• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Selena Gomez


Vas. Szept. 17, 2017 4:04 pm
☇ Oldal vidik


Vas. Szept. 17, 2017 10:28 am
☇ Once upon a time... Kai & Ave


Szomb. Szept. 16, 2017 5:15 pm
☇ Colors Of Seattle

Vendég

Szomb. Szept. 16, 2017 4:13 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Lynne & Kai - Accidentally re-meeting










avatar


: :


Join date :
2017. Sep. 10.

Tartózkodási hely :
× Beacon Hills

Foglalkozás :
× Student


Szer. Szept. 13, 2017 8:20 pm
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb





Lynne & Kai
To believe or not to believe?
Szürkés egyszerű nap volt a mai, semmivel sem tért el a többitől. Beugrottam anyához segíteni, majd Simont látogattam meg, aki éppen legújabb terápiáján van. Ki tudja, hogy hatásos-e… Ez olyan szokás lett az életemben, már nem izgultam és nem kerülgetett a sírhatnék, mikor a kórházba mentem. Az orvosok is jól ismertek, kedvesen fogadtak, majd máris bátyámhoz siettem be. Most is rosszul nézett ki: beesett arc, karikás szemek és természetesen haj-szemöldök hiány. Tudtam, mi vár rám, így bármilyen erőlködés nélkül képes voltam mosolyogni, mellé ülni. Látszott, hogy fáradt, így nem is erőltettem vele a beszélgetést, de jó magam örömmel fecserésztem, meséltem el az átlagos napjaimat. Nem volt érdekes, de mégis ez lett az én kis rituálém, hogy figyelek rá, ott vagyok mellette. Azzal, hogy ezt betartom, úgy érzem, éltetni tudom.
Nem nyúlt hosszúra az ott létem, amúgy is lett volna még dolgom, így nem húztam-vontam a perceket, hogy hadd maradjak még mellette.
Eddig tényleg nem történt olyasmi, ami figyelemre méltó lett volna, minden úgy haladt, ahogy előre „megterveztem”, egészen a főútig. A busz normális tempóban haladt, semmi késés, de már a távolból is lehetett hallani a zúgó szirénákat. Oh, mi történhetet? Azonban ahonnét kihajoltam az ablakból, pont nem láttam rá semmire. Biztos távolabb, így nem kapott el az aggodalom, csakhogy… A hangok egyre közeledtek, és lassan be lehetett látni az útra előre, ahol két kocsi „puszilta” egymást. Baleset… Sóhajtottam. Azaz mégis csak késni fogok, de annyi baj legyen. Remélem, semmi komoly nem történt, így már majdnem beletemetkeztem volna az olvasmányomba, de… A busz nem lassított, egyszer csak azt éreztem, hogy meglendülök az ülésen – valaminek nekiütköztünk nem is kis erővel. Lefejeltem az előttem lévő ülést, majd mielőtt kiegyenesedhettünk volna újabb rándulások. Igyekeztem kapaszkodni, de az oly ügyetlenre sikeredett, hogy végül a földön kötöttem ki magammal rántva egy lányt.
- Bocsánat… - nyögtem fel, miközben újra előrebuktam. Addig meg sem próbáltam felkelni, miután már egy ideje nem történt semmi. A kezeimmel védtem magam, nehogy valami még rám is essen. Szemeimet szorosan lecsuktam reflexből és csak akkor pislogtam valamennyit, mikor már biztos voltam, hogy a jármű nem mozog. Ez mi volt? Éreztem, hogy lüktet a homlokom, de azonban még nem foglalkoztam vele, csak próbáltam összekotorni a dolgaimat, miközben a lerántott lánynak is akartam segíteni, de a kettő együtt nagyon nem működött, főképp, mikor aztán egy nyílt  a busz ajtaja és megjelent egy rendőr, majd mellette egy mentős is. Nem sokkal később kiderült, hogy mellesleg semmi komoly baleset nem történt a buszon, nem úgy mint az összeütközött autóknál, azonban azokra még nem láttam rá. Örültem, hogy le tudtam botorkálni egy gyér mosoly segítségével, amit a segítő kezeknek küldtem, akik lehalásztak a buszból.
- Köszönöm… jól vagyok, nincs bajom – emeltem fel a kezemet, akkor kezdtem érezni, hogy oldalam is sajog, de valószínűleg, mert arra estem, semmi vészes. Igyekeztem kivenni a környezetemet, összerakni, hogy pontosan mi is történhetett, és hogyan tovább, mert hogy még itt leszek, egy ideig az is biztos. – Tényleg jól vagyok – mosolyogtam egy igyekvő mentősnek, mikor végre stabil lábakon álltam. Szegény lány, akire ráestem… próbáltam megkeresni a szőke hajzuhatagot, azonban nem ütközött a látómezőmbe… Pedig, rendesen bocsánatot akartam kérni tőle legalább, remélem, semmi baja sem lett, mert tényleg nem akartam magammal rántani. Beharaptam ajkamat az aggodalmas gondolatokra, amik megjelentek a fejemben. Viszont a lány helyett teljesen mást láttam meg. Egy rendőrt, oh, hogy is hívták? De már tudtam is rá a választ: Jack. Aki még az egyik este védelmezett az utcai huligánoktól, akik sikeresen megtaláltak. Megborzongtam, ahogy eszembe jutott. Jajj, annyira nem szerettem az ilyet, és nem mondom, egy pillanatra tényleg elkezdtem pánikolni, mi van, ha nem tudok gyorsan kijutni az utcából. Hála Jacknek, ez elkerült. Jó párszor köszöntem meg neki, és még biztosan is fogom. Nos, most úgy tűnik, ő lett kirendelve az egyikek közé, akiknek a harci feladatot adták, hogy kijöjjenek a helyszínre. Én tényleg azt hittem, hogy egy szimpla baleset volt, ahol a két sofőr örülhet, hogy életben van, de ha távolabb tekintettem, jól áthattam, hogy igazán nem sérültem meg komolyan, és éppen egymást ócsárolják szinte vicsorogva…  

Music | 714
Remélem, megfelel, ha nem pm Wink| ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Csüt. Szept. 14, 2017 2:02 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Beginning of a new chapter



Kosaraztunk a srácokkal. Komoly meccsre ment minden. Minek is jártattam a számat? Az ember felcsap rendőrnek, elmeséli kalandjait bajtársainak, mire nagytétű fogadáskötésre késztetnek. Remek hangulattal játszottunk, mint a pajkos verekedést művelő hím kölyökkutyák. Egy falka lettünk, igen hamar bebizonyítottam, közöttük a helyem. Elfogadtak s már-már azt éreztem, teljesen normális, hétköznapi életem van. Olyan, ami ehhez a modern, előre haladott világba pontosan bele illik és ami még ennél is furcsább, semmilyen alvilági misztikum nem található meg benne. Jó, van egy-két kolléga, aki szintén nem ember. De, így is túlnyomó lélekszámot alkotnak a halandók. Ez az egész annyira normálissá, átlagossá tesz bennünket, hogy a természetfeletti ritkán keresi itt a helyét. Ez túlságosan is idegen nekik, amit egyrészről meg is tudok érteni. Hogy kerültem éppen ide? Mármint, a rendőrségre és nem izzadt férfitestek bűzös csatájába? Nos… Miközben kutakodtam valami álca után, rájöttem, sokkal jobban járok ezzel a melóval és fedő sztorival, mint az orvoslással, hiába az lenne eredeti szakmám. Sokkal több bizalmas, belsős anyaghoz férek hozzá és még az elvadult lényekkel is sokkal több a kapcsolatom. Ha kell, bemehetek a hullaházba, sőt, még különleges felszerelést is a rendelkezésemre bocsájtanak. Bár, vannak kötelezettségek, még azokat is előnyömre tudom fordítani és hivatali időt is kiállítanak nekem, amit a konditeremben tölthetek. Testem jó erőben tartása kényelmesebb és hatékonyabb, mint annakidején volt. Nem igazán tudnék negatív dolgot felhozni ebben. Talán, a hétköznapiasság látszatát, de igazán a színjátékkal sincs probléma és minden tökéletesnek tűnik addig, amíg haza nem megyek pártfogoltam lakásához. A nap fényességét az ő morgása lohasztja le. Tőle még a vér is kifut egy kanos alak farkából!
Nálam volt a labda. Magam előtt pattogtatva próbáltam elkerülni az ellenfeleket, mígnem a sok cukkolás és haveri viccelődés közepette újra szóba került a tét. Tulajdonképpen az, amivel sikerült rávegyek arra, én is beszálljak a csapatba.
- Gyerünk, Jack. Cselezz ki, vagy elveszem tőled. – magabiztosan rám vigyorgott – Úgyis veszít a csapat, miért nem adod fel és hívod el randira a kislányt? – tekintetünk találkozott.
- Nem gyerek, Rocket, és úgyis én nyerek. – küldtem vissza egy ravasz mosolyt, mire ő lenyomott egy „Óóó!”-t én pedig kihasználva a kínálkozó lehetőséget megkerültem, passzoltam az időközben előnyös pozícióba került csapattársamnak, majd együtt megközelítettük a palánkot. Visszapasszolt, hogy egy ugrást követően megszerezzem a győzelmi pontot. Volt, aki gratulált és akadt olyan is, akinek csak több vérszívásra jutott. Lepacsiztunk, hiszen mind egy csapat vagyunk tulajdonképpen és mind együtt szolgálunk. Haverok, még ha olykor vannak nézeteltéréseink is.
Hirtelen fagyott meg a hangulat, ahogy megszólalt csengő és kilépett közénk a hadnagy. Kiosztotta kik mennek egy közúti baleset helyszínére és persze, hogy közöttük voltam. Még győzelmi ünnepet sem tarthattunk, mert máris akadt valami meló, ahová mi kellettünk. Hiába, a körzet a miénk és nem tudunk változtatni ellene. Valakinek vagy valakiknek szüksége van ránk. Gyorsan kiértünk, nem kellett egy perc se az egyen felsőnk felvételéhez, melyre a golyóállómellénytől kezdve minden más is felkerült. Előbb értünk ki, mint a mentő. Szolgálati autómnak dőlve firkáltam egy apró jegyzetnoteszba, közben fel-fel pillantottam a többiek kézben tartják-e a dolgokat. Az egyik ilyen alkalommal sikerült összetalálkozzon tekintetem egy ismerős arccal. Egy arccal, mely már egy ideje figyelhetett. Abban a másodpercben, ahogy megpillantottam a fiatal nőt, fejet csóválva elmosolyodtam. Ezt nem hiszem el! Hogy kerül ide éppen az, aki miatt ma fogadást kötöttünk. Ha elveszítem a kosármeccset, pontosabban, ha a csapatom elbukja, akkor pont őt kellett volna randira hívnom. Így viszont, sikerült elérjen a fiúknál azt a bizonyos „pofa be és ne emlegesd őt” parancsot, de úgyis csak pár napig bírják. Ilyen véletlenek mellett pedig… talán egy napig se. De, bevallom, azért én is adom alájuk a lovat. Vigyorom el nem tűntetve tettem el a tollat és az apró füzetet, hogy ellökve magam kocsimtól odasétáljak hozzá.
- Szia. – álltam meg előtte – Lynne, igaz? – bizonytalanul haraptam alsó ajkamba, formálódtak át szemöldökeim, nehogy abba a cikis helyzetbe kerüljek, nem emlékszem a nevére. Mondjuk, az övét nehéz lenne elfelejteni. Végül, megadón lehajtom fejem és hozom vissza csábos mosolyomat, amint ismét íriszeit keresem. Közben feltűnik testi állapota, így hamar levágom miként is került ide. A buszon utazott, milyen balszerencse. Vagy épp a sors fintora. Orrba fogom verni! Mármint, a sorsot és nem a nőt. Utóbbi durva lenne. Pláne, ilyen közönség előtt, mindennemű ok nélkül. De, nem erről van szó, szerencsére.
- Hogy vagy? Biztos nincs bajod? – utolsó kérdésemnél fejemmel felé bökök, ahogy a balesetre célzok, ám első kérdésem inkább az első találkozásunkra és az azutáni napokra vonatkozik. Bár, ez nem biztos, hogy leesik neki. Ki is venné észre?


music for enjoy this 737 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Sep. 10.

Tartózkodási hely :
× Beacon Hills

Foglalkozás :
× Student


Pént. Szept. 15, 2017 10:56 am
ember: erőtlen személy, köztünk mégis a legerősebb





Lynne & Kai
To believe or not to believe?
„Hideg volt, összehúztam magamon a pulcsit, ahogy táskával a vállamon caplattam haza az éjszakában. Fárasztó nap, ami után csak az ágyat vártam a legjobban. Egy jó alvás és holnap újult erővel tudok mindennek nekifogni. Vékony papírt szorongattam a kezembe, éppen egy vérvizsgálatról jöttem, aminek eredményei lehettek volna jobbak is, mert hogy a fehérvérsejtek száma megnövekedett a szervezetembe, persze, ez még semmit sem kell, hogy jelentsen, de nem olyan voltam, aki csak a jelennek él, így már mindenféle alternatív, leképezett jövő lebegett a szemem előtt. A családban hirtelen ütközött ki a leukémia, azóta negyedévente járok vizsgálatokra, hogy engem az eredmény ne pofán csapjon, de a mostanit nem tudtam hova tenni. Kedves Ms. Leenworth doktornő szerint még nincs gond, de javasolta hogy egy hónap múlva menjek.
Ezekkel a gondolatokkal, ahogy elméláztam, persze, hogy nem vettem észre a kilépő árnyakat az utca széléről.
- Szia, cicus – közeledtek, én pedig lefagytam. Gyorsan, gyorsan! Mondogattam magamnak, és az utca vége felé néztem, ami hirtelen távolinak tűnt. Annyira szürke egér vagyok, miért most kell ezeknek kiszúrniuk? Sietősebbre fogtam lépteim, de mit sem segített, mikor egyre hangosabban és hangosabban szólongattak egy körre. Még csak a gondolat sem fordult meg a fejemben, hogy szóba elegyedjek velük, csak jussak ki. Ez az ötlet akkor fuccsolt be, mikor az egyik elém állt, én pedig kezdtem úgy érezni, hogy írhatom a végrendeletemet, mert saját szívem fog megölni, úgy dübörgött mellkasomba, hogy félő egy szívinfarktus most visz el.
Az egészet azonban valami, inkább valaki megtörte. Öblös, szelíd hang, ami nem akart rosszat, de máris megállította a fiúkat. Arra fordítottam a fejemet, amerről hallottam, és egy rendőr képében képeződött le. Ilyen szerencse… Látványosan megkönnyebbültem, amint kikerültem az idegenek közül, és csak ezerrel hálálkodni voltam képes.
Jack… Úgy hívták.”

Valamiért teljesen eszembe jutott az emlék, ahogy felém közeledett. Szinte hasonlított a két eset abban, ahogy elém sétált. Hogy most miben segíteni, azt nem tudom, de mintha olyan lenne, mint egy őrangyal… tudom, hogy nem léteznek ilyenek, csak… Akaratlanul is halványan elmosolyodtam, és nagy, ártatlan szemekkel néztem szemébe. nem tudtam hova tenni a reakciót, ahogy a szemöldökráncolásból hirtelen lehajtotta a fejét, de olyan megfogó volt, mintha ezzel a gesztussal megtört volna az a rendőr-átlagpolgár viszonynak a falai. Lehettünk csak két ember is…
- Igen, Lynne. Lynne Carter – mutatkoztam be készségesen újra, mint múltkor, miközben újra a szemébe néztem, mely olyan végtetelennek és rejtélyesnek tűnt. Kicsit sem zavart volna, ha elfelejti a nevem, hiszen annyi emberrel találkozik nap mint nap. Egy vagyok a sok közül. És mennyi idő is volt az? 10 perc maximum, míg kivezetett az utcából. – Te pedig Jack – fűztem mellé, hogy még én is emlékszem a nevére. Túl rendes volt ahhoz, hogy elfelejtsem.
- Igen, nincs semmi bajom. Ez semmi – érintettem meg a homlokomat, ami így kicsit sajogni kezdett, de ettől függetlenül töretlenül, bizakodva mosolyogtam. Nem tudom, hogy azért, hogy végképp megszüntessem akármilyen aggodalmát, vagy mert szimplán átragadt róla rám is a jobb kedv.
Természetesen nem azonnal vettem a lapot, hogy mire gondol a „hogy vagy?” kérdéssel. Sosem tudtam jól meglátni azt, amikor egy férfi másképp igyekszik közeledni. Hát, nah, egyáltalán nem vagyok az, aki aki egy hármas listát is fel tudna állítani kapcsolatokból. Nem vagyok teljesen tapasztalatlan, de nem az az elsődleges célom az életben, hogy valakit találjak. Persze, család, és a gyerekek egy távoli jövőben ott vannak álmaimban, de az arrébb van. Előtte család…
- Öhm, jól vagyok – kaptam észbe, mielőtt még a csönd elhúzódott volna. – Azóta semmi sem történt – tájékoztattam, bár minek is? – Leszámítva ezt, de azt hiszem, itt még a buszosok úszták meg a legjobban. Remélem, komoly sérültek nincsenek, és ha kell, tudok én is segíteni – ajánlottam azonnal fel egy gyermeki mosoly kíséretébe, ahogy Jacket figyeltem. Az én szememben ő, meg úgy az összes rendőr, csakis a jót képviselték – nem csak mert ez a munkájuk.
Éles ordítás hasította meg a levegőt, mire odafordítottam a fejemet a két vezető felé, akik folyamatosan veszekedtek. Mi ütött ezekbe? De a mozdulatom olyan gyors volt, hogy egy pillanatra minden elhomályosodott előttem, és minden helyzetet akart változtatni. Kiléptem, hogy az egyensúlyomat megőrizzem – úgy tűnik, hogy megszédültem egy pillanatra. – Jól… vagyok – nyögtem ki, miközben tisztulni kezdett előttem a kép, úgy tűnik egyelőre még mellőznöm kell a fürge mozdulatokat. Észre sem vettem, hogy vaktában közben valamibe meg akartam kapaszkodni és az a valami most éppen Jack lett. – Öhmm… - néztem le kezemre. – Bocsánat – kezdtem el sűrűn pislogni zavaromban. Általában tudtam, hogy kihez hogy viszonyuljak, mi az a megengedett távolság fizikailag és lelkileg is. De itt volt Jack, egy tök idegen, akinek csak a nevét tudom és tegeződve beszélgetünk… Nem tudtam hova tenni az ismerőseim között, mégis csak egy rendőr.

Music | 811
Remélem, megfelel, ha nem pm Wink| ×


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Lynne & Kai - Accidentally re-meeting
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: