• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Zoey Deutch


Szer. Nov. 22, 2017 9:39 pm
☇ Játszótársat keresek!


Hétf. Nov. 20, 2017 3:04 pm
☇ Alkalmi segítség


Hétf. Nov. 20, 2017 2:40 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Rae & Dean










avatar


: :


Join date :
2017. Jul. 02.

Age :
22

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Árvaház vezető


Csüt. Júl. 13, 2017 1:32 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad




Rae & Dean


Kellemes reggelre ébredtem, annak ellenére, hogy három kis farkas kölyök és egy préri farkas vetődtek be az ágyamba, mindannyian az öt éves kor környékén jártak. Az idősebbek még aludtak, nekem pedig a kis renitens korán kelők jutottak. Ugráltak az ágyamon, nevetgéltek és fogócskáztak, erről hamarosan le fogom szoktatni őket, ahogy arról is, hogy csak úgy bejöjjenek ide, na nem mintha itt az árvaházba elhoznám a nő ügyeimet, amik megjegyzem igen alkalmi ügyek.
- Aluuudjatok mééég! – igen, az ágyam kényelmes én pedig történetesen egy vérbeli macskaféle volnék, aki nem veti meg a kényelmet, a szunyálásra való lehetőséget, főleg amíg úgy érzi, hogy rá ér. Tökéletesen úgy éreztem, hogy rá érek. Felmorrantam, figyelmeztetőn, mire mind a négyen gyorsan lekushadtak az ágyamra. Volt aki a párnámra, a takaróm alá, és volt aki fölé, nem mondom… kész művészet elaludni a gyerekek gyűrűjében, de végül sikerült, mert halkan dorombolni kezdtem, ez őket is megnyugtatta, hamarosan az ő szurtyogásuk is betöltötte a helyet, még fél szemmel láttam, hogy hajnali négy van csak.  Csak még pár órát… addigra felkel a mester is, és a reggeli illata fog minket kicsalogatni az ágyból. Mellesleg, sokáig fent voltam, egy újabb eset után nyomoztam, valaki meglopott pár boszorkányt, és mind-mind értékes darabok voltak, varázstárgyak, amelyek elkészítése igen nehéz. Gyanítom, hogy egy goblin lehetett, csak rá kell akadnom a nyomára és utána sima ügy az egész.
A madarak csiripeltek az ablakom alatt, és rántotta, valamint szalonna illata kergetett ki mindannyiunkat az ágyból, a kicsik hamarabb lent voltak, én még a fürdéssel is elbíbelődtem, majd egy fehér pólót és egy térdig érő rövidnadrágot húztam magamra, egy könnyű tornacipővel. A nagy reggeliző asztal már meg volt terítve, néhány korán kelő idősebb tette a dolgát megvolt a napi rutinunk. Kisebb közösség voltunk, és az igazat megvallva innen nem igazán szoktak örökbe fogadni, túl szigorúak voltak a feltételeink, ráadásul nem is igen hirdettük magunkat, Tom pedig valami olyasmi mágiával védte le a helyet, amitől a nem természetfeletti lények el is felejtették, hogy miért is jöttek a ház közelébe.
Összességébe véve nagyon jól elvoltunk itt, mindannyian, mint egy nagyobb falka. Még én is élveztem, bár azt az érzést soha semmi nem hozhatja vissza, amit Raelynn mellett éreztem. Mégis igyekeztem odafigyelni a gyerekekre, hogy ne legyen klikkesedés, és ne cikizzék a másikat azért, mert mondjuk még nem tud átváltozni. Igen kevesen voltunk egy árvaházhoz képest, nagyjából 15-en voltak itt, volt aki középiskolába járt, volt aki alsóba, és volt ovis is, olyan is volt, aki még nem járhatott. Most nyári táborba indultak a nagyok, néhány kisebbel, én pedig itt maradok a legkisebbekkel. Tom azt tervezte, hogy a kertben fogunk játszani, már fel is állította a gyerek medencét, csak vizet kell majd ereszteni beléjük. A telken egyébként két ház van, a másik házban laknak az idősek, a fő házban a kisebbek, a második ház telkén van medence is, azt általában úszásra használjuk, így nem fogom oda bevinni a kicsiket, túl mély.  Egybként Tom közbenjárásának hála, a kert úgy pompázik, mintha egy mennyei paradicsom volna, a bokrok, és a fák vidáman virágoznak. Szeretném azt hinni, hogy révbe értem, de sosem feledhetem a saját magán bosszúmat.  Mindig ott fog lebegni a lelki szemeim előtt az egész, arról nem is beszélve, hogy figyelnem kell arra a családra is, akik az árvaházak környékén szaglásznak, csak az emberek képesek ártatlan gyerekeket is megölni, csak azért, mert természetfeletti szüleik vannak.
A reggeli után mindenki ment a dolgára, én felnyaláboltam a kissrácokat, és a fogmosás után mentünk is ki a hátsó kertbe. Még segítettem Tomnak elpakolni a maradékot, aztán én is csatlakoztam a játékhoz. Fogócskáztunk, kergetőztünk, ijesztgetőset játszottunk, persze én voltam a nagy ijesztő szörny, akinek az arca kékké és pettyessé vált, így is rohangásztunk ám végül meghívtak egy vizi teázásra, ott ültem a gyerekmedence szélén és a vizes csészéket hajtottam le sorra, persze… inkább nyakon öntöttem magam a tartalmukkal, mintsem igyak.
A főház egyébként három emeletes volt, a második ház kettő, de mindkét helyen rengeteg szoba volt, volta amelyiket nem is használták. Végül focizni álltam be, a pólótlanok csapatába, a pólómat a nadrágom derekába tűrtem be, odabent úgy hallottam, mintha Tom valakit üdvözölt volna, engem meg letepert a gyerek sereg a földre és kacagva játszottak kicsi a rakást, mire Hullként pattam fel a rakás alól, morogva és hörögve.
- Eeeeelkaplaaak titekeeeet! – kacagtam fel, mire a gyerekek sikongatva, sikoltozva nevetve rohantak a szélrózsa minden irányába.


 
Árvaház × zene × szószám × ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Csüt. Júl. 13, 2017 8:26 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dean × raelynn

Lihegve ébredtem fel. Ismét. Gyűlöltem, hogy mostanában lassan egy nyugodt estém nem lesz. Mindig csak a tűz, a többi gyerek sikítása és minden más töltötte el az agyamat. Nem igazán értettem, hogy a tudatalattim miért pont most nyomja előre ennyire ezt a borzalmas emléket a fejemben, de nem is számított. Nem hagyott nyugodni, és gondolom ennyivel be is érte, vagy lehet még tovább fog nyomni. Meglátjuk lesz-e törés pontom, vagy egyszer csak elengedem a dolgot. Majd meglátjuk, de nem most.
Unottan mentem el egy gyors, hideg zuhanyra, majd a konyhába érve csupán egy cetli fogadott a szokásos reggeli mellett kávézó férfi helyett. "Kisebb ügyem akadt. Majd jövök pár nap múlva!" Nem értékeltem az ilyen semmit mondó üzeneteket, mert nem tudtam mire számítsak. Egyszer már aznap hazajött ilyen után, volt, hogy egy hétnél is tovább elvolt. Én meg ilyen bizonytalanság mellett nem tudtam kiélni magam nyugodt szívvel. Talán most az egyszer nem is arra kellett volna koncentrálnom. Az álmaim úgyis csak gyötörtek, talán el kellett volna látogatnom az itteni árvaházba, ha egyáltalán van. Azt hiszem van, legalábbis ezt hallottam még pár hete. Talán jobb lenne megnézni.
Végül minden reggeli nélkül öltöztem fel. Nem vittem túlzásba, fekete, szaggatott nadrág, fehér felső. Na jó, talán a melltartó kicsit extra volt, direkt olyan, hogy átlátszódjon a felsőmön, de szerettem az ilyet. Nem a figyelmet akartam felhívni magamra, csak így nem volt annyira unalmas az egész szett. Felkaptam a gördeszkámat, és útnak indultam, igazából az enyhe emlékeimet, de főleg a megérzéseimet követve. Nagyon nem is kellett kutakodnom, a hely valahogy vonzott magához. Kis megnyugvással néztem végig a két épületen, hogy semmi hasonlóságot nem tudtam találni az én árvaházam között. Talán még szerencsés is így, nem lett volna jó, ha valami eltörik bennem hirtelen. Nincs szükségem még egy leégett házas esetre. Főleg most, hogy már egyáltalán kisebb eseteim se voltak jó ideje. A magam ura voltam az idő többségében, csak remélni mertem, hogy így is maradok, és még tanulok is valamennyit.
Kissé bátortalanul léptem az épület ajtajához, ahol kopogtam is, kétszer, de semmi válasz nem érkezett. Legszívesebben elmentem volna, de valami vonzott befelé, így inkább beengedtem magamat. Az ajtó halkan nyikorogva zárult mögöttem, miközben két dolgot vettem észre. Az első vidám, valahonnan messziről jövő gyerek nevetés volt, ami engem is megmosolyogtatott. A második pedig a természetfeletti energia volt. Tele volt vele az egész ház. Azt se tudtam megmondani mitől van, mert nem csak egy energia volt ez. Kissé meg is szédültem ettől. Ennyi energiával még a tanításom alatt se találkoztam egyszerre.
A deszkámat kissé remegő kézzel raktam le a bejárat mellé, amikor egy férfi jött hozzám. Úgy tűnt semmi baja nem volt azzal, hogy csak úgy bejöttem, gondolom látta rajtam, hogy semmi rossz szándék nem vezérelt. Mosolyogva mutatkoztunk be egymásnak, aztán beljebb vont. Más helyzetben kényelmetlenül éreztem volna magam,s ebezhetőnek, de a természetfeletti jelenlét, és az a tény, hogy egy árvaházban voltam, megnyugtatott. Jobban, mint azt bármikor hittem volna. A Tom nevű férfi elég erőteljesen a kert felé irányított el, ezzel igazából az utamra engedve. Úgy tűnt neki dolga van, engem meg nyugodt szívvel hagy felfedezni kicsit. Nekem nem is kellett több, a gyerekzajokat követve hamar ki is találtam, pont akkor, amikor a gyerekek kacagva szaladtak szét. Az egyik mellettem futott el, rám mosolyogva, én pedig vissza rá. Farkas volt, alig 8 éves talán, de boldognak tűnt.
Már lassan a fűre léptem, amikor a tekintetem megtalálta az egyetlen felnőttet a térben rajtam kívül. Először akaratlanul is a csupasz felsőtestén akadt meg a szemem, de igyekeztem gyerek előtt nem elidőzni az izmokon, inkább feltekintettem, hogy egy szempárra találhassak. Viszont ami ott fogadott, az eltüntette az arcomról a mosolyt. Dean nézett vissza rám, ugyan idősebb arccal, mint, ahogy utoljára láttam. Fortyogni kezdett bennem a düh, és mindennek megköszöntem belül, hogy a gyerekek szétszaladtak, mert volt lehetőség arra, hogy nekiesek ott rögtön. Bár azt még nem is tettem meg, de éreztem, ahogy szemeim akaratlanul is felizzanak, és kezeimben feléled a tűz. Lángokról még nem volt szó, de ha valaki hozzájuk ért volna, nem kisebb égési sérülést szerezhetett volna.
- Te rohadék... - préseltem ki a szavakat nagy nehezen, ahogy légzésem egyre vadabb lett. Lassan az agyam is kezdett elborulni, és mire kissé észbe kaptam, már előtte álltam, és a kezem pofonra lendült. Nem is sajnáltam egy jó nagyot adni neki, ráadásul úgy, hogy kissé égesse is az arcát. Nem hagytam maradandó fizikai nyomot, annyira még nem voltam dühös, de már a határán voltam.
- Örülj, hogy csak ennyit kapsz! - léptem hátrébb pár lépést, ahogy egyszerre küzdöttem egy dühkitöréssel, és a könnyeimmel. Nem álltam készen arra, hogy pont vele találkozzak, pont egy ilyen helyen, és pont most. A végén még elront mindent.



sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jul. 02.

Age :
22

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Árvaház vezető


Csüt. Júl. 13, 2017 10:26 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad




Rae & Dean


Felegyenesedtem és teljesen ledöbbentem a látványtól, Raelynn állt előttem, teljes valójában, az illata… semmi kétség, és a harag a tekintetében, ahogy fellángolnak a szemei, a kézfeje pedig izzik, nem lángol, csak izzik ahogy a délutáni tikkasztó hőségben az aszfalt, legalább úgy izzanak a tenyrei is. Mérges, érzem; nem csak a szagából, hanem a tartásából is látom, kiegyenesedek. Menet közben visszaváltoztam, a kacagás végére, így valóban a saját arcomat pillanthatja meg, de láttam… láttam, hogy előtte azért a testemen is elidőzött a tekintete.
~Csodálatos! Gyönyörű! Ő az! ~
Mire felocsúdtam, addigra úgy istenesen pofán vágtak, égett szőrszagot éreztem, a szakállam! Az ékességem, a büszkeségem, a macskás hiúságom! Le kell borotválnom, hogy szimmetrikus legyek! De ki is törődik azzal,hogy hogyan néz ki, ha éppen egy tűz kitsune csűrte pofán? Meg sem hallottam, hogy rohadéknak nevezett, ennyire haragszik? De ő tűnt el! Az állkapcsomat mozgatva fordultam vissza, két ujjam közé csippentettem az alsó állkapcsomat és úgy dörzsölgettem, tud ütni, meg kell hagyni. De én sem voltam rest.
- Örüljek?! Örüljek?! – szívtam fel magamat és én is dühösen pillantottam vissza rá. Jóllehet megérdemeltem a pofont, de így köszönteni, annyi idő után? Fogcsikorgatva vettem egy újabb nagy levegőt, én képes vagyok uralni az állatomat, amely most teljesn felborzolta a szőrét, és már-már fújt figyelmeztetően a kitsunére.
Nem az a Raelynn állt előttem, aki évekkel ezelőtt, megváltozott egy kissé, lehet, hogy már nem is ismerem, az ösztöneim ezt súgták, hogy legyek  vele azért óvatos.
Felkavarta őt is, hogy láthat engem is, én a figyelmeztető dühöm mögé rejtőzködtem, az biztonságos, az saját terep. Holott, a megjelenő könnyei miatt át akartam volna ölelni, megvigasztalni, érezni akartam őt a karjaimban. Hiszen itt van! Ő talált rám, sajnos nem én ő rá, de itt van!
- Hogy-hogy itt vagy? Mit keresel itt? Bajban vagy? – tettem félre minden más érzésemet, igen is aggódtam érte, hogy mi történt vele, mit élt át, és… a pokolba is! Észveszejtően nézett ki!
- És… így mászkálsz az utcán?! – mértem végig újra a kék kivillanó csipke melltartót a trikója alól, ha a pasija lennék, egész biztos nem engedném így ki , vagy… a francba is de! Hadd irigykedjen más, mert ő csak az enyém, de nem! Semmi közöm nem volt hozzá. Zavarodottan ráncoltam a homlokomat és figyeltem őt, idősebb lett, sokkal csinosabb, és baromira hiányzott. Szerettem őt, mindig is szerettem, de még nem álltam készen arra, hogy ezt elmondjam neki, és mi van akkor , ha ez őt nem is érdekli, ráadásul ott van az a második életmódom, ami a gyilkolászásról szólt. Igen, bérgyilkos lettem a természetfeletti számára, a vadász családok ősellensége.  Éppen ezért nem jó ha újra itt van.
Egyáltalán mi a francért izgat, hogy hogyan néz ki, semmi közöm hozzá nem? Zaklatottan túrtam a hajamba és megpróbáltam elfojtani azt az érzést, hogy a viszontlátás miatt , örömmel zárjam a karjaimba. Csak…megégetne. egészen biztos.  De kit érdekel nem? Szüksége van rá hogy megvigasztaljam, ismertem őt, az ilyen pillantásai után régen mindig átöleltem, a mellkasomra vontam és megnyugtattam.  Tárt karokkal léptem felé.
- Rae? Kérlek, nem így szokás egy régi barátot üdvözölni?!  – suttogtam halkan. Egyáltalán nem tudtam, hogy mire számítsak, de egy lépésnél nem tettem többet.

Árvaház × zene × szószám × ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Szomb. Júl. 22, 2017 2:05 am
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dean × raelynn

Valahol legbelül akartam is, hogy ismét találkozzak egykori barátommal, meg nem is. De mégse gondoltam volna, hogy ilyen hamar a nyakamba borul, pont most, amikor minden olyan jól alakul. Azt hittem Beacon Hills egy olyan város lesz, ahol nem kell nagy gondokkal küzdenem. Bár vicces, hogy pont egy árvaházban sikerült összefutnunk végre ismét, egy olyan helyen, ami nem is kevésbé köt össze minket. Talán sokan azt mondanák, ez az élet iróniája, de én a humorának mondanám, amit értékelnék is, ha nem rajtam nevetne közben. Viszont szerencsére nem volt azon időm gondolkozni, hogy vajon ki röhög most épp jót rajtam. Dühös voltam, méghozzá mérhetetlenül. Több év haragja talált utat a felszínre bennem, és csoda, hogy csak egy pofont kapott, és nem rögtön élve égettem meg. Bár annak is a határán voltam, de még nem vesztettem el a fejemet. Még nem. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy lássa,a hogy teljesen kiakadok, és nem tudok uralkodni a kitsune felemen. Biztos jót röhögne, mert elvileg azért hagyott ott a boszorkánynál, hogy megtanuljam. És általában ment is a dolog, egészen addig, amíg hasonló helyzetbe nem kerülök.
- Igen, képzeld, örülj! Mert ha nem félnék attól, hogy a tűz felülkerekedik rajtam, akkor már rég nem pofozkodnék... - sziszegtem a szavakat. Csak jobban felbosszantott azzal, hogy ő háborodik fel. Még, hogy neki álljon feljebb. Lekapott, aztán ott hagyott, majd még csak egy levelet se küldött, vagy bármit. Magamra hagyott, ne ő legyen rám dühös a rohadt életbe is!
- Ugyan ezt kérdezhetném tőled is! Végre megszabadultam a hülye vigyázómtól, jó életet szereztem magamnak ebben a városban, erre itt vagy te is... - morogtam szinte. Komolyan nem tudtam elhinni, hogy pont itt és pont most kellett felbukkannia. Egyáltalán mit keres egy árvaházban? Mit keres a városban? Ha ennyi ideje van, értem is elmehetett volna. De gondolom a világ legutolsó dolga voltam számára. Bár biztos vagyok benne, hogy most majd képes lesz előadni, hogy pont az ellenkezője vagyok, és csak nem tudta mivel jöhetne vagy valami hasonló. Mindig ezt csinálják. Mindegyik egy hazug, megbízhatatlan mocsadék.
- Nem mindegy neked, hogyan mászkálok az utcán?! - csattantam fel végképp, most már üvöltve.
- Ne haragudj, de szerintem évekkel ezelőtt elvesztetted már csak a kérdezés lehetőségét is arról, hogy hogyan nézek ki! - vágtam oda a fejéhez. Nem volt nagy sértés, de igaz volt. Semmi köze nem volt már semmihez, ami hozzám kapcsolódik. Ha akartam volna meztelenül is járkálhatnék és semmi köze nem lehetne hozzá. Jaj istenem, hogy tud ennyire felidegesíteni valaki olyan, aki egykor annyira fontos volt?!
Amikor kitárta a karját, és felém lépett, hirtelen feltörtek bennem a régi emlékek. Azok a pillanatok, amikor azok között a karok között vigasztalódtam, vagy amikor örömömben közéjük ugrottam. Régen az volt az otthonom része, a biztonság, ahol védve éreztem magam. Milyen gyerekes voltam, hogy egy emberhez kötöttem ennyi mindent!
- Eszedbe ne jusson! - lihegtem a szavakat alig hallhatóan, ahogy szememből nagy nehezen kipislogtam a könnyeket. Nem láthatott szomorúként, se gyengeként. Nem, nem engedhetem meg magamnak ezt a megalázkodást.
Minden erőmet összeszedve a könnyeimet a dühömmé formáltam. Jobb kezemen tűz lobbant, szemeim felizzva néztek a jaguárra. Légzésem egyre szaporább lett, a fejemet kezdte elönteni a harag homálya, és valahogy nem is tudott érdekelni a dolog. Pedig veszélyes játék volt ez, fogalma se volt mennyire. De talán jobb is, hogy nem tudja, a meglepetés erejével még győzhetek is.
- Gyűlöllek! - szaladt ki a számon hirtelen, és valahogy egy kissé megkönnyebbültem belül. Lángjaim kissé csillapodtak, de készületben álltam, hátha mégis az öleléssel próbálkozna.
- Egy jó okot mondj, hogy miért ne üsselek meg megint! - néztem rá dacosan, gyűlölettel teli tekintettel. Csak most értettem meg igazán miért is mondják, hogy a szeretet és a gyűlölet szinte ugyan az. Most mindent utáltam benne, amit egykor szerettem. Furcsa érzés volt.



sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jul. 02.

Age :
22

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Árvaház vezető


Csüt. Júl. 27, 2017 12:05 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad




Rae & Dean


Hiába szerettem volna, hogy minden úgy menjen mint régen, hogy ha találkozunk, akkor onnan folytassuk a beszélgetéseinket ahol abbamaradtak. Kezdtem rájönni, hogy tévedtem, hogy az álmaim csak illúziók voltak. Hiszen ez a való élet, a francba is!
Csak támad és támad! Folyamatosan. Igaza van, évek mérge halmozódott fel benne, és én pedig képes voltam egy kitsunét magamra haragítani. Pompás. De tényleg úgy hittem, hogy ez lesz a legjobb ; a leghelyesebb döntés. Egy jaguár egyébként is magányosan él, magányosan vadászik, és magányosan tölti ki a bosszúját. Bármennyire is szeretném, azt hiszem, hogy mi nem illünk össze. Pedig vágytam rá, mindennél jobban, arra, hogy az ő karjai öleljenek, ha hazajöttem egy-egy mentés után. Hogy valaki legyen mellettem az ágyamban, és miatta ne merjenek bejönni a gyerekek a szobámban, hanem ott sutyorogjanak kint, hogy vajon szabad-e kicsi a rakást csinálni Deannéknél vagy sem? Mind-mind hamis és hiú ábránd.
- Már megbocsáss, de másfél két éve majdnem itt vagyok, szerintem hamarabb, mint te. – emeltem meg felé az államat, dölyfösen, nem igaz, hogy neki álljon feljebb! De ha ilyen gyerekes játékot akar űzni, hogy ki volt itt hamarabb, kinek van joga itt maradni, akkor felőlem játszhatjuk ezt is, bár… megjegyzem Beacon Hills elég nagy, szóval mindketten elférnénk itt, mégsem osztom meg vele ezt a nézetemet. Nem akarok ennél is jobban az idegein táncolni, egyelőre.
Az üvöltésére a gyerekek berohantak a házba, és az ablakok mögül figyeltek minket, Tom gyanítom a kisebbeket nyugtatta. Felé léptem, mert a megérzéseim mindig jók voltak, ha egy veszett gyermek megnyugtatásával kapcsolatosan akartam cselekedni, egy ölelés jólesett volna neki. Tudtam, jól, éreztem. De megtorpantam, és lehullottak a karjaim a testem mellé. Úgy álltam meg, mint egy jól betanított kutya, aki hallgat a mestere szavára, ziháltam, persze hogy ziháltam, zaklatott voltam, és őt figyeltem, nem tudtak elmúlni az érzéseim iránta, temettem őt már, és reménykedtem, erre így kell találkoznunk?! Gyűlöl?! Igen! Azt hiszem ez mellbe vágott, és meg is dörzsöltem a mellkasomat. Figyeltem a szemeiben lobbanó fényt, az öklén megjelenő lángokat.
Vettem egy nagy levegőt és kiegyenesedtem, már nem voltak megereszkedve a vállaim úgy, mint amikor rám rivallt, hogy gyűlöl. Nem vallhattam be neki az érzéseimet, elvégre gyűlöl, ezt tisztán éreztem, láttam a szemeiben, nem hazudott, a felém irányuló gyűlölet szagát is éreztem.
- A gyerekek meg vannak rémülve, nem volna jó ha eldurvulna a helyzet. - rántottam meg a vállam könnyedén. Nem mutathattam ki, hogy bánt a tudat, hogy gyűlöl. Nem adhattam meg neki ezt az örömet, pedig tudtam, hogy ezt akarja látni, viszont nem egy kissrác vagyok, sosem az a fajta kissrác voltam, aki sírva rohant a sarokba, mert valaki csúnyát mondott rá. Felálltam, leporoltam magam, és mentem a saját utamra, felülemelkedve a problémán.
Sarkon fordultam és az egyik vödröt emeltem fel a földről a gyerekmedence közeléből, volt benne víz, hiszen mindennel játszottak a gyerekek. Előbb rá, majd a vödörre pillantottam, és végül leöntöttem a vödör tartalmával Rae-t ha volt rá lehetőségem. Nagyon reméltem, hogy nem számít efféle támadásra. De azért, egy tűz kitsunét is lehet hatástalanítani efféle módokon. Ha sikerült leöntenem, akkor kedvtelve futott végig a testén a pillantásom. Az imént tette világossá a számomra, hogy gyűlöl, akkor semmi köze hozzám, ahhoz sem, hogy mit keresek itt, hogy mit csinálok, és hogy kerestem-e.


Árvaház × zene × szószám × ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Red is the color of shame. Crimson cheeks and spilled blood. Broken hearts, open veins. A burning desire to return to white.

Join date :
2016. Mar. 26.

Age :
19

Tartózkodási hely :
beacon hills

Foglalkozás :
housekeeper


Kedd Aug. 08, 2017 11:29 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet




dean × raelynn

Ennyi érzelem régen kavargott bennem. Már talán meg se tudnám mondani mikor, de szinte biztos vagyok benne, hogy az nem egy dolog miatt volt. Most pedig itt áll előttem egy ember, pontosabban Dean Miller elég volt ahhoz, hogy egyszerre annyi mindent érezzek, amit eddig nem is tudtam, hogy még. Tombolt bennem a düh, nyilván jogosan, hiszen ott hagyott, és sose keresett. És nem csak egy hétről volt szó, vagy egy hónapról, hanem sokkal többről. Ráadásul az egész előtt megcsókolt. Elvette az első csókomat, aztán szó nélkül lelépett. Egy rohadt levelet se kaptam. Egy szóban küldött üzenetet sem. Semmit. De másrészről jó érzések is eltöltöttek, hiszen annyi mindent megéltem vele együtt. Hálás voltam neki a barátságunkért, mindenért, amit az árvaházban tett értem, még egy részem annak is örül, hogy ő volt az első szerelmem. Kaphattam volna ki rosszabbat is. Bár, ha a dolgok lezárását nézzük, nem jöttem ki épp jól. Persze a sok jó nem tudta elnyomni a bennem tomboló rosszat. Úgy éreztem gyűlölöm. Hogy valóban így volt ez? Lehet, bár nem valószínű. Nem szívleltem, az biztos, de a gyűlölet talán kissé erős szó volt. De neki ezt nem kell tudnia. Szenvednie kell, hogy én szenvedtem ameddig gyermeki naivsággal azt hittem egyszer majd visszajön. Milyen jó, hogy rájöttem, nem kell várnom a megmentésre, hanem megmenthetem magamat is.
- Jaj, most akkor kezdjünk el azon veszekedni, hogy ki volt itt előbb, és kinek van joga ki akadni! - szóltam hozzá gúnyosan, ahogy nem bírtam mit csinálni, csak felröhögni. Szánalmasan gyerekes volt ezen veszekedni, de valahogy még ezen is inkább fent akadtam volna. Ki akartam adni azt a dühöt, ami bennem volt, amit annyi ideje tartogattam. De valamennyire még mindig törődtem vele, valahol legbelül, így egy kicsit visszafogtam magam. Amennyire tudtam. Bár magam se értettem miért. Nem értettem semmit. Nem értettem miért nem rontok csak úgy neki, amikor ennyi kínt okozott nekem. De valamiért nem ment. Nem ment, és ezt gyűlöltem.
Következő szavaira egy pillanatra zavartan néztem rá. Teljesen megzavart. Eltalálta a gyenge pontomat. Tűz, gyerekek, árvaház. Nem tudtam, hogy direkt jegyezte ezt meg, vagy csak tényleg a gyerekekért aggódott, de benyomta azt a gombot, amit nem ajánlatos nyomogatni.
Tekintetem a házra tévedt, és akaratlanul is a saját, egykori árvaházamat képzelte a helyébe, ami épp lángokba állt. A fejemet a tűz ropogása, és a többi gyerek sikítása töltötte be. A valóság összekeveredett életem legnagyobb véletlen hibájával, és egyben a legnagyobb rémálmommal. Az agyam kezdte behúzni a vészféket, és éreztem, ahogy szép lassan rám tör a síró görcs. Nem akartam újra ezt átélni. Nem akartam magam ismét frissen bűnösnek érezni. Nem akartam azt, hogy megint miattam haljon meg valaki.
A kínkeserves képvilágomból egy vödör hideg víz riasztott ki. Tátott szájjal, csurom vizesen álltam lesokkolva egy percig. Aztán idegesen fújtam ki a levegőt. Immár egy sokkal veszélyesebb dolog nézett Deanre, mint egy tűz kitsune. Most csupán a dühös Raelynnel nézett szembe, ami sokak szerint sokkal rosszabb volt, mint bármelyik természetfeletti.
- Te teljesen megvesztél?! - üvöltöttem rá, majd el is indultam felé. Nem érdekelt már semmi, legszívesebben újra felpofoztam volna. Útközben a vizes hajamat eltűrtem az arcomból. Csak útban volt. Végül teljesen előtte álltam meg, alig hagyva neki helyet. Engem idegesen különösebben nem zavart a dolog. Nem érdekelt, milyen közel vagyunk, csak az érdekelt tudja, legszívesebben ötször akkora pofont lekevernék neki, mint amit pár perce kapott.
- Most azonnal bocsánatot kérsz ezért, vagy nem fog rajtad segíteni az össze víz a világon! - néztem dacosan a szemeibe, ahogyan próbáltam a légzésemet viszonylag kontrollálni. Viszonylag így is nehéz volt visszafogni magam, éreztem, ahogy legszívesebben csak hagynám, hogy teljesen kiboruljak, és neki essek. De valóban figyelnem kellett arra, hogy hol vagyunk. Viszonylag nyugodtan kellett ezt most lerendeznem.



sky above me. earth below me. fire within me
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Jul. 02.

Age :
22

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Árvaház vezető


Szomb. Aug. 26, 2017 1:25 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad




Rae & Dean


Abszurd! Kínomban felnevettem a megjegyzésén, nem én kezdtem, mégis ő dörgöli az orrom alá, hogy min veszekszünk éppen. Nem lehetne, hogy befogod és megcsókollak, és minden megy onnan ahonnan eddig? A két évvel ezelőtti elválásunkig? Ott bizonyítottam, hogy komolyabb elképzeléseim vannak, vele, nem volt elég ehhez a csók? Azt hiszem a jaguárok rossz kommunikációs csatornát használnak, ezért is vagyunk annyira kevesen, és magányosak. Mi inkább a természetünkhöz híven cselekszünk.
Ezért is fogtam magam, és öntöttem le, majd a szájam sarka megrándult, ezt a Raelynt ismerem! Gyere csak Deanhez!
Megropogtattam a nyakamat és kiegyenesedve néztem le rá, gyere; ezt üzente a pillantásom és hamarosan meg is kaptam az alapos beolvasást. Elejtettem a kezemből a vödröt, amely a földön koppant és szemöldök ráncolva pillantottam Rae-re. Ha tudtam, elkaptam az arcát, és a két tenyerem közé fogtam, reméltem ,hogy váratlanul éri a támadásom, csak megakartam csókolni, régóta. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam a kertbe sétálni. Dühös voltam, frusztrált és kissé erőszakos talán addig biztos, amíg nem hagyta, hogy megcsókoljam, reméltem, nagyon reméltem, hogy el tudom mélyíteni a csókot, és nem csak az a szégyenlős búcsú csók lehet ebből, mint amikor elváltunk. Hanem, egy sokkal jelentőségteljesebb, egy komolyabb, amelybe minden érzelmemet belevittem, ha ebből nem érzed, akkor tényleg jobb ha örök életedben haragszol rám!
Ha nem sikerült és élből pofont kaptam az első próbálkozás után, így az arcomat dörzsölgetve léptem hátrébb.
De mindkét eset végén zihálva álltam előtte, cseppet sem szánakozó bánkódó tekintettel.
- A vízért bocsánat, de egy valamit fogj fel, soha, de soha nem fogok bocsánatot kérni egyik csókért sem. – szögeztem le a lehető legkomolyabban. Igen, sosem fogok tőle emiatt bocsánatot kérni.
Megnyaltam a szám szélét és kicsit felvillant a tekintetem is, nem azért , mert nem tudok magamon uralkodni, hanem azért, mert többet szerettem volna belőle, de tudtam, hogy nem kaphatom meg, olyan áron nem, ahogy most szerettem volna. Egy hagymázas álomkép szerint, amelyben leteperjük egymást itt és most a füvön, és addig szeretkezek vele, amíg el nem űzöm az összes megbántottságát.
- Ha szerinted direkt hagytalak magadra, akkor nem ismersz elég jól Rae. – suttogtam, miközben megráztam a fejemet, és végig pillantottam rajta.
- Gyere, vannak lányok akik hasonlóan öltözködnek mint te, tudok adni váltás ruhát.
Elindultam, és tettem pár lépést előre, néhány lépéssel mögötte álltam meg, és kérdőn pillantottam rá, jön vagy nem? Én nem fogom erőltetni.  Visszabújtam a pólómba, és visszavettem a karkötőmet is, amit Raelyn készített nekem, egy apró jel van a medálba vésve, triskelion, még együtt rajzoltuk a jelet , ez a mi triskelionunk, amit sosem dobtam el magamtól, sosem hagytam el, és meglehetősen fájdalmas volt a combomra tetováltatni , de Tomas segített. Azon a részen nadrág takart ,hiszen sokszor vettem le a pólómat, ha olyan kedvem volt, és így egy vadásznak sem feltűnő aki tud arról, hogy a triskelionok a falkák vagy különböző természetfelettik számára mit jelenthet. Ha pedig vadász cicababával akadtam volna össze, és eljutunk az ágyig, na az már meglehetősen nagy probléma lett volna.
Eltakartam a csuklómat, ráfogtam a tenyeremmel a karkötősre, és tovább ballagtam.
- Kérsz inni, vagy enni? – álltam meg még a hátsó ajtónál, hátrapillantva a vállam felett. Szerettem volna, ha felnőttek módjára beszélhetjük meg ezt az egészet, de nem tudtam, hogy ő mit fog szólni az ötletemhez. Láthatóan utált, vagy magam sem tudom. De tény,hogy baromira haragszik rám, azok után, hogy szó nélkül elhagytam.
Léptem kettőt és belöktem a hátsó ajtót, ami a konyhába vezetett hallottam, hogy felrohannak a gyerkőcök a lépcső irányába, és a lépcsőfordulóban leskelődnek, hallgatóznak, ez a bevált szokásuk.
- Tom, keress váltóruhát Raelynnek, kérlek. – a hűtőhöz sétáltam, és figyeltem, ahogy Tom elballag az emelet irányába. Én csak álltam bambán a hűtő előtt, jó lett volna valamit harapni is, de… nem voltam éhes, így csak bámultam a nyitott ajtót, és a teli hűtőt. Ám a tekintetem a kis triskelés karkötőn akadt meg, azért tetováltattam magamra a mi szimbólumunkat, mert így éreztem rendjén, úgy érezte, hogy még hozzá tartozom így, még ha el is veszítettem.
~ A lány, a fiú az egység.~
Rekedten nevettem fel az emlék hatására és megdörzsöltem az arcomat. Ez az egység rég felbomlott és én voltam a hibás. Ő haragszik rám, sosem fog megbocsátani. De ez a kis mantra mennyiszer segített amikor dühkezelési problémáim voltak.
Árvaház × zene × szószám × ©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Sponsored content



Vissza az elejére Go down
 
Rae & Dean
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros :: Secret Shelter Orphanage-
Ugrás: