017 5:15 pm




what happened?
Darius & Gwen



H
iába is tagadnám Darius Morgan nagy betűkkel véste bele a nevét az életembe. Már kiskoromban is ismertem, mindig ugyanarra játszótérre mentünk a családjainkkal és már akkor látszódott, hogyha nem is barátság de egyféle bizalmi kapcsolat alakulóban van közte és énköztem. Sokszor homokoztunk együtt, vagy csak szaladgáltunk, fogócskáztunk, de arra még a mai napig emlékszem, hogy egyszer elvette egy fiú a homokozásra használt lapátomat és Darius a sajátjával ütötte halántékon a fiút. Az emberek már ilyen fiatalon is megtudják különböztetni a többi embert, és esetleg ha valaki más mint a többi, akkor őt kirekesztik. Ugyanez történt Dariusszal is. Már senki se szeretett volna vele homokvárat építeni, senki se szeretett volna ujjat húzni vele. Amit egész életemben szégyellni fogok, hogy én is így tettem. Féltem. Tőle.
Tisztában voltam vele, hogy egy évfolyamra fogunk járni, és azt is, hogy annak is van esélye, hogy osztálytársak leszünk. Első napon próbáltam kerülni és ez így volt addig a napig amikor engem is kirekesztettek. Amikor elkezdtem járni a pszichiáteremhez meglepődtem és részben megijedtem, hogy Darius a fia az orvosomnak. Most már ez nem zavar, de akkoriban nagyon is.
És mégis, most is elakarom feledni a fiút, mindent és mindenkit ami és aki hozzáköthető. Megakarom nyomni a törlés gombot, de mikor hirtelen megállok az ismerős idegen előtt mindent megváltozik.
- Darius? - kérdezem, miközben holtbiztos vagyok a fiú kilétéről. Ez biztosan csak egy vicc lehet, igen, csak egy poén. Hol a kamera? Csak annyi a baj, hogy ez valóság, hiába csipkedem titkon alul a bőrömet. Leülök a Darius melletti hintára és a hozzá közelebb eső kezemmel nyúlok az övéi után. - Minden rendben?





× Did I hurt you? × Szavak száma × Bocsánat a késésért és rövidségért! × × ×



A hozzászólást Gwendolyn H. Edwards összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 28, 2017 12:51 pm-kor.
Vissza az elejére Go down








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Diák

vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye

Csüt. Ápr. 27, 2017 10:22 pm



Gwendolyn &
Darius


I hate keeping secrets from you

E
mlékszem az első napomra a gimiben. El voltam veszve, azt se tudtam, merre forduljak. Azon igyekeztem egész végig, hogy ne legyen balhém senkivel se, de mégis sikerült összehoznom egyet.
Ha úgy vesszük, nem az én hibám volt a dolog - az a barom osztálytársam nem bírta ki beszólás nélkül. Jól tudta, ki vagyok, ahogy valamiért azzal is tisztában volt, milyen problémákkal küzdök. Ezt kihasználva kettyósnak, meg idegbajosnak szólongatott, amivel még nem is lett volna bajom, ha nem kezdett volna el lökdösődni. Ki nem állhattam, ha valaki az engedélyem nélkül csak egy ujjal is hozzám ért, megmagyarázni ezt a béna tulajdonságomat sajnos nem tudom. Legalább is képtelen lennék ésszerű érvekkel előállni. Az egyetlen megnyugtató dolog, ami életem minden silány percét végigkísérte, egy lány volt. Gwen. Annyiszor emlegettem már a nevét, hogy lassan papagáj módjára már csak ezt az egy szót fogom ismerni. Mindvégig ez visszhangzott a fejemben, s később ez az aprócska gondolat túlnőtte magát, és már csak azon járt az eszem, hogy megvédjem őt valahogy... De hogy mitől is kellene őt óvnom?
Leginkább önmagamtól. Kénytelen voltam elhidegülni tőle, főleg az utóbbi eseményeket követően. El se tudom képzelni mi lett volna, ha hagyom, hogy közelebb kerüljön hozzám. Valószínűleg apám sorsára jutott volna.
Persze a sors nagyon kegyetlen tud lenni az olyan szerencsétlenekkel, mint én. Hiszen most is itt ülök egy szaros játszótéren, egyedül, és nyálas tini-románc filmekbe illően gondolkodom az életemről. Mi mást is tehetne egy átkozott természetfeletti ilyenkor? Nem tudtam volna otthon ülni, és ott várni a csodára.
Csakhogy csendes magányomat megtöri egy elveszettnek tűnő lány, aki bolyongása közepette sikeresen belém botlik. Ha a helyében lennék, én nem álltam volna le ilyen könnyen egy számomra ismeretlen pasassal beszélgetni, de hát ő tudja...
Szokásos formámat hozva válaszolok roppant egyszerű kérdésére, de magabiztosságom szinte azonnal elszáll, amikor a lány ajkait elhagyja egy bizonyos név - az enyém. A fenébe is, ki ez a csaj?
És ekkor leesik. Arcszínem egyből falfehérré válik, izmaim megremegnek, állkapcsom feszülni kezd, hátam szinte magától egyenesedik ki. Miért pont ő? Miért neki kellett megtalálnia? Ezért igyekeztem annyira, hogy távol tartsam magam tőle? Ennyit ért az egész... Kezdem úgy érezni, hogy még ha akarnám se tudnám eltaszítani magamtól, mert úgy vonzom, akár egy mágnes. Vagy ez épp fordítva van?
- Gwen. - sikerül viszonoznom a névsorolvasást, habár az én részem sokkal bizonytalanabbnak tűnik. Ujjaimat végigfuttatom kócos tincseimen, mielőtt visszagörnyednék ugyanabba a pózba, amiben korábban voltam. A helyzetemen még az se segít, hogy Gwen helyet foglal mellettem, pedig korábban bármit megadtam volna, hogy ilyen közel lehessek hozzá.
Amikor megpróbálja megragadni a kezeimet, azonnal elkapom onnan őket. Beugrik egy kép - lelki szemeimmel csak vért látok magam előtt, ahogy lecsordul ujjaim között, s eláztatja a frissen mosott szőnyeget. Amit tettem, az megbocsájthatatlan.
- Persze... - megköszörülöm a torkom, mintha úgy könnyebben menne a hazudozás - Minden a legnagyobb rendben. Úgy nézek ki, mint akinek gondja van?
Próbálok határozottnak tűnni, de valljuk be nem egyszerű, ha közben végig azon kell igyekeznem, hogy ne bántsam Gwent. Beleőrülnék, ha baja esne...

Music || 498 || Semmi gond <3 || ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése







Vendég

avatar

Vendég

Pént. Ápr. 28, 2017 1:24 pm




what happened?
Darius & Gwen



E
gyáltalán nem számítottam erre, hogy éjek éjjelén, egy kihalt játszótéren fogok találkozni újra, hetekkel később az utolsó találkozásunk óta Darius Morgannel. Hogyan került ide? Miért nincs otthon? Mi történt? Annyi kérdésem lenne, annyi mindent megszeretnék tudni, de tudásszomjam csillapítását nagyban akadályozza, hogy a gyógyszereknek, amiket még órákkal ezelőtt vettem be, kezdenek múlni a hatásai, és érzem, hogy vissza fogok esni a depresszív állapotomba, és akkor értelmét vesztené a találkozásunk, megint csak sajnálnának és védenének. Mindig mindenki csak védeni akar, de arra senki se gondol, hogy mi van akkor, ha nem kérek a védelméből, a segítségéből? Huh? A gyógyszereim nélkül egy senki vagyok, ez igaz is, és akkor teljesen megváltozok. Pontosan ezért kell kihasználnom azt a kevéske időt, amim van.
ő is kiejti a nevemet, bár inkább bizonytalanul, mintha nem szeretné, hogy itt legyek, hogy rosszkor találtam rá. Furcsán és feszülten viselkedik, kapkodva veszi a levegőt, és amikor leülök mellé és kezeimmel az övéit keresem, elveszi azokat. Mi történt? Megbántottam volna? De ha igen, akkor vajon mivel? Talán azzal, hogy éveken keresztül semmibe vettem, hogy nem viszonoztam az esetleges közeledéseit, vagy csak mindvégig kerültem? Nem tudom, lassan beleőrülök ezekbe a kérdésekbe, félek, hogy a válasz igen lenne.
Lerakom a kezeimet magam mellé, és erősen szorítom a hinta alját. Körmömmel a gumiszerű anyagot nyomogatom stresszoldás gyanánt. Hallgatom Darius válaszát és próbálok valami ésszerű választ találni erre a meg nem szokott viselkedésére.
- Ne-nem, csak, ne-nem tudtam, hogy emlékszel még erre a helyre. - dadogom, miközben kezdek teljesen összezavarodni. - Mondd.. Miért nem vo-voltál iskolában? A-aggódtam.. - ami azt illeti rémálmaim voltak és teljesen üresnek éreztem magam. Darius volt az egyetlen ember, aki eddig egyszer se bántott meg, rá mindig ránézhettem órákon, vagy csak köszönhettem neki, ezért volt szokatlan, hogy nem volt iskolában. Nem volt kinek köszönnöm, nem volt kivel összenéznem a fizika órákon és elnevetni magamat a tanáron. Nincs senkim se, csak Darius..




× Did I hurt you? × Szavak száma × <3 × × ×

Vissza az elejére Go down








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Diák

vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye

Pént. Ápr. 28, 2017 3:49 pm



Gwendolyn &
Darius


I hate keeping secrets from you

S
zerintem az Univerzum direkt ki akar velem cseszni. Ideküldi ezt a szerencsétlen lányt, akinek sejtése sincs arról, mi történt velem az utóbbi időben, és akit a legjobban szerettem volna elkerülni, lehetőleg minél nagyobb ívben. Nem az ő hibája, és természetesen soha nem is volt az. Csak is engem lehet okolni érte, hiszen kettőnk közül én vagyok a vadállat... Ő pedig a gyanútlanul erre tévedt préda.
Mindenesetre a lelkem mélyén forrongó feszültséget próbálom minél jobban elrejteni Gwen elől, de szerintem már rég leesett neki, hogy nem épp a jó hangulatomban kapott el. Okos lány, és már túl jól ismer ahhoz, hogy észrevegye, ha gáz van velem. Legalább is így volt ez, mielőtt még beütött a baj nálam. Mostanra viszont sok mindenben megváltoztam, így megeshet, hogy egy idegennel kerül szembe, amikor rám pillant. Ajkaimat zavartan hagyja el a szó, amit évekkel ezelőtt a szívembe véstem, és szinte már le lehet olvasni rólam, hogy ez mennyire összekavarja bennem az addig se túl békés gondolatokat. Messziről látszódhat, hogy még a korábbinál is idegesebb vagyok, ennek indokát szerintem nem kell újra taglalnom. Nem Gwen személye miatt van ez, inkább csak a jelenléte végett. Így nehezebb megtartanom az önkontrollomat, ennyi az egész.
Ahogy kezeim felé nyúlna, elhúzom őket előle. Attól félek, egyetlen érintés is ki tudna zökkenteni a nyugalmi állapotomból. Főleg, ha Gwenről van szó...
Dadogására csak egy mély sóhajjal felelek, s mielőtt még belekezdenék a szokásos mondókámba, hogy „jól vagyok, feleslegesen aggódtál értem”, homlokomat megdörzsölöm, mintha fájna a fejem. Pedig valójában erről szó sincs, csupán jól esik ellazítani kissé az állandó ráncolástól begörcsölt izmaimat.
-  Persze, hogy emlékszem. Hogy is felejthetném el? - ez utóbbi már nem hat olyan száraznak, mint korábbi szavaim, aminek nagyon nem örülök - Dolgom volt... Maradjunk annyiban, hogy terápiára mentem, jó messze innen.
Hazudok, mint a vízfolyás. Állandóan csak kamuznom kell amióta megharapott az a dög, de már kezdem megunni. Valakinek jó lenne kiadnom ezt a problémámat is, ha már anyámnak nem beszélhetek róla. Hülyének nézne, és bezáratna az elmegyógyba. hogy aztán ott rohadhassak egész hátralevő életemben. Képzelem, ott milyenek lennének a teliholdas éjszakák.
- De te mit keresel itt az éjszaka közepén? Veszélyes ilyenkor kint mászkálnod...
Nem szeretnék úgy hangzani, mint aki annyira félti őt, de persze ez se jön össze. Úgy tűnik, ma semmi nem megy úgy, ahogy szeretném.

Music || 382 || Szíveeeem aww || ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése







Vendég

avatar

Vendég

Pént. Ápr. 28, 2017 8:11 pm




what happened?
Darius & Gwen



M
iért történik ez velem? Miért nem lehet normális életem, mint mindenki másnak, miért nem lehetnek legjobb barátnőim, akikkel délutánonként a plázába megyünk, miért nem lehet egy pasim, aki úgy szeret, ahogyan vagyok, miért? Miért pont velem akart kiszúrni az élet, miért nem mással? Miért nem lehetek egy normális, tinédzser lány, normális problémákkal, mint például az, hogy milyen farmert vegyek fel vagy, hogy melyik fiú közül válasszak? Miért vagyok nem normális?
Minden nap ezek a gondolatok, kérdések játszódnak le újra és újra a fejemben. Irigy vagyok, mikor elsétál előttem egy csinos, normális lány, és főleg akkor vagyok féltékeny, amikor az illetőnek pasija is van. Nem vagyok szerelmes, bár elismerem, sokan tetszenek nekem, de ők sose járnának velem. Ilyen például Darius is.
Nem tagadom, anno éreztem még valamit iránta, valami mélyebb érzést, de ez hamar lecsillapodott, amikor meg tudtam, hogy milyen is valójában. Most is tetszik, de félek tőle. Nagyon.
Most is tartok tőle, tisztába vagyok az erejével, nem szeretném felbosszantani, csak megtudni mi történt vele.
- Ja.. Azok vo-voltak aztán a sz-szép idők.. – és ezzel az igazat is mondom, mert akkor minden jobb volt. Minden. - Értem.. azért szó-szólhattál volna. – húzom el a számat, de pontosan tudom, hogy Darius nem köteles egyeztetnie velem a napirendjét. Úgy semmit se.
Kérdésére röpködnek a hazugságok a fejemben, de őszinte akarok Dariusszal lenni.
- Ami azt illeti é-én se tudom. A ha-hangok mondták, ők ve-vezettek ide. – a mondat végét elharapom, ugyanis az addig visszatartott könnyeim kifolynak medrükből.




× Did I hurt you? × Szavak száma × <3 × × ×

Vissza az elejére Go down








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Diák

vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye

Pént. Ápr. 28, 2017 10:18 pm



Gwendolyn &
Darius


I hate keeping secrets from you

A
Hold most is olyan fénnyel ragyog fenn az égen, mint az első átváltozásomkor. Most ugyan nem kerek egész, mégis szinte ugyanolyan hatással van rám. Egyszerre csábít és megrémiszt. Gondolom ez is a vérfarkas lét egyik velejárója.
Behunyt szemekkel a hatalmas égitest irányába fordítom fejem, bőröm szinte magába issza a belőle áradó mágiát. Ilyenkor mindig úgy érzem, sikerült beletörődnöm a végzetembe. Egészen addig vagyok így ezzel, amíg újra fel nem nyílnak szemhéjaim. Ekkor kell mindig szembesülnöm a valósággal, ami sose kellemes.
Ezúttal a végzetem pedig éppen mellettem ül, és próbálja megfejteni az elé táruló rejtelmeket, melyek központjában én állok. Mostanra már elfogadtam, hogy még ha akarnám se lennék képes elkerülni őt. Mindig ott lesz valahol a közelemben. Ezért is csodálkozom, hogy korábban sikerült elrejtőznöm előle. Hálás is vagyok a felsőbb hatalmaknak, hogy ideáig szerencsém volt, hiszen bármikor megláthatott volna... Abban az állapotomban. Valószínűleg annyira se állna szóba velem, mint eddig, és még talán el is menekülne előlem. Hiába bátor lány, még ő is megrémülne, ha egy szörnyeteggel kerülne szembe.
Ha tudná, mi is vagyok valójában, vajon idejött volna hozzám? Leült volna mellém, és faggatott volna, hogy merre jártam eddig? Mutatna felém bármiféle törődést is?
Mennyi kérdés! De válasz egyikre sem érkezik. Hacsak el nem mondom neki az igazat. Azt viszont nem engedhetem meg magamnak.
Vívódom, folyamatosan cikáznak a gondolataim. Amikor pedig Gwen ismét megszólal, szemeim szinte automatikusan pattannak ki, mintha csak az ő hangjára vártak volna.
- Azok voltak. - ismétlem utána - Szóltam volna. De mi értelme lett volna? Nem változtatna semmin... - morgom, miközben kezem ezúttal nyakamra téved, s azt kezdem el dörzsölgetni. Mostanában mindenem be van görcsölve, és iszonyatosan tud fájni. Mintha belülről feszítené valami.
Gwen következő kijelentésére fújok egy kisebbet, miközben szám szélére akaratlanul feltéved egy aprócska mosoly. Hangok, mi?
Ez az, ami annyira megfogott ebben a lányban. Lehet, hogy nem olyan, mint az átlag, de pont ez teszi őt különlegessé. Ellenben a többi korombelivel, én az ilyen ritka kincsekre figyelek fel mindig. Engem nem érdekelnek a szokásos plázacicák, a bugyuta szurkolólányokat meg már inkább fel se emlegetem. A társadalom legalját képezik, épp ezért örülök, hogy Gwen nem tartozik közéjük.
Mosolyom azonban hamar lekonyul, ahogy elfog egy különös érzés. Mára már sikerült megértenem, mire is vagyok képes, ennélfogva azt is tudom, hogy ez a bizonyos furcsa bizsergés a mellkasomban mások hangulatát jelzi. Most pedig mintha egy tonnányi súly kezdené nyomni bensőmet, innen tudom, hogy gáz van.
Tekintetem Gwen arcára téved, s ahogy megpillantom a puha bőrén legördülő könnycseppeket, még a vér is megfagy az ereimben.
Gyűlölöm így látni őt. Magam sem tudom, miért, de képtelen vagyok ezt elviselni. Olyan, mintha kínozna az, hogy ő szenved. A fenébe is, mi van velem?
Zavaromban az egyetlen, amit tehetek, hogy belemegyek a játékba. Beszállok a lelkizős bizniszbe, és elérem valahogy, hogy megnyugodjon. Talán ha a tudtára adom, hogy nem csak ő van bajban, azzal sikerül helyreráznom kicsit.
- Veled előfordult már, hogy el akartál mondani egy titkot valakinek, de mégse tehetted meg? Mert az a titok a másik életébe kerülne..?
Valójában nem vagyok ilyen érzelgős, de a lányoknál ez valami oknál fogva nagyon jól beválik. Persze ez nem azt jelenti, hogy egy érzéketlen barom vagyok, csupán nem szívesen osztom meg másokkal a belső kis gondolataimat.

Music || 536 || <3 || ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése







Vendég

avatar

Vendég

Szomb. Ápr. 29, 2017 1:20 pm




what happened?
Darius & Gwen



U
tálom, ha így látnak. Kiszolgáltatottan. Ilyenkor az érzéseim, nem az én érzéseim, hanem egy teljesen más lényé, aki imád játszadozni az érzéseimmel, a kevéske boldogságaimmal és tengernyi bánataimmal. Nem én irányítom magamat, az életem nem az enyém. Ha a gyógyszerek nem lennének, bizonyára.. bele se merek gondolni. Sok mindenre vagyok képes a depresszív állapotomban, bár ilyenkor csak sírok és sírok, de van mikor dühös vagyok magamra, mindenkire, a világra. Ilyenkor török-zúzok és nem kegyelmezek. Az ilyen pillanataim hála istennek ritkán vannak, mindig van nálam gyógyszer. Kivéve most.
Ha tehetném mindent megváltoztatnék. Bárcsak meg se születtem volna, és most se lenne Darius ilyen kellemetlen helyzetben. Nélkülem mindenkinek jobb és szebb lenne az élete, hisz csupán a létezésem megkeserít mindent és mindenkit. Kezdem úgy érezni, hogy kiesik az irányítás a kezeim közül.
- Szerintem i-igen. Nem aggódtam volna. – jelentem ki, most már kevésbé dadogva.
A dadogásom nem egyszerű dolog. A pszichiáterem szerint a bezártságomtól és az emberektől való félelmem miatt van ez. Biztosan igaz, de azt hozzátenném, hogy nem vagyok normális. Egy cseppet sem.
A hirtelen kiborulásomat nem tudtam kontrollálni, megakadályozni. Darius most biztosan dilisnek néz,aki nem tudja irányítani az érzéseit,nem tud sírás vagy dadogás nélkül kommunikálni. Annyira utálom ezt az énemet!
Darius kérdése meglep és teljesen letaglóz. Miért kérdez ilyeneket? Valamit titkolna előlem?
- Ne-nem.. De miért ér-érdekel? - kérdezem kíváncsian, miközben a könnyeimet törölgetem a pulcsim ujjával.




× Did I hurt you? × Szavak száma × Bocsánat ismért a rövidségért!  Embarassed  × × ×

Vissza az elejére Go down








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Diák

vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye

Szomb. Ápr. 29, 2017 8:08 pm



Gwendolyn &
Darius


I hate keeping secrets from you

E
gész életemben azon igyekeztem, hogy normális legyek. Hogy ne féljenek tőlem az emberek... Erre pont az ellenkezője történt: az állapotom romlott, és a többség már a közelembe se mer jönni. Egyedül Gwen az, aki még hajlandó velem szóba állni, anyámon kívül persze. Kettőjükön kívül senkim nincs. Habár Gwent még mindig nem tudom hova tenni... Sose sikerül kizárnom őt az életemből, de igazság szerint nem is szívesen tenném. Csak a saját érdekében viselkedek vele kellemetlenül, hogy még csak véletlenül se akarjon hosszan elidőzni a társaságomban. Talán már egy kicsit túlzás, hogy ennyire féltem őt magamtól, de valljuk be, olyan agresszivitással, mint ami az én agyamat fertőzte meg, és a gyenge idegrendszeremmel nagyon rosszul járna. Arról már nem is beszélve, hogy ha engem valaki felcsesz, nem csak dühöngök és esetleg beleütök a falba - helyette inkább egy vérszomjas vadállattá válok, aki egy apró mozdulatra is ugrik és könnyedén darabokra tép egy élő embert. Biztató, mi?
Az életem egy hatalmas szívás. Akármilyen szempontból is nézzük, nem látni a fényt az alagút végén. Csak a sötétség, fájdalom, düh, és rémálmok. A fránya rémálmok... Mindegyik csak az elmém idegesítő kis szüleménye, mégis olyan valóságosnak tűnnek, hogy már lassan azt se tudom, mikor álmodom és mikor nem.
Annyit viszont biztosan tudok, hogy Gwen igazi. A szavai, az arca, és ahogy mellettem ül - ez mind létezik. Ő az egyetlen biztos pontom, még ha távol is állunk egymástól. Furcsa, számomra teljes mértékben érthetetlen, ami köztünk folyik. Se nem barátság, se nem szerelem, de még ismeretségnek is alig mondható. Ennek ellenére néha úgy érzem, mintha már mindent tudnék róla, és ezer éve ismerném.
- Ugyan. Te folyton aggódsz értem. - sóhajtok fel.
Nem mintha zavarna egyébként. Jól esik, hogy valamilyen szinten törődik velem, de már megtapasztaltam, hogy mindig azok járnak rosszul, akik foglalkoznak egy magamfajta szerencsétlenséggel. Általában bajuk esik, vagy megrémülnek, amikor megtudják rólam a teljes valót.
Amennyire Gwent ismerem, valószínűleg ő az átlagnál is jobban kiakadna. Pedig egyre inkább úgy érzem, hogy őt nehéz lesz leráznom, és ha én nem mondom el neki, mi vagyok, majd ő maga fogja kideríteni.
Most viszont fogalmam sincs, hogy kellene tálalnom neki a hírt, hogy teliholdanként dühöngő rémmé változok, aki néha szeret szétmarcangolni egy-két szarvast az erdőben. Talán csak szimplán ki kéne mondanom? Vagy hagyjam a fenébe az egészet?
- Nem fontos. Jobb, ha kimaradsz belőle, különben csak bajba sodrod magad. - pillantok rá - Igazán nem hiányzik, hogy még te is belekeveredj...
Szeretném, ha Gwen inkább megmaradna a boldog tudatlanságban. Amíg nem kényszerülök rá, kihagyom ebből az egészből. Egyszerűbb lesz mindkettőnknek, ha ő nem tud a természetfelettiről.
De mélyen legbelül egy kis hang mégis ellenkezik. Folyamatosan csak azt súgja, őszintének kell lennem hozzá még akkor is, ha fennáll a veszélye, hogy onnantól kezdve soha többet nem akarja majd, hogy a szeme elé kerüljek. Hiszen... Kockázat nélkül nincs győzelem.

Music || Remélem töccik *-* || ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése







Vendég

avatar

Vendég

Csüt. Máj. 04, 2017 6:11 pm




what happened?
Darius & Gwen



A
szüleimen kívül Darius az egyetlen, aki közel áll hozzám, bár Dariust még mindig nem tudom sehova se sorolni. Barátnak se nevezném nagyon, nem szoktunk sok időt együtt tölteni, csak ha muszáj, de ennek ellenére, tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. Ez egy jó dolog.
Az viszont már nem annyira, hogy ÉN próbálom őt egyfolytában, folytonfolyvást kerülni, miközben erre semmi okom nincsen. Darius egy normális, jófej, helyes korombeli fiú, nem értem miért is félek tőle. Igen, a többség furcsálja őt a hatamas ereje és gyors dühbe gurulása miatt, de ha ezeket nem vesszük figyélembe, akkor észrevehetük, hogy Darius is olyan mint a többi Beacon Hillsi diák.. normális, csak nem is tudom.. egyedi, különlegesebb. Ahogyan elvileg én is.
A hangok egyre erőszakosabban és akaratosabban suttognak a fülembe. Próbálom uralni ezt a káoszt, de kezdek teljésen elfáradni mentálisan, lelkileg. Nem bírom már ezt a sok elnyomást, sok semmibevevést. Én is csak egy tinédzser lány vagyok, ugyanolyan mint a többi, csak kicsit mégis másabb.. Nem vagyok egy topmodell, vagy egy szexi pompomlány, inkább én az eszemmel "hódítok". Már ha lehetne ilyet kijelenteni.
Darius szavai megrémisztenek, és bele se merek gondolni, hogy mi történt, amit ennyire titkolnia kell. Mintha attól félne, hogy ha elárulja, akkor azzal bajba sodor engem.
Sajnos, mintha a sors szórakozna velem, ami elégé valószínű az utóbbi feltételezésem igaz, amit Darius mond el. Tudni akarom, meg tudok vele bírkózni. Bármi áron.
- Tudni akarom. – jelentem ki határozottan, de mégis rettegve a rám váró bonyodalmaktól.




× Did I hurt you? × Szavak száma × Bocsánat ismét a szótlanságért! <3 × × ×

Vissza az elejére Go down








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Diák

vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye

Csüt. Máj. 04, 2017 6:47 pm



Gwendolyn &
Darius


I hate keeping secrets from you

G
wen... Mihez is kezdenék, ha nem lenne az életemben ez a kíváncsiskodó, az orrát mindenbe beleütő lány? Valószínűleg halálra unnám magam.
Persze ez nem azt jelenti, hogy örülök az érdeklődésének, azok az idők már elmúltak. Mostanra csak azon igyekszem, hogy ne kelljen a közelében lennem. Mégis üldöz, mindig megtalál, és alig van nyugtom tőle. Szerencse, hogy az átváltozásom utáni legkeményebb időszakomban nem keresett. Valószínűleg nem élne már, ha így történt volna.
Természetesen nem bírja ki, hogy kimaradjon ebből az ügyből, hiszen velem kapcsolatos. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Gwen mindig mindenről tájékozódni akar, ami rólam szól. Csak remélni merem, hogy nem szeretett belém vagy ilyesmi... Az mindent sokkal bonyolultabbá tenne.
Egy részem viszont biztosan örülne neki - talán az a tinédzser srác, aki meglapult a lelkem mélyén, és lassan feledésbe merült. Elcseszett vagyok, én mondom...
Ha valaki megkérdezné, melyik filmmel tudnám azonosítani az életemet, valószínűleg az Alkonyatot mondanám. Nem, nem azért, mert egy napfényben csillámló szerencsétlenség vagyok, hanem mert a sztori alapja ugyanaz, mint az enyém. Az ártatlan, különc lány, és a csávó, aki hajlamos bántani másokat és ezáltal veszélyeztetni a szeretett nő életét. Vicc, ugye? A különbség csak annyi, hogy itt nem valószínű, hogy happy end lesz a történet vége.
Tudni akarom... Ez a két szó visszhangzik a fejemben. A francért nem lehet megérteni, hogy nem mondhatom el..?
Nem szabad felidegesítenem magam. Higgadtnak kell maradnom. Nem bánthatom őt... De olyan nehéz visszafognom magam! Pláne így, hogy még az agresszivitásomra rásegít a vérfarkas létem is.
A fenébe is, most mit csináljak? Nem tálalhatok ki neki! Nem bírná megemészteni. Sőt, összeroppanna. Pont úgy, olyan fájdalmasan, mint összeszoruló kezeim alatt a régi, műanyag hinta. Kellemetlen reccsenéssel repedezik össze a tenyerem alatt, ujjaim nyoma mentén.
- Nem lehet. - csikorgatom a fogaimat - Veszélyes, mondtam már... És egyébként se hinnél nekem.
Hogy sikerüljön kieresztenem a gőzt, felkelek, és teszek néhány lépést a sötétség felé. Legalább annyit, hogy a homályos lámpafény eltakarja feszült arckifejezésemet.

Music || 319 || *-* || ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Darius & Gwen - what happened?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Algernon & Gwen – Good luck

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Relaxing :: Játékok-
Ugrás: