• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Zoey Deutch


Szer. Nov. 22, 2017 9:39 pm
☇ Játszótársat keresek!


Hétf. Nov. 20, 2017 3:04 pm
☇ Alkalmi segítség


Hétf. Nov. 20, 2017 2:40 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Kai × Opal - A strange night










avatar


: :



Join date :
2016. Apr. 01.

Age :
24

Tartózkodási hely :
⌞hiding in the shadows⌝

Foglalkozás :
⌞bartender⌝


Kedd Jún. 13, 2017 7:45 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Malachai & Opal

i have a strange feeling about everything

Eddig még egyszer se volt gond a bárban. Nem verekedett össze senki, a legnagyobb problémánk az volt, hogy néha pára túl sokat ittak, és rámásztak mindenkire. Ebből lett pár arcba kapott ital, pár hölgy, akit haza kellett kísérni, de semmi több. Még csak hangosabb vitát se hallottam, egészen a mai napig. A két férfit nem is láttam addig a pillanatig. Miközben egy korsót töltöttem tele sörrel, hirtelen a zenén, és az alapzsivajon áthatoló üvöltéseket hallottam. Az ital töltését azonnal abbahagytam, és a zaj forrását kezdtem el keresni. Hamar meg is pillantottam a veszekedő párost, mert körülöttük mindenki félre állt. A korsót félig üresen raktam le a pultra, ahogy mély levegőt vettem.
- Hé, ti ott! - üvöltöttem feléjük, de a harmadik világháború is kitörhetett volna mellettük, nem vették volna észre. A tesztoszteron színt megsüketítette őket valószínűleg. Ezer bocsánat kíséretében hagytam ott a vendégeket, majd elhagyva a pultot elindultam a verekedők közé. Már elterveztem azt is, hogyan tudom mindkettőt kiütni, ha más megoldás már nincs. Félúton voltam, amikor már nem csak kiabáltak, hanem a fizikai erőszakhoz nyúltak. Egy lökés, kettő három, majd a negyedik súlyos balesetet okozott. Lucy, a munkatársam pont az egyikük mögött akart elosonni, hogy gondolom felhívja a rendőröket, és pont akkor jött egy lökés. A nőnek csapódó férfi test akkorát lökött rajta, hogy a majdnem két méterre lévő üvegkirakatba esett bele, ami el is törött.
- Lucy! - üvöltöttem a nevét,a hogyan odarohantam mellé. Kiástam az üvegdarabok alól, magammal nem törődve, és megnéztem az állapotát. Eszméletlen volt, tele vágásokkal, a karán egy elég csúnyával ráadásul.
- Valaki hívjon mentőt! - üvöltöttem ismét. Sürgősen kellett a segítség.
- Meg a rendőröket is. - tettem hozzá végül, miközben gyilkos pillantást vetettem a két ludasra, akik immár ijedt kiskutyaként néztek felém. Persze, addig nagy legények, amíg egymással kell bunyózni, de amikor következményei lesznek a dolognak, ijedtebbek, mint a kisgyerekek. Az emberekből mára már kiszorult az ép ész, vagy mi van?!
A mentők hamar kint voltak, útközben ellátták Lucyt, én meg velük tartottam. Egyrészt ők is ragaszkodtak hozzá, hiszen nem volt eszméleténél a kollégám, és csak én tudtam megadni a szükséges információkat. A kórházhoz érve az ügyeletre kerültünk, egy kis elkerített részhez. A barátnőmet ágyra rakták pihenni, már csak az orvosra kellett várnom, de nem igazán bírtam már ki a dolgot. Tudtam, hogy nem lesz baja, így nyugodt szívvel léptem ki a szoba előtti részre, ahol pár várakozó is állt. Körbepillantva néztem végig rajtuk, de igyekeztem nem elidőzni egyiken sem. A végén még zokon vennék, vagy valami. Nem akartam több bajt már az este. Végül magammal szembe néztem, ahol nem egy tükör fogadott, de egy olyan felület, amin volt egy kis tükörképem. Itt ott vér volt rajtam. Lenéztem a kezeimre, amin kisebb vágások díszelegtek. Sokaknak ez az állapot sokkos lenne, de én régi barátként köszöntöttem magamon a vágásokat, és más vérét. Vadászként hozzá voltam szokva az ilyenekhez. Ahogy a bal kézfejemet bámultam, és a kis vágásokat számoltam rajta, hirtelen lépésekre lettem figyelmes. Ismét körbepillantottam, immár reménykedve, hogy talán az orvos jön végre.

remélem kezdésnek megteszi puppyeyes × everybody gets high × 495 × ©


   
we all have s e c r e t s






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Kedd Júl. 04, 2017 9:09 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete










sweet little girl



Egy kórházban kötöttem ki. Nem, nem sérültem meg. Az ember nem csupán akkor megy el a hullaházba, ha valakije meghalt. Akkor is ott éjszakázik, ha minden morbidság fűtötte vágytól mentesen egyszerűen csak ott dolgozik. Nos, én be nem jelentett sorozatgyilkos vagyok. De, ez nem mutatna túl jól az önéletrajzomban. Sokkal inkább, más módot kellett kerestem arra, hogy belenézzek az aktákba. Olyan információkat rejtenek az ehhez hasonló épületek, amelyre nem is gondolnánk. Nagyszerű színészi tehetségnek mondhatom magam s ennek hála, más képességeimmel karöltve, elég volt eltűntetni az egyik ügyeletes orvost. Dr. Park egy ideig nem fog sok vizet zavarni, én addig magamra ölthetem köpenyét. Megismerkedhetek a modern világ orvosi csodáival és betekintést nyerhetek számomra felbecsülhetetlen információk tömkelegébe.
Határozottan sétáltam végig a folyosón, mintha ezer és még számtalan éve ott dolgoznék. Egy kedves, megnyerő mosoly a látogatóknak és egy csábos, nedvesítő a hölgy kollégáknak. Azok a huncut kuncogások és flörtölő pillantások mögé rejtett kacér mosolyok, melyek egy pirospozsgás arc leple alá bújva azt suttogják: „Gyere. Játssz velem.” Nos, én más módon szeretek játszani, többnyire egy kés, no meg némi vér társaságában….
S nekem jön. Milyen kiábrándító ez a szőkeség. Elkapja tekintetét. Tetszem neki.
- Jaj, bocsánat. – mosolyog rám, milyen… unalmas egy bagázs.
- Semmi gond, Kedves. – színészetből ötös, pedig olyan jól esne itt helyben kitekerni a nyakát azért a bárgyú vigyorokért.
- Doktor! Kissé új vagyok itt és… ez az első estém egyedül. Behoztak egy vérző, vágásokkal teli beteget. Én… nos, azt reméltem…
Vér. Már itt meggyőzött. Nem lehet valami komoly, ám érdekesnek bizonyulhat. Legalább, értek hozzá. Régen, amikor a technika közel sem járt ezen a szinten, már akkor is a legjobb orvosok egyike voltam. Gyakorlatom… na, az bőven akad.
- Ne aggódjon, megnézem. – mosolyogtam rá és elvéve kezéből az aktát rögvest elindultam a folyosón.
- Én úgy ér… tettem… Mindegy. – mintha nem ezt akarta volna. Bocs, de nem akarok senkit a nyakamba. Nem érdekelnek az érzéseid, senkié sem. Szóval, ne vedd személyes ügynek.

Már messziről észrevettem, ahogy ott állt a fehér folyosón és vér csepegett a padlóra, ahol állt. Gyönyörű látványt nyújtott. Vörös pettyek a hóban, igazán művészi egy kép. Már csak egy fenyőerdő kellene, friss hegyi levegő és egy gyilkos szerszám.
- Jó estét! Maga Miss… - enyhe angolsággal szólítom meg a vágásokkal borított, vérző ifjút, amint mellé érek. Kezemben felcsapom a vékony dossziét, melyben a szedett-vettet adatlap található és tekintetem máris a nevet kutatja.
- Megkérdezhetem, miként szerezte a sérüléseit? Egyáltalán, miért nincs bekötve? – fiatalos, mosolygós arcot vágtam, majd kérdéseimet megerősítve egy értetlenkedő szemöldökráncolással mértem végig a velem szemben álló nőt. Igyekeztem a lehető legemberibbnek tűnni – Jöjjön. – bökök fejemmel arra az ajtóra, ahol épp egy beteg fekszik. Belépve rajta kikerekedett szemekkel konstatálom, kettő van a mögöttem jövő nőből. Visszatekintek, felé fordulok, alaposan megnézem, majd ismét az ágyban fekvőre pillantok. Mintha csak hallucinálnék. Természetesen, játszom, ráadásul jól. Remekül!
- Miért nem mondta, hogy rögtön kettő is van a maga csinos pofijából? – lépek egyenesen a szekrényhez, melyből elveszem a szükséges eszközöket. Ez idő alatt hellyel kínálom az ébren lévő fiatalt, hogy vele szemben leülve, egyik lábamat a támla nélküli szék alatt húzódó tartórúdra téve combom feljebb kerüljön.
- Látom, nem riasztja meg a látvány. Gyakran lát ehhez hasonlót? – kérdezem barátságos, társalkodós hangnemben és halvány mosollyal körítve miközben előkészülök a sebek magas fokú ellátására.



music for enjoy this 542 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :



Join date :
2016. Apr. 01.

Age :
24

Tartózkodási hely :
⌞hiding in the shadows⌝

Foglalkozás :
⌞bartender⌝


Kedd Aug. 08, 2017 7:10 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Malachai & Opal

i have a strange feeling about everything

Az egész helyzet túlságosan is ismerős volt. Kórházban lenni valakivel, aki megsérült, közben persze én is tele vagyok kisebb sérülésekkel, és más vérével. Persze régebben maximum akkor fordultunk rendes orvosokhoz, ha valakinek tényleg valami komoly gondja volt, de most szerencsére nem a vadászatban sérült meg valaki, vagy egy természetfeletti miatt. Az kellett volna még csak, hogy a kollégámat valami megtámadja. Abból nem jöttünk volna ki ilyen könnyen.
Szerencsére nem kellett sokat várni az orvosra, a lépteket meghallva egy fehér köpenyben lévő férfit szúrtam ki legelőször. És nem csak elsétált mellettem, hogy egy másik beteghez menjen, hanem megszólított. Hála égnek. Már azt hittem sose fogják ellátni Lucyt teljesen.
- Jó estét! - néztem a férfira. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, és nem aggódnék a kollégámért, még egy halvány mosolyt is megengedtem volna magamnak. De most nem igazán volt se kedvem, se erőm akárcsak egy aprócska mosolyra.
- Bowen. Anne Bowen. - válaszoltam, bár nem hittem volna, hogy az én irataim vannak a kezében. Sőt, csakis Lucy-é lehetett az akta. A legtöbb adatbázis szerint én nem is léteznem, nem is véletlenül. Anne Bowen egy jó kis álca volt, de hivatali dolgokat nem tudtam elintézni. Jogsim is csak illegálisan volt.
-  Pultosként dolgozom, és a bárban két férfi összeverekedett. A kollégámat belelökték az üvegkirakatba, én meg kiszedtem a szilánkok alól, hogy megtudjam mennyire súlyos a helyzet. És ez a pár vágás onnan jött, amit lényegtelen bekötni. Hozzá vagyok már szokva. - raktam hozzá megszokásból, de rájöttem mit is mondtam. Egy hétköznapi pultos nincs hozzászokva az ilyenekhez. Francba is. Egyszer még ilyennel fogom lebuktatni magam.
Inkább csak némán követtem befelé, ahogy szólt, és reménykedtem benne, hogy nem vette észre az apró elszólásomat. Bár elvileg az orvosok mindenre figyelnek, és jó a megfigyelőképességük. Nem tudtam mire számítsak, csak reménykedni tudtam benne, hogy nem kérdez rá.
A Lucy-ra és rám tett megjegyzésére, csak mosolyogtam egyet zavartan, nem igazán tudtam volna mit mondani. Nem szoktam hozzá ahhoz, hogy valaki bármilyen megjegyzést tegyen rám, ami pozitív is. Mióta menekülök a múltam elől, még senki nem is mondott rám semmi ilyet. Inkább csak leülve, és halványan mosolyogva elkönyveltem magamban a dolgot.
- Hát... - vettem egy mély levegőt, és a fejemet oldalra fordítva a kollégámra fordítom a tekintetem. Már csak azért, hogy ne az orvost kelljen néznem, miközben kitalálok valami hazugságot. Pedig ki kellett valamit találnom, de elég nehéz volt. Talán egyszerű lenne csak annyit mondani, hogy kiskoromban vadászni vitt az apám. Más nagyon nem jut eszembe.
- Kiskoromban apám rendszeresen vitt vadászni. Gondolom tudja, hogy az a sérüléseimhez képest semmi. - néztem végül vissza rá. A hazugság szerencsére könnyen ment, a hangom se remegett meg, a szívverésem se gyorsult fel. Megtanultam rég, hogyan kell ezt jól csinálni.
- Mondja, Lucyval minden rendben lesz? - kerestem végül a tekintetét a férfinak. Végül is tényleg neki volt nagyobb baja, nem nekem. És rendes orvos még tényleg nem nézte meg, csak a mentősök látták el valamennyire.
- Tudja, jó lenne tudni, hogy nem esett-e komolyabb baja. Még nem igazán nézte meg az állapotát senki rendesen. Megtenné maga, kérem? - néztem rá komolyan. Láthatta, hogy nekem kb tényleg csak a lényegtelen karcolásaim vannak az üvegtől, a vér nagyja nem is tőlem van. Csak tudni akartam, hogy minden rendben lesz vele, és nincs komolyabb baja. Ennyi. Aztán tőlem minden egyes kis karcolásomra rárakhatott egy sebtapaszt, ha azt szeretné.

:3: × everybody gets high × 545 × ©


   
we all have s e c r e t s








A hozzászólást Opal Wroblewski összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 16, 2017 10:12 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Pént. Aug. 11, 2017 5:56 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








sweet little girl



Igyekeztem a lehető legkedvesebb, legsegítőkészebb és elbűvölőbb orvost adni, aki lehengerli az embereket türelmével, odaadásával, érdeklődésével és… bleh. Ha tovább sorolom hányni fogok. Mit is mondhatnék akkor? Rosszat ettem? Pff, na persze!
Belepillantok a felcsapott dossziéba, íriszeimmel a nevet kutatom és egy szemöldökráncolással, valamint némi hátrahőköléssel veszem tudomásul, hogy az elhangzott név még csak nem is hasonlít a dokumentumon ékeskedővel. Ám, ez az apró félresiklás nem zökkent ki a színjátékomból. Bármi is legyen a baja ennek a… nem is érdekel kinek. Könnyed mozdulattal csukom össze a barna kartont és egyenesen beinvitálom a mögöttünk lévő szobába. Odabent egy meglehetősen rokonnak mondható nő feküdt. Máris úgy éreztem, mindent értek. Lelkesen, fiatalos energiával telve invitáltam együttműködésre Anne-t. Sorozatos kérdéseim végül válaszra találnak. Miként lazán felcsapom egyik lábam a szék lábait összekötő rúdra, úgy villantok meg egy csábos mosolyt. Ugyanakkor, dobhártyáimon keresztül egy véget nem érő csengés lesz úrrá fejemben. Elmémben ott lüktet, mint a dobbanó szív pumpálta vér. Ott áramlik szét az elhangzottak baljós jelentése és a kíváncsiság, a veszély keringőre hívása. S én még azt hittem mindenre fel vagyok készülve. Minden tudásra, rejtélyre, amit egy kórházban megszerezhetek magamnak.
Eleinte csupán a frissen elhunytak házaiba akartam beköltözni. Az aktáiknak hála megtudhatom a pontos címüket. Személyes tárgyaik közt ott lakáskulcs és akkor, egyetlen éjszakára szabad az út. Más betegek, lények, különleges esetek, vér és halál is vár még itt rám. Olyan információkat olvashatok ki a sorok közül, melyekre mások nem is gondolnának. Egy kicsit, olyan Sherlock Holmes deduktív megfigyeléssel, de ne kalandozzunk el ennyire. Noha, nem is állt tőlem olyan távol az a férfi… Nos, én legalább nem csupán regényhős vagyok.
Kezem hirtelen megáll, ahogy elhangzik a mondat, mely a lüktetést előidézte fejemben. Tekintetem a fertőtlenítős üvegcsén, kezemben vatta, a másikban apró olló és… biztos vagyok benne, hogy érzékelte a mindösszesen négy másodpercig tartó ledermedésemet szavai hatására. „Hozzá vagyok már szokva.”, „Pultosként dolgozom…”, „Hozzá vagyok már szokva.” Mintha misem történt volna, folytatom a megkezdett mozdulatsort és megtisztítva a kezén lévő sebeket, egy kedves, szelíd mosolyt küldök felé. Fel-felpillantok vonásaira, íriszeire. Próbálom kiolvasni gondolatait, az érzéseit és akkor…. Most először, egy teljesen őszinte, felismerős mosoly lesz úrrá arcom izmain. Széles, vékony ívvé formálva ajkaimat. Nem boldogságot tükröz, sem megtévesztést. Egy elégedett, önelismerő mozzanat ez, mely elégedettségemnek és kíváncsiságomnak ad okot engedni. Hazudott. Tökéletesen, nyugodtan, szemrebbenés nélkül. Hazudott. Ha nem ennek lennék a mestere, ha nem csinálnám jobban őnála, észre sem vettem volna. Talán, éppen ő venné észre rajtam, de nem. Neeem. Kettőnk közül én vagyok a nagyobb ragadozó, ő pedig… Vagy valami nagy trauma érte néhány éve, ami mindent megváltoztatott, vagy rejteget valami igen súlyos dolgot. Esetleg mindkettő.
Visszatérek korábbi maszkomhoz, ahogy ő is tereli a témát önnön hazugságáról. Ejj… micsoda hiba. Igen, határozottan én vagyok a nagyobb művésze ennek a mesterségnek. Szóval… Lucy. Fejemet a kérdéses nő irányába fordítottam.
- Megnézem, mit tehetek. – hangom lágy volt, kedves és őszintén csengő. De előbb, befejeztem Anne apró sebeinek fertőtlenítését és bekötését. Amint végeztem, felálltam az apró, bárszékre hasonlító, végtelenül kényelmetlen ülőalkalmatosságról és az ágy mellé léptem. Ismét kezembe került az akta, melyet korábban a fekvőbeteg lábához tettem. Tekintetem gyorsan végigfutott a benne szereplő szövegen. Végezetével az éjjeliszekrényre tettem a már említett papírfogót, majd ellenőriztem az életjeleket. A gépen beállított adatokat és a sérüléseket.
- Több zúzódása van, a vágásokat már fertőtlenítették. Ezt itt – mutattam a fehér kötéssel díszelgő alkarra – össze is varrták. Hátul, beverte a fejét. Erős ütés kellett hozzá, bizonyára az eséstől a polc egyik darabja okozhatta. Emiatt elájult. Egy nagydarab, erős férfi lökhette meg, nagyjából 185 és 190 centi között. A bal lábára sántít, szívelégtelensége van és túlsúlyos. Nagyjából… 130 kiló és kopaszodó, negyvenes... tűzvörös, rövid hajú. – most először néztem Lucy arcáról Anne-ra. Majdnem elnevettem magam a kifejezésen, ami visszaköszönt rám. Köpenyzsebe tett kezeimmel megszorítottam a bennük elrejtett tollat, hogy uralkodjak magamon – Mármint a támadó, nem Lucy. Érte nem kell aggódni. Az életjelei stabilak, rendesen ellátták a kollégák. Kisebb agyrázkódása ugyan van, ami néhány napi ágyban fekvést, szédülést, fejfájást von maga után, ám… Nos, rendben lesz. Szerintem, ma este már nem fog magához térni. Alvásra van szüksége, no meg némi fájdalomcsillapítóra. Egy ilyen barát mellett nem is kérhetne mást, nem igaz? – fejeztem be a látszólagos felületes átvizsgálás után. Nem, ebből alig szerepelt valami a kartonjában, magam vontam le a következtetéseket, melyeket hangosan megosztottam a „szarvasokra vadászó” ifjúval. A végén megdobtam egy biztató mosollyal.
- Még valamit?


music for enjoy this 722 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :



Join date :
2016. Apr. 01.

Age :
24

Tartózkodási hely :
⌞hiding in the shadows⌝

Foglalkozás :
⌞bartender⌝


Vas. Aug. 27, 2017 4:53 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Malachai & Opal

i have a strange feeling about everything

Bár örültem annak, hogy a kollégámat már viszonylag kezelték, és, hogy az orvosra se kellett sokat várni, és ő nem csak a betegre volt kíváncsi, hanem rám is. Régen, amikor visszautasítottam az ellátást, az orvosok rögtön rám hagyták a dolgot, hiszen egy pár karcoláson nem szoktak elkezdeni veszekedni. De ő mégis ellátott, hiába mondtam nemet. Azért ellenkezni nem akartam, így csak leültem, és hagytam, had csinálja, amit kell. Bár legszívesebben azt kívántam, bárcsak végre tényleg Lucyval foglalkozna inkább. Főleg azután, amikor elszóltam magam. Próbáltam magam nem nagyon reagálni a kis bakimra, de neki ez nem igazán sikerült. Észrevettem azt a pár másodperces megállását, viszont örültem, hogy nem szólt semmit. Az orvosok eleve se hülyék, legalábbis nem kis ész kell a sok évnyi egyetem elvégzéséhez, így mertem remélni, hogy nem idiótákat engednek gyógyítani másokat. Mindegy is. A lényeg, hogy szerencsémre nem kérdezett semmit, csak mosolygott. Még akkor is, amikor hazudtam. Gondoltam meg se kérdőjelezte a fejében a dolgokat. Legalábbis nagyon reméltem. Eléggé kikerültem én már ebből a vigyázz minden szavadra dologból, és ő csak egy orvos volt ugyan, de lassan már nem bízhattam senkiben. Mindenki utánam volt. Természetfelettiek, és vadászok egyaránt.
Végül sikerült rávennem arra, hogy ne az én kis semmiimmel foglalkozzon, és megnézze Lucyt. Igazság szerint addig nem is engedtem volna innen kilépni, amíg ezt meg nem teszi. Amikor felállt, és elindult a lány felé, kissé megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, hiszen végleg félbehagytuk azt a beszélgetést, amiből nagyon rosszul is kijöhetnék. Ha nem beszélünk, nincs lebukás sem. Reméltem, hogy nem fog mindezek után még szóba elegyedni velem. Közben a kezeimen pihentettem a tekintetemet, és figyeltem a kis kötéseket. Olyan fura volt. Sose voltak ilyen kis sérüléseim ellátva, még kiskoromban sem. Arra neveltek, hogy az ilyenekhez hozzászokjak, sőt, sokkal rosszabbakhoz is. Alig vártam, hogy leszedhessem őket magamról.
Pillantásom végül csak akkor tévedt megint a férfira, amikor megszólalt. Fejemet oldalra fordítva figyeltem, és hallgattam minden egyes szavát. Először mondta a várt dolgokat, hogy mi baja lett a kis verekedés miatt Lucynak, aztán... Aztán elkezdte leírni a férfit. Kikerekedett szemekkel néztem rá, amit szinte biztosan annak vélhetett, hogy azt hittem éppenséggel az ágyon fekvő, eszméletlen nőt írja le. De én pontosan tudtam, hogy ez nem így van. Szerencsére nem jött rá arra, hogy a fejemben megszólalt a vészcsengő. Vagy ott volt a bárban, amit kétlek, hiszen ilyen gyorsan nem ért volna ide, és ha ott is lett volna, utolsó dolga lenne egy szolgálaton kívüli orvosnak bejönni. Valami nem stimmelt vele. Valami nem volt így jó. Ilyen dolgokra csak akkor jöhet rá, ha... Nem. Nem szabad most ilyenekre gondolni, mert, ha bármi is igaz, aminek csak a közelébe járok, akkor akár nagy gondban is lehetek. Az elszólásom nem csak egy kis fura információ volt.
Valahogy az arcomra egész hamar egy halvány mosolyt varázsoltam a zavartság helyett, és felálltam a székről. Minden porcikám elakart tűnni a férfi közeléből, amilyen gyorsan csak lehetett.
- Nem, köszönöm. Így is sokat tett már értünk. - mosolyogtam továbbra is töretlenül, egy kicsit talán szélesítve azon. Az eszméletlen kollégámra pillantottam épp, csak pár másodpercig, majd visszapillantottam az elvileges orvosra.
- Ha esetleg lenne bármilyen probléma, vagy vészhelyzet, a telefonszámomat elvileg az aktájába valahol leírták. Kérem hívjon, ha bármi történne vele! - néztem egyenesen a szemeibe, de közben figyeltem, hátha ad valamilyen reakciót, valami apró rezdülést, bármit. Tudni akartam, hogy csak szimplán véletlenül tényleg ott volt, és behívták, vagy pont beletalált a férfi leírásába. Tudni akartam, hogy csak az agyam próbálja keresni a természetfelettit megint mindenhol, vagy itt tényleg valami nincs rendben. Tudni akartam, csak kérdeznem nem lehetett, de egy apró reakció is elég lett volna ahhoz, hogy lebukjon. Szinte bármi olyan reakció, ami nem teljesen normális.
- Még egyszer köszönöm, és viszlát! - mosolyodtam el utoljára, majd elindultam kifelé, majd az ajtóban megtorpantam. Félig visszafordultam utoljára ráemeltem a tekintetemet.
- Esetleg még a nevét elkérhetném? A főnököm biztos kérdezni fogja, hogy kit keressen ezzel kapcsolatban. Ugye munkahelyi baleset, utána fog járni mindennek, főleg annak, hogy mikor állhat be dolgozni majd megint. - néztem rá kíváncsian. Bár a köpenyén volt valami névtábla, de hallani akartam mit mond. Az ő hangján akartam hallani a választ, az ő hanglejtésével, nem egy kinyomtatott valami érdekelt. Ugyan a főnökömet kb soha se fogja ez az eset érdekelni, ameddig pénzt nem veszít vele, de végül is semmi se volt hazugság. Az a hülye nőszemély bármikor megváltozhatott, bármikor megkérdezhette, hogy tényleg mi a helyzet, kit kereshet. Viszont nem is ez számított. Hanem az, hogy szimplán paranoiás lettem már, vagy valami tényleg nincs rendben az orvossal.

:3:  × everybody gets high × 742 × ©


   
we all have s e c r e t s






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Vas. Aug. 27, 2017 6:10 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








sweet little girl



Miss titokzatos álarca egy röpke pillanatra lehullik. A hazugság, melyen rajtakapom elárulja nekem, valójában nem az, akinek mutatja magát. Jó, egyikünk sem az. Még a legártatlanabbul játszadozó öt évesek is hamisak. Az élet legnagyobb illúziója; ártatlanság. Mind bűnösök vagyunk, mind vétkesek és a világ, melyben élünk – nem számít hány nem-emberi lény él benne – romlott. Vak vezet világtalant, ahogy mondani szokás.
Előzetesen megvizsgálom a beteget, amint végeztem drága Bambi-gyilkos felületi sebeinek ellátásával. Az aktában nem sokat írtak le az állapotáról, szerencsére nekem már annak idején sem kellettek csipogó, sípoló, idegesítő kütyük ahhoz, hogy valakit szakszerű, magas ellátásban részesítsek. Nem hiába voltam évtizedekig főorvos. Megbecsültek és tiszteltek. Nem panaszkodom, ma már a gyerek a saját anyját se képes felsegíteni a székről, szóval, nem várhatok el tőlük semmit. Ha az én koromban éltek volna, az én időmben, már rég akkora pofont lekevert volna nekik az apjuk, hogy le is esett volna a kobakjuk. Mennyire más volt minden! Még a gyilkosság is egyszerűbb volt. Tiszta… nyugodt.
Hiába küldök egy bíztató mosolyt, egy barátságos pillantást, a nő úgy kezd el szedelődzködni, mintha fertőző beteg lennék. Kérdőn nézek rá, ahogy még gyorsan elmond pár mondatot. Egyik szemöldököm homlokom közepéig kúszik, miként hallgatja a szaporán eldobált szavakat. Utána leesik a tantusz, mire felé nyúlok és maradásra szólítom:
- Ne, várjon! – méterek vannak közöttünk, na meg egy beteg ágy. Az egyik legmeggyőzőbb arcom veszem fel. Barátságos, kedves, mosolygós férfiét, aki őszintén néz rád és minden szándéka az, hogy segíthessen rajtad. Végül, ahogy folytatom, leengedem karomat – Bocsásson meg, nem akartam megijeszteni! A kollégák is így reagáltak, de nincs semmilyen szuper erőm. Kérem, adjon egy percet és megmagyarázom. – kérlelő pillantást vetek felé, majd, ha marad folytatom a dolgok felvázolását – Az emberek általában képesek elsiklani a dolgok felett. Látnak mindent, még sem vesznek róla tudomást. Ha szánunk rá egy kis időt, érzékeinkre hagyatkozunk és feldolgozzuk a kapott információ köteget a fejünkben, akkor olyan dolgokat is észrevehetünk, amihez másoknak nagyító és órák kellenének. Jöjjön, megmutatom. – intek kezemmel, ezzel is közelebb invitálva a kis barnát. Lucy fejéhez lépve előveszem a köpenyben lévő csipeszt és a válláról egy vörös hajtincset veszek le. Felemelve megmutatom azt az aggódó, furcsa viselkedésű barátnőnek.
- Látja? Tűzvörös, rövid. Nem a maguk hajszála, nem is enyém. Az ügyeletben lévők között sincs vörös. Na, jó, az egyik ápolónőnk az, de neki hosszú haja van és nem érintkezett Lucy-vel. – mosolygok a másikra, majd folytatom – Lucy magasságából és súlyából ítélve, valamint feltételezve, hogy nem közvetlenül a polc előtt állt, mint azt a jelentésben is olvashattam, a lökést csakis egy 185 és 190 közötti férfi okozhatta. A barátnőjének enyhe gyógyszer és férfi izzadtság szaga van. Mivel Lucy nem szed gyógyszert és szívelégtelensége sincs, ezért a perindopril-t csakis a támadója szedhette, ami egy igen erős ACE-gátló. Szívelégtelenségre adják, az egyik mellékhatása az izzadás. A szívbetegségek egyik fő oka az izom elzsírosodása, ami túlsúlyra utal. Tehát, ha magas BMI-indexe van a támadónak, akkor a magasságához mérten nagyjából 130 kiló lehet. A megterheléstől fájnak a lábai, egészen pontosan a bal lába. Miért? Mert Lucy komolyabb zúzódást szerzett a jobb vállán, ami arra utal, hogy a lökést onnan indították. A férfi megszabadult a fölös tehertől, rátámaszkodott a barátnőjére, ami azt jelenti, a bal lába gyengébb, mint a jobb. Ilyen adatok mellett, tekintetbe véve a baleset helyszínét, negyvenes éveiben jár. A rengeteg vörös hajból ítélve erősen kopaszodik is. – miközben magyaráztam, ujjaimmal lazán mutogattam. Nem csupán a gesztikulálásom része volt, hanem a meggyőzésé is. Minden, teljesen ésszerű bizonyítékot felmutattam Miss Hazudozónak, mellyel megszoktam győzni az embereket. Ezen képességemet nem sűrűn használom. Nem mindig figyelek oda, éppen azért, hogy ne őrüljek bele abba, milyen nyitott könyv mindenki. Borzasztóan unalmasak lennének és őszintén szólva, nem is érdekelnek ezek az információk róluk. Ugyanakkor, nagyon hasznos a megfigyelés ezen foka, ha valaki nyomozósdit akar játszani vagy bármi hasonlót. Remélve, hogy megnyugodott a lány, egy halvány mosoly keretében szelíden keresem tekintetét.
- Látja? Minden itt van előttünk, csak fel kell tudni dolgozni az agyunknak küldött információt. Gyakorlás kérdése az egész, illetve a háttértudásé. Ha nem lennék orvos, nem tudtam volna megmondani a gyógyszert, a túlsúlyt és a szívelégtelenséget. De, a ballábának gyengeségét igen. Semmi különleges nem volt ebben. Egyszerű, emberi következtetés, a józan észé. – a hosszú magyarázat után ezen szavaim nyugodtabbak voltak, kevésbé hadartam – Egyébként, Park. Dr. Park. – nyújtom felé jobbomat, ezennel hivatalosan is bemutatkozva számára, még ha ez csak a köpenyen szereplő nevem is, nem pedig az igazi.
Percekkel később sietős léptek, majd nyüzsgés lesz úrrá a folyosón. Szemöldökömet ráncolva kerülök meg mindent és mindenkit, majd kíváncsian kilépek a betegszoba ajtaján. Egyik ember jobban siet mint a másik. Szavakkal dobálóznak, mintha valami hatalmas katasztrófa tört volna ki közel… fél óra alatt.
- Hát itt meg mi van?! Kitört a spanyolnátha? – értetlenül nézek körbe, szemöldökeimet ráncolva, míg az egyik felém futó orvos karját el nem kapom, mielőtt meglóg – Járvány van? – kérdezem komoly arccal, mire ő rémültem egy igen váratlan dolgot felel.
- Valami rém van a parkolóban. Három embert széttépet. Nem tudunk… – ez volt az a pillanat, amikor elengedtem és tovább löktem. „Rém.” „3 embert széttépet.” Akkor ez nem kutya, hanem természetfeletti és éppen most, éppen itt kell lármázzon. A kutyák elmenekülnek, ha túl nagy a túlerő. De, egy nem-emberi, varázslatosabb lény már annál agresszívabb lesz. Nem várhatjuk meg a zsaruk érkezését, sem az állatvédőket. Ezt itt… rendbe kell vágni.
- Rém?! – kérdőn ismétlem el, választ nem várva rá. Hirtelen ötlettől vezérelve értetlen, mégis komoly tekintetem a Bambi-vadászra emelem. Enyhén, féloldalasan felé fordulok, hátha támad valami ötlete, mert itt még az orvosok is félnek közbe avatkozni és megmenteni a sérülteket. Odakint sötét van. Bármi lehet ez a lény. Bármi, ami nem én vagyok.


music for enjoy this 929 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Sponsored content



Vissza az elejére Go down
 
Kai × Opal - A strange night
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Speciális játékos küldetés] Five Night at Fred's
» Reflections - night club [21+]
» Whispers of the Night
» Agnes & Ingrid - a hot night in Vegas
» Dante's night club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Belváros-
Ugrás: