• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 43 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
3
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Zoey Deutch


Szer. Nov. 22, 2017 9:39 pm
☇ Játszótársat keresek!


Hétf. Nov. 20, 2017 3:04 pm
☇ Alkalmi segítség


Hétf. Nov. 20, 2017 2:40 pm

nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Stella

Argent
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
Sheilah

Blackwood
előtörténet
Tamera

Wentz
művész
Ashley

Wilkinson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Hurricane

Bartholomew
szépség
Stella &

Ashley
párkapcsolat
Daria &

Dante
játék
Hazel &

Stella
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Garden party with bloody Mary - Ava + Kai










avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Vas. Okt. 22, 2017 10:12 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Babysitting



Nincs is jobb, mint egy csodálatos napsütötte napon tehetős emberekkel együtt iszogatni, összehányni a díszkertet, belefulladni a medencébe, a napernyő nyelével felnyársalni valakit, majd elégedetten azt mondani, igen, ez is egy remek party volt. De, mindezt csak elképzeltem. Meghívtak ebbe a buliba, ahol rengeteg fiatal és néhány középkorú épp szétszedni készült a ház hátsókertjét. Szólt a zene, fiatalok táncoltak, egyesek a pultnál iszogattak, olyan filmbe illős remek kis társaság lett volna, ha minden okom a meghívás elfogadására nem az lett volna, hogy a vadászlányra vigyázzak. A házigazdával mondhatni lespanoltam, és ki is volt most a lány célpontja? Naná, hogy a huszonéves házigazda vérhiéna! Komolyan mondom, kezdem azt hinni gyerekcsősz lettem!
Amíg egy farmerban meg ingben díszelegtem a csőcselék közt és tekintetemmel a drágalátos vadászt kerestem, addig arra gondoltam, én is kivehetném a részem a mókából. A hiénának van egy wendigo unokatestvére, egy sznob, filmes, fiatal picsa, aki szintén itt van. Mary a neve és nos, tett ő is épp eleget arra a bizonyos tűzre, szóval, ha már itt vagyok, hogy megmentsem Miss Butus alfelét, két legyet ütök egy suhintásra ééés… készítek egy italt.
Ó! Kit látnak szemeim? Oldalra fordítva fejem hirtelen torpanok meg, ahogy megpillantom a rövid, világos viselettel álcázott buta lánykát. Hm. Ha nem ismerném még csinosnak is mondanám ebben a szettben – amiről neki véletlenül sem kell tudomást szereznie -, de ismerem, úgyhogy… nem. Nem áll jól neki. Frissen borotvált arcom megfiatalít, éveket tagadhatok le vele. Nem is vagyok már harmincas, inkább csak húszas egyetemista, mint az itteniek fele. Meglepetten mérem végig a pultnál italát kikérő barnafürtöst, majd mély levegőt véve, stílust váltva valami laza ficsúrosra, határozott lendülettel indulok el felé. Lazán helyezem alkaromat az övé mellé, rátámaszkodva a bútordarabra.
- Hali! – ajkaim széles vigyorrá formálódnak, miként megszólítom – Hogy s mint? Rég láttalak. – nem elég rég, de te erről mit sem tudsz, nemigaz!? – Mi szél hozott egy olyan lányt, mint te, erre a bulira? Tönkre akarod tenni vagy feloldanád acélgátlásaidat egy rövid időre? Bár, a szerelésed már messziről lehangoló. – böktem szabad kezem mutatóujjával rá, míg korábbi szavaimat tenyérbe mászó stílussal adtam elő, szélesen mosolyogva, mert tudtam a felbukkanásom nemhogy kellemetlen meglepetésként érte, de én vagyok az egyetlen, aki messziről kiszagolta miért van itt, és biztosra veszem ez csak jobban bosszantja. Szinte látom magam előtt, ahogy odabent fortyog és kis gőz buborékok szállnak ki a fejéből, hajszálai közül. Ez az egész gondolat boldogsággal tölt el. Finom csipkelődés, nem kívánt szemrehányások, miközben körülöttünk zajlik a modern, ifjú élet. Szinte pezseg a vérük és nem lehet megállj parancsolni nekik, hiszen a szülők réges-rég messze járnak. Valami külföldi úton vannak vagy mi.
- De, most komolyan. Melyik kukából szedted? Ugye, tudod, hogy ez már a múlt században is ódivatúnak számított? – folytattam a ruha témát vigyorogva, mert azt akartam, tudja, szándékosan szívom a vérét. Noha, igyekeztem egy-egy rövid másodpercre komoly arcot vágni, ezzel is elbizonytalanítva gondolatait. Ó, hol van még a buli vége? S mi milyen jól fogunk szórakozni!


music for enjoy this 485 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×


Hétf. Okt. 23, 2017 3:12 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Garden party with bloody Mary
Nem sokat aludtam éjszaka, mostanában nem is ment. Egyszerűen agyam nem állt meg, a felvillanó képekkel meg csak jószerivel elszórakoztam. Lehet kezdek megkattanni? Egy ásítást nyomtam el, ahogy a szekrény tartalmát néztem végig. A fekete ruhám, amit szerettem, és amiről tudtam, hogy jól is áll rajtam, a kukában van, hála annak a haldokló nyavalyásnak. Jön egy ruhával nekem… Így muszáj volt a világos és rövidebb fazonok között válogatnom, amiket életidegennek éreztem magamhoz képest. Ha beléjük bújtam teljesen más nézett vissza a tükörből, mint aki vagyok. Egy ártatlan, szép, egyszerű ember, aki ha abban a világban élne, nagyszerű élete lehetne. De ez ott hibádzik, hogy nem vagyok ember. Ilyenről nem is álmodok én már. Tehát parti, Avery vedd elő az aranyos, csábító énedet, és intézzük el azt a kis förtelmet – gondolattal szedtem össze magamat, és végül az egyik halványrózsaszínbe szorítottam bele magamat. Rövid, és szoros… Kevés dolog fér el alatta, úgyhogy ma igazán ügyesnek kell lennem.
Nem volt nehéz bejutni, pedig senkit sem ismertem, mégis könnyen beleintegrálódtam a társaságba, még ha mások szemében pedig ki is ríttam, elég volt a fiúkat célozni. Egy kellemes ital, pár megnyerő szó, ami fogalmam sincs, hogy került a számra, és máris egyszer a házigazdába tudtam futni. Oh yeah, megvagy. Nem fogsz elmenekülni, hosszú még az este, én pedig egyre türelmesebb teremtés leszek. Azonban ahhoz, hogy elviseljem ezt a sok embert, és azt az unalmas, szürke beszédüket, amik az átlagos napjaikat övezik, muszáj volt italt kérnem. Talán, hogy fel is oldjam magamat is, nem pedig éppen hogy nem kést mutogatva törjek a vérhiénára, pedig megérdemelné! Nagyon is. Az alkohol kellemes maró íze jól esett, csodálom, hogy még nem az alkoholisták sorát bővítem, pedig lehetne, csak nincs elég időm ahhoz, hogy  reggeltől estig igyak.
Váratlanul ér a hang. Mit keres itt? Hát nem hiszem el, hogy ez minden olyan helyen ott van, ahol nem kéne?! Fordulok felé egy fancsali mosollyal. Idegen a helyzet, hogy csak így találkoztunk. Túl emberi, túl átlagos… Valahol a régi Avery pedig örülne az ilyennek, ahol nincsen semmi, de nekem inkább gyanús. Mi szél hozta erre? Mit akar itt? Mert hogy biztos valamit… Remélem nem meghalni, mert a végén még én küldöm a túlvilágba.
- Látom a modorod máig sem csiszolódott – háborodtam fel, noha tudtam, ez a ruha nem engem jellemez, így igazán fel sem vettem a sértését. – Mit keresel itt? Mert gondolom nem a házigazdának jöttél beköszönni – kortyoltam egyet az italomba, majd még egyet, és végül le is húztam. Igen, hozzá ital kell. Frusztráló, hogy ilyen átlagosan, minden vérfolt nélkül, nem haldokolva, éppen itt van. Éppen ott, ahol dolgom lenni. Milyen érdekes… Vagy csak én kezdek paranoiás lenni. Hosszan elemzem vonásait, hátha valami megnyilvánulás, apró reakció megmutatja a kérdésekre a válaszokat, azonban szokás szerint olyan tökéletes maszkot visel, hogy az már szinte egybenőhetett bőrével is, nem lehetne letépni sem róla. Mi a jó francot kell itt lenned? De komolyan? Miért én húzom a rövidebbet? A pultos felé fordulok, és kérek még egy italt, remélve, hogy elfogyasztom, nem pedig a képébe öntöm bele mérgemben. Rángat, mint egy babát a madzagon, és ez leginkább a zavaró. Úgy viselkedem, ahogy ő akarja.
- Múlt században ilyet nem hordtak – dünnyögtem. És mélyen beszívtam a levegőt. Nyugalom Avery, acélidegzet! Itt az idő, hogy megtanuljam ezt a képességemet is, ha eddig nem sikerült. – De gondolom tőled ez is már nagy bóknak számít, ha észreveszed a ruhát. Mellesleg – fordultam újra vissza hozzá és a gyilkos pillantás mellé egy angyali mosolyt varázsoltam. – Jól áll az ing – nyúltam az arcához, megcirógattam bőrét, majd igazítottam egyet a galléron. Nem megy az ilyen… Nem vagyok az, aki ért minden női rafinériához, viszont előbb megölök valaki. Mindenki máshoz ért. – De a fehér jobb volt – jegyeztem meg sejtelmes hanggal, már-már csábító mosollyal. Majd felkaptam a poharamat, velem nem szórakozol… utálatos pillantással szépen kikerültem.



× szavak száma: 742 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Hétf. Okt. 23, 2017 4:32 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Babysitting



Intettem a pultos srácnak, hogy dobjon megy pohár pezsgővel, melyet a mai buli legékesebb italának szántak. Nem tudom miért, hiszen annyi remek koktél és más, töményebb alkohol is kerül felszolgálásra, hogy lassan az egyetlen dolog, ami megkülönbözteti a vendégeket a személyzettől az a járásuk. Az emberek nagy része cikcakkban jár, a többi meg tálcával, egyenesen. Rátámaszkodva a pultra szólítottam meg az ismerős vadászlányt. Úgy gondoltam szívom egy kicsit a vérét, s mint azt reméltem, nem hagyta magát egy könnyen. Ó, igen, ez az én drágám.
- Hiszed vagy sem, egyenesen ő hívott meg erre a… bulira. – húztam el számat, miközben körbe tekintettem a körülöttünk lévő önfeledt tömegen - Tudod, nekem van társas életem, nem úgy mint neked. – néztem vissza rá, majd kezembe vettem italomat. Egy kicsit úgy éreztem, mintha egy régi ismerősöm lenne, akit épp megpróbálok felszedni. Egyszerre volt bennem a haverkodás és a csajozás érzése, ami roppant mód irritálta a csőrömet, ugyanakkor ez nem akadályozott meg fiatalos megjelenésem és stílusom fenntartásában. Sőt! Tovább játszottam a szerepemet, még ha legbelül egy hatalmas vérfürdőre vágytam. Számomra, mindez csak egy jó színjáték volt és a valódi bulit a fiatalok legyilkolása jelentette volna. De, annak is eljön még az ideje. El fog jönni. Hiszen, ez a barnaság is éppen azért van itt. Apropó, barnaság, mintha az imént felelt volna szavaimra.
- Valóban. – ennyit tudtam mondani a ruha eredetének témájához, mígnem elterelte a témát önmagáról egyenesen én rám – Úgy érted, a vörös? – vigyorom kiszélesedett, majd egy kacsintással kiegészítettem kérdésemet, mely inkább volt költői helyesbítés, mintsem valódi kérdőjel. Ekkor húzta le italát és kérte ki a következőt, ám, mielőtt megragadhatta volna a poharat, hogy elszökjön vele, gyorsan elvettem előle és egy kicsit odébb tettem. Ennek egyik oka az volt, hogy megpróbált visszavágni a felszedős módon, ami enyhe részegségre adott okot gondolni. Valahogy, kételkedem abban, képes lenne kikezdeni velem tökéletesen éber állapotában. Az alkohol veszélyes. Nem csak azért, mert remekül lángra lehet lobbantani vele szinte bármit, hanem olyan módon rombolja le az emberi gátlásokat és késztet minket hülyeségre, melyet bizonyos helyzetekben nem engedhetünk meg magunknak. Arról nem is beszélve, ezen a partin még drogok is vannak. Csak, tudni kell kellő odafigyeléssel és ügyességgel észrevenni őket. Hiszen, csak a V.I.P. vendégek részesülhetnek ebből az illegális csemegéből. Hogy fiatalosan fejezzem ki magam. Engem inkább bosszant és távol tartanám magam tőle, de hát, az álca az álca és én is az elitek közé tartozom jelen esetben. S bármennyire is fájhat ez a vadásznak, be kell lássa, ha a házigazdára pályázik, szüksége lesz egy belső emberre. Na, és ki lenne az? Én! Természetesen. Nélkülem nem jut a közelébe, ehhez pedig szükség lesz egy kis színjátékra. Elvégre, csak úgy nem fogják beengedni a patyolat fehér nappaliba a többi nagymenő közé, hiszen nincsenek kapcsolatai ebben a társaságban. Hiába, be kell lássa, szüksége van rám. Igen! Ismét nálam a kormány.
- Nana! Józannak kell maradnod. – mint valami rossz, idegesítő gyerekfelvigyázó, olyan lehettem most ezzel, de nem érdekelt. Enyhén közelebb hajoltam hozzá, bizalmasnak tettetve következő szavaimat, noha alig mondtam halkabban, mint a normál hangszínem – Elfelejtetted miért vagy itt? – mosolyogtam rá ravaszul, ezzel egyértelművé téve számára, tökéletesen átlátok a szitán. Tudom, miért van itt – Egyébként, segíthetek benne. – hátat fordítva a pultnak másik alkarommal is rátámaszkodtam, míg egyik kezemben továbbra is a pezsgős poharat tartottam – Tudom, hogy nem akarod bevallani, de mindketten jobban járnánk, ha már most beismernéd a tényeket. – úgy beszéltem hozzá, hogy rá sem néztem. Világos íriszeim a vendégeken legeltettem. Megfigyeltem mozdulataikat, míg ők önfeledten nevetgéltek, játszottak, beszélgettek, kacérkodtak. Egy kis szünetet hagytam szavaim között, majd visszafordultam teljes testemmel a kis butus felé, majd folytattam.
- Először is, hiányoztam neked. – mosolyogtam rá csillogó szemekkel. Belekortyoltam italomba mielőtt folytattam volna – Másodszor, nem jutsz a közelébe egy belső ember segítsége nélkül. S mivel én vagyok az egyetlen, aki nem fog a hátadba kést szúrni, amint veszélyt szimatol… nos, én lennék a te embered. Gondolom, az neked is csak jó, ha kevesebb célponttal kell elbánnod és a legutóbbi alkalomból kiindulva, tudhatod, hasznos segítség vagyok. – próbáltam rávenni, vegyen be a tervébe és kezdjen el megbízni bennem, ám tisztában vagyok vele ez annyira nem egyszerű. Sok-sok akadályon kell még átvergődnünk mire hajlandó lesz önszántából kést adni a kezembe és nem a kényszer súlya miatt. Elvégre, elég veszélyes vagyok egy olyan szerszámmal. De, még nem tudja mennyire. Se baj. Kitartó vagyok és most, hogy egy nagy vámpírfenyegetéssel és még ki tudja mivel állunk szemben, amiről persze mit se tud, csak bővül a ’miért ne hagyjam magára a gyereket’ lista. Az otthon aggódó boszorkánymesterről már nem is beszélve. Rémesen bosszantó! Nála még ez a kis butus lányka is jobb társaság!


music for enjoy this 759 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×


Hétf. Okt. 23, 2017 5:26 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Garden party with bloody Mary
Miért nem öltem én még meg ezt a lehetetlen alakot? Mi a jó isten üthetett belém, amiért képes voltam megmenteni egy kicsit is? Ha vissza lehetne forgatni az időt, biztosan megtenném. Vagy most egyenesen szúrnám szíven a pofátlan mindenét. Azt az önelégült arcát kéne megfaragni, de úgy, hogy visítson. Magam is meglepődtem, milyen gondolatok jutottak eszembe. Fura kapcsolatunk volt, ha lehet ezt annak nevezni egyáltalán – szélsőségesen gyűlöltem és elfogadtam. Per pillanat most előbbi, csakhogy nem fogom hagyni hogy az én küldetésembe beleüsse az orrát. Mindenki másnak előbb hagynám, mint ennek az arrogáns alaknak.
Arcomra fagyott a mosoly, mikor azt mondta, hogy a házi gazda hívta meg. Szórakozol velem? Fogamat csikorgattam, tudtam, hogy igaza van, de sértett. És mi az, hogy nem élek társasági életet? Biztos nem olyat, mint a tiéd, de nem is hiányzik, hogy olyan legyen. Elvoltam saját medremben, úgyis most fogok költözni, meg hát az, hogy te nem tudsz róla, az csak nekem jobb. Nem kell lekövetni az egész életemet. Egyáltalán, honnét jött az a merészsége, hogy attól, hogy egyszer megmentettem a kibaszott seggét, ezért, most leállhat velem ilyen kötetlenül beszélgetni. Úgy néztem rá, mint akibe menten karót szúrok bele, de nem egyszer, legalább százszor. Nem voltam ilyen jókedvemben, mint ő.
- Igen, a vörös – bólintottam. És már majdnem nyelvemre kúszott egy csúnya visszaszólás, de megfékeztem magam. Az tényleg sértő lenne, és ki vagyok én, hogy felhozzam a témát. Másrészt, csak csipkelődik, annak a névnek említésével pedig lelkének páncélzata mögé törnék. Anna. Nem lenne tisztes játék tőlem. Vele ellentétben, bennem volt ennyi, hogy elgondolkodtam ezen, mielőtt még meggondolatlanul a fejéhez vágtam volna. Ejj-ejj, Kai, ha tudnád, hogy köztünk mindig is távolság lesz, és ezt nem tudod meglépni jellemből adódóan se már. Lehet, hogy van közös történetünk, de sosem lesznek egy teljes szállá összeillesztve. Nem lehet. Mi mások vagyunk, a világaink mások, még ha néha érintkeznek is. Elgúnyolódhatunk egymás mellett, de mindig olyanok leszünk mint két egymásnak háttal fordított bábú, és én ennek hálát adhatok.
A pohár után néztem megakadva. Na álljon meg a menet, nem az apám vagy, hogy megmondd, mit mikor, hogyan csinálok. Akkor iszok, amikor akarok, te idióta. Összevont, értetlen arccal néztem rá, hogy ugye ezt nem gondolta komolyan, mert mindjárt akkorát mosok be neki, hogy máris visszaadja a poharat de rögvest.
- Egy, józan vagyok. Kettő, nem vagy az apám, hogy megakadályozz. Kérem vissza – nyújtottam a kezemet, hogy már pedig adja vissza.
- Nem felejtettem el, te jóval inkább, mint én – böktem homlokon. Még a végén romba dönt itt nekem mindent, aztán leshetek. És takarítani meg semmi kedvem nincs utána, én mutassam a jobbik arcom, míg ez itt ökörködik? A felajánlás nem lepett meg, szinte zsigereimben éreztem, hogy valamit már kitalált, és ez a valami, legyen bármi, már most nem tetszett. Nem, nem. Nem fog részt venni az én küldetésemben. Ez az enyém, senki másé, ki lehet húzni a képből.
- Nincs mit bevallanom. Nem kell a segítséged – csentem végül el a poharat, mert nem adta vissza. Miért kell babusgatni? – Mit akarsz itt? Semmi közünk nincs egymáshoz, a legjobb az lenne, ha szépen távoznál, mintha mi sem történt volna – vettem komolyra a szót, az alkohol minden hatása nélkül. Két pohár volt, komolyan azt hiszi, ennyi ártani fog? Nem mellesleg az esküvőkor is ittam, akkor bezzeg nem volt probléma.
- Hiányoztál? – szaladt össze a szemöldököm és majdnem elnevettem magam. – Fájni fog, de nem. Életben vagy, és ennyi, még a nevedet sem tudom – emlékeztettem, hogy ilyen kis semmiségekre anno nem fecséreltük az időnket, mint egymás nevei. És ez így volt jó. olyan volt ezzel, mint egy ember a buszon, láttam, de többet nem találkoztunk. Nincsen jelentősége, akartam, hogy így legyen, mert tudtam, hogy az ilyen dolgok megkötnének és megállnék egy idő után az életben. Vannak dolgok, amiket el kell engedni, sőt, már megragadni sem szabad. Ez az ember pedig előttem ilyen volt. Egy másik világban ki tudja, lehet barátokká váltunk volna, vagy ki tudja, ebben a világban, ahol még magamért sem tudok garanciát vállalni, teljesen más. És kötve hiszem, hogy az én csinos kis pofimért lenne itt… Főképp, ha valóban tudja, hogy mit akarok. Megint tervez valamit, és nem akarom, hogy belerántson. Van egyéb dolgom is, amibe nem kell belelépnie. Maradj a korlát mögött, ott jó helyed lesz.
- Nem szúrnál kést a hátamba? – ragadtam meg egy mondatot gyorsan, mielőtt a beszédének árjával folynék tovább. Megtéveszt, bájolog előttem, de nem tudom, hova tartunk. De ez meglepett, mert nem tettem volna tűzbe a kezem azért, hogy nem öl meg. – Miért is nem szúrnál? – billentettem oldalra a fejemet, és italomba kortyoltam, miközben vonásait szuggeráltam. Vártam hol hibádzik, hol árulja el magát, hogy mi is itt a célja, mert nem partizni jött, ez teljesen biztos!
- Milyen tájékozott vagy. De… nem. Nem leszel az emberem, és ebbe nyugodj bele – néztem a poharamra. Amilyen lelkes voltam reggel pedig még, hogy végre valamit csinálhatok, most úgy ment el tőle a kedvem. Az egész parti beszürkült, elvesztette fényét a szememben, akár az az istenverte vérhiéna ott pusztulhatna ahol van, csak éppen már itt vagyok ebben az idióta ruhában, mégis csak készültem, és feleslegbe nem verném az időmet. Sóhajtottam egyet, sosincs semmi úgy, ahogy én tervezem, ehhez hozzá kéne szoknom. Nem tudom, milyen átok ver, de megver az biztos.
Leraktam a félig kiivott poharat. – Őméltósága kedve szerint – nyögtem be gúnyosan, és megvetően. – Köszönöm felajánlásod, de elutasítom – távolságtartás mint lelkiekben, mint fizikailag is. Nem akartam a közelembe engedni, sem megbízni benne. Tehát, kéne egy belső ember? Hjajj, hát nem tanultad meg, hogy mindig van kiskapu, most is minden bizonnyal, hiszen idegen, te vagy az, aki a szabályokat kijátsza mindig.




× szavak száma: 1045 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Kedd Okt. 31, 2017 8:08 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Babysitting



Mérhetetlenül égett a tenyerem, vagyis a nyelvem egy csípősebb beszólásért, de tudtam, abban a pillanatban nem csupán rám borítaná pohara tartalmát, ugyanakkor el is vágnám annak az apró lehetőségnek a fonalát, mely a közös munkát jelentette. Most komolyan? Mondjam meg neki, igazán rá férne egy takarítás odalent? Amilyen nyűgös, biztosan réges-rég nem járt benn senki a porolójával. Ugyan, kinek is lenne kedve hozzá? Egy halálos betegséget terjesztő zombi harapása is csábítóm annál, minthogy… phúj! Bele se merek gondolni! Csukd csak szépen össze a lábaidat! Azon már a sav se segít.
- Isten ments! – reagálok az apaság dologra – Bár, lehetnék. – vontam vállat, majd ittam egy korty pezsgőnek nevezett löttyöt. Tulajdonképpen, a magam 88 évével, simán lehetnék az apja. Az egyetlen kizáró ok egy száz éves korszak különbség. Semmi több. A mágiát egyébként se mindenki örökli, szóval… még elég makacs is hozzá, de fúj! Ha lenne gyerekem biztos nem ilyen lenne. Sőt! Tudnék róla, ha lenne! Romba dőlne az életem, abban a pillanatban, amikor egy fiatal kiscsaj vagy netán kiscsávó beállítana a küszöböm előtt, hogy: ’Hé, te vagy az apám.’ Na, persze. Pff.
Szemöldökeim ráncolva húzódott hátrébb fejem, ahogy a kicsi lányka ujjával megtolta. Ez most komoly? Szavaitól hangosan felkuncogtam – Pontosan úgy viselkedsz, mint egy tizenéves tini lány. És, még elvárod, hogy komolyan vegyelek. – hát igen. Le is állhatnék vele vitatkozni arról, ki veszítette el a célját és kanyarodott le a főútról, de én nyernék, így nincs semmi értelme leállni egy ilyen… gyerekkel. Az ehhez hasonló helyzetek miatt utálom a kölyköket. Nem bírom őket!
- Na látod, itt van a hiba! – mutattam rá mutatóujjammal, ahogy a bemutatkozás hiányát felhozta – Én pontosan tudom, hogy ki vagy. – komoly arcot próbáltam vágni, ám a bólogatás és ajkaim összepréselése nemigen tette lehetővé a dolgot. Valahogy, az izmaim nem úgy mozogtak, ahogy azt én szerettem volna. Mintha az enyhén szórakozott hangulat játék át vette volna azt a bizonyos irányítást.
- Tudom, hogy egy szörnyem makacs és idegesítő lány vagy, aki felnőttnek akar tűnni, de valójában egy hisztis, buta kislány. Ám, nem hibáztatlak. Sokan nem tudnak uralkodni magukon a közelemben. – akaratlanul is elnéztem az ég felé és eszembe jutott egy forró, heves éjszaka, majd hirtelen beugrott azaz emlék, amikor egyetemistának kiadva magamat néhány lány rajongással telt sikollyal szaladt oda hozzám. Önelégült vigyorom abban a pillanatban fagyott el és váltottam vissza komolyra – Mindezek mellett a legfontosabb, melyen semmi sem változtat, az a miért. Miért vagyunk itt? Mármint, ketten. Megint. A közös cél, drága barátom, a közös cél. Ugyanabban a csapatban játszunk és ez az oka annak is, amiért én vagyok az egyetlen személy, aki nem fog se most, se később kést döfni a hátadba. Engem, lehet meghívtak ebbe a buliba, lehet jóban vagyok a házigazdával, de ez még nem változtat az igazi célon. – mosolyogva, nagyokat pislogva néztem rá, majd gyorsan kiegészítettem kétes, bizalmatlanságot szülő szavaimat – Nem. Nem ugyanaz viseli a célkeresztet, csak a cél egyezik. Nincs kifogásom a te okod ellen, ám ahogy te tudod használni az én segítségemet, úgy talán én is tudnám a tiédet. Gondold csak el. Két vadász, két préda, egy vadászmező. – magyaráztam el neki a helyzetet. Elvégre, legyenek bármennyire is brutálisak és véresek a módszereim, mindennek oka van. A legutóbb felbéreltek a teljes násznép megölésére. Tökéletes alakalom volt a természetfeletti találkozó. Még ha az egy esküvő is volt, voltaképpen. Ezúttal, nos, elég a bent lévőket megölni. Két célpontunk van, ám elkerülhetetlen lesz egy egészen kicsivel több áldozat. Ötre saccolok, de bármi megtörténhet. Hiszen, jelen esetben valóban ugyanazon az oldalon állunk és hiába tagadja a kicsi lány, ő is rajong a vérért és mások életének kioltásáért. Én csak… nem harcolok önmagam ellen. Ennyi az egész. S így sokkal egyszerűbb egyszer-egyszer megálljt parancsolni, mint örökké tartani a pórázt és bánni, amikor elszakad.
Végül vállat vonva fordítottam hátat a pultnak, ahogy a vadász elmondta utolsó mondatait. Könyökeimmel támaszkodva nem-törődőm arcot vágva zártam le a közöttünk lévő beszélgetést.
- Ahogy akarod. Én csak segíteni akartam, megkönnyíteni a dolgodat, de ha nem akkor nem. – közömbösen álltam hozzá, mintha tényleg nem érdekelne mihez akar kezdeni és ő lenne a rossz, nem én – Tovább is mehetsz. Nem kell a társaságomban lenned. – vontam fel egy pillanatra ismét vállaim. Miközben hozzábeszéltem egyszer sem pillantottam rá. Elnéztem, a bulizó fiatalok közé. Az asztaloknál ülőkre, a táncolókra és mindenki másra. Nem érdekelt innentől kezdve, hogy mit mond nekem. Felőlem könyöröghetett is a segítségemért, már nem figyeltem rá. Bevallja vagy sem, makacs vagy sem, amennyire eddig ismerjük egymást, tudjuk, hogy egymás mellett és nem egymással szemben állunk. Ergo, ahogy ő pokolkutyaként vadász, úgy én is lehetek az boszorkánymesterként. A személyiségem nem kizáró ok. Sokkal súlyosabb természetű, sőt, sokkal véresebb és brutálisabb ember(!) vadászok vannak közöttük, szóval nem verheti rám a rosszfiú szerepét, mert eddig minden tettem csakis a jók védelmezéséért történt. Igen, akkor is, ha az egy kismama életébe került. A természetfelettit védtem. Látjátok? Nem hazudok.
Amennyiben odébb állt butus kis vadászom, lehúzom a pezsgős pohár maradékát és a tálcára vágom. Világos íriszeimmel körbe tekintek, majd egy laza mozdulattal ellököm magam a pulttól és elindulok egyenesen bele a fiatalok alkotta tömegbe. Úgy teszek, mintha véletlenül járnék arra, persze ez nem igaz. Igyekszem elkerülni ifjú butusom figyelmét, majd a megfelelő pillanatban mellé lépek – amikor a medence széléhez ér –, majd egy erős, határozott mozdulattal belelököm a kellemes vízbe. A nevetést elfojtva harapok bele alsó ajkamba s elindulok, hátha még azelőtt beérek az őrök által védett házba, hogy ő kimászna pici ruhájában a hatalmas medencéből.


music for enjoy this 896 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×


Szer. Nov. 01, 2017 9:43 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Garden party with bloody Mary
Zavart, hogy itt lebzsel… Hogy megint körülöttem. Értem én, hogy egyszer túlélte a haldoklást és éppen tanúja voltam, de az nem jelenti azt, hogy máris barátokká avanzsálódtunk. Valóban, képébe vágtam volna egy-két poharat, sőt kést is, hogy érezze el kéne tűnnie. Ez a fajta bizalom hiánya az életem része volt, nem voltak barátaim, társaim, akikhez bizalommal forduljak, így aztán az, hogy valaki ezt várja el tőlem, egyszerűen kiforgatott. Nem is ismerem, azon kívül, hogy boszorkánymester, tudok róla valamit? Semmit, és ez az ijesztő. Szépen elbeszélgetünk egymás mellett, de semmi több. Talán, egy másik életben örömmel vettem volna, hogy ilyen valaki figyelmébe kerülök, de ebben nem, sőt egyenesen hárítani akartam. Beleszoktam, hogy a legtöbb dolgot egyedül oldom meg.
- És akkor miért lebzselsz egy tizenéves tini körül? – vontam össze a szemöldökömet, ahogy replikáztam. A sértése nem talált el, de csak azért nem, mert nem vártam, hogy bármit is tegyen körülöttem, de azt nagyon tudtam volna preferálni, ha azt a nagy orrát nem veri be semmi olyasmibe, ami hozzám köthető. De tényleg, mit keres itt az isten szerelmére? Mert nem nyelem be, hogy nekem akar segíteni, vagy bármi. Ép ésszel kell viselkednem, nekem dolgom van még itt, nem fókuszálhatok csak rá, mert kihoz a sodromból. Vajon ezt is akarod elérni?
- Ismersz? – döntöttem oldalra a fejemet. Nem lennék ebben olyan biztos, de akkor mutassa meg. nem is kellett kérnem, hogy regélje el a nagyszerű elméletét rólam, magától is megtette. Hogy mennyire sokat tud pofázni, de igazán…
Ujjaim a poharam köré szorultak, miközben úgy néztem rá, hogy menten le tudnám szúrni is. Miért nem lehet tekintettel ölni? Mert most legszívesebben egy koporsó mélyén látnám. Nem kellett volna megmenteni, és ezt egyre jobban bánom, ahogy beszél és beszél csak. És én még miatta könyörögtem? – Igen, valóban buta vagyok, hogy képes voltam azt a kurva golyót kiszedni belőled, ahelyett, hogy elvágtam volna a torkodat – bólintottam egyet bűnbánóan. Sajnálatos, de tényleg… Ilyen pofátlan, modortalan, arrogáns alakot, mint ő, ritkán látni.
- A közös cél? Kötve hiszem, hogy ugyanaz. – néztem rá megvetően. Egyre jobban frusztrált, egyre inkább mocorgott tőle agyam, hogy itt kéne hagyni a fenébe és komótosan elsétálni. Idegesített… Idegesített, hogy azt hitte, mindentudó, hogy osztotta az észt, miközben csak kapirgálta a történetháló felszínét. Akárki is legyél, rossz úton jársz… És tényleg, bennem még felmerült, hogy valóban igazat beszél, valóban csak jót akar. Túl naiv vagy Avery, túl naiv és hiszékeny. Megtapasztalhattad már a saját bőrödön, hogy a világ sosem olyan, aminek elképzeled. Sokkal koszosabb, mocskosabb, amit tele sző a sok játékos – csalárdság, gyilkosság. Részese vagyok, de nem úgy, mint ő előttem. Nem látni az érzelem kilengését, nem látni az igazi arcát, mindig csak ugyanúgy viselkedik, nem érezni belőle az emberséget, a lelket, mintha ki lenne üresedve és csak egy külsőt mutat mindenki felé. Mégis ki vagy? Miért hiszed, hogy nem vagy átlátszó? Miért hiszed, hogy lényed bármit is jelentene?
- Én a te segítségedet? – ez még hagyján volt, bár igazán, mire tudnám felhasználni? Nem volt szükségem rá, előtte is éltem, utána is fogok. Előnyt jelenthet, de nem biztos, hogy kell nekem az az előny. – És te az enyémet? – Nos, ez a része már sokkal jobban érdekelt. Tehát valamit akart tőlem, nagyon is, mint majdnem mindenki, akivel összefutok. Mit akarsz te egy Pokolkutyától? Mit akarsz te tőlem? A végén kiderül, hogy semmi sem volt véletlen, okkal rajzolta meg az utamat olyanra, hogy kapcsolódjon kettőnké? Mikor került bele? Mi vagyok a játékban? Egy paraszt bábú, vagy maga a királynő? Valami sokkal nagyobb vett körbe, mint amit át tudtam látni, vaktában nézelődni meg teljesen felesleges volt, mert egyszerűen nem láttam rá a dolgokra egészében, összerakni pedig nem könnyű. Nagyon is nem könnyű.
Végül aztán a pohár tartalmát nem öntöttem a képébe, pedig megérdemelte volna. És úgy használta a szavakat, hogy még én érezzem magam rosszul, mert nemet mondtam a drágalátos segítségére. – Igen, én is így gondoltam – bólintottam egyet, hogy megoldom magam a dolgaimat, nem kell mellém még egy valaki, akit nem is ismerek. Én ezzel az eredménnyel meg voltam elégedve, noha kicsit zavargott a lelkem, de mivel semleges képet vágott, nem sokáig. Valóban ott hagytam a társaságát. Nincs rá szükségem, és remélem, hogy ezzel, hogy elfordultunk egymástól, nem is szándékozik megakadályozni, tegyek bármit. Ott hagytam, belevesztem az emberek kavalkádjába, ahol próbáltam újra beintegrálódni a beszélgetésekbe, történésekbe, mintha valóban ide tartoznék, más kérdés, hogy a legkevésbé sem, és már csak azt vártam, hogy legyen vége. Ez a beszélgetés lerombolta kedvemet. Amihez eddig egész volt kedvem, és tettem azért, hogy bejussak, most már… Legszívesebben haza mentem volna, és inkább valami kocsmába csapok balhét, az lehet egyszerűbb lett volna, sőt, biztosan.
Elfogyott az italom, de újat már nem kértem ki. Lébecoltam ide-oda, néha beszélgettem egyesekkel, de meglepően külsőszemlélőnek éreztem magamat. nem mondom, egy-két dologban lehet igaza volt, de nem mindenben. És ki ő, hogy hallgassak a szavára? Ha ő nem, én miért engedjem be a saját szférámba?
A lökés váratlanul ér, ahogy elmélyedve nézelődök körbe-körbe. Minden, amit aznapra felépítettem, elázott, elmosódott. A víz kellemes volt mellesleg, de annyira nem élveztem a belelökést, és hatalmas szitkot nyomtam el, hogy szakadna rá az ég. Minden cuccom átázott, és máris megbántam, hogy világos ruhát vettem fel, főképp ilyen rövidet. A jó kurva anyját, hogy lökdösne be másokat a vízbe… Hajam arcomra tapadt, és legszívesebben máris kikecmeregtem volna, hogy utána kapjak és ne hagyjam, hogy elmeneküljön. Egy pofon kijárna neki, de valószínűleg erre számít. Miért táncoljak úgy, ahogy ő fütyül? Mi a francot akart ezzel elérni? Lassan kikecmergem, nem is figyelek inkább a körülöttem lévőkre, mert különben lenne néhány, akinek olyan pofont mosnék be, hogy azt megemlegeti. Kihúztam magam, hogy legalább nem szégyenteljesen vonulok el a többiek előtt, még ha szarrá is áztam és a ruhának tök mindegy, nekem tök mindegy.
Kisebb idegrángással vonultam vissza. Hogy pusztulna meg helyben. Csak merjen elém kerülni, mert egy kést kap a torkába. Az egyetlent, amit magammal hoztam, és aminek markolata látszott a lábamon, de most már kicsit sem zavart.
Fortyogtam magamban, ohh jössz te még az én utcámba…. De még mennyire, hogy jössz. Láttam, ahogy eltűnik a házban. Mindent elrontott, mindent, de mindent… Pokolkutyával szórakozol? Hát nem tanították meg, hogy ne játssz a tűzzel, különben megégeted magadat? Nem gyilkolni akartam, nem egy mészárlást, ahogy ő intézte el az esküvőt. Hanem káoszt, ahol a hiénát megölve leléphetek, ő pedig remélje, hogy nem találkozunk újra. Céltudatosan mentem a pulthoz, vagyis inkább be mögé. A srác nem értette mit akarok, de addig is jó. Gyufa, és rengeteg alkohol, csak ennyire volt szükségem. Utóbbi adva volt, elsőt meg találtam. Elég volt az egyik pohárba dobni az égő pálcikát, utána a többi gyerekjátéknak számított, ahogy újabbat és újabb üveget vettem elő egymás után öntögetve, dobálva. Mivel nem konkrét, célzott támadás volt, így az eredmény hamar kialakult. Egyesek pánikoltak, beijedtek és máris ragadt ez egymásra. Ha nem is mindenkire, de elég volt, hogy megbolyduljon az egész buli, persze voltak leleményesek, akik kiszúrtak. Nem gyilkolni akartam, csak pusztítani... De hogy ez az én gondolatom volt-e valójában? Nem tudom.




× szavak száma: 1260 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: itt ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Vas. Nov. 05, 2017 12:02 am
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Babysitting



Roppantmód laza és szókimondó tudok lenni, amikor félvállról véve nagy ívben teszek mindenre stílusommal a környezetemben lévők életébe, sőt, legapróbb dolgába is belekotnyeleskedem egy számukra megfoghatatlan, bár talán leginkább megérthetetlen cél érdekében. De, komolyan, miért is hinnék azt, önnön szórakoztatásomon kívül van bármi más lényege annak, hogy beköltözöm a lakásukba és minden szavukra valami kifigurázó megjegyzést teszek, míg az őrület határára kerülve végül meg nem ölik magukat? Pedig, sokkal furmányosabb dolgok vannak a háttérben, de tényleg!
Lássuk csak. Jelen esetben megpróbálom bebizonyítani ennek a butus kislánynak azt, ami nyilvánvaló. Egyedülálló személyem nélkül nem fog boldogulni ezen a mai napon és nem csupán miatta vagyok itt, meg az idegesítő stílusom gyakorlása végett, hanem valami sokkal vonzóbb ajánlat csábított ide. Két legyen egy csapásra. Oh, igen! Kell egy ital. Mondjuk egy jó Bloody Mary. Jut is eszembe! Mary, merre vagy? Az emeleten, hát persze. De, hogy öljelek meg anélkül, hogy az alsó szinten feltűnést keltenék. Meg is van! Kicsi lányka, nem akarsz kutyává változni és mindenkit megenni? Vagy, egyszerűen hozd el a poklot és gyújts fel mindent. Majd úgy teszek, mintha a drágalátos Mary véletlenül zuhant volna ki és szegte nyakát közben. Bah! Nagyon unalmas egy társaság vagy, tudd meg. De, jobb ha megszokod. Még nagyon, nagyon sok közös program áll előttünk. Nem is képzelnéd menni!
- Ez is egyike bájaimnak. – vigyorogtam rá, ahogy előhozakodott azzal az estével, mikor kiszedte a golyót és megmentett. Bár, annyira nem is így volt - Ha jól emlékszem, a te pici kis lelkedet kellett istápolni utána, nem az enyémet. – vettem oda neki, majd vállat vonva lezártam a témát, miként belekortyoltam pezsgőmbe és elnéztem valami kevésbé lehangoló felé. Sajnálatos módon, ő volt a legkevésbé lehangoló ezen a helyen. Buli… na persze. Ennél még azok az unalmas, hamis, bájolgó londoni arisztokrata bálok is jobbak voltak. Na, meg pár kocsmai mulatozás. Egyes elfajuló bunyók is tetszetősebben értek véget, mint ahogy ez az egész kinéz. Ah! Sötéthez szoktak szemeim.
- Attól még, hogy nem hiszed el, letagadod még nem szűnik meg létezni és igaznak lenni. – mondtam valami bölcset és okosat is a közös cél témára, melyet igen komolyan és sokat megélten adtam elő. S mi tette ezt igazán hihetővé? Látszott rajtam, ezt nem egy maszk mögül mondom, hanem valóban így van és így gondolom. Ezzel több erőt és hatást nyert minden egyes szavam, ebben a mondatban és talán, elgondolkodtattam vele. Meglehet, megmutattam neki egy csöppnyi komolyságot is, mi azt tükrözi, nem vagyok annyi felelőtlen és gyerekes, mint amilyennek elsőre beállítom magam. Hiszen, mindaz csak egy álca, egy szerep, mely messze áll a valóságtól. Nemde?
Következő kérdéseire, melyek tulajdonképpen saját szavaim megismételése volt, nem feleltem. Elengedtem füleim mellett, hadd gondolkodjon rajta. Azzal, hogy nyíltan mutatom egy maszkot viselek és még sem látnak be alá, nem tudják ki vagyok és mi életet vagy mi tett ezzé, olyan rejtélyt sző körém, melyet talán már én magam sem tudnék kibogarászni, hiába ismerek belső részleteket. Hiszen, az emberi agy egy emlék, egy kép mindössze hatvankét százalékát tudja előidézni, minden más csak a saját fantáziánk kreálmánya. Talán, nem is olyan a múltam, mint amilyennek gondolom. Emlékszem-e még rá, vagy rég letűnt. Noha, nekem még csak tegnap volt 1888, mégis csak eltelt százhuszonkilenc év.
Miután csintalan gyerek módjára belöktem Avery-t – igen, ez volt a vadász lányka neve, csak olyan lusta vagyok a nevén hívni, mikor butusnak is nevezhetem – gyorsan besiettem a lakásba, ahol egy intéssel köszöntem a srácoknak, majd kerestem egy tiszta, jó meleg és puha törülközőt, hogy azzal körbe tekerve a lányt bevihessem az épületbe. Jó kifogásnak és egyben bosszúnak indult, de mire kiléptem az üvegajtón, már lángolt a fél kert. Eleinte döbbenten néztem körbe, majd egy mosoly ült ki ajkaimra. Karácsony van? Ez volt az első gondolatom, ám ajkam görbülete hamar szemöldökráncolássá vált, ahogy megláttam a pult felé lopakodó fiatal férfiút, kinek tekintetében gyilkos szándék ült meg. Oh! Azaz én csontom! Nem mész onnan, te kis préri!
Hosszúra nyújtott léptekkel, szinte ugrálva közeledtem hátulról, tujákat és már bokrokat megkerülve, nehogy a lány célkeresztjébe kerüljek. Arról nem is beszélve, hirtelen, mintha apokalipszis tört volna ki mindenhol kerülgetni, átugrani való törmelékek hevertek és kis lángocskák táncoltak valami éljenzős, csápolós diszkó számra. Már, egészen közel volt az ifjú, két méteren belül, mikor késemet bordái közé szúrva kilyukasztottam a tüdejét. Oldalra dőlve fogott padlót. Tekintetem találkozott a vadászéval. Azonnal védekezőn felemeltem kezeimet, hogy nem bántani akarom, sőt, most is épp mentő akcióba kezdtem. Balomban még ott volt a vastag törülköző, amit át is nyújtottam a guggoló, fedezékébe bújt vadásznak.
- Ugye tudod, hogy ezzel a kis magán akcióddal elszúrtad a lehetőségedet? – minden halandó ember elmenekült a buliról, ki a ház elé, ahol hívták a tűzoltókat és a mentőket is. Ám, a természetfelettiek, vérfarkasok, jaguárok, prérik, wendigok és hiénák egyaránt morogva, fújtatva fordultak felénk. Mennyien lehetnek… húszan? Nem tudom, nem érdekel, csak az, hogy vagy mi vagy ők elven mind a ketten a célpontjukká váltunk. A körbe pillantást megszakítva újra Avery-re néztem.
- De, a bulinak még nincs vége. Benne vagy… partner? – kacsintottam rá vigyorogva, miközben balomat nyújtva felszándékoztam őt segíteni. Na, nem mintha arra számítanék elfogadja. Persze, ki tudja. Kérdésemmel természetesen arra céloztam, mi nyilvánvalóvá vált, le kell mészárolnunk minden természetfelettit itt és nem csak azért segítek neki, mert célpont vagyok. Simán elmenekülhetnék, de nem fogok. S nem azért, mert élvezni fogom a következő húsz percet, ugyanis csak ennyink van mielőtt a hatóságok kiérnek és ezen idő alatt a ház is tüzet fog. Hanem azért, mert ezzel bebizonyítom számára nem vagyok olyan, mint amilyennek gondol. Mondhatni, partnerek vagyunk, és hiába vagyok boszorkánymester, vadásznak számítok, tisztogatónak és már tudja, hogy engem megbízásból küldenek ki helyekre, célszemélyek ellen, hogy védjem a természet rendjét. Akárcsak ő. Ráadásul, ő is pokolkutya, szóval, nem lehet szava a fajom ellen. Nos, kislány, vállat vállnak vetve?


music for enjoy this 950 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
× Hell and Earth ×

Foglalkozás :
× not want to know ×


Vas. Nov. 05, 2017 3:39 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Garden party with bloody Mary
Miért ver engem a sors? Miért nincsenek olyan ember, akikkel azonnal kijövök? Miért ilyen típusúakat kell összeszednem, mint ez? Mintha megátkoztak volna… 20 éves korom óta csak balszerencse balszerencse hátán, és mire fellélegezhetnék újra, megint valahol beüt a pokol… Szó szerint beüt a Pokol. Legalább ott még személyesen nem jártam, csak a kutyus járkál oda. Nem hiszem, hogy lenne gyomrom megnézni, hogy mégis mi vár rám az életem után… Mert, hogy Pokolra jutok, az biztos, mint mindenki. Nem vagyok tiszta, nem vagyok ártatlan, bemocskoltam, összevéreztem a kezemet, úgyhogy van miért odajutnom, ámbár ez nem zavar. Csak remélem, a Jack típusúak is odajutnak, jó mélyre, ahol aztán az örök fájdalommal kell szembenézniük. Lehet, hogy most már nem érzik, de ott biztosan. Igen, rosszat kívánok neki, de amit tett, azért meg is érdemli. Ki mondta, hogy aranyos, és kedves vagyok? Már rég nem, ahhoz megbélyegzett már a valóság. Ebben a világban nehéz jónak lenni, nehéz meglátni a szépet, miközben ilyen mocskok övezik…
- Ha jól emlékszem, megmentettelek – hangsúlyoztam ki, noha mit is ér? Visszagondolva, nem, valóban nem akartam, hogy meghaljon, még ha meg is érdemelné. Nem lettem volna képes azt a súlyt cipelni a vállamon, hogy valaki úgy halt meg az orrom előtt, hogy nekem segített. Leginkább ezért is akarom távoltartani magamtól, mielőtt bármilyen kötődés létrejöhetne közöttünk. Így már nem hezitálnék, ha meg kéne valaha is ölnöm, mert bizony le fog járni az ideje neki is, mint mindenkinek, és valakinek a Pokolba kell kísérnie…
Gyengeség, hogy ilyen vagyok, de nem akarom, hogy észre vegye, nem akarok sebezhető lenni, mert akkor elpusztulok ebben a világban. Mégis csak ember vagyok, voltam, van bennem még emberség, egy kevés erkölcs, noha a képem már egyre torzul, át fogok alakulni szörnyeteggé, akit már nem fog érdekelni, hogy kit, mikor, hogyan is gyilkol meg. Akkor már nem lesz semmi sem szent, csak egy feladatom lesz, hogy feltakarítsak és a Pokolba kísérjem őket. Valakinek mindig jut a mocskos munka, mert más nem szeretné annyira bepiszkolni magát.
nem akarom magam köré, nincs szükségem senkire, mert ha lenne, akkor nem a saját, hanem az ő bőrét menteném meg. Ebben a világban csak átok gyengének lenni, legfőképp egyedül. Már nincs akiben megbízzak, sem magam, sem ez az idióta, aki nem ért a szóból, hogy már pedig jobb, ha békén hagy. Miért akar körülöttem lebzselni? Miért nem tud elmenni? Miért kell beszélnünk? Mi a jó fenét akarsz tőlem, amit csak a mézédes szavaiddal tudsz elfedni? Hova tart ez a sok hazugság? Miért nem tudsz őszintén viselkedni, mutasd ki a fogad fehérjét és én is megteszem, akkor legalább nyílt lapokkal játszunk, nem kell még utánad is mindent megkérdőjeleznem.
Nem volt időm keseregni, magamat fullasztani bele a gondolatokba. Nem kerülhetek padlóra, én választom meg az utamat, én döntök. Enyém az irányítás még, és nem szólhat bele senki más.
A fellobbanó tűz lángja megnyugtatott. Igen, ez az én elemem, nem a víz, levegő, föld, hanem a tűz. A forró, égető tűz, ami mindent a porral tud egyenlővé tenni. Fussatok, bolondok, meneküljetek, különben megeszlek benneteket. Újabb üveg csúszott ki a kezemből, ami mentén a aranynarancs lángok kaptak életre, és villámgyorsan csaptak fel, ahogy felemésztették az alkohol. Belenyúltam, de nem égetett meg, nem is tűnt forrónak, ahogy testem hőmérséklete megemelkedett. Én irányítom, én pusztítok. Nem is tudod, Kai, hogy mivel is állsz szembe, mit is akarsz magad mellé szedni. Tisztában vagy homályosan, mire képes egy Pokolkutya, de nem több. Nem tapasztaltad, hogy milyen is az igazi erejük. Nem mintha én igen, én sem láttam soha, és nem is akarom. Nem akarom tudni, hogy micsoda szörnyeteg vagyok, akitől igazán lehet félni. Nem akarok azzá válni…
A törülköző után nyúltam, azonban az anyag megperzselődött, ahogy hozzáértem, így azonnal elrántottam kezemet. Tenyeremre kúszott a tekintetem. Kívülről semmit sem látni, én semmit sem érzek, de bőröm alatt ott folydogál a Pokolkutya forró vére. Mély levegőt vettem, hogy a hév, ami elragadt, ami hirtelen kitört belőlem, nyugodjon. Ez nem én vagyok. Én nem voltam ilyen. Magával ragadott csak az évek folyamán felgyűlő indulat, amit igyekszek elnyelni, kordában tartani.
Nyughass, Avery. Nincs mitől tartani.
Újra rávetettem a tekintetemet. – Nem érdekel – futott ki ajkaim közül. Ha itt van a hiéna, meghal. Ha nincs, akkor levadászom. Halála nem kérdés, csak az időpontja. És, hogy ki rontotta el? Legszívesebben erre az idiótára fognám, aki megjelent ma, és sikeresen a medencébe lökött. Ha nem lett volna itt, kibírtam volna, nyugton maradtam volna…
Úgy megütném, hogy az orra csak úgy reccsenjen bele, hogy vöröslő vére, amivel már találkoztam csak úgy folyjon, és arca torzuljon el a fájdalomtó, meglepettségtől. Vicces… Annyira nem, mint hinné. Nem akarok gyilkolni… Vagyis, Avery akar, de nem a blöki. Vadász és a Pokolkutya megint szembefordult egymással. Bár, lenne itt olyan, akit igazán ki kéne már vonni a forgalomból, mert nem veszik észre, hogy hol a helyük. Nem érzik a Pokolkutyát, csak az ex-vadászt látják.
Belenyúltam a lángba, hátha az kijózanít. Rossz ötlet volt erre eljönni, rossz ötlet volt ma kimozdulni. Már rég le kellett volna lépnem, erre egy 20 fős társaság vár minket.
A gondolataim nem akartak helyreállni, úgy éreztem, menten szétrobban a fejem, darabokra esik a koponyám. Nem fájt, de nem bírtam vele.
A kézre néztem. Csak egy tőr van nálam, de sok minden használható a törmelékekből. Már pedig, h innen ki akarok jutni, akkor ezen a 20 fős társaságon keresztül fog menni. Így is, úgy igy távoznom kell, ha már előidéztem a káoszt. Hogy ezt vele, vagy sem, az már lényegtelen. Megfogtam a kezét, nem volt forró bőröm, de érezhetően melegebb volt, mint egy átlagos emberé. Felhúzott, felrántott.
- Jössz egy ruhával, partner – fújtam ki a levegőt. Essünk ezen túl… Hagytam, hadd épüljön le a tudatom, miközben kihúztam azt az egyetlen tőrt, amit magammal hoztam. Szemem aranyszínbe váltott át, vagyis a blöki már csak hajszálnyira volt a valóságtól.
Én léptem meg az első lépést, én indítottam a támadást, amire a válasz támadás.



× szavak száma: 1086 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: Deadly fire ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :





Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
217

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
everything ☠


Yesterday at 3:45 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Babysitting



Egész meglepődtem, amikor elfogadta kezemet és annak segítségével állt fel. Ugyan, kiült arcomra eme apró csodálkozás, végül hamar elhessegettem és felsegítettem mit sem törődve bőrének melegségével. Mégiscsak egy pokolbéli lény él benne. Tenni fogok érte, hogy összekovácsolódjunk. Persze, nem a bizalmának elnyerése az elsődleges cél, hiszen azt elég nehezen osztogatja a fajtája, különösen, ha rólam vagy hozzám hasonlóról van szó. Akárhogy is, előbb avagy utóbb, de számítani fog rám. A nyomában leszek, egyre több és több közös kalandunk lesz, mely klisés módon összehozza az embereket és, amikor már partnereként fog rám tekinteni, egyfajta bajtársként – na igen, én meg a baj kézen fogva járunk -, akkor fogom késemet az ő hátába szúrni. Amikor már mindent tudni fogok róla; a történetét, szokásait, erősségeit, gyengeségeit, érzékeny pontjait, lelkének legapróbb mozzanatát is vakon tudom felfesteni, na akkor fogok a haverból olyan álnok kígyóvá válni, mint amilyennek most gondol. Első lépés, elhessegetni valódi énemről alkotott képét a mélysötét árnyékba.
- Csak, nehogy megbánd. – utalok a ruhájára. Biztos, hogy azt akarja, én vegyek neki valami göncöt? Biztos, jó ötlet ez? – Nos, akkor… – fordultam ellenfeleink felé egy sóhaj keretében – Ki lesz az első? – tettem fel a költői kérdést, míg tekintetem meg nem akadt az egyiken. Felemelve vadászkésemet nyakának magasságába, majd mágiával közelebb húztam, egészen addig, míg bele nem állt torkába a hosszú penge. Arcomra fröccsenő vére ördögi vigyort varázsolt ajkaimra. Elterülve fuldokolt saját testnedvében, s míg szájürege megtelt vöröslő folyadékkal, addig alsó ajkamba harapva elmebeteg módjára néztem fel a többiekre. Következő?
Mint minden vadász, úgy én is rendelkezem harci gyakorlattal. Különösen úgy, hogy Jack felemmel elengedhetetlen a közelharci tudás magas fokú, széles körű ismerete. Kellemetlen lenne, ha fizikai kondícióm nem tenné lehetővé számomra azt, mi annyira életet. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak az alulmaradást. Túl nagy a kockázat, a rizikó. Nem érhetnek utol, nem teríthetnek le, hacsak én úgy nem döntök. Én vagyok a vad, ki bokrok közül prédára vár, nem pedig fordítva. S ez így is lesz, míg akad tüdőmben egy apró lélegzet vételnyi lehetőség is.
Butuska partnerem heves támadásba lendülése gyorsan meghozta a vadállatok kedvét egy kis marcangoláshoz. A különbség mindössze annyi volt, rengeteg törmelék állt rendelkezésünkre, és harcmezőnket a tűz terjedése is befolyásolta. Kifejezetten izgalmassá téve az egész helyzetet. Egyeseket gyors mozgással, már-már tőrnek nevezhető késemmel, valamint egy-egy kezem ügyébe kerülő környezeti tárggyal vettem fel a küzdelmet éles karmú, hegyes fogú vadállatokkal. Esetenként, némi mágiát is bevetettem: egy törött asztal repült három lény felé, kiket elsodorva nyertünk némi időt a többivel szemben. Repültek a fejek, szálltak a vércseppek. Újabb és újabb szúrások, vágások tarkították a testeket, míg kiáltások, morgások törték meg a színes hanghatásokat. Mire végeztünk, hatalmas fekete füst szállt fel az ég felé. Teljesen körülvettek minket a lángok és már-már úgy tűnt nincs kiút. Pont, egy boszorkánymestert és egy pokolkutyát akartok tűzgyűrűbe zárni? Ugyan, kérlek.
Holttestek, megcsonkított tetemek hevertek szerte szét, némelyek vöröslő pusztítás martalékává váltak. A frissen nyírt, zöldellő pázsitot bíbor pettyek ékesítették, a tujákkal és bokrokkal együtt. Alig két méterre álltam Avery-től, majdhogynem háttal. Ujjaim szorosan fonódtak késem markolatára, miközben igyekeztem mély lélegzetekkel megnyugtatni küzdelemtől felhevült testem. Világos íriszeimmel körbe tekintettem. Senki sem maradt, csak mi. Fejem enyhén butuska vadászom felé fordítottam, tekintetét kerestem. Merre távozzunk? Együtt? Külön? Van bármi mondandónk egymásnak? Itt a vége? Neeem. Ez csupán egy csata volt a sok közül s történetünk még csak most kezdődik. Vagy, már el is kezdődött?


new music for enjoy this 554 words

©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Sponsored content



Vissza az elejére Go down
 
Garden party with bloody Mary - Ava + Kai
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Játékos Küldetés] Halloween Party!
» Shine Party Club
» A little party never killed nobody - Mona & Max & Jenni
» i came 2 party -Pietro&Tabitha

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Lakónegyed-
Ugrás: