• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Selena Gomez


Vas. Szept. 17, 2017 4:04 pm
☇ Oldal vidik


Vas. Szept. 17, 2017 10:28 am
☇ Once upon a time... Kai & Ave


Szomb. Szept. 16, 2017 5:15 pm
☇ Colors Of Seattle

Vendég

Szomb. Szept. 16, 2017 4:13 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 5 months later










avatar


: :

Join date :
2017. Aug. 15.

Age :
201

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Businessman


Vas. Szept. 10, 2017 11:04 pm
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet




Rise from ashes

To: Echo Williams

Hónapok teltek el. Majdnem féléve esett meg, hogy Howard Buxton meghalt. Az egyik legnagyobb riválisom volt… éltében és holtában is. Bele sem gondol az ember abba, egyesek milyen módon képesek kísérteni minket a tényleges túlvilágról. Meghalt. Tüdejét elhagyta az utolsó lélegzetvétel is, és teste örökre az enyészeté lett. De, még halálában is képes volt tönkretenni. Lord Arthur Ondenburg messzire visszanyúló tapasztalatokkal rendelkezett. Együtt élt a fejlődő, változó világgal és mégis elbukott. Megesküdtem, hogy bosszút állok azokon, akiknek köze volt hozzá. Azt mondtam, nem nyugszom bele ama áldozatba, melyet ő hozott. S elbuktam. Nem egészen két év kellett hozzá, hogy elveszítsek mindent, amit átvettem eltávozott barátomtól. Howard óvintézkedései, amivel a mélybe rántja saját üzletfeleit az egyik legaljasabb dolog. Talán, nem véletlen, amiért rajtam csattant a legjobban az a bizonyos ostor. Akárhogy is, már nem érdekel. Már nincs mibe kapaszkodnom. Mindennek vége. Oda lett az egyetlen dolog, melyre vigyázhattam, és ami segített volna jobbá tenni Beacon Hills lakosainak életét. Még ha egy szörnyeteg vagyok, akkor is. Semmim se maradt, semmi se számít már és nincs miért elhagynom ezt a régi, módfelett rendetlen lakást. Hiába virágzott az üzlet az első két, majdnem három hónapban, a szellemek és a múlt árnyai végül behajtották a számlát. Buxton egy túlvilági féreg, aki megmérgez mindent és mindenkit maga körül, hogy maga után rántsa őket a fekete mélységbe.
A külváros szélén, ahol elhagyatott kisebb családi házak sorakoznak, ott, az egyikben lakom most. Mindenütt rendetlenség, rengeteg kartondoboz, kosz, egymásra hányt bútorok. Egy vékony sáv az egyetlen, ami szabadon van hagyva. Alig fér el rajta egy vékonyabb ember, hogy követve az ösvényt közlekedhessen általa. Az egyik helyiségben egy kanapé kapott helyet, melyen egy kifejezetten több évtizedes, már-már százados sötét, puha köntös pihent. Rengeteg kábel tekeredett a földön, mely összekötötte a vezetékes telefont, a régi, fekete-fehér tévét és még néhány dolgot. Már nemigen tudom mi van ebben az épületben. Talán van egy penészes, két hónapos szendvics a hűtőben. Valahol. Valahol minden csoda megtalálható itt, csak keresni kell. Régi korokon át az új öltönyeimig. Már arra sem emlékszem azokat melyik dobozba tettem. Nem számít.
Monton szól a gramofon. Újra és újra ugyanazt hallgatom rajta, míg lustán, elnyűtten és ápolatlanul ülök a szőnyegen. Hátamat a kanapé oldalának döntve, fejemet hátra hajtva bámulom a mennyezetet. Felfedezek egy apró repedést rajta, mely tudtomra adja, a vakolat lassan alázuhan. Lelakott, omladozó egy „kéró” ez. Pilláim lassan lehunyom, mintha küzdeni akarnék a meg-nem lévő álmosság ellen, de csak lomha lustaság ölelt körbe, semmit egyéb. Életunt, kedvtelen zombi lét, semmi különleges.
Csengetnek. Nem mozdulok. Megint csengetnek s ismét nem reagálok. Bekopognak, de semmi reakció. Jól hallok, bármennyire is örülnék valami tompítónak, mely rosszabb érzékelést biztosítana számomra az emberekénél. De, halhatatlan mivoltomnak köszönhetően az első szinten is hallom a női hangot. Végül levegőt véve, erőtlenül engedek meg magamnak egy hangosabb jelzést.
- Jöjjön! Az elsőn vagyok. – tulajdonképpen testem fizikai helyzete az egyetlen, ami még nincs a szakadék mélyén. Az utolsó tartóerő, mely megakadályoz a totális önsüllyedésben. A mocsár ragacsában való dagonyázásban. Közelednek a léptek, egyre feljebb és feljebb érnek. A kis folyosón végigügyeskedi magát, majd mire a szoba küszöbéhez ér, fejemet előrébb döntöm, hogy ne a mennyezetet nézzem, hanem szemügyre vegyem mégis miféle lélek tévedett erre.
- Gúnyolódni jött? – kérdezem teljesen erőtlenül, kedvtelenül, életuntan, mint akinek már semmi sem számít. Tulajdonképpen, így is volt. Akkor se mozdultam volna, ha fejem felől bontják le az épületet. Kócosan, elhanyagoltan, hetek óta egyetlen lelket se látva, magányba fúlva töltöttem mindennapjaimat. Úgy voltam vele, már semmi és senki sem képes kirántani ebből. Elhasznált, régi rongy lettem.

Mortdecai Wolsey tollából


Funnel of love † 583 † meglepetés Para † @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
28

Tartózkodási hely :
mindig úton

Foglalkozás :
bérgyilkos


Csüt. Szept. 14, 2017 5:24 pm
diclonius: mutáns, ki karjaival halálos ölelésbe von









Kai & Babydoll
"Ha sokáig viselünk egy maszkot, elfelejtjük,
hogy ki van alatta."
T
itokzatos boríték, ismeretlen feladó és egyetlen, direkt címzett. Nem kellett sokat gondolkodnom rajta. Biztosra vettem, nekem küldték és ez be is igazolódott, amint kinyitottam a vaskos papírcsomagolást. Régi, több hónapos feljegyzések hada fogadott benne. Jelentések, újság cikkek, megfigyelések részletei, fényképek és hivatali adatok. A mellékelt levélben, ami egyetlen papír fecni volt, nem többet, egy rövidke üzenetet kaptam rajta: „Kihűlt nyom, tudom, de nézz utána fickónak és szervezd be!” Rögtön tudtam kiküldte és egészen pontosan mit is takar a beszervezés fogalma jelen esetünkben. Két napig, folyamatosan bújtam a dokumentumokat. Lakótársam meg is jegyezte, mennyire zavarja ez őt, de ügyet se vetettem óvó szavaira. Fogok aludni, fogok pihenni, amint alkalmam nyílik rá, de ebben az esetben olyan jelentéktelen dolgok, mint az alvás vagy evés várhatnak. A harmadik napon, miközben társam szabadnapját azzal töltötte, hogy finom gofrit sütött tejszínhabbal, csoki és vanília pudinggal, meg banán karikákkal, addig én összeszedtem a cuccaimat és leléptem. Útravalónak csentem egy falatnyi kaját, majd egy hatalmas lendületet véve átviharzottam a városi könyvtárba. Órákat töltöttem könyvek felett. Kutatást végeztem még ennél is több adat és forrás megtalálására. Minél többet tudok a témáról és annak minden egyes résztvevőjéről, az egészen apró részleteken át a nagyjátékosokig, annál hatékonyabban fogok tudni dolgozni. Kevés meglepetés, csekély kudarc.
A napnyugta közeledtével elugrottam Beacon Hills kórházába, hogy a rendőrségtől lopott igazolvánnyal kölcsön kérjek pár zacskó vért az egyik - ezeknek a vörös kis folyadékoknak a megtisztításáért felelős - embertől. Nem kértem háromnál többet, hiszen csak lekenyerezés céljából viszem magammal, abban a hordozható, kicsi hűtődobozban, nem pedig jóllakatni akarok valakit, aki tulajdonképpen nem is ismerek. A jól öltözött férfi arcát alaposan az elmémbe égettem, hogy amikor eljön az idő, felismerjem és biztos legyek a dolgomban. Csupán a fajáról nem ismerhetünk fel valakit. Túl sok hasonló profil létezik, biztosra kell mennem.
Hosszú volt az út, még taxival is. Fizettem és már léptem is a kérdéses ház ajtaja elé. Csengettem, kopogtam. Igyekeztem minél több módon a bentlakó tudtára adni, itt vagyok. De, mivel több hetes információra alapozok lakóhelyét illetően, ráadásul hívatlanul jöttem, az is meg lehet senki sincs itthon. Réges-rég tovább állt, így kénytelen leszek valami használható nyom után keresgélni. Szerencsére, nem kell fáklyásmenetet és vadászidényt rendeznem ahhoz, hogy megleljem a férfit. Hangja megüti kihegyezett füleimet, így fogom magam és be is nyitok az ajtón. Ugyan, berúgnom nem kellett és nem is kell rendetlenséget csinálnom plusz infók kinyeréséért, mert már valaki megtette helyettem. Csodálkozva nézek végig a bent uralkodó, kicsit sem kellemes körülményeken. És én még azt hittem a széthagyott bögre és az egy szál elejtett pulóver a földön kupinak minősül. Ez… itt komolyan él valaki? Szerencsémre a lépcső egyenesen a bejárattól másfél méterre esett, így nem kellett sokáig keresnek a felfelé vezető utat. Lassan, ráérősen vettem a fokokat, míg tekintetemmel nem győztem elemezni környezetemet. Jobbomban ott szorítottam az apró, orvosi hűtődobozt, melyben kicsiny csomagom lapult meg. A folyosón végigvezető vékony útvonalat és a zene hangját követve végül elértem egy még a látottaknál is rumlisabb szobába. Szemöldökeim egy egészen aprónyit összeráncoltam, miként megpillantottam a földön ülő, elhanyagolt, csatát vesztett férfit. Különösen furcsa volt egy vámpírt így látni, de azt hiszem, amilyen fiatalok és újonnan beavatottak a maiak, ezt a melankóliát még betudom a korának. Bármennyi legyen is.
- Lord Wolsey? – kérdezem meg tulajdon nevét kissé értetlen meglepettséggel, majd beljebb lépek a küszöbről s tőle egy méterre állok meg - Nem gúnyolódni jöttem. Mi történt? Miért adta fel? – hangomban némi él és komoly szigorság érződött, hiszen a város, de akár még a világ legidősebb vérszívója is lehet és mégis… szánalmas. Ismét körbe tekintettem a szobán, a rendetlenségen, a káoszon és a porlepte területeken.
- Azért vagyok itt, hogy talpra állítsam. Nem érdekel, mit gondol és mit akar, de addig nem megyek el, amíg meg nem erőlteti magát. – néztem le rá ismételten. Ellentmondást nem tűrő hangnemben beszéltem vele és egy fikarcnyit se foglalkoztatott a gondolat, mennyire hozzászokott az előkelőségekhez és a tisztelethez. Se magázódni nem fogok, se hallgatni rá. A feladatomat jöttem teljesíteni és amíg más parancsot nem kapok, addig bizony nyüstölni fogom. Ha egy napomba telik, legyen. Ha egy hetembe, hónapomba vagy évembe, azt is vállalom. Ugyanakkor, kétlem, ennyi idő állna rendelkezésünkre. Éppen ezért, kemény módszereket is hajlandó vagyok alkalmazni, legyenek bármennyire durvák. Engem kicsit sem izgat min megy majd keresztül, csakis a végeredmény számít. Mert erre neveltek, így készítettek engem is. A cél… szentesíti az eszközt.


Bad dream ⋮ 718 ⋮ scream
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Join date :
2017. Aug. 15.

Age :
201

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Businessman


Csüt. Szept. 14, 2017 9:21 pm
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet




Rise from ashes

To: Echo Williams

Borúsan tekintettem fel. Végigpásztáztam a nőn, aki belépve a lámpafénybe közelebb ért. Teljesen lehangolt, magam alá csúszott állapotban talált meg. Úgy voltam vele, most már az sem számít, mennyire alantas helyzetben látnak vadidegenek. Volt idő, volt egy kor, melyben semmilyen esetre se látszódhatott az emberen milyen állapotban van. Különösen egy olyan pozícióban, melyet jómagam töltöttem be. S most… most elég rám nézni és önmagam árnyékának is kevés vagyok. Egyszerű kérdést teszek fel az ismeretlen nőnek, akinek furcsa, még sosem látott módon apró… szarvai? Szarvai lennének. Milyen érdekes teremtmény. Ezen kívül nincsen más ismertetőjele, teljesen hétköznapi halandónak látszik. Átlagos, egyszerű, fiatal, de már érett nő. Szavaira egy halk „ch” hangja el ajkaimat, majd elfordítva fejem jelzem felé, nemigen vágyok társaságra.
- Lord? Hol lennék én már lord? – kérdezem inkább költőien, magamtól, mintsem tőle válaszra várva. Szavaimra felelve kezdett faggatni, melyet egy bamba pillantással és nemtörődöm némasággal viszonoztam. Íriszeimet a padlón heverő szőnyeg foszló sarkára emeltem. Arra sem volt lelkierőm, hogy meg mondjam neki menjen el, ugyanis nem vágyom az égvilágon senkire sem. Különösen úgy, mindent és mindenkit tönkre teszek magam körül. Ez valami átok lehet és bár nem ismerem, így nem tudom, valójában miféle szerzet és személyiség lehet ő, de biztos vagyok benne, nem szolgált rá egy olyan csapásra, amit én jelentek. Egy romhalmaz vagyok, hiszen saját bosszúmat sem tudom véghezvinni. A saját céljaimat, mások munkáját és közös vágyainkat képtelen vagyok valóra váltani. Miért is keresné így bárki a társaságomat? De, legfőképpen: Mi hasznom venné bárki? El fogok rohadni ezzel a lakással együtt s nem megyek, nem mozdulok innét sehová s semerre.
- Ebben az esetben – karom felemelve mutatok a mögöttem támlaként funkcionáló kanapéra - helyezze magát kényelembe. – eme javaslattal próbáltam kifejezni az általam látott reménytelenséget, hasztalanságot tervében és az előre látható hosszú-hosszú időt, melyet ezen a mocskos, alantas helyet fog eltölteni. Kezemet lazán ölembe fektetve ültem tovább. Alapvetően nem állt szándékomban beszélgetni vele, de kedvem nem volt ismét elindítani a gramofont, és melankolikus, letargikus csendben sem óhajtottam ücsörögni. Az idő is valamivel gyorsabb, vagy legalábbis, elviselhetőbben monoton módon vánszorgott előre ólomcipőjében, ha ment valami kellemes zene. Noha, a folyamatos újra hallgatása egy egyébiránt is rongyosra hallgatott dallamnak nem igazán nyújtott segítséget az ólom lábbelik súlyának tompításában. Végül, csend telepedett le közénk, ahogy a nő is befejezte minden mondanivalóját. Teltek a másodpercek. Csiga tempóban haladtak előre, míg én egyre csak egyre bámultam a szőnyeg rojtos, foszló sarkát. De, végül megtörtem a csendet. Először, majdnem megkérdeztem ki küldte és miért, valamint hogyan talált rám, hiszen az egyetlen személy, aki tudja hol vagyok az Arthur titkárnője. Őt is elküldtem magam mellől, mégis mindig meglátogat, ha új állása mellett megengedheti magának eme félreeső hely felkutatását. Bízom benne, a Kisasszony az életéért sem árulta volna el egy idegennek, különösen nem egy veszélyes személynek azt, merre keressen. Ebben az esetben pedig, jogosan merül fel az emberi kíváncsiság hajtotta kérdés: Ki maga? De, miként ajkaim elnyílnak, valami teljesen mást mondok.
- Megtenné… hogy újra elindítja? – kérem meg, szüntesse meg az álmosító csendet – talán el is aludnék, ha nem lenne éjjel és még csak félidő, valamint nem lenne ennyi el-nem használt energiám – és indítsa el a korábbi zenét, melyet minden bizonyossággal hallott ő maga is. S lám, hiába a gondolat és a tömérdek kérdés az elme mélyén, ha túlságosan is nem-törődőm és lusta, elhagyott kísértet vagyok, akkor nem fogok érdeklődést mutató felesleges, üres csevegéssel kezdeményezni. Különben is, azért jött ide, hogy összekotorja azt a romhalmazt, amivé váltam. Talán… talán legbelül érdekel egy kevéssé, mégis hogyan akarja csinálni, ugyanakkor egy másik felem nagy ívben tesz arra ő mit gondol és mit szeretne. Addig, amíg nem nyúl a cuccaimhoz túlzottan vagy kezd el… nem is. Jelen pillanatban mindent képes lennék tolerálni. Nagyobb fokig, mint általában, de úgy gondolom, van az a pont, amikor egy ilyen leharcolt helyzetben is akad valami, amivel cselekvésre lehet késztetni az illetőt. Nem, nem úgy értem, képes lenne kimászni a szakadékból, hanem visszaütne a tett önnön maga jelentőségében. Valahogy így. S lám, itt vagyunk, patt helyzet.

Mortdecai Wolsey tollából


Funnel of love † 660 † megjegyzés † @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
5 months later
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Specials :: Alternatív-
Ugrás: