• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 37 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
0
Ember
9
Diclonius
2
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
5
Hibrid
2
Incubus
2
Kitsune
2
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ EOF - Empire of Fantasy

Vendég

Today at 2:38 pm
☇ Hírek


Yesterday at 9:31 pm
☇ Elkelt!


Yesterday at 8:07 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Stells & Ash










avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 05.

Age :
16

Tartózkodási hely :
békön hilsz


Vas. Aug. 13, 2017 5:33 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



stells & ash

Az időjárás nem is sejtette, mennyire kurvára nincs nekem ehhez kedvem. A tűzgolyó most is hét ágra sütkérezett a makulátlanul tiszta égen, és a kora reggel ár első pár fénycsóvája is pofátlanul belopózott a szobámba az egyre rosszabb szolgálatot teljesítő redőny centiméter széles résein. Szóval hiába akartam normális emberi időben felkelni, normális emberi időben lezuhanyozni, és elindulni az iskolába, mint egy normális ember, a tűzbolygó meggrillezte meztelen hátamat, és kisütötte belőlem a létező összes verejtéket, úgyhogy bőven korábban kezdtem neki a napnak. Mintha arra akart volna emlékeztetni, hogy mivel nem vagyok normális ember, ezért semmit sem csinálhatok úgy, mint a normális emberek. Ami kicsit kurvaanyád.
De egyébként mostanában rémisztően sok dolog emlékeztetett arra, hogy nem vagyok normális ember. Persze, nyilván. Nyilván ha az ember időközönként hullákat zabál a hullaházban, akkor nem túlzottan érzi magát normális embernek. Bárminek, csak annak nem. Arról meg ne is beszéljünk, mi történik, amikor a régi hőn imádott szerelmed, aki történetesen pont a magadfajtákat gyilkolássza szabadidejében, követ téged egy vacsora alkalmával, és rájön a titkodra.
A titkomra.
Így fogalmazott. Vagy legalábbis valahogy így. Hogy miért nem mondtam el, miért titkoltam el. Mire persze kérdezhettem, hogy miért ment el, miért nem írt, miért nem szólt, hogy elmegy. Tökre mindegy. Kezdtem úgy érezni, hogy Stella és én már semmit nem akarunk egymástól, csak válaszokat. Hülye kérdésekre, amikre mi magunk sem tudjuk a választ.
Vagy legalábbis ezt akartam elhitetni magammal, és vele is. Hogy csak ezt akarom tőle. De most, hogy annyi idő után újra láttam, ahogy végigmasíroz a folyosón, ahogy rámosolyog másokra... fiúkra... kezdtem úgy érezni, belülről marcangol szét minden külön töltött perc. Néha azt latolgattam, melyik a rosszabb: mellette lenni és üvöltözni, sírni, vádolni a másikat, vagy egyszerűen külön lenni tőle. Néha nem latolgattam semmit, csak vele álmodtam, és amikor lehunytam a szememet a zuhany alatt, elképzeltem, hogy ott van velem ő is.
Csessze meg, hogy eltűnik, visszajön, veszekedünk, és gyűlöljük egymást, és én most sem tudok másra gondolni, mint hogy mennyire szívesen... csinálnék vele mindent az égvilágon.

Ez a gondolatmenet egészen a gimnázium bejáratáig kísért, onnan végig a nyüzsgő folyosókon, egyenesen a biosz teremig, és a padig, ahol egyedül ültem már... Amióta Stella anno eltűnt.
Biosznéni ajtón való belibbenése körülbelül nulla reakciót váltott ki a testemből. Nem csak nem éreztem már a pillangókat, amit valljuk be, alapból nem volt okos döntés érezni pár hónappal ezelőtt, amikor Stella nem is létezett, de olyan mély kábulatban ültem, és néztem az üres táblát, hogy nem hallottam, hogy a segítségemet kéri.
- Ash! - integetett a szemem előtt, mert közben a hátsó sor legszélső padjához szublimált az ajtótól.
- Ööö... mi?
- Kérlek segíts. Ma békát boncolunk, és jó lenne, ha segítenél nekem kirakosgatni az asztalra a tálcákat. - Bájosan rám mosolygott, én meg kifejezéstelen arccal bólogattam, felpattantam, és követtem őt a szertárba.
Mire az összes fémtálcán felszolgált békát és boncoló eszközt kihordtam, addigra megtelt az osztályterem.
- Na mi van Ash, még mindig a Tanárnő bugyijába akarsz bekerülni? - vihogott valamelyik hülye haverom, aki egyébként nem is volt a haverom, de valamiért úgy érezte, hogy neki szabad hülyéskedni velem, és most is olyan cinkos fejjel nézett, mintha ez valami közös belsős poénunk lett volna. A Tanárnő mekegett valamit arról, hogy nagyon kedvesen segítettem neki, és ne mondjanak ilyen abszurd dolgokat, miközben én még mindig totál kifejezéstelen arccal rábámultam a srácra, és egyik szemöldököm megemelésével emlékeztettem rá, hogy egy méretes idióta.
Visszacsoszogtam a helyemre.
És ott volt Stella.
Fasza. Végül is csak egy hétig kerültem a veszekedésünk után, aztán csak pár napig, miután rájött a "titkomra". Volt értelme, ha bioszon sehol másutt nincs hely, csak mellettem. Jobban mondva, az az ő helye volt. Fel voltam rá készülve, pontosan tudtam, hogy ez lesz, ennek ellenére pár pillanatig megütközve álltam előtte, mielőtt levágtam volna magamat mellé. Összefontam karomat a mellkasomon, és a tanárnőre figyeltem. Reméltem, hogy választhatunk magunknak párt, és nem a mellettünk ülővel kell majd dolgozni.
De reménykedni csak a normális emberek szoktak. Én meg ugye...
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

❖ THERE'S ALWAYS A WILD SIDE

❖ TO AN INNOCENT FACE


Join date :
2016. Dec. 06.

Tartózkodási hely :
❖ beacon hills ❖

Foglalkozás :
❖ being memorable ❖


Hétf. Aug. 14, 2017 3:39 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Ash & Stells
At the same time, I wanna hug you
I wanna wrap my hands around your neck
♥ You're an asshole but I love you ♥

Mintha nem lett volna alapjáraton lehetetlen küldetés kiverned azt az idiótát a fejedből, persze, hogy olyankor válik minden nehezebbé, amikor már majdnem sikerült legalább fél napot úgy kibírnod, hogy véletlenül se jutott eszedbe Ashley Wilkinson.
Mostanában ez lett az új kedvenc játékod; meddig bírod anélkül, hogy gondolnál rá? Jó kis játék. Bár ez ebből a második verzió, az első ugyanis teljesíthetetlen volt; ne gondolj rá egy napig. Érthető módon, abba mindig belebuktál és egy idő után meguntad, hogy folyton veszítesz, így változtattál egy kicsit a kihíváson. Ez pedig működött. Szépen haladtál vele, minden nap valamennyivel tovább bírtad és tök büszke voltál magadra miatta. Nagyjából így ment ez egy teljes héten keresztül, egészen addig, ameddig minden figyelmeztetés nélkül a játék nehezítette önmagát. Olyan ez, mint a telefonokon az appok automatikus frissítése, baromira bosszantó tud lenni, főleg, ha teljesen szétcseszi az alkalmazást.
Hogy is tudtál volna másra gondolni, mint Ashre, amikor pár napja leplezted le a kis titkát? Más se járt a fejedben. Ilyen körülmények között pedig lehetetlen játszani...
És ha ez nem lett volna elegendő, még itt volt az az aprócska tény is, hogy tovább nem kerülgethettétek egymást. Gimibe jártatok, és bizony voltak közös óráitok. Sokáig nem játszhattad, hogy mennyire rosszul vagy minden olyan órán, amikor a közelében kellett ülnöd. Egy ideig működött, kihúztál vele másfél hetet és Chris boldogan írogatta neked az igazolásokat, ha már gyanús lett volna zsinorban a harmadik napon is a nővérhez fordulni. De ennek vége. Chris nem akart több igazolást írni, a nővérhez pedig már szégyelltél volna visszamenni, holott épp biosz lett volna a következő órád, ahol aztán tényleg Ash közelében kellene ülnöd. Egész konkrétan mellette.
Szedd össze magad! - Legszívesebben jól fenékbe rúgnád magad, ha fizikailag lehetséges lenne, hátha ez segítene mozgásra bírni lemerevedett végtagjaidat, mielőtt mások öklelnek fel, amiért elállod a terem bejáratát.
Megemberelted magad. Egyenes háttal, magabiztos léptekkel sétáltál be a terembe, pont úgy, mintha az ég egy adta világon minden rendben lenne és mindent irányítás alatt tartanál. A régi helyed mellett megállva haboztál egy pillanatra, megfordult a fejedben, hogy még nem lenne késő elmenekülni, de még mit nem. Lehuppantál a helyedre és a hajaddal babrálva, türelmetlenül vártad, hogy végre kezdetét vegye az óra. Na nem mintha annyira békát szerettél volna boncolni, az igazság, hogy baromira ódzkodtál tőle. Igen, egy dolog, hogy szörnyetegekkel küzdöttél az éjszaka leple alatt, az még nem jelenti, hogy szívesen vagdalsz fel élőlényeket.
Figyelted, ahogy a terem lassan feltöltődik diákokkal és közben próbáltál nem arrafelé pillantani, amerre Ash cipelte ki az utolsó békás tálcákat.
Hosszú lesz ez az óra...
Megszólalt a csengő, az óra hivatalosan is kezdetét vette. Épp időben, ahhoz, hogy felpillantva tekinteted beleütközzön Ashbe. Abban a pillanatban úgy érezted, talán ez a csengő nem is a suliban, hanem a fejedben szól. De ő nem rád nézett, hanem valamelyik hülyegyerek felé, aki olyat mondott, hogy még a te szemöldököd is felkúszott a homlokod közepére meglepettségedben.
Ó, igen?! Nem tudod miért, de rossz szájízzel gondoltál rá, hogy talán van némi igazságalapja a hallottaknak. Végülis a tanárnő csinos meg minden, tipikusan olyan nőnek tűnt, aki könnyedén csavarja el bárki fejét, akaratlanul is. Egy picit irigyelted.
Már rég más irányba nézelődtél, amikor Ash visszajött a padhoz, attól még érezted magadon a tekintetét, és a késztetést, hogy felé fordulj. De nem tetted. Lebámultál a tálcátokon lévő békára, ami pont olyan magatehetetlenül hevert ott arra várva, hogy valaki szikét döfjön belé, mint ahogy te hagytad, hogy Ash jelenléte darabokra szaggasson belülről.
A tanárnő magyarázni kezdte az anyagot, te pedig figyelmesen hallgattad. Közben a szikéért nyúltál, s forgatni kezdted azt az ujjaid között. Kellett valami, amivel babrálhatsz és kellőkélpp elvonja a figyelmed arról a kínos csöndről, ami a padtársad és közted uralkodott.
Még élt benned a remény, hogy választhattok párt a boncoláshoz, de a tanárnő hamar eloltotta a remény minden szikráját. Igazán remek...
Mély levegőt vettél, majd lassan kifújtdad. Ideje volt érett módon kezelni a helyzetet.
- A tanárnő bugyija, mi? - Hát igen, ez a cukkolás határozottan érett viselkedésre vall. De hirtelen nem tudtad mi mást mondhatnál neki. Ha már együtt kell dolgoznotok, beszélnetek kell egymással, valahol el kellett kezdeni.




i might be pretty but pretty still can hunt you down
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 05.

Age :
16

Tartózkodási hely :
békön hilsz


Kedd Aug. 15, 2017 10:01 am
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



stells & ash

A sors határozottan ellenünk játszott, ha tekintetbe vettük, hogy látszólag nem csak én nem akartam a mellettem ülőhöz szólni a mai óra folyamán. A tanárnő csilingelő hanggal közölte, hogy mindenki a padtársával osztja meg a munkát, és úgy járjunk el, ahogy ő az imént elmondta. Parancsában kettő bökkenő is vészesen szurkálta a szememet. Az egyik, hogy Stellával jelenleg mondatokon sem osztoztunk meg egymással, nem hogy az előttünk kiterült, üveges tekintetű béka belein akartunk volna. A másik, hogy halvány fingom nem volt róla, miféle protokollt vázolt fel az imént a tanárnő, mert hiába tűnt feszült figyelemnek, amit irányába tanúsítottam, valójában minden idegszálam a mellettem ücsörgő lányra koncentráltam, aki a kezében játszadozott a borotvaéles szikével, és emlékeztetett rá, hogy nem csak a köztünk lévő kínos csendtől megszilárdult levegő és a béka vágható fel vele apró kis darabokra.
Mindjárt belém döfi.
- Jó munkát! -
tette még hozzá izgatott mosollyal, és leült a székéhez, hogy az előző heti dolgozatokat javítgassa.
Nem akartam én lenni az első, aki megszakítja a csendet. Az szembe ment volna a "ne is szólj hozzá" stratégiámmal.
Hála istennek Stella megadta a kezdő lökést. Hasonlóan fáradt arckifejezéssel fordultam felé, mint az imént a viccmesterhez. Az utóbbi két találkozásunk alkalmával - amit egészen könnyedén nevezhetünk az utóbbi két évben megesett összes találkozásunknak is akár - egyszer sem hangzott el ennél szelídebb kérdés. Szelídebb kérdés annál, mint hogy tényleg megakarom-e dugni a biosz tanárunkat. Lényegében.
A tekintetem találkozott az övével, és rádöbbentem, hogy ez volt az első alkalom a nap folyamán. Pedig már egy ideje ültünk itt. Úgy tettem, mint akire kicsit sincsenek hatással a pislogó, mosolygó őzikeszemei.
Vállat vontam, és kezemmel a tálcán lévő gumikesztyűért nyúltam.
- Sok minden változott, amíg nem voltál itt. Például én is. Gondolom észrevetted, hogy nem vagyok tizennégy éves. Szóval... Ja, legalább annyira jó nőnek találom, mint mindenki más? - feleltem, mintha magától értetődő lenne, és felpillantottam a kezében táncoló szikére. Szándékosan érte nyúltam, és nem elkértem tőle, mert hozzá akartam érni, és agyban hiába küzdöttem a késztetés ellen, a kezem ösztönösen mozdult. Az ujjaim az ő ujjai közé férkőztek, hogy kiügyeskedjék a kezéből az eszközt, másik kezemmel pedig gumikesztyűt nyomtam a kezébe, hogy felvehesse. Én is így cselekedtem, majd négy lábánál fogva kifeszítettem a kétéltűt, végtagjaiba egy-egy kis szeget szúrva, és közben magyaráztam, mit csinálok. - Ki kell feszíteni. Őszintén, nem figyeltem mit mondott, de szerintem ugyanúgy kell, mint amikor patkányt boncoltunk tavaly év végén. Ha gondolod felvághatod a hasát... Féltékeny vagy? - néztem rá egy szórakozott félmosollyal a szám sarkában, és úgy kérdeztem rá, mintha még mindig a békáról lenne szó, és nem megint a tanárnőről. Persze, hogy féltékeny volt. Két éve egyértelműen kimondtam, hogy fülig szerelmes vagyok belé. De ha az ember elmegy két évre, nem minden ugyanonnan folytatódik, igaz Stella?
Persze ismertem eléggé ahhoz, hogy tudjam, akkor sem vallaná be a féltékenységét, ha kínoznák, hogy megtegye. Na meg nem mintha annak kellett volna lennie. Még ha nem is konkrét cél volt a Stella bugyijába való bejutás, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszadoztam el a gondolattal. Felnőttünk... vagy legalábbis félig felnőttünk.
 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

❖ THERE'S ALWAYS A WILD SIDE

❖ TO AN INNOCENT FACE


Join date :
2016. Dec. 06.

Tartózkodási hely :
❖ beacon hills ❖

Foglalkozás :
❖ being memorable ❖


Csüt. Aug. 17, 2017 11:50 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Ash & Stells
At the same time, I wanna hug you
I wanna wrap my hands around your neck
♥ You're an asshole but I love you ♥

Bla. Bla. Blabla. Bablabla. Bla. – Nagyjából ezek jutottak el csak a tudatodig miközben minden erőddel azon voltál, hogy a tanárnő szavaira koncentrálj, ne pedig a melletted ülő jelenlétére. Az elején még tudtad követni a tanári utasítások hadát, de az után, hogy kiderült a padtársaddal kell együtt dolgoznod, érthető módon, többet nem tudtál értelmet adni annak a sok hangnak, ami elhagyta a száját. Egy vészesen hosszúnak tűnő pillanatra még a szikét táncoltató ujjaid is megakadtak, az eszköz pedig, akaratlanul is úgy állt meg az ujjaid között, hogy az éle Ash irányába mutasson. Mintha csak valami átkozott jel lenne. Mintha az univerzum is csak az ő irányába lenne képes noszogatni. Rohadt bosszantó.
Beletörődő sóhaj szakadt fel belőled, miközben rávetted a tested, hogy legalább félig forduljon Ash irányába és kényszerítetted a szemeidet, hogy állják a fiú tekintetét, mikor azok a tiédbe fúródtak a kérdésed hallatára. Sőt mi több, úgy pislogtál rá, mintha a világ legártalmatlanabb dolgát kérdezted volna tőle. És egészen addig, amíg válaszba nem kezdett, nem is gondoltad, hogy erre a válasz tényleg foglalkoztat. Most mégis, egy részedet baromira idegesítette, hogy ugyan konkrét választ nem adott, de nem is tagadta. Egy másik részed ennek ellenére tökéletesen megértette az álláspontját.
- Nyugi már! Még én is elismerem, hogy jó nő, teljesen érthető a dolog. – Mosolyogsz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és mintha nem szánt szándékkal akartad volna ezzel tovább csesztetni.
Továbbra is szórakozottan pörgetted ujjaid között az éles szikét, sőt, ahogy észrevetted, hogy Ash tekintete a tárgyra rebben, szándékosan hátrébb húztad a kezed, épp egy időben azzal, ahogy érte nyúlt. Játékosan villant tekinteted, míg arcod többi része kifejezéstelen maradt, mintha ez is csak egy véletlen lett volna. Aztán megállítottad kezedben az eszközt, hagytad, hogy végre hozzáérhessen, de ahogy közben egyúttal téged is megérintett, egy nyíltan játékos mozdulattal elkaptad onnét a kezed, benne a szikével, és egy halovány félmosolyt engedtél arcodra kúszni. Végül anélkül, hogy egy szót is szóltál volna hozzá, a kezébe nyomtad az eszközt, másik kezeddel pedig elvetted tőle a kesztyűket.
Ideje volt a kapott feladattal foglalkozni és mivel neked halványlila gőzöd sem volt róla, hogyan kellett volna ebbe az egészbe belefogni – bár elképzelésed azért akadt -, egyszerűen csak rábíztad magad a wendigora, közben pedig magadra vetted a kesztyűket. Ő tutira tudja…
- Vagy, mint hullaboncolásnál – köhintettél egyet, hogy leplezd az élt a hangodban. Még most is borzalmasan mérges voltál rá, amiért nem mondta el neked micsoda. Azt ugyan nem tudod miért foglalkoztatott ez ennyire. Valamiért úgy érezted, ha előbb megtudod, talán tudtál volna segíteni neki valamiben. Pedig egyértelmű, hogy rajta már nem lehetett segíteni. Ettől pedig csak még jobban idegesített az egész. – Vágd csak te Neked úgy is jobban megy. Bár ezt nem tetted hozzá, csak gondolatban.
Féltékeny vagy? – ez az egy kérdés visszhangot vert a fejedben és úgy néztél rá, mintha a világ legidiótább kérdését tette volna fel, miközben persze ez nem is volt akkora hülyeség. Az vagy? Igen. Nem. Talán. Még te se tudtad igazán. Az igazság, hogy annyira váratlanul ért, hogy erre nyíltan rákérdezett, hogy hirtelen köpni, nyelni nem tudtál. S nagyon reménykedtél benne, hogy az arcodon véletlenül sem tükröződött az a zavar, amit ezzel az elmédben okozott.
- Most akkor ezt a témát boncolgassuk? – Kerülted ki a válaszolást, ugyan kissé harapósabban, mint szeretted volna, de ez is valami. Jobb, mintha hazudnod kellett volna, az igazságnál meg aztán pláne sokkal jobb volt.
Teljesen szembe fordultál vele, ügyet se vetve rá, hogy ettől nem pont úgy néztél ki, mint aki erősen a kiosztott feladatra koncentrál, az se érdekelt, ha a tanárnő netalán rád szól. Pont nem érdekelt az a nyamvadt béka, nem érdekelt az óra, a tanárnő meg aztán… Nyugi. Nyuuugi.
- Annak kéne lennem? – kérdőn emelted meg szépen ívelt szemöldököd, tekinteteddel az övét kerested, s ahogy sikerül ráakadni, többet nem is ereszted. Ahhoz képest, hogy elvileg látni se akartad, még saját magadnak is feltűnt mennyire ragaszkodtál a látványához. Utáltad magad miatta. Utáltad őt is. De a legjobban azt, hogy ez utóbbi mennyire nem volt igaz.




i might be pretty but pretty still can hunt you down
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 05.

Age :
16

Tartózkodási hely :
békön hilsz


Yesterday at 12:20 am
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



stells & ash

Minden erőmmel azon voltam, hogy a lehető legkifejezéstelenebb faarccal üljem le mellette a kiszabott letöltendőt, és megtartsam azt az elmúlt hetekben kialakult kellemetlen  légkört, amit a folyamatos veszekedéseink kreáltak magunk köré.
A baj csak az volt, hogy Stellára kibaszottul nehéz volt haragudni. Szívem szerint bemostam volna neki egyet érte, pedig ez az egy most pont olyan dolog volt, amiről még csak nem is tehetett. Nem tehetett róla, hogy valójában minden sejtem lüktetett, ahogy ott ült mellettem karnyújtásnyira, és hogy olyan arca volt, hogy mágnesként vonzotta a tekintetemet a szájának legapróbb rándulása is.
A másik pedig, hogy bár nekem feltett szándékom volt rosszban lenni, ő kénye kedve szerint csalt a játékban. Arcára bohó ábrázat ült ki, szemei jókedvűen kacagtak, a szája csintalan mosolyra húzódott, és minden játékos mozdulata teljes erővel ostromolta a kőfalat, amit kettőnk között éreztem, és nagyon érezni is akartam. Stella, a kurva életbe, miért kell ezt csinálnod velem?
De hiába próbáltam visszatartani, önfeledt mosoly szökött a számra, miközben harcokat vívtam vele az apró pengéért, és szabad kezem magától mozdulva nyúlt a lány hasához, abban a reményben, hogy egy gyengéd bökéstől, és csikizést ígérő fenyegető szemeimtől talán megadja magát előttem.
Gyenge vagy Ash, kurvagyenge.
A hullaboncolás említésére visszavarázsoltam magamra a nelegyélmárkurvagyenge arcomat, és a döglött állaton való ténykedés közben Stellára sandítottam.
- Ne légy naiv, előtte nem boncolom fel őket... - jegyeztem meg, és bólintottam. - Oké. De neked is kell valamit csinálnod majd - vontam össze a szemöldökömet, és hirtelen újra akadékoskodó kisgyermeknek éreztem magamat, aki nem hajlandó a másik helyett elvégezni a piszkos munkát. Nem mintha valójában bántam volna a dolgot. De... - Látni akarom milyen arcot vágsz miközben bepiszkolod a kezecskédet - mondtam ki hangosan gondolataimat, és gonosz kis ördög mosolya kúszott az arcomra, ami még mindig gőzerővel erőlködött, hogy kifejezéstelen maradjon. Stella mellett persze esélye sem volt.
Hangosan felröhögtem a hirtelen érkezett szóviccre, és nem törődve a felém pislogó érdeklődő tekintetekkel, és a hozzájuk párban érkező fülekkel, melyek kétségbeesetten próbálták elkapni a bizonyára tökjó poént, a fejemet csóválva mosolyogtam Stellára.
- Boncolgassuk - pillantottam vissza az előttem kiterült lényre, és gumikesztyűs ujjammal megnyomkodtam az apró testet, mielőtt lassan belenyomtam a szikét, és határozott mozdulattal felnyitottam a mellkasától a hasa aljáig. Időközben Stells összekapart valahonnan némi komolyságot. Felém fordult, és a tekintetemet kereste. Úgy döntöttem megadom neki, amit annyira akar, úgyhogy felvont szemöldökkel, érdeklődve fordultam én is az ő irányába, az imént felvagdalt béka figyelemért kiáltozó néma arcát elégedetlenül magára hagyva.
Szemöldökeim lassan visszaereszkedtek kérdése hallatán, és szó nélkül hagytam, hogy farkasszemet játszadozva bámuljuk egymást. Amikor mégis szólásra nyitottam volna a kétoldalt felfelé kunkorodó számat, a tanárnő hangja a levegőbe hasított, és faltól falig pattanva az egymás mögött sorakozó fehér színű asztalok között elérkezett hozzánk is.
- Stella, Ash, örülnék, ha inkább a feladatra koncentrálnátok, mint sem egymásra! - Még mindig tátott szájjal fordultam felé, bocsánatkérő arccal bólintottam, és visszafordultam a kétéltűhöz.
Ujjaimmal a mellkasba vágott résbe nyúltam. Szórakozottan Stellára bámultam. - Annak kéne lenned? - motyogtam, miközben tátogó, beszélő szájként nyitogattam a bemetszést, mintha legalábbis az kérdezné. Vállat vontam, Stellára néztem, és egyszerűen megráztam a fejemet. - Nem kéne annak lenned. Tudtommal most éppen nem túlzottan kedvelsz. Ha féltékeny lennél, az éppen az ellenkezőjét jelentené. Úgyhogy... - sóhajtottam, és hiába haraptam rá a nyelvemre, hiába akartam most az egyszer tényleg visszatartani, egy önelégült vigyor kúszott a számra. Túlságosan élveztem, hogy végre, annyi idő után egyértelműen tudtam, mit akar. És én is akartam őt.

 coded by elena
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Stells & Ash
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Beacon Hills High School-
Ugrás: