• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Játszótársat keresek!


Szer. Aug. 08, 2018 10:42 pm
☇ Vance & Tamera


Szer. Aug. 08, 2018 10:33 pm
☇ Hírek


Pént. Aug. 03, 2018 11:33 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Dan & Rae × Fire? Where?






 :: Playground :: Külváros :: Erdő




avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
20

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Pént. Május 19, 2017 9:46 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dante × raelynn

- Legyél jó kislány! - kacsintott rám, majd lépett ki az ajtón, ezzel otthagyva engem három napra egyedül. Őszintén szólva egy kicsit örültem neki. Nem dolgoztatott sokat, de már kicsit elegem volt abból, hogy naponta kellett főznöm, mosnom, meg pakolnom. Végre egy kis szünetem lehetett, és bármikor ki tudtam mozdulni. Mondjuk egy dolgot nem értettem. A virág csokrot, amit adott nekem. Rá is pillantottam a vörös rózsákra, és akaratlanul is kissé elfintorodtam. Ilyen virágot csak annak ad az ember, akit szeret, de ezt pont a drága drogbáróból nem néztem volna ki. Sose kezelt másként, sose udvarolt, sose mutatott érdeklődést irántam, erre ilyet ad. Azt se hittem volna, hogy azt hiszi ezeket szeretem. Mármint gondolom a pasidtól kapni más, lehet még tényleg értékelni is lehetett, viszont én csak egyre tudtam gondolni. A rózsa vöröse a tűzre emlékeztetett.
A táskámat a hátamra kaptam, a gördeszkát az egyik, a csokrot meg a másik kezembe, majd miután a ház ajtaját bezártam, rögtön az erdőnek vettem az irányt. Tudtam, hogy ott van a legnagyobb esélyem elbújni és gyújtogatni, de igazából nem is számított. Sose volt nálam gyufa, vagy öngyújtó, akár bármi olyan eszköz, amivel tüzet lehetett gyújtani. Ha meg is látnak, rajtam nem lesz semmi, azt meg senki se fogja elhinni, hogy egy lány egy érintésével felgyújtott valamit. Emiatt maximum a diliházba viszik az embert, nem engem a dutyiba.
Nem siettem el az utat az erdőig, csak szép lassan gurultam, ahogy próbáltam nem odafigyelni az engem bámulókra. Gondolom elég fura látvány lehetett, hogy egy csokor rózsával gördeszkázok végig a fél városon. De hát mit tegyek? Valahogy el kellett juttatnom őket velem az erdőbe. Szerencsére azért túl sokan nem bámultak, így nem lettem igazán ideges miattuk. Talán még szerencse, mert a végén még nem csak a rózsák fognak hamuként kikötni. Majd meglátjuk mi lesz a helyzet. Egy idő után már csak a lábamon tudtam tovább menni, ami nem zavart. Céltudatosan közlekedtem a fák között, ráadásul nem egy kitaposott úton. Kevesebb esély volt így arra, hogy valakibe belebotlok. Nem zavart volna, csak nincs kedvem azért lerendezni az ügyet. Kitudja milyenek itt a zsaruk, lehet mindenféle bizonyíték nélkül is letartóztatnának.
Egy idő után levágódtam egy random helyre, a táskámat és a deszkámat egy fának támasztottam a rózsát meg a földre, én meg leültem mellé. Kivettem egy szálat, és megnéztem. Egész szép volt, szinte kár is érte. De ha már levágták, úgyis elfog hervadni. Nem tökmindegy, hogy elhervad egy hét után, vagy felgyújtom?
Még utoljára megforgattam ujjaim között, majd ahogy végigsimítottam az egyik szirmán, lángra lobbant. Gyönyörűen éget. Sokkal élvezetesebb volt, mint papírt gyújtogatni. Az olyan hamar véget ért. De a rózsa égett egy viszonylag hosszú ideig. A szirmok lassan begörbültek, majd feketévé váltak. Mielőtt a szára is felgyulladt volna, szimplán eltüntettem a tüzet. A csonka virágot félredobtam, és új áldozatot választottam. Megszagoltam, elzártam magamba a halvány illatát, majd ez is az előző sorsára jutott. A lángok között végighúztam az ujjaimat. Nyilván nem lett belőle bajom, elég béna is lenne, ha egy tűz kistune nem bírná a tüzet. Ahogy az ujjaimat körülölelték a lángok, egy pillanatra felvillant bennem az árvaház képe, majd a sikítások arról az éjszakáról. Egy darabig kábultan bámultam a tűzbe, majd lépések zaja zökkentett ki. Egyre közelebb jöttek, majd végül nem egészen mögöttem megállt valaki. A szemem sarkából szinte láttam is. Ismét eloltottam a rózsát, de most nem dobtam el.
- Érdekes nézni? - kérdeztem oldalra pillantás nélkül, majd miután leeresztettem a kezeimet magam elől, akkor fordultam fejemmel felé. Egy talán velem egykorú srác látványa fogadott. Kissé gondolkozva bámultam rajta végül, majd a szemébe egy kicsit. Valami volt vele... Valami különös... Hmmm... Meg van!
- Wendigo? - kérdeztem egy sejtelmes mosollyal az arcomon, ahogy a reakciójára vártam. Annak a négy év tanításnak a boszorkánymesternél meg volt a hatása legalább. Egész gyorsan felismertem a legtöbb a legtöbb természetfelettit.

              setting fires » remélem megfelel *-* » 625 » ©️


sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


won't you tell me
this thing i've come to be?
the monster that you see
is it a part of me?

Join date :
2017. Mar. 28.

Age :
20

Tartózkodási hely :
i'm standing alone in this world that keeps on changing.

Foglalkozás :
fighting against my demons.


Vas. Jún. 11, 2017 9:32 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




rae & dan
you don't raise from ashes, you make them.
you are the whole fucking fire.

Az a borzalmas éhség. Minden időmet az töltötte ki mostanában, hogy a wendigo felem éhségét csillapítsam, ezzel együtt pedig elnyomjam a bennem lakozó bestiát. Még mindig nem tudtam vadászni, és még mindig nehezen vettem rá magam egyáltalán arra is, hogy egyek. Rossz szokásomhoz híven mindig megvártam az utolsó utáni pillanatot, amikor a gyomrom korgása egyértelműen azt jelezte, hogy üres a hasam, és még fél óra, aztán összeesek a rosszulléttől, ami kísértett az utolsó órákban. Végül mindig ettem.
Undorodom magamtól. Undorodom attól, amit tennem kell azért, hogy ne haljak éhen, s bár gyakran elgondolkozom rajta, talán könnyebb lenne úgy - már csak azért is, mert megszabadulhatnék a kínzó bűntudattól -, aztán hamar rájövök, hogy nem adhatom fel csak azért, mert azzá váltam, amitől féltem. Az új élethelyzet, amit kaptam, amivel együtt kell élnem, az ijesztő. Ahogy minden más új dolog is, de egy idő után mindenhez hozzá lehet szokni, nem igaz? Majd ezt is megszokom... - gondoltam, miközben behúztam magam után az ajtót, majd egy kapucnival a fejemen elindultam az utcán.
Kissé lehajtottam a fejem, és mindkét kezemmel átkaroltam magam, úgy haladtam egyenesen az erdő felé, közben csak imádkoztam, hogy a bő pulóver és a kapucni álca elég legyen ahhoz, hogy senki sem ismerjen fel. Igaz, hogy ezáltal kissé feltűnő lehettem, de ez a része már nem érdekel.
Már vagy két hete nem voltam sehol. A sarki kávézóig sem jutottam el, vagy vissza. Félek emberek közé lépni, félek iskolába menni, félek találkozni másokkal... egyszerűen csak félek mindentől. De elég volt már a négy falból, ami nap, mint nap körbe vesz. Ki kellett szabadulnom. Friss levegőre volt szükségem. Érezni akartam végre, hogy élek, és nem csak létezem. Egyelőre még nem voltam elég bátor a tömeghez, így kezdetnek megfelelt az erdő is. Ott végre lelassíthattam.
Alaposan szemügyre vettem a tájat, és kiélveztem a napfényt, valamint a lágy szellőt, ami cirógatta az arcom. Néha láttam elsurranni egy-egy állatot előttem, de rajtuk kívül egy lélek sem volt a közelben. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amiért nem kellett attól félnem, hogy esetleg valaki túl közel kerül hozzám, nekem elborul az elmém, aztán egyik pillanatról a másikra eltűnik néhány végtag - mondanom sem kell, nem az enyém.
De nem kellett eltelnie öt percnek sem, hogy némi füst szagát érezzem meg a levegőben, valamint halk sercegő, pattogó hangot, ami egyértelműen a tűzre utalt. Kíváncsiságomnak hála egyenesen az orrom után indultam, majd megláttam egy lányt pár szál rózsával. Lelassítottam.
Sok piromániás emberrel találkoztam már, de ez még nekem is uj volt, hogy valaki rózsákat gyújtogat. Tisztes távolságra végül megálltam, és résnyire nyílt ajkakkal figyeltem tovább, majd kissé összerezzentem, ahogy hirtelen megszólított.
Nem válaszoltam a kérdésre, csak bűnbánóan a földre pillantottam, miközben összepréseltem ajkaimat. Nem állt szándékomban leskelődni más után, így kicsit rosszul éreztem magam. Ha már megálltam, hogy egy idegen tevékenységeit figyeljem - aki nyilván nem véletlenül jött ez miatt az erdőbe -, csinálhattam volna jobban is.
- Még sosem találkoztam tűz kitsunéval - nyögtem ki végül. Ez pedig igaz is volt. Hallottam már róluk, de még sosem láttam egyet sem, főleg úgy, hogy épp a képességét használta.
Meg sem fordult a fejemben, hogy játszam a lepettet, hiszen pontosan jól tudtam, hogy ha ő is természetfeletti, érzi rajtam is. Ráadásul nem is lenne értelme titkolóznom. Aztán mikor kimondta azt az egyetlen szót, hirtelen felfordult a gyomrom is és elmondtam magamban egy imát, amiért nem ettem aznap még semmit, hiszen pillanatok alatt visszajött volna minden.
- V-valami olyasmi... - húztam a számat, miközben halkan válaszolva felnéztem rá ismét, végül közelebb sétáltam és az előtte heverő virágokra pillantottam. - Mégis mit csinálsz? Vagyis inkább miért csinálod, amit csinálsz? - Értetlenül irányítottam rá ismét a tekintetem, majd leguggoltam mellé és felemeltem egy szál rózsát, hogy megszagoljam.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
20

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Hétf. Jún. 12, 2017 7:27 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dante × raelynn

Imádom a tüzet. Túlságosan is. Ezért volt gond, hogy nem csak enyhén voltam piromániás tűz kitsune. Ha nem lenne józan eszem, és önuralmam, vagy csak az egyik, akkor már az egész világ rég lángokban állna. De szerencsére ez nem történt meg, és ha rajtam áll, nem is fog. Imádtam nézni, ahogy ég valami. Lehetett az egy fűszál, egy papír, egy asztal, egy egész ház, bármi, tényleg bármi, engem elszórakoztatott. Tudni akartam mi hogyan ég. Milyen színnel, milyen gyorsan, és milyen szaggal, mert ez mindennél különböző. Beteges. De nem hiába van erre egy külön kifejezés.
Amúgy már lehet pszichológiai eset is voltam azzal, hogy ennyire megszállott voltam, bár ez érdekelt legutoljára. Mert az elmémet csak a rózsák felgyújtásának gondolata töltötte el, már az erdő fele vezető úton is, ott meg vár végképp. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, ha nézik, de jobb, ha nem teszik. Nem kényelmes nekem, ha holmi tűzgyújtókkal kell játszadoznom. Jobban szeretem az élet adta képességeimet. Ha már vannak, használnom is kell őket. Meg különben is, gyakorolnom kell, különben ha csak szunnyadni hagyom az erőmet, akkor csak a tűzzel játszom. Tudom, kackac kukac, nem vicces, de na. Ez van. Jobb használni, még így is, mint nem. Nem lehet még egy házgyújtós esetem.
A váratlan vendégem nem válaszolt azonnal, talán kissé meg is ijedt attól, hogy megszólaltam. Talán én is így tettem volna, hiszen nem tudhatta, hogy már rég hallottam. Meg elég fura, sőt, horrorfilmbe illő jelenet, amikor valaki mögé osonsz, de ő mégis megszólít, pedig elvileg nem hall, és nem lát. A válasza végre megérkezik, viszont nem lep meg. Csak elismerően elmosolyodom rajta. Ügyes.
- Dingdingding, eltaláltad az ötszáz dolcsis kérdés válaszát! - vigyorogtam a srácra. Ma úgy tűnik különösen közvetlen voltam, és talán még főleg kedves is. Talán az teszi, hogy egy hét után végre megint gyújtogathattam. Az őrültek már csak ilyenek... Már ha annak számítok. Vajon annak számítok?
- Akkor örülök, hogy én lehetek az elsőd. - kacsintottam rá, és a vigyorom továbbra se tűnt el. Ráadásul direkt fogalmaztam úgy, ahogyan. Kíváncsi voltam hogyan fog reagálni rá. Nem mintha felakarnám szedni, csak imádom, amikor valaki zavarba jön. Főleg, ha az egy hapsi. Rohadt vicces. Néha videóra is venném, csak elég fura lenne.
Válasza kissé meglepett. Nem is kissé, hanem nagyon. Mi az, hogy valami olyasmi? Most vagy wendigo, vagy nem wendigo! Ezen nem értem mi lehet valami olyasmi, de végül is ő tudja igazából. Kaphattam volna furább reakciót is mondjuk, ez bőven megteszi.
- Valami olyasmi? - döntöttem a fejem kissé oldalra, immár nem vigyorogva. Azért muszáj volt rákérdeznem. Ha nem igen, vagy nem a válasz, akkor azért kell a magyarázat, meg kíváncsi természet is vagyok. Persze, ha nem válaszol, vagy terel elengedem. Előbb vagy utóbb úgyis kiderül mit értett a rejtélyes válasza alatt. Ha nem is most, maximum elérem, hogy találkozzunk valamikor, és akkor. Megoldom én.
Tekintetemmel egy darabig figyeltem, ahogy mellém érkezik, majd a kérdését is felfogtam, de nem igazán tudtam először mit is mondhatnék. Eldobtam a kezemben maradt rózsa csonkot, és figyeltem, ahogy ő beleszagol egy, még egy ép példányba.
- Hallottál már a piromániáról? - pillantottam rá, majd vissza a virágokra.
- Fura dolog, főleg, ha tűz kitsune vagy. Az elemed a tűz, és nem csak emiatt függsz tőle, hanem azért is, mert élvezed a dolgok gyújtogatását. Mindegy mi az, csak égjen. - a mondandóm végére a szemem kicsit fel is izzott, de pár pislogás után már nyoma se volt a dolognak. Az utolsó mondat valahogy olyan nagy vágyat ébresztett bennem a gyújtogatásra, hogy össze kellett szorítanom a kezeimet, nehogy valami hülyeséget csináljak. Ha valami tüzet indítok, azt már nem biztos, hogy vissza tudom fogni.
- És te amúgy hogyhogy kint vagy az erdőben? - fürkésztem inkább a srác arcát.
- Nem úgy tűnik, hogy csak túrázni jöttél. - néztem meg most már közelebbről minden egyes porcikáját majdnem. Nem zavartattam magam, hiszen csak jobbnak láttam teljesen végigmérni a dolgokat. Az ember ebben a városban sose tudja kibe is fut bele igazán.

              setting fires »  wink » 648 » ©️


sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


won't you tell me
this thing i've come to be?
the monster that you see
is it a part of me?

Join date :
2017. Mar. 28.

Age :
20

Tartózkodási hely :
i'm standing alone in this world that keeps on changing.

Foglalkozás :
fighting against my demons.


Vas. Júl. 02, 2017 5:14 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




rae & dan
you don't raise from ashes, you make them.
you are the whole fucking fire.

A fajismeretem viszonylag jó volt, mégis megijedtem kicsit, hogy talán valamit rosszul láttam, és nem a puszta kezével gyújtotta fel a virágokat, a válasza hallatán viszont megkönnyebbülten felsóhajtottam. Megint hamarabb beszéltem, mint gondolkoztam, és ezek után lett volna mit megmagyaráznom. De erre szerencsére nem került sor.
A lány talán jobban örült volna, ha magára hagyom, hogy folytathassa, amit elkezdett, de úgy döntöttem, ha már beszélgetésbe kezdtünk, maradok még egy kicsit. Talán így sikerül elterelni a figyelmem a kínzó éhségről is - kerestem még a dolog mellé szóló érveket fejben, de ha nagyon őszinte akartam lenni, volt valami művészien vonzó abban, amit csinált és szívesen elidőztem volna ott, hogy akár csak csendben ülve egymás mellett nézhessem a folyamatot egy kis ideig.
- Az elsőm - ismételtem magamban motyogva a szóhasználatát és csak kicsit ráncolni kezdtem a homlokom. - Én is örülök, hogy te vagy az - válaszoltam végül egy szórakozott mosollyal az arcomon. Van egy idióta bátyám. Már nincs olyan dolog a Földön, ami engem meglepne, kiakasztana, vagy zavarba hozna.
Mikor áttértünk rám, és arra, hogy én mi vagyok, halkan felsóhajtottam, elvégre tudtam, hogy előbb-utóbb ez is szóba fog kerülni, de a válaszra még magam sem voltam felkészülve. Érezte azt a felemet, amiről én nem akartam tudomást venni. Saját magamnak is képtelen voltam beismerni, mi lett belőlem, mégis hogy mondhatnám el másoknak?
Mikor visszakérdezett, nem is foglalkoztam vele. Egy pillantást sem vetettem rá, nem hagyta el válasz a számat, csak leguggoltam, és lefoglaltam magam valamivel, és inkább tereltem a témát. Nem arról volt szó, hogy nem beszéltem volna vele akár erről is, vagy bunkó módjára ignoráltam a kérdését, hanem nem ment. Egy hang sem jött ki a torkomon, mintha valami elzárta volna odabent az utat. Bármikor szóba jött ez, én megnémultam. Még nem álltam rá készen, ahogy arra sem, hogy szembenézzek a tragikus tetteimmel, amit az átváltozásomnak köszönhettem.
- Persze - válaszoltam, miközben a virágot forgattam a kezemben és csak figyeltem a szirmait. Igazából nem tudom, miért bólintottam rá a kérdésére, hiszen ez egyértelműen csak egy költői kérdés volt. Hamar rájöttem, hogy nem kellett volna félbe szakítanom, ezért kissé félve pillantottam rá, ahogy vártam a folytatást.
- Hm - böktem ki egy kisebb csend után, mikor válaszolt. - Ez azt jelenti, hogy veszélyes vagy az emberekre? - Kérdeztem meg végül az első dolgot, ami leginkább foglalkoztatott a témával kapcsolatban. - Mármint... ki tudja, mikor jön rád a gyújtogathatnék, és az alapján, amit mondtál, nem hiszem, hogy túl sok minden visszatartana. - A mondandóm közben átnyújtottam neki azt az egy szálat, amit kivettem a csokorból. - Volt már példa nagyobb tűz esetre, amit te okoztál? - Kérdeztem továbbra is kíváncsian, de igazából nem tudom, mit vártam. A helyében már ott hagytam volna a srácot, aki ilyesmikkel nyaggat. Nem ez a legjobb barát szerző technika, azt hiszem.
Egy idő után kezdtek zsibbadni a lábaim, és úgy döntöttem, inkább leülök és kényelembe helyezem magam, hisz úgy tűnt itt leszünk még egy darabig. - Csak egy kis egyedüllétre volt szükségem - mondtam vállat vonva, majd kicsit hátrébb húzódtam tőle, mikor feltűnően méregetni kezdett. - Hé! Nincs bennem ennyire semmi különleges. 188 centi vagyok és 82 kiló. Mondjuk lehet, hogy annál már kevesebb, mert vagy egy hónapja nem eszek rendesen - tettem hozzá a végét komolyan, mintha ez tényleg olyan fontos információ lett volna, pedig tudtam, hogy ő a dolgoknak egy teljesen más oldalára kíváncsi.
És ahogy ismét eszembe jutott az étel, az is beugrott, hogy aznap még nem ettem. Sőt, előző este sem. Éhes voltam.
Hasam korgása hallatán, egyik kezem odaszorítottam és csak egy kínos vigyort villantottam a lányra. - Hát... lehet, hogy rövidebb ideig fog tartani ez a kis kirándulásom, mint terveztem. De azt hiszem, egy ideig még bírom - tettem még gyorsan hozzá, mikor leesett, hogy hangozhatott az előző kijelentésem. Nem akartam még ott hagyni, hiszen mostanában nem nagyon beszéltem másokkal személyesen. Még mindig félek emberek közé menni, és jól esett, hogy végre nem a telefonomon kell pötyögnöm az üzeneteket, miközben látom a megosztásokat, hogy ki, merre járt a nap, vagy az este folyamán, ameddig én otthon ültem a négy fal között, és tekintetemmel bűvöltem azt a doboz kaját, amiben az emberhús vacsorám van, hátha átváltozik valami mássá, amitől nem undorodok, hogy meg kell ennem...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
20

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Szomb. Júl. 22, 2017 3:14 am
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dante × raelynn

Sose gondoltam volna, hogy pont most fogok valakivel összefutni az erdőben, amikor éppen kiélem magam kicsit. Mondjuk még az a szerencse az egészben, hogy nem halandó futott belém az ügyködésem közepette, különben most vagy halom kérdésekkel támadnának le, vagy a zsarukat hívnák, vagy a diliházat, vagy esetleg elfutnának aztán ejtenék meg az egyik hívást. És őszintén, egyik se kellemes opció. Mindegyik miatt csak bajba kerülök végül, mert elég nehéz kimagyarázni hogyan gyújtottam meg bármit is csupán a kezemmel.
Örültem, hogy a fura megszólalásaimat, mint az "én lehetek az elsőd", nem rémisztette el, vagy nézett rám furán, hanem még vissza is válaszolt. Normális esetben minél előbb leráztam volna azt, aki megzavart, de úgy éreztem most az egyszer hülyeség lenne. Érdekes társaságnak tűnt, ráadásul olyannak, aki miatt nem kell aggódnom, hogy megijed. Legalábbis nem tűnt ijedősnek, én meg néha képes voltam eléggé rémisztő dolgokat mondani. Valamikor hülyeségből, valamikor komolyan. Néha már páran nem is tudják mikor fenyegetőzök komolyan.
Kissé furcsálltam, hogy a kérdésemet kb észre se vette, vagyis inkább csak ignorálta. Nem akart válaszolni valószínűleg, ami egyben tett kíváncsivá, és egyben tette őt kissé szimpatikusabbá. Én szoktam ilyen módon sokszor kérdések alól kicsúszni. Ezért se volt eszembe rákérdezni. Inkább hagytam rá, úgy se mondaná el. Főleg, hogy csak pár perce ismerjük egymást.
Kérdéseire kissé meglepetten pislogok rá, a rózsát némán veszem el tőle, és főleg az utolsó kérdés után csak bámulom egy vagy két percig. Tudom, sok kérdést von maga után, hogy milyen is, ha valaki piromániás tűz kitsune létére, csak fene se gondolná, hogy valaki rögtön így fel is teszi azokat a kérdéseket.
- Szóval... - vettem mély levegőt, majd az ölembe raktam a rózsát. Igazából csak az utolsó kérdés miatt aggódtam kicsit, de csak rosszabb lett volna, ha hallgatok. Most nem alkalmazhattam az általa is bevetett technikát.
- Nem, nem igazán, tudod van egy olyan dolog, hogy önkontroll. Nem fogok csak úgy felgyújtani valakit. Nem is feltétlenül akarnék ilyesmit tenni. De amúgy van is, ami visszatart bármilyen nagyobb gyújtogatástól. - vettem egy mély levegőt, majd inkább az ölemben fekvő virágnak szenteltem minden figyelmemet. Az ismerőseim szoktak jól reagálni arra, amit most egy idegennek készültem elmondani. Szinte féltem látni a reakcióját.
- Egyszer volt egy nagy tűz, amit én okoztam. De baleset volt. Csak rá akartam ijeszteni pár gyerekre, de mivel senki nem tanította meg akkor, hogy hogyan kell bánni a képességeimmel, nem úgy sült el a dolog, ahogy akartam. Az egész ház leégett. És emiatt nem fogok semmi jelentőségteljeset felgyújtani. - fejeztem be. Direkt hagytam ki, hogy egy árvaházat sikerült porig égetnem, benne jó pár emberrel, de azért mégiscsak most találkoztunk, és bár nem titkolok semmit, nem fogok mindent a fejéhez vágni. Óvatosnak kell lennem valamennyire.
Következő szavaira elmosolyodtam. Egyedüllét. Nem gondoltam volna, hogy egy wendigo az erdőbe jön, hogy egyedül legyen. Mondjuk itt azért nehéz összefutni bárkivel. Ha mégis megesik, nos, akkor úgy tűnik ilyen érdekes találkozások jönnek létre.
- És ezért úgy döntöttél, hogy leülsz egy piromániás tűz kitsune mellé. Jó kis egyedüllét, mit ne mondjak. - nevettem fel halkan, ahogy rápillantottam. Nem cukkolni akartam, csak vicces volt ez így ebben a helyzetben.
- Nyugi, rossz szokásom alaposan megnézni azt, akivel szóba elegyedek. Nem harapok. - mosolyogtam halványan, majd előrefordultam. Szóval egy hónapja nem evett rendesen. Ez két lehetőséget von maga után. Vagy nincs lelke embereket ölni, és enni, vagy nincs megfelelő kapcsolata, ahonnan rendszeresen tud húst szerezni. És az eddigiek alapján valahogy az első opció tűnik valószínűnek. A wendigo dolog említése után se volt túl boldog, és ez nem lehet véletlen.
Hasának korgására felvontam egyik szemöldökömet. Nem is olyan rég még azt mondták nekem nap, mint nap, hogy, ha egy éhes wendigo van a közelemben, inkább kerüljek ki a közeléből, mert végül én lehetek vacsora. De úgy éreztem most ezt nem szükséges. Bár borzalmasan érdekelt, hogy tényleg azért nem eszik, amiért gondolom.
- Tudom, mocsok kérdés, vagy bunkó, döntsd el melyik, de te is belenyúltál érzékeny témába, szóval úgy érzem én is megtehetem. - húztam ki magam, dobtam magam elé a rózsát az ölemből, majd teljesen komoly ábrázattal fordultam a srác felé.
- Jól gondolom, hogy azért nem eszel rendesen, mert nem vagy megbarátkozva ezzel az egész wendigo léttel? Talán csak nemrég lettél az? - fürkésztem a szemeit. Minden apró rezdülésre kíváncsi voltam. Égetett az, hogy tudjam mi az igazság. Tudni akartam, hogy igazam van. Tudni akartam a legtöbb részeltet, még akkor is, ha nem válaszolt szavakban. Egy nagyon apró rezdülés az arcán, egy még apróbb rezzenés is elég lehet. De tudnom kell valamennyire. Nem tehetek róla. Pár évig csak természetfelettiekkel foglalkoztam, és az agyam néha nem tudott leállni a témáról. Mint most is. Pedig lehet most tök hülyeség volt megkérdezni ezeket a dolgokat. Így lehet elrontani egy egész kellemes beszélgetést, és egy lehetséges ismerőst a városban.

              setting fires »  wink » 778 » ©️


sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


won't you tell me
this thing i've come to be?
the monster that you see
is it a part of me?

Join date :
2017. Mar. 28.

Age :
20

Tartózkodási hely :
i'm standing alone in this world that keeps on changing.

Foglalkozás :
fighting against my demons.


Kedd Aug. 08, 2017 11:25 am
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




rae & dan
you don't raise from ashes, you make them.
you are the whole fucking fire.

Amint feltettem a kérdéseim, és befejeztem a szövegelést az elemezgetésével kapcsolatban, szinte azonnal meg is bántam, hogy akár egyetlen szó is elhagyta a torkom. Egyrészt, mert udvariatlan voltam és még bunkóságnak is számít így faggatni egy idegent, másrészt meg, mert rájöttem, hogy semmi közöm hozzá. Mégis... úgy éreztem, végre jó olyan lény társaságában lenni, aki talán hasonlóan áll a világgal szemben. Nem úgy tűnt, mint aki önszántából bántana másokat, mégis előfordulhatnak ilyen véletlen balesetek. Most pedig hasonló helyzetbe ragadtam én is, ezt próbálom valamilyen módon kiküszöbölni. Nyugtatásképp pedig jól esne pár bíztató szó valaki mástól. Talán így kevésbé érezném magam rossznak is.
A percekig - nekem mégis órának tűnő - tartó néma csend közben úgy éreztem, inkább visszaszívok mindent, és megmondom, hogy nem kell válaszolnia, ostobaság volt megkérdezni. Rosszul éreztem magam.
Már épp szóra nyitottam volna számat, mikor végül belekezdett. Én pedig néma maradtam, miközben ismét összepréseltem ajkaim.
- Önkontroll... - motyogtam inkább csak magam elé, mikor tekintete átsiklott a virágra, amit nemrég az ölébe fektetett.
Pontosan jól tudtam, hogy nekem is erre lenne szükségem, de bárhogy is próbálkozom, képtelen vagyok elsajátítani. De tényleg ilyen nehéz lenne?
Mikor belekezdett a meséjébe, kicsit felvontam szemöldökeim és kíváncsian hallgattam, miközben vonásait fürkésztem, hátha abból is ki tudok olvasni valamit, bár nem láttam rendesen az arcát, hiszen nem is nézett rám. Végül csak a földre vándorolt át tekintetem, egyenesen magam elé, és úgy bámultam rá, mintha látnám magam előtt a jelenetet.
- És megbántad? - Kérdeztem csak egyszerűen, mikor a végére ért. Ismét a lányra pillantottam érdeklődve.
Persze, borzalmas dolgot tett, de végülis nem ő tehetett róla, elvégre nem tudta irányítani az erejét. Ilyen helyzetben a kérdés csak annyi, hogy megbánta-e a tettét, vagy sem. Hiszen ez határozza meg őt, nem egy félresikerült ijesztegetés.
Kicsit örültem, hogy ez után a komoly téma után akaratlanul is sikerült oldani a hangulatot, elvégre mostanában régen volt már, hogy bárhogyan is szórakoztam volna kicsit, vagy egyáltalán képes legyek mosolyogni. De ahogy rávilágított a tervem véghezviteléhez, muszáj volt elmosolyodnom, kicsit talán még fel is kuncogtam halkan. - Bevallom, ez tényleg furcsán jött ki. Persze, nem terveztem, hogy találkozok valakivel, de ha már így alakult... Én nem hiszek a véletlenekben - tettem még hozzá kissé megvonva a vállaim. - Igazából nem is bánom, hogy így alakult, de szólj nyugodtan, ha az idegeidre megyek - vetettem rá egy komoly, jelentőségteljes pillantást.
Mikor alaposan méregetni kezdett csak akkor esett le, hogy még be se mutatkoztam. Hirtelen a homlokomra csaptam, elmotyogva magam elé egy szitokszót, majd csak ez után néztem rá újra. - Még be sem mutatkoztam - jelentettem ki magyarázatképp az előző viselkedésemre, majd folytattam. - Dante vagyok. De szólíts csak Dannek.
Már vártam a kérdést a fajommal kapcsolatban. Így nem is ért váratlanul. És ahogy ő is rávilágított, az előző faggatásom miatt teljesen jogosan érdeklődött. És valószínűleg én is ezt tettem volna a helyében. Én viszont még mindig képtelen voltam elfogadni a tényeket.
- Nem vagyok wendigo. Ember vagyok - jelentettem ki teljes komolysággal, mintha ez lenne az igazság. Mélyen legbelül tudtam, hogy már nem az vagyok, aki régen, de az agyam ezt a tényt még mindig nem akarta elfogadni. Lehet, hogy a testem máshogy reagált arra az átkozott harapásra. Lehet, hogy átalakult odabent minden, de sosem leszek olyan, amilyennek most valójában lennem kéne. - Illetve nem teljesen - ráztam meg kicsit a fejem, ahogy kijavítottam magam. - Egy hibrid vagyok. Apám révén diclonius, anyám révén pedig ember. - Válaszolhattam volna egy egyszerű igennel is a kérdésére, de képtelen lettem volna beismerni az igazságot. Nem akartam elfogadni a tényeket, miszerint valami undorító ragadozó lény vagyok, aki majdhogynem a fajtársait gyilkolja. Sokszor megfordult már a fejemben, hogyha ez kell ahhoz, hogy életben maradjak, inkább nem akarok élni.
- Igazából így is kilógok a sorból... - kezdtem bele egy hosszabb valaszba, miközben ismét magam elé kezdtem bámulni. - A fajom eléggé erőszakos, nem tudom, mennyit tudsz róluk. A kegyetlenség szinte egy alap vonás. A bátyám tökéletes mintapélda a fajomra, hiszen ő teljes egészében dicloniusnak született, mert csak féltestvérek vagyunk. Én sosem voltam híve ennek, meg a felesleges harcoknak. Nem akartam, hogy az én fajom legyen az egyeduralkodó. Sokszor éreztem, hogy defektes vagyok emiatt, főleg hogy nem éreztem, hogy bármelyik oldalra is tartozhatok - halkan felsóhajtottam, és kezdtem úgy érezni, hogy nem kellene elmesélnem a fél életemet, hiszen untatni sem akarom. Ebből viszont megérti talán egy kicsit, miért küzdök annyira a nyilvánvaló ellen. - Én csak nem akarok bántani másokat. Anyám is mindig arra nevelt, hogy inkább az legyek, akit mások bántanak, minthogy az, aki másokat bánt - zártam le végül a témát, s csak ez után emeltem rá ismét a tekintetem.
Fogalmam sem volt, mikor beszéltem utoljára ennyire őszintén valakihez, de jól esett. Mégis féltem attól, hogy ugyanazt a szánalmas pillantást, s ócsároló szavakat fogom megkapni, mint a bátyámtól, vagy bármelyik természetfelettitől. Persze mindezt megértem. Emberként akarok élni, és úgy is viselkedem, pedig nem vagyok az. Sosem voltam az. És ettől csak gyenge leszek.
Azt hiszem, ezt az életet nem nekem szánták.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
20

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Szer. Aug. 16, 2017 9:30 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dante × raelynn

Régen beszélgettem valakivel úgy igazán, na meg ennyire őszintén. Általában sose mondtam el volna magamról semmit, ami lényeges, de most mégis megtettem. Talán az állt a nyitottságom mögött, hogy az egyik legrejtettebb dolgomat látta, a valódi énemet, és azután már nagyon sok mindent nem tudok elrejteni. Attól még bizalmatlan vagyok, teljes válaszokat nem adok, de úgy érzem most az egyszer nem kerülök bajba, ha beszélek.
Meg az is fura, hogy nem vagyok egy köcsög, egy nagyon enyhén se. Normális esetben direkt bevágtam volna a kis pszichopatát, hogy ráijesszek legalább egy kicsit. Vagy éppenséggel nagyon, attól függ mennyire vagyok ember gyűlölő hangulatomban. Ma pedig nem igazán voltam abban. Lehet azért, mert épp kigyújtogattam magam. De lehet azért, mert a srácból nem éreztem semmilyen rossz indulatot. Ki tudja, azért egy csöppnyit még muszáj óvatosnak lennem.
Kérdésére akaratlanul is nevetés tört ki belőlem. Nem azért, mert annyira vicces let volna feltétlenül a dolog, inkább fájdalmamban. Milyen kérdés az, hogy megbántam-e? Úgy nézek ki, mint valami szívtelen szörnyeteg? Néha szeretem eljátszani, hogy senki ne akarjon a közelembe kerülni, de sose tudnék olyan kegyetlen lenni, hogy túllépjek azon, hogy több tucatnyian meghaltak miattam.
- Milyen ember lennék, ha nem bántam volna meg? Ha nem bánnám a mai napig? - néztem egyenesen a szemeibe. Nem vártam választ a kérdéseimre feltétlenül, inkább csak költőiek voltak. Meg különben se vagyok ember, csak így kell utalnom magamra. Valamilyen szinten egy szörnyeteg vagyok, akármennyire is próbálkozom normálisnak tűnni. Örökre kitsune maradok, és gyilkos is. Ezen nincs mit, vagy hogyan változtatni.
- Hmm... Szóval szerinted okkal találkoztunk? Érdekes. - mosolyogtam egy jót magamban. Én sose hittem azt, hogy mindig minden okkal történik, mindennek van valami összefüggése. Tényleg akadtak néha véletlenek. Lehet a mostani találkozásunknak van oka, lehet nincs. Hiszen valószínűleg többé nem is látjuk egymást soha többé, de az is lehet, hogy valamikor még összefutunk. Majd meglátjuk végül lesz-e valami oka a találkozásunknak.
- Oh, ha az idegeimre mennél, azt már az első pillanattól kezdve tudnád. - vigyorogtam rá telibe. Kissé abszurd volt. Én vigyorogtam, ő meg komolyan nézett vissza rám.
Aztán rácsapott a homlokára, és bemutatkozott. Legalább nem nyújtott kezet, attól hátast dobtam volna ott rögtön. Azt utáltam a legjobban, amikor valaki kezet nyújt, és kb annyi idős, mint én. Sőt, igazából gyűlöltem azt a helyzetet. Bár ez se tetszett most túlságosan. Szorult helyzetben voltam, nem is kicsit. Bíztam benne valamiért, legalábbis jobban, mint általában bárkiben, de vajon tényleg megbízható volt? Ha Kassidy-ként mutatkozom be, nem hazudok igazából, a második nevem, de akkor is ki fog akadni, ha megtudja valahogy, hogy még se az a nevem. És wendigot nem húznék fel, meg különben is. Semmi okot nem adott arra, hogy hazudjak. Most az egyszer megengedhetem magamnak az igazi nevem elárulását.
- Raelynn, és döntsd el, hogy Rae, vagy Lynn. Nekem édes mindegy. - mosolyogtam halványan. Kissé szinte fura is volt rendesen bemutatkozni. De nem is számított. Most a fajával való helyzet jobban érdekelt.
Szavait némán hallgattam egész végig, közben arcát fürkésztem,a  vonásait, a szemét. Ahogy egyre jobban belemerült a dolgokba, több dologra is rájöttem. Egyrészt megértettem miért is bízok benne meg, annak ellenére, hogy nemrég ismertem meg. Valamilyen szinten rám hasonlított. Félt magától, attól, hogy micsoda. Ez bennem meg volt, egy kicsit még mindig meg van. Tudom, hogy az önkontrollom nem fog örökre kitartani. Másrészt leesett valami. Hazudott. Nekem is, de az semmi. Igazából magának hazudott, próbálta elrejteni mi is, nem akarta beismerni. Amit megtudtam érteni.
Egy halványabb, de annál is őszintébb, együtt érző mosoly jelent meg az arcomon. Ha jobban ismertem volna, biztatóan még a vállára is raktam volna a kezemet, de jobbnak láttam nem feszegetni a hátárait, amiket nem ismertem.
- Tudod, teljesen megtudlak érteni. Néha én is félek magamtól, a bennem lakozó erőtől, hogy bántani fogok valakit. Mert az egyáltalán nem jó érzés, én már csak tudom. És igen, jobb, ha nem bántasz senkit. De néha muszáj sajnos. Ha csak az áldozat leszel, és hagyod, hogy csak rugdossanak, nem fogsz jó helyen kilyukadni. Lehet, valami elfog kattanni benned, és a régi sérelmeid miatt te fogsz másokat bántani. És még mielőtt azt hiszed, azt mondom, legyél erőszakos, vagy valami, teljesen másra gondolok. Fel kell lépned a dolgok ellen, de csak okosan. Védd magad, ne támadj! Jelezd, hogy nem vagyok játékszer, hogy beléd nem lehet csak úgy rúgni! Ne hagyd magad! - néztem egyenesen a szemeibe, ha tudtam. Lehet, hogy nem vágyott kis jó tanácsra épp egy piromániás kitsunetől, akivel csak nemrég találkozott, de nem érdekelt. Régebben én is ilyen voltam. Azt hittem, azzal is csak bántok másokat, hogy, ha kiállok magamért. De nem. Azzal egyedül magamat bántottam, saját magam ellensége lettem.
- És egyébként nem vagy defektes. Tudom, nem tudhatom mit érzel hibridként, csak tanultam rólatok, de mindig van olyan hely, ahova tartozol. Csak el kell fogadnod teljesen ki, és mi vagy, utána pedig minden a helyére fog rázódni. - mosolyogtam rá ismét. Bár tudtam, hogy nem csak egy egyszerű harc áll előtte. Nem azt kell elfogadnia, hogy egyszerre ember és diclonius, hanem azt, hogy wendigo és diclonius. De ezt neki kell felfognia, nem az én dolgom. Békén hagyom a wendigo dologgal inkább, nagyon érzékenyen érinti még ez.

              setting fires »  wink » 839 » ©️


sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


won't you tell me
this thing i've come to be?
the monster that you see
is it a part of me?

Join date :
2017. Mar. 28.

Age :
20

Tartózkodási hely :
i'm standing alone in this world that keeps on changing.

Foglalkozás :
fighting against my demons.


Vas. Jan. 14, 2018 7:40 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




rae & dan
you don't raise from ashes, you make them.
you are the whole fucking fire.

Van egy elméletem a természetfelettiekről. Ehhez pedig sokat segített az a kialakított kép is, amit sikerült összeraknom az éveim során, ezek pedig egytől-egyig valódiak és igazak. Sajnos elég közelről tudtam vizsgálni némelyikük viselkedését, kezdve a bátyámmal. És ha belőle kellett kiindulnom, eleve előítélettel nézhetett szembe mindenki, aki más volt, mint én… Micsoda képmutatás ezt gondolni, miközben én is csak félig voltam ember, s most – most már annyira sem.
Talán ezért is lepett meg annyira Rae viselkedése, a szavai, és minden, ahogy a tetteihez viszonyult. Tényleg megbánást láttam a szemeiben, ami miatt be kellett látnom, hogy talán az elméletem mégsem áll olyan stabil talapzaton, mint én azt gondoltam. Hogy tévedtem-e? Azt nem mondanám. A természetfelettiek túlnyomó része velejéig romlott, vagy legalábbis az ösztönök hajtják őket, melyek által olyan dolgokat tesznek, amik az én szememben elfogadhatatlanok. Talán ezért is rémíszt meg leginkább a tudat, hogy többé nem lehetek az, aki voltam. Talán szép lassan én is olyanná válok, amit utáltam régen…
A kérdéseit hagytam tovaszállni az késő délutáni égbolt felé, ahogy a fák levelei megrezzentek a lágy szellők érintésére. Válaszként csak viszonoztam a pillantását, mely most egészen az elmémig hatolt, s ha valóban figyelmesen fürkészte tekintetem, úgyis tudhatta mire gondolok. Hogy mi a véleményem róla és a fajtársairól. Hogy nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, melyet valójában csak egy vékony cérnaszál választ el egymástól, ha bizonyos szempontból nézzük. S talán ez így is van rendjén. A véleményem ettől viszont nem változik; sosem gondoltam volna, hogy ezek a lények bánnak bármit is, amit elkövettek. Talán mégis lehet bennük némi emberi, s csak a bátyám kivétel ez alól? Talán nem is az a fontos, mi vagyok, hanem hogyan viselkedek. Elvégre mindenkit a tettei határoznak meg. Na, de ez akkor is igaz, hogyha wendigó vagyok? Bárhogy is élem az életem, sosem fogom tudni kiegyenlíteni azt a sok szörnyűséget, amit más, ártatlan emberekkel teszek pusztán azért, hogy én élhessek. Micsoda önzőség…
Némán bólintottam egyet, hogy jelezzem, felfogtam, amit közölni szeretne velem, végül csak magam elé kezdtem bámulni újra.
Talán ő nem érzett jelentőséget a helyzet mögött, amibe keveredtünk, vagy a beszélgetésünk mögött. De én pontosan ott tartottam, ahol a part szakadt; mintha lábat lógatva ülnék a világ peremén, s félő, hogy egyetlen rossz mozdulat miatt lezuhanhatok a végtelen semmibe, s elveszek örökre, vagy sikerül felállnom, és erőt vennem magamon. Az volt a cél, hogy rendbe tegyem magam odabent. Kellett valaki, aki el tudja hitetni velem, hogy nem változott semmi, attól, hogy átváltoztam valamiféle szörnyeteggé. Legalábbis a legfontosabb nem változott. Én, és a gondolkodásmódom, a felfogásom a világról. Nekem erre volt szükségem, s úgy éreztem, ehhez pontosan rá volt szükségem. Úgy éreztem, felnyitja szép lassan a szemem, s elhomályosult látásom előtt tisztára mossa a valóságot, elűzve a sűrű ködfátyolt, melyből képtelen voltam kiutat találni. Ő ezt valószínűleg fel sem fogta. De az ellentéte volt mindannak, amit eddig képzeltem a fajtájáról. Adott némi reményt, amiért talán megéri küzdeni az helyett, hogy feladnám.
Ahogy hallgattam Rae szavait, egy teljesen más, újabb megvilágítást kapott a helyzetem. Volt ebben a lányban valami, am miatt úgy éreztem, nem üresség van a gondolatai mögött, hanem talán tényleg rá kellene hallgatnom. Talán tényleg besokallok egy idő után és elvesztem a fejem, s ha ez megtörténik, utána nem akarok többé ezen a földön élni. Nehéz elhinni, hogy belőlem is válhatna egy ilyen személy. Most rendkívül távolinak tűnik, mégis van értelme. Sokszor olvastunk már ilyet a híres írók műveiben is. Egy ideig mindenki csak nyel egyet, végül súlyos tettként robban ki belőlük a végső érzelmek zavaros kavalkádja, elborítva az elmét, s az ítélőképesség legutolsó részeit is.
- Tudod, Rae, most már biztos vagyok benne, hogy a mai találkozásunk nem a véletlen műve – jelentettem ki egyszerűen csak ennyit egy széles, őszinte mosollyal az arcomon.
Úgy éreztem, nem kellenek szavak ahhoz, hogy elmondja, mennyire hálás vagyok neki. Tudtam, hogy ő ezt belül is érezni fogja egyetlen pillantásom után is. Végül fele annyira éreztem csak magam elveszettnek, mint mikor leültem mellé. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen beszélgetésben lesz részem, s először még fontolgattam azt is, hogy egyáltalán jó ötlet-e ez. Most már biztosra tudom, hogy hiba lett volna szó nélkül tovább sétálnom.
- Ne haragudj, hogy így rád zúdítottam mindent ismeretlenül. Ez nem jellemző rám, de néha jobb egy idegennek beszélni a problémáidról, mint valakinek, aki ismer. Bár gondolom nem lelkizést terveztél erre a napra – tettem hozzá a végét egy halk kuncogás kíséretében. Aztán úgy döntöttem, ezzel le is zárom a témát. Talán mennem is kellett volna lassan. Talán ennyi elég volt neki belőlem, és hagynom kéne, hogy folytassa, amit elkezdett. De én még kíváncsi voltam rá is.
Végül kérdőn voltam fel a szemöldökeim, jelezve, hogy várom az ő meséjét.
- Azt már tudom, hogy felgyújtottál egy házat, de mi a te történeted?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
20

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Szomb. Márc. 03, 2018 10:54 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dante × raelynn

Kissé furcsa volt, hogy ilyen könnyen megnyíltam valakinek, akiről azt se tudtam kicsoda, micsoda. De lehet ez azért volt, mert már amikor megkérdeztem mi is, akkor nem igazán reagált mondhatni normálisan. Láttam már akkor is rajta, hogy nem teljesen törődött bele a wendigo létbe. Megtudtam valamennyire ezt érteni, hiszen én se voltam mindig a jó oldalán a dolgoknak. Mondjuk én legalább ennek születtem, sose tapasztaltam meg milyen csak embernek, vagy legalább félig annak lenni. Mindig is kitsune voltam, és ha ezt nem tudnám elfogadni, akkor csak felemésztene legbelülről, valószínűleg nem is épp lassan. Már vagy halott lennék, vagy teljesen őrült. Bár ahhoz hozzászokni, hogy gyilkos vagyok, már nem olyan könnyű. Ahhoz az ember sosem szokik hozzá, az örökké vele marad, még akkor is, amikor nem direkt volt. Lehet mondani, hogy igen, csak véletlen volt, de attól még megtörtént, és ezzel meg kell tanulni élni, bármennyire is klisének hangzik. Muszáj ezt megtenni, mert csak rosszabb lesz, főleg egy természetfelettinél, mint nálunk. Nekünk fegyverek se kellenek ahhoz, hogy nagy kárt tudjunk okozni. Mondjuk talán ezt vele próbáltam meg a legjobban megértetni, de egy kicsit magammal is. Oda kell figyelni a beletörődésre. Persze sokak inkább csak szörnyeteggé válnak, egyre többet és többet ölve, amíg eltűnnek szinte az érzéseik. Mindenki választ magának egy utat, valamelyik könnyebb, valamelyik nehezebb, de az eredmény nem ugyanaz.
Bár mondjuk ami jobban érdekelt jelenleg, hogy mennyire hitt Dan abban, hogy a találkozásunk nem véletlen volt. Én sose tudtam abban hinni, hogy minden okkal történik, egyszerűen sok kérdésnél nem állt össze a kép. Megtudom érteni, ha valaki így érez, nem is szoktam miatta kötözködni, de én magam sose éreztem igaznak a dolgot. Persze, egy ilyen estben neki könnyű erre gondolni. Pont, amikor gondja van a dolgokkal, a wendigósággal, belibben egy természetfeletti lány, és megmondja igazából csak a véleményét, de számára egy útmutatást, és máris legalább egy kicsit jobbak a dolgok. Legalábbis gondolom, hogy jobbak lehetnek neki. Meg remélem is. Én is tudtam, milyen reménytelennek lenni, utálni és nem elfogadni azt, ami vagy. Csak azt tudtam kívánni neki, hogy legyen majd egy támogatása, egy biztos pont, aki majd tudja segíteni.
- Ugyan, ne hülyéskedj! - mosolyodtam el szélesen, majd néztem le az elégett, és még épen lévő rózsákra. - Nekem is sokkal jobb, hogy ez történt. Általában ilyenkor csak rosszabbá teszem a helyzetemet, csak többet akarok felemészteni a tűzzel, de most egyáltalán nincs kedvem semminek ártani. Ez sokkal jobban jött ki bárminél is, amit terveztem... - vettem egy mély levegőt, belegondolva, hogy még mindig mennyire kontrollálatlan tudok lenni néha, majd Dan felé fordultam, és ismét egy mosolyt küldtem felé.
Kérdése kissé meglepően ért, sose kérdeztek még tőlem ilyet, magam se gondoltam bele. Van-e egyáltalán nekem olyanom? Nem tudom, azt se tudom mit mondhatnék neki.
- Hát... - kezdtem volna bele, de végül csak egy apró sóhaj szaladt ki az ajkaimon. végül úgy döntöttem belevágok a dologba, és elmondom, ami csak eszembe jut. - Árva vagyok, apámról semmi infóm nincs, anyám a szülésem után kiszökött az ablakon, és megölték vadászok. Árvaházban nőttem fel, ahol csak egy barátra találtam, aki szintén természetfeletti volt. Segített legalább egy kicsit kontrollba tartani magamat, de végül így is gond lett, ugye volt az a tüzes eset, amit már említettem. Aztán elvitt egy boszorkánymesterhez, aki megtanított mindenre, amit tudnom kell, nem csak magamról, hanem az összes természetfelettiről. Közben az egyetlen barátom amúgy csak úgy otthagyott, azt se tudom mi van vele, él-e vagy halott, végül nemrég meguntam a várakozást, és a fogságban tartást, így elmentem a nőtől, és itt kötöttem ki, ahol egy random ember ajánlott munkát, úgy, hogy nem is ismert. Na igen, a főnököm, akinél házvezető vagyok, elég érdekes fickó, de az már mindegy is. Szóval egy árva lány történetét hallhattad, akinek se családja, se barátai. - fejeztem be végül, és kifújtam a maradék levegőmet, hogy újra belélegezhessek. Nem tudom erre gondolt-e, vagy erre számított, de csak félve mertem ránézni. Így is kihagytam pár dolgot, hogy a főnököm a helyi drogbáró, hogy az a barátom az első szerelmem és csókom is volt, meg ilyen apróságokat. Meg persze ismét nem említettem, hogy az a ház, a bizonyos árvaház volt, amiben felnőttem.
- Nem tudom, hogy valami ilyesmire voltál-e kíváncsi, mert még el se gondolkoztam a történetemen. - mondtam halkan, ahogy jobban felé fordultam teljes testtel, és figyeltem mit is reagál rá, mit is mond. Fürkésztem a tekintetét, és egy kissé elgondolkoztam, vajon mennyire mondhattam hülyeségeket neki, mennyire nem is erre lehetett kíváncsi. De most már késő volt a bánat.
- Esetleg kérdések? - nevettem fel kissé zavartan, ahogy éreztem azt is, hogy egy enyhe pír lehet az arcomon. Egyrészt fura volt elmondani bármit is, másrészt kissé féltem attól, hogy hülyeségeket beszélek neki, amikor nem is erre kíváncsi.

              setting fires »  béna lett » 774 » ©️


sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


won't you tell me
this thing i've come to be?
the monster that you see
is it a part of me?

Join date :
2017. Mar. 28.

Age :
20

Tartózkodási hely :
i'm standing alone in this world that keeps on changing.

Foglalkozás :
fighting against my demons.


Szer. Május 16, 2018 10:34 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




rae & dan
you don't raise from ashes, you make them.
you are the whole fucking fire.

Ha igazán őszinte akartam lenni magammal, azt mondanám, meglepődtem azon, amit Rae válaszolt. Úgy értem... ki lenne kíváncsi egy vadidegen problémáira, mikor látszólag a másik fél is a saját démonjaival küzd. Még akkor is, ha nem annyira feltűnően, mint mondjuk én. Irigyeltem, amiért úgy tudott viselkedni, ahogy, miközben én teljes stresszben, remegő kezekkel, ajak harapdálva mentem el a háztól egészen a postaládáig is. Persze lehet, hogy én tévedek, és a lánynak nincs mit letisztáznia magában, de ahogy a szavaiból kivettem, van olyan tényező bőven, amin még mindig nem tudott igazán túllépni. Például a gyújtogatós incidens. De kin ne hagyna ez hosszan tartó nyomot?
- Hé, nem feltétlenül rossz dolog játszani a tűzzel. Legalábbis amíg legális körülmények között teszed... - tettem hozzá a végét kicsit homlok ráncolva, aztán csak megráztam a fejem. - De most komolyan. Én örülnék, ha lenne valami, amin le tudnám vezetni az érzéseim. Neked ez könnyű - céloztam a már elégetett rózsára. - Különben is ezeknek már úgyis mindegy volt. Ha vázába tetted volna, még talán pár napig éltek volna, és vége. A szépségük így is, úgy is múlandó, ezt meg nevezhetjük művészetnek is - vontam végül vállat, majd egy apró mosollyal az arcomon néztem rá ismét.
Végül csak csendesen hallgattam a választ, amit a nem rég feltett kérdésemre adott. Mikor a végére ért, vártam egy kicsit, hátha még hozzá akar fűzni valamit, végül egy aprócska megjegyzésen és egy kérdésen kívül nem mondott mást. Kicsit szűkítettem a szemeim, ahogy elgondolkozva bámultam rá. Végig az járt a fejemben, vajon milyen mértékben próbálta leegyszerűsíteni a múltját, s mennyire a felszínt hozta csak. De igazából pontosan jól tudtam, hogy bármit is mondott volna, semmit sem tehettem volna azért, hogy az esetleges rossz dolgokon változtassak.
- Körülbelül öt vagy tíz perccel ezelőtt tapasztaltam meg, milyen kiadni magamból mindent. Talán burkoltan tettem, talán nem mondtam ki hangosan azt, amit mindketten tudunk, de még magamnak sem, nemhogy másnak nem merek bevallani. Mégis jobban érzem magam, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül - kezdtem bele aztán kissé halkabban, miközben felhúztam magam elé a térdeim, amikre rátámaszkodtam mindkét alkarommal, hogy az államat azon megtartva bámulhassak kényelmesen magam elé.
- Lássuk be, szar gyerekkorod volt - mondtam ki mindenféle burkoltság nélkül az egyértelműt. - De hogy éled meg ezt? - Néztem rá ismét. - Csalódott vagy? Vagy inkább dühös a szüleidre, a vadászokra vagy a barátodra? Magányos vagy, vagy elfogadtad a múltad és próbálsz előre nézni? - Kezdtem el kérdésekkel bombázni, bár a rózsákból ítélve úgy tűnt, egyáltalán nincs még túl semmin. - Néha sokkal jobb egy idegennel megbeszélni ezeket a dolgokat, mint egy baráttal. Elvégre az is lehet, hogy többet nem találkozunk. Én meg úgysem beszélek a dolgaidról senkinek. Ehhez megbíznod sem kell bennem - vontam vállat. Tényleg nem tudtam volna tovább adni ezeket senkinek még akkor sem, ha akartam volna. Valószínűleg nincsenek közös ismerőseink. Már láttam volna őt. A városban meg valószínűleg mindenkinek meg van a saját problémája, amivel foglalkozik amúgy is.
Egyszerűen nem tudtam csak úgy túllépni Rae szavain. Mindent szinte érzelmek nélkül sorolt fel, mintha egy cikket olvasna egy újságban valakiről, akit soha nem is ismert. Ezt a kamut meg nem vettem be. Az önkontrollján és a gyújtogatási vágyán nem tudtam segíteni, de szerettem volna neki elmondani, hogy nincs egyedül. És néha jobb elfogadni azt, ami van, mint elnyomni.
Hűha - gondoltam aztán magamban -, most vagy sikerült tanulnom valamit, vagy egyszerűen csak könnyebb másoknak tanácsot adni, mint azok alapján cselekedni.
- Szóval? - Felvontam kérdőn a szemöldökeim.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Dan & Rae × Fire? Where?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Fire meet gasoline -[QuakeRider]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros :: Erdő-
Ugrás: