• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.




nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Avery & Tamera - Friend or enemy?










avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×


Szomb. Szept. 16, 2017 8:34 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Tamera
My unluckily deal
Holy Shit! Az élet nem fenékig tejfel, ebben teljesen biztos vagyok! Nem tudom, miért osztottak nekem ennyire szerencsétlen lapokat, de megint csak ilyeneket kaptam. Bárki is oszt, adnék egy két jobbost, hogy átgondolja az a bizonyos lapot…
Ezzel egyetemben úgy repültem kki az ablakon, mint a szél. AZ ütés olyannyira elevenen talált, hogy még az üveg kirakat sem tudta kellően felfogni, én pedig szilánkokkal egyetemben estem a betonra. Felnyögtem, ahogy a hátamra érkeztem, és kiszorult belőlem a levegő. Oh my god… ez most fájt. Komolyan, így kell bánni egy Pokolkutyával, aki csak takarítja a mocskotokat, ti szörnyetegek. Oldalra fordultam nagy nehezen, majd abból négykézláb, végül talpra is sikerült állnom. Nem volt valami gyors mozdulatsor, éreztem, hogy kezd egy-két helyen sajogni a testem… Huh, volt már rosszabb is! Megigazítottam dzsekim… vagyis a szakadt dzsekim ujját, ahogy újra szembefordultam a a vérhiénákkal, akik már embertelenül hangosan kuncogtak. Na igen, az egyik legelviselhetetlenebb jellemeknek tartottam számon őket, mert borzalmasan idegesítőek.  
- Nagyon vicces – jegyeztem meg én is egy széles mosollyal. Tudjátok, hogy kivel szórakozzatok… Megropogtattam az ujjaimat és a legkevésbé sem engetdem, hogy a blökim beleszóljon a történésekbe. Elegem volt, hogy irányít! Hogy csak mozdítani kell az ujját, én pedig máris zuhanok a sötétbe! Az utolsó cseppekkel telt be az a bizonyos pohár, amit most a hiénák fel is borítottak, pedig aztán csak be akartam ülni egy nyugtató italra, ami kellően hat rám, hogy kiüssön egy jó időre, de a második pohár után megjelentek ezek a dögök, én pedig nem tudtam a seggemen maradni. Pedig teljesen ártatlanul sétáltam feléjük, hogy csak egy átlagos lány vagyok, aki kalandot akar. Nah, nem jött be! Pedig meghúztam a pólómat. Erre itt fekszek a köveken, kis rohadékok… De valahonnan el kezdett terjedni a vadász-pokolkutya pletyka… És ők hamar ki is találták. Úgy tűnik osztottak nekik észt, mikor sorba álltak.
A három személy máris egymás mellé állt szorosan, a maradék ember pedig vagy a sarokba futott, vagy menekülőre fogta. Jól is tették, ez nem nekik való hely… Én pedig, fejjel a falnak tartottam szokásomhoz hűen. Három ellenfél… Három esély.
Az egyiket azonnal leszedtem, ahogy villámgyorsan a dzseki ujjamból előkerült a tőr, de csak egy ilen kivételes alkalom volt, a többinél már derékhoz kellett nyúlni, így máris kettő az egy ellen felállásban egymásnak ugrottunk. Valószínűleg, ha kívülről nézném az eseményeket, akkor semmiben sem térek el a természetfelettiektől, az is biztos… De nem akartam erről tudomást venni. Tipikusan az voltam, aki vagy mindkét oldallal jól kijöhet, vagy nem, hát én utóbbiba tartoztam. Vadásznak sem feleltem már meg – nem is mertem eléjük kerülni. Amint tudatosult bennem, azonnal elszöktem Dimitri és a többiek elől. Természetfeletti sem vagyok, mert túlzottan ragaszkodok vadász lenni és képtelen vagyok megbékélni a blökivel, aki velem ellentétben nagyon is akar a bestiákon segíteni, vagy éppen takarítani. Most viszont legalább a meccsbe nem szólt bele, noha borzalmasan koncetráltam és kapaszkodtam gondolataimba, amitől nem egyszer múlt hajszálon az életem most.
- Most röhögj – sziszegtem, ahogy ököllel arcba vertem a kisebbik alakot, aki megtántorodott és meg tudtam szúrni. Ahelyett, hogy segített volna társának, eliszkolt, így már csak egy maradt…
Szinte vicsorogva ugrottam neki. Meglepően le tudtam nyomni, pedig biztos, hogy nem rendelkeztem ilyen erővel. Miért segít nekem a blöki? Hacsaknem ő is a szemetet látta meg a lénybe, amit el kell takarítani… Így aztán még két buckázás után, de végre megtámaszkodva szilánkos pulton, de egyedül ácsorogtam. Fuh, ez … nem is volt rossz. szégyen vagy sem, de ettől jobban éreztem kicsit magamat, talán, mert összeszedtem annyi zúzódást, hogy az majd kellően fájjon holnapra. Kitűrtem a hajamat arcomból, miközben kihúztam magamat, és minden zokszó nélkül távoztam, mintha mi sem történt volna.
Ennél csak az volt rosszabb, amikor kinn egy ismerős arcot láttam meg. Nem tudnám meg mondani, hogy mi a neve és mikor találkoztunk, de a kifejező mimikát megjegyeztem.
Eltorzult az arcom, ahogy egy pillanatra találkozott tekintetünk. Tényleg ilyen szar napom van? Először a hiénák, most meg egy kitsune? Vissza tudtam emlékezni arra az esős éjszakára, mikor a saját véremben fürödhettem szinte. Persze, nem a neve sincs nő miatt. De ott volt… És nem tett semmit sem. Nem foglalt állást, hanem csak figyelt…
Arcomról leríhatott az ellenszenv, és ha megtámad, akkor már pedig én is felmutatom a kezeimet. De csak ha megtámad… Hidegen hagyott, hogy a bennem lévő blöki éppen hőbörög és valószínűleg a hiénák lelkét kéne elkísérni… Nem fog legyőzni! Minden akaratommal a nő sötét íriszébe kapaszkodva koncetráltam, hogy a jelenlétemet megőrizhessem. Az én testem, az én életem. Nem fog egy kutya fölöttem uralkodni, nem hagyom!
Kérdőn csak felvontam a szemöldökömet, hogy most mi lesz, mert egyelőre még egyikünk sem szólalt meg. Mikor úgy éreztem, hogy a viharok távoztak fejem fölött, és a lány még mindig nem támadott meg, csak fellélegeztem. Vállaim megereszkedtek, és fáradtság környékezett meg.



× szavak száma: 897 × megjegyzés:Ehj, szólj, ha gond van Very Happy × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2016. Dec. 24.

Age :
19

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, naplopó, tolvaj, önjelölt igazságosztó... Soroljam még?


Vas. Okt. 22, 2017 5:01 pm
kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet



Today’s moments are tomorrow’s memories.
avery & tamera

Amikor kiléptem az utcára, semmi célom nem volt. Csak barangolni támadt kedvem, semmi meló vagy kellemes időtöltés nem volt tervben. Ritka nap volt az ilyen, általában minden napomat azzal töltöttem, hogy másokat megfosztottam a vagyonától. Persze csak azokat, akik megérdemelték, vagy úgyse tűnt volna fel nekik néhány száz dollár eltűnése.
Most viszont... Épp csak sétálós hangulatomba kerültem, így drága Wallym társaságában battyogtam keresztül elhagyatott parkokon, játszótereken, utcákon. Valamivel kevesebb lélek volt a környéken, mint azt megszokhattam, de ez egyáltalán nem zavart. Legalább nem kellett hallgatnom, ahogy utánam fütyörésznek a piától bűzlő kanos kocsmatöltelékek, egy kellemes éjszaka reményében. Hogy én mennyire utálom az ilyet!
Az egyetlen férfi az életemben Wally volt, és aligha tűnt úgy, hogy meg fog változni ez a helyzet. Nem mintha ez zavart volna, hiszen jól megvoltam egyetlen kutyám társaságában is. Együtt néztünk tévét a fotelból, egyszerre mentünk aludni, s amíg nem voltam otthon, ő hűségesen várakozott az ajtónál, hogy aztán nagy ugrálások közepette üdvözölhessen. Még a napi beszerzett zsákmányt is együtt néztük át, a pénzszámlálásról nem is beszélve. Jobb társat nem is kívánhattam magamnak, még ha csak egy egyszerű, plüssállatra emlékeztető házi kedvencről is volt szó.
Az idő hűvösebbre fordult, habár engem ez egy kicsit se zavart. Alapjáraton nem voltam a nagy melegek kedvelője, így mindig tűkön ülve vártam, hogy végre eljöjjön az ősz. A kellemes, ködös reggelek, a borzongató szellő, az a rengeteg szín... Nekem való, annyi biztos.
Lépteim egyre csak lassultak, ahogy Wally néha meg-megállt, hogy szagmintát vehessen a villanyoszlopokról, tűzcsapokról és a járda mellé ültetett aprócska bokrokról, fákról. Mindent ki akart szimatolni, hogy aztán befoglalja magának a területet. Termetéhez képest mindig ő volt az alfahím, ha egy másik kutya kötekedett vele, lehetett kétszer nagyobb nála, Wally mindig elüldözte. Bátrabb volt még talán nálam is, pedig azért engem se kellett félteni.
Furcsa zaj ütötte fülemet. Üvegtörésre emlékeztető csörömpölés volt, nem is olyan messze innen. Elfogott a kíváncsiság: vajon valaki épp betört valahova, vagy csak néhány idióta kölyök unalomból köveket dobott volna más ablakára? Ki akartam deríteni, és úgy tűnt, az előttem pórázon flangáló kutya is ugyanezt érezte. Nem hiába az én kedvencem, jellemileg is pont olyan őrült volt néha, mint a gazdája.
Kicsit gyorsabb tempóra váltva indultam el a hangok forrása felé, s épp sikerült elkapnom egy pillantás erejéig egy lányt, amint épp feltápászkodik a szilánkok közül, és visszatér az épületbe, ahonnan épp kivágták. Legalább is sejtettem, hogy így történt.
Csakhogy... Még ilyen távolról is ismerősek voltak a vonásai. A haja, az alkata, az arca - mind egy nem túl régi emlékhez kötődtek.
Zsebre tett kézzel, a pórázt a karomra akasztva lépdeltem az összetört ablakhoz, de nem mentem közelebb. Még a végén Wally megvágta volna magát, ha odaengedem az üvegszilánkok közé. Szerencsére intelligens állat volt, s fegyelmezett, akár egy kiképzett rendőrkutya. Amint megálltam, ő maga is fékezte apró lábacskáit, s helyet foglalt mellettem. Csak ült, egyenes háttal, s érdeklődőn figyelte a bentről kiszűrődő zajokat, a furcsa nevetést és a hangos nyögéseket. Nevetés... Már szinte nem is emberi volt az, tudatalattim pedig azonnal riasztani is kezdett, hogy ez bizony nem embertől jön. Hiénák... Sokan utálják őket, nem értik meg az ő elméjüket. Persze én hiába próbáltam belátni zavaros fejükbe, nem jártam túlzottan nagy sikerrel. Minden esetre, nem ítéltem el őket, még ha a kellő távolságot meg is tartottam.
”Most röhögj...” - hallatszott odabentről, ezt pedig néhány újabb küzdelemre utaló zaj követte. Az eztán kilépő lány - vagy inkább nő - tekintete találkozott az enyémmel, s mindkettőnket csak ekkor érte a felismerés: mi már találkoztunk. Oh, igen... A vadász, akinek lelke mélyén egy Pokolkutya nyugszik. Pletykák terjengenek róla ide-oda, de csak kevesen mondhatják el magukról, hogy tényleg találkoztak vele és túl is élték a pillanatot. Én egy voltam közülük, szerencsésen megúsztam, hogy a kezei közé kapja a torkomat.
Amint felismertem, egyből az eső jutott eszembe. Az eső, amely elmosta a nő vérének szagát, s amely végigkísérte őt a küzdelmében. Én pedig csak álltam ott, és figyeltem. Emlékszem, régen csak magamra tudtam gondolni, s talán ez mai napig nem is változott. Nem kívántam beleszólni a körülöttem folyó eseményekbe, csak akkor, ha érdekemben állt. Talán önző voltam? Meglehet. De csak emiatt vagyok életben.
Meg se lepett, hogy nem épp barátságos arckifejezés fogadott, ugyanakkor egészen elcsodálkoztam, hogy a vadász nem támadott rám. Minden oka meglett volna rá, hogy itt helyben megpróbáljon megölni. Természetfeletti vagyok, ráadásul az első találkozásunkkor nem hogy nem segítettem neki, még végig is néztem, ahogy szenved. Így utólag visszatekintve, talán meg is érdemeltem volna, ha legalább lekever nekem egyet.
Mikor azonban úgy tűnt, a nő nem szándékozik megtámadni, mély levegőt vettem, hogy végre kipréseljek az ajkaimon néhány szót.
- Látom szeretsz bajba kerülni. - biccentettem. Wally lassan odakúszott a velem szemben állóhoz, s a lábát kezdte szagolgatni. Enyhén elmosolyodtam, de nem szóltam semmit. Mertem remélni, hogy nem épp egy kutyautálóval futottam össze.

Wally ⁞ 795 ⁞ bocsánat a késésért 00@

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Avery & Tamera - Friend or enemy?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Thomas "Tom" Avery

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Belváros-
Ugrás: