HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  


akinek a nyelvét a forró tea megégette
megfújja még a jégcsapot is




légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van
Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

2012.06.17
adminisztrátorok
értünk léteznek mindannyian
hurricane bartholomew

főadmin
stella argent

admin
opal wroblewski

admin

kérdezz tőlük
jelentkezz be
a felejtés vértelen halál
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel
nincs vita, se dráma
utolsó posztok
legyen életünk felkiáltójel
aktív lakosaink
bennünk nincs ki rendet teremt
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.
nyerteseink
a téli szavazás legjobbjai
Stella Argent

női karakter & szépség
Vinny Foley

bohóc
matthew evans

őrangyal
Elysian Landre

művész

gratulálunk!

Share | 
 
 Cain & Raven - Asking for trouble?








Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 








avatar

Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Hétf. Jún. 19, 2017 12:59 pm



Cain & Raven
Ready or not, here I come, you can’t hide
Ó, te jó ég..! Még mindig nem hiszem el. Alig egy hete voltam a Beacon Hills High School tanulója, rögtön az egyik legnehezebb munkát bízta rám az igazgatóság: megszervezni egy iskolai bált. A francba is, mit követtem el a tantestület ellen, hogy nekem adták ki ezt a „nemes” feladatot? Hiába próbálok visszaemlékezni, semmi nem jut eszembe, amivel kiérdemeltem ezt. Nem rongáltam, nem szóltam vissza, nem bántottam senkit - legalább is a suliból nem. Az már más kérdés, hogy rendeztem-e kocsmai verekedést pár várossal odébb, vagy épp ebben a kis porfészekben... De erről senki nem tud.
Talán mindezzel azért büntettek, mert túl jó voltam. Már az első napomon benyeltem két ötöst, a többiről már ne is beszéljünk. Mindig is jó tanuló voltam, habár jóval kevesebbet jártam be az iskolába. A bátyám gondoskodott róla, hogy több hiányzásom legyen, mint egy gyenge szervezetű, állandó betegeskedőnek. Az orvosi igazolás pedig nem volt probléma, volt egy ismerősünk, aki könnyen elintézte azt is.
Ezúttal viszont másképp lesz. Az Alex utáni kutakodásomat meghagyom estére. Egyébként is ilyenkor a legjobb észrevétlenül elkapni valakit, ráadásul sokkal izgalmasabb is. Nappal pedig élhetem az átlagos tini lányok szuper-unalmas életét. Aggódhatok, hogy vajon milyen témájú legyen a bál, ki fog elhívni, milyen ruhát vegyek fel... Csupa olyan kérdés, ami számomra jelentéktelen. Majd ha elkapom a drágalátos testvérkémet és kicsinálom, utána lehet ilyenekkel foglalkozni. Addig pedig elég, ha csak úgy teszek, mintha érdekelne.
Az egész banzájt a tornaterembe kell beépítenünk. Hurrá. Jobb helyet nem is találhattak volna, mint egy tornaszerektől bűzlő, gumipadlós, bordásfalakkal körbevett helyet, aminek a falára lassan ki lehet írni, hogy „Omlásveszély!”. Tudom, a hozott anyagból kell dolgozni, de azért ennél még a szabadtér is kellemesebb lett volna.
Ezt az egészet elkerülhettem volna, ha egy kicsit rosszabbul viselkedek, mint az elvárt. Elég lett volna, ha mondjuk kajacsatát indítok az étkezőben, vagy összeugrok valakivel, de nem... Adnom kellett a kisangyalt. És most hol tartunk? Nekem kell rendezvényeket szerveznem. Nagyon izgi, mit ne mondjak.
Arckifejezésemről egy csepp kétségbeesést se lehetett leolvasni, helyette csak egy bájos mosolyt villantottam, amikor beléptem a tornaterem ajtaján. Testileg és lelkileg is készen álltam a megpróbáltatásra, kezemben a ragasztópisztoly már elsütésre várt. Rajtam kívül még nagyjából tizenöt diák volt bent, mindegyikük hatalmas kartondobozokat cipelgetett. Úgy vigyáztak rájuk, mint az életükre, amikor lepakolták őket egy kupacba. A kézzel festett lampionoktól kezdve a színes égősorokig, mindenféle holmit rejtettek a csomagok. Sose vallottam volna be még saját magamnak se, de imádtam ezeket. Annyival szebbé, hangulatosabbá tehettek egy egyszerű - ez esetben ronda - helyet is, ráadásul engem kifejezetten emlékeztettek arra, hogy mindig van kiút. Olyan érzésem támadt tőlük, mintha arra szolgálnának, hogy megmutassák a helyes utat az elveszetteknek. Tudom, túlságosan érzelgős meg minden, de néha még egy vérjaguárnak is szüksége van erre.
Mély levegőt vettem, és egyenesen a dobozok felé vettem az irányt. Minden tekintet rám szegeződött, szinte sóvárogtak a parancsaim után. Nem tartom magam egy vezér egyéniségnek, de valamiért sokan szeretnek rám hallgatni. Talán meggyőzően adom elő a mondandómat? Rejtély.
- Köszönöm, hogy eljöttetek. Nem vagyunk túl sokan... - sóhajtottam fel - De épp elegen ahhoz, hogy még ma éjjel kidíszítsük a termet. Úgyhogy rendeződjünk hármas csoportokba, és lássunk munkához!

Nagyjából két óra alatt sikerült a díszek felét felhelyeznünk anélkül, hogy azok később szétestek volna. Hihetetlen, hogy mire nem képes egy ragasztópisztoly, meg néhány tűzőgép, nem? Még kész se voltunk, de már egészen máshogy festett az a ronda helyiség. Lassan már rá lehetett fogni, hogy szép, de még valami hiányzott.
- Hé, Aaron! - szóltam oda az egyik srácnak, aki épp az utolsó lampiont igazgatta az egyik létra tetején - Van még a tízes teremben két doboz, behoznád azokat, kérlek?
Válasz végett hozzám vágott egy unott „aha”-t, majd élettelen mozgáskultúrával lemászott a létráról, és el is indult a dolgára. Nem volt túlzottan lelkes, így egyből rájöttem, hogy ő csak kényszerből segít be. Gondolom kicsit megrángatták a fülét, amiért tönkretette az egyik kosárpalánkot. Meg is érdemelte, hogy itt kellett maradnia, ha már volt annyi esze, hogy rongált az iskolában. Jesszus, a végén még kineveznek diákelnöknek, ha így haladok. Túl jó vagyok, nem lesz ez jó így...
A tízes terem alig két percre volt tőlünk, így amikor Aaron már legalább negyed órája nem jelentkezett, elfogott a gyanú, hogy lelépett. De nem, azt csak nem tette meg... Hiszen akkor jelentenem kellett volna a tanároknak, és ha ők megtudják, sokkal nagyobb büntetést adtak volna neki. Reméltem, hogy nem volt ő olyan hülye, mint gondoltam. De akkor mégis mi tarthatott neki ilyen sokáig?
Agyamban szinte azonnal beindultak a fogaskerekek, próbáltam kitalálni, mit tegyek. Végül alsó ajkamba haraptam, leugrottam a DJ-nek felállított, boákkal díszített emelvényről, majd megindultam a tornaterem kijárata felé. Lassú léptekkel haladtam, hogy közben tudjak kicsit hallgatózni. Kutattam Aaron hangja után, de helyette nehéz lélegzetvétel, valamint cipőkoppanások fogadtak. Két emberé, pedig mindenki más a helyén volt. Az ösztöneim azt súgták, baj van, így egyenesen az tízes felé vettem az irányt.
- Aaron..? - szólongattam félhangosan. Abban reménykedtem, hogy csak feleslegesen aggódom, de volt valami, ami nagyon zavart.
Természetfeletti közelségét éreztem.


Ready or not × 825 × Kicsit hosszú lett, de remélem töccik *-* × @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Apr. 06.

Age :
24

Tartózkodási hely :
✘BH

Foglalkozás :
✘Motorszerelő

Diclonius: mutáns, ki láthatatlan karjaival halálos ölelésbe von

Kedd. Jún. 20, 2017 2:00 pm



Raven & Cain


Same shit, different day, szokták mondani.
Tökéletes párhuzamot tudok húzni a napjaim és a fenti idézet között. Csúszok a munkával, tekintve, hogy az alkalmazottaim jelenleg képtelenek bármilyen életjelet mutatni. Úgy, mint légzés vagy pulzus.
Fizetésemelés egy hónap után?! Szórakoznak velem? Taknyos kölykök.
Hogy a gyanúnak még csak a leheletét se tereljék rám, elsőként kellett bejelentenem az eltűnésüket a családnál, ami persze csütörtökre azt eredményezte, hogy teljes pánikban fordultak hozzám a szülők, vigasztalnom kellett, beszélgetnem, olyan dolgokat mondanom, mint "kiváló emberek voltak, nagyon sajnálom őket, biztos előkerülnek, maradjanak erősek!" Az együttérzés nem az erősségem, a színészkedés annál inkább.
Szóval most egyedül viszem az üzletet, minden motor az én bajom és az összes piszkos, apró vagy formális munkát nekem kell elvégeznem. Gondolnátok, hogy egy motorszerelőre mennyi papírmunka jut?! Bosszantó.
Késő délutánra már csak két munka maradt, de a pénteki munkamorál azt súgta, hogy megérdemlek egy kis lazítást. Túl sokáig viseltem az emberi magatartásomat, szükségem volt egy kis káoszra.
Kikaptam egy üveg Jacket a fagyasztóládából, lezártam a telepet, felpattantam Elenorra és mint egy romantikus film végén, elmotoroztam a naplementébe az alkoholommal. Céltalanul bolyongtam a városban, nem akartam különösebb feltűnést kelteni, de unatkoztam, az pedig mindig feltűnésbe torkollt. Haza nem akartam menni, hogy Danny papolását hallgassam arról, hogy részeg vagyok. Nem hülye, az is leesett neki az első percben, hogy azok a srácok nem csak kiugrottak egy hosszú hétvégére és elfelejtettek hazajönni. Mindenhez volt hozzáfűzni való szava, a kotnyelességet anyától örökölte és nem is nőtte ki.
A kormányon szorul a kezem, próbálom nem felbosszantani magam, de ahogy az idegesítő pofája megjelenik előttem, elönt a düh. Nem, biztos nem megyek haza.
Éles jobbkanyarral letérek az útról, az első parkolóban megállok és körbenézek. A volt középiskolámnál találom magam meglepettséggel telve. Ennyire elkalandoztam volna?
Leszállok és nyújtózok egyet. Érdekes fordulat ez, de nem bánom. Komótos lustasággal elindulok a bejárat felé, miközben néha mélyet kortyolok az üvegbe. Az ajtó nyitva fogad, fel se fogom, hogy júniust írunk, tehát a Záróbál az elkövetkező hét valamelyik napján lesz. Ez magyarázza a sok lufit és organzát, amik ösvényként futnak végig a falakon. Valószínüleg a diákok is itt lesznek valahol, csicsázzák a termeket vagy próbálnak. Nem izgat különösebben, csak egyedül akarok lenni.
A régi termünk felé indulok, szabad kezemet a szekrénysorokon vezetem végig. Még azt is megtudnám mondani, melyik volt az enyém. Érdekes, milyen sokáig él az emberben egy jelentéktelen emlék. Kik tanítottak, melyik teremben volt föci, töri, milyenek voltak az arcok, akik nevettek rajtad, addig, amíg ki nem törted a fogukat.
A tízes terem szerencsére üresen fogad, gusztustalan, pasztellbe forgatott giccsparádévá varázsolták ezt is. Fintorogva kortyolok még egyet, mielőtt helyet foglalok a tanári asztal székén, lábamat átvetem az asztalra és hintázásba kezdek.
Meredten bámultam a terem végébe, fogalmam sincs, milyen sokáig ültem ott a gondolataimba temetkezve, de egyszer ennek is vége kellett, hogy szakadjon. Egy srác sétált be, furcsálló szemeket villantott rám.
- Tesó, te ide jársz?
Szemügyre veszem, de különösebb figyelmet nem szentelek neki, ha most elhúz, megkímélem.
Vagy nem.
Vektoraim két vállánál fogva megragadják és a levegőbe emelik, míg én tartom a pozícióm.
- Szedd le ezt a sok szart, bántják a szemem.
Egy lendülettel végigtörlöm a fiúval a falakat, amiket díszek borítanak. A cellux nem bír el ekkora nyomást, ezért elengedi a gondosan felrakott elemeket, amik falevelekként hullannak szépen, sorjában a földre. Behajítom áldozatomat a többi doboz közé, aki sokkosan, remegve próbál feltápászkodni onnan. Nézem a szerencsétlent. Nézem, ahogy küzd azért a nyomorult és haszontalan életéért. Ma elöszőr elmosolyodok.
Hangok. Közeledő léptek visszhangzanak a folyosón, egyre közelebb érnek. Amikor a selymes hang tulaja elér az ajtóhoz, feléfordítom a fejem. Egy szőke lány tipeg be.
- Micsoda buli! - Jegyzem meg gúnytól és whiskytől ázott hanggal. Felnyújtom az üveget a szépség irányába és meglengetem- Jack-et?


Secrets & Lies ⋮ 600 ⋮ Remélem tetszik cunci.<3 ⋮ Outfit×


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése








avatar

Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×

vérjaguár: falkanélküli bestia, ki lesből támad napfogyatkozáskor

Kedd. Jún. 20, 2017 10:11 pm



Cain & Raven
Ready or not, here I come, you can’t hide
Ha van valami, amit a bénázásnál is jobban utálok, az a haladás megakadályozása. Amikor valamelyik agyatlan elszúr valamit, és miatta leáll az egész rendszer. Ez mind igaz a személyes kis bosszúmra, és arra a fránya iskolai bálra is, amit épp szervezni próbáltam.
Az utolsó szót kihangsúlyoznám, ugyanis nem volt valami sikeres a próbálkozás. Nem az én hibámból, én mindent tökéletesen elrendeztem.
Erről mindig az a kellemes nyári este jutott eszembe egy évvel ezelőttről, amikor egy bárban vertem ki a balhét. Eleinte csak iszogattam ott néhány újonnan szerzett barátom társaságában, de valójában nem emiatt mentem oda. A célpontomat vártam, aki alig fél óra elteltével már bent is volt a helyszínen. Egyenesen a pulthoz ment, kért magának egy pohárral a legdrágább italból, és kényelmesen elhelyezkedett az egyik széken. A bátyámra emlékeztetett, ő is pont úgy használta ki a külső adottságait, mint Alex. Csak úgy borultak a nők a vállára, és még csak kérnie se kellett. Rühelltem az ilyen pasasokat, egyszerűen nem bírtam elviselni a létezésüknek tudatát se. Épp ezért is örültem, hogy a nyomok hozzá vezettek. Legalább egy csajcsábásszal kevesebb lesz a Földön.
Bájos mosollyal az arcomon odamentem hozzá, meghívattam magam egy italra - ha már a munka megkövetelte -, és beszélgetni kezdtünk. Bármiről, ami épp eszünkbe jutott. Végül a szót a bátyámra tereltem, és ezzel meg is tudtam, amit akartam. Persze először kellett egy kis noszogatás... Így a pali fejét erősen a pulthoz vágtam.
Rég nem verekedtem már, így amikor Aaron felszívódott, rögtön késztetést éreztem, hogy valakit erősen pofon vágjak. Talán csak idegből, vagy mindössze gyakorlás céljából, de szívesen megtettem volna. Részben ezért is indultam a srác keresésére, hogy jól kioszthassam, amiért húzta az időt.
Viszont elég gyanússá váltak a zajok, amik a tízes terem felől érkeztek, így mély levegőt véve, kissé idegesen gyorsítottam a lépteimen. A terem ajtaján kiszűrődő árnyékok hevesen mozgolódtak egy pillanatig, majd mindez abbamaradt. Tudtam, hogy valami baj van, főleg, miután megéreztem egy természetfeletti jelenlétét.
- A fenébe... - súgtam magam elé, majd erőt gyűjtve magamban betoppantam. Elég érdekes látvány fogadott, amitől egyből felkúszott a vérnyomásom.
A terem összes dísze a földön hevert, vagy épp leszakadt egy része. Minden munka, amit ebbe fektettünk, egyszerűen elveszett. A hely másik végében, ahol a dobozok voltak, Aaront véltem felfedezni, szemeiből rémület tükröződött. És ekkor láttam meg a probléma fő okozóját, legalább is mertem feltételezni, hogy ő kavart fel mindent.
Alig lehetett néhány évvel idősebb a pasi, első ránézésre nem tippeltem volna többnek huszonötnél. A tanári asztalon terpesztette lábait, kényelmesen üldögélt az oda állított széken. Hogy volt mersze...?!
Homlokom szinte azonnal ráncba szaladt, főleg, amikor megláttam a kezében az italt. Egyből beugrott az iskolai szabályzat, miszerint alkoholt behozni tilos. De hát a „kedves” látogató nem volt diák, miért is érdekelte volna ez az egyszerű kis törvény? Ha megemlítettem volna neki, tuti kinevetett volna. Így hát csak hallgattam, amíg ő meg nem szólalt.
- Tönkretetted a díszítést... - morogtam, kicsit se voltam jókedvemben - Nem kösz. Inkább elárulnád, hogy ki vagy és mégis mit keresel itt?
Összefont karokkal, magabiztosan álltam az ajtóban, közben próbáltam nem figyelembe venni Aaron szenvedését. Szegény azt se tudta, mi történik körülötte. Már csak rá kellett jönnöm, mit csinált vele ez a jómadár.
- Bántottad? - biccentettem az áldozat felé - Mert ha igen, azt még nagyon meg fogod keserülni, nekem elhiheted...
Nem vicceltem. Akármivel is álltam szemben, kész voltam azonnal nekiugrani, ha szükség volt rá. Persze reméltem, hogy nem a többi diák előtt kell majd átváltanom vadállatba, de tudtam, hogy megeshet az is. Most csak azt tartottam szem előtt, hogy elűzzem onnan az idegent és rendbe tegyem, amit ő ügyesen elszúrt. Elvégre mégiscsak az én felelősségem volt a bál, és számomra a minimum a tökéletesség volt. Már egészen kiskorom óta maximalista voltam, így mindent megtettem, hogy a teljesítményem elérje a száz százalékot.


Ready or not × 625 × Remélem tetszik cute × @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Cain & Raven - Asking for trouble?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Varjak kódexe
» Raven előtörténete
» Old but Gold Antiques - Darren Cain régiség boltja és háza
» Raven Sutter feljegyzései

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Beacon Hills High School-
Ugrás: