• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Dogs - Avery & Vulfia


Vas. Okt. 15, 2017 8:42 pm
☇ Poison After Dark

Vendég

Szomb. Okt. 14, 2017 8:34 pm
☇ Stells & Ash


Pént. Okt. 13, 2017 11:04 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 1 Bot

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Tamera & River - The wrong target






 :: Játékok




avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
33

Tartózkodási hely :
bh

Foglalkozás :
math teacher


Csüt. Május 18, 2017 9:23 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




tamera & river

being afraid can't control you, you have to face the demons under your bed
Gyűlöltem a szabadnapokat. Fura, hiszen azt se szerettem, ha dolgoznom kellett, vagy mennem valahova. Féltem, hogy hogyan néznek rám az emberek, hogy történni fog e valami, ráadásul az erdőn keresztül se nagyon szerettem közlekedni, de mégis mindig megtettem, mert ha kimozdultam, az meg mentett legalább egy dologtól. Magamtól, vagyis inkább a gondolataimtól. Magunk vagyunk a legnagyobb ellenségünk, és én ezt rendszeren, majdnem mindig tapasztalom.
Most is, hogy semmi dolgom nem volt, csak feküdtem, vagy ültem valahol, és akarva akaratlanul szidtam magam és hoztam le saját magamat az életről. Nem volt ez se egészséges, se normális, de senki se fog rajtam segíteni az az igazság. Nincs senkim, aki egyáltalán észrevenné. Ha úgy vesszük egyedül Lexi van nekem, de ő se úgy. Csak a főnököm, aki tudomást se vesz a létezésemről. Csak a szerencsétlen lány vagyok neki az asztal mögött, aki elintéz neki mindent, és ottmarad túlórázni egy szó nélkül. Legalább beszéltem valakivel egy kicsit. Ha nem is személyes dolgokról, de legalább megszólaltam. Amúgy maximum a boltban beszéltem egy nagyon aprót, de semmi mást. Nem is tudom mikor beszéltem úgy ténylegesen valakivel. Abban se vagyok biztos, hogy fogok valakivel kommunikálni az elkövetkezendő napokban, lehet hetekben. Szánalmas vagyok...
Egy halk sóhaj szaladt ki a számon, majd kinyitottam a szemem, oldalra pillantottam és az órát kezdtem el bámulni. Majdnem éjfél volt, és én még bőven nem voltam fáradt. A közelében se voltam a fogalomnak. Borzalmasan éhes is voltam, így gondoltam lemegyek a konyhába enni valamit, ha már mást úgy se fogok csinálni. Legalább amíg eszem nem fogom magam lerombolni lelkileg. Talán.
Leszálltam az ágyból, és egy pillanatra elgondolkoztam, hogy felvegyek-e valami köpenyt, vagy akármit, de feleslegesnek tűnt. Kitártam a csak behajtott ajtómat, és készen álltam a rövidnadrágomban, és a kinyúlt felsőmben levágtatni a lépcsőn a földszintig, viszont odalentről lépéseket hallottam. Ott helyben lefagytam, és szinte csak azt hallottam, ahogy a pulzusom az egekbe szökik. Most mit tegyek? Valaki betört, te jó ég!
Kellet egy-két perc mire kicsit lenyugtattam magam, és rájöttem, hogy nem lehet bajom. Végtére is vérjaguár vagyok, nemde? Mit is árthat nekem egy átlagos betörő? Semmit... Legalábbis remélhetőleg.
Visszaosontam a szobámba a baseball ütőmért, aztán azt feltartva osontam le az emeletre hangtalanul. Még mindig remegtem, de az is haladás volt, hogy ilyet képes voltam megtenni. Talán ez az első pillanat az egész életemben, hogy ennyire bátor voltam a magam kis béna módján. Lassan és biztosan haladtam a hang irányába, ami a szüleim régi irodájába vezetett. Az ajtó teljesen nyitva volt, és a zaj egyértelműen onnan jött. Nagy levegőt vettem, majd beléptem a szobába, felkapcsoltam a villanyt és az ütővel készenlétben állva vártam a betörő támadását. Viszont legnagyobb meglepetésemre nem egy nagy, gonosz férfit találtam, hanem egy lányt, aki velem egy korú lehetett, és épp a széffel próbálkozott. Ugyan nem volt benne pénz, vagy érték ilyen formában, de zárva tartottuk mindig is.
- Te egy lány vagy... - ejtettem a szavakat halkan, ahogy még mindig lesokkolt a tény. Meglepettségemben még a fegyveremet is leeresztettem. Ráadásul minden félelmem is elmúlt, amit eddig éreztem.
493 ✧ paint it black ✧ rövid, meg minden, de remélem jó lett *-* ✧  ©️


teacher, husband, hunter and cheater
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, naplopó, tolvaj, önjelölt igazságosztó... Soroljam még?


Pént. Május 19, 2017 4:10 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet





River & Tamera
Oops, I did it again...

N
em így terveztem ezt az estét. Eredetileg el akartam menni bulizni, kicsit élni, ilyesmi... Ehelyett megint kénytelen voltam mások vagyonához nyúlni, ugyanis a sors kitalálta, hogy kicsesz velem, és rám küldi az egyik szemetet a múltamból.
Fáj ezt így kimondani, de egyetlen egyszer az életben sikerült elszúrnom egy melót. Igen munka, mivel régebben néha hajlandó voltam belemenni egy-egy üzletbe is. Megbíztak, hogy lopjak el valami értékes csecsebecsét, cserébe busás fizetést vágtak a fejemhez. Azonban volt egy alkalom, amikor elfelejtettem objektíven gondolkodni. Megsajnáltam az eredeti tulajdonost, aki kivételesen se gazdag, se szemétláda nem volt, ellenben a vevőimmel. Csak egy egyszerű özvegy nő volt, egyetlen becses kincseként pedig egy néhány száz éves nyakéket őrizgetett. Az ékszert egy kisebb legenda tette igazán érdekessé, miszerint az eredeti tulajdonosának szelleme továbbra is a mi világunkban kísért, és mindig ott tartózkodik, ahol a nyaklánc található. Valójában ilyesmiről szó sincs, az igazi értékét a gyémánt- és ezüstberakások adják. Persze egy olyannak, aki hisz a túlvilágiakban, ez valóságos aranybányának számít. Pontosan ilyen is lett volna az ügyfelem kuncsaftja, aki már alig várta, hogy kézbe kaphassa az árut.
De ahelyett, hogy elloptam volna, készíttettem egy hamisítványt a nyakékről, és azt adtam oda a megbízómnak. Néhány nap eltelt, mire rájött, mi történt valójában, de még csak most sikerült rám találnia. Mindig mozgásban voltam, így megúsztam egy időre a büntetést.
Nos emiatt tartottam ott, ahol. Meg kellett próbálnom összeszedni a kártérítésre elegendő pénzösszeget, lehetőleg minél előbb. Már így is megcibálták a torkom, és egyáltalán nem volt kellemes... Ha erre képesek voltak, el se tudom képzelni, mit tettek volna velem, ha nem sikerült volna visszafizetnem a kárt.
Megtehettem, hogy odaadom nekik a kocsimat. Vagy eladtam volna valakinek, és az árát pedig megkapta volna az a barom... De világosan megmondták, nem akarják, hogy egyszerű dolgom legyen. Olyan módon kellett megszereznem meg a lóvét, ahogy mindig is csináltam - hiszen ehhez értek.
Miközben halkan kinyitottam a zárat, szépen sorjában végigvezettem a fejemben, hányféleképpen halhat meg egy hozzám hasonló. Ezek a szemetek ugyanis kimondottan a természetfelettivel körülvett holmikkal foglalkoztak, ezért simán meg tudtak volna ölni egy kitsunét is. Nem okozott volna nekik nagy gondot, ahogy akkor se volt probléma, amikor a saját lakásom előtt támadtak le az utcán. Esélyem se volt védekezni, rájuk küldeni egy hurrikánt, vagy bármi egyéb.
Úgy tűnt, nem volt otthon senki. Legalább is nagyon reméltem, hogy nincs. Fogalmam se volt, hogy úszhatnám meg szárazon ezt az akciót, hiszen már régóta nem törtem be másokhoz. Mostanra elég egy gombnyomás, és az FBI is itt terem, teljes felszereltséggel, helikopterrel, meg a többi baromsággal, amit ilyenkor hozni szoktak. Veszélyessé vált egy magamfajta munkája, éppen ezért maradok a közvetlen kirablásnál. Trükkösen, nem feltűnően, tisztán és pontosan. Abból mindig könnyű menekülő útvonalat találni, hiszen mire észreveszi az illető, hogy mi történt, addigra én már mérföldekre vagyok onnan.
Alig hallható, óvatos léptekkel haladtam végig a sötét folyosón, kapucnim alól próbáltam végigmérni a ház belső terét. Elég lett volna valami drágább festmény a falról, vagy egy ezüstkészlet... De nem. Semmi ilyesmit nem láttam, csak egy iroda nyitott ajtaját. Gondoltam, ott talán lesz valami.
Reményekkel telve osontam be a szobába, ahol azonnal szemet is szúrt nekem egy széf. Ilyeneket csak úgy nem tartunk a lakásunkban... Bíztam benne, hogy nem hiába volt lezárva.
Lehet, hogy soha nem volt még szívrohamom, de az biztos, hogy amit akkor éreztem, az felért kettővel. Ugyanis miközben próbáltam feltörni a széfet, hirtelen felkapcsolódott a villany. Ereimben megfagyott a vér, éreztem, ahogy lassan elzsibbadtak a lábaim. Moccanni se bírtam, csak guggoltam a zár előtt szerencsétlenül, akár egy amatőr. Pedig határozottan nem voltam az. Olyan halk voltam végig, hogy azt még egy macska se hallotta volna meg, hát akkor mégis hogy az istenbe vehettek észre?
Egy lány szólalt meg a hátam mögül, úgy tűnt meglepődött azon, hogy nem egy szokványos férfi betörővel van dolga. Szavai hallatán lassan sikerült felegyenesednem, szemeim kétségbeesetten cikáztak összevissza, keresve egy lehetséges menekülési útvonalat. Egyetlen egyet se találtak.
- Miért olyan meglepő ez? - kérdeztem, magabiztosságot tettetve - Ahogy hallom, te is az vagy.
Még mindig nem fordultam a lány felé. Nem akartam, hogy meglássa az arcomat, hiszen az alapján már simán adhatott volna egy pontosabb személyleírást, a rendőrség pedig könnyedén elkaphatott volna. Nem akartam megkockáztatni, hogy börtönbe kerüljek, még úgy se, hogy egyébként minden erőlködés nélkül kiszabadulhatnék onnan.


Horns ⋮ 707 ⋮ Remélem tetszik *-*

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
33

Tartózkodási hely :
bh

Foglalkozás :
math teacher


Vas. Jún. 11, 2017 10:09 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




tamera & river

being afraid can't control you, you have to face the demons under your bed
Igaz, hogy untam magam a szabadnapomon, még talán jobban, mint bármelyik másikon, de a világért se gondoltam volna, hogy mégse lesz olyan unalmas az a nap, mint hittem. De ahogy feküdtem az ágyon, lépéseket hallottam meg. A vér is megfagyott bennem, de egy baseball ütő segítségével mégis képes voltam lemenni a hang irányába, a szüleim volt irodájáig. Komolyan, mintha nem is én lennék. Mintha a jaguár lét tényleg kezdene megváltoztatni, vagy szimplán az idő. Ki tudja, de mikor már rákapcsolod a villanyt a betörőre, ráadásul meg is szólítod, akkor már nincs visszaút. A fejed búbjáig benne vagy a dologban, nincs menekvés. Gratulálok River, megint megcsináltad.
Jól tudtam, hogy vajon miért pont az irodából jöhet a hang. Jól tudtam, hogy van ott egy széf, amibe iratokat tartottak a szüleim egykor. De semmi értékes nem volt benne, és ezt a betörő vagy megtudja magától, vagy tőlem. Egyébként utáltam ebbe a szobába járni, tele volt emlékekkel, a szüleim kisebb darabjaival, amikre rá se bírtam nézni. Az összes tárgy nem személyes volt, viszont kiskoromban rengetegszer néztem ahogy dolgoznak itt, vagy olvastak nekem a könyvekből, játszottam itt bent. Igazából rengeteg emlék kötött ide, és mind fájdalmas volt. Gyűlöltem azt a hülye szobát, úgy,a hogy van.
Talán féltem is volna, de valahogy elmúlt belém az utolsó csepp is, amikor egy lányt pillantottam meg. Tudom, hülyeség lenne azt gondolni, hogy egy nő nem lehet betörő, és nem is vetem el ezt a lehetőséget, de mégiscsak fura ezzel szembesülni. Az emberekbe a média által alkotott kép van beégetve. Betörő az mindig egy férfi, aki ha megtalál megöl, leüt, vagy valami ilyesmi. De annak ellenére, hogy tudom, vannak nők is ebben a "szakmában", mégis fura ez az egész. Meg nyugtató is valahogy, csak tudnám miért. Elmúlt minden félelmen, és balgán az ütőt is leeresztettem.
- Hát, igen... - válaszoltam, ahogy hintázni kezdtem a lábamon. Nem tudtam mit kezdhetnék egy ilyen helyzettel. Verekedni meg nem akartam, mert csak egy apró dolog is elég lehetett ahhoz, hogy a jaguár előtörjön. Csodásak a szabad estéim.
- Abban nem fogsz találni semmit, csak iratok vannak benne. - szóltam hozzá ismét, és csak vártam mit is reagál. Csak figyeltem mit csinál, de nem különösebben. Nem akartam az ügybe bevonni a rendőrséget, amíg nem ad rá okot. Igaz, betört, de nem hinném, hogy bármit magához vett máris, és ennyivel én még elengedem. Hülyeség, de túl sok macera és emberi érintkezés lenne egy ilyen ügyet letudni. Meg a lány se tűnt túl idősnek, talán még nálam se volt idősebb. Nem akartam elrontani az életét pont én, aki pontosan tudja, hogy milyen rossz az, amikor elrontanak benne egy csomó mindent.
- Hülye kérdés, de ha nem hívom ki a zsarukat se most, se később, akkor megígéred, hogy nem jössz vissza később, és most se viszel el semmit? - kérdeztem most már kissé bátortalanul. Azért vigyázni kell, hiszen mégse lehet kezdő, ha házba tör be. Lehet a válaszával becsap, vagy lecsap rám igazából, vagy valami. Komolyan nem akartam bunyózni vele, sőt. A legnagyobb hülyeséget akartam megtenni. Segíteni neki.
- Ha pénz kell, egy kicsit kitudlak segíteni... - ennyi volt River, megcsináltad. Most fog egy késsel neked esni. Elvágja a torkodat, megkeresi a kis pénzedet, ami van, és elviszi, téged meg talán majd megtalálnak valamikor. Ha egyáltalán megtalálnak. Ide senki nem jár, Lexi pedig lehet észre se venné, ha eltűnök. Nem tök jó? Én vagyok a tökéletes gyilkossági áldozat!
Csak inkább ne legyek az. Ne hiába bízzak benned kedves betörő. Csak kérlek ne ess nekem. Kérlek.
570 ✧ paint it black ✧ béna lett ✧  ©️


teacher, husband, hunter and cheater
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, naplopó, tolvaj, önjelölt igazságosztó... Soroljam még?


Szer. Jún. 14, 2017 2:35 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet





River & Tamera


Hihetetlenül utálom ezt a melót. Ha eddig el is próbáltam rejteni ezt az érzésemet, most akaratom ellenére feltört bennem. Ott motoszkált a lelkem mélyén, szinte égetve a mellkasomat. Főleg, amikor sikerült kinyitnom a kincsesbányához vezető ajtót. Legalább is reméltem, hogy azt találok mögötte.
Bármit megadtam volna, hogy ne kelljen betörnöm valakinek a házába, de a szükség mást diktált. Bajban voltam, hatalmas bajban, s a lehető leggyorsabban ki akartam mászni belőle. Nem hiányzott, hogy az amúgy is elcseszett életemnek ilyen hamar vége legyen, vagy még rosszabbá váljon.
Félmillió dollár. Ennyi kellett volna ahhoz, hogy szabad lehessek. De hogy a fenébe szedhettem volna össze ennyit? Reménytelen helyzetnek tűnt az egész, ráadásul nem volt senki, aki segíthetett volna. Inkább loptam volna el azt a bugyuta nyakláncot attól a vénasszonytól... Egyszer az életben megsajnálok valakit, és akkor is én szívom meg. Ez igazságtalan..!
A múlt elmúlt, most csak a jelenre koncentrálhattam. Ez volt az utolsó esélyem, különben végem lett volna. Még reménykedtem, hogy ezúttal sikerrel járok és találok valamit, amiből ki tudom fizetni a tartozásomat, de sejtettem, hogy nem lesz egyszerű dolgom.
Arra azonban a legkevésbé se számítottam, hogy otthon lesz bárki is. Főleg arra nem gondoltam, hogy az illető fel fog riadni rám, mivel alapjáraton kiválóan osonok. Eddig még betörésért sose kaptak el, azt hittem, ezúttal se lesz másképp. Hinni a templomban kell, Tamera.
Bevallom őszintén, megijedtem, amikor felkapcsolódott a lámpa. Nincs szuperhallásom, vagy bármilyen ehhez hasonló érzékem, amivel észrevehettem volna a mozgolódást, így teljesen váratlanul ért, amikor a mögöttem álló lány megérkezett. Olyan sápadt lettem egy másodperc alatt, hogy simán összetéveszthettek volna egy hullával. A lábaim alig tartottak meg, ha nem lett volna elég lélekjelenlétem, könnyedén hátraeshettem volna meglepetésemben. Pedig általában nem vagyok ennyire béna.
Egy kicsit könnyített a szívemen, amikor felfedeztem, hogy nem csak én estem ki a megszokott formámból aznap. Az idegen ugyanis jobban zavarban volt, mint én. Sőt, még csak nem is úgy reagált, ahogy azt általában szokták - nem támadt nekem, és még csak eszébe se jutott, hogy hívja a zsarukat. Ki ez a lány egyáltalán? Van fogalma róla, mekkora bajban lehetne?
Amikor azonban elmondta, hogy semmi nincs a széfben, még jobban lesápadtam. Nem tudom, hogy lehetséges egyáltalán, de ha a fehérnek is van ötven árnyalata, már a legvilágosabb környékén járhatott a bőröm színe. Basszameg... Egyből elfogott az érzés, hogy egy-két héten belül meg fogok halni. Már az utolsó csepp reményem is elszállt. A kis genyó még vissza is integetett, mielőtt végleg itt hagyott. A legnagyobb szarban, teszem hozzá.
- A fenébe is... - morgom magamnak, alig hallhatóan. Ezzel alá is lett írva a halálos ítéletem, nem láttam kiutat.
Feszült izmaim elernyedtek, és szinte nyikorogtak, amikor felálltam. Már kezdett kényelmetlenné válni a sok guggolás, így kiegyenesedtem, és végre szembefordultam a lánnyal, aki azóta is csak az ajtóban álldogált, leeresztett baseball ütővel.
A következő szavakra egészen elkerekedtek a szemeim. Nem akarja rám hívni a zsarukat? Normális ez? Zavaromban válaszolni se tudtam, csak egy aprót bólintottam. Nem állt szándékomban megtámadni őt, még akkor se, ha egy másodperc alatt a falra kenhettem volna egy nagyobb széllökéssel. Nem lenne fair, ha bántanám. Pláne azután nem, hogy hajlandó volt elengedni.
Habár fogalmam sincs, miért tette volna meg. Betörtem az otthonába, ki akartam rabolni. Bűnöző vagyok, de ez őt nem érdekelte. Csak békét szeretett volna, legalább is ezt mutatta.
- Mondd csak... - ráncoltam a homlokomat - Te beteg vagy? Vagy csak szimplán őrült..? - vetettem fel a millió dolláros kérdést.
Bármilyen furcsa dolog történt velem eddig, az semmi nem volt ehhez képest. Ez volt az a pillanat, amikor egy vadidegen lány hajlandó volt segíteni egy betörőnek. De hogy miért? Jó kérdés.

Oops, I did it again...

Horns | 598 | Remélem tetszik *0* |
@

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
33

Tartózkodási hely :
bh

Foglalkozás :
math teacher


Pént. Jún. 16, 2017 8:15 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




tamera & river

being afraid can't control you, you have to face the demons under your bed
Igazából csoda, hogy az elmúlt pár évben, vagyis mióta a szüleim meghaltak, sose tört be senki. Előtte meg azért, mert főleg apám elég fenyegető ember volt látszatra, és néhányan még az utca másik oldalára is átmásztak, ha szembe jött velük, csak, hogy biztos ne legyen gond. Sokakat még az se érdekelt, amikor a 4 éves énemet tartotta a kezeiben, ölelgette, tűrte, hogy az nyúzza az arcát. Másokra mindig olyan gyilkos pillantást vetett, hogy kb összepisilték magukat ijedtükben. De mióta meghaltak, minden pitiáner bűnöző észrevehette volna, hogy egy tizenéves, nem is túl magas, vagy erős csaj lakik egyedül egy rohadt nagy házban. Sokszor ráadásul reggeltől estig nincs otthon senki, szóval szabad a hely. Na meg az erdő szélén lakom, szomszéd két kilométeres körzetben nulla, már, ha az erdei állatokat nem számítjuk bele a szomszéd kategóriába, de nem hinném. Egy szó, mint száz, a pálya szabad, és azért lehet mit elvinni, ha nem is pénzt. A mai betörők nem csak a pénzre, és ékszerekre utaznak.
Aztán ez a pillanat mégis csak eljön, hogy betörnek, én meg olyan idiótán viselkedem, ahogy csak lehet. De szerencsére ő normálisan viselkedett, és nem támadott nekem. Kissé megfeszültek az izmaim ugyan, amikor felállt, és szembe fordult velem, viszont látszott rajta, hogy nem épp nekem akar esni. Az ütőt továbbra is a kezemben tartva néztem meg végre a betörő arcát. Nem, nem azért, hogy betudjam köpni, vagy körülírni. Szimpla kíváncsiságból.
Bólintására megkönnyebbültem, még sóhajtottam is egyet. Mintha egy kő esett volna le a szívemről. Komolyan nem akartam, hogy bármi gáz legyen. Főleg nem mondjuk verekedés. Még mindig nem tudtam irányítani a jaguárt bennem, és ha itt nekem esik, talán még meg is ölöm. Bele se merek gondolni mit tennék, amikor nem is igazán magam lennék. Minimum szerezne egy kis szép, maradandó sebet, és lehet soha többé nem juta eszébe legalább hozzám, de valószínűleg másokhoz se betörni. De annyit egy szemvillantás se ér meg, mert annyi is elég lehet, hogy az önuralmam eltűnjön.
Kérdésére a földre néztem. Fura, de nem először hallottam. Fura, hogy fájt, hogy ő is ezt gondolja, de tudtam, hogy jogos a dolog. Betör hozzám, én nem hívom a zsarukat, sőt, segíteni akarok neki.
- Tudom, őrültnek hangzik az egész, de... - vettem egy mély levegőt, majd idegesen beleharaptam a számba. Az ütőt nekitámasztottam az ajtófélfának, és igyekeztem minél határozottabbnak tűnni.
- Nem olyannak tűnsz, aki csak szórakozásból lop. Szóval szeretnék segíteni, amennyire tudok. Hülyeség, meg minden, de szeretek segíteni mindenkinek, mert tudom milyen az, amikor senkid nincs. Amikor senki nem támogat, vagy segít. Különben is, csak magamat tartom el, van munkám, egy kis örökségem is, egy pár dollárt nem fogok hiányolni. - hadartam el egybe a dolgot, és azt se tudtam hova nézzek, csak az volt a lényeg, hogy rám ne. Már eddig is hülyének nézett, de szerintem most akkorát kontráztam az előző dolgokra, hogy nem is akarom látni a reakcióját. Főleg most, hogy elmondtam, hogy tudok adni pénzt, lehet kést nyom a torkomhoz, és kiszedi belőlem hol is van az a pár papírdarab, amit emlegettem.
- Szóval, ha ez őrültség, gyerünk, nevess ki! - bátorodtam fel a semmiből, magamat is meglepve. Dacosan néztem a szemeibe, bár éreztem, hogy az enyémek könnyel telnek meg. Hülyeség bízni annyi minden után az emberekben, segíteni nekik, meg minden, de nem tehettem mást. Mióta élek kb azt élem át, hogy senki nem szeret, vagy segít. Nem hagyhattam, hogy másnak is kijusson ez. Ha pedig már kijutott, akkor enyhítek a helyzeten.
Mély levegőt vettem inkább, és lenyugtattam magam. Nem szabadot eltörnöm egy idegen előtt. Legalább egy normális állapotot tartanom kellett.
- Ha gondolod, enni is tudok adni, vagy inni. - tettem hozzá az ajánlatomat. Egyre hülyébb, és hülyébb lesz ez a jelenet, na meg a helyzet. Mintha csak egy sitcom-ot néznék. Hova rejtették a rendezőt és a kamerákat vajon? Mikor fog felhangzani az élő közönség nevetése? Remélhetőleg soha. Remélhetőleg ő se fog kinevetni.
635 ✧ paint it black ✧ i wanna make friends sütiii  ✧  ©️


teacher, husband, hunter and cheater
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, naplopó, tolvaj, önjelölt igazságosztó... Soroljam még?


Szomb. Jún. 17, 2017 5:39 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet





River & Tamera


Valamiért mindig meglepődök, ha valaki kedves próbál lenni velem. Születésemtől fogva mást se tapasztaltam, csak az emberek önzőségét, nemtörődömségét és könyörtelenségét. Egyedül talán az egyik árvaházi nevelőnő volt az, aki nem bánt velem rosszul. Sőt, néha napján még segített is rajtam, amikor volt alkalma. Ha nem értem oda időben az étkezőbe, megpróbált nekem elcsenni néha egy-egy almát, vagy egy kis darab lekváros kenyeret. Persze ezt is csak akkor tehette meg, ha a többi nevelő nem vette észre. Ez esetben kemény büntetéssel sújtották, csak mert gondoskodni akart rólam. Kegyetlenség, én mondom.
Természetesen meg se lepődök már azon, hogy az egész világ tele van igazságtalansággal, ez alól viszont én se vagyok kivétel. Ugyanolyan szemét vagyok én is mások szemében, mint a többi. Hiszen lopok, mit is várhatnék el ezután? De azért mégis... Egy kis bűntudatot legalább érzek, sokakkal ellentétben. Vannak, akik egyszerűen csak megteszik, aztán fapofával távoznak. Nem gondolják végig, mekkora károkat okoznak ártatlanoknak azzal, amit tesznek... Én épp ezért igyekszem kifogni a gazdag rohadékokat. Azoknak amúgy se számít, ha eltűnik a pénztárcájukból néhányszáz dollár. Sokszorosát őrizgetik a hülye bankjaikban, így nem is csinálnak nagy ügyet abból, ha meglopják őket. Ha a tolvaj mértékletes, még a rendőrséget se riasztják miatta. Túl sok lenne vele a macera, azoknak meg se kedvük, se idejük nincs az ilyesmire.
Abban reménykedtem, hogy ismét egy ilyen ember házába török be, és ezt az éjszakát is megúszhatom szárazon. Arra álmomban se gondoltam volna, hogy egy ártatlan, ránézésre korombelinek tűnő lánnyal fogok összefutni, miközben egy iratokkal teli széffel macerálok. Nem kis lélekjelenlét kellett hozzá, hogy ne essek pánikba, és ne csináljak semmi hülyeséget. Nem is igazán amiatt aggódtam, hogy az idegen rám fogja hívni a zsarukat - az sokkal inkább foglalkoztatott, hogy mivel magyarázzam ki magam, de minél gyorsabban. A rendőröket könnyebben leráztam volna, mint egy tinilányt. Sose volt erősségem a csajos cseverészés, és ez meg is látszódott rajtam. Az arckifejezésem hamar elárult volna, ha nem lett volna rajtam a kapucnim.
Nehezemre esett talpra állni, lábaim egy pillanatra meg is remegtek. A guggolás átka, én mondom... Megfordultam, és egyenesen leleplezőm hatalmas szemeibe bámultam. Kedves pillantása volt, képtelen lettem volna rá támadni. Nem is akartam, mivel értelmetlennek láttam az egészet.
Ami még értelmetlenebb volt, hogy segíteni akart nekem. Nem meglepő, hogy furcsán reagáltam rá, egyáltalán nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy valaki jó szándékú legyen velem. Homlokom szinte azonnal ráncba szaladt, amikor a lány hosszas monológba kezdett arról, hogy ő szívesen támogat pénzügyileg.
Szóhoz se jutottam. Arcomon enyhe pír jelent meg, bőröm alatt különös melegség kezdett szétáradni. Összezavarodtam. Csak arra tudtam gondolni, hogy valaki szórakozik velem, és lefizette ezt a csajt, hogy megszívasson.
- Nézd... Hacsak nincs felesleges ötszázezer dollárod nem hinném, hogy tudnál segíteni... - sóhajtottam, miközben letoltam a kapucnimat a fejemről - Nem értem, mire fel ez a nagy kedvesség, de ha legközelebb betör hozzád valaki, inkább csak üsd le azzal az ütővel, aztán hívd a zsarukat, amilyen gyorsan csak tudod. Nem mindenki olyan szelíd, mint én.
Nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el. Ha fordított helyzetben lettünk volna, én biztos hozzávágtam volna a tolvaj fejéhez a hozzám legközelebbi kemény tárgyat. Esetleg egy széket, vagy a vágódeszkát. Semmiképp nem álltam volna le vele beszélgetni...
Tekintetem a földre tévedt, miközben karjaimat összefontam magam előtt. Néhány hajtincsem az arcomba lógott, de szinte azonnal felvettem az idegennel a szemkontaktust. Látszott rajta, hogy zavarta a korábbi kérdésem, valószínűleg ezért próbált határozottabban fellépni.
Nem nevettem. Szerettem volna, de pillanatok alatt végigfutott az agyamon egy apró gondolat: bárcsak mindenkiben lenne legalább feleannyi jóindulat, mint ami ebbe a lányba szorult. Sokkalta szebb lenne úgy a világ.
- Kösz, de... Nem szegénységből csinálom azt, amit. - jelentettem ki kissé szárazon - De az is igaz, hogy nem szórakozásból.
Nem akartam az orrára kötni, hogy pontosan mire kellett volna a pénz. Jobbnak láttam, ha nem keverem bele, hiszen azok a rohadékok simán elkaphatták volna őt is. Még annak a veszélye is fennállt, hogy végig megfigyelés alatt tartottak minket. Nem hagyhatták, hogy ismét kicsússzak a karmaik közül, így is elég nehezen találtak meg.
- Jobb lesz, ha elmegyek... Még a végén megint megcibálnak.
Az utóbbit alig hallhatóan tettem hozzá. Szinte már éreztem, ahogy a verőember keze ismét a torkomat szorongatja. Lelkileg teljesen készen álltam rá, testileg már nem annyira.

Why are you so kind to me?

Horns | 703 | You got a friend in me cute | @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
33

Tartózkodási hely :
bh

Foglalkozás :
math teacher


Hétf. Jún. 19, 2017 10:21 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




tamera & river

being afraid can't control you, you have to face the demons under your bed
Én mindig is képes voltam lejáratni magamat mindenki előtt. Egy perc, és máris jön a River mutatvány. Talán ezért is utált mindenki, és röhögött rajtam, mert annyira antiszociális vagyok, hogy az röhejes, meg már nagyon fáj is. Mármint nem csak nekem, hanem nekik is. Aztán meg néha mégis sokat beszélek, de az meg akkor van, amikor nem kellene. Például most is. Mert mit tudjam én mi adta azt a jó lelkemet, ami még ennyi kínzás, és gonoszság után se tűnt el, de jól belém ragasztotta, annyi szent. A leghülyébb helyzetben, a legidegenebb embernek is segíteni akarok, még akkor is, ha az előtte akár majdnem lelőtt, vagy leszúrt. Ki a hülye ember? Hát én. Csakis én. Erre jó példa a lány betörő felbukkanása. A normál ember rögtön hívja a zsarukat, vagy elkergeti a betörőt valami fegyverrel, vagy szimplán zajcsapással. Az idiótábbak rögtön lövöldözni kezdenek, de abból szerencsére egyre kevesebb adódik. Én meg lesétálok, rákapcsolom a villanyt, és csak azért, mert nem egy háztömbös, goromba fickót találok a széf előtt, leeresztem a védelmem, nem hívok rendőrséget, és felajánlom a segítségemet. Nem is csoda, hogy ő is hülyének nézett. Lehet őrültnek is.
Szavaira elámulok, azt se tudom, hogy elájuljak, vagy megpróbáljak elképzelni annyi pénzt. Ötszázezer dollár. Annyiról még álmaimban se mertem gondolkozni. Talán annyi pénzt életemben nem fogok látni, de aztán ki tudja. Még előttem van az élet, és ha nem leszek olyan szerencsétlen, hogy hamar meghalok, akkor esélyem is lesz annyi pénzt látni külön, vagy akár egybe is. Szép álom, de lehetetlen igazából. Semmi egyetemi végzettség nélkül nem viszem el odáig.
- Annyim valóban nincs... - sóhajtok egy halkat, és kábán nézek magam elé. Kioktat egy betörő, hogy legközelebb mit csináljak, ha valaki betör hozzám. Én mind tisztában voltam ezzel, csak tudtam, hogy sose lennék képes rá. Most is csoda volt, hogy letudtam jönni, és nem elbújtam a fürdőszobám zárható ajtaja mögé. Inkább csak némán bólintottam szavaira. Mit is mondhattam volna? Hogy bocs, de legközelebb inkább bezárkózok valahova, vagy kiugrok az ablakon ijedtemben. Inkább nem tettem, így is elég hülyének nézhetett. Nem kellett még az is, hogy tovább rontsak ilyenekkel a helyzetemen.
- De akkor mégis miért? Hiszen nyilván van indokod... - kérdeztem bele. valószínűnek tartottam, hogy nem fog válaszolni, vagy, hogy hazudok, hogy terelni fogja a kérdést, de őszintén szólva nem érdekelt, Jobb volt belekérdezni, mint némán maradni, és majd enni később magamat, amiért még csak nem is próbáltam megtudakolni.
- Kik? - kérdeztem ismét. Választ megint nem reméltem igazán. Nagyon nem úgy tűnt, hogy pont ilyenről egy idegennek fog beszélni, főleg olyannak, akihez betört. Azt se tudja ki vagyok, nem is bízik bennem valószínűleg, sőt, biztosan. Nem hinném, hogy nekiállna itt nekem fecsegni bármiről is.
- De egyébként tényleg nem segíteni egy kis pénz? Pár szár, vagy mondjuk ezer? - fürkésztem kíváncsian az arcát. Ezer dollárért a belemet is kidolgoztam, de volt félretéve elég pénz. Csak egy 20 perc kellett volna, amíg elmegyek a legközelebbi bankautomatáig, és máris megkapná a pénz, és útjára engedném. Úgy tennék, mintha ez az éjjel meg se történt volna, az utcán se reagálnék rá, tényleg nem köpném be, nem beszélnék róla senkinek. Már, ha lenne kinek beszélnem bármiről is...
- Bár ha annyira menned kell, vagy menni akarsz, gondolom nem tudlak marasztalni egy percre se... - léptem el az ajtóból, had menjen, ha akar. Mondjuk egyáltalán nem akartam, hogy menjen. Nem tudom miért, de valamiféle enyhe kapcsolatot éreztem kettőnk között... Mármint enyhe barátságot. Ha nem így találkoztunk volna, és nem csináltam volna már rögtön hülyét magamból, talán barátok lehetnénk. És ez a gondolat mardosta rendesen eléggé a szívemet. Megint egy újabb idióta River dolog, de beszélgetni akartam vele, és lehetőleg most. Megakartam ismerni, nevetni, sírni akartam együtt vele. Megélni dolgokat, elmenni a helyekre, beülni egy kávéra, hülye képeket küldözgetni, meg ilyenek. Ennyire szánalmasan magányos lennék? Nos, sajnos igen...
- Egyébként, ha esetleg csak neveket nézegetnél, hogy kiket rabolnál ki, akkor River Decker nevet ki is hagyhatod. Az lennék én, és már tudod, hogy itt nem akad semmi elvihető. - mosolyogtam kábán. Azt se tudtam mi van. Késő volt, valaki betört hozzám, akivel végül barátkozni szeretnék, és most meg el fog menni. Gondoltam legalább a nevemet tudja, vagy valami. egy újabb River hülyeség. De hát ez van. Mit lehet tenni. Beacon Hillsből már csak egy ilyen fura ember hiányozott majdnem 20 évvel ezelőtt, ezért születtem meg én.
714 ✧ paint it black ✧ please stay, my only friend sütiii  ✧ ©️


teacher, husband, hunter and cheater
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, naplopó, tolvaj, önjelölt igazságosztó... Soroljam még?


Kedd Jún. 20, 2017 2:05 am
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet





River & Tamera


A művészet az egyik legősibb dolog, ami az emberiséget végigkísérte a fejlődés során. Maga a szó annyi mindent takar, hogy meg se lehet számolni, hányféle létezik belőle. Konyhaművészet, zene, építészet, festmények, versek... Mindegyik gyönyörű, és óriási mértékben hatással van a lelki világunkra. Azonban van egy ágazata, ami csak bizonyos személyek számára okoz örömöt, vagy épp bánatot. Ezt pedig úgy hívják, hogy tolvajlás. Úgy bizony, ezt is lehet művészien végezni, ha van egy kis érzéked hozzá. Belém ugyan nem sok szorult ebből, de azért megvannak a magam kis módszerei, amivel színesebbé tehetem a „munkámat”. Legalább is régebben így volt. Manapság már csak elvégzem a melót, aztán lelépek. Korábban viszont mindig hagytam egy apró kis jelet magam után. Egy virágszirmot a kiszemelt szerencsétlen zsebében, vagy egy „T” betűt a pénztárcájára firkantva. Ilyenkor mindig azt képzeltem, hogy valami menő akciófilmben vagyok, vagy afféle igazságosztó vagyok, mint Robin Hood. Ezzel nyugtatgattam magam, hogy amit teszek, abban semmi rossz nincs. De valahogy mégiscsak akadt bennem egy kis bűntudat, még ha meg is próbáltam elrejteni a világ szeme elől.
És tessék, itt tartottam. Házakba törtem be, hogy a saját bőrömet mentsem. Nem válogattam már annyira, mint régen, csak kiválasztottam egy tehetősebbnek tűnő családi fészket, hogy kilopjam onnan a tojásokat. Lehetséges, hogy szarka vagyok, és nem pedig róka... A rókák vadásznak, és csak nagyon ritkán veszik rá magukat, hogy elcsenjenek egy-egy baromfit valakinek az udvaráról. De akkor is... Csak életben szeretnének maradni, nem rosszindulatból teszik, amit tenniük kell. Rá vannak kényszerülve.
Mondhatnám én is, hogy nincs választásom, pedig van. Mindig is volt, de könnyebbnek éreztem, ha csak simán lenyúltam mások vagyonából egy kicsit. Pedig kereshettem volna melót egy bárban, vagy kávézóban, de akár ruhaboltba is simán elmehettem volna dolgozni. Tisztán szerezhettem volna meg a mindennapi bevételt. Mégis mi vehetett rá, hogy a rosszabb utat válasszam?
Ó, igen. Az érzés, hogy nincs veszíteni valóm. Mai napig így érzem, hiszen se családom, se barátaim nincsenek. Akik voltak vagy lemondtak rólam, vagy egyszerűen eltűntek az életemből. Talán a sors ezzel büntet, amiért a világra jöttem? Na nem. Ezt nem veszem be.
És erre jött ez a lány, felajánlotta a segítségét egy vadidegennek. Pontosabban egy betörőnek, aki akár neki is ugorhatott volna abban a pillanatban, ahogy belépett a szobába. De nem tette, ami már a részéről amúgy is szokatlan.
Jó, nem mondom, hogy mindig nekitámadok annak, aki leleplez, de azért... Volt már rá példa egyszer, hogy le kellett ütnöm valakit, csak mert lebuktatott, de ez most más volt. Ez a csajszi nem akart feladni a zsaruknak, és simán elengedett volna, ha úgy adódik. Lehet, hogy őrültségnek tűnhet a részemről, de kezdtem megkedvelni ezért. Akár lustaságból, akár jószívűségből hagyott volna futni, hálás voltam érte. Elvégre egy telefonhívással a rács mögé küldhetett volna, de nem tette.
Viszont amikor megtudta, mennyi lóvéra lenne szükségem, látszott rajta a megdöbbentség. Valószínűleg még ő maga se találkozott ekkora pénzösszeggel, így nem hibáztattam, amiért nem tudott kisegíteni. Nem is vártam el tőle, hogy ő oldja meg a problémámat helyettem.
- Sebaj. Ha lett volna se valószínű, hogy elkérném. - magam se hittem el, amit mondtam - Így túl könnyű lenne. Örülök, hogy egyáltalán hajlandó vagy elengedni.
Egyre inkább elfogott az érzés, hogy ez a lány talán képes lenne megérteni a helyzetemet. Fontolóra is vettem egy pillanatra, hogy beavatom teljes egészében, de nem találtam értelmét a dolognak. Mégis mit tehetett volna ő? Segített volna betörni valakihez? Bankot rabolni, vagy mi? Jobbnak láttam, ha kihagyom a dologból, és csak annyit árulok el neki, amennyi kielégíti a kíváncsiságát. Nem gondoltam, hogy esetleg az egész sztorit hallani akarja majd.
- Nevezzük kényszernek. Csináltam valamit még régebben, és most annak fizetem az árát. Szó szerint, ha úgy vesszük. - próbáltam kicsit rejtélyes maradni, hiszen alig ismertem őt. Már az is csoda, hogy ennyit hajlandó voltam elárulni neki. Többségében nem mondok el semmit magamról másoknak, de most... Fogalmam sincs, mi ütött belém. Talán a rajtam cikázó, melegséggel teli szempár az oka. Szinte követeli a válaszokat, én pedig készséggel adtam meg neki, amit akart. Hogy miért? Tényleg nem tudom.
- Arról jobb, ha nem tudsz... Nem akarlak belekeverni. Kedves lánynak tűnsz. Jobb, ha kimaradsz ebből az egészből, mert már pusztán az, ha tudsz Róluk bajba sodorhat. - sóhajtottam.
Nem kívántam vágóhídra küldeni senkit, pláne nem ezt az ártatlan lelket. Mégis miféle ember az, aki hagyná, hogy bántódása essen?
- Ugyan. Tényleg nem szükséges. Tartsd csak meg... Ellenben, ha tudsz a környéken valakit, aki dúskál a pénzben és még szemétláda is, hálás lennék, ha kisegítenél. - mosolyogtam rá. Mertem remélni, hogy elő tud majd állni valami hasznos válasszal, ha már így egymásba botlottunk. Minden sejtésem szerint ő ismerte a várost nagyjából, így biztos voltam benne, hogy elő tud majd állni egy lakcímmel, vagy névvel. Bármilyen apró infó jól jött abban a pillanatban.
- Mégis miért tennél ilyet? Betörtem hozzád és mégis marasztalni akarsz? - csodálkoztam - Egyre érdekesebb ez a nap... Persze nem rossz értelemben.
Legszívesebben maradtam volna egész éjszaka. Meséltem volna neki a régi kalandjaimról, arról, amikor az orra elől vittem el egy pasas kocsiját, amit aztán ügyesen össze is törtem... A boszorkányról, akivel éltem néhány évig, az árvaházról... Mindenről. Talán összebarátkoztunk volna. Legalább is csak ez járt már a fejemben.
Komolyan nem értettem magamat sem. Kedvem támadt társalogni azzal a lánnyal, akit ki akartam rabolni, és nem sok hiányzott hozzá, hogy tényleg ott maradjak vele. Épp csak egy kicsit kellett megerőltetnem magam, és máris rabul ejtett az a hülye érzés... A szeretethiány. Ebben szenvedtem már születésem óta. Az előttem álldogáló lányból pedig szinte áradt a jóindulat és a szeretet így persze, hogy szívesen maradtam volna vele.
- Ha te pedig esetleg a rendőrségnél találod magad és kérdezgetnek a környékbeli bűnözőkről... Tamera Wentz nevét ne említsd nekik. Még szeretném élvezni a szabadságot egy pár évig, mielőtt elkapnak. - ezzel viszonoztam is a bemutatkozást - Örülök, hogy megismerhettelek, River.

Why are you so kind to me?

Horns | 963 | You got a friend in me cute + enyhe szófosás 95 | @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
33

Tartózkodási hely :
bh

Foglalkozás :
math teacher


Csüt. Aug. 03, 2017 5:51 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




tamera & river

being afraid can't control you, you have to face the demons under your bed
Fogalmam se volt mi ütött belém. Először is miután meghallottam, hogy valaki betört hozzám, nem zártam be magam a baseball ütő kíséretében a fürdőszobába, nem hívtam a rendőrséget, vagy nem ugrottam ki az ablakon és menekültem el, ahogy azt a rendes River tenné. Jó, mondjuk végre bátor ember lett belőlem valahogy, és lemerészkedtem valahogy, bár az is hülyeség. Ha nem olyan embert fogtam volna ki, mint aki előttem áll, akkor nagy gond lehetett volna belőle. Vagy én lennék sérült, esetleg halott, vagy az illető. Mert, ha nekem ugrik, akkor vagy nem tudok időben reagálni, és nekem annyi, vagy a jaguár igen hamar felszínre tör, és akkor bármi megtörténhet. Ilyen szempontból örülök is, hogy egy lánnyal találtam magam szembe magam, és nem akart erőszakosan nekem ugrani. Nem hiányzott a galiba, nem hiányzott az, hogy bárkinek is baja essen.
Az első hülyeségem mindezek után igazán ott kezdődött, hogy leálltam vele beszélgetni, majd csak simán elakartam engedni minden dolog nélkül. De, még nekem itt a végén barátkoznom is kell. Mert igen, miért ne River? Miért ne? Lényegében is csak egy betörővel szeretnél végre valami emberi kapcsolatot kötni. Mondjuk ez annak köszönhető, hogy úgy érzem, ha nem itt és most, ilyen helyzetben találkoztunk volna, talán tényleg lehetnénk barátok is. Viszont így kissé nehéz. Meg ki tudja, már minimum ötször nézett hülyének csak az elmúlt pár percben, amíg ismertük egymást, biztos nem akarna pont velem barátkozni. Ahogy senki más sem.
A pénz felajánlás kissé rizikós volt, hiszen nekem se volt sok, de mindig is úgy éreztem egy kis nélkülözés sose rossz, ha másnak nagyon jól jön, amiből neked kicsit több van. Nem, nem voltam pénzes, de egy kicsit tényleg tudtam volna nélkülözni. Úgyis folyton csak dolgozom kb, nincs más dolgom, úgyis visszarobotolnám hamarosan.
- Te örülsz? - nevettem fel halkan, kissé idegesen is. Egy kicsit még mindig feszült voltam a helyzettől, hiszen az agyam folyton csak azon pörgött, mikor fog mégis rám támadni. Nem hittem azt, hogy ő lenne ennyire alattomos, vagy hazug, de csak támadtak rám, akkor is, ha azt ígérték védeni fognak. Az ösztöneimbe pedig beleépült a folyamatos kétség.
- Én örülök annak, hogy a hülye ajánlatomat elfogadtad. El se tudod képzelni mi lett volna itt, ha nem tudtunk volna így megegyezni. - tördeltem az ujjaimat finoman a bal kezemen. Rossz szokásom volt, amikor ideges voltam, sokszor rám is szólnak, de nem érdekelt. Valamennyire lenyugtatott, és csak ez számított nekem.
Válaszát hallva kissé legörbült a szám széle. Sajnáltam, hogy bent ragadt valamibe, amiért régen valamit elhibázott. Tudtam milyen az, amikor kényszerből ragadsz egy helyzetben. Mondjuk én nem hibáztam, szimplán én voltam mindenki számára, a könnyű és gyenge célpont, és a világért se akarták engedni, hogy kitörjek a nyomoromból. Ott kellett élnem. Vagyis, még mindig ott vagyok. Ez az életem, hogy mindenki alá vagyok rendelve. Nekem nincsenek jogaim, se érzéseim, semmim. Egy senki vagyok.
- Hát, nem tudom mit mondjak. Azért sajnálom, hogy nem tudok segíteni ebben. - zártam le ennyivel a dolgot. Halványan rá is mosolyogtam mellé. Látszott, hogy nem akar róla beszélni, hiszen akkor konkrétan megmondta volna mibe is keveredett, és nem ilyen rejtélyesen dobta volna nekem oda az információt. De én biztos nem fogom erőltetni, hogy mondja el, mi az. Idegenek is vagyunk, és ha elsőre nem azt mondta, ami a teljes igazság, másodjára se fogja.
Furcsállva hallgattam további szavait. Már, ha csak tudok róluk, azzal is bajba keveredek. Vajon kik lehetnek ezek a titokzatos személyek, és miért ilyen veszélyesek? Miért kell egyáltalán ennyi rossz embernek és dolognak léteznie ebben a világban, ahol eleve, egy normális embernek is rengeteg gondja van? Miért szükséges ennyire ez a sok gonosz?
- Akkor azt is elfogom felejteni inkább, hogy megemlítetted őket. - fújtam ki a levegőt kissé remegve. Már csak a gondolatát se szerettem annak, ha bajba keveredek. Főleg nem olyanokkal, akikről a lány beszél. Nem tűntek kellemes társaságnak, sőt. A közelükben se akartam lenni, azt se akartam tudni kik ők. Így is elég paranoiás leszek, és mindenkiben keresni fogom egy darabig ezeket a rejtélyes embereket. El se tudom képzelni mi lenne velem, ha többet tudnék.
- Hát... - haraptam bele enyhén az ajkamba és a földre szegeztem a tekintetemet. Elgondolkodtam, hogy megbízzak benne, vagyis inkább, hogy legyek e ennyire szemét, de úgy éreztem jobbat teszek azzal most az egyszer, ha beszélek.
- Van egy hapsi. Elég gazdag, ráadásul mindenki azt mondja, hogy illegálisan szerzi be a legtöbbjét. Egyszer olyan pletykákat is hallottam, hogy bánt is embereket, meg, hogy a riválisai mindig titokzatos módon eltűnnek nem is egyszer. Pontos címet nem tudok adni, de az erdő szélén lakik, egy elég nagy házban, szinte már egy kisebb kastélyként van feltüntetve. A neve Joshua Marsh, ha jól tudom. - adtam meg a választ végül neki, ahogy ismét az ujjaimat kezdtem el babrálni a másikakkal. Kissé bűntudatom volt az egész miatt, de azzal próbáltam nyugtatni magam, hogy nem megölni akarják, csak elvesznek abból, amiből neki úgyis sok van. Lehet, észre se fogja venni, na meg egy szemét, mocsadék állat. Nem érdemli meg a dolgot. Ez a lány előttem sokkal nagyobb gondban van, mint az a hapsi valaha volt. Csak remélni tudtam, hogy sikerül neki összegyűjteni a pénzt.
- Talán annyi pénz is lesz nála otthon, hogy le is tudd egyszerre azt a sok pénzt, ami kell neked. - mosolyodtam el ismét halványan, kissé reménykedve. Nagyon szerettem volna, ha kikeveredik az ügyéből minél hamarabb.
- Jogos kérdés, de... - vettem egy mély levegőt. - Hagyjuk is inkább. Csak hülyeség volt ilyet kérdezni. Sajnálom. - sütöttem le a tekintetemet, ahogy elhessegettem az összes buta gondolatomat. River, nem lehetsz ennyire idióta! Igen, lány, veled egykorú, de betört hozzád. Elengeded, mert nem visz el semmit, valószínűleg nem is fog visszajönni, ezért sokkal könnyebb ezt elintézni így, de nem barátkozni jött. És veled nem is fog, vagy akarna, hiszen senki se teszi. Ne terheld a társaságoddal feleslegesen, amikor szegénynek csak gond lenne.
- Én is örülök Tamera. - mosolyogtam rá szélesen, de mégis kissé keserűen, hiszen épp elengedni készültem egy olyan embert, akivel évek óta először egy kis kapcsolatot éreztem. Egy lehetőséget arra, hogy végre legyen egy barátom, csak kár, hogy nem mertem marasztalni nagyon. Talán egy utolsó próbát azért még teszek, hátha mégis maradna. Hátha.
- Hát, akkor gondolom mész, hacsak tényleg nem maradsz legalább egy teára esetleg. - szólaltam meg végül bátortalanul, és vártam, hogy mit válaszol. Hogy elbúcsúzik örökre, és többé nem fogom látni, vagy legalább ad még nekem 10 percet, hogy kiélvezzem, valakivel beszélgetek végre. Csak reménykedni tudtam, hogy azt teszi, amit szeretnék.
1061 ✧ nyeh, no music for now ✧ please stay, my only friend sütiii  ✧ ©️


teacher, husband, hunter and cheater
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, naplopó, tolvaj, önjelölt igazságosztó... Soroljam még?


Hétf. Aug. 07, 2017 5:32 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet



Why are you so kind to me?
river & tamera

Ha sok mindent még én se tudok magamról, annyit biztosan, hogy nem vagyok normális. Egy rendes betörő ugyanis nem állt volna le beszélgetni azzal, akit épp kirabolni szándékozott, és még csak esze ágába se lett volna ottmaradni. Én mégis megfontoltam. Ebből is látszik, hogy valami nincs teljesen rendben a fejemben. Vagy csak szimplán annyira szimpatikusnak találtam ezt az ártatlan lányt, hogy képtelen lettem volna leütni és otthagyni. A cseverészést pedig... Nos, azt nem terveztem. Csupán le akartam lépni, de ő mégis szóba elegyedett velem, minden problémázás nélkül.
Nem igazán tudom eldönteni, kettőnk közül melyik az idiótább, minden esetre örülök, hogy ennyivel megúsztam a dolgot. Simán megtehette volna, hogy felhívja a zsarukat, addig pedig a fejemhez vágja azt a baseball ütőt, amit annyira bátortalanul szorongatott a kezében. Bármikor nekem ronthatott volna vele, még csak nem is számítottam rá. De ő mégse tette, és ez az, ami kicsit felkavarta a gondolataimat.
Természetesen egyből meglátszik rajtam, hogy nekem nem olyasmik a szándékaim, mint a többségnek. Én nem akarok ártani senkinek és ha lehet, minden ilyen húzós helyzetből úgy próbálok meg kimászni, hogy senki ne sérüljön meg közben. Ha mégis sor kerülne rá, valamilyen úton módon úgyis megoldanám, hogy az illetőnek ne legyenek maradandó sérülései, egyáltalán ne is kerüljön kórházba. Tudom magamról, hogy az ilyesmit mindenképpen rosszul viselném... Na jó, ez igazándiból csak mostanában alakult ki bennem, régebben ezer örömmel püföltem azokat, akik megérdemelték. Már az árvaházban elkezdtem, mikor még írni és olvasni alig tudtam. Ha valaki igazságtalanul bánt másokkal, azt egy jó kis orrba vágással büntettem. Régebben még meg is tapsoltak ezért, de mára már minden megváltozott. Valakinek behúzok egyet, egyből elkapnak és bezárnak egy-két hétre rendbontásért. Legalább is a kisvárosokban így működnek a dolgok.
Persze azért a kedvesség nem veszett ki teljesen az emberekből, ezt bizonyította az előttem álló lány is. Nem elég, hogy engedett szabadon távozni, még fel is ajánlotta a segítségét, ami furcsa bizsergést indított el a gyomromban. Nekem az árvaház óta senki nem volt hajlandó segíteni. Kivéve persze... Nem, róla már nem beszélek.
- Nos igen... - zavaromban a tarkómat vakargattam - Ha kapok egy lehetőséget, hogy lelépjek, inkább megragadom, minthogy támadjak. Nem akarok bántani senkit, téged meg főleg nem. Ahhoz túlságosan jól bánsz velem, hogy képes legyek ilyesmire. - ismertem be, közben tettem egy óvatos lépést a lány felé. Nem akartam megijeszteni, ugyanakkor már nem bírtam tovább egy helyben maradni.
Ugyan a teljes igazságot nem árultam el neki, egy kisebb utalást azért elejtettem, hogy legalább tisztában legyen vele, hogy ez nekem nem szórakozás és nem is valami kényszerbetegség. Bajban voltam. Máskülönben nem törtem volna be hozzá, hiszen volt otthon annyi lóvém, hogy ne haljak éhen még legalább két hónapig. Az egész helyzet, amibe kerültem undorító volt, és pont egy ilyen kedves csajszit kellett megszívatnom vele..!
- Ne sajnáld.. Jobb is így. Tolvajként kell megoldanom a dolgot, ha bárki külsős pénzzel segít, az csak elronthat mindent. - jelentettem ki valamivel halkabban, mintha csak attól tartottam volna, hogy azok a rohadékok lehallgatnak. Talán tényleg figyeltek, ez már sose fog kiderülni.
A nevüket persze nem mondtam ki, amikor figyelmeztettem újdonsült ismerősömet, hogy maradjon ki az ügyemből. Jobbnak láttam, ha elhallgatom az efféle részleteket előle, így legalább biztonságban tudhattam őt. Fogalmam sincs, miért nem akartam, hogy baja essen. Nem kellett volna jelentenie semmit számomra, de valahogy mégis úgy éreztem, van bennünk valami közös. Mivel ez igencsak ritkán fordul elő velem, szerettem volna jobban megismerni „vendéglátómat”.
- Helyes. A saját érdekedben mondom... - szám szélére megkönnyebbült mosoly görbült, de az se tartott túlzottan sokáig.
Ezen a lányon távolról látni lehetett, hogy jobb szerette messziről elkerülni a bajt. Nem kívánt belecsöppenni a dolgok közepébe, nem is volt neki való, ahogy megfigyeltem. Persze lehet, hogy sok mindenben tévedtem vele kapcsolatban, de erről az egyről valamiért teljesen meg voltam győződve.
Annyi segítséget viszont kaptam tőle, hogy elárult nekem egy nevet. Egy olyan fickó nevét, aki első hallásra ugyanolyan rohadéknak tűnt, mint amilyenekre én szoktam utazni. Ezektől valóban élvezet elvenni a vagyonukat. Meg sem érdemlik, hogy olyan sok pénzük legyen. Ha meglenne hozzá a hatalmam vagy a megfelelő befolyásom, az összes ilyet kivágnám éhezni valamelyik sivatagba vagy dzsungelbe, hogy megtanulja, hol a helye.
- Tehát Joshua Marsh... - rágtam át a nevét jó alaposan, némi undorral a hangomban - Illegális vagyon, bántalmazás, eltűnések, erdő széli luxusvilla. Valami piti maffiózó lehet..? Netán drogokkal üzletel? Mindegy, nem számít.. - ráztam meg a fejem, mivel odabent megint másfele kezdtek szaladni a gondolatok - Az ilyenek megérdemlik a büntetést, remélem tudod. Nem mintha én nem érdemelnék ilyesmit, de ezeknek nagyobb szükségük van a szívatásra, mint arra a rengeteg pénzre, ami a tárcájukat nyomja.
Pillantásom jelentőségteljesen hat, ezzel is csak alá próbálom támasztani a mondandómat. Meg kell értenie, hogy itt most nem én vagyok a rosszfiú. Legalább is remélem, hogy nem én vagyok...
- Köszönöm. Már ez is nagy segítség. És ha ennek az egésznek vége, már neked se kell aggódnod többet, elhiheted. - tudtam jól, hogy hiába nem mondtam el, kik miatt vagyok itt, attól még ez a lány ugyanúgy veszélybe kerülhet, ha észreveszik, hogy nem raboltam ki. Nem kaptam engedélyt, hogy könyörületes legyek és sajnálkozzak.
- Ugyan. Nem volt hülyeség, csak szokatlan. Jól esik, hogy szeretnél marasztalni... Még sose hívott el magához senki. - ismét elmosolyodtam. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ez lesz a vége annak, hogy betörtem. Eddig ha elő is fordult, hogy lebuktam, általában puskával kergettek ki a házból. Néha még sikerült is súrolnia egy-egy golyónak. Fájt.
És eljött az a pont, amikor már tényleg nem tudtam hova tenni az egész szituációt. Ekkor ugyanis volt szerencsém megismerni River Decker-t, nem kellett többé úgy emlegetnem, mint „a lány”, vagy „vendéglátóm”. Csak simán... River. Még a neve is barátságos volt, én pedig egyre nehezebben akartam egyedül hagyni abban a hatalmas házban. Bájos volt, kicsit idétlen, furcsa, és rendkívül kedves. Én pedig még rendelkeztem azzal az undi, húsos szervvel, amit szívnek szoktak nevezni, így lehetetlennek láttam, hogy csak úgy lelépjek. Társaságra vágytam, és látszólag nem csak én éreztem így.
- Talán... Talán maradhatok pár percet. Csak egy picikét. - nyögtem ki nagy nehezen, miközben elmondtam magamban legalább három Miatyánkot. Mégis mi a fene ütött belém?
Hát legyen. Egyébként is kiszáradtam ettől a sok csevegéstől, egy kis tea pedig sose árthat... Vagy kávé, kakaó, nekem már bármi megfelelt volna. Legjobban egy energiaitalnak örültem volna, ugyanis kezdtem hulla lenni így a beszélgetés végére.

horns ⁞ 1050 ⁞ you got a friend in me cute@

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Tamera & River - The wrong target
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékok-
Ugrás: