• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Zoey Deutch


Szer. Nov. 22, 2017 9:39 pm
☇ Játszótársat keresek!


Hétf. Nov. 20, 2017 3:04 pm
☇ Alkalmi segítség


Hétf. Nov. 20, 2017 2:40 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Kol & Babyleen; That awkward moment...










avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Kedd Okt. 17, 2017 1:19 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kol & Baby
WHAT THE HELL? ANOTHER NAKED GUY?!

Egyik lábat a másik után. Oké… ez az. Megy ez, Baby. Ne zavarjon, hogy egy szál törülközőben vagy, és valószínűleg az egész környék téged bámul, csak mássz szépen tovább…
Megcsúszott a lábad a párkányon, ahogy próbáltál átmászni az egyik erkélyről a másikra. Egy pillanatra meginogtál és kétségbeesetten kapaszkodtál, amibe csak tudtál, persze, hogy a rohadt törülközőt meg leejtetted.
Ez is csak veled történhetett meg. Persze, hogy te vagy az egyetlen, aki egy szál törülközőben mászik ki az erkélyre, hogy meglesse az éppen zajló utcabált - pusztán unalomból -, és zárta ki magát. Ezzel még nem is lett volna akkora baj, ha nem a negyediken lettél volna, teljesen egyedül. Persze, mindez nem történt volna meg, ha kicsit félre teszed a büszkeséged és besírod magad Klaushoz, hogy legyen hol laknod és ne kelljen üres panellakásokba betörnöd, hogy meghúzd magad egy-egy napra. De nem akartad látni azt a baromira idegesítő, ördögi vigyort a képén, amivel élvezettel nézte volna a megalázkodásod. Teljesen ki tudtál akadni tőle.
Klaus egyike volt azon személyeknek, akik akaratlanul is részeseivé váltak az életednek és nem hullottak ki a rostán – legalább is, eddig nem. Ő pedig különösen maradandónak bizonyult, mert eddig valahogy mindig bekerült a képbe, ráadásul volt az a roppant irritáló szokása, hogy imádott az idegeiden táncolni.
- Basszus – suttogtad, miközben lefelé tekintgettél elvesztett törülköződ után, ami most az egyik utcában parkoló autó szélvédőjén pihent. Azon gondolkoztál mi lenne ha ugranál… Aztán rájöttél, hogy nem szeretnéd még kitörni a csinos kis nyakadat és pláne nem úgy, hogy mindenki premier plánból láthatta mit adott neked az anyatermészet.
De ahogy pillantásod visszavándorolt a szomszédos erkély korlátjára, úgy döntöttél mégis csak ugrasz.
Megfeszítetted izmaidat, felkészültél az ugrásra. Elrugaszkodtál a párkányról, karoddal kinyúltál a korlát felé és… sikerült elkapnod. Örömmámor lett úrrá rajtad, úgy gondoltad te vagy Catwoman, vagyis lehetnél akár, ha neked is lenne olyan nagyon menő fekete latex cuccod, amiben riszálhatnád magad az ilyen mutatványok közepette.
Jelenleg azonban nemhogy latex cuccod nem volt, egyáltalán semmid sem volt. Ráadásul lógtál. Egy erkélyen. Jól megvilágítva az utcai lámpák által.  
Gondolni sem akartál rá, hogy hányan láthatnak odalentről. Azon viszont erőteljesen elgondolkoztál, hogyha végre újra ruha lesz rajtad, hogyan fogod mégis megkörnyékezni azt az önelégült hibridet.
Felhúztad magad a korláton és átlendültél a másik oldalára. Végre biztonságos talaj volt a lábaid alatt. Az ablaküveg tükröződésében megláttad saját magadat… egy pillanatra eltűnődtél, valóban jó ötlet-e csak úgy bekopogni egy vadidegenhez, hogy „Ugyan engedjen már be, és adjon már néhány ruhát, legyen olyan kedves, akkor talán nem kell bevernem a csöpp kis fejét és erőszakosan elvennem, amit akarok...”. Pedig meg kell hagyni, hatásos első benyomást keltenél vele.
Nagyot sóhajtottál. Mit veszíthetsz?
Bekopogtál az ablakon. Eeep, ez nem teljesen így volt. Igazából erőszakosan kopácsoltál folyamatosan, hogy biztos, ami biztos felhívd a bentlakó figyelmét az ittlétedre, már ha egyáltalán volt itt bárki is. Közben próbáltál úgy helyezkedni, hogy takarásban maradj, lábaidat keresztezted és szorosan összezártad, azzal a kezeddel, amelyikkel éppen nem kopácsoltál, a melleidet takargattad.
Áh, egy kicsit sem érezted furán magad. Nem mintha a meztelenkedés olyan távol állna tőled, volt rá példa bőven, hogy a nyilvánosság előtt mutogattam magad, az elmúlt napokban, de azt legalább önszántadból tetted. Ebbe belekényszerültél és nem élvezted.
Úgy láttad mozgás van odabent, nem sokkal később pedig egy pasas derűsnek látszó arca tekintett rád odabentről. Hát ez igazán remek…
Abbahagytad a kopogást, egy bájos műmosolyt eresztettél meg felé, miközben cukin integettél neki. Ugyan, ebben nincs semmi fura…




zene ⋮ nem kommentálnám... Vihogi      ⋮

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


and all the kids cried out,
"please stop, you're scaring me"

i can't help this awful energy

god damn right,
you should be scared of me

who is in control?


Join date :
2017. Oct. 08.

Age :
1017

Tartózkodási hely :
❝ wherever i want ❞

Foglalkozás :
❝ killing people and having fun ❞


Kedd Okt. 17, 2017 2:53 pm
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet



Baby & Kol
What the heck, I'm naked!

Már második napja, hogy kihúzták belőlem a tőrt, így kimászhattam a koporsómból, aminek rendkívül örülök.
Egyelőre nem szerettem volna túl nagy feltűnést kelteni, jobban élveztem volna, ha a stílusomhoz megfelelő belépőt sikerül összehoznom - bár az előző esti kis botlásom még mindig nagy port kavarhat. A terveim már megvoltak, már csak meg kellett volna valósítanom őket. Bár fontolóra vettem, hogy szívesen térnék haza az otthonomba, de nem vagyok abban a viszonyban a többiekkel, hogy elviseljem a képüket. Főleg nem Nikét, ha már úgyis meg akarom keseríteni az életét. Képtelen lennék egy levegőt szívni vele, mégsem érzem fairnek, hogy én vagyok az, aki ki van taszítva a saját házából - elvégre az enyém is. Bár fogalmam sincs, Bexék itt vannak-e egyáltalán a városban, és ha igen, mit is jelent pontosan a „házunk" szó. Annyi biztos, hogy nem szeretném a hátralévő életemet egy ehhez hasonló kis lakásban tölteni. Egyáltalán nem illik hozzám, sőt alsóbbrendűnek tartom ezt a környezetet, de azt hiszem, egy kis ideig ki kell húznom itt. Legalább addig, amíg  megállíthatatlan nem leszek, s talán nyugodt szívvel költözhetek vissza - terveim szerint Niklaus úgy is eltűnik. Csak ki kell várnom. Ezzel pedig nincs sok problémám, hiszen mindig is a ravaszságomról voltam híres. Jobb szeretem a háttérből mozgatni a szálakat. Addig meg kiélvezem, hogy egy szál boxerban mászkálhatok a lakásomban – ami valójában nem is az enyém, de azért élvezem a szabadságot.
Gondolataim közepette fél szemmel a pulton elterülő középkorú férfira pillantottam, akinek nem rég csapoltam le az ereit, de cseppet sem zavart a jelenléte. Azon gondolkoztam, vajon kivel találkozott volna ma az utcabálon. A halála előtt még kezében lévő csokor mindenképp erre utalt. A következő pillanatban pedig valamiféle dörömbölést hallottam átszűrődni a hangos zenén keresztül, ami egyenesen az erkély ajtó felől jött. Zavartan vontam össze szemöldökeim, hiszen bárhogy is néztem, elég bizarr, ha a negyediken bekopogtat valaki az erkélyen.
Kis habozás után végül átsétáltam a másik helyiségbe, majd megálltam közvetlenül az üvegajtó előtt, ahol egy eléggé érdekes látvány fogadott; egy teljesen pucér, fiatal lány magát takargatva nézett rám egy bájos mosoly kíséretében. A legszórakoztatóbb tény viszont az volt, hogy ismertem a kint lévőt. Babyleen Whelan.
Egy elégedett, kissé mégis gúnyos mosoly húzódott az arcomra, miközben alaposan végignéztem rajta, majd tekintetem újra megtalálta az övét és egyszerűen csak visszaintegettem neki. Ezt követően pedig hátat fordítva visszasétáltam a konyhába. Elgondolkoztam rajta, beengedjem-e, vagy hagyjam, hogy odakint jól szórakozzanak rajta. Végül úgy döntöttem, nem leszek túlságosan gonosz, inkább csak önző – dobja fel az én napomat.
Egy egyszerű mozdulattal lelöktem a pultról a fickót - aki egyébként a lakás bérlő is volt -, akinek a feje hangosan koppant a padlón és egy csodálatos, vastag, szétkenődött vércsíkot hagyott maga mögött. Egyértelmű volt, hogy nem ez volt a legjobb hely, de ideiglenesen ez is megteszi, Baby meg látott már eleget ahhoz, hogy ne ijesszék meg a vérnyomok, amik szinte az egész konyhát beborították. Kis várakozás után végül visszasétáltam az erkély ajtóhoz és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Mit szeretnél, Baby? – Kérdeztem kicsit hangosabban, hogy kihallatszódjon, miközben artikuláltam is, hogy rendesen értse a kérdésemet. – Ja, be szeretnél jönni? Hm… - kicsit elgondolkozva megfogtam a kilincset, de mielőtt kinyitottam volna az ajtót, ismét felnéztem rá. – Kinyissam? – Akkorra már egy széles vigyor jelent meg az arcomon, végül úgy döntöttem, hogy nem szórakozok vele tovább.
Benyomtam a gombot, hogy kinyissam az ajtót, de csak annyira, hogy pont kiférjek rajta a másik felének támaszkodva. Egy teli vigyorral az arcomon néztem rajta végig ismét.
- Hogy keveredtél bele ebbe? – Néztem rá kérdőn, de még nem mozdultam. Legszívesebben beszélgettem volna még vele így hosszú percekig, hogy aztán rá csapjam az ajtót, de egyszerűbbnek tűnt, ha jó kapcsolatot ápolunk abból a szempontból, hogy tudjunk találkozni a múltkori igézésem miatt.
Végül tényleg félre akartam állni, hogy beengedjem őt, de éreztem, hogy megakad az alsónadrágom anyaga. Féltem bármilyen hirtelen mozdulatot tenni, mielőtt kiszakad.
Egy ideig próbáltam valahogy kikeveredni a csapdámból, de kezdtem egyre idegesebb lenni, szóval egyszerűen csak rántottam egyet a csípőmön, minek következtében leszakadt rólam az egész. Persze ez nem volt elég; kifelé léptem elengedve az ajtót, ami becsapódott utánam, a zár pedig kattant. Lefagyva bámultam át az üvegen, és fejben elsoroltam pár szitokszót egyenesen a karmának címezve.
Mindkét kezemet az ágyékomhoz helyeztem, majd az utca felé fordultam, és azon gondolkoztam, mit kellene csinálnom. Eléggé szerencsétlen volt a helyzet, tekintve, hogy este tíz óra lehetett, és az utca tele volt emberekkel a bál miatt. Ők persze tökéletes rálátást kaptak az erkélyemre. Hamar fel is tűnt, hogy az egyik szomszéd megbotránkozva néz felfelé, miközben a kis sétabotját egyre lassabb mozdulatokkal helyezi egyik helyről a másikra,  ahogy azt nézi, mi történhet idefent.
- Jó estét, Mrs. Peterson! Hogy van? – Integettem neki fél kézzel egy kínos mosoly kíséretében, ami jelezte, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán. De szerencsére vette is a lapot, így azonnal gyorsított a tempóján, mintha nem is látott volna semmit. Én viszont láttam az arcán, hogy meg sem fog állni a rendőrségig.
Végül ismét a lányra összpontosítottam. Miközben visszanéztem rá, leemeltem az erkély korlátjáról egy cserepes virágot, hogy magam elé tartsam. Már akkor éreztem, milyen kellemes estében lesz részem.
Ennyit a „nem keltek feltűnést” tervemről…


már most imádom úúú | code
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Kedd Okt. 17, 2017 10:06 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kol & Baby
WHAT THE HELL? ANOTHER NAKED GUY?!

Sok különös, furcsa, lehetetlen, sőt egyenes bizarr napot hagytál már a hátad mögött. Voltak húzásaid, csesztek már ki veled alaposan, de ilyen, eddig még sosem történt veled. Ez volt mindennek a teteje. Ez volt az, amit még te se kívántál volna soha senkinek. Na jó… ez nem igaz. Ha más lett volna ebben a helyzetben, amibe most te is kényszerültél, minden bizonnyal hasad fogtad volna a röhögéstől, miközben videóra vetted volna és megosztottad volna a világgal, az internet segítségével. De ez most veled történt meg és száz százalékig biztosra vetted, ha csak egyetlen egy videózó embert meglátsz az utcán, nem fog érdekelni a meztelenség, ráugrasz, eltöröd a szaros kameráját – vagy mit – és még a fejét is odavered valamibe, csak mert ilyen édes teremtés vagy.
Kopácsolásodat végül siker koronázta. Talán sosem örültél még ennyire egyetlen pasi látványának sem, mint amennyire most. Legalább olyan volt, mintha karácsony lenne. Na nem azért mert igen lenge öltözékének köszönhetően szinte mindent láttál belőle… - ami tegyük hozzá nem is volt rossz – te mégis inkább azért örültél, mert végre esélyed nyílt zárt térségbe kerülni, el a járókelők és a szomszédok szemei elől.
Túl korán örültél. A pasas mosolya azonnal lefagyasztotta a tiédet. Főleg, ahogy felismerted a veled szemben álló alakot. Kol?!
Érezted, hogy ki fog cseszni veled. Mi tagadás, meg is tudtad érteni. Te is biztos szívtad volna valami szerencsétlen vérét, aki helyedben lett volna. Ettől függetlenül rohadt dühítő volt. Elképzelted, ahogy berúgod a rohadt üveget és győzelem ittasan bevonulsz, hogy aztán ott is összetörj valamit, valakit.
Minden előérzeted ellenére elképedve nézted, ahogy hátat fordít és egyszerűen elvonul.
Ez most komoly?! Most szórakozik velem?!
Idegességedben topogni kezdtél, jobbra-balra nézegettél, próbáltad kitalálni, hogy most mi a francot csinálj, amikor Kol újra felbukkant a láthatáron. Erős késztetést éreztél rá, hogy megüsd. Ez a verekedés mostanában valahogy beleivódott a génjeidbe, ugyanis mióta újra léteztél és többé már nem voltál az Eichen foglya sem, különösebb indok nem kellett, hogy beverj egyet valakinek, habár ez a példány most megérdemelné…
Direkt tépázta az idegeidet. Ezért pedig szeretted volna megölelni. Szorosan. A nyaka körül. Egy kötéllel.
Ostoba kérdéseivel az agyadra ment, tudtad, hogy csak az időt húzza, amíg kiszórakozza magát, ezért először csak bólogattál neki, aztán meguntad és egy „fordulj fel” jelentésű mosollyal kísérve, elegánsan bemutattál neki. Persze, mindeközben sem feledkeztél meg róla, hogy meztelenül és gyakorlatilag kiszolgáltatottan álltál előtte. Lehet vissza kellett volna fognod magad… de csessze meg! Mégis volt annyi büszkeséged, hogy önmagadhoz híven kezeld a helyzetet.
Újra feltámadt benned az öröm érzete, ahogy végre kinyitotta az ajtót. Magadban meg is köszönted ezt a nagyfiúnak odafent, nem mintha vallásos lettél volna vagy ilyesmi.
- Majd elmesélem, ha beengedsz.A francokat. Ahogy kinyitod azt a rohadt ajtót, félre löklek, jól megcsapkodlak és lekiabálom a fejed, amiért szórakoztál velem! Ezt persze nem mondtad ki hangosan, de a mosolyod, amit hozzá csatoltál, valami ilyesmit jelenthetett.
Nem kellett sok, hogy bejuss a lakásba, persze, hogy ilyenkor üt be a mennykő. Nem akartál hinni a szemednek. Kol alsója beakadt és… le is szakadt róla. Egy pillanatig csak bámultál. Lefelé. Aztán a szemeibe néztél. Összepréselted ajkaidat, nehogy elnevesd magad, de nem bírtad ki.
Kirobbant belőled a nevetés, néhány könnycseppet is elmorzsoltál.
Hát mégis létezik a karma!
Sajnos ettől még nem kerültél közelebb a felöltözéshez, és amikor ez tudatosult benned elkomorodtál. Nem is, egyenesen dühbe jöttél. Ez a düh, pedig kedves ismerősöd felé irányult.
- Gratulálok! – fakadtál ki. – Hát ez kibaszottul jó! – Ez utóbbit már csak úgy a semmibe mondtad. Tekinteteddel figyelted őt és próbáltál nem arra gondolni, hogy mind a ketten természetes valótokban pózoltatok az erkélyen, ahonnan az utcabál összes résztvevője remekül látott titeket.
- Most mi a francot fogunk csinálni? – Néztél rá, vártad a csodát, hátha neki eszébe jut valami. Ha meg nem, akkor nagyon remélted, hogy van egy lakótársa, aki esetleg bármelyik percben hazajöhet. Ha nincs neki… Akkor megszívtátok. Ezen kívül, pedig nem tudtál másra gondolni. Pedig azért lett volna mivel letámadnod. Kezdve azzal, hogy került ide? Mégis hogy-hogy éppen nem szunyókál? Ráadásul szeretted volna jól felképelni is, amiért anno, száz évvel ezelőtt megfeledkezett még a létezésedről is. Persze tudtad, hogy ez utóbbiról nem igazán ő tehet, hanem a lovasok, de attól még viszketett a tenyered.
Észrevetted, hogy odalent az emberek kezdtek észrevenni benneteket. Benned meg a pumpa kezdett ettől egyre feljebb menni…
- Mi a fenét bámul? Igen, maga ott! Szedje a pacskert és húzzon innét a fenébe! – Kiabáltad le valami pasasnak, aki felfelé bámult, méghozzá szemérmetlenül nézelődve. Ettől elborult az agyad és gondolkozás nélkül megfogtad az első dolgot, ami a kezed ügyébe került – ez pedig a Kolt takaró cserepes gaz volt – és ledobtad az erkélyről. – Mozgás! – Kiáltottál rá ezúttal mindenkire.
Ebben a vörös köd lepte pillanatban megfeledkeztél magadról és pucérságról, úgyhogy most igyekeztél nem elvörösödve újra eltakarni magad.
Hát ez így baromi mókás lesz…

zene ⋮ csapassuk úúú

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


and all the kids cried out,
"please stop, you're scaring me"

i can't help this awful energy

god damn right,
you should be scared of me

who is in control?


Join date :
2017. Oct. 08.

Age :
1017

Tartózkodási hely :
❝ wherever i want ❞

Foglalkozás :
❝ killing people and having fun ❞


Pént. Okt. 20, 2017 8:15 pm
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet



Baby & Kol
What the heck, I'm naked!

Az elmúlt két napban legalább négyszer elmondtam egy imát – azért ez így túlzás -, hogy történjen végre valami. Sokkal inkább szerettem a középpontban lenni, és szórakozni, mintsem a háttérben meghúzva magam várni a csodát, hogy végre cselekedhessek, azonban kivételesen képes voltam meghozni egy ilyen áldozatot. Nyugtatott a tény, hogy a sok tervem végül egy hatalmas káosszal fog végződni, amit én nevetve nézhetek végig, miközben egyszerűen átveszem Niktől a trónt – persze csak képletesen. Nem kell nekem New Orleans - vagy Beacon Hills, vagy mi fene -, ahogy arra sem vágyom, hogy irányítgassam az ostoba vámpírokat, vagy tudom is én, mit csinál Nik. Az egyetlen, amire vágyom, hogy a híres hibrid a saját testvére által bukjon el. Talán végre rájönne, hogy mennyi szörnyűségért kell megfizetnie, bár kétlem, hogy egyszer észrevenné, mit hagyott maga mögött, mit rombolt le, hisz csak magával törődik.
Imáim végül meghallgatásra találtak, mikor egy régi ismerős megjelent az erkélyemen. Az elmúlt óráim legszórakoztatóbb pillanatai közé tartozott, ahogy végignézhettem, hogyan takargatja magát, amiért útközben elhagyta a ruháit.
Talán szülinapom lenne? Vagy ez csak az univerzumtól egy „ne haragudj, hogy ennyire kicsesztünk veled az utóbbi időben” ajándék volt?
Akármi is volt az ok, a látvány tetszett az egész szituációval együtt, egészen addig, amíg fordult a kocka; ugyanúgy végeztem, ahogy az előttem álló lány.
- Persze, nevess csak, bár ez nem segít a helyzeteden – forgattam a szemeim kissé unottan.
Ahogy hallgattam a kisebb dühkitörését, válaszadás helyett azzal voltam elfoglalva, hogy valami kényelmesebb megoldást találhassak férfiasságom takargatására, de hiába nézelődtem.
Az már csak a ráadás volt, hogy odalentről mindenki kíváncsiskodó pillantásokkal meredt ránk, és úgy tűnt, egyáltalán nem is szégyellik magukat, amiért ilyen szemtelenül, feltűnően bámulnak. Legszívesebben leugrottam volna, hogy átharaphassam mindegyikük torkát már csak azért is, mert borzasztóan dühített a tény, hogy ezertizenhét évesen kell ilyeneket átélnem. Öreg vagyok én már ehhez...
Az eleinte még viccesnek tűnő jelenet kezdett átmenni aggasztóba, és kedvem támadt volna letépni valakinek a fejét – leginkább a mellettem dühöngő lányét, aki miatt ebbe a helyzetbe kerültem. Egy percig még arról is sikerült megfeledkeznem, mik történtek a múltban kettőnk között, ahogy arról is, hogy nagy szükségem van rá a céljaim elérése érdekében.
A szituáció akkor érte el tetőpontját, mikor végre kiszemeltem magamnak az erkélyen lévő kis cserepes virágot, ami tökéletesnek bizonyult, de sokáig nem élvezhettem a kényelmét, hiszen aktuális partnerem késztetést érzett rá, hogy azzal dobálja az embereket figyelembe sem véve a helyzetemet.
- Komolyan?! – Szóltam rá, miközben széttártam a kezeim egy pillanatra megfeledkezve róla, hogy anyaszült meztelen vagyok. Azonban a másodperc tört része alatt ismét magam elé emeltem a kezeimet, mikor tudatosult bennem, hogy mégsem kéne megvárni egy feljelentést, amiért az erkélyen nudizok az utcabál fő attrakciójaként. Az már csak a hab lett volna a tortán, ha ez úgy jön le a hatóságiaknak, mintha a nemi életünket szeretnénk közszemlére tenni. Bár a rendőrök cseppet sem jelentettek rám veszélyt.
Kénytelen voltam legalább egy kicsit lenyugtatnom magam, és hát ehhez nem is találhattam volna jobb módszert, minthogy elővegyem a gúnyos felemet. Egy kissé ártatlan tekintettel néztem ismét a lányra lassan.
- Szerintem feleslegesen takargatod magad – céloztam a melleire. – Nincs mit eltakarni. Mintha az évek alatt összementek volna a ciciid – jegyeztem meg gúnyosan, miközben egy hasonló mosoly jelent meg az arcomon. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy megjegyzéseket tegyek. Valamint nem segít az én helyzetemen sem, hogy Babyvel viccelődök. Ettől nem fogok bejutni a lakásba sem, és nem fogom magamat sem jobban érezni.
Idő közben próbáltam figyelmen kívül hagyni az odalent sétáló embereket, akiktől már egy-egy megjegyzést is hallottam, s be kell vallanom, egyáltalán nem tetszettek. Megalázó volt az egész szituáció, főleg, hogy rólam volt szó. Csak azt reméltem, hogy nem lát egy természetfeletti sem, aki tudja, ki vagyok.
- Tetszik amúgy ez a fajta meglepetésed, bár egyszerűbb lett volna, ha becsengetsz alsóneműben és ballonkabátban, minthogy pucéran kopogtass az erkélyen. - Ismét rá összpontosítottam minden figyelmemet, és mondandóm közben egy vigyor is kiült az arcomra, ahogy nosztalgikus hangulatba kerültem akaratlanul is a lány látványától.


imádom ezt a játékot úúú | code
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Pént. Okt. 20, 2017 11:31 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kol & Baby
WHAT THE HELL? ANOTHER NAKED GUY?!

A karma egy mocskos rohadék. Ha valamit megtanultál az életed folyamán, akkor az ez volt. Már majdnem célba értél, kezdtek jól alakulni a dolgok, erre a karma jól kicseszett veled… megint. Nem tudod miért, talán az lehet a baj, hogy az utóbbi időben nem voltál jó ember, lehetséges, hogy a jó isten - akinek a létezését még mindig nem voltál hajlandó elfogadni - így akart téged megleckéztetni a sok rossz miatt, amit elkövettél. Ha ez így volt, akkor bizony a pucér barátod sem szerepelhetett máshol, csak a télapó virgács listáján, más magyarázata ugyanis nem lehetett annak, hogy ugyan arra a sorsra jutott, mint te. Ez valahol nagyon vicces volt, valahol pedig rohadt kellemetlen. Te pedig nem kezelted túl jól az ilyen helyzeteket. Előfordult, hogy gondolkodás nélkül, ösztönből cselekedtél.
Mint például most; ahogy elhajítottad a rohadt cserepes gazt, már tudtad, hogy valami nem stimmelt. Csak pillanatokkal később fogtad fel, hogy mi volt az. Annyira azonban nem zavart.
- Uhm…bocsi? - Vágtál igazán bűnbánó angyali képet, s bár marhajó színésznek tartottad magad, tisztában voltál vele, hogy a hülye is meg tudta volna mondani, mennyire nem gondoltad komolyan ezt a bocsánatkérést. Mert hát igazából nem érdekelt. Téged nem zavart különösebben az ő meztelensége. Felőled aztán szabadon lógathatta volna a himbilimbijét, ezzel ijesztgetve a járókelőket, ha neki az esett volna jól. Téged aztán nem érdekelt.
Egy valami foglalkoztatott, mégpedig a tény, hogy még mindig kint álldogáltatok a rohadt erkélyen. Ezt valahogy még képtelen voltál elfogadni. Ismét eszedbe jutott, hogy talán be kellene rúgnod a hülye üveget és gond letudva, de nem tudtad, hogy ez vajon mennyire lenne jó ötlet és mennyire tetszene a lakás tulajdonosának... Mondjuk még ez érdekelt a legkevésbé. Az igazság, hogy marhára nem volt kedved üvegszilánkban tapicskolni, akkor már inkább szobrozol itt meztelenül.
- Hogy mondod? - Kaptad felé a fejed kissé ingerülten. Először azt hitted rosszul értetted, de aztán a tenyérbemászó mosolya - ami miatt szeretted volna jó erősen megütni - elárulta, hogy nem. Lenéztél magadra. A tenyereiddel takart melleidre. Aztán vissza Kolra.  - Csodálom, hogy ezekre még emlékszel… - szúrtad oda, arra célozva, hogy anno baromira elfelejtette még azt is, hogy ismertétek egymást. - Egyébként pedig, még fejlődésben vagyok! - kis szünetet tartottál - De az ott - böktél fejeddel a hímtagja felé - már nem fejlődik sehova. - Ezúttal rajtad volt a sor, hogy gúnyosan mosolyogj. Mentségedre szóljon; nem te akartad felhozni a pénisz témát... De hát ő kezdte előbb. Te pedig már csak ilyen voltál, nem tudtál kihagyni egyetlen adandó alkalmat sem, hogy be ne szólj valakinek. Úgy hiszed, valahogy ez is a génjeidbe lett kódolva. Vagy csak ennyire megrontott ez a pár nap. Magad sem tudod, hogy melyik. De neked megfelelt így. Általában kimondottan élvezted a szócsatákat, bármilyen helyzetben is került sor rájuk. Ezért sem volt ellenedre, hogy akár itt és most lerendezzetek egyet ezzel a pucér majommal idefent.
Bár meglehet, nem ez lenne tőletek a legokosabb dolog. Ahelyett, hogy egymást marnátok, fordíthatnátok értelmesebb dolgokra is az energiáitokat. Hah, de nem ám arra, amit a sok kellemetlen járókelő feltételezhetett rólatok, hogy azt csináljátok. Sok beteges vágyálmaid között valahogy sehol sem szerepel szexuális aktus egy erkélyen, sok ember szeme láttára, nemhogy Kollal, de senkivel sem. Nem is érted miért...
- Szerintem ezt a ballonkabátos megoldást egyszer már ellőttem. Persze miért is emlékeznél erre? – Újabb szurkálás. Nem tehettél róla, de nagyon bántott még így száz év múltán is, hogy anno, hála a lovasoknak, teljesen elfelejtett téged. Tudtad, hogy nem rá kellene haragudnod emiatt, mégis mérges voltál rá és egyszerűen nem tudtál ezzel mit kezdeni. Valakin pedig le kellett ezt vezetni. Bár volt valami deja vu érzésed ezzel kapcsolatban. Mintha egyszer már nekiestél volna hasonlókkal. De az lehetetlen ugyebár, hiszen most láttad őt először száz év után…
- Egyedül laksz itt? - kérdezted meg csak úgy a semmiből, gyors témaváltásként. Még mindig élt benned a remény, hogy valaki egyszer csak megment benneteket. De hát a remény hal meg utoljára, nem? Különben is, ha nem lakik vele senki, még mindig van két lehetőségetek ruhához jutni.
Egy, betöritek a hülye üvegajtót, összevéreztek mindent, de azért bejuttok a lakásba.
Kettő, tovább játszod a macskanőt, ő meg átmegy pókemberbe és erkélyről erkélyre másztok, míg le nem juttok innen valahogyan.
Ez utóbbi mondjuk kockázatos így az utcabál kellős közepén, szóval előtte lehet nem ártana megvárni míg az véget ér. De hogy addig mi a francot fogtok itt csinálni... arról fogalmad sem volt. Majd csak elszórakoztatjátok egymást valahogy, majd nosztalgiáztok, vagy épp egymás torkának ugrotok és egymást hibáztatva külditek el a másikat a francba legalább háromszázezerszer egymás után, csak mert jobb nem jut eszetekbe.
Hmm... hosszú lesz még ez az este...

zene ⋮ csapassuk úúú

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


and all the kids cried out,
"please stop, you're scaring me"

i can't help this awful energy

god damn right,
you should be scared of me

who is in control?


Join date :
2017. Oct. 08.

Age :
1017

Tartózkodási hely :
❝ wherever i want ❞

Foglalkozás :
❝ killing people and having fun ❞


Hétf. Okt. 23, 2017 10:15 am
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet



Baby & Kol
What the heck, I'm naked!

Egy dolog kint rekedni az erkélyen egy szál péniszben, még úgy, ahogy azt is elviselem, hogy az év valószínűleg legforgalmasabb estéjén történik ez. De az azért már túlzás, hogy egy olyan személyt fogok ki társnak, aki úgy tűnik még mindig a sértettet játssza száz év elteltével is. Arról nem is beszélve, hogy olyasmiért haragszik rám, amiről én egyáltalán nem tehetek.
Bárhogy is gondolkoztam, nem jöttem rá, mivel érdemeltem ki mindezt, mert semmi olyat nem tettem, ami miatt így kellene büntetnie az univerzumnak. Most komolyan egy ilyen mértékű büntetés volt a legmegfelelőbb valamelyik tettem miatt – a sok közül – a karma szerint? Ez abszurd, ahogy az is, hogy 1017 évet kellett várnom arra, hogy ilyesmi megtörténjen. Az viszont kezdett kicsit elkeseríteni, hogy valahol mélyen – de nagyon-nagyon mélyen – belül még élveztem is. Lássuk be, nem mindennap kerül ilyen szituációba valaki, és lehet, hogy egy nap még jókat fogok rajta szórakozni. Ettől függetlenül bármit megadtam volna abban a pillanatban egy törölközőért, vagy bármiféle ruhadarabért, ami kellőképp takar.
Eléggé szerencsétlen helyzetbe sikerült kevernem magam, és fogalmam sem volt, hogyan mászok ki belőle, azonban minél gyorsabban szerettem volna cselekedni, mielőtt egy ismerős arcot sikerülne felfedeznem. Közben persze mi mással üthettem volna el az időt, mint a mellettem álló lány piszkálásával? Viszont azzal a ténnyel nem számoltam, hogy nem fogja annyiban hagyni. Nem élvezhettem sokáig, hogy sikerült kicsit felbosszantanom, mert a visszavágása felért egy pofonnal. És nagyobbat csattant, mint vártam volna. Azonban a felháborodás legapróbb jelét sem mutattam az arcomon, bár a vigyor lefagyott addigi helyéről.
- Hm - nyögtem ki csak ennyit elsőre válaszképp, miközben fapofával bámultam rá. - Régen mégsem panaszkodtál soha. Sőt - jelentettem ki végül egyszerűen, majd villantottam rá ismételten egy kisebb, önelégült mosolyt. Csak nem gondolta, hogy szó nélkül hagyom, hogy sértegessen, bár ennek ellenére is sikerült belepiszkálnia az önbecsülésembe. Még ha tudtam, hogy nincs velem semmi gond odalent sem.
Ezzel végül le is zártam a kis szócsatánkat, hiszen jobbnak láttam, ha inkább azon kezdünk gondolkozni, mégis hogy keveredünk ki ebből a helyzetből. Óvatosan az erkély széléhez sétáltam, hogy kissé kihajolva lenézhessek, mégis mennyire vagyunk magasan, vagy van-e alattunk valami. Akár egy hatalmas szemetes konténer, vagy bármi. Még arra is képes lettem volna rávenni magam, hogy kiugorjak, ha utána két percen belül a lakásban lehetnék, ahova nem lát be senki. Azonban az is csábító volt, hogy a lány segítségével betörjem a duplaüveges ajtót, ami nem mellesleg eléggé stabilnak és erősnek tűnt.
De sajnos nem volt konténer, Baby-re pedig még szükségem volt.
Egy ideig próbáltam figyelmen kívül hagyni a szúrkálódó beszólásait, de végül elfogyott a türelmem. Homlok ráncolva néztem rá ismét, miközben összefontam karjaim mellkasom előtt – de ez csak egy pillanat volt, mikor rájöttem, hogy a Bibliai képeken Ádámon még mindig több „ruha” van, mint rajtam. Kezeim visszahelyeztem előző pozíciójukba, és mindenféle hadonászás nélkül próbáltam közvetíteni felé az érzéseimet a múltunkkal kapcsolatban.
- Oké, értem, elfelejtettelek egy kis időre… De Baby – kicsit közelebb léptem hozzá most már bűnbánó tekintettel – mindketten tudjuk, hogy erről nem én tehetek. Sőt, nem tudtam a lovasok ellen tenni semmit még én sem. Most komolyan ezzel akarsz büntetni? – Kérdeztem, miközben felvontam a szemöldökeim jelezve, hogy szeretnék már túllépni mindazon, ami történt. – Na meg - nem védeni akarom magam, vagy ilyesmi, de az elmúlt száz évet végig aludtam Niknek hála. És ha már itt tartunk, nem miattad lehetek itt – tettem azért hozzá a végét kissé sértetten – és persze az ittet nem az erkélyre értettem, vagy csak úgy a helyzetünkre -, aztán hátat is fordítottam neki inkább és ismét körbe néztem, hátha eszembe jut valami remek, megvalósítható terv.
- Ez nem az én lakásom – válaszoltam végül a kérdésére is, miközben még mindig azon gondolkoztam, hogy juthatnék le innen anélkül, hogy mindenki azon csodálkozna, hogy sikerült talpra esnem egyetlen karcolás nélkül, mikor a negyedikről ugrottam ki. – A tulaj pedig… nos, holtan fekszik a konyhapadlón – mondtam ki egyszerűen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy halott férfi lakásában mászkálok egy szál boxerben.
Bár valójában nálam ez elég természetesnek tűnt.


imádom ezt a játékot úúú | code
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Hétf. Okt. 23, 2017 8:12 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kol & Baby
WHAT THE HELL? ANOTHER NAKED GUY?!

"Az emberek jellemük szerint lesznek olyanok, amilyenek, de tetteik szerint lesznek szerencsések vagy ellenkezőleg." - furakodott be elmédbe ez a kósza idézet, ami pontosan illett jelen helyzetedhez. Fogalmad sincs, hogy hol hallhattad, vagy olvashattad, még csak azt se tudtad kitől származott. Talán valami Arisz… Ariszvalamitől, vagy tudja a franc, nem is igazán érdekelt. Nem is tudod, hogy jutott egyáltalán eszedbe. Az azonban bosszantott, hogy ez is csak a karmának adott igazat. Gyűlölted a karmát, amiért rossz embernek állított be. Viszont kénytelen voltál elismerni, hogy volt benne valami.
Ezt igazolta jelenlegi viselkedésed is. Egyszerűen nem vetted tudomásul hogy mennyire szar lehet pucér pajtásodnak is idekint ragadni, és tök érzéketlenül álltál hozzá ehhez, az egész dologhoz. Elismered. Nem kellett volna ledobnod azt a hülye virágot - na nem ám azért, mert annyira féltetted volna a lent mászkáló embereket -, ahogy nem kellett volna a pénisz témával - amit egyébként ő csalogatott ki belőled - sem előhozakodnod. Ezeket nem kellett volna. Azonban, hogy ezt elismerted, még nem jelenti azt, ahogy bántad is a dolgot. Hehe, lehet a karmának igaza van, mégis csak rossz ember vagy.
Az, hogy egymást húztátok egyáltalán nem segített a helyzeteteken, de tagadhatatlan, hogy szórakoztatónak találtad ezt az adok-kapok civódást, főleg azt a részét, ahogy sikerült lefagyasztanod a vigyort Kol arcáról. De nem élvezhetted sokáig a győzelmedet, ugyanis még sikerült visszavágnia. Azt hiszem, talán ezt nevezik annak a szituációnak, amikor visszanyal a fagyi…
- Ó, fogd be! – Morogtál egyszerre rá és a belső hangodra. Nem is tudtad hirtelen melyik idegesített jobban. Az, hogy igazuk volt, vagy az, hogy még a gondolataid is ellened szóltak?
Bosszantott ez az egész fennálló helyzet és nagyon reménykedtél benne, hogy minél hamarabb kijuttok belőle. Egyrészt mert elvörösödő fejeddel képtelen voltál szembenézni Kollal, másrészt pedig mert nem szerettél volna a holnapi címlapon virítani. Éppen ezért kezdtél el társadhoz hasonlóan valamiféle kiút után kutatni.
Lenézegettél az erkélyről, hatmilliószor körbe fordultál, hátha észreveszel bármit, ami a segítségetekre lehet, kicsit bele is szédültél, de egyszerűen nem láttál semmit. Tanácstalan voltál. A tanácstalanság pedig gyakran az elfojtott érzelmek kitöréséhez vezet. Mint esetedben. Nem akartad Kol képébe dörgölni, hogy elfelejtett, mert tudtad, hogy nem az ő hibája, mégis megtetted. Azonban egy pillanatig sem érezted magad rosszul miatta. Egészen addig, amíg szembe nem találkoztál azzal a bűnbánó tekintetével, ami minden erőfeszítésed ellenére simán meg tudott puhítani. Ha pedig ez nem lett volna elég, az, hogy ezúttal ő dörgölte a képedbe mit nem tettél meg érte, az felért egy gyomorszájba vágással. Először nem is tudtad, hogyan kellene erre reagálnod, aztán egyszerűen csak kitört belőled.
- Úgy látszik mindketten megszívtuk az elmúlt száz évet… - keserűen felnevettél - Sajnálom, oké? – Ezúttal rajtad volt a sor, hogy békülékenyen mellé sétálj, s válladdal finoman meglökd őt, egy mosolyt villantva rá.
Aztán hagytad ezt a pillanatot gyorsan messze szállni, helyette a témát igyekeztél másik irányba terelni. Elhúztad a szád, ahogy kiderült, ez nem Kol lakása. De még élt benned egy kis reményem. Ami körülbelül addig tartott, amíg Kol agyon nem csapta azt, a következő szavaival.
Pillanatokig csak elképedve néztél rá. Először nem is vetted őt komolyan, de aztán, ahogy a fejedben összeálltak a dolgok... Mint aki nem is akar hinni a fülének. Persze nem azért, mert zavart volna, hogy Kol, a pucér exed - vagy mid, ezt a részt nem tudod pontosan- egy gyilkos... Elvégre ezt már tudtad. Szóval nem, téged nem ez foglalkoztatott.
- Mi a francért kellett megölnöd a tulajt?! - fakadtál ki. Aztán gyorsan elhallgattál, ahogy tudatosult benned, hogy nyílt téren vagytok, bárki meghallhatott titeket, pláne, ha még kiabálsz is. Suttogva folytattad tovább. Nem is tudtad, hogy így is lehet kiabálást imitálni, egészen eddig. - Meg vagy te huzatva?! - egyik kezeddel, miközben a másikkal ügyesen takartad magam, a hajadba túrtál, meg is húztad, azt, hátha felébredsz az ágyikódban és ráeszmélsz, hogy ez az egész csak egy hihetetlenül abszurd és idióta álom. De hiába rángattad a hajad, még mindig az erkélyen voltál.
- Most már legalább tudom, miért ragadtál itt kint velem. - motyogtad csak úgy magad elé, másra sem célozva ezzel természetesen, csak a karmára. Az mondjuk egy kicsit sértett, hogy a karma szerint egy szinten álltatok ti ketten. Véleményed szerint még mindig te voltál a kisebbik rossz. Bár lehet, hogy ezt a karma részéről inkább elismerésnek kellett volna venned...
- De ez nem magyarázza miért voltál te alsónadrágban egy hulla társaságában... - vigyorogtál rá. Természetesen egy percig sem bírtad ki csipkelődés nélkül. De hát ki tudná visszafogni magát egy ilyen lehetetlen, abszurd és nevetséges helyzetben?

zene ⋮ imádom úúú

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


and all the kids cried out,
"please stop, you're scaring me"

i can't help this awful energy

god damn right,
you should be scared of me

who is in control?


Join date :
2017. Oct. 08.

Age :
1017

Tartózkodási hely :
❝ wherever i want ❞

Foglalkozás :
❝ killing people and having fun ❞


Szer. Okt. 25, 2017 8:27 am
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet



Baby & Kol
What the heck, I'm naked!

Kezdtem feladni a reményt, hogy ebből a szerencsétlen helyzetből még sikerül kikeverednem napfelkelte előtt. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet velem – vagy egyáltalán bárkivel. Az már csak a hab volt a tortán, hogy én voltam az, akin mások szórakoznak, és nem fordítva. Jobban tetszett volna az a felállás, ha bentről nézhetem tovább Baby-t. Így még az emlékeket is felidézhettem volna – nem mintha így nem ment volna, és fele annyira tetszett volna a helyzet, de nem tudtam teljesen egykori (?) szerelmemre koncentrálni. És tényleg kezdtem komolyan aggódni az miatt is, hogy az éjszaka túlságosan elhúzódik és belenyúlik a reggelbe. Ez pedig nem volt túl bizalomgerjesztő számomra. De igazából én voltam olyan ostoba, hogy gondoltam életemben egyszer jót is fogok cselekedni, és beengedem a lányt. Borzasztóan megbántam, de sajnos nem tudtam visszaforgatni az időt, úgyhogy nem volt más hátra, minthogy várjam a csodát. Tanulságnak meg tökéletes volt.
A gondolataimat azonban hamar sikerült elterelnie Babynek a vészesen közelgő szenvedésemről – ha ez még nem lett volna elég így – azzal, hogy felemlegette a múltat. Bárhogy is próbáltam mentegetőzni és magyarázkodni, tényleg nem tettem meg mindent az alatt az idő alatt, amíg lett volna alkalmam. Bár eléggé megnehezítette a dolgot, hogy az emlékeim egytől-egyig eltűntek. De lehet, próbált valami jelet küldeni, csak én nem vettem észre vagy… igazából már nem is emlékszem, és úgysem tudnék változtatni azon, ami történt. Elvégre ez egy száz éves történet és most itt van, végre. Egyikünk sem tudja helyrehozni, amit elrontottunk, viszont túlléphetünk rajta. A mi esetünkben, az örök életre hivatkozva pedig ez a leglogikusabb lépés. Úgysem tudnánk örökké elkerülni egymást, valószínűleg nem is akarnánk és a véget nem érő civakodásnak sem látom értelmét, főleg, hogy elég jó páros voltunk mi ketten.
- Felejtsük el – jelentettem ki végül, miközben rántottam egyet a vállamon és felé pillantottam egy halványabb, gyenge mosoly kíséretében. – Tekintve, hogy rólunk van szó, úgyis lesz alkalmunk jóvátenni ezeket. Mindig bajba keveredünk – a mosolyom kicsit szélesedett, ahogy körbepillantottam, mert mondandóm közben rájöttem, hogy most sem vagyunk messze tőle, és ránk férne a segítség.
Mindez után pedig úgy éreztem, hogy mára ennyi elég is a lelkizésből, s Baby újabb témájából ítélve ő is így gondolta. Ráadásul fontosabb dolgunk is volt annál, hogy élménybeszámolót tartsunk az elmúlt évtizedekről.
- Egy kicsit hangosabban nem megy? Nem hiányzik a rendőrség is - forgattam meg szemeim a kifakadása hallatán.
Éhes voltam?! – Tettem fel egy kérdést válaszképp, eközben pedig olyan fejet vágtam, mint aki élete legértelmetlenebb kérdését kapta volna meg, ezzel is csak erősítve, hogy ez egy ostoba kérdés volt tőle. De tényleg, mégis mi másért öltem volna meg szerencsétlent? – Bár amikor ez történt, még nem tudtam, hogy kint rekedek veled az erkélyen. Pucéran
Nem is értettem ezt a nagy felháborodást. Nem nagyon tudtam volna ehhez mást hozzáfűzni már azon kívül, hogy „ismersz”. Tényleg ekkora meglepetés számára, hogy megöltem valakit csak úgy?
- Értem a célzást – jegyeztem meg kissé gúnyosan –, de úgy gondolom, hogy eleget szenvedtem már a tetteimért. Nem volt erre semmi szükség – és így jobban belegondolva tényleg felháborító volt.
A következő kijelentése hallatán viszont megakadtam.
Egy pillanatra fogalmam sem volt, mégis mit kellene mondanom, elvégre tényleg, TÉNYLEG, elég abszurd és groteszk volt az egész dolog. – Furcsa lenne, ha azt mondanám, hogy élveztem a szabadságot? – Kérdeztem végül, miközben elgondolkozva kezdtem ráncolni a homlokom.
Rengeteg dologgal kellett volna foglalkoznom, helyette arra pazaroltam az időmet, hogy bájcsevejt folytattam az erkélyen anyaszült meztelenül, hasonló helyzetben lévő társammal. Végül úgy tűnt, hogy az univerzum kiszórakozta magát, és mentőövet nyújtott azzal, hogy a szomszéd épp akkor teregette ki a ruháit az erkélyen lévő kötélre. Amint megláttam, félrehúztam Babyt, hogy valamennyire takarásba legyünk, mielőtt észrevenne minket. Nem akartam megkockáztatni, hogy meggondolja magát és a jó idő helyett inkább a szobahőmérsékletet válassza a ruháinak száradása céljából.
- Nos, én most át fogok oda menni egy egyszerű, szinte láthatatlan mozdulattal, te pedig megoldod, ahogy szeretnéd – húzódott egy ördögi mosolyra a szám, ahogy láttam magam előtt, hogy partnerem pucéron mászkál a két erkély között, miközben én már rég felöltöztem. Végig az volt a fejemben, hogy egyszer már megpróbáltam neki segíteni, többször nem vetemedek ilyesmire.
De tekinthetjük bosszúnak is, amiért miatta keveredtem ebbe a helyzetbe.
Tervem megvalósításához pedig nem is kellett több; amint a szomszéd becsukta maga mögött az ajtót, bevetve vámpír gyorsaságomat át is varázsoltam magam a szemben lévő erkélyre, persze a falhoz simulva, mielőtt valaki észrevesz bentről. Nem volt más hátra, minthogy levegyek pár ruhadarabot, hogy aztán magamra kapjam őket, ezzel megkímélve magam attól, hogy be kellene kérezkednem valakihez, hogy segítsen, mert kizártam magam meztelenül. Legalább azt a maradék büszkeségemet had tartsam már meg…
Sajnos ez a terv is kudarcba fulladt, amint vetettem egy pillantást a választékra. Nem érdekelt, hogy még kissé vizesek voltak. Nem érdekelt, milyen stílusú ruhák azok. Nem érdekelt hogy néznek ki – ameddig nem női ruhák, nyilván. De rá kellett eszmélnem, hogy az összes nadrág egy számmal kisebbnek, és ez miatt extra feszülősnek tűntek. Aztán rájöttem, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak. Azzal nyugtattam magam, hogy sok időt nem kell kibírnom ezekben, és a célnak megfelel. Lekaptam egy leopárd mintás, szűk nadrágot és egy mély sóhaj után megpróbáltam valahogy úgy belemászni, hogy ne láthassanak lentről semmit, ami okot adhatna egy feljelentésre. Ezek után a felső már teljesen mindegy milyen volt, felvettem az elsőt, ami a kezembe került.
Miután végeztem az öltözködéssel, kissé félve néztem hátra Babyre, mert előre láttam a reakcióját, amint meglátja rajtam azt az idióta nadrágot, egy vízmértékes felsővel párosítva, de nyugtatott a tény, hogy rajtam már legalább volt valami. Erre felbátorodva pedig egy szórakozott mosoly kíséretében fordultam felé, majd integettem neki.
Az már csak részletkérdés volt, hogy nem kaptam levegőt.


szint lépés - és még mindig imádom úúú | code
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

« I love being me »

« It pisses all of the right people »

Join date :
2017. Aug. 22.

Tartózkodási hely :
« Beacon Hills »


Szer. Okt. 25, 2017 11:08 pm
hibrid: félvér lény, ki áthág minden szabályt




Kol & Baby
WHAT THE HELL? ANOTHER NAKED GUY?!

Elképedve hallgattad, mennyire hidegen hagyta, hogy elvette egy ember életét. Bár nem is érted, hogy igazából miért akadtál fenn ezen. Pontosan tudtad, hogy ő Kol. Ő ilyen. Néha talán még rosszabb. Valószínűleg az lehetett az oka, hogy ezzel megfosztott benneteket a bejutás lehetőségétől és ezzel azt a maradék reményedet is megölte, ami eddig segített viszonylag higgadtan tűrni a helyzetet.
- Látod, pontosan ezért nem kéne csak úgy megöldösni embereket, mert ki tudja, milyen helyzetbe kerülsz utána… - Annak ellenére, hogy mennyire nem tetszett neked, hogy Kol egyszerűen csak azzal végzett, akivel kedve tartotta, ez nem megrovás volt, sem dorgálás, egyszerűen csak viccelődtél. Csupán oldottabbá akartad tenni a hangulatot.
De persze a sajátos természetedet nem lehet megváltoztatni tíz perc leforgása alatt, így persze, hogy nem bírtál magadban tartani még egy burkolt megjegyzést az ő rossz karmájára. Na nem mintha neked ne lett volna az. Hiszen mindketten itt voltatok ugyebár…
- Így jár az, aki életeket vesz el. Meg az is, aki random lakásokba akar feltűnésmentesen betörni – Az előbbivel nyilván ő rá, utóbbival pedig magadra céloztál, ezzel megválaszolva azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mit kerestél itt. – Gondolom az univerzum viccesnek találta, ha ilyen módon büntet minket – vigyorogtál rá. Mert hát azért be kell látni, valahol tényleg elég vicces volt. Elvégre nem mindennap reked kint az ember pucéran egy erkélyen valaki olyannal, akivel egyszer nagyon közel álltak egymáshoz. Kicsit olyan, mintha a karma ezzel is célozgatni akarna valamire…
Ha pedig már ezen filóztál, az kérdés is megfordult a fejedben, mégis hogy lehet, hogy Kol is meztelenül kötött ki melletted? Minek természetesen hangot is adtál, a válasz pedig bármilyen furcsán hangzott, volt értelme.
- Igen – kicsit elnevetve, szinte azonnal rávágtad a választ – De megértem.
Eztán csak hallgattál. Nem volt mit mondanod. Oké, ez nem igaz, rengeteg mindent fel tudtál volna hozni, mert ő rengeteg mindent felszínre hozott benned. De isten igazából ezekről egyelőre egy szót sem akartál szólni. Helyette azon kezdtél el újra gondolkozni, hogy a francba keveredhetnétek ki ebből úgy, hogy a maradék önbecsüléseteket sikerüljön megőrizni.
De miért is gondolkozom a többes számban?
A lényeg, hogy te minél hamarabb kikeveredj ebből a szar helyzetből. Az már nem igazán mozgatta meg a fantáziádat, hogy mi lesz Kollal. Ő megoldja majd magának, ezt biztosra vetted. Plusz, ez az élet törvénye. A jobb marad életben. Jelen esetben, a jobbnak megmarad az önbecsülése. Ráadásul ő hagyott volna - ki tudja meddig - kint ácsorogni az erkélyen, ha nem akad be a nadrágja. Akkor miért is akartál volna neki segíteni? Szeretted volna legalább egy kis ideig kárörvendve nézni, ahogy ő még mindig a meztelenséggel szenved, miközben te már rég felöltöztél.
Úgy tűnt, a karma ma mégis megkegyelmezett nektek, a szomszédos erkélyen ugyanis egy nő bukkant fel, hogy kiteregesse a ruháit. Felcsillantak a szemeid, éppen azon lettél volna, hogy odaszólj neki, de Kol belerondított az elgondolásodba. Félrevont, egyértelművé téve számodra, hogy nem nagyon örült volna annak, ha még egyel több szemtanúja akad a szeplőtlen megjelenésének.
Rosszallóan néztél rá, de csak akkor adtál hangot a nemtetszésednek, amikor úgy döntött egyedül hagy a szarban.
- Most komolyan?! - Kicsit felháborodtál. Persze tudod, ez így nem egészen igazságos a részedről, hiszen az előbb te is azon gondolkoztál, hogy egyedül hagyod a francba... De ki gondola volna, hogy a karma tényleg ekkora egy szutykos kis csitri és még a gondolataidban is olvas?
Hát már önálló gondolatai sem lehetnek az embernek, anélkül, hogy meg ne büntetné értük az univerzum valahogy? Mi lesz legközelebb? Esős időben belém csap a villám azért, mert elloptam valaki esernyőjét? - Csak, hogy tisztázzuk, nem loptad el senkinek az esernyőjét. De magadat ismerve, akár még ez is előfordulhat. - Vagy rosszabbal büntet? Állok elébe! Velem nem cseszhet ki!
Csak néztél Kol után. Kíváncsian - és igen, marha bosszúsan - figyelted, hogy mit csinál. Magadban imádkoztál érte, hogy az univerzum ne hagyja, hogy ő csak úgy megússza ennyivel. Közben pedig erősen azon agyaltál, TE mégis hogy a fenébe fogod megoldani magadnak a helyzetet. Amíg Kol a ruhák válogatásával volt elfoglalva, te még egyszer gyorsan körbepillantottál az erkélyen, tekinteted pedig akaratlanul is a bezárt ajtóra vándorolt.
Az ajtó! – csapott beléd az isteni gondolat. És azzal egyetemben, hogy mennyire örültél a hirtelen jött ötletnek, átkoztad magad, amiért ez előbb nem jutott eszedbe. Hiszen már korábban is sikerült ajtókat kitárnod egy kézlegyintéssel. Mint mikor megszöktél az Eichenből. De hogy csináltad? Csak igazán akarnod kellett. Most pedig mást sem akartál, csak végre bejutni abba a lakásba.
Az idő megfagyott körülötted, ahogy koncentrálni kezdtél. A szemed sarkából még láttad, ahogy Kol valami nevetséges mintás nadrágot próbál magára erőltetni, aztán az egyetlen amit láttál már csak az ajtó volt. Elképzelted, ahogy egyszerűen csak odalépsz és benyomva az üvegénél, egyszerűen kinyílik előtted. S lám, az valójában is kitárult előtted. Hatalmas vigyor húzódott a szádra, miközben próbáltál visszafojtani egy győzelemittas felkiáltást. Azzal, hogy ez sikerült, eljött a bosszúd ideje is.
Amíg Kol a felső felvételével szórakozott, te gyorsan becsusszantál a lakásba, ügyelve rá, hogy azt Kol ne vehesse észre. Azt tervezted, hogy visszazárod magad mögött az ajtót, de még ki akartad élvezni Kol arcának látványát, amikor rájön, hogy ezt csúnyán megszívta.
Szóval kissé kihajolva az ajtórésen vártad, hogy Kol megforduljon, s amikor megtette, még diadalittasan viszonoztad a mosolyát és az integetést, aztán mielőtt lehetősége lett volna ráeszmélni mi is történik pontosan, vagy netalán, pikk-pakk előtted teremni, gyorsan visszahúzódtál és visszazártad az ajtót, hogy utána annak üvegén keresztül vigyoroghass a pórul járt vámpírfiúcskára.
Egy – null a javadra. Azt már többen mondták neked, hogy a bosszú mindig édes, most rájöttél, hogy azoknak a személyeknek teljesen igazuk volt. Te pedig rettentően élvezted.
- Csinos naci – nevetted ki a szomszédtól lopott öltözékét. Majd lassan hátat fordítottál az erkélynek, ezáltal vélhetőleg Kolnak is, hogy aztán odabent előkeresd az Ő cuccait és szépen magadra vedd a felsőjét, mert az elég nagy, hogy mindent eltakarjon belőled. Persze kereshettél volna ruhát a halott pasas cuccai között is, de ahhoz meg kinek lett volna gusztusa, most őszintén? Ráadásul ez mégiscsak Kol tulajdona… Érezted rajta az illatát is, ami akarva, akaratlanul is nosztalgikus hangulatot idézett elő benned.
Szépen visszalépdeltél az erkélyajtóhoz, a vigyorodat le se lehetett volna vakarni az arcodról. Itt volt az idő, hogy ugyanazt eljátszd vele, amit ő veled. Kezdted megérteni, ő mit élvezett benne annyira…
- Szeretnél bejönni? – Pislogtál rá a lehető legártatlanabbul, miközben arcodon még mindig ott ült az a kaján mosoly.

zene ⋮ level up! - még mindig imádom úúú

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Sponsored content



Vissza az elejére Go down
 
Kol & Babyleen; That awkward moment...
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Lakónegyed-
Ugrás: