• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Zoey Deutch


Szer. Nov. 22, 2017 9:39 pm
☇ Játszótársat keresek!


Hétf. Nov. 20, 2017 3:04 pm
☇ Alkalmi segítség


Hétf. Nov. 20, 2017 2:40 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Kol x Agatha •• temető










avatar


: :


A farkas báránybőrben is megőrzi viselkedése sajátosságait.

Join date :
2017. Oct. 08.

Age :
18

Tartózkodási hely :
∞ I'm coming to Beacon Hills

Foglalkozás :
∞ student


Vas. Okt. 15, 2017 12:11 pm
vérpréri: szabadon vágtató prérifarkas, ki a teliholdnak hódol




Kol & Agatha

Fáj, mint a kés hegye a szívben

Összehúzom magamon a kabátot, miközben kiszállok a kocsiból. Hideg az este, de valahogy sem kedvem, sem időm nem volt ahhoz, hogy reggel jöjjek ide. Hogyha valamelyiküket megtalálom, az nem kecsegtethet beszámítható gondolkodással. Inkább ne legyen akkor senki  közelemben. Megállok a vas kapu előtt, s tekintetem megtalálja az ismerős feliratot, amit oly’ sok helyen láttam már. Feltámadunk.
Nagy levegőt véve lököm be a kaput, s rálépek a puha avarra. Nincs betonozott út, csak kitaposott ösvények, és sírok minden felé. Hezitálok egy kicsit. Talán nem kellett volna ide jönnöm. Az agyam visszakozna, de a lábaim saját életet élnek és megindulnak befelé. A sötétből márványból és kőből készült sírok bámulnak rám. Némelyiken kép is van, de a legtöbbön már megkopott az arany szín felirat, ami azt jelzi, hogy ki nyugszik alatta. Még jobban összehúzom magamon a kabátomat, érzem ahogy a szőr felágaskodik a karomon, és a hátamon. Kiráz a hideg ettől a helytől.
Lassan sétálok el a sírok mellett, mindegyiket megfigyelem. Még jó állapotban kell lennie, hiszen alig három éve széledtünk szét. Hogyha valamelyikünk a föld alá került, akkor az a föld még friss. Szemem hirtelen megakad egy építményen. Egy kriptán, amit a temető közepére állítottak. Még így a sötétben is látom a díszes faragásokat az oldalán. Kíváncsiságom az elővigyázatosság felé kerekedik, és megindulok a kripta bejárata felé. Az
állati ösztöneim vezérelnek. Ahogy rálépek egy gallyra, eltörik a cipőm talpa alatt, s a hangja mintha a csont velőmet is átjárná. A kripta nehezen megközelíthető. Rengeteg bokor és szúrós, tüskés gaz nőtte be. Ösvény sem kísér a bejáratáig. Nagyon rég nem járhattak már erre. A kriptában nyugvó holtak lassacskán egyé válnak a természettel.
Átverekszem magam a gazon, egy tüske végig karcolja az arcomat, s egy vékony, vérző sebet ejt rajta. Felszisszenek fájdalmamban, de tudom, hogy elég egy-két másodpercig várni, be fog gyógyulni. Nagy nehezen, kisebb-nagyobb sebesülések és gyors gyógyulások árán eljutok a bejárathoz.
Belépek. Csend fogad, és sötétség. Doh és halál szaga kúszik fel az orromba, és egyszerűen nem akar onnan kimenni. Előhalászom a kabátom zsebéből a telefonomat, és bekapcsolom rajta a vakut, ami egy egész jó kis elemlámpaként szolgál. Bevilágítja a teret. Nagyjából. Ahogy magam elé nézek elakad a lélegzetem. Egy lépcső vezet lejjebb, a föld alá, és a lépcső végén, egy kis teremben egy fedett koporsó hever. A szívem majd kiugrik a helyéről, de a kezem zsibbad, de úgy markolom a mobilom, mintha az életem múlna rajta. Lelépdelek a lépcsőn, és megállok az egyszerű koporsó mellett. Ráteszem az egyik tenyeremet. Abban a percben, ahogy a tenyerem találkozik a fával, könyékig szalad bennem valami furcsa bizsergés. Érzem, ahogy elváltozik a szemem színe, és ahogy kinőnek az agyaraim. Morgok egyet. Egy kézzel felnyitom a koporsó tetejét, és belevilágítok. Ahogy megpillantom a férfit elakad a lélegzetem. Az agyaraim egyből visszahúzódnak. Bőre sápadt fehér, és kék erek duzzadna rajta, de így is megismerem. Kol Mikaelson. A férfi, aki a gyermekkori álmaimnak olyan gyakran részese volt. Apró tenyeremmel megsimítom az arcát. Kemény és hideg, mint a márvány. Tekintetem a mellkasából kiálló tőrre vándorol. Soha nem láttam még ilyet. Hogy egy testet a gyilkos fegyverrel együtt helyezzenek végső nyugalomba.
- Oh, mon cher Kol - suttogom - ki tette ezt veled? - vékony ujjaimat végighúzom a mellkasán, megragadom a tőr markolatát, és egy jó nagy lendülettel kirántom a testéből.

zene ⋮ szavak száma ⋮ megjegyzés ⋮ remélem tetszik  *-* @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


and all the kids cried out,
"please stop, you're scaring me"

i can't help this awful energy

god damn right,
you should be scared of me

who is in control?


Join date :
2017. Oct. 08.

Age :
1017

Tartózkodási hely :
❝ wherever i want ❞

Foglalkozás :
❝ killing people and having fun ❞


Vas. Okt. 15, 2017 10:08 pm
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet



Agatha & Kol
My heart is beating in a different way
been gone such a long time and I feel the same

A körül ölelő sötétség szinte már teljesen részemmé vált az évek múlásával. A körülöttem lévő üresség befészkelte magát bőröm alá, s egészen hideg, már-már kővé dermedt szívembe hatolt, hogy ez által felválthassa minden megmaradt érzelmem helyét, amit még mások iránt tápláltam. A harag, a düh, a csalódottság – mind a feledésbe múlt, ahogy pergett az idő, minek lassú múlásával tisztában sem voltam. Fel sem tűnt, milyen régóta aludhattam, nem érzékeltem semmit a külvilágból. De tudtam, hogy elmém börtönébe zárva kényszerültem kivárni a következő pillanatot, mikor felszabadulhatok Niklaus kegyetlen módszerének varázsa alól. Addig azonban hagytam az emlékeimnek, hogy ellepjék elmém minden egyes zugát, mielőtt az őrületbe kergetném magam a magány fogságában.
Emlékfoszlányok kavalkádja rohamozta meg agyam minden egyes alkalommal. Hol rosszak, hol jók. Azonban mindegyik végén egy tőrrel a mellkasomban végeztem. Újra, és újra ugyanazt a rémálmot éltem át minden egyes nap, melyet a szokásos bársonnyal, s selyemmel bélelt puha koporsómban töltöttem. Beledermedtem az időbe, s annak kegyetlen körforgásába, miközben hagytam, hogy az emlékeim szórakozzanak velem. Végül mindig ugyanott végeztem; kopár síkság előttem, kopár síkság mögöttem. Üresség. A semmi peremén álltam. Végig csak egyetlen dologba tudtam kapaszkodni, ami nem volt más, mint a bosszú.
Nem tudtam, mennyi idő telt el. Nem tudtam, hol vagyok. Nem tudtam mi történik körülöttem, vagy hogy milyen napszak van. Egyszer csak megéreztem a vér illatát a közelemben. Vagy csak álmodtam? Ebben sem voltam biztos, hiszen aludtam. Ki tudja, mióta. Ez a fajta Csipkerózsika álom azonban nem olyan kellemes, mint az ember külső szemlélőként gondolná. S akkor először megláttam valamiféle fényt áthatolni a fejemben lévő sötétségen, melynek a rabja voltam.
Aztán hirtelen vége lett. Mintha valóban megtört volna az átok. A szúró érzés a mellkasomban pillanatok alatt szertefoszlott. Éreztem, ahogy a vér ismét megindul ereimben, a szemhéjaimra nehezedő súly pedig végleg megszűnik. Végül a másodperc törtésze alatt nyíltak ki szemeim, mintha csak egy holt tért volna vissza a halálból, valamiféle csoda folytán – ami lényegében szinte meg is egyezett az én helyzetemmel.
Tekintetem végig a plafont pásztázta. A levegő állagából, s az elém táruló látványból nem volt nehéz kitalálnom, hogy egy kriptába voltam lezárva. Ami jobban foglalkoztatott, ki ébresztett fel, és miért?
Pillantásom a koporsóm mellett álló lányra vándorolt, miközben elsötétült tekintettel, és meghosszabbodott szemfogakkal ültem fel. Elmém elöntötte a vérszomj, ahogy megéreztem a ragacsos anyag ízét a számban. Sóvárogtam az íze után. Úgy éreztem, teljesen ki vagyok száradva, s talán kissé gyenge is vagyok. Ebben az esetben pedig épp elég volt nekem annyi, hogy nem Nik, Bex, vagy épp Elijah áll mellettem, az sem érdekelt, hogyha nem egyszerű halandó. Egy potenciális áldozatot láttam benne, akinek talán meg kellene köszönnöm, hogy visszahozott, az viszont fontosabb volt számomra, hogy önző mód kielégítsem a vágyaim.
Szempillantás alatt tűntem el addigi fekhelyemről, s a kripta falánál kötöttem ki a lánnyal együtt, akit teljes testtel nyomtam a falhoz, miközben egyik csuklóját szorongattam. Már hajoltam is a nyakához, hogy egy hatalmas harapással kiszívjam az utolsó csepp vérét is. De mielőtt ezt megtehettem volna, egy ismerős fényt láttam megcsillanni tekintetében a félelemtől. Mintha már láttam volna ezt a riadt tekintetet egyszer. Mégsem tudtam a szempárhoz egyetlen ismerős arcot sem párosítani, ahogy eseményt sem. Ennek az oka pedig a túl sok emlék, és az a rengeteg leélt évszázad.
Ezek után pedig mégsem tudtam rávenni magam, hogy a megmentőm gyilkosává váljak. Hátrébb léptem egyet elengedve a csuklóját, miközben vonásaim is felvették megszokott formájukat. Zavarodottság tükröződött tekintetemből, ahogy összevontam szemöldökeim, s csak hosszú másodpercek múlásával szólaltam meg először.
- Ki vagy te?


always find me here | remélem kezdésnek megfelel *-* | code
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Kol x Agatha •• temető
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Honebochi – Csont temető
» Falu temetője
» A falu temetője
» Város temetőjétől és a rét közti dombos rész
» Angyal Temető (Brooklyn)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
Ugrás: