• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Hírek


Today at 5:44 pm
☇ Vadnyugati Krónikák

Vendég

Yesterday at 9:10 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Stella & Seth










avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 19.

Tartózkodási hely :
beacon freaky hills ᎒᎒

Foglalkozás :
student ᎒᎒


Hétf. Ápr. 24, 2017 3:54 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb




i am not who you think i am

22. nap. Vagy inkább éjszaka. Egy biztos, ez a 22. szint.
Miért kell nekem folyton felkelnem ilyen embertelen időben? Bár eddig sosem zavart, kivételesen nem volt túl sok kedvem kimászni a puha ágyból és a meleg takaró alól. Túl hosszú volt a napom és csak pihenni szerettem volna. Főleg, mert hosszú idő óta, végre megint jól szórakoztam. Mármint viszonylag jól. Elvoltam. Viszont a vacsorát ugyanúgy egyedül ettem meg a szobámban, ahogy általában. Anyámék mégsem értek haza. Milyen meglepő.
Ahogy sorra lepörgettem a nap eseményeit a fejemben, végül sikerült erőt vennem magamon ahhoz, hogy végre felkeljek. Mit is kell csinálom? Nem emlékszem. Filmet kell néznem? Videót? Beszélgetnem kell valakivel? Ki kell mennem?
Hol a laptopom?
Kérdések sora, választ viszont még hosszú percekig nem kaptam. Nem találtam meg a gépem, pedig esküdni mertem volna, hogy lefekvés előtt mellettem volt. Sőt, egyszer csak elaludtam, pedig épp használtam. Most este nem vettem be nyugtatót, csak úgy elaludtam. Ha boldog vagyok, alszok, mint a bunda. Boldog vagyok? Vagy csak kimerítő volt a nap. Inkább.
Hol a laptopom?!
Szinte az egész szobámat felkutattam, de semmi. Idegesen rontottam ki a szobám ajtaján, miközben felhúztam egy nadrágot, amin a szokás szerint övként hasznosított fehér cipőfűzőt megkötöttem, majd lefelé haladva a lépcsőn felvettem egy pólót is. A pulóveremet sikerült fent hagynom az emeleten, de egyelőre úgysem indultam sehova. A gépem volt az első és legfontosabb. Szerencsére nem kellett sokáig mennem. Ott hevert az étkező asztalon.
Mi a fasz...
Kissé aggódva nyitottam fel a tetejét, és magamban elmondtam egy imát. Csak remélni tudtam, hogy a szüleim nem néztek bele. Így is beletelt egy kis időbe, mire megértettem velük, hogy nincsenek vágyaim az öngyilkosságra. Nem nagyon akartak hinni nekem.
Mikor sikerült megbizonyosodnom róla, hogy biztosan nem láthattak semmit, az aggodalmaim helyét átvette a megkönnyebbültség és a düh. Leginkább az utóbbi. Ha lent van a laptopom, az azt jelenti, hogy már lófasz magánéletem sincs. Aggódnak. Oké, értem. De ne ennyire.
Mielőtt bármit is csináltam volna, felszaladtam a géppel a kezemben, majd hasra vágódtam az ágyon, miközben megnyitottam az f57-es csoportot. Egyből egy üzenet fogadott, semmi extra, csak chateljek valakivel. Semmi kedvem nem volt mások nyomorát hallgatni hajnali fél ötkor, mikor majdnem két óra múlva iskolába kellene készülődnöm. De hát van választásom?
Semmiképp sem akartam otthon maradni, szóval úgy döntöttem, megcélzom a tíz emeleteseket. Már szinte a kedvenc helyemmé vált. Jó a várost nézegetni odafentről, vagy csak háton fekve bámulni a  csillagokat, meg a holdat. Szóval ez hamar eldőlt. De nem voltam túl nyugodt.
Valaki követ?
Gyors mozdulattal fordultam meg, miközben zsebre vágtam a kezeim, de nem láttam semmit, így betudva a képzelgésemnek tovább indultam.
Valaki követ.
Újabb hátra fordulás, miközben megtorpantam. Alaposabban vettem szemügyre mindent. Bokrok. Fák. Házak. Sötét utcák. Néhány parkoló autó. Üresség. Némaság. Árnyékok.
Tovább indultam.
Valaki...
Az helyett, hogy ismét szüneteltettem volna a sétát, csak gyorsítottam a lépteimen, de éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog az izgatottságtól. Sok jót nem hallottam Beacon Hillsről. Legalábbis sok a rejtély. A gimiben elkaptam néhány elsuttogott mondatot. A furcsa esetek. Rejtélyes eltűnések... Lehet, nem volt jó ötlet kijönni.
Mire teljesen bepánikoltam volna, már el is tűntem a háztömb ajtaja mögött. Szerencsére tudtam a posta kódot. Még első nap hallottam épp, és valamiért éreztem, hogy észben kell tartanom.
A tetőre érve kisétáltam a peremre, és csak bámultam le az általában zajos városra. Az időt elnézve már nem kellett sok, hogy az emberek elinduljanak dolgozni.
Elővettem a telefonom és megnyitottam egy beszélgetést, de a válaszüzenetem felénél megálltak az ujjaim, ahogy odalent láttam elsuhanni egy árnyékot. Azt hiszem, a háztömb felé jött.
Jól láttam, hogy valami éles fém csillant a sötétben?
Kicsit hátrébb léptem, hogy odalentről ne láthasson meg senki, a telefonom pedig automatikusan a nadrágom zsebébe csúsztattam, de nem húztam el onnan a kezem, hogy mindél gyorsabban segítséget tudjak hívni, ha szükséges lesz.
Nem tudtam eldönteni, valóban van-e okom félni, vagy a paranoiát is a játék hozza csak ki belőlem. Szóval tényleg ezt tenné az emberekkel ez a hülyeség? Ez az első fázisa a manipulációnak, vagy tényleg hinnem kellene a pletykáknak, és óvatosabbnak lennem?
- Ki van ott? - Kérdeztem, mikor hallottam az ajtó nyitódását a hátam mögül, és azonnal megfordultam, de a sötétben képtelen voltam összreakni magam előtt egy arcot. Minden, amit láttam, pusztán csak egy emberi alak volt.
Minden szar filmben így kezdődnek a gyilkosságok...

©








it comes in waves, i close my eyes
hold my breath and let it bury me.



A hozzászólást Seth Bailey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 2:28 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

❖ THERE'S ALWAYS A WILD SIDE

❖ TO AN INNOCENT FACE


Join date :
2016. Dec. 06.

Tartózkodási hely :
❖ beacon hills ❖

Foglalkozás :
❖ being memorable ❖


Csüt. Jún. 08, 2017 11:33 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Seth & Stella
Sometimes hunting is the only thing that makes sense

Kezdtek egyenesbe jönni a dolgaid. Lassan pedig sikerül teljesen felvenned azt az életritmust, amilyen régen volt. Rájöttél hogyan hangold össze a sulit a barátokkal és a vadászattal, ami könnyen ment, tekintve, hogy eddig nem igazán foglalkoztál a vadászattal, mióta újra ebben a városban voltál. Sok dolog jött közbe, amiért ezt eddig hanyagolnod kellett. Ott volt például az a tény, hogy senki sem emlékezett rád, bár szerencsére emiatt már nem kellett, hogy fájjon a fejed, azóta újra ott éltél mindenki emlékeiben, ha akarták, ha nem. Aztán ezen kívül még itt volt a suli is. Sok volt a pótolni való, amit azóta nagyjából sikerült már behoznod. Aztán mindezek tetejében ott volt még Ash. Életed - mondhatni - legnagyobb problémája. Te pedig egyszerűen nem bírtad túl tenni magadat rajta. Még mindig fájt, ahogyan a múltkor elváltatok, ahogy beszélt veled, ahogy rád nézett... A legjobban viszont az fájt, hogy már nem tudtad ki ő. Nem ismerted többé azt a fiút, aki úgy nézett ki, úgy beszélt és úgy mozgott, mint ő, bárki legyen is most, csak egy olcsó utánzata önmagának.
Ez, és minden más, ami a visszatérésed követte, nagy nyomást gyakorolt rád. Szükséged volt valamire, ami kikapcsol, ami eltereli a gondolataidat. Ez nap közben persze könnyű volt. Ott volt a suli, a barátaid... Utóbbiak társaságában minden nyomasztó gondolatod eltűnt és egyszerűen csak jól érezted magad. Este azonban más volt a helyzet. Amikor már nem volt mit csinálni, nem volt kivel telefonon üzengetni, csak magad voltál, olyankor nem volt aki, vagy ami megállíthatta volna a gondolataidat. És azok megállíthatatlanul törtek rád, s egyre csak gyűltek. Nem hagytak pihenni, nem tudtál tőlük aludni. Ahogy most sem hagytak nyugodni.
Eleged van. Indulatból rúgod le magadról a takarót és kecmeregsz ki az ágyból. Késő van, nagyon késő. De ha már egyszer felkeltél, ez nem fog megállítani abban, amire készülsz.
Régen, ha valami nem hagyott nyugodni, az edzésbe menekültél. Órákat töltöttél ébren a célzást, a lövést és a célba dobást gyakorolva. Arra használtad minden indulatod és szabad időd, hogy képezd magad. Ez idővel megváltozott, többet már nem szorultál rá a képzésre. Annak pedig a vadászat vette át a helyét.
Te pedig jelen helyzetben is pontosan ezt forgattad a fejedben. Csak ennek láttad értelmét.
Gyorsan felöltöztél. Sötét ruhákat vettél magadra, többek között egy bő pulóvert is, ami felismerhetetlenné tette az alakod, valamint a fejedre kaptál egy baseball sapkát is, amire még felhúztad a pulcsid kapucniját, csak hogy tutira menj a felismerhetetlenség fokán. Ha bárki meglátna, a sötétben csak egy tökéletesen alaktalan emberformát látna, egy árnyat, amiről azt se tudná megmondani, fiú-e vagy lány.
A fegyvereidet sem felejtetted el, tőrök, és pisztolyok voltak rád erősítve a bő pulóver alatt, mindegyik kéznél, hogy majd csak gyorsan előkapd. Még egy utolsó gyors szemlét végeztél magadon, hogy biztosan minden rendben legyen, aztán fogtad magadat és kimásztál a szobád ablakán.
Nem akartad megkockáztatni, hogy Chris meglásson. Mióta véget ért ez a lovas hajcihő, azóta még a megszokottnál is jobban rajtad tartotta a szemét. Neked meg semmi szükséged nincs gardedámra.
Utcán osonva, a sötétségbe burkolózol. Ügyelsz rá, hogy elkerüld az utcai lámpák fényét és, hogy mozgásoddal ne csapj zajt.
Körülötted minden csendesnek tűnik. Nem hallasz semmit, nem látsz senkit, az utcák teljesen üresek, még egy nyamvadt macska sem szarakodik a kukák körül, hogy legalább az valami zajt csapjon. Ez az éj nagyon csendesnek ígérkezett. Talán túl csendesnek is. Rossz megérzésed volt ezzel kapcsolatban. Általában, ha valamit ennyire csendesnek és nyugodtnak találtál, valami mindig történt, ami teljesen a feje tetejére állított mindent. Nem tudtad eldönteni, hogy annak örülnél-e jobban, ha minden ilyen csendes maradna, vagy annak, ha történne valami igazán váratlan?
Még csak időd sem volt kigondolni erre a kérdésre a választ, a következő pillanatban megpillantottad a tízemeletesek között sétáló alakot. Elég filmet láttál már, és elég sok vadászaton vettél már részt ahhoz, hogy tudd, itt valami nincs rendben. Nem tudtad volna megmondani mi, csak érezted. Persze meglehet, hogy a végén kiderül, valójában ez a valaki nem is veszélyes, te mégis jobbnak láttad követni. Nem akartad megkockáztatni, hogy egy rosszban sántikáló természetfeletti szörnyet hagyj szabadon elmenni, főleg most, hogy újabban megint elölről kezdődtek a rejtélyes halálesetek, amikről még Chris sem tudott semmi biztatót mondani, pont annyit tudott ő is az újabb támadásokról, mint Seriff. Gyakorlatilag semmit. Szóval miért ne gondolhattad volna úgy, hogy talán ez az idegen is pont olyan lény, mint amik az elmúlt halálesetekért felelősek? Ebben a városban bármi megtörténhet.
Éppen ezért, követni kezded az alakot. Nesztelenül osonsz utána, próbálsz észrevétlen maradni, de hát rá kell jönnöd, hogy ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek azt elképzelted. Az alak meg-megáll, az ösztöneid azt súgják, hogy lelepleződtél, az a valaki tudja, hogy követed. S, mintha ezt akarná megerősíteni, az alak gyorsítani kezd. Vele együtt te is így teszel, de ügyelsz rá, hogy kellőképp lemaradj tőle, hamis biztonságérzetbe akarod ringatni, mielőtt lecsapsz rá. Persze, az egy pillanatra se jut eszedbe, hogy egy átlagos ember is pont így akarna meglépni a sötétben lopakodó üldözője elől...
Figyeled, ahogy az alak, megközelíti az egyik épület bejáratát. A kigyulladó fényben látod, hogy egy nálad pár évvel idősebb srácot követtél eddig. Egy pillanatra elbizonytalanodsz, arra gondolsz, hogy talán nem is szörnyeteg és a semmiért hoztad rá a frászt azzal, hogy követted, de aztán eszedbe jut, hogy ezek az új ismeretlen lények, simán beolvadhatnak az átlag emberek közé. Ezek a gondolatok kergetőztek a fejedben, ezért úgy döntöttél, hogy vársz még egy kis ideig, mielőtt utána mész. Abban bíztál, ha megtámadna valakit, az a valaki sikítana, vagy bármi más zajt csapna. Vagy ha egyszerűen csak hazamegy, egy pillanatra felkapcsolja a lakása lámpáit. De hosszú percek teltek el és ezek közül egyik sem történt meg. Már épp megfordult a fejedben, hogy hagyod a fejedben és hazamész, amikor újra megláttad. Fenn az épület tetején. Úgy döntöttél, már csak puszta kíváncsiságból is utána mész. Persze azért, a biztonság kedvéért előhúztad a tőrödet, és azzal a kezedben indultál meg az épület tűzlépcsője felé - mivelhogy a kapukódhoz ötleted se volt, ilyenkor meg senki nem engedne be, ha csengetnél... -, hogy azokon felkapaszkodva, bejuthass az épületbe az első nyitott ablakon, onnan pedig ki a folyosóra, fel a lépcsőn, ki a tetőtérre.
Pár percen belül, már be is csukódik mögötted az ajtó, s te ott állsz, szemtől szemben a fiúval. Jótékony sötétség takarja mindkettőtök vonásait, te nem látod jól őt, Ő pedig fele annyira se láthatja a te vonásaidat, hála az öltözetednek. Elmosolyodsz. Persze neki erről halványlila gőze sem lehet.
- Inkább az a kérdés, hogy te ki vagy? És mit keresel itt? - próbálsz mélyíteni a hangodon, hogy félelmetesebbnek tűnj. Végtére is, hol lenne abban a móka, ha már a legelején kiderülne, hogy egy lány vagy?
A tőr még mindig ott van a kezedben, így igyekszel úgy állni, hogy ne vegye azt észre a kezedben. Kissé féloldalasan, a jobb kezedet enyhén a hátad mögé rejtve.



i might
be pretty but
pretty still can
hunt you down




A hozzászólást Stella Argent összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 08, 2017 7:17 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 19.

Tartózkodási hely :
beacon freaky hills ᎒᎒

Foglalkozás :
student ᎒᎒


Vas. Júl. 02, 2017 4:58 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb




i am not who you think i am

Mikor elindultam otthonról, még nem is sejtettem, hogy majd ilyen estében lesz részem. Egy kis akció. Váratlan fordulatok. Valami horrofilmbe vagy krimibe illő szituáció. Csak egy nyugodt estét szerettem volna eltölteni kint. Ez sem jön össze.
Mi jön nekem össze egyáltalán?
Akaratlanul is megfordult a fejemben, hogy lehet, ez az utolsó éjszakám. Lehet, hogy a halálos ítéletemre várok odafent a tetőn, miközben figyelem, ahogy valaki megközelíti a házat valami fegyverrel. De mit tehettem volna? Sarokba voltam szorítva, mert nagy bánatomra nem én voltam a pókember, hogy halót lövellve a kezemből röpüljek el a házak között hátam mögött hagyva mindent.
Szóval mit tehettem volna? Csak vártam.
Talán el kellett volna mondanom egy imát az életemért, de hirtelen egy sem jutott eszembe. Helyette a gondolataim végig akörül forogtak, hogy lehet, ma éjjel tényleg meghalok. Furcsa, de nem féltem. Legalábbis nem attól, ami esetlegesen vár majd rám, hanem attól, hogy nem éltem eleget. Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy tényleg nem akarok még véget vetni az életemnek. Ostobaság volt ezen elmélkedni egyáltalán eddig.
Hülye játék...
Amíg gondolataim kusza hálójában elveszve álltam csak némán a tetőn, fel sem tűnt, hogy eltelt annyi idő, hogy felérjen az idegen. Legalább megpróbálhattam volna valami menekülést. Elég könnyedén feladtam. Igazából nem tudom mit vártam. Hogy kidumálhatom magam a helyzetből? Túl sok filmet láttam már ahhoz, hogy tudjam, ez sosem válik be. Tudtam, hogy kell kezelni a pedofilokat, a szatírokat és az exhibicionistákat is, de fogalmam sem volt mégis mi a francot kellene csinálnom, mikor valami elmebeteg késsel akar rám támadni.
Mire észbe kaptam, már ott állt előttem.
Nem láttam túl sokat, de annyit sikerült kivennem, hogy a velem szemben álló személy alacsony. Egy pillanatra eltöltött a magabiztosság érzete, és egy kisebb, elégedett mosoly húzódott az arcomra, de az hamar el is tűnt. Rájöttem, hiába kisebb nálam, attól még ugyanúgy lelökhet a tetőről, vagy belém szúrhatja a tőrt. Bicskát. Pillangókést. Akármit, ami nála van.
Azonban mikor megszólalt, nem sokon múlott, hogy felnevessek.
Az a furcsán mély hang, mely férfias vonásokat hordozott magában, valójában cseppet sem hatott férfiasan. Az addigi horrorisztikus kép, amit kialakítottam a fejemben, átütött valami paródiába. Hirtelen a Sikoly filmek jutottak eszembe.
Megint elkalandoztam.
- Hát tudod, amit a korombeliektől elvárnak - kezdtem bele végül. - Megszegem a szabályokat azzal, hogy itt vagyok. Kiszökök otthonról éjjelente. Titokban dohányzom. Idegenekkel beszélgetek. Ilyesmi. Csak a szokásos - vontam meg a vállam is a végére.
Amennyire csak tőlem telt a szituáció megengedett keretein belül próbáltam lazára venni a dolgot. Ha már ez az utolsó beszélgetésem, legalább ne legyen túl komoly, vagy siralmas. Vagy csak bármi, ami nem rám jellemző. A nevemet viszont nem voltam hajlandó megmondani.
- De én is kérdezhetném, hogy te mit keresel itt - emeltem ki a személyes névmást közben. - Egyáltalan miért követsz? Nincs pénzem. Vagy talán annyi, hogy tudjak venni egy rágót a sarki éjjel-nappaliban. - Hangomból tükröződött az értetlenség és a kíváncsiság egyvelege, miközben kissé szét is tártam a karjaim egy pillanatra. - Amúgy rendőrnek sem nézel ki, vagy ilyesmi - teszem még hozzá, mintha csak azt szeretném jelezni, hogyha most valami olyannal szeretne előállni, hogy nem szabadna itt lennem, mert a, a tetőre nem lehet feljönni, és b, nem is itt lakok, nem mászkálhatnék a háztömbben, és ezekért a szabályszegésekért jött utánam.
- Egyébként hány centis az a kés? Legálisan csak maximum nyolc centis lehet nálad, ha hosszabb, azért büntetnek - jelentettem ki arra célozva, hogy nincs értelme takargatnia a kis fegyverét, tudom, hogy van nála, és nem félek tőle.

©








it comes in waves, i close my eyes
hold my breath and let it bury me.



A hozzászólást Seth Bailey összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 2:29 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

❖ THERE'S ALWAYS A WILD SIDE

❖ TO AN INNOCENT FACE


Join date :
2016. Dec. 06.

Tartózkodási hely :
❖ beacon hills ❖

Foglalkozás :
❖ being memorable ❖


Pént. Aug. 11, 2017 7:59 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Seth & Stella
Sometimes hunting is the only thing that makes sense

Mialatt követted a srácot, ki a tetőre, szinte fel se merült benned, hogy hülyeséget csinálsz, mert talán ő nem egy szörny, nem egy gyilkos, de még csak nem is piti bűnöző. Most azonban, hogy szemtől szemben álltál vele, s volt alkalmad jobban megnézni magadnak, kezdtél afelé hajlani, hogy talán tévedtél. Ennek ellenére nem tetted el a tőrt. Nem voltál ostoba, pontosan tudtad, hogy csak azért mert ártatlannak nézett ki, még lehetett vérengző vadállat. És ameddig nem találsz bizonyítékot ennek ellenkezőjére, addig nem is fogod eltenni a fegyvered. Sőt, csak erősebben rászorítottál annak markolatára, bármelyik pillanatban készen állva a támadásra.
Úr. Isten.  – Szaladt át a fejeden, ahogy a srác elkezdett beszélni. Ez egy dumagép. El sem akartad hinni, hogy komolyan sikerült kifognod az egyetlen olyan „vadat” ma este, amelyik beszédes, mégpedig a rosszabbik fajtából. Vajon mikor fogja már be végre?
De nem szakítottad félbe, hagytad, had beszéljen. Embereknél egyáltalán nem ritka, ha félelmükben nekikezdenek beszélni, csak azért, hogy elnyújtsák a vég pillanatát. Arra gondoltál, ha ez a srác is csak ezért beszél ennyit, mert ettől nyugodtabbnak érzi magát, akkor nem lehet veszélyes. Legfeljebb az idegeidre. Amik kezdtek egyre feszültebbé válni a sok blablától. Eszedbe jutott, ha másért nem is, ezért megérné elvágni a kis nyakacskáját… Aztán elborzadtál a saját gondolatodtól és megráztad a fejed, mintha ezzel kiverhetnéd ezt a fejedből. Épp időben. A srác ugyanis elhallgatott, bár neked fogalmad sem volt róla, hogy mégis mi a fenét mondhatott, az első két mondata után elvesztetted a fonalat és most egyáltalán nem voltál benne biztos, hogy újra meg akarod találni.
- Jesszus, te mindig ennyit beszélsz? – csúszott ki a szádon. Már nem érdekelt, hogy nem figyeltél oda a hangod elmélyítésére, és a hirtelen hangváltás miatt olyan vékonyan és lányosan hangzottak szavaid, hogy egy pillanatra te is elgondolkoztál rajta, hogy ez a hang valóban belőled jött-e ki.
- Mit is kérdeztél? Az előbb annyi volt a blabla – kacsacsőrt formáztál szabad kezedből és azzal utánoztad a beszédet -, hogy teljesen kikapcsoltam tőle. – Miután befejezed a tátogás imitálását, kezeddel a kapucnid után nyúltál és egy egyszerű mozdulattal hátra húztad a fejeden. Közben közelebb sétáltál hozzá, azzal se törődve mi lesz akkor, ha megjegyzi az arcod és később a seriffhez szalad vele. Bár ezt kétled. Akkor azt is meg kellene magyaráznia ő mit csinált az utcákon, meg idefent a tetőn ebben az órában. Különben se lenne oka a seriffhez rohanni, nem áll szándékodban bántani. Nem adott rá okot. Ráadásul volt egy olyan megérzésed, hogy rendesen benézted a dolgokat és ő csak egy egyszerű ember.
Hideg fém ért a combodhoz, még a nadrágodon keresztül is érezted a penge hűvösét, egy pillanatra meg is feledkeztél róla, hogy a kezedben van, de a fiú kérdése egyértelműen felhívta erre a figyelmed. Elmosolyodtál, miközben előhúztad alig rejtegetett fegyveredet, hogy felemelve megnézhesse a saját szemével.
- Húsz – legyintesz, mintha csak valami apróság lenne. – Ne parázz, nem akarlak megszurkálni vele. Kivéve akkor, ha te valami veszélyes alak vagy… - na nem mintha nem hitted volna száz százalékig, hogy ember, de azért jobb volt tutira menni. - Az vagy? – Halálosan komolyan kérdezted. Persze lehet ő meg halálosan hülyének nézett, de ez nem igazán zavart.



i might
be pretty but
pretty still can
hunt you down


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online
 
Stella & Seth
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Stella QF] Anatole Saito vs Peter Worker

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Lakónegyed-
Ugrás: