• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Avatarfoglaló


Szer. Nov. 07, 2018 2:37 pm
☇ Játszótársat keresek!


Szomb. Nov. 03, 2018 7:51 pm
☇ Daniel 'Danny' Nicholson


Szomb. Nov. 03, 2018 3:48 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 malachai & tessa






 :: Játékok




avatar



Hétf. Aug. 21, 2017 11:20 am
Vendég
Vendég




Kai & Tess
feel like making a deal with the devil?
Magassarkúm hangosan kopogott a macskaköves úton, amin olyan egyszerűséggel sétáltam a cipő választásom ellenére, mintha tíz centis sarokban születtem volna.
Az éjszaka sötét fellegek kíséretében érkezett meg aznap, eltakarva az összes fényesen világító égitestet, mely némi fényforrással szolgálhatott volna az utcai lámpák gyér fénye mellett. Én azonban nem bántam volna azt sem, hogyha ez mind egy közelgő vihar előzménye lett volna, hiszen olyasvalakihez igyekeztem, aki megért volna egy teljes elázást is.
Malachai King.
Bár nem ő volt az egyetlen, akit ezzel az üzlettel megkerestem, belé tudtam némi bizalmat is fektetni a siker irányába. Úgy hallottam, nagy erő birtokában van, és rendkívüli boszorkánymester hírében áll. Biztos voltam benne, hogy tőle végre megkaphatom, amit akarok, nem érdekelt az ára. Az eddigi boszorkányok nyavajgása után végre jó lett volna, ha valaki rábólint a kérésemre, még akkor is, hogyha ezzel felborul a természet rendje. Mégis, a szabadságom nekem bármilyen fizetséget megér.
Épp éjfélt ütött az óra, mikor megérkeztem ahhoz az elhagyatott házhoz a város szélén, melyet Malachai pártfogójával beszéltem meg. Nagyon reméltem, hogy a férfi nem fog késni, vagy ha késni is fog, nem várat meg túlságosan. Nem a türelmemről vagyok híres és azt sem nézem jó szemmel, ha feleslegesen rabolják az időmet, amiből tudjuk, nincs túl sok az átok miatt, ami a halálom napjától kísért. Halhatatlanság ide, vagy oda. Semmit sem ér az egész, ha csak napnyugtától napfelkeltéig mozoghatsz. Ráadásul Dexternek is lenne hozzá pár szava, ha nem érnék vissza időben, elvégre nem egy egész éjszakás programot vázoltam fel neki, azt pedig nenmtudja, mire készülök. Nem tudom, mennyire ostobaság kihagyni a klánvezért egy efféle szervezkedésből, de ameddig nem biztos a siker, jobb, ha csak az én titkom marad.
Unottan dőltem neki a ház omladozó falának, miközben tekintetemmel végigpásztáztam a környéket a boszorkánymester után kutatva. Tíz perc elteltével már az járt a fejemben, hogy a nyomorult felültetett. De ha nem is így lett volna, egy ilyen helyzetben illendő pontosan érkezni. S mintha csak meghallotta volna gondolataim, a végszóra láttam kirajzolódni egy férfi sziluettjét a háttéri megvilágítás miatt, én pedig ellökve magam a faltól egy elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy tényleg itt van. Magabiztosan léptem kicsit közelebb, és egy pillanatra sem tükröződött félelem az arcomról. Pedig lett volna okom félni. Már csak attól is, amit majd cserébe kérni fog, esetleg attól, hogy átver. Mégis túlságosan eltökélt voltam ahhoz, hogy hagyjam egy apró félelemérzetnek, hogy arra késztessen, az utolsó pillanatban meghátráljak. Ahogy a mondás is tartja, aki nem mer, az nem nyer.
- Malachai King - ejtettem ki nevét ajkaimon, mely továbbra is egy kisebb, sokat sejtető mosolyra görbült. - Szükségem van a segítségedre, de ezt már nyilvan tudod, különben nem lennél itt - kezdtem bele. - Nem érdekel, mi az ára. Bármiben segítek, ha kell, és bármit megadhatok, amire szükséged van - miközben elkezdtem felvezetni az üzletet, közelebb léptem hozzá, nem is zavartatva magam, amiért beléptem a személyes terébe, s egyenesen a tekintetebe fúrtam az enyémet. Íriszeimben, s minden egyes vonásomban egyertelműen látszódhatott az elszántságom, valamint, hogy komolyan beszélek.
- Segíts nekem visszakapni a szabadságom - jelentettem ki végül mindenféle kertelés nélkül kicsit halkabban. - Újra érezni akarom a napfényt. Érezni akarom, hogy még mindig élek és nem csak egy átkozott élőhalott mása vagyok valakinek, akit ismertem - hangnemem kissé indulatosabbá változott, de csak épp annyira, hogy érezze a súlyát annak az alkunak, amit kötni szeretnék vele. Mert nekem ez nem puszta játék volt csak, unaloműzés, vagy szórakozás.
- Azt hiszem - egyik kezem gyengéden felcsúsztattam a mellkasán tekintetemmel követve a mozdulatot közben, s csak utána néztem fel rá ismét, hogy megállítottam a kezem. - Csak te tudsz nekem segíteni. Te vagy az egyetlen, akinek megvan a hatalma ehhez. Cserébe pedig kérhetsz bármit. Megkapod - a végén már csak suttogtam a szavakat, mintha csak attól félnék, valaki meghall minket, pedig tudtam nagyon jól, hogy csak ketten vagyunk.
Bár fogalmam sem volt, mi lesz ennek az ára, nem tudtam elképzelni egyetlen akadályt sem, amit ne küzdenék le a céljaim megszerzése érdekében.

Vissza az elejére Go down


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere

Foglalkozás :
actor of life


Hétf. Aug. 21, 2017 1:58 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








a deal for all eternity



A fotelben ülve, lábaimat felpakolva döntöttem fejem jobbra, balra. Állkapcsom nagyokat mozgott, ahogy fogaim között sajtos chips ropogott. Világos íriszeimmel követtem a szobában fel s alá járkáló boszorkánymestert, ki idegesen elgondolkozott jelenlegi témánk ügyében. Pártfogoltam igen népszerű volt az alvilági körökben, ám mindig megfontoltan cselekedett a sötét körökben. Próbált távolságot tartani és a világ egyensúlyára törekedni. Ezek alapján kissé nehezemre esik elfogadni a tényt, hogy engem támogat a maga kis módján.
- Mi bajod van? – kérdeztem végül rá a témára, hiszen úgy állított be hozzám, mintha a világ végének a hírét szeretné közölni.
- Világvége. – mormogta összepréselt ajkai között, mire széles vigyor ült ki arcomra.
- És az baj? – tömtem újabb szem rágcsálnivalót arcomba.
- Határozottan! Az a hír járja, hogy van egy vámpírnő, aki egy kissé elveti a sulykot kívánságával. Felborítaná a természet rendjét! Szerencsére sem elég hatalmas, sem elég felelőtlen boszorkánymester nem volt még, aki csak megfontolta volna az ajánlatát. Most pedig… most pedig hozzám küldték! – fennhangon, teljes kiakadással meséli az esetet, mire unottan feltettem a legnyilvánvalóbb kérdést.
- Mit akar?
- Fényben járni. Mintha az olyan egyszerű lenne! – karjaival folyamatosan hadonászik a levegőben – Ráadásul egy vérszomjas szuka. – itt jött a pillanat, amikor felültem és letettem lábaimat a padlóra.
- Valóban? – ördögi vigyor ült ki arcomra, tekintetem gonosszá vált és abban a pillanatban a legkülönfélébb tervek jutottak eszembe. Ezt követően a férfi elmagyarázott mindent, amit megtudott, majd hosszas lebeszélési kísérlete után végül feladta és megegyeztünk, hogy lebeszél egy találkozót nekem ezzel a nővel. Meg akartam hallgatni az ajánlatát, különösen azok után, hogy ezzel káoszt zúdíthatok az élőkre és holtakra egyaránt. A többi mókáról már nem is beszélve!

Láthatatlanná válva, senki által sem érzékelhetően álldogáltam az ablak előtt, mely az utcára nézett. Láttam, miként közeledik egy nő az elhagyatott épület felé. Egy ravasz félmosoly ült ki arcomra, majd odébb lépve szándékosan megvárattam. Figyeltem, ahogy várakozik. Megvizsgáltam vonásait, majd tíz perccel a lebeszélt időpont után a lépcső előtt láthatóvá tettem magam, hogy ezt követően nyugodt léptekkel megálljak a szoba küszöbénél. Mielőtt megszólalhattam volna, ő máris ajkaira vette nevemet. Fú, az a boszorkánymester, ezért meg fogom ölni! Csendben maradtam, hallgattam a szavakat, a magyarázatokat, míg beljebb léptem. Egy edzőcipőt viselek farmerrel és pólóval. Kabátom is elég laza, akár csak jelenkori személyem. Lábbelijének hála, ahogy egészen közel lép a vérszívó, majdnem egy magasakká válunk. Ha nem lenne rajtam a magam által elkészített gyűrűm, most nem nézhetnék bele a szemeibe. De így, hogy immunins vagyok az igézésére, bátran belemerek bámulni tekintetébe. Suttogássá váló szavai után egy széles mosoly ül ki arcomra. Kezeimmel megfogom az övéit és leveszem mellkasomról. Kiszabadítva magam megkerülöm őt, hogy ledobjam magam a helyiségben várakozó poros fotelba. A lendülettől magasra szállnak az egészen apró szemcsék. Laza testtartást veszek fel, kényelembe helyezem magam mielőtt bármit is mondanék.
- Ez igazán szórakoztató. A kiszolgáltatottsága, a… kétségbeesettsége. – nem sietek, egészen ráérek, hiszen akárcsak ő, örökké fiatal maradok – Mégis mihez fog kezdeni, ha megkapja, amit akar? A lebarnuláson kívül, persze. – kíváncsi vagyok, hogy érdemes-e annyi erőt rápazarolnom, különösen úgy, hogy egy ilyen varázslathoz nem használhatom fel csak a saját forrásaimat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy holmi jöttmenteknek köszönhetően legyengüljek. Én élvezem a hatalmat és gyűjtöm azt, pontosan az olyan kiváltságok elkészítése miatt, mint a saját gyűrűm.
- Remélem, tisztában van vele, hogy csakis magának készítem el a varázslatot, senki másnak. Nem megismételhető és nem ruházható át másra. Ergo, ha a főnökének megtetszik a kis strandolós énje, vele már nem fogok szóba elegyedni. Sőt, garantáltan esélyük sem lesz megtalálni engem. Érthető? – döntöm enyhén oldalra fejemet, majd megemelve egyik oldalam farzsebembe nyúlva előveszem egy csomag gumicukrot. Kibontom, bekapok egy szem édes kis macit, majd megkínálom vele a nőt is, noha tudom, hogy nem képes elfogyasztani. Azt hiszem, csakis emiatt ajánlottam fel neki, mert tudom, nemmel kell válaszoljon rá.
- Kér? Nem? Jó. – rágok leplezetlenül, az érzelmek teljes hiányát mutatva, miközben jövendőbeli rabszolgám válaszára várok. Annyi, de annyi ötletem van vele kapcsolatban, hogy az örökké való sem lenne elég a teljes lista felsorolásához.


music for enjoy this 656 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar



Kedd Szept. 26, 2017 1:53 pm
Vendég
Vendég




Kai & Tess
feel like making a deal with the devil?
Az elején még csak meg sem fordult a fejemben, hogy valamiféle ostobaságot fogok elkövetni, ha pont ezzel a boszorkánymesterrel kötök alkut. Pedig a hallottak alapján talán aggódnom kellett volna egy kicsit. Végül rájöttem, hogy annyi elutasításon és gyáva alakon vagyok túl, hogy nem számít, mi jön, én fel vagyok készülve mindenre. Elvégre legrosszabb esetben csak egy visszautasításról beszélhetünk. Én legalábbis meg voltam győződve erről.
Az szóba sem jöhetett, hogy esetleg át akarnak verni. Túlságosan eltökélt voltam ahhoz, hogy hagyjam bárkinek is, hogy hülyét csináljon belőlem. Egyszer már megtették, mikor naivan hagytam, hogy egy vámpír játékszerévé váljak. Még egyszer ilyesmi nem fordulhat elő. Mindenkinek jobb, ha nem vívja ki magának a haragom. Alapjáraton is van ok félni a bosszúmtól, de ha a céljaim elérése előtt történik mindez, jobb ha az illető menekül. Nem tűröm, ha elhúzzák előttem a mézes madzagot, s a végén nem kapok semmit.
Ezt bizonyára Malachai még nem tudta. Elvégre mit tudhatott rólam azon kívül, amit akarok? Természetesen semmit. De semmiképp sem akartam elengedni figyelmeztetés nélkül. A szándékaim komolyak voltak, s hasonló hozzáállást vártam el tőle is. Abban már csak reménykedni tudtam, hogy nem szórakozásból egyezett bele a találkozóba, és drága az idő számára is annyira, hogy ne bohóckodással töltse. Bármennyire is vicces az idő értékességével dobálózni, mikor két halhatatlan lényről van szó.
Mozdulataira kissé lepetten vontam fel szemöldökeim, s mielőtt utána fordultam volna, hogy ismét szembe kerülhessek vele, rendeztem vonásiam, hogy semleges arckifejezéssel bámulhassak rá. Aztán szűkíteni kezdtem a szemeim szavai hallatán.
- Örülnék, ha tegeződnénk, kicsit egyszerűbb lenne a kommunikáció. Nincs szükség ekkora illemre – kezdtem bele egyelőre barátságosan a mondandómba egy kisebb mosollyal az arcomon. Összefontam karjaim mellkasom előtt, s kicsit megemeltem az állam, mintha ezzel is csak azt akarnám bizonyítani, hogy bárhogy is hiszi, s bárhogy is tűnik, a méltóságomat nem hagytam kint a küszöb előtt.
- Ó, én nem vagyok kétségbeesett, kiszolgáltatott pedig még annyira sem. Én inkább eltökéltnek nevezném magam, aki sok mindenre hajlandó ekkora hatalomért – vágtam vissza kissé csípősen, elvégre mégsem hagyhattam, hogy megengedje magának azt a stílust, amit. Valóban túljátszottam kicsit a dolgokat, de általánosságban értek az emberek manipulálásához. Nos, kivételesen nem jött be. Annak pedig még mindig fenn állt az esélye, hogy a végén én fogok kisétálni azon az ajtón alku nélkül, ha átesik a ló túloldalára. Még mindig volt egy B tervem. Egy biztos B tervem. Malachai erejében azonban jobban bíztam.
- A terveim csak rám tartoznak – vágtam rá azonnal. – Az alkunkba nem tartoznak bele a miértek. Én elmondtam, mit szeretnék, te kérsz érte valamit, a végén pedig meglátjuk, hogy az ár reális-e. Végül mintha semmi sem történt volna, kisétálunk ebből a romokban heverő házból – zártam le végül egy széles mosollyal az arcomon. – Ezek a feltételek azt hiszem, elfogadhatók – bólintottam, majd szótlanul figyeltem, mit csinál, a kérdése hallatán pedig csak forgattam a  szemeim.
Abban a pillanatban kezdtem úgy érezni, kár volt rá pazarolnom az estémet. A komolytalansága, s gyerekes stílusa azonnal rontott a róla kialakított képen. Valaki olyanra számítottam, aki hozzám hasonlóan megfontolt. A korából és az erejéből kiindulva pedig egy nála sokkal titokzatosabb, s ravaszabb személyre. Helyette kaptam egy ostoba kamaszt, aki tisztában van az ereje nagyságával, ettől pedig el van szállva magától. Túlságosan is.
- A lényegre térhetnénk az helyett, hogy feleslegesen pazaroljuk egymás idejét? – Kérdésem közben unottan ugrott egyet a szemöldököm. – Beszéljünk inkább arról, hogy mire van szükséged a varázslathoz? Menni fog egyáltalán? Mit kérsz cserébe? És mi a garancia egyáltalán arra, hogy nem szeged meg a szavad? – Kezdtem el kérdésekkel bombázni, de ha már magától nem beszélt, kénytelen voltam sorban felhozni mindent, ami első körben érdekelt. De ezek közül is az ár volt a legfontosabb.

Vissza az elejére Go down


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere

Foglalkozás :
actor of life


Szomb. Okt. 21, 2017 3:52 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








a deal for all eternity



Mayday! Mayday! Megölöm magaaam! Csak ennyit hallottam: blah, blah, blah… blahblahblah. Bleh! Hánynom kell. A másik szobába vezető ajtófélfára tekintettem, látványosan oldalra. Állkapcsom lassan, unottan mozgott. Ajkaim félrehúztam, miközben komótosan adagoltam az apró, színes gumimacikat szájüregembe. Végül feltekintettem a mennyezetre, majd egy „ezt most nem mondtad komolyan?” nézéssel rámeredtem a vörös bögyösre. Kiábrándult vonásokkal húztam arrébb számat, persze, minden csak színészi játék, semmi több. Elvégre, ahogy azt mondani szokták rólam, egy érzéketlen féreg vagyok. Szociopata. Ezért, nem is várható el más. S mint tudjuk, a legkiválóbb színész nem memorizálja a szövegét, hanem játék közben maga írja azt.
- Te tényleg ennyire buta vagy, vagy csak megjátszod magad? – kérdeztem fejingatással kísérve, mert elég hihetetlennek tűnt a gondolat, miszerint megjátssza magát. Lehet tettetni a tudatlana hülyét, de ekkora marhát még a legjobb színész sem tud eljátszani.
- Tisztázzuk. Én vagyok az egyik legöregebb boszorkánymester, és minden bizonnyal az egyetlen, akit nem érdekel a természet rendje. Ergo, nincs más ebben az univerzumban, aki segíthetne neked. Tehát, próbálj meg legalább egy kicsit is úgy csinálni, mintha fontos lenne neked ez a dolog és akarnád, hogy sikerüljön. Alapvetően, valaki csak akkor vesződik annyit egy céllal, ha el is akarja érni. De, amit látok az nem más, mint egy félvállról vett ábránd, amit nem is akarsz igazán. – szabad kezem a levegőbe emeltem, tenyereim lefelé néztek, míg ujjaim széttárva próbálták érzékeltetni a kioktatás enyhe illatát – Technikailag, te rabolod az én időmet, nem pedig fordítva. Sőt! Most jön az a rész, ahol megpróbálsz meggyőzni arról, megéri egy ilyen erős és bonyolult varázslatot elvégezni. Nem fogok sem energiát, sem időt arra fecsérelni, hogy az előkészületek után meggondold magad. Nem fogok egy kislány hóbortja után futkosni, bár őrült vagyok, de nem ennyire. Világos? – kissé fennkölt stílusom oka az enyhe bosszankodás, miszerint feleslegesen indultak be a vészvillogók. Komoly mókát reméltem ebből az egészből, helyette nem kapok mást, csak egy hisztis kislányt, akit elkényeztettek, majd hirtelen apuci halálával máshoz jár kuncsorogni valami játékért, amit öt perc után el is hajíthat. Na, neeem. Nem fogok ilyen egyszerűen ugrálni. Persze, önös érdekeim vannak és az árát meg is fogom követelni mindennek, de csak akkor lehet szó bárminemű bűbájoskodásról, ha tényleg komolyan vágunk bele. Elvégre, ez rengeteg lehetőséget jelent számomra, ám mégis… bonyolult ezt megmagyarázni.
Mély levegőt veszek, majd egy hangos sóhaj keretében kifújom. Fejet csóválva süppedek bele jobban a fotelbe. Tekergő tekintetem végül visszatalál a vámpírnőhöz.
- Mond meg, akarod, avagy sem? Kész vagy elszántan tenni érte, bármi is legyen az ára? Mert ha nem… akkor nincs miről beszélnünk. Nincs időm egy hóbortos kislány szeszélyeivel foglalkozni. Ahogy mondani szokták, a mágiának mindig ára van. És, soha, nincs benne garancia. A természetfeletti rendjét akarod megváltoztatni, ami nemhogy rengeteg ellenséget fog szülni, de Ősanya is elégedetlenkedhet. Idejöttem, mert én kész vagyok szembenézni a sötétséggel és minden következménnyel, ami azt jelenti, nem fogok meghátrálni. Na, és te? Komolyan készen állsz erre, ifjú korod ellenére, vagy pont TE leszel az, aki megfordul a célegyenesben? – tértem ki szavaira, megválaszolva kérdéseit a magam furfangos módján. Arcomon komolyság ült, egyfajta oktatói felvilágosítással magyaráztam el neki a dolgok menetét, melyet hangszínem csengésével nyomatékosítottam. Izmaim játszottak, meséltek.
Abban a pillanatban, hogy tudtomra adja bizonytalanságát, itt fogom hagyni. Nem fecsérelek el több időt erre a nőszemélyre. Fiatal, vérszomjas és olyan, mint a skóciai időjárás. Percenként változik tomboló viharból üde napsütéssé. Szerencsére a vérszopóknál nincs havi ciklus, különben megkérdezném ez valami női szeszélye-e és jövő héten már nem is akarja ezt az egészet. Ilyenkor szoktam kételkedni abban, hogy én vagyok-e a legidegesítőbb alak a bolygón vagy inkább az olyanok, mint ez a kis vörös. Már megjelenéséből lerí a személyisége és a hajszíne… lázadó és vad. Tartok tőle, éppen ő lesz az, aki meghátrál. Végtelenül szerencsétlen és… ah, ez már nekem fáj! Menj, kicsi lány, akadsz felé magad a fogasra, pihenj pár száz évet és utána gyere vissza. Ha még mindig akarod, legyen, de ha nem, akkor nem is pazarolok rád több időt. A varázshoz egy koven ereje kellene, a hozzávalókról már nem is beszélve. Nem olyan, aki bepiszkolná manikűrözött körmeit, ha pedig mégis gyilkos hajlamú, puff neki, vámpír, milyen legyen, ha nem… TE, JÓ, ÉG! A vámpíroknak felfokozott érzelmeik vannak! Rosszabb, mintha menstruálna! Ó, Lucifer, ments meg. Michael küzdj rám valami égető fényt, mely apró darabokra tép, mert ha nekem ezek után neki áll hisztizni, vagy magam ölöm meg, amiért kár lenne, vagy az ő szívét tépem ki helyben. Fúúú, nem akarom tudni milyen körülmények között változott át.
Gondolataim elrejtve előle bámultam rá, várva válaszára, miután hosszú, monologikus felvilágosításom közepette nem hagytam szóhoz jutni. Szándékosan nem engedtem neki, hogy közbe vágjon, elvégre én sem szóltam bele miközben kérdéseivel hadonászott a levegőben. Tekintetem megfoghatatlan kifejezést öltött magára, míg szemöldökeim enyhén közelebb kerültek egymáshoz. Hosszú szünet után most először vettem elő egy újabb gumicukrot zacskójából, ám ez a mozdulat nem törte meg a szigorú mágus várakozását.


music for enjoy this 799 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar



Csüt. Feb. 08, 2018 5:43 pm
Vendég
Vendég




Kai & Tess
feel like making a deal with the devil?
Nem telhetett el több tíz-húsz percnél, de már elértem arra a pontra, hogy idegesített minden egyes szava. Elég volt megszólalnia, s szinte tudtam, hogyan viszonyul hozzám, és még csak meg sem próbálta leplezni a véleményét. Ez még bosszantóbb volt.
Valahol nyilvánvalóan igaza volt. Fiatal voltam és nem értettem túlságosan a természetfelettiek világához, hiszen csak pár éve tartozom ezek közé a lények közé. Gyakorlatilag semmit sem tudtam az üzletelésről, főleg, ha egy boszorkánymesterről volt szó. A korába már bele sem merek gondolni. Fogalmam sem volt, hogyan álljak hozzá, vagy egyáltalán magához a helyzethez. Próbáltam kihozni a maximumot, de úgy tűnt, minden egyes pillanatban, és minden egyes szavammal csak rontottam a saját helyzetemen, s hitelességemen.
A kezdeti magabiztosságom szempillantás alatt szállt ki belőlem, helyét pedig az aggodalom és a düh keveréke vettem át. Bár dühös is inkább magamra voltam. Hol van az a manipulatív nő, aki vagyok? Miért pont most kellett felmondania minden képességemnek, melyek eddig még sosem mondtak csődöt, vagy hagytak cserben egy percre sem?
Amint a kérdése elérte füleimet, hirtelen éreztem, ahogy a kelleténél több vér szökik az arcomba, hogy aztán halvány pírt hagyjon ott, így aztán képtelen voltam leplezni tovább az érzéseim. Éreztem, hogy égni kezd a fülem és egyre idegesebb lettem – persze mindezt zavaromban. Mekkora égés! – gondoltam aztán magamban, miközben továbbra is csak a kérdése visszhangzott a fejemben. Tekintetem szégyenkezve sütöttem le, mintha csak egy kisgyerek lennék, akit épp hazugságon kaptak – részben ez igaz is volt, elvégre próbáltam játszani a független és erős vámpírt, aki tökéletes játékosnak számít ebben a világban, közben minden eddigi tudásom csak az emberek közt működött. Ott tényleg tökéletesen tudtam irányítani a szálakat. Ebben a helyzetben azonban már kevésbé…
Miközben folytatta a „leszúrást”, továbbra sem voltam képes ránézni. Bármennyire is volt szörnyű beismerni pusztán magamnak, hogy igaza van; de igaza van. Valóban ő az egyetlen, aki segíthet, én meg csak játszottam a nagylányt, mintha én tennék szívességet neki, közben meg pont fordítva van. Igyekeztem a legjobb formámat hozni, de túl kevésnek bizonyult és az helyett, hogy kivívtam volna némi tiszteletet, csak hülyét csináltam magamból. Ideje volt belátni, hogy már nem az a Tessa Gray vagyok, aki voltam. A világ, melynek részese lettem, jóval összetettebb az eddigi életemnél és meg kell erőltetnem magam, ha érvényesülni akarok. Bárcsak beláttam volna ezt már az előtt, hogy találkoztam ezzel a fickóval. Ettől függetlenül ő sem várhatta el, hogy könyörögjek neki, vagy leboruljak a nagyság előtt. Na, azt már nem!
Megvártam, mire a mondandója végére ér, de az után sem szólaltam meg azonnal. Hagytam egy kis időt magamnak, s hogy lecsendesedjenek a gondolatok a fejemben. Erőt vettem magamon, és félretettem addigi érzelmeim, s csakis a célra koncentráltam. Próbáltam felidézni magam előtt minden apróságot, amiért efféle mágiára szántam magam, beleértve az eddigi – sikertelen – erőfeszítéseimet. Végre itt volt a tökéletes lehetőség, amiről tudtam, hogy nem fog még egyszer felkínálkozni nekem, így nem hagyhattam kicsúszni a kezeim közül.
Mikor végre eltűnt a zavartságom is, elszánt tekintettel néztem ismét a boszorkánymesterre. Hosszúnak tűnő percek után először. – Talán fele annyit nem tudok még, mint kellene, s talán a felét nem értem a természetfeletti világ működésének, azonban egy dologban biztos vagyok – kezdtem bele indulataimtól vezérelt válaszomba – , képes lennék alkut kötni még magával az ördöggel is, ha ez azt jelenti, hogy megkapom, amit akarok. Mert számomra ez fontos. Mindig is az volt, és az is marad. Szóval nem érdekel, mibe kerül. A fiatalságom ellenére is hajlandó vagyok belevágni abba, amibe talán egy nálam évszázadokkal idősebb egyed sem merne, hogy aztán ez által egyre erősebbé váljak, és valóban részese lehessek a világnak, amibe csöppentem. – Szavaim közben végig a tekintetét kerestem, hogy aztán mélyen belefúrhassam a sajátom. Eszem ágában sem volt igézést használni, csak azt akartam, hogy érezze mindannak komolyságát, ami elhagyja a számat.
Tisztában voltam vele, hogy már a tárgyalásunk elején elveszítettem a hitelességem, csakis abban bízhattam, hogy félretéve a hülye játszmámat végre meglátja, hogy a szándékaim komolyak és nem ócska szeszélyről van szó.
- Kérlek, segíts! – Mondtam ki a bűvös szót, amiről idefele jövet még csak nem is gondoltam, hogy a beszélgetés folyamán majd elhagyják ajkaim, de most mégis. Hangomból azonban nem a könyörgés, vagy a kétségbeesettség tükröződött. Egyszerűen csak úgy éreztem, meg kell mutatnom, valóban ő irányítja jelenleg a szálakat. Én akarok valamit, amit csak ő adhat meg nekem. El kellett fogadnom a szerepem a jelenlegi helyzetben, s ezt máshogy nem tehettem meg.
Máshogy már képtelen vagyok bizonygatni a helyzet komolyságát, ami engem illet. Csak a szavaim maradtak, amiben vagy bízol, vagy nem. De remélem, kezdetben elegendő lesz az, amit most nyújtok – zártam le végül a mondandómat, és már csak reménykedni tudtam, hogy végre meglátja azt, amit már a legelején hagynom kellett volna, hogy lásson.
Fokozatosan éreztem megváltozni a levegőt körülöttünk. Mintha szép lassan kezdett volna rám nehezedni. Talán ez csak az miatt volt, hogy aggódtam, talán meggondolja magát és egy egyszerű legyintéssel, szó nélkül kisétál az ajtón. De bíztam benne, hogy végre nem csak azt az ostoba kislányt fogja látni bennem, akit először látott, hanem azt a nőt, aki igenis képes a sötétségbe vándorolni azért, hogy megkapja, amit akar. Bármennyire is tűnt hihetetlennek, végig komolyan vettem ezt az egészet, bár kicsit féltem attól, milyen következményekkel jár ez.
Óvatosan alsó ajkamba haraptam, ameddig szótlanul vártam, hogy mi lesz a válasza, s már kíváncsi voltam a feltételeire is. Azt sem tudtam, mi kell ahhoz, hogy egy ilyen varázslat egyáltalán sikerüljön, de azt tudtam, hogy képes vagyok elmenni a végsőkig is azért, hogy segíthessem, ahogy kell.
- Szóval mit mondasz? Segítesz, vagy sem? – Tettem fel végül a legfontosabb kérdést, mikor nem kaptam választ mindarra, amit mondtam.
Furcsa volt, de úgy éreztem, a szívem majd kiugrik a helyéről. Ez volt az az érzés, ami utoljára akkor tört rám, mikor átváltoztattak.


Vissza az elejére Go down


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere

Foglalkozás :
actor of life


Kedd Feb. 13, 2018 1:20 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








a deal for all eternity



Buta, buta, buta Kislány. Csak fejemet tudom ingatni, ahogy szánalmasságára pillantva látom rajta, szavaim végre elértek hozzá és sikeresen realizálta helyzetét. Miután elhallgattam, ő csöndbe burkolódzott, reményeim szerint azért, hogy elgondolkodva az elhangzottakon végre megvilágosodjon a felől, itt nem csupán én vagyok a magasabb rangú, idősebb, erősebb személy, de én leszek az, aki ha belemegy ebbe az egészbe, akkor szívességet tesz neki és egyáltalán nem fordítva. Nincsen semmi, amit csak úgy felajánlhatna, ami csak neki lenne meg és azért a dologért ne tudnék máshoz fordulni vagy esetleg erőszakkal megszerezni. Noha, eleinte úgy viselkedett, mint egy arrogáns kislány, aki azt képzeli magáról Őfelsége, sőt, a spanyolviasz is tőle származik, legnagyobb szerencsémre úgy tűnt, sikerült eljusson vörös hajkoronája mögött megbújó koponyájáig az összes kioktató szavam, amivel úgy próbáltam helyre tenni, hogy legyen még egy utolsó esélye meggyőznie arról, belemenjek az ő kis ajánlatába.
Végül megszólalt, belekezdett válaszába, előadva a megvilágosodott, magába nézett lányt, aki oktatójától enyhe megbocsátást, de legfőképpen támogatást kér. Kérdőn nézek rá, oldalra döntött fejjel méregetem megjelenését, azon a kristálytiszta, nyitott könyv vonásokon. S lám, kiejti a bűvös szót, ’kérlek’ és ettől menten kedvem támad felakasztani magam. Ez volt az, pontosan ez volt az a pillanat, mikor úgy döntöttem nincsen alku, itt hagyom a fenébe és nem érdekel ezek után mit fog mondani. Álkapcsom mozgott jobbra-balra, még cipőm orrát is megkerestem tekintetemmel, miközben ő egy rövid szünet után folytatta, majd feltette a legkézenfekvőbb kérdést. Igen vagy nem?
Komoly, enyhe nemtetszéssel teli arcot vágtam, noha egészen ez idáig kifejezetten lazának, szórakozottnak tűnhettem most megmutatkozott a komoly, sokat megélt és nagy tudású boszorkánymester mivoltom. Gumimacikkal teli zacskómat ott fogtam egyik kezemben, míg a másik szabadon lógott testem mellett. Egyenesen felé közeledtem, lassú, kimért léptekkel, míg végül egyenesen előtte, egészen közel hozzá álltam meg. Szemeibe néztem, hiszen tudtam, nem fog és nem is igazán tudna megigézni. Nem vagyok már kezdő, ellenben szavaim sokkal hatásosabbak lesznek így.
- Először, talán meg kellene ismerkednie a természetfelettivel, az alvilággal, megtudni milyen a valódi kétségbeesés, az igazi sötétség. Ráadásul, nem ártana tudnia, valójában mi mindenre képes egy vámpír. Ha pár évtizednyi, netán századnyi tanulás után végre megismered mivé lettél, rá fogsz jönni, sokkal többet is kínálhatnál egyszerű szavaknál. Te sem bízol bennem, én miért is tenném? – költői kérdés, halk, ám annál tisztábban érthető, komoly, szigorú, enyhén gúnyos szavaim mögött. Üres kezem megemelem, ujjaim közé fogom kabátja gallérját, végigsimítok az anyagán, majd egy ’hmph’ hangot hallatva ajkaim fél mosollyá húzódnak, de nem nevetés vezérli őket, hanem utálatos gúny. Előveszek egy aprócska, színes macit, beledobom számba és azzal megkerülve a nőt elindulok a kijárat felé. Tökéletes elutasítás lett volna, tulajdonképpen itt véget is érhetne ez a kapcsolat, rengeteg energia elhasználásától kímélhetne meg, tutira egy hónapig le leszek merülve varázsenergia terén, sőt, a tartalékaim egy részére is szükség lesz rá, hiszen egy coven teljes ereje kellhet egy ilyen nagyszabású dologhoz. Nem csodálom, senki se vállalja, hiszen ha a lelkiismeretükkel szembe is tudnának nézni, a mágiát használók ritkán képesek megmaradni egy csoportban, különösen sok a vita, ha érdekek tartják össze azt a vékonyka kis fonalat.
Eltűntem, már a másik helyiség folyosóján voltam, egyszerűen faképnél hagyva a nőt, lerázva, mint valami kelletlen betegséget, eldobható rongyot, hiszen olyan fiatal és tapasztalatlan még. Nem tudja mit kér, nincs tisztában súlyával, az árral és minden más dologgal, nem mérlegel. És mi a legszebb az egészben? Valójában gyengébb lesz, nem erősebb. Ha-ha. De, erről nem kell tudnia, igaz? Szóval, ott tartottam, már több lépésnyire voltam, lassan távolodtam, egyikük se láthatta a másikat, ám mielőtt szó szerint láthatatlanná tettem volna magam mágikus erőm segítségével, így biztosítva a nyugodt és követésmentes távozást, még hangosan hozzátettem:
- Legközelebb olyan ruhát vegyen fel, amit hajlandó bepiszkítani!
Tulajdonképpen nem mondtam se igent, se nemet. Még utána kell néznem pár dolognak, ám hiszek abban, nem létezik lehetetlen. Alkut az ördöggel? Kérlek.
Én vagyok Az Ördög.


633 words, thanks the game

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar



Pént. Feb. 16, 2018 7:57 pm
Vendég
Vendég




Kai & Tess
feel like making a deal with the devil?
Mikor elterveztem fejben az estét, és lejátszottam a lehetséges párbeszédeket magamban, minden teljesen máshogy alakult. Fel voltam készülve szinte mindenféle végkimenetelre, mégis úgy éreztem, kisiklott alattam a talaj. Akkor még olyan magabiztossággal indultam el otthonról, ami rendíthetetlen volt, s tudtam, mindenképp megkapom, amit akarok. Nos, ahogy beléptem az épületbe, és váltottunk két mondatot a boszorkánymesterrel, már meg is változott a véleményem.
Több boszorkánnyal próbálkoztam már. Erősebbnél-erősebb személyeket kerestem fel, de a végén mindegyik megfutamodott. Végre itt volt a lehetőség Malachai személyében, de a franc sem gondolta volna, hogy ennyire nehéz eset. Nem a hozzáállásával volt bajom, elvégre igaza volt velem kapcsolatban. Fiatal vagyok, és valóban nem tudok túl sokat a természetfelettiek világáról. Azonban kedvem támadt volna felképelni, amiért azokat a szánalmas pillantásokat vetette rám. Utáltam a lenéző pillantásait, miközben a leggyerekesebb módon állt előttem. Persze a viselkedése ellenére azt is sikerült megmutatnia, hogy mégis van miért megadni neki a tiszteletet. Azt viszont tőlem nem fogja kivívni, ameddig a nekem járót meg nem kapom.
Nem értettem az alkudozáshoz, elismerem. Ahogy azt is, hogy át kellene még élnem pár évtizedet, vagy évszázadot ahhoz, hogy követelőzhessek, és felmérjem mindennek a súlyát. Ettől függetlenül nekem is volt önbecsülésem. Ha nem lett volna fontos ez az egész, már talán ott is hagytam volna. Gyűlöltem az egész helyzetet. Hogy én szorultam más segítségére.
Miután komoly tekintettel kezdett méregetni, majd közelebb lépett, hogy a szemeimbe pillantva kezdhessen bele a mondanivalójába, csendesen végig hallgattam. Aztán legszívesebben szóra nyitottam volna a számat, ahogy hirtelen elöntött a düh, de végül jobbnak láttam, ha csendben maradok, s inkább magamban tartok mindent. Utáltam, mikor idegenek vágtak a fejemhez ostobaságokat. Fogalma sincs róla, mit éltem át még akkor is, ha kevesebb időm volt eddig megismerni a világot, mint neki. Épp ugyanúgy történtek borzalmas dolgok az életem során, ahogy bárki másnak. Úgy éreztem, ez nem feltétlenül ahhoz kötődik, hogy valaki természetfeletti-e, vagy sem. Arról nem is beszélve, hogy mindennek köze volt a természetfelettiek világához is.
Végül csak alsó ajkamra haraptam némán, hogy visszafoghassam feltörő szavaim, s indulatomat. Szó nélkül hagytam, hogy elhaladjon mellettem. Hallgattam cipője tompa hangját, ahogy az a földhöz ütközött. Mindezt egyre inkább távolodni. Akkor már biztos voltam benne, hogy el is felejthetek mindent, és ismét egy kudarcba fulladt találkozásban volt részem. Máris azon kezdtem gondolkozni, mégis mit tehetnék ezek után. Nem elég, hogy nyomorult vámpírként kell élnem, még annyival sem enyhíthetek a tönkrement életemen, hogy legalább a napra kimehessek. Egyre elviselhetetlenebbé vált minden, ahogy kezdtek szertefoszlani az utolsó reményeim is.
Meg akartam várni, míg teljesen megszűnik a hang, s megbizonyosodom róla, hogy elment, aztán pedig én is eltűntem volna. Mintha csak abban reménykedtem volna végig, hogy talán meggondolja magát, bár tudtam, erre körülbelül öt százalék esély van. Vagy még annyi sem. Teljes csődtömegnek tartott, tapasztalatlannak és éretlennek.
Végül meghallottam ismét a hangját.
Bizakodó mosoly húzódott arcomra, miközben egy pillanat alatt felcsillantak szemeim is valami boldogság félétől. Pördültem egyet tengelyem körül, hogy a férfi után nézhessek, alakját azonban már egyáltalán nem láttam. De nem is számítottam rá igazából.
- Szóval ezt vehetem egy igennek?! – Tettem fel a kérdést, amire valójában nem vártam választ. Úgy éreztem, ezt vehetem egy igennek.
A mosoly szélesedett arcomon, s kissé elégedettre változott. Úgy éreztem, mégis csak sikerül végre, amit már oly’ régóta hajkurászok. Alig vártam, hogy újra ott álljon előttem és kezdetét vegye a kis hókuszpókusza.
Az örömöm azonban kissé keserédes volt, elvégre egy szót sem ejtett az árról. Volt okom aggódni, hiszen egy dolgot már megtanultam; a boszorkánymesterekkel vigyázni kell. Úgy gondoltam, vele pedig még inkább…


Vissza az elejére Go down





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
malachai & tessa
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Barry Benson
» Tessa & Jamie - Save me from myself

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játékok-
Ugrás: