• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.




nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Dogs - Avery & Vulfia










avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×


Vas. Okt. 08, 2017 8:27 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Avery & Vulfia
Dogs…
Mondanám, hogy micsoda kontroll alatt tartom a blökimet, de ez semennyire sem igaz. A mi kis kapcsolatunk abból áll, hogy ő bennem él, aztán ha dolga van, egyszerűen az elmémet kiszorítja és a testemet felhasználja. Esélyem sincsen… Vagy ha én találkozom természetfelettivel, és az neki nagyon nem tetszik akkor megpróbál megállítani. Gyönyörű kapcsolat, nem? Nem tudom, anno 20 évesen miért kellett az éppen törött lelkeim közé bemásznia, de azóta sem vagyunk jóban.
Hogy ezt miért mondom? Mert most is, csak egy csettintés – sőt abba sem került -, és máris ott hagyott a tudatlan sötétségbe, míg valamit elintézett. Ki tudja mit, hol, hogyan, mert persze, én ebből semmit sem látok, hallok, vagy érzek, és ő nem osztja meg velem.
Az út szélén ébredtem fel. Nem ez az első alkalom, így meg sem lepődtem igazán. Fejem zsongott, kissé fájt, és ahogy halántékomhoz nyúltam, egy éles vágás húzódott végig. Ez… Ezt hogy szereztem? De máris jött a válasz: oldalról vonyítás… Odakaptam a fejem, felkészülve mindenre. Egy megtépázott vérfarkas… vagyis egy nőstény egyed alakult éppen vissza.
Nyeltem egyet. Reméltem, nem azért, hogy két kézzel essen nekem. Kivételes alkalom, hogy most én nem szándékoztam megölni. Nem tudom mi történt, de most szépen sétáljunk csak el egymás mellett, úgy lesz a legjobb. Lassan feltápászkodtam, mire a lány is kijött a fényre. Velem egyidős lehetett, vörösre festett haj, kellemes arc. Jó benyomást keltett,még ha nem teljesen ugyanazon az oldalon voltunk. Vajon, hogy lett vérfarkas? – Öhm… Én tettem valamit? – tettem végül fel a kérdést és kezeimet feltartottam, hogy nem támadok. A blöki így is megtépázta, elég volt az… Ilyenkor főképp átkoztam, hogy a pokolkutyáknak ekkora behatása van a természetfelettiek világába. Bár, őszinte leszek, ilyen módon, hogy nem támadtak azonnal meg, még nem ébredtem fel. Volt már vámpír fészek, meg minden, de útszélén egy farkassal… - Nem emlékszem… - jegyeztem meg biggyesztve az ajkamat. Átkoztam, hogy nem emlékszem, és erre csak a pokolkutya vakkantott egyet bennem, ami azt jelentette, igen, „én” tettem valamit. – Sajnálom… Jól vagy? – néztem rá újra, a kérdés inkább arra vonatkozott, hogy ne segítsek valamit. Nem szokásom természetfelettieknek, de ez egy másik szituáció, és per pillanat, mindketten „emberek” vagyunk. Annyira még nekem sincs kőből a szívem – legalábbis tudtommal. Viszont helyemről még nem mozdultam el, hátha nem kér belőlem, azt is meg tudnám érteni, ha éppen kutya formában estem neki. Átalakultam? Még azt a formámat én sem láttam, csak vadász tankönyvek képeiből tudom, hogy milyen a háromfejű kutya. A lángoló test már előfordult, annyi is volt a ruháimnak, amik most is egy-két helyen meg voltak perzselve, fel volt szakadva és égetve… Ollé…



× szavak száma: 538× megjegyzés: hát igyekeztem, remélem jó, ha nem pm… de lesz ez még jobb is × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :



Join date :
2017. Sep. 02.

Age :
17

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Diák, eladó


Hétf. Okt. 09, 2017 8:41 pm
vérfarkas: a telihold rabja, az éjszaka teremtménye



Avery & Vulfia
Dogs

Suliban a napom így is elég húzósra sikerült. Tényleg kicsi híja volt annak, hogy ne ugorjak mélyen tisztelt osztálytársamnak, noha megérdemelte volna a vérfürdőt.  Magamban puffogva, egy kavicsot rúgdalva lépdelek lakhelyem irányába. „Átok rád, emberi társadalom.” Meg úgy az egészre. Az egész életemre. Az égre emelem tekintetem. A felhők jól kirajzolnak egy rókát. „Neked is most kell eszembe jutnod?” Szidom bátyám. Nem mintha ezt tenném, ha most hirtelen előttem teremne, de kivételesen jól esik elküldeni a legmelegebb éghajlatra. Ahogy a külvárosba érek, mélyet szívok a levegőből.  Megállok egy pillanatra és meredten nézek a táskámra. „Úgy sem fogok hiányozni erre az egy délutánra.” Tekintetemmel továbbra is meredten figyelek, de már a bolt irányába. Lépteimet gyorsítva slisszanok el az utcákon, míg a boltba nem érek. Belépek, a pulthoz sietek és ledobom táskám. –Este jövök. Majd egyszer valamikor. - és már csapom is be magam mögött az ajtót. Még hallom, ahogy az öreg elmormog egy „Vigyázz magadra!” és egy „Ne kerülj bajba!” mondatot, de fejem már az erdőben rohangál. Szinte helyből futva indulok neki az erdőnek. A talpam alatt a beton hangosan kopog, majd az avar is hangosan adja meg magát súlyomnak. Nem érdekel, csak vérem visz előre. Nem is tudom mikor dobtam le az emberi mivoltom foszlányát, már négy végtag meghajtással száguldom a fák között. Orromba kúszik az erdő jellegzetes, számomra oly kellemes illata. A kéreg… a moha… a nem oly régen aláhullt eső… Ez mind számomra az otthon. Néha-néha megállok és mélyebbet szívok a levegőből, nem- e követ valaki. Esetleg valaki felségterületét sérteném-e meg. Nem áll szándékomban, de megesett és meg is eshet. Egyéb éjjeli teremtmény még nem akadt utamba, de egy potenciális eleség igen, egy nyúl személyében. Utána vetem magam, esélytelen a menekülése. Lépteim egyre elnyújtottabbak, míg egy ugrással el nem érem. Kezem alatt vergődik és sipít.  Egy apró versfoszlány dereng fel.  „Lépte gyors, nem néz hátra/ Előtte a préda kegyelemre várva/ Kegyelem nincs, készülj a végre,/ Mert szomjas a farkas, szomjas a Vérre!” Végig sem gondoltam, mit is teszek, de nyúl teteme és vére, már a számban díszeleg, arcom enyhén vörösre festve. Erős állkapcsommal még mindig szorítom, mintha még élne. Egy számomra szimpatikus fa tövébe telepedek és nyámmogni kezdek a húsán.  Még édes és meleg.. ahogy szeretem. Megnyalom szám szélét és folytatnám lakomám, de egy morgás megszakítja étkezésem.  Pedig nem is olyan csábító a szaga, mint amilyen az íze.  Tekintetemet végig futtatom a környéken, de nem látok semmit.  Orromra hagyatkozva sem találok semmit.  Mancsaimra tápászkodom, és úgy nézek körbe. Egy háromfejű, lángoló testű kutyaszerű valami jön felém. Tekintete sárgán ragyog, talán, mint enyém. Testtartásából ítélve elég rossz helyet jelöltem ki vacsorázásnak. Én is felborzolom magam. Álkapcsom összecsapom.  Ezzel talán sikerült aláírnom halálos végrendeletemet. Nekem rugaszkodik, ezzel támadásba lendülve. Igyekszem elhajolni, de így is elmarja grabancom. A földre nyom, mire mancsommal elnyomnám a szügyét magamtól. Amíg a mellső mancsaimmal bíbelődöm, a hátsókkal ellököm magam felett. Talán erre nem számított. Futni kezdek a másik irányba. Az erőviszonyok, most egyáltalán nem az én pártomat fogják. Csupán egy pillanatra vesztettem szem elől, a következő harapás az oldalamat éri. Fájdalmasan megvonaglok és elmarnám nyakát, de a fejét sértem fel. Dühösen arrébb dob és fölém magasodik.  Maga alá gyűr, hangosan kezdek szűkölni. Ekkor rám morog, leheletét torkomon érzem, ezzel felsőbbrendűségét kimutatva.  Megadom magam. Egész közel kerültünk a városhoz. Jeleznem kellene az öregnek, hogy még élek, vonyítva adom tudtára. Csak ekkor tűnik fel, hogy a kutya összerogyott. Visszaváltoztam és óvatosan lépkedek felé. Szerencsémre ő is ember. Nagy kő esett le a szívemről. –Csak lerendeztük a falkán belüli helyünket.- mosolygom válaszolva. Mikor lebiggyesztette ajkát, kicsit jobban szemügyre vettem. Ruházata szakadt és perzselt. Bőre és haja a körülményekhez képest jól ápolt. –Semmi gond! Megérdemeltem. Meg kell tanulnom, hogy hol a helyem.-próbálom bátorítania, noha ez nem az erősségem. –Semmi bajom veled ellentétben. Nem fáj nagyon?-mutatok a fején éktelenkedő sebre. Közelebb mennék hozzá, de a combomba éles fájdalom hasított. Nem tudom mivel okozta, de elég kellemetlen, mély és rettentő mód tud vérezni.  Kiveszem övem és a seb fölött erősen meghúzom. Egy viszonylag silány csomóval letudom a szorítást. –Igazán jó bunyó volt. Kellően megmozgatott.- ülve maradok, amíg nem heged be a seb. Negyed órára saccolom a gyógyulásom. –Vulfia Schattensang. Örvendek a találkozásnak.-mutatkozom be és próbálok kezdeményezni. Nem is igazán értem miért teszem ezt. Nem mintha bármit is elérhetnék ezzel. Talán legközelebb meg is fog tudni ölni.

üzenet: Nagyon tetszik. Remélem ez neked is fog Smile. szószám: 709 ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×


Vas. Okt. 15, 2017 8:42 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Avery & Vulfia
Dogs…
A véletlenek mit össze nem tudnak hozni…Pedig aztán, nem hiszek az ilyen szerencsékben, hiszen kevésszer mentettek meg a helyzetektől, de biztosan van valami Sors, vagy nevezzük akárhogy, ami befolyásolhat akár… Most is, mennyi az esélye, hogy egy támadás után valaki kedvesen fogad? A pokolkutyák, ritkák, mint a hollók és kevesen, szinte senki sem érti meg, milyen összetett életet is jelent, főképp, ha a két tudat nem tud összeolvadni, mint nálam. Valami oknál fogva, már pedig nálam nagyon félresiklottak a dolgok, csoda, hogy nem egy diliház egyik gumiszobájában nyaralok egy ideje, bár minden ilyen orvost, pszichológust, embert kerülök, mint a leprát. Tudom, hogy nem normális, nem vagyok normális, de nem kell ezt még papíron is mutogatnom, főképp, ha a blki még meg is indul. A lányra vetettem tekintetemet. Igazán sajnáltam… Pedig nem esett nagy baja, de ez azt jelentette, hogy a kontrollt nem tudom megtanulni, a pozitív hozzáállásom pedig csak süllyed el… Lehet, tényleg be kéne valahova zárni, ahonnét nem okozok gondot, de azt nem tudnám pedig elviselni. Dilemmák és dilemmák…
- Én tényleg nem akartam – biggyesztettem ajkamat, hajamba túrva, amiből levelet és gallyat sikerült kiráncigálnom.
- Nem, nem velem szembe kell megtanulnod – ráztam meg a fejemet. – A pokolkutyák eltérnek a farkasoktól. Nem tudom, mi történhetett – ráztam meg a fejemet. Ilyenkor, általában csak tippelni szoktam. Két dolog lehetett – egy: útban volt a lány, és eltakarította volna – kettő: maga a lány volt a préda valamiért, sosem értettem, milyen alapon szelektálja az élő lényeket, és viszi el a lelküket. Rengetegszer járt a Pokolban, én mégsem láttam egyszer sem. Mondjuk, lehet talán jobb, nem akarok én emlékezni a lelkekre, akik elhagyták a testüket. A hideg borsódzott a hátamon még a gondolattól is.
Fejemhez nyúlok, bele a vérbe. Enyhén lüktetett, de nem volt mély, így nem kellett aztán sietni a lekezelésével, meg amúgy is, gyorsabban gyógyulok, mint egy átlagos ember, így aztán nem sokáig fogom hordani a nyomát, mindegy, hogy most fáj-e vagy sem. – Nem, azt hiszem, ennyi legalább kijárt, bármit is tettem – néztem, majd elhúztam a számat lábára. – Ha nem bánod, segítek leápolni, vagy valami – szólt belőlem tényleg csak a jószándék, bár eszembe jutott, hogy aztán a regeneráció megold majd minden dolgot, íyg felesleges volt a jószándék. Ahhoz képest, hogy régen megesküdtem szüleim halálakor, hogy egynek sem fogok kegyelmezni, nagyban változott az életem és én is. Nem, már nem voltam vadász, akinek ez a feladata. De természetfeletti sem akartam lenni, akit le kelljen vadászni. Igyekeztem az aranyközéputat választani, de az egyre nehezebb volt, ahogy haladtam rajta. Elveimet kellett megtörnöm, amikkel saját magamat tagadom meg… El fogok így veszni, és neve sincs pokolkutya leszek, ezt akartam a leginkább elkerülni. Itt nem a hírnévre gondolok, hanem saját magamra. Elveszni a sok között… Nincs is annál rosszabb.
- Mondanám, hogy ennek örülök – nevettem el magamat. – Azonban nem emlékszem egy pillanatra sem – tártam szét a kezemet, amolyan ez van, sajnos, pedig érdekelt volna, hogy hogy harcolt ő és jó magam is. AZ ilyen állapotban egy állatra hasonlítok, vagy a vadász tudásom is használva van?
- Avery Sardothien – mosolyodtam el. Akkor ez azt jelenti, legalább ma nem fogjuk egymást megölni. A jövőre nem fogadnék, mert bárhogy alakul. Azonban, belegondolva, a természetfelettiek között senki sem volt, aki felé pozitívan álltam volna, talán Kai, de csak mert annyi szarságon mentem már vele keresztül. Nem is hiányzott, de most, hogy a vadászok körében sem jártam, senki sem maradt nekem, és ezért váratlanul ért a lány kedvessége. Pedig csak nekem kellett volna most ugrania. – Én is örülök, és bocs. Ha nem bánod, én ma már nem akarok harcot. – Ráztam meg a fejemet, hogy tőlem ne várjon semmit sem, ezzel nyújtva jobb kezet is egy pillanatyni békére, ami akár nem is csak pillanatnyi lesz, hanem hosszabb, ki tudja?



× szavak száma: 733× megjegyzés: hát igyekeztem, remélem jó, ha nem pm… de lesz ez még jobb is × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Dogs - Avery & Vulfia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Thomas "Tom" Avery

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: