HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 hurricane & annie








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 








avatar

Join date :
2017. May. 06.

ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

Vas. Máj. 07, 2017 8:25 pm

Guess he kissed the girls
and made them cry

Úgy ültem kezemben a sörömmel, mintha a kivégzésemre vártam volna. Pedig valójában Birdie-re vártam, aki nem szólt, hogy késsünk négy órát, úgyhogy vele ellentétben én nem késtem négy órát.
És amikor a buli már igazán beindult, és körülöttem mindenki olyan részeg volt, hogy én éreztem magamat kínosan, kezdtem azon aggódni, hogy Bird meg sem jelenik, vagy, ami talán még rosszabb, már régóta itt is van, csak annyi itt az ember, hogy képtelenség megtalálnunk egymást a tömegben.
Elemeltem tekintetemet poharamról, amit szerintem minimum fél órája csöndben igéztem a szemeimmel, miközben a pokolra kívántam a mellettem smároló párt, a buli szervezőjét, Birdie-t, magamat, és annak a fos ízű sörnek a gyártóját, ami a poharamból nézett vissza rám. Tekintetem végigsiklott a tömegen, a vonagló sziluetteken, a visongó lányokon, az ismeretlen figurákon, a magára hagyott sörösüvegeken, amit reménytelennek tűnő szerzetek cápáztak maguknak. Grimaszoltam, ahogy a földön fekvő üveget valamelyikük csak úgy természetesen felvette, és a benne lévő minimális mennyiségű piát boldogan benyakalta. Aztán ahogy arrébb húzódott, és a tekintetemnek nem volt kedve követni őt, inkább lustán ugyanabba a pontba bámultam, észrevettem őt.
Nem akarok szentimentálisan fogalmazni. Leginkább azért nem, mert alapból ellentmondott az elveimmel a hirtelen jött gondolat, hogy "jézusisten, találkozott a tekintetem egy fiúéval, aki valamiért tökéletesen néz ki". De azért sem, mert ahelyett, hogy elkaptam volna a tekintetemet, és egyszerűen hazasétáltam volna, csak ültem, bámultam rá, és önkéntelenül is mosoly kúszott a számra.
Volt már, hogy csak azért mondtál valamire nemet, mert soha nem volt alkalmad kipróbálni? Szóval váltig állítottad, hogy azért nem csinálod, mert nem is akarod csinálni. Noha soha nem is csinálhattad. Talán, de csak talán, valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy azért gyűlölöm annyira a fiúkat, hogy azért nem akarok soha, senkivel randizni, hogy azért "nem lenne rá időm úgyse", mert soha nem történt velem semmi. Ha a szerelmi életem nem lett volna ilyen sivár... Vagy inkább, ha a szerelmi életem létezett volna, akkor talán nem állítottam volna váltig, hogy mennyire felesleges az egész.
Lehetséges, hogy azért, mert részeg lettem attól, hogy nem iszok semmit, de részeg embereket bámulok, de mindenesetre lehetetlen ötletem támadt.
A mellettem smároló pár egyik tagja zseniális kézügyességgel tartotta még mindig kezében a poharát, miközben félig már levetkőztek a kanapén. Elkaptam tekintetemet a szoba másik oldalában ácsorgó srác szemeiről, itókámat precízen beleöntöttem a mellettem smároló lányka sörébe, és üres poharammal megindultam az ismeretlen felé.
Minden lépésemnél egyre biztosabb voltam benne, hogy itt az ideje megfordulnom, és hazamennem. Tíz perc sétányira lakom!
De minden lépésemnél valamiért ostoba módon újabb lépést kezdeményeztem felé.
Aztán megálltam előtte, egy fél percig csak szótlanul pislogtam, számat nyugtalanul összepréselve, ujjaimmal fülem mögé tűrve az előrehullott szőke tincseket, majd kezemmel a mellettünk lévő asztalon várakozó bontatlan borosüvegért nyúltam, és felé nyújtottam.
- Segítenél kinyitni? - és üres poharamat is megmutogattam, megforgattam a levegőben, hogy bizonyítsam, bizony, nincs benne pia, bizony, újra akarom tölteni. Mintha nem az imént öntöttem volna ki a tartalmát. Mintha nem tudtam volna borosüveget kinyitni. Mintha egyáltalán inni akartam volna. Mintha nem akartam volna hazamenni.
Egyáltalán miért mentem oda hozzá? Volt már ilyen. Hogy távolról megtetszett valaki, aztán pár hónapig bálványoztam. Nem kellett volna ekkora ügyet csinálnom belőle.
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online








avatar

Join date :
2017. Apr. 26.

Tartózkodási hely :
⊱ bh ⊰

Foglalkozás :
⊱ photographer ⊰

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Szer. Máj. 10, 2017 8:54 pm

annie & hurricane.
it might seem like a crush but it doesn't mean that i'm serious, baby i'm not that innocent.
Még vetettem egy gyors pillantást hátra a szobát megtöltő részeg emberekre, ahogy egy pillanatra sem eresztve az előttem sétáló lány kezét hagytam, hogy húzzon magával egészen a fürdőszobáig, ami mögött aztán észrevétlenül el is tűntünk. Szerencsére senki sem foglalta be magának a helyiséget. Épp csak annyi hangulat fény kellett, hogy megelégedtem vele, ha a tükör előtti beépített lámpák kapcsolójáért nyúl. Az alatt a fél perc alatt, amíg hátat fordítva nekem, a csípőjét mozgatva a pultig sétált, le sem bírtam venni a tekintetem a formás hátsójáról, meg a rövid szoknyájának vonaláról. Épphogy eltakarta előlem a seggét, amit már szívesebben nézegettem volna ruha nélkül. Végül kénytelen voltam feljebb emelni a tekintetem, ahogy újra felém fordult, derekát a pultnak döntve, miközben halványrózsaszín szájfényétől csillogó ajkába harapott, majd egy szexi mozdulattal lehúzta magáról a felsőjét, hogy tökéletes kilátás nyíljon a csipkes melltartójára, valamint arra, amit félig eltakar. Nem is kellett több, két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd megmarkolva a combjait felültettem a mögötte lévő pultra. Amennyire csak lehetett közel húzódtam hozzá, s amíg átkarolva a nyakam hátra lendítette a hosszú haját, a nyakába csókoltam, és egyik kezemmel vándorolva a combján feljebb toltam az amúgy is rövid, feszülős szoknyát. Pillanatok alatt még szélesebb terpeszre nyíltak a lábai, és éhesen kapott ajkaim után, amíg én hozzásimulva kezdtem taperolni a belső combját, haladva egyre közelebb a lényeghez, bár ez a kis műsor már elég kínzás volt ahhoz, hogy elmenjen a kedvem az előjátéktól és leszaggatva a ruháit ott helyben megdugjam, gyorsan lezavarva a dolgot, mielőtt még betoppanna a pasija.
- Várj! - Erősen a vállaimba markolva tolt hátrébb magától, mire értetlenül kaptam fel a fejem és elengedtem a tangáját, amit időközben két ujjammal félre húztam, szabaddá téve a terepet. - Nem zártuk be az ajtót.
- Kit érdekel? - Már épp hajoltam volna vissza, mikor félre tolt magától, hogy leugorjon addigi helyéről és szoknyáját igazgatva az ajtóhoz lépjen, aminek valaki épp lenyomta a kilincsét.
Aztán olyan gyorsasággal történtek az események, hogy szinte fel sem fogtam. A lány fénysebességgel vette vissza a pólóját, majd hagyott magamra egy búcsú csók után, mondván, hogy majdnem lebuktunk a csávója előtt. Hirtelen úgy éreztem, kevés volt az a két pohár whisky-cola ahhoz, hogy ne basszam fel magam, amiért álló farokkal faképnél hagytak.
Végül hamar megbántam, hogy nem zártuk be azt a rohadt ajtót.
Körülbelül negyed órával később már nyugodtan iszogattam a következő pohár alkoholos italomat, miközben azon gondolkoztam a falnak vetve hátamat, hogy ki a fasz hívott meg ide. Vagy egyáltalán ki a házi gazda és ismerek-e itt egyáltalán valakit. Ez mind egészen két percig kötötte le a gondolataim, amíg nem találkozott a tekintetem egy újabb csajéval. Ajkaim játékos mosolyra húzódtak, bár akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen hamar eljön a második alkalom az este folyamán, de mikor megindult felém, ellöktem magam a faltól és csak vártam mégis mivel fog elém állni.
Kérdőn vontam fel egyik szemöldököm, miközben vártam, hogy végre mondjon is valamit, aztán figyeltem, ahogy az üvegért nyúl és csak halkan felnevettem, de úgy döntöttem, nem hozom fel neki a pár perccel ezelőtti akcióját, amit sikerült végig néznem, elvégre aranyosnak találtam a próbálkozását. Pedig én nem az a srác vagyok, akinél taktikázni kell, hogy leszólítsák.
Lehúztam a maradék pár kortyot a poharamból, amit a mellettünk lévő asztalra helyeztem, hogy átvehessem az üveget, és egy egyszerű mozdulattal levegyem róla a papírt, majd lecsavarjam a tetejét.
- Úgy tűnik, ezen egyszerű kupak volt - mondtam vigyorogva, miközben felmutattam a kupakot, amit aztán egy hanyag mozdulattal az asztalra dobtam. - Semmi dugó - tettem még hozzá, ahogy megtöltöttem a poharát.
Szegény csaj. Attól féltem, pillanatok alatt hátat fordít vörös arccal és eltűnik a tömegben. Ezt viszont a legkevésbé sem akartam, mert le sem tudtam venni tekintetem az élénk vörös rúzsáról, ami kiemelte tökéletes ajkait. Ez miatt meg csak még inkább meg akartam csókolni. Másra nem is nagyon tudtam koncentrálni.
- Egyébként Hurricane vagyok - mutatkoztam be neki, amíg öntöttem magamnak is, majd letettem az üveget. - Na, és téged hogy hívnak? - Beleittam a vörösborba. - Nem úgy tűntél, mint aki annyira élvezi ezt a bulit - gyorsan körbepillantottam, majd ismét felvettem a szemkontaktust. - Hol vannak a barátnőid?

credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. May. 06.

ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

Csüt. Máj. 11, 2017 12:35 pm

Guess he kissed the girls
and made them cry

Már akkor sejtenem kellett volna, hogy sokkal okosabb döntés egyszerűen sarkon fordulni, és komótosan hazagyalogolni, amikor Birdie fél órával a buli kezdete után sem mutatkozott meg a tömegben. Okosabb lett volna nem leülnöm feleslegesen foglalni a helyet a kanapén, és határozottan okosabb lett volna, ha nem nézelődöm, nem kíváncsiskodom, és legkevésbé sem döntök úgy - még a legapróbb véletlen folytán sem -, hogy kommunikációt folytatok egy vadidegen sráccal a szoba másik végéből.
De miután tizenhat éven keresztül mást sem csináltam, mint okos voltam, és okosabban döntöttem, most valamiért bután álltam előtte, és úgy néztem rá, mintha minimum ő szólított volna le engem, és nem pedig én őt.
Zavartság telepedett rám, az a tipikus, amit mindig éreztem, ha valakit messziről kiszúrtam, és teljes ismeretség nélkül is elkönyveltem magamban a szőke hercegnek - mert szabad tagadni, de a lányok kilencven százaléka igenis így működik. Annyi volt a különbség, hogy ez alkalommal nem csak szimplán zavart voltam, hanem nagyon zavart, extrán zavart, fogalmam sem volt, hogy mit csinálok, vagy mit kéne csinálnom, és ettől olyan tökkelütöttnek éreztem magamat, hogy szívem szerint elsüllyedtem volna szégyenemben. Ha abban a pillanatban rendelkeztem volna varázserővel, egészen biztosan visszatekerem az időt.
De nem rendelkeztem varázserővel. És csak kavargó gyomorral, és a ritmusra dübörgő mellkassal vártam, hogy kinevet és ott hagy, hisz én már nem tehettem ezt.
Helyette letekerte az alkohol kupakját, és vigyorgó válaszával nyilvánvalóvá tette, hogy ennél átlátszóbb akkor sem lehetnék, ha üvegből lennék.
Valamiért jóízűen felnevettem a nyomoromon, de ez legalább feloldotta a bennem lévő haza-akarok-menni és utálok-itt-lenni keverékét.
- Hoppá... - nyögtem, aztán egyszerűen vállat vontam. - Mindegy... Felőlem bármilyen lehet, nekem mindegyik gyerekzáras - tartottam poharamat, miközben megtöltötte, és rögtön a számhoz emeltem, hogy belekóstoljak. Száraz volt, és én az édeset szerettem, ennek ellenére nem volt annyira szar íze, mint a sörnek.
- Én meg egyébként Annie, de ez cseppet sem olyan menő név, mint a tiéd - tudtam le én is gyorsan a bemutatkozást, és őszintén meglepetten pislogtam neve hallatán. - Hurricane. Életemben nem találkoztam ilyen nevű emberrel, pedig volt már dolgom Mafaldával is. Kit neveznek el Mafaldának? - ráncoltama homlokom.
- Ah... Akkor ennyire látszik? - grimaszoltam egyet, és megint csak vállat vontam. Amint visszaemelte rám a tekintetét, én pislogtam félre, hogy újra felfedezzem, Birdie még mindig nincs a jelenlévők között. - Egy barátnőm rángatott el... de még csak nem is találkoztam vele már vagy órák óta - kaptam vissza rá a tekintetemet, és elmosolyodtam. - Szóval gondoltam leülök és eggyé válok a kanapéval, de közben azok - intettem mutatóujjammal eddigi helyemre - elkezdték csócsálni egymást, én meg rosszul vagyok az ilyenektől, és... hát szóval így kerültem ide, hogy teszteljem milyen zseniálisan csavarsz le egy kupakot. - Lepislogtam a lábamra. Fogalmam sem volt róla, hogyan és miről kéne beszélgetnem vele. Nem akartam untatni a tipikus kérdésekkel, hogy mi a kedvenc színe, van-e lisztérzékeny a családjában, és szereti-e a kenyeret. Valamiért zavart volna, ha azt gondolja, ilyen unalmas vagyok. Pedig én ilyen unalmas voltam... sajnos.
Úgyhogy fogtam teletöltött poharamat, a számhoz emeltem, nagy kortyokkal leerőszakoltam a torkomon, aztán lecsaptam az asztalra, és határozottan ránéztem.
- Táncolj velem - jelentettem ki kérve. - Őszintén, én nem szoktam bulikba járni, és fogalmam sincsen mit lehet csinálni azon kívül, hogy ülök azon a kanapén...
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online








avatar

Join date :
2017. Apr. 26.

Tartózkodási hely :
⊱ bh ⊰

Foglalkozás :
⊱ photographer ⊰

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Vas. Máj. 14, 2017 9:18 am

annie & hurricane.
it might seem like a crush but it doesn't mean that i'm serious, baby i'm not that innocent.
Ismerem a nőket. Pontosan tudom, melyikkel hogy kell beszélni ahhoz, hogy hatással legyek rá. És mindenkit könnyedén kiismerek már pár mondat után, ez pedig most sem volt másképp.
Szőke, vállig érő haj, ragyogó íriszek, amik az ég kékjét idézték fel előttem, valamint vadító ajkak egy élénk rúzzsal kihangsúlyozva. De amúgy semmi smink. Legalábbis nem a megszokott két kiló, csak valami natúr. Valami természetes. Pont annyi, ami elegendő ahhoz, hogy rávezesse az embereket, hogy ad a külsejére, de nem az a fontos, hogy mindenki csak ezt lássa. Elsősorban nem másoknak akar tetszeni, vagy megfelelni, hanem annak, aki visszanéz rá a tükörből. Ó, milyen aranyos..
A zavart tekintete és a halványan megbújó mosolya miatt az arcán csak arra tudok következtetni, hogy a, nem hazai terepen van, ergo vagy egyáltalán nem jár bulizni, vagy csak ritkán; és b, maga sem tudja pontosan, miért is jött ide hozzám. Illetve, ez így erős túlzás, hiszen azt hiszem ez önmagában egyértelmű, viszont valami olyasmit csinál, amihez nincs hozzászokva.
Akarva-akaratlanul is megfigyeltem minden egyes mozdulatát, és pillanatok alatt egy nyitott könyvvé vált előttem. A testbeszéde túl egyértelmű, és fogalma sincs, hogy kezelje az efféle helyzeteket. Ez neki nem biztos, hogy annyira jó, nekem viszont annál inkább.
Nem tűnt könnyen kapható lánynak. Sőt, biztos voltam benne, hogy nem az. Talán csak a saját tündérmeséjének a happy endjét várta, arra viszont senki sem figyelmeztette, hogy buliban nem ismerkedünk - ez egy alapvető szabály -, így pedig könnyen válhat hercegnőből Piroskává, én pedig csupán csak a nagy gonosz farkas vagyok, nem a szőke herceg.
A bemutatkozás után először csak elmosolyodtam, és csak még jobban kezdtem szeretni a szokatlan nevem, amivel sikerült lenyűgöznöm valakit újra - már ha mondhatom így. Aztán a mosoly azonnal eltűnt az arcomról, ahogy áttértünk a menő nevekről a gáz kategóriára, és csak értetlenül ráncoltam a homlokom, hogy ez mégis hogy jön most ide. Mármint az ismerkedéshez meg kettőnkhöz. - Valakit, akinek a szülei Oroszlánkirály rajongók? - Tettem fel végül egy költői kérdést
Letettem a poharat, miután ittam még egy kortyot, ezzel is jelezve, hogy a pia - ha csak minimálisan is, de elvonja a figyelmem róla, én pedig rajta kívül semmi másra nem szeretnék koncentrálni. - Őszintén? - Félrepillantottam pár másodperc erejéig, majd egy kisebb mosolyt villantva ismét rá emeltem a tekintetem, lazán megvonva vállam. - Eléggé. Nem tudom, ennek maga a buli-e az oka, vagy a sok részeg ember, esetleg, hogy egyedül ülsz már ki tudja mióta, de szerencséd van, amiért kiszúrtál engem. Szívesen szórakoztatlak az este hátralévő részében a barátnőd helyett.. vagyis, ameddig szeretnéd - javítottam ki magam, de magabiztos voltam és optimista. Biztos voltam benne, hogy nem véletlenül jött oda hozzám, ahogy abban is, hogy kicsit segíthetek oldani a gátlásait. Talán a végén még én is jól járok - gondoltam, miközben fejben elkalandoztam egy teljesen más irányba. Ha a tanga nem is kerül le róla, minimum az egyik sarokban fogunk smárolni egy órán belül.
A hirtelen kijelentése bár meglepett, örültem is neki. Némán bólintottam, miközben közelebb lépve megérintettem a karját, s lassan végighúztam rajta a kezem lefelé, amit követtem tekintetemmel egészen addig, amíg el nem érve kézfejét megfogtam azt, hogy a tömeg felé húzzam finoman. Mikor megtaláltam a tökéletes helyet az emberek között, óvatosan megpördítettem, majd ahogy visszanyerte eredeti pozícióját, a derekánál fogva közelebb húztam magamhoz.
- Szóval nem szoktál buliba járni - bólintottam, mintha most kezdeném csak felfogni a dolgot. - De azért táncolni tudsz, gondolom. Segítek - miközben csípőmet az övéhez nyomtam, át is csúsztattam rá a kezem, majd mozgatni kezdtem a sajátomat az övével együtt. - Hm, nem is rossz - néztem fel rá újra.
Miközben vele együtt mozogtam a ritmusra, szabad kezemmel végigsimítottam az oldalán, aztán mitha egyetlen intimebb pillanat sem történt volna, elengedtem, és úgy táncoltam tovább, néha lehunyt szemekkel, kicsit hátrébb is döntve a fejem, hogy az egyetlen testrészünk, ami összeér, pusztán csak a csípőnk maradjon. Úgy csináltam, mintha az egyetlen dolog csak a zene lenne, ami érdekel, s teljesen át is adtam magam neki. Ezzel pedig sikerült megtörnöm a kezdeti romantikus, és érzéki hangulatot, hogy kicsit szórakozzak vele és azt a látszatot kelthessem, mintha nem is lett volna, csak ő gondolja túl a dolgokat. Azt akartam, hogy ő legyen az, aki ne bírja megállni, hogy megszüntetve az utolsó millimétert is kettőnk közt összepréseljük az ajkaink, és ne fordítva.

credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. May. 06.

ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

Vas. Máj. 28, 2017 9:56 pm

Guess he kissed the girls
and made them cry

Azt gondoltam nevet majd a Mafaldán. Én nevettem rajta. De ő nem. És ettől leginkább csak még bizonytalanabbul néztem rá, és még egy fokkal feleslegesebbnek, sőt rosszabb döntésnek találtam, hogy idejöttem. Ugyanakkor talán azért, mert én mindig a lehető legjelentéktelenebb dolgokra voltam kíváncsi, az a kérdés kezdett foglalkoztatni, hogy ha a Mafaldán nem, akkor vajon min nevet? Szokott-e nevetni egyáltalán... Megnéztem volna nevetve. Aztán megróttam magamat gondolatban, amiért erről fantáziáltam, és amiért ezen tűnődtem.
De mégis mit tehettem volna? Zakatoltak a gondolataim, és dübörgött a mellkasom. Sokkal helyesebb volt, mint messziről, most már a hangját is hallottam, és minden egyes újabb tized másodperccel amit tekintete sortüzében állva töltöttem egyre kevésbé akartam lelépni. Azt éreztem, hogy olyasmit teszek, amit sosem. Olyasmit, amitől félek. És néha a rettegés nem a legrosszabbat, hanem a legjobbat váltja ki az emberből. Bár sejtelmem sem volt róla, hogy éppen mit is váltott ki belőlem, de hiába volt bennem még mindig a hazamennék, egyre inkább felülkerekedett rajta a maradnék, és azt akartam, hogy ez az új Annie, akit még én sem ismertem, tovább folytassa azt amit elkezdett. Mintha egy sorozatot néztem volna, és a világért sem hagytam volna abba a nézését. Haragudtam volna a főszereplőre, ha egyszerűen csak úgy lelép. Lehetséges, hogy túl későn döbbentem rá, hogy a főszereplő én vagyok, és hogy ez az egész nem egy sorozat, ami nincs hatással az életemre?
Keze végigfutott meztelen karomon, és azért kezdtem könyörögni, hogy ne érezze a libabőrt, ami érintése nyomán jelent meg a bőrömön. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy egy két lábon járó smirglipapír lett belőlem, aki minden bizonnyal úgy pislogott rá, mint hal a szatyorban. Szerencsére amint kézen fogott, és elkezdett a táncparkett felé húzni, kénytelen volt elfordulni tőlem, hogy utat tudjon törni a tömegben. Addig a háta mögött szabad kezemmel az arcomhoz nyúltam, hogy jéghideg kezeimmel lehűtsem a pillanatok alatt felforrósodott arcomat, de persze teljesen hiába, mert amint végeztem vele, magához húzott, és a csípőnk vészesen közel került egymáshoz. Meg mis is vészesen közel kerültünk egymáshoz. Meg mindenki, mindenki olyan vészesen közel volt hozzánk, és minden olyan vészesen közelinek tűnt, hogy szinte klausztrofóbiám lett. Így ettől kezdve a klausztrofóbiára fogtam mindent:
Azt, hogy alig kaptam levegőt, azt, hogy pislogni sem mertem, azt, hogy a smirglipapír bőrömből most már egyenesen sajtreszelő lett, és azt, hogy a nemrégiben alap hőmérsékletére hűtött arcom ismét lángba borult, ha lehet, akkor még forróbba, mint az előző alkalommal.
És eközben ő?
Ja, hát ő úgy viselkedett, mintha ez normális lenne. Mintha legalábbis sakkoznánk és limonádéznánk. Valamiért ez nem csak megijesztett, de bosszússá is tett. Hogy ő sakkozik, meg limonádézik, én meg közben megfulladok, és szénné égek. És ahogy csak táncoltunk, ahogy önkéntelenül is megengedtem a testemnek, hogy felvegye a zene ritmusát, azt kezdtem észrevenni, hogy itt ez mindenkinek csak ennyiről szólt. Ettől még idegesebb lettem. De én mindentől, mindig csak még idegesebb lettem, pedig már nem is volt ennél idegesebb.
Úgy tűnt, teljesen átadta magát a zenének, és úgy tűnt, mintha észre sem venné az oldalamon felszaladó tapintásait. Lehunyt szemmel átadta magát a zenének. És csak táncolt, amire végül is én kértem meg őt. De jól tudtam hogyan végződnek az ehhez hasonló táncok. Vagy ha eddig nem is tudtam biztosra, a mellettünk ölelkező párocskák meggyőztek a valóságról.
Lábujjhegyre álltam, kezeimmel megkapaszkodtam két vállában - mert mi az istenért kell ilyen létrának lenni? - és számmal a füle mellett beszéltem, hogy hallhasson a hangos zenén keresztül.
- Hurricane... - szólítottam meg, mert tetszett a neve, és ezért úgy éreztem, jó lenne kimondani. Reméltem, hogy azért nincs akkora transzban, hogy meg se halljon. - Megismerhetlek? - és kicsit elhúzódtam, hogy lássam az arckifejezését, és hogy ő is láthassa, ahogy őszinte érdeklődéssel pislogok rá. Aztán visszahajoltam, hogy megmagyarázzam magamat. - Miközben táncolunk... mondjuk játsszunk. Olyat, hogy kérdezel valamit, és válaszolok, aztán én kérdezek, és te válaszolsz... És akkor megismerlek. - Ismét elhúzódtam, hogy megint csak az arcába bámulhassak. Féltem, hogy kinevet, és ott hagy. Az volt a baj, hogy én nem voltam odavaló. És ezt én is tudtam. Ezt ő is tudta. Ezt Birdie is tudta. Ezt anya is tudta. Mintha a henteshez mentem volna zöldségért. Vagy a síparadicsomba mentem volna strandolni. Mások azért jártak ide, hogy igyanak, smároljanak, és lefeküdjenek egymással. Én itt voltam, és ismerkedni szerettem volna.
Olyan nagy baj ez?, gondoltam akkor.
Aztán rájöttem: igen. Mert a hentesnél nincsen zöldség.
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online








avatar

Join date :
2017. Apr. 26.

Tartózkodási hely :
⊱ bh ⊰

Foglalkozás :
⊱ photographer ⊰

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Vas. Jún. 11, 2017 10:48 pm

annie & hurricane.
it might seem like a crush but it doesn't mean that i'm serious, baby i'm not that innocent.
Buliban nem ismerkedünk - ez egy alapszabály, amit ezekszerint ő nem ismert.
Buliba nem azert járunk, hogy megtaláljuk életünk szerelmét. Buliba nem azért járunk, hogy ismerkedjünk másokkal, amiből később még lehetne valami. Buliba azért járunk, hogy szórakozzunk, esetleg egy éjszakás kalandot keressünk. Mindezért kissé meglepődtem a kérdésén, de valahol meg is értettem, hiszen már az elejétől kezdve tudtam, hogy ő más, mint a többiek. Én mégis csak a megszokott játékot játszottam, amiben sosem lehettem én a préda. A dolgom most talán kicsit nehezebb volt, de határozottan máshogy kellett gondolkoznom, mint eddig, mégis úgy éreztem, jó úton haladok. Ha ismerkedni akar, hát ismerkedjünk.
Egy mosoly kíséretében pillantottam le rá, és csak bólintottam némán. Tetszett az az ártatlanság, ami az arcáról tükrőződött. Láttam a kihívást a tekintetében, és szinte minden egyes moccanás, amit tett, feltüzelt.
- Akkor kezdem, de előbb kíváncsi vagyok valami másra is - jelentettem ki, miközben kicsit elhúzódtam tőle, majd megragadva a kezét úgy megpörgettem, hogy háttal álljon nekem, miközben én fél kézzel ölelem magamhoz továbbra is fogva a kezét. A füléhez hajoltam és csak halkan szólaltam meg. - Miért jöttél oda hozzám valójában? - Aztán kipörgettem, hogy ismet szembe kerüljünk egymással.
Bár a kérdés, amit feltettem, olyasmi volt, amire alap esetben sejtettem volna a választ. Igazából nála is, de fele annyira sem volt egyértelmű, mint bárki másnál. Mégis annak, hogy odajött nyilvanvalóan nem a boros üveg volt az oka, sok más pedig nem lehetett. De én tőle akartam hallani.
Végül ideje volt komolyabbra fordítani a szót. Ismét odahúztam magamhoz, de most mindkét kezem a derekára helyeztem, majd egyikkel felsimítottam a lapockajához, és eltekintve attól, hogy egy pörgős szám ment, csak lassabban kezdtem el lépkedni hozzásimulva, miközben egyenesen a szemeibe bámultam, hogy normálisan tudjunk beszélgetni.
- Kezdem valami egyszerűvel. - Megkérdezhettem volna, hogy hány éves, vagy suliba jár-e még. Mit szeretne majd tanulni, vagy dolgozni. Hogy van-e testvére, és ha igen, mennyi, és milyen vele/velük a kapcsolata, helyette én egy teljesen más, és cseppet sem megszokott kérdést tettem fel. - Ha választanod kéne, inkább salátát, vagy pizzát ennél? - Kicsit szűkítettem a szemeim, mintha ez egy beugratós kerdés akarna lenni, pedig nem az volt. Ha már ismerkedni akar, én pedig belementem, akkor nem ostoba kérdésekkel fogom bombázni. Utálom azokat a lányokat, akik mindenben a kalóriákat számolják, és inkább csak zöldet zabálnak. Az ilyen csajokkal még étterembe menni is borzalmas.
Persze ezen kívül még sok mást is szerettem volna kérdezni. Például, hogy miért pont én voltam az, akit kiszúrt, és miért akar most megismerni? Talán mégsem tűnók egy világi köcsögnek, mint ahogy sokan allítják. Azonban ezeket a típusú kérdeseket inkább mellőztem, mert a, most róla volt szó, és b, lehet, hogy a válasz nem az lenne, amit hallani szeretnék. De mit szeretnék egyáltalán hallani?
- Mi jár most a fejedben? - Tettem fel hirtelen egy kérdést, aminek már semmi köze nem volt a "legyél laza" elvemhez. Egyszerűen csak kinyögtem, mert tényleg, őszintén érdekelt. A legijesztőbb az volt, hogy magam sem tudtam miért. Furcsa hatással kezdett rám lenni Annie. Ez pedig még azt is elfeledtette velem, hogy nem rég még csak egy újabb lehetőséget láttam benne az éjszaka hátralévő felére.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy én is meg akarom ismerni.

credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. May. 06.

ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb

Szomb. Jún. 17, 2017 1:51 pm

Guess he kissed the girls
and made them cry

Én tényleg csak egyszerűen nem illettem oda. Azt hiszem ez volt a vesztem. Azt hiszem ezért történt minden úgy, ahogy történt. Mert hiába voltam rosszkor, rossz helyen, hiába ismertem fel, hogy nem vagyok odaillő, mégis ott maradtam. És mégis olyan próbáltam lenni, amilyen vagyok. Határozott. Vagy inkább határozottan naiv.
Rám mosolygott, és bólintott, így kiengedhettem a mellkasomat szorító sóhajt. Legalább nem hagy itt, gondoltam, és egy pillanatra magabiztosnak éreztem magamat, hogy mi ketten egyenrangú felek vagyunk. Ennek a pillanatnak azonban azonnal vége szakadt, amint megfogta a kezemet, amint magához pörgetett, és amint megéreztem alkoholízű, forró leheletét a fülcimpámon, amitől olyan bogársereg ébredt a gyomromban, hogy azt hittem nyomban elájulok. Szerencsére nem maradtunk így sokáig, visszapörgetett, hogy az eredeti pózban folytassuk a beszélgetést, én pedig zavaromban ezerfelé pislogtam, csak rá nem. Elpirultam, attól tartottam pirosan világítok a sötétben. Szólásra nyílt számat becsuktam, megint kinyitottam, aztán végül megkockáztattam, hogy ránézzek. Szégyenlős mosoly kúszott számra, összepréseltem ajkaimat, mintha csak megigazgattam volna a rákent rúzst.
- Azért mert... Hát... - lesütöttem a szememet, de gyorsan vissza is kaptam rá. - Csak hallani akarod, pedig tudod - gyanúsan pislogtam rá. - Hát jó. Azért mert egyedül voltál, mint én. És azért is, mert tetszett, ahogy kinézel - erőltettem magamra a magabiztosságot, amit fogalmam sincsen, hol, és mikor hagytam el, de a vele való beszélgetés közben csak nyomokban véltem felfedezni magamban.
Ismét közelebb húzott magához, én pedig kényszerítettem magamat, hogy ne essek megint a zavart körbepillantgatás hibájába. Végig a tekintetét figyeltem. Farkasszemet akartam játszani vele, anélkül, hogy szóltam volna neki.
Azt hittem valami nehéz kérdés lesz. Töri, vagy földrajz. Kémia. Mikor megkérdezte felnevettem.
- Hogy saláta vagy pizza? Hmm... Nem választanék, enném mindkettőt. Azt nem lehet? Szeretem mindkettőt - vontam vállat. - Vagy ez csalás? Ha muszáj választani, akkor pizza, mert arra lehet kérni pepperonit. És most akkor én kérdezek. - Gyors gondolkozóba estem, aztán fél perc után elmosolyodtam. - Ha huszonnégy órád lenne hátra, mi az, amit feltétlenül megtennél?
Igazából, miután feltettem a kérdést, meg is bántam, mert attól kezdtem félni, hogy megun, vagy hülyének néz, és egyszerűen lelép. Ha eddig itt hagyott volna, annyira nem bántam volna. Talán rosszul esett volna, egy pár percig, vagy óráig még tűnődtem volna rajta, aztán egyszerűen csak elfelejtettem volna az egészet. Ezt szerettem magamban. Hogy mindig tudtam felejteni. Mindig volt mibe menekülnöm. A folytonos munka, a rengeteg beadandó, osztálytársaim korrepetálása biokémiából, a magamra vállalt intézkedések birodalmába menekülve könnyedén megfeledkeztem a kapcsolataimról. Amíg a szüleim, és a bátyám nem költöztek a városba, őket sem hiányoltam annyira. Ha egy hétig mást sem csináltam, mint rohangáltam össze-vissza, és a barátaim mind megfeledkeztek rólam, vagy nem hívtak valahová, azt sem vettem észre. Nem volt időm gondolkozni rajtuk, hiányolni őket, mert mindig akadt valami más dolgom. De most azon kezdtem gondolkozni, hogy nem válaszol a kérdésemre, hogy mit tenne, ha huszonnégy órája lenne hátra, akkor később nem tudnék elaludni, mert ezen gondolkoznék, és nem tudnék hatékonyan dolgozni, mert ezen gondolkoznék. Meg azon gondolkoznék, hogy mi mindent kérdeztem volna még meg. Meg azon gondolkoznék, hogy mi lehet vele, vagy hogy szerelmes-e egy lányba. Az a baj, hogy én olyasvalaki voltam, aki messziről belehabarodott fiúkba, de könnyedén elfelejtette őket, mert soha, egyetlen szót sem váltottam velük. De Hurricane más volt. Mert vele beszélgettem. Ő létezett. Nem olyan nemlétező, kitalált volt, mint a többiek, akikhez nem mentem oda soha, és akik csak a képzeletemben voltak valamilyenek.
Mi jár most a fejedben?
Meglepetten pislogtam rá, és hirtelen nem tudtam, hogy erre mégis mit válaszolhatnék. Mert sok mindent járt a fejemben. A többi plátói szerelmem, a rengeteg teendőm, meg ő. Ő nagyon-nagyon járt a fejemben.
- Te - vágtam rá végül őszintén, mielőtt még meggondoltam volna magamat. - Azon gondolkoztam, hogy ha soha életünkben nem beszélgetnénk, meg nem is találkoznánk többé, akkor vajon gondolkoznék-e rajtad. Mert... hát tudod, én mindig nagyon sok dologgal elfoglalom magamat, és inkább dolgokon gondolkozom, nem pedig embereken - vontam vállat, aztán összeráncoltam a homlokomat. - Tehát azon gondolkozom, hogy rajtad vajon fogok-e gondolkozni? Butaság, mi? - grimaszoltam.
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online








avatar

Join date :
2017. Apr. 26.

Tartózkodási hely :
⊱ bh ⊰

Foglalkozás :
⊱ photographer ⊰

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Today at 5:24 pm

annie & hurricane.
it might seem like a crush but it doesn't mean that i'm serious, baby i'm not that innocent.
Igen. Tényleg csak hallani akartam azt, ami amúgy egyertelmű, de ezzel szerintem mindenki így van. Jó érzés a megerősítés mindenféle téren.
Válaszkent csak lehunytam a szemeim egy pillanatra, es egy kissé szégyenlős vigyort villantottam rá lejjebb hajtva a fejem, majd csak úgy néztem fel rá ismét. Aztán, ahogy tekintetünk találkozott, egy pillanatra úgy éreztem, mintha belefagytunk volna az időbe. A játszott mosolyom egy halvány, de annál inkább őszinte mosollyá változott, és hagytam magam elveszni. Nem tudtam miért, de most más volt a helyzet, mint a többieknél. Nem volt elég, ha csak előveszem a laza oldalam és eljátszom, hogy semmi és senki sem érdekel, csak a mának élek, mert ki tudja, mi jön holnap. Mert ez igazából nem csak ennyiről szólt. És Annie-vel szemben nem ez a Hurricane Bartholomew állt, hanem szép lassan lebontottam a magam köré épített falakat, amiket a külvilágnak mutattam, és elővettem az őszinte gondolataimat, amikkel általában félrészegen világot fejtegetek, vagy csak otthon, egyedül elmélkedek a sötétben. Valamiért arra ösztönzött, hogy magamat adjam, s ez kicsit megrémisztett.
- Csak tudni akartam, hogy készüljek, ha el akarlak hívni vacsorázni - hazudtam végül egy semmitmondó mosoly kíséretében újra. Úgy ment ez már, mint a vízfolyás. Talan őszintébbnek tűntem ilyenkor, mint mikor tényleg az vagyok.
Felvont szemöldökkel vártam a kérdését, s ahogy meghallottam, még az ajkaim is résnyire nyíltak egymástól, ahogy összevonva szemöldökeim próbáltam beleélni magam a helyzetbe. És hosszú másodpercek elteltével jöttem csak rá, hogy ez cseppet sem egyszerű kérdés. Bármire szívesebben válaszoltam volna, mint erre.
Percek teltek el, mire sikerült szóra nyitnom a számat. Addig nézelődtem csak és próbáltam sorra venni minden lehetséges opciót. Ha tényleg csak 24 órám lenne hátra, a családommal lennék? Vagy inkább egyedül? Megcsinálnék mindent, amit eddig nem tudtam, vagy nem mertem? Elutaznék valahová, ahová már régóta vágytam? Vagy a rám nehezedő depresszió tönkretenné a hátralévő időm és bezárkózva a négy fal közé várnám az utolsó percet?
- Ez egy beugratós kérdés? - Csúszott ki hirtelen a számon. Rájöttem, hogy ebből is sok minden kiderülhet rólam. Családcentrikus vagyok-e, vagy inkább a magányos farkas típus. Önző mód magamra akarnám fordítani az utolsó napom minden percét, es megvonnám a szeretteimtől, hogy méltóan elbúcsúzzanak, és utoljára láthassanak, vagy inkább önzetlenül beáldoznám ezt az időt arra, hogy sírós hangulatban, a család körében, szomorúan töltsem az utolsó husszonnégy órám. Elmondanám-e egyáltalán másnak, vagy nem? - Azt hiszem, ugyanúgy tölteném, mint bármelyik napomat. Nem szólnék senkinek. Valamilyen módon beszélnék mindenkivel, aki számomra fontos, aztán a napom hátralévő részét az ikertestvéremmel tölteném. Bocsánatot kérnék tőle, elmagyaráznám, mi miért alakult így, elmondanám, hogy szeretem és szeretném, ha ugyanolyanok lennénk, mint régen. Azt hiszem, így lenne helyes. A maradék időt pedig a városban tölteném, valami szép helyen. Talán megnézném még utoljára a napfelkeltét - a végén kissé elmosolyodtam, s csak azon kaptam magam, hogy mekkora idióta vagyok. Normális esetben erre valami baromságot válaszoltam volna. Valamit, amin lehet nevetni. Most pedig elmondtam valamit, amit nem akartam, hogy bárki is tudjon.
Egy kisebb pír jelent meg az arcomon és csak zavartan félre pillantottam. Miért érzek őszinteségi rohamot mellette?!
Ideje volt más témára váltani.
- Inkább azon kellene gondolkoznod, hogy hova szeretnél menni, hogyha legközelebb találkozunk - vágtam rá azonnal válaszképp, mintha nemet el sem fogadnék a felvetésre, hogy számomra itt nem ért még véget. Pedig pontosan ez volt az a pont, ahol én meghúztam a vonalat. Túl sok volt már a duma, és én sem voltam teljesen észnél. Lépnem kellett.
- A következő kérdesem egyszerű lesz - kezdtem bele, hiszen rajtam volt a sor. Ezt az alkalmat pedig most jól akartam kihasználni. - Megcsókolhatlak? - Kérdeztem végül egyenesen, mélyen a szemeibe nézve, s ha valamilyen úton-módon igen volt a válasza, tétovázás nélkül megcsókoltam. Lágyan, és gyengéden. Lassan, kiélvezve minden apró pillanatát. Egyik kezem az arcára csúsztattam, miközben lehunytam a szemeim, s úgy csókoltam, mintha minimum az életem múlna rajta. Aztán egy idő után átcsúsztattam a nyelvem a szájába, hogy egy hevesebb csókcsatába kezdjünk.

credit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
hurricane & annie
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Lakónegyed-
Ugrás: