• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Nem vagyok itt!


Vas. Júl. 15, 2018 10:14 am

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Haunted house;; Malachai & Babyleen










avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Szomb. Szept. 09, 2017 10:26 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kai & Baby
I can't controll their fear. Only my own.

Nekifutásból ugrottad át a hatalmas kúria területe köré emelt kerítést és egy bukfenccel értél földet annak túloldalán. Ziháltál a futástól, a szíved a torkodban dobogott, izmaid mozgásra készen megfeszültek minden egyes hangra, amit az utca felől hallottál. Hosszú percekig csak egy helyben maradtál, igyekeztél csillapítani a szívverésedet, és megnyugtatni egész lényedet. Érezted, hogy az energia végig áramlik benned, ezért belenyomtad az ujjaidat a gyep földjébe és arra koncentráltál, hogy kilökd magadból. A föld ugyanis nem vezeti az áramot, így remek megoldásnak bizonyult, hogy azon vezesd le a feszültségedet, mielőtt valami vagy valaki mást részesítenél megrázó élményben.
Tekinteted lassan körbejárta a környezetedet. Hatalmas kert, tele fákkal, elburjánzott bokrokkal, a kelleténél nagyobbra nőtt fűvel, úgy festett, mintha egy jó ideje már senki sem gondozta volna a telket. Egy pillanatra megörültél, mert ez talán azt jelentette, hogy senki nem is lakott már itt, így esélyed lett volna meghúzni magad egy kicsit. Ismeretlen volt még számodra a város, ez az új világ. Nem akadt senki, akihez fordulhattál volna segítségért, akiben megbízhattál volna. Csak magadra számíthattál és az ösztöneidre, amik most azt súgták, hogy be kellene menned. Ha szerencsével jársz, talán ruhát és némi ételt is találsz, mindamellett, hogy lesz egy hely, ahol álomra hajthatod a fejedet.
Borzasztóan fáradt voltál. Egész nap a városban keringtél, menekültél az Eichen házas emberek elől. Meg úgy nagyjából mindenki elől, aki megpróbált hozzád szólni miközben elveszetten bóklásztál egyik helyről a másikra. Pedig tudtad, hogy nem feltétlenül akartak rosszat, sőt, bizonyára mindegyik csak segíteni akart, de hogyan is bízhattál volna meg bennük? Vagy bárkiben is?
Lassan feltápászkodtál a földről, s úgy ahogy, megpróbáltad rendbe tenni magad. Ugyan, mintha bárkit is érdekelne, hogy nézel ki… De ez a szokás hatalma. Néhány dolgot még a feledésben töltött idő és a bezártság sem változtat meg. Te pedig néha azt kívántad, bárcsak mégis megtenné.
Bárcsak mindent megváltoztatna. Bárcsak ne az lennél, aki voltál. Bárcsak ne emlékeznél arra, aki voltál, amid volt és, amid sosem lehetett. Bárcsak teljesen újra kezdhetnéd. Bárcsak más lennél.
Fázósan karoltad át magadat, dörzsölgetve a karodat, hátha ettől egy kicsit felmelegszel, miközben gyors léptekkel megindultál az épület bejárata felé. Tekinteted jobbra-balra villant, újra és újra végigcikázott a telken. Még mindig nem érezted magad biztonságban, sőt, inkább most is úgy érezted magad, mintha figyeltek volna. Biztos ez a hely, a kúria tehetett róla. Távolról sem volt túl bizalomgerjesztő, de ahogy közeledtél hozzá, egyre csak föléd magasodott, egyszerűen nyomasztóan hatott rád a nagysága.
Az ajtóban megtorpantál. Egy kicsit elbizonytalanodtál, ahogy végignéztél az ajtón lévő szépen kifaragott kopogtatón, és a kereten lévő mintákon. Azon gondolkoztál, hogy meghátrálsz, és inkább keresel más helyet magadnak éjszakára. De közben tudtad, hogy úgysem találnál más helyet. Ez tűnt a legjobb megoldásnak, plusz úgysem maradnál itt örökre…
Bekopogtattál. Pár pillanatig hallgatóztál, de csak a néma csend felelt. Megnyomtad a csengőt. Hangos bimm-bamm visszhangzott az éjszakában, de mást nem hallottál.
Ez ostobaság – futott át az agyadon, s azon nyomban a kilincs után nyúltál. Csakhogy nem volt szükség rá, hogy hozzá érj. Az ajtó nyikorogva tárult ki előtted, mielőtt megérinthetted volna. A kezed megállt a levegőben, lélegzeted pedig egy tized másodpercig visszatartottad. Kirázott a hideg. De nem ez lenne az első alkalom, hogy egy ajtó, vagy valami magától kitárult előtted. Gondolj csak vissza az Eichen kapujára, csak legyintettél felé, az pedig kinyílt. Arra gondoltál biztosan ezt is valahogy te magad csináltad. Eszedbe sem jutott, hogy talán más is lehet az oka…
Besétáltál az ajtón, az pedig be is csukódott utánad. Összerezzentél a csapódásra és a zár kattanásának hangjára. Azonnal megfordultál, hogy megragadd a kilincset és megrángasd az ajtót, de az nem nyílt ki. Tényleg bezárult. Te pedig nem tehettél mást, hátat fordítottál neki és óvatosan beljebb lépkedtél. Nem tudnád megmondani miért, de rossz érzés fogott el. Pont, mint a kertben. Mintha valaki figyelne.
- Van itt valaki? – szóltál bele a sötétbe. Nem kellett még csak felemelned a hangodat se, a kísérteties csendben, így is metszően élesnek tűnt a hangod. Ha bárki is lett volna itt, biztosan meghallja.


zene ⋮ 655 ⋮ Lesz ez még jobb is  00 De remélem tetszik  *-*  ⋮



Do you feel like a young god?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere

Foglalkozás :
actor of life


Vas. Szept. 10, 2017 12:23 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








ghost in dark



Gondolkodtam. Erősen kattogtak fogaskerekeim, hogy talán külön kellene költöznöm ettől az aggodalmas, mindenben bosszantó pártfogolttól. Mivel kilétem továbbra sem lenne szabad ismerjék, bármennyire egyre többször avatkozom a helyiek életébe, jobb lenne egy csendes hely. Egy eldugott kis zug, ahol kedvem szerint cselekedhetek, játszhatok régi szokásaimnak hűen. Kiélvezve a bennem rejlő felsőbb hatalom ösztönzését. Az eszmét, az eszmét, mely mind felett áll és eme egyre bűnösebb világot megtisztítom az inkvizíció mindent felemésztő tüzében. Hű, ez most nagyon elvontan hangzott, mintha vallásos pap lennék vagy valami ilyesmi. Egy fanatikus őrült, aki… nem, azt hiszem ez a kifejezés bizonyos esetekben még értelmet is ad nekem. Kanyarogjunk vissza eredeti témánkhoz, arra, miért is vagyok az éjszaka közepén elhagyatott, régi, lelakott és roskadozó kúriában. Nem. Ezúttal nem azért jöttem, hogy valakit elássak a kertben. Bár, tény, a hely mindenféle természetfelettitől mentesen is varázslatos. Noha, nincs itt egyetlen mágikus erőforrás sem, a hely kisugárzása, a birtok elhanyagoltsága megadja neki azt a tipikus, horror filmes szellemházat, amitől csak még izgalmasabb lesz a történet. Valóban, tökéletes néhány gyilkosságra, de elsősorban azért vagyok itt, hogy beköltözésre alkalmasnak találjam. Gondold csak el, a híres Hasfelmetsző Jack meghúzza magát a poros, amerikai kisvárosban és ködös éjjelente áldozatra les. Ha pedig néhány fiatal régi történetek nyomába eredne, szembe találja magát Malachai kísértetével. Már megint! Mi ez a név?!
Valamikor tizenegy óra táján érkeztem. Körbejártam a kertet, a külső birtokot és alaposan szemügyre vettem csapdák, sírok és látványvilág után kutatva. Fejben már át is neveztem a különböző pontjait, persze, az érintetlenség látszatát továbbra is fenntartva. Addig jó, amíg a hely önnön históriáiból adódóan elhagyatott és sem hajléktalanok, sem drogosok nem merészkednek erre. Huszonhét. Huszonhét éve elhagyatott már. Éppen ideje lenne valakinek, egy szellemnek beköltöznie. Mondjuk… nekem. 27?! Bohócnak fogok öltözni Halloween-kor.
Közel húsz perce sétálgattam az építmény falain belül, amikor eljött az éjfél. Az emeleti hálóban voltam, amikor mintegy harangszó megszólalt a ház csengője. Harangok éjfélkor. Óóó… Gyere és játszunk, bárki is légy! Fejemet a bejárat felé fordítottam, ahogy ördögi félmosolyom ajkaimra kúsztak. Szélesen, rosszfiúsan. Az utóbbi hónapban rengeteget varázsoltam, ami egy kissé leszívott. Szerencsére, az évtizedeken való energiagyűjtésnek hála, no meg a kevés erőt igénylő ijesztgetésnek elébe nézve, nem lehet gond. Ugyanakkor, aggaszt a gondolat, milyen kihívások elé kell még nézzek. Ha nem teszek szert gyorsan valami nagy erőforrásra, a végén még legyőzhetővé válok, ami lássuk be, rosszabb, mintha megőszülnék és korai harmincas éveimben, hanem ötvenes éveimben kellene tartósítanom magam, mint egy múmiát. Bleh.
Kihasználva az éjszaka és a ház sötétjét, az első szint folyosójára léptem, ahonnan egy korláton át le lehetett látni a földszintre, egészen pontosan a bejárati ajtóra és az előtérre. Erőmet használva kinyitottam az idegen előtt, akit sötéthez szokott szememmel többé-kevésbé felmértem, ahogy belépve felfedte magát. Hirtelen csaptam be mögötte a kivezető utat, majd fordítottam el a zárat. A kúria tele van lehetőségekkel. Rémítés céljából ott van az amúgy is recsegő, ropogó fapadló, falak és mennyezeti tartóelemek. Középkori páncélok, fegyverek a falon, hatalmas csillár, törött, szellőzésre alkalmas ablakok, szekrények sora, kitömött állatok, használaton kívüli lámpák, díszes kárpitok. Egykor gazdagok lakhattak itt, amíg egy tragédiának köszönhetően mind meg nem haltak és emiatt a hatóságokra lett átruházva az építmény. El akarták bontani, de sosem került rá sor. Az évek múlásával meg is feledkeztek róla, az én javamra.
Egy kérdés, melytől mosolyom kiszélesedik, de a hecc kedvéért kísértetiesen komoly, már-már ijesztő kifejezést öltök vonásaimra. A távolban, egy szobában az összes lámpa kigyullad. Ezzel megvilágítva személyem, de éppen olyan távolról, hogy csak egy körvonal, egy meghatározhatatlan, mégis félelmetes bizsergést keltő alak váljon láthatóvá. Egyenesen lemeredek a fiatal nőre. Egy másodperc, annyi ideig sem vagyok látható. A fények kialszanak, én láthatatlanná válok, így az újabb villanásban már hűlt helyem tapasztalható. Az érzékek becsapásának játéka ez. Emeleti nappali, társalkodó helyiség, melyből a fények továbbra is villódzva játszanak. Eltörik. A folyosó másik végében leesik egy régi váza és apró darabokra tör. Épp a lépcső előtt. A benne lévő régi, poshadt víz szétterül a padlón, mellyel nem csupán csúszásveszélyt, de kellemetlen szagot is elénk tár. Persze, én már rég hozzászoktam az ilyesfajta kellemetlenségekhez. Mégiscsak, a munkám része volt, egykoron. Láthatatlanul, odébb sétálok a régi fán, mely lábaim alatt kopogó, olykor recsegő hangot ad ki magából. Jelzi útvonalamat, de nem túl sokáig. Meghatározhatatlan, tulajdontalan lépések, melyek úti célja ismeretlen, szándéka beszámíthatatlan. Félsz már, kicsi lány?


enjoy this 707 words, I love your post

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Vas. Okt. 01, 2017 4:31 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kai & Baby
I can't controll their fear. Only my own.

A kúria látványa visszahozta a gyerekkorod egy-egy emlékfoszlányát. Az elhagyatott, komor épület egy olyan házra emlékeztetett, ami nagyban befolyásolta az akkori életedet.
Volt egy ház az utcátok végén. Azt rebesgették róla, hogy kísértet járta, a nagyobb gyerekek pedig mindig azzal töltötték a szabad idejüket, hogy odabent ijesztgették a kisebbeket. Egy alkalommal téged is, pár társaddal együtt kaptak el és küldtek be az öreg, rogyadozó, kísérteties házba. A padlódeszkái nyikorogtak a talpad alatt, a betört ablakain ki-be járt az esti, hűvös levegő, a tartó gerendák korhadoztak, a falaki pedig penészesek voltak és omladoztak. Kész csodának gondoltad, hogy még nem dőlt össze és temetett titeket maga alá. Ráadásul úgy érezted, mintha valaki figyelte volna minden lépéseteket. Érezted a jelenlétét. Hallani vélted a lépteit magad és a társaid körül, hátborzongató suttogásától libabőr futkosott rajtad. Féltél, de nem tudtad, mitől is pontosan. Attól, ami történt vagy attól, aki csinálta? Akkoriban még hittél a szellemekben, az összes kísértethistóriában, így könnyen elhitted azt is, hogy tényleg egy lélek rekedt meg a ház falai között, és ő volt a hangok forrása és a mozgó tárgyak irányítója. És az egészet még hátborzongatóbbá tette, hogy te voltál az egyetlen, akinek volt elég mersze, hogy körbenézzen.
Most is valami hasonlót éreztél, abban a pillanatban, ahogy bezáródott mögötted az ajtó és tudatosult benned, hogy ha nem is örökké, egy ideig biztosan itt fogsz időzni, ha akarod, ha nem. Na nem mintha lett volna más hely, ahová mehettél volna. Szóval legyen ez bármily' furcsa, de egyáltalán nem bántad. Ráadásul már nem hittél a kísértetekben sem, tanultál a múltból, tudtad, hogy bármi is történjen idebent, azért élő személy a felelős. Ez persze nem jelenti azt, hogy kevésbé lesz ijesztő a dolog. Sőt!
Alig léptél beljebb, az emeleten máris kigyulladtak egy szobában a fények, a szemeid előtt pedig egy sötét alak körvonala rajzolódott ki. Nem telt bele fél pillanatba sem, s a fények villódzásában az alak tovatűnt, de ez épp elég volt ahhoz, hogy szíved őrült vágtára fogja, a kíváncsiságodat pedig felkorbácsolja.
- Ki van ott? - kérdésed ezúttal határozottabb hangot üt meg, de a benne lévő enyhe remegés nem szűnik meg. Viselkedhetsz akármilyen bátran, a gyomrodban feszülő kellemetlen érzés attól még ott marad.
Tekinteted körbejárta a szobát, felsiklott az emeleti korlátra, s annak mentén is végig pásztázta a sötétséget. Szinte semmit sem láttál. Csak a különböző tárgyak körvonalait. Festményeket, állatfejeket, régi páncélokat. Azon tűnődtél, vajon miféle emberek élhettek itt egykor, hogy ilyen holmikkal pakolták tele otthonukat. Egyáltalán hány éve áll már itt ez a kúria?
Csörömpölés. Pont, mint ahogyan a porcelán törik sok pici apró darabra. Ijedtedben megugrottál a hangra, s a fejed abba az irányba kaptad, ahonnét a hangot hallottad. Úgy láttad, mintha a lépcső előtt egy összetört váza heverne. Néhány pillanatig hezitáltál csupán, aztán elindultál az irányába. Magabiztos lépteid nyomán megnyikordult a parketta, de téged ez nem riasztott vissza. Megcsapta orrodat a poshadt víz szaga, undorodva emelted kezedet az orrod elé, hogy azzal blokkold a kellemetlen szagot. Újra megnyikordult a parketta, ezúttal a hang azonban felülről jött, te pedig gondolkodás nélkül kapaszkodtál fel a lépcsőre. A fokok recsegtek minden sietős, dübörgő lépted alatt, kicsit tartottál tőle, hogy valamelyik fok talán beszakad, de nem álltál meg. Követni akartad az idegen léptek hangját. Tudni akartad, hogy ki szórakozik veled. Merthogy ebben biztos voltál; valaki szándékosan próbálja a frászt hozni rád. Félig-meddig sikeresen. Ez a hely önmagában sem volt túl bizalomgerjesztő, de most, hogy kiegészült egy vendégijesztgető „lakossal”, egyenesen hátborzongatóvá vált.
Megtorpantál a lépcső tetején. Hallgatóztál, hátha újra hallod a lépteket, vagy bármit, de egyelőre csak a csend uralkodott.
- Tudom, hogy itt van valahol – ezúttal nem remegett meg a hangod. Kezedet a korlátra csúsztattad és lassan elindultál mellette. Pillantásoddal folyamatosan pásztáztad a folyosót valami oda nem illő után kutatva. Talán egy kicsit abban is reménykedtél, hogy újra megpillantod az alakot. S hogy mi lenne az után? Egyelőre nem értél rá ezen gondolkozni.
Bekukucskáltál a szobák nyitott ajtaján, minden alkalommal úgy érezted, hogy a szíved majd kiugrik a helyéről és világgá szalad. Egyszerre volt félelmetes és izgalmas ez az egész szituáció, de ha választhatnál, magadtól nem vállalkoznál egyedül egy kísértetkastély felfedezésére. Most sem egészen érted, miért nem másztál ki az első nyitott ablakon és tűntél el innen jó messzire. Talán a kíváncsiság tarthatott itt, talán a kihívás bizsergető lehetősége, de az is lehet, hogy tényleg megbolondultál...



zene ⋮ sokat késtem  00 De remélem tűrhető     ⋮



Do you feel like a young god?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere

Foglalkozás :
actor of life


Hétf. Okt. 23, 2017 2:03 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








ghost in dark



Kísértetkastély. Hátborzongató kíváncsiság. Széles mosollyal követtem az ifjú nő mozdulatait, reakcióit. Önkénytelen rezdüléseit. Reflexszerű izom összehúzódásait, és remegő hangját. Lassan, komótosan sétáltam át egyik szobából a másikba. Az emeleti társalgó lámpái felizzottak, majd kialudtak. Eme játékot az ott található gramofon működésbe lépése spékelte meg. A lemez régi volt, recsegett, ropogott. Fülsértő hangja egy szellem jajveszékelő sikolyára hasonlított, midőn az évek megtépázott muzsikája elveszett zajaiban. Szinte biztos voltam benne, hogy a nő elindul a hang irányába, így megállva a folyosó fala mellett ördögien vigyorogtam magamban s amint közel ért hozzám, egyenesen a füléhez hajoltam. Persze, továbbra is láthatatlanul.
- A kérdés sokkal inkább az; Mi van ott? – hangom mélyebben csengett a halk suttogásban. Vannak, akik ekkor halálosan megrémülnek, ám vannak olyanok is, akik önkénytelenül is suhintanak egyet a levegőbe. Ezt elkerülvén, szinte azonnal elhajoltam és megkerülve őt, utat engedtem neki a gramofon felé. Óvatosan hátráltam a folyosón, míg a lépcsőhöz közeledve megragadtam az idő rágta fakorlátot és eltörve azt egy hangos reccsenés, majd még élesebb puffanás követően néhány, a korláthoz tartozó díszes faoszlop alázuhant. Ekkor hangosan felkuncogtam. Hangom szerteszállt az építményben, míg illúzió mágiát alkalmazva egy eddig teljes feketeségbe burkolódzott szobából ki nem lebegett egy színpompás piros léggömb. A mellmagasságban mozgó lufi a széttört korlát helyén át utat talált magának a mennyezetről lógó csillárig, melyet megvilágított a hold ezüstös fénye. Kiérve oda a kerek, vörös játék felszínén megcsillant az égitest ragyogása.
Hosszan húztam végig cipőm talpát a padlón, hogy a lehető leghangtalanabbul lépjek hátra. Egy kisebb szekrény mögé guggoltam le, hogy vigyorogva figyelhessem a fiatal nő reakcióit. Mivel csak egy illúzió volt a léggömb, így abban a pillanatban, hogy elveszi tekintetét róla, majd ismét rá emelné, már ott sincs. Képzelte? Előfordulhat. Kialszik minden fény, elcsendesednek a zajforrások és várok. Türelmesen követem mozdulatait, mint prédáét vadásza, de, hogy adjak némi támpontot arra, melyik mellékfolyosóra forduljon, a legtávolabbi szoba ajtaját lassú, nyikorgással teli módon varázslattal kinyitom. Épp csak egy tíz centis résnyire. Ez a szakasz tele van páncélokkal és fegyverekkel, a végében pedig egy elég vastagon por és pókháló borította vörös festmény. Első ránézésre valami véres jelenetnek tűnik, de ha jobban rákoncentrálunk, láthatjuk, hogy csak túl sok a piros szövet rajta és egy groteszk bárónőt ábrázol.
Amennyiben áldozatomul választott eltévelyedett lélek erre jönne, mert miért is menne másfele, amint a folyosóra lép a lámpák kigyúlnak rajta. Eleinte az éles fény bántó hatással van a sötéthez szokott szemekre, de amint hozzászokunk, már folytathatjuk utunkat is befelé. Elhaladva néhány középkori páncél mellett az egyik alabárdos karja megmozdul és lesújt hatalmas fegyverével. Épp a nő mögött egy fél centivel megy egy a gyilkos penge. Ha csak egy kicsit is rosszul időzítek, akkor most lenne egy ketté vágott, vagy legalább betört koponyájú hullám. Erről azonban nincsen szó. Mázlija volt, meg kell hagyni. Jelen pillanatban nem óhajtok embereket szelni, de még ez is előfordulhat. Érdeklődve figyelem reakcióit, majd azt miként éri el a folyosó végén lévő enyhén nyitott ajtót, mely tulajdonképpen ide csalta. Bent nincsen semmi. Csak egy egészen apró, sötét szoba. Az azzal szemben lévő egy másik folyosóra vezet, mely tele van festményekkel. És, tulajdonképpen csak arra fog tudni menekülni. Miért? Mert abban a pillanatban, hogy benézett az őt csapdába csaló szobába egy másik páncél megmozdult, lemászott állványáról és fegyverét megragadva, robosztus, zajos léptekkel indult meg a nő felé. Ha nem én mozgatnám vigyorgó, ámulatba ejtő tekintetekkel akkor azt mondanám, még én is képes lennék frászt kapni tőle. Egy üres, lelketlen fémdarab közelít feléd. Biztos, hogy épp ebbe a házba akart elmenekülni ez a kicsi lányka? Ha nem csak a frászt akarnám ráhozni, még azt is fontolóra venném, szórakozásomat fokozva meg is ölhetném. De, egyenlőre jót nevetek magamban ezen is. Nem tudom milyen lépésre szánja el magát eme ifjú barnaság, ám roppant mód kíváncsi vagyok. Akárhogy is, ha menekülőre fogná, a folyosó lámpákat feloltom neki. Ennyi előnyt megérdemel, de ha netalántán egy szobában húzná meg magát, akkor magának kell fényforrást keresnie. Vaaagy… valami egészen más lépésre készülsz? Hm? Tudom, hogy csak nekem mulatságos ez az egész, de ha én vagyok a szellem, mi mást tehetnék? Lógassam fel magam? Hmm…. Ez nem is olyan rossz ötlet. Talááán…
Írjunk rémtörténetet!


music for enjoy this 681 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Csüt. Feb. 08, 2018 3:46 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kai & Baby
I can't control their fear. Only my own.

A kíváncsiság nagyon erős és veszélyes érzelem. Olyan dolgokra sarkallja az embert, amit normális állapotban az illető talán nem is tenne meg. Amiről tudja, hogy nem is szabadna megtennie, mégsem tud ellenállni a kísértésnek. Ugyan ezt érezted abban a pillanatban, hogy az a váza összetört a lépcső előtt és meghallottad a lépteket az emelet felől.
Megtehetted volna, hogy annyiban hagyod az egészet, és kimászol az első nyitott ablakon, hogy aztán máshol keress magadnak menedéket éjszakára. De ott motoszkált benned ez az érzés, ami minden kimerültséged ellenére valahogyan feltöltött téged, a félelmed elnyomva bátorságot fecskendezett az ereidbe és vezette a lépteidet felfelé az emeletre, végig a folyosón, egyenesen a fülsértő „zeneszó” irányába.
A hang sokkal inkább emlékeztetett félelmetes sikolyokra, mintsem azokra az édes dallamokra, amilyen valamikor régen lehetett. Bántotta az érzékeny füleidet, libabőr futkosott tőle végig az egész testeden. Kezeiddel átölteted magad és dörzsölgetni kezdted karjaidat, hogy megszüntesd a libabőr kellemetlen érzését.
A következő pillanatban pedig lendítetted is ügyesebb, ökölbe szorított kezedet, hogy a füledbe duruzsoló hangforrást, ijedtségedben egy jól irányzott mozdulattal orrba verhesd, csakhogy nem volt mit telibe találni. Még mindig előre nyújtott kezedet ellazítottad, ujjaiddal az üres levegőbe fogtál, előrébb lépve, tovább tapogatóztál a levegőben, de továbbra sem éreztél semmit, így leengedted a kezed és mintha mi sem történt volna, tovább folytattad utad a borzalmas hang irányába.
Egy gramofon. Mégis mi más lehetne? Pont, mint egy átkozott horror történetben. Te pedig az ostoba főhősnő, aki hagyta, hogy a gyilkos még egy utolsót játszadozzon vele. Ez a felismerés pedig félelem helyett, inkább dühvel borította el elmédet.
Hanyag mozdulattal toltad félre a lejátszótűt, hogy elhallgattasd ezt a szörnyűséget, épp időben ahhoz, hogy közvetlenül egy pillanattal később újabb zajoktól ugorjon ijedten torkodba a szíved.
Megpördülve láttad, hogy a fakorlát és pár hozzá tartozó oszlop lezuhant, te pedig csak két dologra bírtál gondolni, miközben közelebb mentél, hogy letekints és saját szemeiddel is lásd a pusztítást. Az egyik, hogy mindjárt maga alá temet a ház. A másik, hogy bárki is űzze itt veled ezt a játékot, a minimum, hogy bevered az orrát, ahogy a szemeid elé kerül, főleg, hogy a kuncogásából ítélve remekül szórakozik az ijesztgetéseden.
Először a szemed sarkából érzékelted, hogy valami piros dolog belebeg a látóteredbe, felé fordítva arcodat, már azt is tudtad, hogy egy lufi az. Pillanatokig megbabonázva nézted, ahogy egyre feljebb emelkedik, aztán egy pillanatra félre néztél, abba az irányba, amelyből a lufi érkezhetett, hátha megpillanthatod ki játszadozik veled. Azonban senkit sem láttál és mire visszafordítottad volna a tekinteted a lufira, annak már nyoma sem volt.
Értetlenül pislogtál párat, majd megráztad a fejed. Valaki határozottan a bolondját járatta veled. Most azonban teljesen kimerült fizikai és szellemi állapotban nem voltál benne biztos, hogy egy létező személy, vagy az elméd trükközött veled.
Lehet nem hiába voltál hónapokon át bezárva...
Hirtelen borult rád sötétség, s hiába voltak érzékeny farkas füleid, semmit sem hallottál a saját szíved dobogásán kívül. Kezdtél idegessé válni, de közben furcsa izgatottságot is éreztél. Mintha a saját tested sem tudta volna eldönteni pontosan mit érezzen ebben a helyzetben, mikor valójában másra sem vágyott, mint egy kiadós alvásra anélkül, hogy az Eichen ápolóinak bármelyike is megközelítené pihenés közben.
Még a hideg is kirázott miközben visszagondoltál arra a pokoli intézményre. Magadban megfogadtad, hogy nem gondolsz rá soha többet.
Olyan mélyen temetkeztél a gondolataidba, hogy megfeledkeztél róla, hol is voltál, éppen ezért ijedten ugrottál meg az ajtónyikorgásra.
Ez valami vicc?! Persze, hogy a legtávolabbi...
Hezitáltál. Na nem azért mert féltél volna megnézni mégis mivel akarnak odabent meglepni. Sokkal inkább azért mert azt mérlegelted, megéri-e részt venned ezen a kísérteties kalandtúrán, úgy, hogy az sem biztos, hogy a végen ennek a háznak a falai között fogod tölteni az éjszakát, vagy szimplán csak tovább kellene állnod, hogy megkíméld magad egy szívrohamtól és valami kevésbé hátborzongató helyen hajtsd álomra a fejed.
Francba vele.
Elindultál az ajtó felé. A hirtelen kigyulladó fények elvakítottak egy pillanatra, pislogni kezdtél, hogy a szemed hozzászokjon a fényhez, kitisztuljon a látásod és jobban körbe tudj nézni.
Eddig is sejtetted, hogy ez a ház régi lehet, de ezekkel a páncélokkal és fegyverekkel hirtelen még régibbnek tűnt. Vagy csak az előző tulaj ízlése volt extra...
Elfojtottál egy kuncogást erre a gondolatra és tovább haladtál. Gyakorlatilag alig tettél meg pár lépést, épp csak magad mögött hagytad az egyik fegyveres páncélt, amikor érzékeny füleidet megütötte a fém csikorgó hangja, s egy pillanattal később, a felismeréseddel egy időben, mögötted sújtott le fegyverével ez az ősrégi bádogdoboz. Kizárt, hogy ez a véletlen műve legyen.
- Mi a...?!
Állatias, dühös morgás tört fel a torkodból, miközben a megfordultál, egyetlen szikrázó pillantást vetettél a páncélosra és lerúgtad a helyéről, hogy hatalmas csörömpöléssel essen darabokra.
- Remélem jól szórakozol - címezted szavaidat az ismeretlennek, aki minden bizonnyal most is figyelt téged -  Csak merj megmutatkozni előttem... - ezt pedig már csak magadnak motyogtad miközben, mintha mi sem történt volna, megigazgattad magadon a ruhádat és tovább folytattad utad az ajtóhoz. Odaérve pedig szélesre tártad azt, de távol maradtál a bejáratától. Belebámultál a benti ürességbe. Összezavarodtál, nem értetted, ha nincs is itt semmi, miért pont ezt a szobát akarta ez a valaki neked megmutatni. Arra gondoltál, hogy talán nem vettél valamit észre, meg hogy akár csapda is lehet. Ha már eddig a bolondját járatta veled, most miért ne tenné?
Körbenéztél, hallgatóztál, hátha felfigyelsz valami gyanúsra, valami oda nem illőre, de semmi. Szóval közelebb mentél, kezeiddel két oldalt az ajtókeretbe kapaszkodtál és behajoltál a szobába, hogy jobban lásd. Hiba volt.
Előbb hallottad a fémes zörgő hangot és a lépésre hasonlító dobogást, minthogy oldalra nézve megláttad volna a feléd közelítő páncélost. Volt időd felkészülni a fogadására, mégis megriasztott a látványa. Önkéntelenül is megriadva ugrottál hátra az ajtóból, ijedt pillantásodat egyenesen a páncélos kezében tartott fegyverre szegezve.
Ám az ijedtségnek viszonylag hamar nyoma vész, ahogy világossá válik számodra, hogy szorult helyzetbe kerültél, így nincs idő a tökölésre. Tekinteted gyorsan körbejáratod a környezeteden lehetséges opciók után kutatva. Két lehetőséged van, vagy elmenekülsz vagy harcolsz. A dolog elég egy értelmű; utáltál futni.
Ugyan nem tervezted, hogy az Eichenes szökésed után valaki másba is belemélyeszted a karmaidat, de ha már így hozta a helyzet, kész voltál szabadjára engedni a hónapokon keresztül elfojtott indulataidat, és bárki is szórakozzon veled - az ő iránta érzett mérgedet is.
Szemeid kék színben izzottak fel, állatias fogaidat és karmaidat morgás közben kieresztetted, miközben vártad, hogy a bádoglovag kellő közelségbe kerüljön. Arról ugyan fogalmad sem volt, hogy volt-e bárki is a páncélban, vagy csak boszorkányság mozgatja, bárhogy is legyen, eldöntötted, hogy nem kíméled.
Ahogy a két lábon járó konzervdoboz elég közel ért, megkapaszkodtál az ajtóban és letépted azt a zsanérjairól, hogy meglendítve a páncél felé üthess vele.


zene ⋮ köszönöm a türelmed!    ⋮



Do you feel like a young god?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere

Foglalkozás :
actor of life


Hétf. Feb. 12, 2018 5:22 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








ghost in dark



Nagyon jól mulattam. Igyekeztem hozni a tipikus kísérteties ház vonásokat, amik bármennyire is klisének tűnnek, mindig hatásosat, beválnak és az emberi test, függetlenül a benne lévő lélektől, önkénytelenül is reagál minden egyes ingerre, amiket a legbátrabbak sem védhetnek ki. Ott van a félelem, az idegesség minden szívben, a libabőr, megugrások, futási kényszer, ugyanis ez genetikai kód, faji jellemző, nem lehet tenni ellene, hacsak nem elmebeteg az illető, akivel eleve van valami gond, és ez a nő természetfeletti volt, de ugyanakkor állat is, szóval félt. Akart vagy sem, de félt és ettől hatalmas, széles vigyor ült ki arcomra. Mérhetetlenül élveztem ezt a kis játékot, apró mágikus trükköket, testéből jövő válaszok látványát.
Ajkaim egy ’ó’-t formáztak, mikor megláttam átalakulását és egyszerűen neki esett az üres páncélnak. Nagy csörömpöléssel adta meg magát a mágia által életre keltett fém, behorpadt helyeken, de az én figyelmem hamar elterelte valami egészen más. Két halandó ember, két idegen lépett be az ajtón, zseblámpával, vascsővel és baseball ütővel, zseblámpákkal, teljesen feketébe burkolódzva. Honnan veszem ezt? Miből gondolom, a fiatalabbik éppen most lépett be ebbe a szobába és egy olyan látvánnyal találta szembe magát, amit legfeljebb rémálmaiban kereshetett eddig. Halálra rémült tekintete. Rabolni jöhetett haverjával, szétváltak, hogy több szajrét kaphassanak meg, ám a zajok felkeltették az ő figyelmüket is. Hatalmas ’ááá’ hagyta el a húszas éveiben járót, gyorsan kiszaladt, át a lépcső korlátja mentén egy másik helyiségbe, mint valami idióta. Ekkor, illúzió mágiát használva kivetítettem magam a helyére és fejet csóválva megszólaltam.
- Ejnye. Ez nem volt szép tőle. – a nőre tekintett kivetülésem, majd elindulva a fiatalabbik után szavaimhoz tettem – Gyere vissza. Cic-cic. – és illúziót fokozva eltűntettem az egyik fegyverállvány fejszéjét, hogy azt a látszatot keltsem ezzel, kivetülésem kezébe vette azt. Ugyan már! Malachai bácsi nem bánt… kicsit. Tisztában voltam vele, az eddig játéknak használt nőszemély nem fogja kihagyni a lehetőséget, nekem essen, azaz az illúziónak, vagy legalább ne próbálna meg részt venni ebben az újfajta mókában. Az előbbi kis kirohanása nem arról árulkodott, hogy csak úgy lelécelne kihasználva az alkalmat.
A két férfi hangosan beszélt, próbáltak kommunikálni egymással, közben szitkozódtak, és az idősebbik sikeresen felrohant a lépcsőn. Nála volt a vas. Bátornak hitte magát, de tévedett. Meglendítette fegyverét, és megölte az illúziót. Öklendezett egy kicsit, felé fordult, fájdalomtól torzult arcának minden vonása, és mielőtt eltűnt volna, felbukkantam mellette. Saját képemet néztem, ami végül összeesett és szertefoszlott.
- Hát szabad ilyet? – kérdeztem egyenesen a „macsótól”, de addigra már mögé ért a nő. Azt hiszem, átadom neki ezt a kis falatot, már előkészítettem ezzel a kis trükkel. Hirtelen vette magán erőt a fiatalabbik, ki baseball ütőjét feje mögé emelve, lendítésre készen lépett mögém. Túl hangosan. Tekerve egyet nyakamon, úgy fordultam a fiatalabbik felé. Felemeltem mutatóujjamat, és igen komoly vonásokkal közöltem vele a következőket:
- Ha meglendíted, olyan mélyen dugom a hátsódba, hogy szálka megy a nyelvedbe. – lassan beszéltem, artikulálva, remélve így könnyebben felfogja, amit mondok. A látvány külső szemmel nézve igen mulatságos lehetett, ahogy komoly vonásokkal szinte megfenyegettem, amire a válasz egy értetlen, bugyuta nézés lett. Ezt nem hiszem el módon forgattam szemeimet és sóhajtottam fel. Kínaiul mondtam volna? „Engem nem vertek át. Elkalapállak mindkettőtöket. Ti itt ne szórakozzatok a hókuszpókuszaitokkal.” Jött mögülem. Ezek totál idióták.
- Te jó Ég! Ha öngyilkos akarnék lenni, leugranék az egódról az IQ-dra! – fordultam ahhoz, aki a nő mellett állt. Teljesen laza voltam, enyhe hitetlenkedéssel, amit ez a két marha váltott ki belőlem. Két kezem megemeltem, mint amikor az ember a saját combjára akar csapni és az „ezt nem hiszem el” szemforgatós nézésével tekeri meg fejét és mindezt valami nehézfelfogású hülye váltja ki belőle. S ekkor, pontosan ekkor lendült a mögöttem lévő férfi keze, egyenesen fejbe vágott a baseball ütőjével. Abban a pillanatban „ájultam el” és terültem ki a padlóra. Végtagjaim terpeszben, nagy teret felölelve kerültek körém.
Jaj ezeknek!
Most mentse meg őket valami, mert ha innen felkelek…
abban nem lesz köszönet.


music for enjoy this 638 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Csüt. Júl. 05, 2018 12:03 am
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kai & Baby
I can't control their fear. Only my own.

Nem így képzelted el a mai napot. Ami igazából vicces, mert nem is emlékszel rá, hogy egyáltalán bármit is képzeltél volna róla. De az biztos, nem számítottál arra, hogy a diliházból való sikeres szökésed után, az estéd egy másik őrültek házában folytatódik majd.
Kezdett ez az egész helyzet félelmetesből hirtelen komikussá változni. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Amikor lekaptad azt az ajtót a helyéről és szétverted vele a páncélost, ami mostanra egy halom fémhulladékká változott, még marhára nem találtad viccesnek azt a szituációt, amibe belecsöppentél. Mi több, bosszús voltál, mégpedig nagyon. Szeretted volna a karmaid közé kaparintani azt, aki szórakozott veled, hogy te is eljátszogathass vele.
Abban reménykedtél, hogy bárki is állt ennek az egész beteges játéknak a háta mögött, most már hajlandó lesz megmutatni magát. Arra azonban nem számítottál, hogy újabb játékosok fognak csatlakoznak ehhez a kísérteties kalandhoz. Még csak észre sem vetted az idegenek jelenlétét, míg egyikük kiáltozásba nem kezdett állatias látványodtól. Szemöldöködet megemelve, úgy néztél a félelmében elrohanó alak után, mintha az teljesen megőrült volna, holott nem volt alaptalan a cselekvése...ugyebár. A másik fickót ekkor még nem láttam, de hallottam lentről a motoszkálását. Ekkor bukkant fel történetünk fő mozgató eleme, egész konkrétan a semmiből. Ha az eddigiek miatt nem lettél volna benne biztos, most a fejszés mutatványa után, minden kétséget kizáróan tudtad, hogy valami elbaszott boszorkánymesterrel volt dolgod.
Elgondolkoztál rajta, hogy lekapod azt a helyes kis fejet a nyakáról és tekegolyónak hasznosítod. Azonban mielőtt eldönthetted volna, hogy a még mindig kezedben tartott ajtóval leütöd-e azt a nagy golyót a nyakáról, felbukkant az eddig még nem látott vendég is és a kezében tartott vascsővel mondhatni megtette helyetted. Megölte? A zsigereidben érezted, hogy nem. De azért félre dobtad azt az ajtót és közelebb mentél hozzájuk. A pasas rettegő tekintettel meredt a te kéken izzó szemeidbe, azon gondolkoztál, kéne neki mondanod valami olyasmit, hogy "boo!".
Ekkor kezdett minden komikussá változni. A boszorkánymester úgy tűnt ugyan, hogy épp haldoklik a padlóra rogyva, mégis újra felbukkant a csövet szorongató barátotok mellett - a szart is kiijesztve belőle - és nézte saját képmásának halálát.  Nem tudod, hogy az ürge ijedtségének látványa, vagy a boszi szavai, esetleg ennek az egésznek az abszurditása volt az, ami nevetésre késztetett, de ezt egy köhintés formájában igyekeztél leplezni, persze, ez így is eléggé átlátszó volt.
De nem átlátszóbb annál, amit a baseball ütős pasas akart csinálni, szerencsére(?) abban a pillanatban, ahogy a tekinteted a boszi mögé fókuszált, ő maga is felfedezte mire készül ez a bátor és megszólította. Kiejtett szavaitól másodjára jött rád a nevetés és ezúttal semmivel nem próbálkoztál meg, hogy megakadályozd azt. Talán lágynak hangzó kacajod volt az, ami végképp őrültekházát csinált ebből a helyből.
A vascsöves pedig ezt az alkalmat választotta, hogy újra meglendítse fegyverét, kérdéses, hogy melyikőtöket célozva, minden esetre te elkaptad a csuklóját, és közel rántottad magadhoz a fickót, ügyelve rá, hogy olyan erővel szorítsd meg, hogy biztosan kiejtse kezéből a vascsövet. Állatias vigyoroddal néztél végig a remegő szerencsétlenségen, aki ugyan próbált rettenthetetlennek tűnni és bemesélni magának, hogy mindez csak hókuszpókusz. Ez vigyor pedig csak szélesedett a boszorkánymester reakciójától. Annyira szórakoztatónak találtad ezt az egészet, hogy egy ideig arról is megfeledkeztél, hogy le akartad szedni a fejét.
Láthatóan ezzel te voltál az egyetlen, ugyanis a baseball ütő a következő pillanatban meglendült és lecsapott a férfira, aki csillagalakzatba vágta magát a padlón. Nem tudod miért, de ezt is szórakoztatónak találtad és aprót horkantva igyekeztél némán mulatni a jeleneten.
Csakhogy a fickó, aki ütött, felbátorodott pillanatnyi sikerétől és a társával egy kis hülye arcmimikás kommunikáció után, úgy döntött hogy nálad is bepróbálkozik. Na most két dolgot kell tudni rólad. Az egyik, hogy nem bírtad az idiótákat. A másik, hogy igen agresszívan reagáltál a legkisebb fenyegetésekre is. Mindezeket tekintetbe véve, az esélye annak, hogy ez a kettő épségben megússza a ma éjszakát egyenlővé vált a nullával.
- Ezt jól meggondolnám a helyedben... - szólítottad meg, miközben a társát szorító kezeden kieresztetted karmaidat és mélyen a húsába mélyesztetted azokat. Mire persze ez a szerencsétlen valami nyüszítés szerű hangot hallatott, de azért láttad, hogy bátorító pillantásokat küld a cimborája felé.
Oké, ezt ti akartátok...
A másik kezeden is kieresztetted a karmaidat egy állatias morgás, bőgés kíséretében, miközben egyetlen mozdulattal áthajítottad a másik kezeddel szorongatott pasast a levegőn, egyenesen neki a pajtásának és figyelted, ahogy összezuhannak. Majd a kis tengeri csillag mellé léptél és a felsője hátát megragadva felhúztad a földről. Próbáltad viszonylag óvatosan talpra állítani, ha esetleg nem lett volna magánál a fejére kapott ütéstől, a kis pofiját is megveregetted.
- Hé, álomszuszék! - Ha szükséges volt, az ébresztgetéssel is megpróbálkoztál. - Ideje lenne kinyitni a szemed és elhókuszpókuszolni ezeket valamerre a szemem elől, mielőtt apró cafatokra szedem őket... - a végét amolyan célzó jelleggel már a két idiótának címezted, akiknek időközben valahogy sikerült összekaparniuk magukat a földről.

zene ⋮ köszönöm a türelmed! ⋮




Do you feel like a young god?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Haunted house;; Malachai & Babyleen
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Barry Benson
» House Peregrin (Nagy ház)
» Santos Party House

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Lakónegyed-
Ugrás: