HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Something poignant - Avery & Kai








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 








avatar

Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
the sweet uncle doctor ☠

boszorkánymester: varázslatok gyermeke, szíve fehér vagy fekete

Szomb. Ápr. 15, 2017 3:45 pm








First clue



Sokáig tartott mire többé-kevésbé megismertem ezt az új, elképesztő világot. Be kell vallanom, mérhetetlenül gyűlölöm. Ama sötét kor, melybe beleszülettem, sokkal inkább közel állt hozzám. Ahhoz, aki vagyok és leszek, mindörökké. Néhány emlékkép bevillan egy vasútállomásról, de ezen a halovány, semmire sem jó dolgon kívül semmire sem emlékszem az elmúlt évszázadokból. Az egyetlen, tiszta élményem a londoni Baker Street-en való hatalmas esésem, miközben egy idegen lovas üldözött. Van némi sejtésem arról, mi történhetett velem a kiesett időszakban, ám ennek a gondolata egy kicsit sem köt le. Időbe telt újra megszoknom a testemben csörgedező varázserőt és szívtelen fekete lelkem vérszomját. Hívott és én akartam, visszavágytam a sötét utcákra. A kihalt, köd borította macskakövekre, a gázlámpák nyújtotta félhomályba. A Temze bűzét mélyen tüdőmbe szívni. Erre vágytam, s engedtem a késztetésnek. Lassan megismerkedtem az eme világ nyújtotta lehetőségekkel, hála, egy segítőkész és titoktartó boszorkánymester társamnak. Neki köszönhetem visszatérésem és az új nyomokat.
Hosszúszárú bőrcsizma, sötét nadrág és kesztyű, fekete viktoriánus kabát, magas kalap. Kívülről így néztem ki, ám ha a kabát vastag övét kioldom, alatta több minden is megmutatkozik. Méteres hosszúsággal vonja magára a figyelmet a kötött, élénkvörös szál. Orromra húzva, gondosan körbe tekerve nyakam körül biztosítottam a kíváncsiskodó szemek elől mivoltom takarását. Néhány aprósegédeszköz, mint álkulcs, egy tökéletesen éles kés, a tipikus kihajtható, régimódi és szintén tökéletes vágást biztosító borotva, valamint kötél és kampó kapott helyet nálam. Jobbomnál a kabát ujjába rejtve, csuklómhoz lapulva szikémet rejtettem és ezzel tökéletesítettem a modern és mégis régről visszatért Hasfelmetsző Jack alakját.
Hideg van ma éjjel. Későre járt, közeledett az éjfél. A kinti hőmérsékletnek megfelelően sűrű köd szállt alá, ezzel jócskán megnehezítve a látásviszonyokat. Határozottan sétáltam végig az utcákat járó néhány lélek között. Váratlanul, hirtelen léptem oldalra és ezzel egy időben befordultam a sikátorba. Felsiettem a két panel között húzódó egyik tűzlépcsőn, egyenesen az ötödik emeletre. Óvatosan kinyitottam az ablakot, feltoltam és bemásztam rajta. Nem csuktam be, engedtem a csípős szél játékosságának, mellyel belekapott a hosszú, fehér függönybe. Senki sem volt itthon, így szívem a gyilkosság hiányából fakadó üres békében dobogott. Semmi izgalom, semmi rizikó. Gondoltam elsőre, miközben felforgattam a hálószoba fiókjait. Kiborogattam tartalmukat, míg meg nem leltem a fehérnemű és lepedő közé rejtett aprócska aranykulcsot. Ezzel kezemben indultam el egy másik helyiségbe. Egyszerű, fabútorzattal rendelkezett a dolgozószoba. Hevesen húzogattam ki a fiókjait, kutattam a papírok kupacában, míg az egyik megakadt. Sálam alatt vékony, aljas mosollyá húzódtak ajkaim. Épp helyére tettem a kulcsot, mikor valaki nagy hangzavar kíséretében berontott a bejárati ajtón. Ugyan nem volt riasztó, ami megszólaljon, biztos vagyok benne, a szomszédok felfigyeltek rá. Füleimet egy lény hangja üti meg, ami példámat követve elrejtőzött. Nem láttam, azzal törődtem, hogy jómagam a szoba hatalmas, ember méretű szekrényébe rejtőzzek. A lécek között pedig kilessek. Némán hallgatóztam. Egy nő is követte a lényt és a háromnegyedére duzzadt hold fényében keresni kezdték egymást. Tekintetem a zárban hagyott kulcsra emeltem. Csak remélhetem, hogy a nő – aki minden bizonnyal vadász vagy legalábbis ellenlábasa az elsőnek – nem itt fogja keresni és lesz olyan ostoba, ne vegye észre az apró, csillogó, arany kulcsot. Kár lenne érte… A lény hova bújhatott? A konyha felől csörömpölés szűrődött át ebbe a helyiségbe, még a nő érkezése előtt. Ott lenne? Vagy egészen másutt?
De, a legfontosabb; ki találja meg előbb a másikat?



music for enjoy this 535 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×

pokolkutya: a pokol takarítója, a nemeton munkása

Szomb. Ápr. 15, 2017 6:49 pm




Ava & Kai
Cursed destiny
Baszki. De most nagyon. Sok hülyeségben vettem részt már, de az biztos, hogy néha nem az agyamért lopnak el. Ezer százalék, ahogy ma este is, mikor éppen egy dicloinussal néztem farkasszemet. Ez hagyján addig, míg el nem indultam vadászni. Más volt az eredeti célpontom, de a baj csőstül jön, tartja a mondás, és felhergeltem ezt az izét. Hozzá nem elég a gyorsaság, és az erő, amit a pokolkutya által használtam, hiszen telekinetikus képességével azonnal képes volt méterekkel elhajítani.
Morgás tört fel torkomból, egyértelműen nem én voltam, csak a blöki bennem néha nem bír magával, és nem nézi jó szemmel, ha egy természetfelettinek esem… Éreztem, ahogy tudatomnak feszült, és próbált kitörni, mire csak meginogtam. A fejfájás… ez a poklom, talán ezt és az emlékezet vesztést tartom a legrosszabbnak, hogy ezzel a szörnyeteggel együtt kell élnem, egy testben kell élnem.
Íjam után próbáltam nyúlni, de az csak arrébb repült. Oh, hogy fordulna fel helyben. Füleltem, hogy mit hallok meg, hátha a láthatatlan karokat a levegőben, de csak újabban errébb csúsztam. Mikor már nagyon távol kerültem a fenevadtól, bár ez erős jelző egy szarvasos emberre, az megpróbált kereket oldani, így egy közeli házba rontott be.
- Oh, csak szeretnéd – álltam fel, és íjamat megszerezve én is berontottam a házba. Mélyen szívtam be a levegőt, hátha bármilyen nyomot is meghallok, megérzek. Siker, lábdobogás a lépcsőn, mire utána kezdtem futni, és valahol az ötödik emelet környékén az egyik házba hirtelen bevágódott. Jó magam pedig utána. Orromat kesernyés illat töltötte meg, valószínűleg nem rég takaríthattak. Hallgatózni kezdtem újra, ahogy beljebb léptem a lakásba. Szemem azonnal alkalmazkodott, míg volt mire összpontosítanom, fejfájásom elmúlt, de most… ajkamat beharapva ráncoltam a homlokomat. Újabb hullámvasútat idézett elő bennem, ahogy próbált megállítani, hogy természetfölöttit ne öljek meg. Általában, ez azzal jár, ha nem akarja átvenni ténylegesen a hatalmat tudatom felett, hogy az erejének egy részét is megvonja. Megint csak ember, juhééééé…. picsába, kevesebb esélyem lett így a lény ellen, ahogy tompább lett a hallásom, és kezemet húzta le az íj.
Macskákat megbotránkoztató módon lépdeltem nesztelenül a bakancsban, ahogy kerestem ellenfelemet. Elbújni nem tud örökké tőlem, egyszer csak egymásba botlunk. Figyeltem a holdat, hogy merre minként veti fényét, hogy kihasználhassam az árnyékokat. Egy oldalsó szobát néztem ki magamnak, ami aztán mint kiderült a dolgozószobának felelt meg. Ide nem lehetett ideje elbújni, hallottam volna, ahogy kinyitja a szekrényt. Az asztalhoz mentem, bár feleslegesen, mögötte nem bújt meg az illető. Azonban figyelmemet elvonta a fiókos részleg. Nem pontosan visszahúzott fiókok, és az egyikben egy kulcs, mely élénken fénylett. Mi fene?
Ekkor a csörömpölés viszont elterelte figyelmemet, meg van a kis dög. Azonnal felajzottam az íjamat és, a konyha felé vetettem magamat. A kulcs már nem is érdekelt, majd maximum visszafelé megnézem. Ahogy benyitottam, már az ajtóban éreztem a lökést, mely a falnak vágott. Az isteni, hány keze van ennek? Az íjat nem engedtem, és a húrt kifeszítve lőttem. A nyíl testébe vágódott, azonban semmilyen fontos szervet nem ért. De ezzel lett alkalmam közelebb kerülni végre hozzá, mert távolról valóban semmi esélyem sem volt. De mielőtt szarvához nyúlhattam volna, a férfi csak felsikoltott, majd én újra a levegőben érezhettem magamat. A konyhás szekrénynek vágódtam, az üveg benne szilánkosra tört és rám ömlött, ahogy talajt fogtam. Ilyen nincs… már kezdett mindenem fájni, de legrosszabb még mindig a fejem volt. A lüktetés, ahogy a pokolkutya próbált rávenni, hogy ne tegyem azt, amit. A pech az, ha én meghalok, neki új testet kell keresnie, és ahogy láttam egészen megszeretett engem, mert eddig életben voltam…



× szavak száma: 667 × megjegyzés:Ehj, szólj, ha gond van Very Happy × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
the sweet uncle doctor ☠

boszorkánymester: varázslatok gyermeke, szíve fehér vagy fekete

Szomb. Ápr. 15, 2017 9:15 pm








First clue



Fokozatosan nő a bennem lévő feszültség, miként hallgatózó füleim megcsapják a nő érkezésének hangjai. A réseken keresztül megpillantom az asztalhoz egyre közeledő vadászt. Kétség sem fér hozzá. Szinte érzem testem egyre forrósodó hőjét, ahogy a holdfényben csillogó arany kulcsocska megragadja tekintetét. Kezeim ökölbe szorítom, idegeim pattanásig feszülnek, majd ellazulnak. Az ismeretlen nőt megzavarja prédájának morajlása. A visszatartott levegőt lassan és halkan fújom ki tüdőmből. Tenyeremet finoman a szekrény ajtajára helyezem s óvatosan kinyitom. Kilépek az általam felborogatott szobába, ismét a fiókos asztalhoz lépek. Kesztyűs kezem közt kattan a zár én pedig megpillantom a fiók mélyére rejtett vastag dossziét, benne a kellő papírokkal. Úgy tudom, itt egy magánnyomozó lakik, aki most is épp megfigyel valakit. Azt hihette, ezen a környéken jól el van rejtve menedéke és ezért nem foglalkozott a megfelelő biztonsági rendszer kiépítésével. Szerencsémre.
Kioldom a kabátom tartó övet és belső zsebébe süllyesztem ittlétem okát. Hallom a heves küzdelem zaját, így magára hagyva a két harcoló felet határozott léptekkel elindulok a dolgozószobát, a konyhát és a hálószobát, valamint minden egyéb helyiséget összekötő keskeny, alig másfél méter széles folyosó felé, melynek végében ott áll ama nyitott ablak, amin bejöttem. Mielőtt befordulnék a járatra, egy hatalmas csörömpölés töri meg a párbaj monoton zaját. A férfi elszalad előttem, átvág egy másik szobán, majd egyenesen ki ront a bejárati ajtón és lelécel. Jómagam ezen idő alatt kilépek a már említett folyosóra, a lény után nézek. Szemeim, melyek alulról és felülről is körbetakar vagy a sál vagy a hatalmas kalap, mintha egy szarv párt vélne felfedezni. Ám, csodálkozni már nincs sok esélyem, azon nyomban utána siet a vadászlány, aki lendületében és haragjában telve egyenesen nekem ront. Együtt borulunk el, de nem a megszokott módon. Fellökve én egyszerűen az oldalamra vágódom, míg a kabátomból kihullva szerte-széjjel szállnak a dossziéból kiesett papírok. Közöttük egy fekete-fehér fénykép, melyen egy boldog pár látható az ő édes, apró, alig fél éves kislányukkal. Látom, a tőlem közel két, legfeljebb három méterre esett fiatal nő tekintetét, amin megakadnak a családon. Valami van a nézésében, de nincs időm azon gondolkodni, ismeri-e őket vagy sem. Sietősre fogom a dolgom, megpróbálom a lehető leggyorsabban összeszedni a szétrepült papírokat, melyek számomra sokkal lényegesebbek annál a bizonyos képnél.



music for enjoy this 361 words
here must be the end of my post 00

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×

pokolkutya: a pokol takarítója, a nemeton munkása

Szomb. Ápr. 15, 2017 10:31 pm




Ava & Kai
Cursed destiny
A végzet vagy sem, nem is tudom, hogy mit mondjak igazán, mert az est csak egyre rosszabbá vált. Egy dolog, hogy az ellenfelem kezdett fölém kerekedni, noha akkor is felálltam. Mindig is felállta, ha laposra vertek is, volt akkora akaratom, hogy amíg el nem vesztem a lábam, én felállok. Ez most sem volt másképp, éreztem a tompa sajgást tagjaimban, agyam már zsongott a gondolatoktól és blökitől, aki nem tudta eldönteni, hogy mit is akar pontosan. Engem életben tartani vagy megvédeni a férfit… a nagy dilemma ott volt előtte, amivel én nem tudtam foglalkozni. Újra, és újra felkeltem, támadásba lendültem, ütöttem, ha kellően közel tudtam férkőzni hozzá.
Fájdalmasan nyögtem egyet, ahogy reccsent alattam az asztal és az eddig is rumlis konyha most már úgy nézett ki, mintha egy bomba robbant volna fel. Az ellenfelem kihasználta az alkalamat és azonnal kereket próbált oldani.
- Dehogy menekülsz – mormogtam, ahogy mély levegőt vettem és utána rohantam, azonban idegen alak került elém, mire megállhattam volna, addigra nekiütköztem és egyensúlyomat vesztettem. Mi a franc? Ki ez? És hogy kerül ide? Hasra fordultam, abból tornásztam fel magam négykézlábra, hogy tovább rohanjak, nekem még el kell kapnom a dicloniust. Azonban, a papírok tömegében egy képet láttam meg, a látóterem szélén volt, mégis azonnal kiszúrtam, és mintha az időben utaztam volna egyet. Eszembe jutott egy széles mosoly, az ölelő karok, akik védelmet adtak, a bíztató szavak, amik iskolára sarkalltak, a vidám szemek, melyben megnyugvást találtam, egy női hang, akihez bármikor fordulhattam, egy erős férfi kéz, aki tanított vadászatra… a múlt szilánkjai erőtejesen bukkantak felszínre, lelkem tavát ezzel felkorbácsolták. Az érzelmek sokasága vonult végig arcomon, és az ellenfelemet már el is felejtettem. Réveteg tekintettel néztem az ismeretlenre, hogy mégis, hogy került ez hozzá? Mit keres nála? Ezen még én is ott voltam, boldog piciként, amikor még semmi sem árnyékolta be az életemet. Hogy a picsába került ez hozzá? Mégis miért? Felmértem az idegent, aki nagy kabátba olt öltözve, és az arca szinte el volt takarva, csak a szeme látszott ki a kalap és a sál között. Sötét íriszek, amik azonnal a retinámba égtek. Lassú képkockákban fogtam fel, ahogy feláll és gyűjti össze a lapokat. Mit csinál? Miért?
- Nem – háborodtam fel, hangomban erőteljes morgás érződött, ahogy a kép után kaptam, pedig a férfi azért nem is nyúlt. Pillanatok alatt ócsúdtam fel a borzalomból, mely áthajtott a szívemen… legalább kétszer. Tönkretett újra. Az eddig erős pajzsom a világ ellen hirtelen megrepedezett, félő volt, hogy bármikor össze is törik, és akkor nincs, ami engem megvédjen a tekintetek, vélemények elől…
- Hogy került ez hozzád? – gáncsoltam ki a férfit, ahogy próbáltam fölé tornyosulni, és csak az elmémben lévő morajlásra kezdtem el kapizsgálni, hogy valószínűleg nem egy egyszerű emberrel van dolgom, mert a blöki máris védelmi ösztönt akart bennem ébreszteni. – Mégis, hogy került ez hozzád? – förmedtem rá, és kiütöttem a lapokat a kezéből, hogy közelebb férközhetve megüssem, vagy valami, hogy a dühömnek engedjek. Az érzelmekkel hadilábon álltam anyámék temetése óta, ez most meg is látszott, ahogy egy összetört lelkű nő próbált ösztönből, nem pedig taktikából támadni a boszorkánymesterre.



× szavak száma: 615 × megjegyzés:Ehj, szólj, ha gond van Very Happy × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
the sweet uncle doctor ☠

boszorkánymester: varázslatok gyermeke, szíve fehér vagy fekete

Vas. Ápr. 16, 2017 1:12 pm








First clue



Nem foglalkozhattam a nővel vagy azzal a férfival, aki előttem szaladt el. Egyetlen vezérelt csupán és az a dosszié, valamint annak lehetőleg teljes tartalmának az ellopása ebből a házból, mégpedig olyan gyorsan, amennyire az lehetséges. Egy egyszerű, gondtalan estének indult. Megbújva az árnyak között, vérontás nélkül. Most mégis, nem mintha bánnám, de olybá’ tűnik meg kell szabadulnom ettől a nőtől. Vagy így, vagy úgy. Felé nem érzek gyűlöletet, nem is néz ki prostituáltnak, így a boldog tudatlanságában és önnön kérdései émelyítő feketeségében hagyva leléphetnék a tetthelyről. Szándékomban is áll elmenni, már rég a csípős hidegben kellene gyalogolnom, a köd lepte utcán, eltűnve az árnyak között. A lehető leggyorsabban állok talpra, nem foglalkozva azzal, milyen sorrendben vagy gyűrődésmentesen-e kotrom össze kesztyűs ujjaimmal a lapokat, az a fontos, mielőbb meglegyen az összes darab és eltűnhessek. Nem ellenségem a nő, mégis nekem ront egy számomra ismeretlen okból kifolyólag. Saját dolgom olyannyira leköti figyelmem, hogy a rám rontó vadásznak sikerült fellöknie. Ülő pozícióban vágódik hátam a folyosó falának. Tekintetünk találkozik a félhomályban.
Szavait nem tudom hova tenni, ám őszintén szólva nem is érdekel mi baja lehet azzal a fényképpel. Amíg ő kiüti kezeim közül a már összeszedett dokumentumokat, én kihasználom a kínálkozó lehetőséget és ökölbe szorított kézzel egy erőteljes ütést viszek be neki, majd két kézzel lököm le magamról. Gyorsan mozogva állok fel, ismételten lábaimra nehezedek, míg kabátom alól előveszem a borotva éles vadászkésemet. Támadó pozíciót veszek fel, majd neki rontok. Már annak idején is tudtam, egyszer el fog jönni az ideje annak, amikor az egyszerű, félelemmel telt szívű halandókon túl valaki képzettebb, bátrabb ellenféllel is szembe kell néznem. Elővigyázatosságból, valamint orvosi szemmel is megvizsgálva néhány közelharci fogást, gondosan elsajátítottam. Alkatom lehetővé teszi a gyors, fürge mozgást. Rétegzett, vastag ruházatom megvéd a közelharci fegyverek és ütések által okozott sérülésektől, jócskán tompítanak, felfognak, melyek következtében egy nálamnál erősebb fizikumú ellenféllel szemben is helytállok. Már megemlítenem sem kellene ezek után, hogy eme törékeny vadászlány nem sokat ér a maga erejével. De, érezem, hogy valami többről van szó esetében, ami nyugtalanítólag hat rám. Mindemellett, jobb minél kevesebb nyomot hagyni a lakás tulajdonosa számára. Éppen ezért, mielőbb harcképtelenné kell tegyem, vagy így vagy úgy, de el kell tűnnöm innen és nem üres kézzel.
Egy jól célzott, kellően erős ütés a mellkasára és nem fog tudni egyhamar felkelni a padlóról. A tüdejéből kiszökő levegő okozta lélegzetvételre és túlélésre sarkalló biológia mechanizmus hatására olyan sokkban lesz, ami néhány percig önkénytelenül is visszatartja. Természetfeletti regenerálódás ide vagy oda, nem számít. Mivel egy nálam alacsonybab, törékenyebb testű személyről van szó, ha túlzásba esek, eltörik a csont és a beeső lehetséges szilánk beleállhat a szívébe. Megölheti. Szerencsére, nem ez az egyetlen módja a semlegesítésének. Van… biztonságosabb megoldás is, de ahhoz még közelebb kellene férkőznöm hozzá. Ezzel az erővel a legkönnyebb út a torkának elvágása lenne. Hmm… vajon mennyire jó orgyilkos?
Jobbomban tartottam a kést. Lesújtottam vele, kivédte, noha támadó mozdulataim sorát ezzel nem akasztotta meg. Mindkettőnknek két keze van. Gyors volt. Sikerült többször megüssön, mindhiába. Néhány támadást kivédett, párat elszenvedett. Néhányszor, nem túl mélyen ugyan, de sikeresen megvágtam végtagjait. Nem tűnt úgy, mintha ez zavarná. Ha jól vettem ki, le sem lassította. Abból a fajtából való volt, akit nem könnyű térdre kényszeríteni. Küzd és ezt értékelem benne. A rossz hír az, hogy én sem fogom feladni. Így keringőztünk a lakás folyosóján, leverve néhány képet a falról, míg varázserőmet bevetve a nyitott ablakon keresztül be nem hívtam a sűrű, kinti ködfelhőt. A látási viszonyaink jelentősen romlottak. Sikeresen sűrítettem rajta, emiatt nem lehetett egy, másfél méternél messzebb látni. Fehér felhő gomolygott az épületben, mely számomra tökéletes rejtekhelyet jelentett. Mindketten elvesztünk a természetben, melyet a hatalmas égitest kintről beszűrődő fénye világított meg. Itt az ideje, hogy meglepve a nőt kiüssem arra fél percre, nincs szükségem több időre, amíg összekapkodom a dosszié tartalmát, kabátomba süllyesztem és az ablakon távozva eltűnök az éjszakában. Amint kiérek a tűzlépcsőre, nyomom bottal ütheti, esélye nem lesz megtalálni. De, addig, még el kell jutni valamilyen módon.



music for enjoy this 654 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×

pokolkutya: a pokol takarítója, a nemeton munkása

Hétf. Ápr. 17, 2017 7:41 pm




Ava & Kai
Cursed destiny
Kimondottan üresnek érzem magam, ahogy az adrenalin száguldozik az ereimben. Ösztönszerű mozdulataim, melyek évek alatt ívódtak testembe, elmémbe az edzések alatt, a blöki ereje nélkül is elég hatásosak. El kéne neveznem a kutyust, de őszintén szólva, képtelen vagyok, olyan, mintha én lennék, csak jó pár árnyalattal sötétebb mivoltom. Önmagamat pedig nem nevezem el…
Újra az ellenfelemre koncentráltam, akiről nem tudtam lerántani a kalapot, vagy a sálat. Meg kellett hagyni, nem harcolt rosszul, ami már bőven elég ok volt amellett, hogy természetfeletti, hogy megölhessem, már pedig innen nem fog egykönnyen kijutni.
Kiserkent vörös vérem, ahol végigvonult késének éle, de nem fájt, vagy csak én nem éreztem még meg a tomboló adrenalintól. Nem engedhettem meg magamnak, hogy elszaporodjanak rajtam, különben lassan olyan ért fog eltalálni rajtam, ami nem jelent jót. Vajon ki a fene ez? Minek neki a dosszié és a szüleim képe? Mi közöm van nekem hozzá? Vagy ő neki a vadászokhoz?
De nem kellett sokáig elmélkednem, hogy mi ő, mikor az ablakon beáramlott a köd. Boszorkányvadász… ügyes, azonnal elvesztettem tájékozódási képességemet, félő, hogy el fog menekülni, aminek nem örülnék, úgyhogy sűrű pislogások közepette fordultam jobbra-ballra egyaránt, nehogy meg tudjon támadni véletlenszerűen. De a köd egyre csak sűrűsödött, mintha már meg is lehetett volna fogni, ahogy a hőmérséklet is azonnal leesett, és megborzongtam a hűvösbe. Magamban elnyomtam egy szitokáradatot, csakhogy gerincem mentén végigborzongtam. Oh, drága pokolfajzatom ébredezik? Sosem tudtam a szörnyikén kiigazodni, de ő jobban tudta egyes esetekben, hogy mi merre, hány méter. Mélyen szívtam be a levegőt, miközben érzékszerveim újra kiélesedtek. A hangok erősebbek lettek, látásommal jobban beleláttam a ködbe, és szaglásommal éreztem, hogy mozog valami tőlem nem messze, furcsa, régies illat… nem is tudnám megmondani, hogy pontosan mi: kellemes, de furcsa. Ezer hála, blöki! Utolsó pillanatban hajoltam ki az ütés útjából, mely fejre ment volna, és ha eltalált volna, biztosan össze is esem, ide vagy oda a természetfeletti erő. Igazán rafinált egy ellenfél, de ő sem tudja, hogy ki az igazi ellenfele.
Én sem akartam mást, csak hogy valahogy talajra kerítsem és jól irányzott ütéssel, rúgással, anyámkínjával, de eszméletét vesztse, hogy el tudjunk majd beszélgetni egy picit, mert lenne miről. Legalábbis én biztosan addig társalognék vele, míg mindent meg nem tudtam, ha kell kellő módszerekkel is…
Morgás tört fel a torkomból, ahogy a kés végigszántotta az alkaromat, ahogy kivédtem az ütést. Nah, ezt már kezdtem érezni, és saját vérem vasas illata… az állatias ösztönök… ilyenkor nem vagyok büszke (máskor sem), hogy egy kutya van megbújva bennem. Újabban csak a ködbe rúgtam bele, így újabb mély levegő és elkezdtem fülelni, hogy merre is kóricál a nem örömmel látott vendég.
- Kuss legyen már – bukott ki belőlem, ahogy belső énemmel is kommunikáltam, vagyis aszerűt folytattam le. Papírra tapostam, amivel jómagamat is elárultam, és már láttam a lendülő kart magam felé, amit tovább löktem, mielőtt még fájdalmasan belém szúrja a kést.
Fordultam utána, hogy kirúgjam a fegyvert, megragadjam az ismeretlent, és én mondhassam meg mi lesz tovább. Boszorkánymester ide vagy oda, nem győzhet le. Nem engedem, hogy legyőzzön, ha ehhez halál közeli állapotba is kell, hogy engedjem. Jól irányzott rúgást kéne mérnem karjára, hogy a csont is belereccsenjen, az kellően blokkolná annyi időre, hogy a közelébe férkőzhessek, és harcképtelenné tegyem egy fejre mért ütéssel, vagy olyan pontra, ahol sok az idegvégződés, bár annak nagyon kevés az esélye, hogy pont eltalálnám. Utána csak idők kérdése, no meg persze erősen át kell kutatnom, hogy nincs nála semmilyen más tárgy, amibe mágiát rejthet, vajon hány éves? Mert ahogy nézem nem éppen mai csirke, ahhoz túl könnyen hozta be a ködöt, vajon mit tud még? Nem hinném, hogy jó lenne megtudni… de első, hogy harcképtelenné tegyem… Fordultam is, hogy az elképzelt terv alapján haladjak, bármennyire is fájt az alkarom és csöpögött a vérem a padlóra a folyosón.



× szavak száma: 728 × megjegyzés: - × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
the sweet uncle doctor ☠

boszorkánymester: varázslatok gyermeke, szíve fehér vagy fekete

Hétf. Máj. 01, 2017 2:05 pm








First clue



Sorozatos ütések, apró szünetek. Ez jellemezte kis párharcunkat. Méltó ellenfelet láttam benne, ami megmosolyogtatott. A világ sokat változott, míg én szinte semmit sem. Minden egyes új dologhoz, találmányhoz és a társadalom nézőpontjához is hozzá kell még szoknom. Vagy, legalább megismerni és úgy tenni, mintha részese lennék a mai középkorúak körének. Ugyanis, szememben a nők nem egyelőek, nem is lehetnek azok a férfiakkal. Igen, vannak közöttük olyanok, mindig léteztek a történelem során kivételes egyedek, akik ehhez a nőhöz hasonlóan elsajátították a harcművészet apró fogásait, de ez még nem ad okot arra, hogy mindnyájukat férfiként kezeljem. Vadászok és harcosok, kivételes csoportok, így a világunk… romlottabb, mint volt. Letűnt a társadalom ama része, mely egykor a férfi jelzőt viselte és hitvány férgekké lett. Kinézve az ablakon csak őket látom, azokat a visszataszító, puhány és undorító lényeket, akik önmaguk ellátására sem képesek…
Felemeltem alkarom és kivédtem az ütést, melyet rám mért, majd egy körkörös mozdulattal megragadtam a csuklóját és elrántottam a fal felé. Többször próbálkozott a sálam, vagy a kalapom elvételével, hogy elméjébe égesse az arcomat, de ezt nem engedhetem meg neki. Kerüljék bármibe, nem lepleződhetek le. Megállok a folyosón, felé fordulok s ellepem a kinti köddel a folyosót. Sűrű, a hold fényétől fehéren világító felhő, melyben a légzés és a látás is nehéz. Tájékozódni még inkább. Én viselek „maszkot”, de ő nem. Kíváncsi leszek rá, meddig bírja, addig is, kisebb szakaszokban lepem meg. Minden egyes alkalommal csupán néhány másodpercig fedem fel előtte tartózkodási helyemet, amíg néhány mozdulat erejéig összevethetjük erőnket. Réteges viseletem jelentősen tompítja támadásait és az éjszaka hidegétől is megóv, a sálam segít a légzésben, szemem pedig ugyan nem jobb, mint egy halandóé, ám számomra nem idegen eme környezet. A viktoriánus London esti utcáit gyakorta lepte el ehhez hasonló köd. Ott még a városi bűz is hátrányt jelentett a kifinomultabb érzékekkel bírók esetében.
Harcunk egyik szünetében hol ide, hol oda jártam a lakás szűk folyosóján. Beléptem az egyik tiszta szobába, hogy annak másik ajtaján kilépve a nő mögé kerüljek. Szinte keringőztem vele. Próbálgattam érzékeit, csalogattam, cserkésztem, mint jó vadmacska teszi azt prédájával. Majd lesújtottam rá, hogy utána visszatérjek a köd fátyla mögé. Tájékozódásának hirtelen javulása és váratlanul, a csendet megtörő hangos szavainak hála igen erős gyanúm támadt arról miféle lény is lehet ő. A vastag, vörös szál alatt széles mosollyá húzódtak ajakaim, majd hátrálni kezdtem. Láttam, itt volt szinte előttem, csak el kellett volna vágni a torkát, de nem tettem. Visszahúzódtam a természet adta fedezék mögé. Kivártam… némán, csendesen figyeltem, míg a ránk ülepedő zajmentességet ő meg nem zavarta. Egyenesen a nekem szükséges iratok egyike adta meg magát neki, ami cselekvésre ösztönzött. Nem hagyhatom itt éppen azt, amiért jöttem. Bár, egyáltalán nem így terveztem, ha belehalok is, de összeszedem őket és eljuttatom annak a férfinak. Még ha ehhez meg is kell ölnöm ezt a nőt. Nem állt szándékomban, de ha valaki hátráltat a munkában, nem fogok jót állni magamért. Csak egy újabb rovátka lesz az áldozataim listáján, semmi több.
Lesújtok, kivédi s lendületem visz tovább. A padlóra kerülök, amit az ifjú vadász ki is akar használni, csakhogy varázstudó vagyok, nem pedig egy hétköznapi sorozatgyilkos és tolvaj. Mágiát használva, mint egy láthatatlan kar húz engem hátrébb, majd emel fel, hogy talpra állhassak. Ezzel az ismeretlen nő elvéti támadását, jó magam neki ronthatok. Előcsúszik a kabátom ujjából az éles szike, felé vágok vele, amint közel kerülök hozzá. Forgok a tengelyem körül és lábam lendítve gyomorszájon rúgom. Háta vetődésével kell befejeződjön a mozdulatsorom, ám nem becsülhetem alá. Hiába mozgok gyorsan, meglehetősen kimagasló reflexekkel, előfordulhat, hogy képes lesz tenni ellenem valamit, ám az is meglehet – amire eleve több esélyt látok – nem kap időben észbe. A kezemmel végzett vágásra ítélt lendítés az orvosi eszközzel kellő figyelemelterelésnek bizonyulhat. Elvégre, senki sem lehet eléggé szemfüles és profi. Ha nem védi ki támadásom, futva elindulok felé, hogy felugorva a padlóról kellően erősen fejbe rúgjam és ezzel kiüssem. Egyéntől függ, mennyi ideig veszítheti eszméletét; néhány perc, fél óra, vagy hosszú órák… Számomra már nem lesz érdekes, mindenképp nyerek annyi időt, hogy eltűnhessek a dokumentumokkal.



music for enjoy this 663 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×

pokolkutya: a pokol takarítója, a nemeton munkása

Hétf. Máj. 01, 2017 3:17 pm




Ava & Kai
Cursed destiny
Az elején még egész szórakozottnak véltem a dolgot, az elején, most már… ijesztően kezd valami játékba átütni, ami nagyon, de nagyon nem tetszik, mintha csak ő is szórakozna, és nem látja a kellő ellenfelet bennem. Enyhén dühít, ahogy játszik velem, és az egész harc már nem egy csata, vagy erőkifejtés, hanem csak ízlelgetjük a másikat, egymás után perdülünk végig a körökben, mintha csak az egész egy tánc lenne. Már pedig ezt nem akartam, velem ne szórakozzanak. Rendezzük le hamar!
A fallal való találkozás nem volt valami kellemes, ahogy tompa sajgás indult ki a gerincem mentén, és áradt volna szét a tagomban, ha nem zubogott volna véremben az adrenalin, mely most mindent elmosott. Ugyan, holnap, nem lesz valami kellemes a kelés, de az még a jövő zenéje, most viszont még vár rám egy hókuszpókuszos varázsló, akit ideje lenne szólásra bírni. Annyira nem reméltem, hogy teljesen hatástalanítani tudom, de attól még megoldható, hogy a nyelve megeredjen.
A köd pocsék volt, sűrű, nyomasztó és fojtó,mintha csak megült volna a tüdőmben és nem tudnám kifújni. Enyhe zihálás kap el, hogy megmaradjon a levegőbevitelem, különben lassan lemondhatok az oxigén bevitelemről, ami ellátna az ellenállás során. Blökimnek ez kellő figyelmeztetés, no meg persze a vaktában majdnem érő támadások. Ez nem vicc, még ha úgy is tűnt az elején a keringőkkel, itt már ki akart iktatni, ahogy fontos szerveim felé lendült keze, mikor éppen úgy szándékozott, hogy előjön a ködből. Oh, ezer hálám, nem kell keresgélnem…
Kezdett megint fajulni harcunk, ahogy meglepett, és ha valóban nem figyelek, akár a végén halálos ütést mér be rajtam, amit semmiképp sem engedhetek meg magamnak. Mégis honnan volt meg akép? Mire kell neki? Ki kell ugrasztanom valahogy a ködből, mert így kissé le vagyok maradva, még blökinek is köszönhetően, már pedig egy háromfejű szörnyeteggé nem szívesen változnék, egyrészt, mert a természetfelettieket védi, másrészt mert ágyő saját tudat. Pont ezért a kettőért is utálom a bennem megbúvó fenevadot, aki adott esélyt, hogy így éljek tovább, néha felmerült bennem, hogy talán jobb lenne, ha megölt volna, kiszorította volna a tudatomat, mert ez így néha borzalom.
Hol bújdosik? Erősen füleltem, próbáltam légzését, lépéseit kivenni, mivel elég sok réteg ruha volt rajta, így minden mozdulatakor lehet hallani valamennyi hangot. Csak ez tartott életben, csak ennek köszönhetően kerültem ki a támadásait, melyek mint a vészmadár, csaptak le rám.
Papír rezdülés, még ha nem is őt rúgtam meg, de a papírokból valamennyit, ha éppen nem mind, de sikerült kirúgnom keze közül. Áh, itt az ideje kihasználnom ezt! És ezzel kivédem a védekező támadását. Nagyon fontos lehet neki a papír, ahogy nekem az, hogy meséljen, így lerántom a földre, már lépnék mellé, hogy erőteljesen arcon rúgjam, és végre lerántsam azt a kibaszott sálat az arcáról. Vajon ki ez? És miért fontos ennyire ez az ócska álca?
Azonban elrontom, fenébe! Egy káromkodás sorozat fut ki a számon, ahogy a kését hárítom, ezzel éles fájdalom vágódik karomba, ahogy a penge megcsúszik a bőrömön. Seb seb hátán… nincs időm ezzel foglalkozni, gyorsan kellett volna észbe kapnom, azonban ahogy fordulok, egyenesen a rúgásának leszek áldozata. Nem bírtam megtartani egyensúlyom, a levegő távozik a szervezetemből, ahogy hátrafelé dőlök el, vagy inkább esek. Támasztanék azonnal, de a karom fáj… így sikeresen összeesek. Legszívesebben a talajon maradnék, egy pillanatra hívogató, hogy hagyjam elfutni, de az nem én lennék. Nem fog ez az ádáz idióta hülyét csinálni belőlem. Nem is érdekel, hogy a pokol állatka bennem próbál megállítani, erőteljesen merülök el az erőben, amit képes nekem nyújtani, hogy ezzel földre terítsem ellenfelemet. Állatias morgás tör fel torkomból, ahogy oldalra kapom a fejemet, és látom, hogy ki fog törni a ködből. Ő felém fut, én pedig a földön, még a hülye is kapizsgálja, hogy milyen kimenetel lesz ebből. Oldalra gördülök, mielőtt csapást mérne, noha vállamat így is éri, de fájdalmon kívül semmi sem. Nem emberi reflexxel kapok utána, nehogy tovább tudjon futni, nehogy el tudjon menekülni, amúgy is… a papírok még a földön vannak tudtommal. Már pedig, ha eddig küzdött érte, csak nagyon nyomós oka lehet arra, hogy itt hagyja. Elkapva a lábát, rántom, hogy ne tudjon tovább menni, be kell hoznom a lemaradásom, és meg kell tudnom, hogy mégis ki rejtőzik az átkozott sál mögött. Először a földre szándékozom teríteni, hogy onnan haladjunk tovább a remélhetőleg általam kijelölt mezsgyén. Elkapom a kést szorító csuklóját, mielőtt még belevágna a kezembe újra.
Borzongás fut végig gerincem mentén, mintha számomra a hőmérséklet 10szeresére ugrott volna meg. Nem, nem neeeem. Nem most! Akkor is erősen tartom, koncentrálok, hogy ne üssön ki belőlem a tűz, mert az egyenlő azzal, hogy nem sokára elvesztem az eszméletemet, és blöki lerendezi helyettem az egészet, ami azzal egyenlő, hogy fut a varázsló. Érintésem forró és perzselő, ahogy újabb ütéseket mérek rá. Nem kell, hogy arcba, elég olyan pontokat, ami nem kellemes.
- Honnan vannak a papírok? Mire kellenek neked? – tör fel torkomból karcos hangon a kérdés.




× szavak száma: 908 × megjegyzés: - × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
the sweet uncle doctor ☠

boszorkánymester: varázslatok gyermeke, szíve fehér vagy fekete

Kedd. Jún. 13, 2017 4:17 pm








First clue



Mindig akad olyan pillanat az életben, amikor tanulunk valami újat, vagy éppen megismerkedünk egy olyan lénnyel, akivel azelőtt soha nem volt dolgod. A múlt nyomomban. Részemet képezi és semmilyen úton-módon le nem mondanék róla. Szükségem van rá, kell nekem! Az idők során lényemmé vált és már semmi esetre sem szabadulnék meg tőle. Jack… Rég elveszettnek hitték, de nem tűnt el örökre. Csupán, találkozott valakivel, akiről egykoron mindössze hallomásból értesült s most; most ismételten összefutott valakivel, vagy inkább valamivel, melyről szintúgy csupán híreken keresztül értesült. S ez… megnyugtató volt. Kifejezetten élveztem az ifjúval való táncot, melyet nem a klasszikus értelemben kell venni, és a gondolat, hogy a benne lévő szörnyeteg által biztonságban vagyok – nem az alfelem védett helyzete, hanem a nő önnönmagával való viszálya, hadakozása – még inkább növelte az este emlékezetessé és szórakoztatóvá varázsolását.
Egyik támadás a másik után. Egyik blokkolás követte az utána lévőt, mígnem a köd hidege találkozott a nő perzselő lényével, ezáltal újabb, sűrű gőz keletkezett. Homályosabb és fojtóbb, mint előtte. Tapasztaltak voltunk mindketten. Nem az első komolyabb harcunkat vívtuk, ami kiegyenlítette az esélyeket, függetlenül attól, hogy valójában nem álltunk azonos szinten. Egyszerűen nem használhattuk ki teljesen mindazt, amitől még ennél is jobbakká válhatnánk. Különösen úgy, hogy mindketten más terepen vagyunk erősebbek, gyorsabbak, hatékonyabbak. Noha, a látási viszonyok nekem kedveztek és elidézték a régi viktoriánus London utcáit, a már korábban kialakult testhelyzet lehetővé tette ifjú vadászkám számára a beszédet. Hiábavaló volt minden kérdés, minden egyes kiejtett szó és elfecsérelt pillanat. Nem állt szándékomban megszólalni, legfőképpen válaszolni. Minden, amiért idejöttem, mely a lakás ablakán való behatolást ösztökélte, az néhány teleírt papír volt. Egy dosszié, benne fontos, lényeges dokumentumokkal, melyet nem adhattam át ennek a nőnek, de senki másnak sem. Ezekért jöttem, s miként személyazonosságom, úgy ezek is éppen annyira fontosak számomra, mit nem hagyhatok elveszni.
Fürgébben kell mozogjak, egyszerűen muszáj, különben egész éjjel itt leszünk és a közeledő szirénák hangja olyannyira fel fog erősödni, amit már nem leszünk képesek kontrollálni. A környékbeliek a hirtelen keltett zajokra felfigyeltek. Értesítették a hatóságokat és ez kizökkentett mindkettőnket. Legnagyobb szerencsémre egy új gondolat futott végig elmémben. Mágiát használva törtem meg a félhomályt, s a Hold fényét, valamint a köd anyagi tulajdonságait felhasználva egy erős fényt generáltam, mely olyan hirtelen tört elő, hogy másodpercekre megvakította ellenfelem. Ez volt a célom, mint amikor egy sötét szobából kilépsz az éles és világos napfényre. A szemének fél percbe is beletelik, mire újra foltokat láthat vele és újabb percek, egészen pontosan 3, talán még négy is, mire visszanyeri korábbi látását. Ez elég arra, hogy átvegyem az irányítást. Előveszem kabátom alól a vadászkésemet, melyet egy erős és hirtelen mozdulattal vágok bele a húsba. A penge alsó része egyenes, éles, míg a felső élén egy szakaszon bordázott. Szándékosan szúrtam olyan helyre, ahol létfontosságú szervet nem érek a hasi oldalon. Ellenben, kellően mély és fájdalmas ahhoz, hogy az elvérzés esélye megnövekedjen néhány hirtelen mozdulat következtében. Szabad kezem a nő vállára téve segítek neki késsel a hasában leülni a földre, majd hátát a falnak vetni. Kirántom fegyveremet és önnön tenyerét a sebre nyomom. Miként közel hajolok hozzá, tekintetem találkozik az övével. Biztosra veszem, hogy a szempárt, melynek tulajdonosa én vagyok, az elméjébe égeti annak ellenére, hogy még nem tiszták látási viszonyai. A sűrű, világos köd és a folyosó sötétje csak megnehezíti a dolgot.
Felegyenesedve egyenesen a papírokat kezdem el keresni. Szaporán szedegetem össze őket, majd a dossziéba téve kabátom alá rejtem ittlétem okát. Még egyszer lepillantok a vadászra, sálam és kalapom kerete mögül. A rendőrség most fordulhatott be az utcába, mennem kell. Futásnak eredek, kiugrom az ablakon egyenesen a tűzlépcsőre érkezve.
S bár figyelmetlen voltam és a képet, mely tulajdonképpen szükségtelen számomra, ott hagytam a padlón, alig egy karnyújtásnyira a nőtől, nem akadályoz meg a tétovázás nélküli távozásban. Eltűnök az éjszakában, nyomot nem hagyva magam után csupán egy sebesült leányt, akivel úgy vélem, még összefog hozni a sors keserűen perverz és morbid fintora. Viszlát… Kislány.



music for enjoy this 643 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Something poignant - Avery & Kai
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Thomas "Tom" Avery

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: