• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 44 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
4
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.




nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Avery

Sardothien
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
William

Rofocale
előtörténet
Stella

Argent
művész
Kol

Mikaelson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Tessa

Gray
szépség
Lynne &

Malachai
párkapcsolat
Baby &

Kol
játék
Avery &

Malachai
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 raven & dan










avatar


: :


won't you tell me
this thing i've come to be?
the monster that you see
is it a part of me?

Join date :
2017. Mar. 28.

Age :
19

Tartózkodási hely :
i'm standing alone in this world that keeps on changing.

Foglalkozás :
fighting against my demons.


Kedd Aug. 22, 2017 3:14 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




raven & dan
i'm breaking down and shaking around in this world so helplessly
but you just laugh and grin completely blind within

Éreztem a vér és a hús szagát.
Szinte automatikusan, akaratlanul indultam az orrom után. Mámorító illata úgy vonzott, mint mágnes a fémet, s minden megmaradt önkontrollom ellenére is elindultam a sötét utcán. Részben valószínűleg a kíváncsiságom hajtott csak, részben pedig, amit éreztem. Igazából nem tudom, mire számítottam, mi fog törtenni, mivel találom majd szembe magam. De képtelen voltam ellenállni a bódító illatnak, melytől még a nyál is összefutott a számban, ahogy éreztem az ízeket, hiába próbált tőle elzárkózni az agyam. Undorodnom kellett volna mindettől, ezt diktálták a megérzéseim, s az elveim. Azonban a bennem lévő wendigot ez egy cseppet sem zavarta. Ráadásul mindig éhes volt. Szüntelenül. Telhetetlenül.
Egy pillanatra felvillantak fehéren íriszeim, ahogy gyorsított lépteimmel lefordultam az egyik sarkon, valami szűkebb utcába, ahol egyre csak sötétebb lett. Ezt pedig egy újabb utca követte, mikor már szinte szaladtam. Végül egy sikátor bejáratánál kötöttem ki, minek mélyéről már hangokat is hallottam. Mintha valaki enne. Hús, és bőr szakadt, csontok törtek, és vér fröccsent a falakra.
Ahogy közelebb értem, s látvány is tárult a hangok és szagok mellé, egy pillanatra elkapott a hányinger, így egyik kezemmel a falnak támaszkodtam, szabad kezem pedig a szám elé szorítottam kissé előbbre görnyedve. Attól féltem, pillanatokon belül okádni kezdek, ha ezt tovább kell néznem, s azonnal meg is bántam, hogy bíztam a szaglásomban. De már ott voltam, már késő volt. S bármennyire is volt ez számomra gyomorforgató és undorító, a lassan ébredező wendigo felem borzasztóan élvezte.
Úgy tűnt a férfi még nem vett észre, mert zavartalanul szabott le egy kart az áldozatáról, hogy aztán beleharapva hangos csócsálásba kezdjen.
Közelebb léptem.
Aztán még egyet, és még egyet.
Észre sem vettem, de íriszeim teljesen eltűntek, így szemeim fehéren világítottak csak a sötétben. Kezemet elhúztam a számtól, és egy percig sem zavartattam magam, amiért kezdett túl kevés lenni a hely a számban a nyálhoz, amit az elképzelt ízek kavalkádja teremtett odabent.
Végül fajtársam is észrevett.
Egy hirtelen mozdulattal fordította felém a fejét, miközben el sem húzta szája elől a zsákmánya egy darabját. Félig még mindig nyammogott.
- Tűnj innen, fiú. Ez az enyém. Vadássz magadnak! - Szólt rám barátságtalanul, s szinte azonnal vissza is fordult az áldozata felé, hogy folytassa a késő esti vacsoráját, én viszont nem hátráltam meg. Helyette csak közelítettem.
A férfi egy kis idő után ismét rám nézett, majd rám vicsorgott éles fogaival, fenyegetően. Mikor elé értem, úgy néztem rá, mintha legalább a világ ura lennék, de a minden  porcikámat megmozgató remegés mégsem ezt tükrözte teljesen. Még mindig küzdött önmagam ellen az egyik énem. Szinte hallottam, ahogy odabent egyszemélyes csatát vívok magam ellen. Üvöltök, és próbálom visszaszerezni az irányítást.
- Nem hallottad? Tűnj el! - Ismételte meg nagyobb hangerővel, miközben felállt, hogy szembe nézhessen velem, dühösen. Sajnos fogalma sem volt, kivel állt szemben. Mert nem csak egyszerű wendigo voltam. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy emberként akartam viselkedni mindig is, s úgy is éltem az életem, így nem voltam gyakorlott, vagy kegyetlen. Nem tudtam én sem pontosan, miféle hatalom birtokában vagyok. De azt tudtam, hogy ebből a csatából ő nem jöhet ki győztesen, gyilkossá viszont nem akartam válni.
Vektoraim felé nyúltak, megragadták a nyakát, és egy egyszerű, mégis erős mozdulattal a szemközti falhoz vágtam, ami által élénkpiros színű vér kezdett rohamos sebességgel távozni fejéből. A vérszomjam ellenére is észnél voltam még annyira, hogy ennyivel beérjem. Úgy tűnt az erős ütközés meghozta a hatását, valamint a felismerés, hogy nem csak wendigo vagyok, így jóval felette állok. Amint földet ért, ijedten húzódott hátrébb visszaváltozott vonásokkal. Én ezek után már nem is foglalkoztam vele, a félig szétmarcangolt holttestre néztem inkább, majd leguggoltam, hogy a mástól megszerzett vacsorámba kezdhessek.
Hallottam az autókat elsuhanni a házak előtt, de a legkevésbé sem aggódtam, hogy esetleg valaki arra tévedhet. Azokban a percekben nem foglalkoztam semmivel, csak a könnyedén megszerzett zsákmánnyal, aminek az oldalába bele is haraptam, hogy aztán kiszakítva egy hatalmas darabot falni kezdjek vadállat módjára.
Ragacsos, karmazsin színű anyag folyt végig az államon, s a karomon, ahogy vérrel belepett ujjaimon csurgott végig.
Hirtelen a semmiből lépteket hallottam közeledni a sikátorhoz, majd egy táskát, s a benne lévő dolgok zörgését, ahogy az aszfalthoz csapódott, mikor leejtették.
Szorosan tartottam áldozatom belsőszerveit a kezemben, közel emelve a számhoz, s csak arcomat fordítottam hátra az ismerős idegen felé, mintha csak attól tartanék, hogy valaki megpróbálja elvenni tőlem, esetleg osztoznom kell. Szemöldökeim összevontam, s támadásra kész voltam, mely tükröződött arcvonásaimból.
Ahogy azonban közelebb lépett hozzám a nő, akkor jöttem rá, kivel szemben ülök a lámpa fénye által megvilágított vérpocsolyában. Vonásaim azonnal megváltoztak. Szemöldökeim feljebb kúsztak, kissé aggódva, hiszen lebuktam. Szemeim visszaváltoztak a megszokott formájukra, véres kezeimből pedig kiesett minden, amit egész addig szorosan tartottam.
Hallottam a wendigo kárörvendő kacagását odabent, míg én ledermedve, remegő kezekkel ültem Ravennel szemben.

©️


don’t get too close, it’s dark inside
it's where my demons hide
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése Online


avatar


: :


Join date :
2017. Jun. 15.

Tartózkodási hely :
× BH ×

Foglalkozás :
× Student ×


Vas. Jan. 14, 2018 2:06 am
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad





Dante & Raven
We all do bad things to survive
Csalódottan léptem ki a bár ajtaján. Úgy festhettem, akár egy szakadt kiscica, hajam csapzott volt, felsőm félrecsúszott a derekamon, cipőm még mindig fénylett a víztől, miután próbáltam lemosni róla a vércseppeket. Épp csak orrba vágtam a fickót, semmi komoly baja nem esett, de valahogy mégis az új magas sarkúm bánta a dolgot. Elpattanhatott egy hajszálere, a benne keringő ragacsos anyag pedig azon nyomban kicsurrant. És ennek tetejében semmi új infót nem sikerült kiderítenem drágalátos bátyámról, így nyíltam kimondhatom, hogy pocsék napom volt.
Idegesen fújtatva indultam meg az utca sötétjének, lépteim koppanása megtörte a szokott csendet. Haza kellett volna mennem, de a bennem felgyülemlett stresszt le akartam vezetni valahogy. Elgondolkodtam néhány dolgon, és egyre csak az az érzésem támadt, hogy talán a módszereimmel van a baj. Nem voltam elég keménykezű? Vagy épp ellenkezőleg? Mivel senki nem mondta volna meg, kénytelen voltam kitalálni magamtól: a probléma ott kezdődik, hogy Alexander egy sunyi kis szemétláda, aki bármikor képes elrejteni az összes nyomot, ami hozzá vezethet. Így hát hiába kerestem, ha ő nem akarta, hogy megtaláljam. Tőle tanultam meg, hogyan kell észrevétlenül maradni... Persze, hogy sehogy se lelek rá.
Ujjaimat végigfuttattam kócos hajkoronámon, így már kevésbé hasonlított egy madárfészekre. A verekedés sajnos megárt a szépségnek, egyáltalán nem a kényes kislányoknak találták ki. Szerencsére engem nem nagyon hatott meg, ha rosszul festettem emiatt, a célom sokkal fontosabb volt, mint a külsőm.
Feltűnt, hogy egyre jobban letérek a hazavezető útról. Már egészen más hangulat vett körül, a kocsmákat és ittas zaklatókat felváltották az árnyak és a nyomasztó, homályosan világító utcalámpák. Ugyan még bőven a belvárosban voltam, ezt a környéket nem túl gyakran látogatták az emberek, főképp éjszaka nem. Meg tudtam érteni, nem volt túl barátságos látvány.
Épp készültem visszafordulni, amikor fülemet furcsa zaj ütötte. Pontosabban zajok - mint amikor valaki teli szájjal rágcsálja a félig átsütött steaket, és még a leve is kicsordul a szájából. Nagyot nyeltem, mert lelki szemeim előtt máris ott lebegett a látvány, ahogy egy zsírdisznó pacák nagy élvezettel tömi magába a kaját. Mindezt a hangok mellé érkező szag hessegeti el, ami határozottan nem marhahús volt. Sokkal inkább ember, ha elsőre tippelnem kellett volna. Elég hullát hagytam már magam mögött ahhoz, hogy az orrom azonnal felismerje, esélyem se volt kételkedni.
Lábaim ellenkezést nem tűrve indultak meg az irányába, minden lépésem egyre biztosabbá vált, ahogy erősödött a szag. Volt egy megérzésem, hogy nem szép látvány fog fogadni, ezért gyorsan végigfuttattam az agyamon minden lehetséges verzióját a következő néhány percnek, hogy semmi ne érjen váratlanul. A bent lapuló jaguár legszívesebben minden megfontolás nélkül vonszoltatta volna oda a hátsómat, hogy nézzek végre szembe vele, de én, mint emberszerű lény, okosan akartam csinálni. Ott volt a veszélye, hogy a rendőrség már elindult a helyszínre. A tettes is a környéken lehetett, a csámcsogáshoz hasonló zajokból ítélve valószínűleg még a test közelében volt. Az esetleges civilekkel is el kellett számolnom, bár szerencsére ilyen későn nem sokan akadtak az utcán.
Egy szóval sok mindent figyelembe kellett vennem, ezerféle magyarázatot ki kellett találnom, ha valaki netán számon kért volna, amiért oda tévedtem. És ilyenkor jövök mindig rá, hogy egy irányításmániás, mindent megtervező, energikus személy vagyok, akit a gimiben már minden lány elásott volna a lacrosse pálya egyik sarkába, amiért folyton a kezébe akarja venni a kormányt. Nem tehetek róla, mindig is ilyen voltam.
Végül csak sikerült meglelnem a szokatlan hangok forrását, ami egy sikátorhoz vezetett. Nem ért váratlanul, hogy egy embert nyammogó természetfelettit találtam, a legtöbb jel erre utalt. Tekintetem cikázott a szétfröccsent vér, a hulla darabjai és a - feltételezéseim szerint - wendigo között. Orromat facsarta az áldozatból eredő bűz, de emellett valami egészen mást is éreztem. Egy olyan illatot, ami egyre ismerősebbé vált, és az elmúlt néhány másodperc fénysebességűről csigalassúvá vált. Elmémbe lassan bekúszott, hogy a vérrel borított srácot bizony ismerem. Neve visszhangzott odabent, akár egy bűvös szó, ami minden izmomat leblokkolta. Ujjaim közül lassan kicsúszott a táska, és benne minden női holmival a földre hullott. Ennek hangjára térhetett vissza a jelenbe ő maga is, s szinte azonnal felém is fordult az arcával. Ekkor már biztos voltam benne, hogy Dante görnyedezett a hulla fölött. Na de ő... Nem akartam hinni a szememnek, így óvatosan elindultam felé, hogy megbizonyosodjak, tényleg vele állok szemben.
Tekintete állatias volt, mint a ragadozó, ami védi a zsákmányát. Ugyan félelemnek nyoma se volt bennem, lélegzetem megremegett a meglepettségtől. Szinte lesokkolt, hogy így láttam Dantet, ilyen... Rémes állapotban. Soha még csak eszembe se jutott, hogy wendigo, erre korábban nem sikerült felkészítenem a tudatomat.
Arckifejezése megváltozott, amikor felismert. A titkára fény derült, és most szembenéztünk egymással, akár két idegen. Már nem voltam benne biztos, hogy tényleg ismerem őt. De vajon honnan is..? Honnan tudtam, ki is az a Dante Seavers? Mi volt a mi történetünk? Bár, teljesen mindegy. Ezzel az éjszakával teljesen megváltozott az egész.
- Dante... - suttogtam a nevét, miközben a vörös folyadék lassan elérte a cipőm orrát. Minden másodperccel egyre nagyobb felületen beborította a sikátort, a közénk ülepedő csendben szinte hallani lehetett, ahogy tovaterjed.


The Way I Do × 820 × @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
raven & dan
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Varjak kódexe
» Raven előtörténete
» Raven Sutter feljegyzései

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Belváros-
Ugrás: