• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Zoey Deutch


Szer. Nov. 22, 2017 9:39 pm
☇ Játszótársat keresek!


Hétf. Nov. 20, 2017 3:04 pm
☇ Alkalmi segítség


Hétf. Nov. 20, 2017 2:40 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Ghosts from the past - Stella & Sheilah










avatar


: :


Join date :
2017. Aug. 14.

Age :
18

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Hunting


Kedd Aug. 15, 2017 11:44 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Stella & Sheilah

Vérszomjas, kegyetlen dögök! Az éjszakát járva vadásztatok és azt hittétek, nem veszi észre senki? Akkor ezek szerint még nem hallottatok rólam... Nem mintha a városban bárki más tudta volna, ki vagyok. Bezzeg ha Detroit-ban lennénk... Ott már volt, aki csak a „Halál Démona” néven emlegetett, akkora hatással voltam rá. Vagyis inkább a tetteim hagyták azokat a mély sebeket. A műtétek előtt sokan pozitív véleménnyel voltak rólam. Kiváló vadásznak tartottak, aki képes leteríteni bármilyen fenevadat. Majdan megtörtént a nagy beavatkozás, és onnantól kezdve én lettem a fenevad, akitől rettegtek. Merthogy „megalkották a legádázabb szörnyeteget”, ahelyett, hogy a legjobb vadászt fejlesztették volna ki. Fegyelmezett harcos helyett kaptak egy megfékezhetetlen teremtményt, ami nem ismer kegyelmet. Teremtőit is durván helyben hagyta, közülük egyik se élte túl a támadását - micsoda szörnyűséges tett.
Én azt mondom, örülhetnek, hogy végeztem azokkal az emberekkel. Így legalább nem követhetik el még egyszer ugyanazt a hibát, és az Árész-program végső fázisát se tudják többé végrehajtani. Őket mentettem meg azzal, hogy az eljárás ismerőit megöltem.
De mindez már nem számított, hiszen Detroit romokban hevert. A 2013-as nagy csőd után már alig hatszázezren éltek csak a városban, az épületek jelentős része elhagyatottan állt. Egykori otthonom már csak árnyéka annak, ami valaha volt. Ennélfogva az ottani vadászok nagy része - köztük a vezetőség, és a program működtetői is - elköltözött. Nem igazán volt mit megvédeniük, nem csoda, hogy elmentek onnan.
Feleslegesen tereltem el a figyelmemet ilyen ostoba gondolatokkal. Sikerült is lemaradnom a vámpírcsoporttól, akiket üldöztem, de a vérfarkas géneknek hála elég gyors voltam, hogy utolérjem őket. Köszönöm, Árész-program, legalább ez az egy hasznom volt belőled.
Az egyik fa mögé rejtőztem, pengémet hang nélkül kihúztam a tartójából. Ezt még annak idején a műtét előtt kaptam Drake-től. Az egyetlen embertől, aki nagy hatással volt rám. Azt mondta, legyen ez a jelképe mindennek, amit a program érdekében tettem. Még a szimbólumunk is rá volt vésve a nyelére, de mára már ez nem jelentett semmit. Csupán egy rajz volt, semmi több.
Ujjaim egészen elfehéredtek fegyveremen, annyira szorítottam a nyelét. Szívverésem azonban teljesen normális volt, még egy pillanatra se zavarodott meg egyenletes üteme. Annyiszor csináltam már végig ilyen vadászatokat, hogy számon se tudom tartani. Ennek se lesz különb a végeredménye. Legalább is azt hittem.
Nem sokon múlott, hogy elkapjam a dögöket. Annyira közel voltam... De egy másik fa mögül pont velem egyszerre rontott ki valaki más is, így figyelmem egyenesen rá összpontosult. Sötétbarna haját, lágy arcvonásait rögtön egy bevillanó emlékkép tette ismerőssé, s amint sikerült ábrázatát összeegyeztetnem egy névvel, egyből bevágtam elé, s megálljt parancsoltam lábaimnak. Tekintetem szinte lángolt a dühtől, amikor biztossá vált bennem, hogy a velem szembekerülő lány nem más, mint Stella Argent, az Árész-program egykori résztvevője. Egyike azoknak, akik puhány módon visszaléptek, mikor meg kellett volna húzniuk a ravaszt a kedvencük fejére célozva. Csakhogy tudtam, hogy Stella más okból fejezte be a kiképzését. Kémkedett, hogy kiderítse, mit művelnek a programban, hogyan képzik ki az itteni vadászokat.
- Te... - mordultam fel, hangomban hallani lehetett az utálatot.
Nem azért haragudtam rá, mert kémkedett. Hanem azért, mert nem volt benne annyi se, hogy elmondja amit tud. Szépen elhallgatott előlünk - a társai elől - mindent, amit sikerült kiderítenie. Csak annyit hajtogatott, hogy valami nincs rendben, gyanús neki az egész program, de amikor be is igazolódott, lelépett szó nélkül. Minket meg hagyott szörnyetegekké válni. Legalább is engem, a másik kettő belehalt a műtétekbe, Katie kiszállt, a maradék meg szintén kiesett az első próbánál.
- Otthagytál minket. Eszed ágában se volt szólni... - kezdtem volna bele a leteremtésébe, de végül úgy voltam vele, hogy feleslegesen pazarolnám az energiámat, ha folytatnám.
Legszívesebben mégis megtámadtam volna. Az ösztöneim folyamatosan azt súgták, hogy bosszúból végezzek vele, vágjam el a torkát és élvezzem ki minden pillanatát annak, amikor elhagyja az élet. De mégse tettem. Tudni akartam, miért hagyott cserbe mindenkit.
Ugye tényleg így volt? Tényleg nem csak a fenevad akarja elhitetni velem, hogy minden az ő hibája? Fogalmam se volt, mit gondoljak. Talán nem is kellett volna gondolkodnom.

paint it black ⁞ 656 ⁞ Remélem töccik *-*@

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

❖ THERE'S ALWAYS A WILD SIDE

❖ TO AN INNOCENT FACE


Join date :
2016. Dec. 06.

Tartózkodási hely :
❖ beacon hills ❖

Foglalkozás :
❖ being memorable ❖


Pént. Aug. 25, 2017 5:06 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Sheilah & Stella
The shadows of our past are still haunting today

Annyi rossz dolog történt veled az elmúlt időszakban, hogy lassan nem is reménykedsz azért, hogy az életed újra normálisabbá, vagy legalább egy lepkefingnyit könnyebbé váljon. Már rég rájöttél, hogy hiába a remény hal meg utoljára, az élet akkor is bármikor keresztbe tehet neked, te pedig semmit nem tudsz tenni ellene. Bármit csinálsz, bárhogy kavarod is a szálakat, a karma egy ördögi nőszemély, és úgysem hagyja, hogy bárki vidáman élje az életét. Mostanában meg úgy tűnt, te lettél a kedvence, akit halálra csesztethet, mert mást se csinált, csak egyre több szart borított a nyakadba.
Itt volt például a tény, hogy Chris, az az ember, akire apádként tekintettél, akit a legjobban tiszteltél, és akire felnéztél, sok éven keresztül titkolózott előtted, még akkor is, amikor lett volna lehetősége mindent elmondani. Nagyon fájt, nagyon megbántott.
Akkor még itt volt az apád is. Igen, az apád. Akit sosem ismertél, akiről azt se tudtad, hogy élő-e vagy holt. Most hirtelen felbukkant a semmiből, kiderül a titok, hogy Chris végig tudott róla, arról, hogy ki ő, hogy milyen ember ő…
Na és Ash… A srác, akibe legalább két éve, de lehet, hogy már előtte is fülig szerelmes voltál, most nem is beszéltek egymással, kerülitek egymást, főleg azóta, hogy kiderült, miféle szörnyeteg.
Na és akkor mindennek a tetejébe még ott volt Vinny. A legjobb barátod, az idióta, akire mindig számíthattál, aki ott volt melletted, aki mellett neked is ott kellett volna lenned… Ehelyett az első alkalommal, amikor igazán szüksége lett volna rád, megölted. Na, ki is az igazi szörnyeteg?
Arra gondoltál, hogy talán nem is alaptalanul történt veled ennyi minden. Hiszen nem éltél szent életet. Titkaid voltak, s azok megőrzése érdekében hazudtál is, életeket vettél el, hogy megmentsd másokét, de hiába vezérelt jó szándék, ezzel a hozzátartozók életét is keserűbbé tetted. Hiába akartál jó lenni, helyesen cselekedni, ebben a világban nem léteztek a jók. Rosszak voltak és a még rosszabbak.
Neked elsődleges célpontjaid voltak a rosszak közül is a legrosszabbak. Még ilyen önmarcangoló gondolatok közepette is képes voltál azon ügyködni, hogy legalább egy-két rohadéktól megszabadítsd ezt az istenverte várost. Most épp a vámpírokon volt a sor.
Sosem hitted, hogy ezek a vérszívó szörnyetegek valóban léteztek, ám az utóbbi gyilkosságok és egyre sűrűbb támadások, amiben az embereknek csupán súlyos vérvesztesége alakult ki, nagyon is ezeknek a teremtményeknek a létezésére utaltak. Egy alapos kutakodás után pedig te magad is kezdtél hinni a létezésükben. És meg akartad fékezni őket a tevékenységükben.
Ezért szegődtél ma este is a nyomukba. Kifigyelted és követted őket, vártad a megfelelő alkalmat, hogy lecsaphass, és legalább egyet sikerüljön elkapnod.
Az idő csigatempóban vánszorgott, de te türelmesen várakoztál, egészen addig, míg eljött a megfelelő pillanat. Aztán gondolkodás nélkül léptél ki a téged jótékonyan takaró fa mögül, készen rá, hogy lecsapj a kiszemelt vámpírra. Hiba nélkül kellett volna történnie mindennek. Fejben már mindent elterveztél, egyetlen dologgal viszont nem számoltál. Az idegennel, aki veled egyszerre mozdult a sötétben, aki belépve eléd elállta az utadat, aki miatt a vámpírok egy szempillantás alatt kámforrá váltak.
Bosszúsan morranva lépsz egyet hátra, hogy jobban meg tudd nézni magadnak, mégis ki a fene rondított bele a vadászatodba. A lány arca kemény volt, szigorú vonásai emlékeztettek valakire a múltból, de egyelőre fogalmad sem volt, kire. Aztán megszólalt. Mintha egyszerűen lángba tartotta volna a gyújtózsinórt, benned pedig bombaként robbant fel minden emlék, amit ez az arc, amit ez a hang élesített benned.
- Sheilah? – Nagyokat pislogsz rá, mint, aki alig hisz a szemének. Így is volt. Nehezen hitted el, hogy ő most tényleg itt állt előtted. Rég volt már, hogy utoljára láttad és akkor sem éppen voltatok puszipajtások. Te nem kedvelted, mert olyan vakon elhitt mindent, amit az Árész-programban mondtak neki, ő pedig nem kedvelt téged, amiért te viszont semmit nem vettél be abból a sok szarságból, amit ott mondtak nektek, ennek persze legtöbbször hangot is adtál.
Legtöbbször… Pontosan azt az egy alkalmat leszámítva, ami talán életeket menthetett volna. Azt az egy alkalmat, amit most a veled szemben álló lány számon kér tőled, ráadásul jogosan. Gombóc gyűlik össze a torkodban, érzed, ahogy a bűntudat marcangolni kezd belülről. De mit mondhatnál erre? Tudtad, hogy igaza van, azonban te annyiszor próbáltad korábban jelezni, hogy vaj van, nem hallgatott rád, ahogy senki sem. Miért hallgattak volna rád pont ebben?
- Mégis mit kellett volna mondanom? Sosem figyeltél rám, se te, se a többiek. Pedig én annyiszor mondtam előtte, hogy valami nem stimmel azon a helyen… - fogsz bele, hogy megvédd a saját álláspontod, de még mielőtt jobban belelendülnél, leállítod magad. Érzed, hogy valami van még itt a háttérben. Ha Sheilah itt állt és a múltban történtekért téged okolt, akkor valaminek történnie kellett miután otthagytad a programot. Végigcsinálta volna?Mit tettek veled?



i might
be pretty but
pretty still can
hunt you down


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Aug. 14.

Age :
18

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Hunting


Vas. Aug. 27, 2017 1:02 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Stella & Sheilah

Már nem egy vámpírral végeztem életem során, és eddig sose volt még olyan, hogy sikerült volna szem elől tévesztenem őket. Mindig a nyomukban maradtam, messziről kiszúrtam őket és az összessel néhány óra alatt leszámoltam. Abban reménykedtem, hogy a mostani munka is pontosan így fog lezajlani, problémamentesen és gyorsan. A fene se gondolta volna, hogy a múltam egy kis árnyéka pont akkor fog visszatérni az életembe, amikor már majdnem sikerült elkapnom a dögöket.
Mindenhol van legalább egy személy, aki teljes mértékben a rendszer működése ellen megy. Aki mindig próbál lázongani, akadályozni a munkát és a többieket is erre az útra terelni. Az Árész-programban egyetlen egy ember volt, aki mindvégig a kiképzés ellen szólt: Stella Argent. Állandóan gyanakodott, gyakran hangoztatta, mennyire nem tetszik neki ez az egész. Mi többiek pedig folyton leszóltuk érte, hiszen mi okunk is lett volna a programban kételkedni? Családjaink kiválasztottak minket, hogy egyikünkből - vagy akár többünkből is - kiváló vadász válhasson, könyörtelen és tökéletes harcos. Mi erre nagyon is büszkék voltunk, s egymással kezdtünk versengeni - míg Stella továbbra is tartotta magát a véleményéhez.
Aztán elérkezett az első próba. A legtöbben ekkor kezdtek egyetérteni a lány nézőpontjával, sokan vissza is léptek. A tizenötből mindösszesen négyen voltunk képesek saját házi kedvencünk fejének szegezni a töltött pisztolyt, s meg is húztuk a ravaszt. Ugyan vaktöltény volt, ezzel mégis bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk eldobni az érzelmeinket, ha parancs teljesítéséről van szó. Hajlandóak voltunk akár egy általunk szeretett lényt is megölni, ha ezt kívánta a feladat. Eleinte még nem is sejtettem, hogy ez a próbatétel mennyiben elősegítette, hogy elfelejtsem, mit is jelent a könyörület. Mások számára visszataszítóan hangozhat, hogy még kutyám ártatlan, okos tekintete se enyhítette meg a szívemet, én viszont csak büszke lehetek erre. Elvégre, ha egyszer majd egy magát menteni próbáló, kegyelemért könyörgő vérfarkassal találom szembe magam, így már esély se lesz rá, hogy megkíméljem. Megtanultam, hogy ha egyszer valamit elhatározok, annak meg is kell történnie, és semmi nem akadályozhat meg benne.
Ezért is nem estem pánikba, amikor feltűnt, hogy a vámpírjaim meglógtak. Továbbra se mozdultam Stella elől, nem voltam hajlandó elengedni. Addig nem, amíg meg nem kaptam a válaszokat, amiket már régóta kerestem. A vérszívókkal ráértem később is foglalkozni.
Láttam rajta, hogy először fel se fogja, kivel áll szemben. Alig néhány másodperccel később viszont kezdett szép lassan felismerni, amitől akaratlanul is enyhe mosoly húzódott szám szélére. Nem gondolta volna, hogy bárki is képes lesz végigcsinálni a program összes fázisát? Én voltam az élő példa rá, hogy semmi se lehetetlen.
- Meglep, hogy látsz? - kérdeztem kissé gúnyosan, miközben még mindig pengémet szorongattam magam előtt. Már szívesen belemártottam volna valakibe, így erősen összpontosítanom kellett, hogy ne az előttem álló szívja meg. Egyébként is volt még dolgom vele bőven, nem akartam a saját káromra cselekedni. Az első alkalom, hogy valakire iszonyatosan haragudtam, de még csak az orrát se vertem be.
Dicloniusnak lenni még úgy is szívás, ha csak egy bizonyos részed az, nálam ráadásul ez a domináns faj. Míg a vérfarkas gének csak bizonyos fizikai tulajdonságaimat erősítették meg, plusz az érzékeim és a regenerálódási képességem jobb lett, a diclonius részem jellemileg átformált, a négy vektoromról nem is beszélve. Ugyan nem tudok farkassá válni, így is minimum annyira veszélyes vagyok, mintha egy átlagos természetfeletti lennék. Sőt, talán még veszélyesebb is. Elvégre erre kellett a sokévi kiképzés és kemény munka, hogy végül ez és a műtétek brutális gyilkossá tegyenek.
- És amikor végre találtál rá bizonyítékot, leléptél. Vagy tán nem így volt? - tekintetem szúrósabb lett, egyre csak belefúrta magát Stelláéba. Szerettem volna, hogy érezze a szavaim súlyát, hogy rájöjjön magától, mi is történhetett valójában.
A következő kérdésére viszont nem akartam válaszolni. Épp elég volt egyszer végigcsinálni az utolsó fázist, nem akartam még felidézni se azokat a perceket. Csak elvesztettem volna a fejem, ha rágondolok.
- Emlékszel még Jasperre és Brettre? - kérdeztem komoran - Tudod, mi lett velük?
Honnan is tudhatta volna..? Hiszen jóval hamarabb lelépett, talán még az utolsó fázisról se tud semmit. Sejtettem, hogy valószínűleg fogalma sincs róla, hogy a két srác nem élte túl az átváltozást, hogy a szervezetük nem tudta befogadni a természetfelettit... De látni akartam az arcát, amikor erre rájön. Látni akartam a reakcióját, amikor megtudja az igazat.

paint it black ⁞ 692 ⁞ Remélem thöccik cute@

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

❖ THERE'S ALWAYS A WILD SIDE

❖ TO AN INNOCENT FACE


Join date :
2016. Dec. 06.

Tartózkodási hely :
❖ beacon hills ❖

Foglalkozás :
❖ being memorable ❖


Hétf. Szept. 11, 2017 10:28 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Sheilah & Stella
The shadows of our past are still haunting today

Sheilah jelenléte sok dolgot juttatott az eszedbe. Ahogy őt nézted, felidézted magadban milyen volt az arcvonása évekkel ezelőtt, milyen voltál te magad és mi célból ismerted meg őt és a többieket.
Árész-program. Ez volt a neve egy olyan titkos vadász kiképzésnek, ami a tökéletes vadászokat hivatott létrehozni. A program résztvevői mind kisgyerekek voltak, akik éveken keresztül kíméletlen edzésnek és gyötrésnek voltak kitéve annak érdekében, hogy amikor elérkezik az idő, próbák elé állítva őket, kiszűrjék közülük a legjobbakat, akikből a tökéletes vadász lehet. Egykor ennek a programnak a részese voltál te magad is, itt ismerted meg Sheilah-t is. Ő is a beválogatott gyerekek között volt, bátran mered állítani, hogy már a kezdetektől fogva benne láttad a legnagyobb lehetőségét annak, hogy végig viszi a programot. Valahol rettentően csodáltad érte, de egyébként mérhetetlen szánalmat éreztél iránta, meg a többi gyerek iránt is. Hogy miért? Mert őket a szüleik boldogan bocsátották az Árészosok karmai közé, tudva azt, hogy a kiképző csoport valójában hogyan és milyen áron akarta megteremteni a tökéletes vadászokat. Így nyílván felmerül a kérdés, hogy na és akkor te mit kerestél itt? A válasz egyszerű: kémkedtél.
A nagybátyád, Chris és az anyád, Kate hallottak erről a programról, jó néhány pletyka keringett róla a vadászcsaládok körében és bizony felkeltette az érdeklődésüket.  Végül is, melyik vadászt ne érdekelné, hogyan lehet ezt a tudományt a tökélyre fejleszteni? Ők is kíváncsiak lettek, sőt anyád még el is gondolkozott rajta, hogy téged, az alig öt éves egy szem lányát is elküldené erre a programra. Emiatt sosem hibáztattad, érthető, hogy csak a legjobbat akarta. Szerencsére ő és Chris hamar rájöttek, hogy a program tervezői titkolnak valamit, hogy valami olyan dologra készülnek a begyűjtött és alkalmasnak talált gyerekekkel, ami veszélyeztette volna az életüket. Megpróbálták megakadályozni, elmondani a vadász családoknak, hogy valami bűzlik, de nem hittek nekik. Így jobb ötlet híján, mégis csak részese lettél az Árész-programnak. Azt a feladatot kaptad, hogy tanulj, működj együtt, fejlődj, de tartsd nyitva a szemed és a füled. Te pedig ezt tetted. Éveken keresztül rendíthetetlenül gyakoroltál a többiekkel, annak ellenére is, hogy rengetegszer hangot adtál neki, hogy mennyire nem tetszik neked ez az egész, hogy valami nincs rendben. Közben pedig igyekeztél eleget tenni a feladatodnak. Kihallgattad a feletteseitek beszélgetéseit, betörtél az irattárba, a központi szobába, bizonyítékok után kutattál, de sokáig nem jártál sikerrel. Csak enyhe utalásokat találtál arra, hogy valami orvosi beavatkozást terveznek az arra alkalmas gyerekekkel. Aztán egy szép napon megvolt az áttörés. Sikerült elcsípned egy beszélgetést, ami a beavatkozásról folyt, génmanipulációról és hasonlókról, amivel olyan lényeket teremthettek, mint amiknek az elpusztítására felesküdtek. Ekkor lett forró a lábad alatt a talaj. Lépned kellett és csupán két lehetőséged volt. Az első, hogy tovább maradsz, tovább kémkedsz és megkockáztatod a lebukás veszélyét, amihez így is nagyon közel voltál, hiszen nem tudtál a titkos kamerákról, amikkel az egész bázist megfigyelték, akkor egyenesen csoda volt, hogy még nem kaptak el. A második, hogy az első lehetséges alkalommal megpattansz innen és annyi társadat viszed magaddal, amennyi lehetséges. Ez utóbbit választottad. Sheilah pedig nem volt azok között, akik veled együtt távoztak.
Meglepett, hogy most mégis újra láttad? Őszintén?
- Igen - felelted habozás nélkül, a gúnyos hangsúlyával mit sem törődve. Nem hitted volna, hogy egy nap újra keresztezik egymást az útjaitok, azt meg pláne nem, hogy ennyire másnak látod majd. Mindig magabiztosnak, kitartónak, erősnek és megingathatatlannak ismerted, most is annak láttad, azonban észrevettél rajta még valamit: annak ellenére, hogy élt, olyan volt, mintha kiszállt volna belőle az élet. Teljesen hidegnek és üresnek tűnt, leszámítva azt a tüzet, amit a szemeiben láttál, ezt is valószínűleg csak a düh táplálta. - Azt hittem nem foglak többet látni, ahogy a többieket sem láttam azóta, még csak nem is hallottam felőlük, felőled... - teszed hozzá némi magyarázatképpen. Az igazság, hogy azóta, hogy végre megszabadultál attól a helytől, minden energiádat abba ölted, hogy elfelejtsd az egészet.
- De, így volt. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű - sóhajtottad, nehezen jöttek a szádra a szavak, nehéz volt erről beszélni. Főleg így, hogy Sheilah jól láthatóan haragudott rád, s te pedig biztos voltál benne, hogy valami rossz dolog történt vele, meg talán azokkal is, akik ott maradtak vele. Mardosott a bűntudat. -  Nem találtam kézzel fogható bizonyítékot semmire. Csak hallottam őket, amikor az orvosi beavatkozásról beszéltek, meg a génmanipulációs kísérletről. Senki sem hitt volna nekem, ha elő állok ezzel a mesével anélkül, hogy bármit is felmutathattam volna, ami bizonyította volna az igazam. - Hát igen, senki nem is hitt neked, meg az anyádnak és Chrisnek, amikor ezt elmeséltétek a vadászoknak, hogy közös erővel véget vethessenek a program működésének. Mindenki bizonyítékot akart. Neked pedig csak az adott szavad volt. Egy kislány szava pedig senkinek sem számított. Ezért nem is állították le a programot, hiába próbálkoztatok. - Nem léptem volna le, ha nem lett volna muszáj. De nem tehettem mást, közel álltam hozzá, hogy elkapjanak és akkor nem ért volna semmit, amit tettem. - Szomorúan ingattad a fejed, tudva, hogy semmiképp sem ért valami sokat. Csupán annyit, hogy néhány család, akik ismertek benneteket Argenteket, vagy hallottak rólatok és a tetteitekről, visszaléptek a program támogatásától és nem sodorták veszélybe a gyerekeik életét. De már ez is megérte.
- Igen... - egy egészen röpke pillanatra elgondolkozva ráncoltad a szemöldököd - emlékszem rájuk - a két suhanc, akik már az elejétől kezdve folyamatosan versengtek egymással. Meg sem lepődnél, ha kiderülne róluk, hogy a buta rivalizálásuk miatt bukták be az első helyet és csak másodikként kulloghatnak a legjobb vadász mögött. - Nem tudom, mint mondtam, senkiről nem hallottam semmit azóta. Mi történt velük? - Szörnyen rossz érzés kezdett hatalmába keríteni. Nem lehet véletlen, hogy Sheilah pont az ő nevüket hozta fel. Bizonyára velük is történt valami. Talán ugyanaz, mint ami vele is? Vagy rosszabb?



i might
be pretty but
pretty still can
hunt you down


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Aug. 14.

Age :
18

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Hunting


Vas. Szept. 17, 2017 2:04 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



To: Stella
Ghosts from the past

Stella Argent. Sok emberre dühös voltam már életem során, de ő volt az egyetlen, akit nem állt szándékomban megölni. Legalább is egyelőre. Ugyan szívesen nekiugrottam volna, de nem azért, hogy végezzek vele. Sokkal inkább azért, hogy éreztessem, mennyire utálom, amiért otthagyott minket. Nem is... Inkább gyűlöltem. Gyűlöltem, mert nem szólt arról, mi is az Árész-program célja valójában. És azért is, mert ő sokkal okosabb volt nálam. Elővigyázatos volt, minden részletet látni akart, hogy összerakhassa őket nagy egésszé és kiderítse, mi is a program pontos menete. Egyszerre volt agyafúrt és gyáva, a kettő együtt pedig kiválóan működik, ha jó arányban vannak jelen. Mindig is megvetettem a gyávaságot, sose tudtam, mikor érdemes menekülni a harc helyett. Belőlem minden ilyesmit kiöltek, és örömmel hagytam nekik, hogy azzá tegyenek, ami most is vagyok. Ez talán nem is tűnhet akkora nagy bajnak, hiszen így már csak a könyörtelenséget ismerem és az erőszakot, könnyebben döföm a pengémet ellenfelem szemei közé. De mégis... Ér bármit is az életem? Gyilkos vagyok, egy vadász, aki nem ismer határokat. Valaki, aki nem válogat fajok között, mindent öl, ami az útjába kerül. Ha valaki félreáll, amellett elmegy és békén hagyja. Ha viszont az illető ártott másoknak... Az ő vére festi majd vörösre az ég alját. Egész városi legendákat lehetne rólam terjeszteni, amivel a gyerekeket ijesztgethetnék esténként a szülők.
Szembekerülve Stellával, sok ezer emlékkép kezdett beszivárogni a tudatomba, olyanok is, amiket eddig sikerült távol tartanom magamtól. Most azonban olyan erősen hullámoztak befelé, hogy időm se volt kontrollálni őket. Az első nagy próba... A vaktöltény hangja, az előttem ülő németjuhász ártatlan pillantása... És a meghátrált gyerekek félelemtől eltorzult arca. Jasper, Brett és Katie, kezükben pisztollyal, döbbenten vették észre, hogy házi kedvencük még mindig életben van... Drake büszke pillantása. És Stella Argent, a vesztesek körében. Talán ő volt az egyetlen, aki nem ijedtségből utasította el a parancsot. Ő már pontosan tudhatta, hogy mi is lesz a vége mindennek, de még az is lehet, hogy csak sejtése volt róla. Hagyta, hogy büszke legyek magamra, hogy dicsekedjek, ha valamit jól csináltam. Visszagondolva elég nevetségesnek tűnhettem a szemében, hiszen képtelen voltam átlátni a program vezetőinek ostoba játékán. Még akkor se voltam hajlandó elfogadni a vádakat, amikor lett volna rá okom, hogy kételkedjek. Elég volt Drake-re gondolnom, vagy a szüleimre, azonnal eloszlottak a kétségeim.
Amikor viszont szembesültem az igazsággal, s az engem kezelő orvosokat egytől egyig a halálba küldtem, mélyen legbelül beismertem, hogy Stellának igaza volt. Még ha ezt féktelen haragom és ösztönből fakadó gyilkolási vágyam el is nyomta, emberi tudatom tisztában volt vele, hogy hiba volt elutasítani a lányt. Meg lett volna a lehetőségem, hogy szabadon távozhassak vele és normális életet éljek hétköznapi vadászként... De nem. Többre vágytam. Azt akartam, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, hogy Drake dicséretei fényezzék az egómat és erősebb legyek bárkinél. Csakhogy ennek hatalmas ára volt. A lelkemmel, az emberségemmel fizettem érte.
Egy részem mégse bánta meg. Tragikus esetem után a program vezetői a sötétségbe húzódhattak, hogy ott folytassák tevékenységeiket - örömömre, hiszen így egyesével vadászhattam le őket. Nem éppen erre számítottak, amikor létrehoztak, de hát minden kísérletben van egy kis hiba. Az enyém csak annyiban másabb, hogy sokkal nagyobb problémát okozhat az alkotóknak, mint az átlag. Az én lépteim nyomában vérfoltok maradnak, mögöttem minden lángokban áll és holtak hevernek mindenütt. Ez vagyok én, habár kívülről nem mindig tűnhetek ennek a szörnyetegnek. Talán nem is baj, ezt kihasználva könnyebben áldozatom közelébe férkőzhetek.
- Tán arra számítottál, hogy halott leszek? - fintorogtam, fegyveremet még mindig a kezem ügyében tartva. Ugyan leeresztettem, de továbbra is kész voltam bármelyik pillanatban használatba venni. Nem voltam túlzottan boldog tőle, hogy pont most találkoztunk, miközben egy csapat vámpír rajtunk röhögve rohangál az erdőben.
Arckifejezésem rezzenéstelen volt, mintha semmit se éreztem volna, tekintetem azonban szinte szórta a szikrákat. Dühös voltam, főleg miután minden régi emlék előkerült a tudatalattimból. Köszi Stella, pedig már épp kezdtem őket elfelejteni.
- És ezzel a tudattal képes voltál együtt élni? - állkapcsom megfeszült. Még ha úgy is hangzott, hogy aggódott értünk, nem tett semmit az ügy érdekében... Inkább hagyta, hogy feledésbe merüljünk, akár egy értelmetlen álom.
Pedig mi nem voltunk álmok. Hús-vér emberek voltunk, akiket ölésre képeztek ki, és akiknek a lelki világa egy kalap szart nem ért, mire a program feléig eljutottak.
- Akkor kérlek, magyarázd el. - mély levegőt véve hallgattam végig, próbáltam megérteni az ő szemszögét is. Nem volt bizonyítéka, ez igaz. Érthető, ha nem akart feleslegesen magyarázkodni, hiszen ki is hitt volna egy fiatal lánynak? A mi szavunk a felnőttekével szemben semmit nem jelentett. De mégis... Nem kellett volna annyiban hagynia. - Ezért inkább hazamentél, minthogy kockáztass. - tettem hozzá, miután befejezte a mondandóját.
Nem lehetett meggyőzni minket, ez igaz. Hűségesek maradtunk a programhoz, a vezetőkhöz és Drake-hez, az életünket a kiképzésnek szenteltük. Csoda, hogy Stella feladta a próbálkozást? És mégis, hiába ismerem be magamnak a hibámat, a bennem lakozó diclonius nem hajlandó megbocsájtani Stellának. Próbálja elönteni a fejemet gyűlölködő gondolatokkal, le akarja küzdeni az ésszerűségemet.
- Bekerültek a műtőbe, velem együtt. Büszkék voltak magukra, amiért eljutottak a végsőkig, de amikor az utolsó műtét is elérkezett, már nem vigyorogva feküdtek le a műtőasztalra... És miután bevarrták az utolsó sebeket is, ők nem ébredtek fel. - félredöntöttem a fejemet. Már alig vártam, hogy Stella arckifejezését láthassam, tudni akartam, mit érez majd. Egy részem már mosolygásra akart kényszeríteni, de mégse tettem. Továbbra is csak annyi érzést mutattam, mint egy árván hagyott fadeszka, amit már semmire nem tudtak felhasználni.

paint it black × 896 × remélem tetszik :3: × @


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

❖ THERE'S ALWAYS A WILD SIDE

❖ TO AN INNOCENT FACE


Join date :
2016. Dec. 06.

Tartózkodási hely :
❖ beacon hills ❖

Foglalkozás :
❖ being memorable ❖


Pént. Okt. 13, 2017 2:21 pm
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek




Sheilah & Stella
The shadows of our past are still haunting today

Borzalmas embernek érezted magad. Őrülten bántott a gondolat, hogy eddig „vidáman” élted az életed, mindent, ami a múltban történt a hátad mögött hagyva, bele sem gondolva, hogy mi történhetett azokkal, akiket az emlékekkel együtt hátra hagytál. S most minden visszajött. Sheilah gondoskodott róla, hogy minden, amit ügyesen, okosan az elméd mélyére száműztél, most egyszerre felszínre törjön, elárassza a gondolataidat és fuldoklásra késztessen. Összeszorult a mellkasod, alig kaptál levegőt. Még a szavak is a torkodon akadtak egy rövid ideig. Nem tudtad, hogy mit mondhatnál. Hogy egyáltalán képes leszel-e bármit is mondani. Nehéz a szavakat megtalálni, ha mindent, amiről úgy hitted, soha többet nem foglalkoznod valaki egyszer csak az arcodba tolja. De te azért megpróbáltad összeszedni magad és szembe nézni azzal, amit Sheilah tartogatott számodra.
- Dehogy! – Még a gondolata is sértett annak, hogy ilyet feltételez rólad. – É-én… Egyszerűen csak nem gondoltam semmire, érted? Se rád, se a többiekre, se a programra. Csak el akartam felejteni az egészet az után, ami történt. – Tudod, hogy ez borzasztóan önzően hangzik, mintha egyáltalán nem érdekelt volna, hogy mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiket hátra hagytál, vagy azokkal, akik a következőek lettek volna a programban. De ez nem volt így. Nagyon is érdekelt, de azon túl, hogy miután leléptél onnan, elmeséltél mindent a felnőtteknek, ami ott történt, amit megtudtál, nem tehettél többet.
- Képes. De nehogy azt hidd, hogy ez olyan baromira egyszerű volt nekem. - Bántottak a szavai. Hogy azt hiszi, olyan könnyű volt otthagynod őket, pedig, ha tudná, hogy hány álmatlan éjszakád volt, hányszor riadtál fel a rémálmaidból, mennyiszer könyörögtél az anyádnak és a nagybátyádnak, hogy próbáljanak meg hatni még egyszer utoljára a többi vadászra… Akkor talán nem ítélkezne fölötted ilyen keményen. Azonban ezt nem akartad megosztani vele, mert te még mindig jobban jártál, mint ő. Neki pedig megvolt minden oka, hogy mérges legyen.
Ezért inkább elmeséltél neki minden mást, ami akkor történt, hogy tisztábban lásson, hogy talán újra gondolja a véleményét rólad, hogy ne higgye, hogy csak saját magadat akartad menteni. Azt hitted, ha ezt hallja, akkor talán… Talán mi? Kevésbé fog téged hibáztatni?  Hát, nem így lett. Téged pedig kezdett idegesíteni, hogy bármit is mondhattál, akkor is te voltál az, aki lelépett, aki vissza se nézett, aki nem tett SEMMIT. Mikor pont, hogy te voltál az, aki próbált értük tenni valamit. De mit sem ért a próbálkozásod, mert csak egy gyerek voltál.
- Szerinted nem kockáztattam eleget? Mit gondolsz, mit csináltak volna velem, ha elkapnak miközben a titkos dokumentumaikat olvasgattam? Hmm?! – Most először fordult elő, hogy a beszélgetés folyamán egy kicsit felemelted a hangod és ezúttal te voltam az, aki fölényeskedhetett. – Én megtettem mindent, ami tőlem telt! Azért küldtek, hogy információt szerezzek, hát szereztem. Elmondtam mindent a szüleiteknek arról, amit megtudtam, meg a többi vadászcsaládnak is, hogy együtt leállíthassuk a programot. A legtöbben a szavamat se hitték! Akik viszont hittek nekem, meggondolták magukat a programmal kapcsolatban, így legalább az ő gyerekeiket megmenthettem. Ha akkor nem lépek le, ezeket a gyerekeket se menthettem volna meg. Szóval mielőtt vádaskodsz, gyávának titulálsz, megvetsz és lenézel valakit, azért, ami történt, legközelebb győződj meg róla, hogy a teljes történetet ismered. – Ennyi. Most kiadtad magadból mind azt, ami benned volt és nem érdekelt, hogy talán átléptél egy bizonyos határt Sheilah-nál, megkönnyebbültél, hogy az egészet a szemébe mondhattad. Úgy érezted, hogy a bűntudat építgette súlyos kőtömeg most egyszer, s mindenkorra összeomlott és legördült a mellkasodról. Nem érezted már azt a nyomást, amit a beszélgetés kezdete óta éreztél, végre fellélegezhettél.
De csak egy rövid ideig élvezhetted ezt az érzést, hogy utána rögtön a szomorúság súlyai telepedjenek rád, ahogy megtudod, mi történt Jasperrel és Brettel. Hazudnál, ha azt mondanád, hogy nem érezted, előre, hogy Sheilah ezt fogja mondani, de így is elborzasztott a hír. Na meg az, hogy a lány arcáról az égvilágon semmiféle érzelmet nem tudtál leolvasni ezzel kapcsolatban. Olyan volt, mintha kiöltek volna belőle minden érzelmet, mintha egyáltalán nem is érdekelte volna, mi lett a társaival, vagy mi lett ő belőle.
- Huh… - a mellkasodra, egész pontosan a szívedre helyezted jobb kezed egy pillanatra, míg vettél egy mély levegőt, majd behunyt szemmel kifújtad azt. Mikor újra kinyitottad a szemed, őszinte sajnálattal, együttérzéssel néztél a lányra. – Ez borzalmas. Nagyon sajnálom, hogy ez történt – egy pillanatra elhallgattál, aztán mint villámcsapás, úgy ért a felismerés… - De ez azt jelenti, hogy te? Hogy neked…?Sikerült. Erre akartál kilyukadni, de féltél a választól, attól, hogy megtudd, milyen árat kellett fizetnie ezért.



i might
be pretty but
pretty still can
hunt you down


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Aug. 14.

Age :
18

Tartózkodási hely :
BH

Foglalkozás :
Hunting


Kedd Okt. 24, 2017 6:09 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt



To: Stella
Ghosts from the past

Fejemben visszhangzott Stella minden egyes szava. A tagadás, mely ajkaira tapadt, arckifejezésének változása pedig egyre csak beleégett a tudatomba. Elképzelni se tudtam, mi minden járhatott a fejében, amikor hozzávágtam mindent, ami csak eszembe jutott. Fel akartam benne idézni a múltat, azt akartam, hogy neki is épp annyira fájjon visszaemlékezni, mint nekem. Ezt bezzeg meghagyták a program szervezői... Gondoskodtak róla, hogy a rossz érzések mindvégig ott legyenek bennem, az a sok negativitás és feszültség pedig robbanásszerűen hajtson, amikor ölésről van szó. Sokan használták már az efféle kísérletező barmokra az „őrült” jelzőt, nem is értettem, ezek a vadászok miért nem kapták még meg. Elvégre... Ártatlan gyerekeket tettek ki hatalmas lelki próbáknak, a műtétekről nem is beszélve.
Talán nem is az zavart igazán, hogy Stella ott hagyott minket. Lehet, hogy igazán csak az idegesített, hogy én képtelen voltam rájönni, vagy legalább elfogadni a tényt, hogy a programmal valami nagyon nem stimmelt. De Drake biztató szavai, a szüleim büszke pillantásai mellett egy egyszerű fiatal lány feltételezései semmit nem jelentettek számomra. Ostobább nem is lehettem volna.
- Mert az egyszerűbbnek tűnt, gondolom. - bólintottam - De az álmaidban attól még ott kísértett minden éjjel, nem igaz?
Mertem remélni, hogy tényleg így volt. Ha más nem is maradt meg benne erről az egészről, legalább az éjszakái legyenek olyan keserűek, mint az enyémek voltak egykor. Mostanra már azokból se maradt semmi. Kizártam őket, s arra kezdtem koncentrálni, hogy megtaláljam azokat, akik belőlem ezt a... Valamit csinálták. Minimum ennyi járt nekem, ha már tönkretettek mindent, amit azelőtt ismertem.
Egy kérdés azonban nem hagyott nyugodni. Folyamatosan Draken kezdtem kattogni, nem tudtam eldönteni, mi legyen az ő sorsa, ha egyszer összefutnék vele. Megöljem, vagy hagyjam életben? Hiszen.. Annyi mindent tett értem, még ha ő is csak az Árész-program egyik résztvevője volt.
- Óh, már majdnem meghatódtam..! - feleltem gúnyos mosollyal az arcomon. Kissé fokozta a bennem felgyülemlő feszültséget ez az ártatlanság, ami Stelláról sugárzott. Tudtam jól, hogy nem volt ő olyan, amilyennek láttatta magát. Legbelül egy kiváló vadász nyugodott benne, aki még arra is képes volt, hogy egy olyan veszélyes program után kutakodjon, mint az Árész. Mások nem merték volna ezt tenni, de ő... Szerethető vonásai ellenére, a szép porcelánbaba csomagolás mögött ott bujkált egy harcos.
Próbáltam megérteni az ő oldalát is. Elvégre, neki se lehetett könnyű, és ha lett volna bennem egy csepp együttérzés is, talán megbékéltem volna az elhangzottakkal. De nem, én nem voltam az az egyszerű eset, akit ilyen könnyen meg lehet győzni bármivel is. Csak arra vágytam, hogy végre tisztázzuk a múlt sérelmeit, és láthassam azt a keserűséget Stella arcán, ami az igazság hallatán fog előbukkanni. Minden másodperccel egyre közelebb éreztem azt a pillanatot, de mégis olyan távolinak tűnt... Egy aprócska szigetnek, egy végtelen óceán kellős közepén.
- Talán nem voltál elég meggyőző. - vagy csak nem akartam beismerni, hogy a szüleim se voltak teljesen százasok - És mégis, minden infó, amit megszereztél felesleges volt nekik, hiszen el se hitték, amit mondtál nekik. Hát akkor mi értelme volt az egésznek? A programot gyökerestül kellett volna kitépni a földből, nem pedig csak néhány szóval meggyőzni azt a pár családot, akik időben észhez tértek! - talán az én agresszivitásom kellett volna ahhoz, hogy mindez végbe is mehessen még időben. De akkoriban én is csak egy gépezetnek számítottam, valaminek, ami minden parancsot kérdés nélkül teljesít. - Lehet, hogy nem voltál elég alkalmas a feladatra, nem gondoltál még erre?
Stella pillanatnyi megkönnyebbültségét elég hamar romba döntöttem. Sejtettem, hogy a lelke kiöntésével jobban fogja majd érezni magát, de minél előbb le akartam törni a szarvát, és végre látni szomorkás tekintetét. Tudtam jól, hogy ugyan szinte senki nem kedvelte Jaspert és Brettet, a halálhírük kellő hatást fog elérni majd nála. Csak egy kis bűntudatot akartam benne kelteni.. De hogy minek? Fogalmam sincs.
- Sajnálhatod is. Kínkeserves haláluk volt. Addig pedig... Csak szenvedés. A testük próbálta befogadni az új géneket, de egyikük se tudta elviselni az ezzel járó fájdalmakat. - jelentettem ki, mintha ez olyan hétköznapi lett volna. Mélyen legbelül enyhén bizsergett a gyomrom, visszagondolva arra a két fiúra, akiket az utolsó napjukon láttam. Már kicsit se hasonlítottak az igazi énjükre. - Itt állok, nem? - végigmutattam magamon - Bár ezt sikernek nem nevezném.
Emlékeim közt ezúttal az utolsó műtétemet kezdtem keresgélni. A pillanatot, amikor megláttam magam a műtő üvegfalán, s szembesültem vele, mit is teremtettek az ottani beteg elmék. És ahogy mind a négyükkel sorra végeztem, mindössze vektoraimat használva... Meg se moccantam, csak a körülöttem ácsorgók repkedtek a teremben ide-oda. És a vér szaga... Az érzés, amit kiváltott ez a különös aroma, és a kusza gondolatok, amelyek sorra öntötték el megfertőzött elmém... Akár egy vérengző fenevad, akit kiéheztettek és megkínoztak. A vadász, akiből szörnyeteg lett.

paint it black × 773 × remélem tetszik 95 × @


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Sponsored content



Vissza az elejére Go down
 
Ghosts from the past - Stella & Sheilah
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Stella QF] Anatole Saito vs Peter Worker
» Loki & Brunnhilde - Past

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: