• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 44 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
9
Diclonius
3
Goblin
0
Hellhound
1
Vadász
6
Hibrid
4
Incubus
2
Kitsune
3
Vámpír
3
Warlock
3
Wendigo
4
Vérhiéna
2
Vérjaguár
3
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.




nyerteseink
gratulálunk a nyár legjobbjainak!

Avery

Sardothien
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
William

Rofocale
előtörténet
Stella

Argent
művész
Kol

Mikaelson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Tessa

Gray
szépség
Lynne &

Malachai
párkapcsolat
Baby &

Kol
játék
Avery &

Malachai
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Halloween - Ava + Kai










avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
actor of life ☠


Szer. Nov. 01, 2017 11:06 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Escape to Beacon Hills



Találgathatnánk, hogy a szörnyetegek estéjén mit keresek a várostól több tíz kilométerre. Szokásos, vastag Jack öltözetemben. Ám, nem lesz szükség a pakli összes lapjának átvizsgálására, ugyanis elárulom. Pártfogoltam zavart érzett a levegőben, majd informátorai tájékoztatták – ó, azok a kis madárkák – egy kellemetlen, baljós hírről. Természetesen, megint nekem kellett intézkednem. A több hektáros birtokon egy farm állt. Hatalmas napraforgó és kukorica mező, istállók, malom és még egy jó lepukkant, hatalmas fakúria is. Lakói sötét, alvilági dolgokba nyúltak bele s még romlottak is voltak a szó mindennemű értelmében. Noha, ma este hatalmas ünnepséget tartanak Halloween alkalmából, és beöltözött halandók, leplezetlen külsejű természetfelettiek járják az utcákat, volt, amire nem készültek fel ők sem. Ugyan, a hatóságok tisztában vannak vele, ezen az estén több gyermek tűnik el és még többen halnak meg, ám a lakókat kicsit sem ijesztette el Hasfelmetsző felbukkanása. Sőt! Az utána folyó nyomozás vezetőjének meggyilkolása sem. Új csapatot állítottak rám. Ezúttal van közöttük természetfeletti zsaru is. Ejnye. Nő a tét, a kihívás! Ezt már szeretem. Kezdtem unatkozni, de a mai este. Ennek egyszerűen nem így kellene alakulnia. Miért? Miért? Nos, minden ott kezdődött, hogy lemészároltam a családot. Eleinte furcsálltam is, hogy a házban olyan kevés a férfi. Végül kiderült, az istállóban beöltözve nyergelték a lovakat, készítették fel egy csuklyás parádéra. Nos, azt hiszem ez utóbbit a városiak meg is kapták.
Lazán sétáltam le a teraszról, kezemben a véres késemmel, mire a három férfiból az egyik elindult felém. Már épp mondott volna valamit, mire hirtelen előre bukott. Mintha lábait kirántották volna alóla, hasra esett. Ekkor egy ismerős, lélek fagyasztó hang hasított végig a sötét, hideg, ködös éjszakán. A fekete ló két lábán ágaskodva kaparta a levegőt, míg torkából baljós hang csapott fel. Éles, vékony hang, mely a legádázabb kísértetet is visszakergetné önnön sírjába. Már találkoztam ezzel. Ismerős volt. Utoljára egy ilyen ló lábai London macskakövein trappolt végig s engem üldözött. A zűrzavarban elszabadultak a frissen nyergelt, beöltöztetett paripák. Lábszáraik fele sötétvörösre lett kenve, mintha vérfolyón átgázolva jöttem volna vissza az élők közé. Hollófekete szőrük fényesre volt kefélve. Az egyiken fehér festékkel saját csontváza volt felfestve, így a sötétben olyan hatást keltett, mintha lovasa, ki menekülőre fogta nyergében, egy valódi csontváz lovon ülne. Az egyik szín fekete mén felém próbált menekülő utat törni. Eltéve késemet felkészültem az állat érkezésére, majd megragadva sörényével együtt a hámot, felkapaszkodtam rá. Az erdei ösvény felé húztam száját, majd galoppra fogva magam is menekülni próbáltam. Nem hagyhatom, hogy elvigyenek. Újra. Nem lehet!
Egy darabig mögöttem volt a másik feketén ülő tanyasi férfi, de őt lerántották. Eltűnt lovastul, bőröstül, mindenestül. Az ágak alacsonyan, kopaszon riogattak minket. Bagoly huhogott, denevérek szálltak át az égbolton élelem után kutatva. Varjak reppentek szét, miként az ostor célt tévesztve csattant a sötétben. Alig egy félhossznyival jött balomon, csontváznak öltöztetett lovon a wendigo. Szakadt, több rétegű ruhát viselt, mely jelmeze lett volna eme kísérteties éjszakán. Azt hiszem, ennél rémségesebb nem is lehetne. Mire elértük Beacon Hills utcáit már csak mi ketten maradtunk és egy lovas, ki jobbom felől, valamivel lemaradva üldözött minket. Nem lassítottam, nem álltam meg. Nem érdekelt, hogy kit vagy mit sodrok el. Egyszerűen el akartam érni a város szívét, ahol elég nagy a tömeg, az élet és ott, köddé válva megmenekülni. Erre vágytam, ezt akartam, de a lovas nem tágított. Képzelem milyen meglepetésben lehetett része az ünneplőknek. Jack the Ripper, kire nem is gondolnának ilyen néven, szóval valami zsákos, kalapos, férfi ében lovon, mögötte egy rongyos, arctalan alak, élő csontokon ülve, míg egy harmadik rögtön a sarkukban. Meg se fordul a fejükben mi zajlik itt valójában. Azt hiszik mindez a parádé része, de nem az. S ezt leginkább a nem-emberi lények érthetik meg. Ők érezhetik zsigereikben, ez nem műsor.
Ez halál futam.


music for 609 scremaing words


©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Pént. Nov. 03, 2017 8:33 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Halloween
Nem vagyok a nyomozások embere, persze, kutattam már lények után, de körülbelül az csak annyi volt, hogy elmentem a könyvtárba. De kitartással akár minden összehozható, már pedig a Zsákos kis ellenfelemet nem fogom futni hagyni. Eltűnt ugyan, de van egy név. Jack… Hasfelmetsző Jack. Hogy koppintás-e, mert abban az 1888-as gyilkosban találta meg példaképét, vagy ő maga az, mint boszorkánymester? Nehéz lenne megmondani, de elég kiinduló szálnak. Végigkeresni az internetet a múlt után, és összevetni a jelennel, könnyűnek tűnt, de nem is annyira. Miért pont akkor Beacon Hillsben van most? Vagy akkor miért Londonban volt? Öt nőt ölt meg, most viszont mindenféle áldozata van, férfi és nő, természetfeletti és ember, prostituált és vadász… Mi alapján válogat? És miért maradt ki bő 100 év? A mostani gyilkolásainak nincs akkora visszhangja, mint a londoninak, talán pont emiatt több az áldozat? Kérdések, amikhez nem tudom a választ… Egyelőre. Az információkat összegyűjtöttem, szobám egyik falát áldoztam be, még ha szobatársam furcsa szemekkel is nézhet rám. Szüleim képe is helyet foglalt a logikai összefüggésben, ahogy a levél jó maga is. Történések, ami felett nem lehet szemet hunyni, amit nem lehet kikerülni. Ha nem lenne a Pokolkutya, aki összetartson, nem lenne semmi. Nincs meg a helyem a mostani világban, ezért kellenek a feladatok és maguk a portyázások, hogy még véletlenül se jusson eszembe gondolkodni a szüleimen. Régen, időszakonként eljártam hozzájuk, ma már a temetőt is ívbe kerülöm. Nincs már, ami odavigyen, nincsen ott semmi sem. Egyedül átvészelni ezt? Foggal-körömmel ragaszkodom az életemben, most már nincsen ami korlátot szabhat, már nincsenek azok az elvek, amikben olyan rendíthetetlenül hittem, már nincsen vágy, hogy megfeleljek nekik… Azoknak, akik hazudtak, akik itt hagytak, akiktől egy levél telt ki bocsánatkérésképp. És még én érzem magam szarul tőle… Milyen magyarázat, hogy az én biztonságomért? És az övéké? Egy élet kettővel szemben? Micsoda egyenlet ez…
Összeszedtem a cuccomat, magamra kaptam egy dzsekit, és már el is hagytam a szobám, a lakást, az épületet. Kinn a kellemes hideg levegővel találtam szembe magam, ami napok óta az egyike azoknak, amivel le tudom hűteni csapongó, perzselő gondolataimat. Zsebre vágtam kezemet, hogy teszek egy sétát, bár ebben a sétában mindig véletlenül belekerült az is, hogy valakit levadásszak. Hiéna, wendigó, vagy legen csak farkas… Sokkal magabiztosabban jártam-keltem az utcákon egy ideje, nem éreztem, hogy magam is préda lennék, és ismertem minden szegletet, még ha én nem is, de a blöki járt is ott. Érdekes… A levél óta megváltozott valami, mintha nyitott volna felém, pedig nem is akartam, nem is vágytam rá, de már csak ő volt nekem. Nekem nem osztottak olyan életet, mint egy normális 26 évesnek, olyan sosem lehettem, mert alapból vadász voltam, és a Pokolkutya  erre csak egy lapát volt, de kellett hozzá pár év, hogy ezt meg is értsem. Soha, semmikor nem lesz olyan életem, csak álom marad a sok között.
Meglepően zajos volt az utca, de hiszen Halloween van, ilyenkor aztán mennek a hülyeségek. Kár, hogy az ártatlan emberek észre sem veszik, hogy mi történik körülöttük, hogy akár egy valódi lénybe is beleütközhetnek, aki akár bajt is okozhat. Ilyenkor mindig megugrottak a gyilkosságok, halálok számai, jól emlékszem, hogy még anno vadászként, mi is ilyenkor mentünk a legtöbben terepre. Milyen jó is volt az az idő… Edzések, még ha néha megfejeltem volna a saját edzőmet is. Szokások, és hova tartozás, most a legjobb eséllyel is magamat edzetem, már amikor van affinitásom, leginkább már csak a tapasztalatokból élek, és a blökiből, alkalmazkodtam a helyzetekkel, túlélésre mentem, nem a formagyakorlatokra. Már pedig nincs olyan edzés, ami a való világra készített volna fel valaha is.
Dobogás, csörömpölés, zaj. Kifinomult hallással meghallom, pedig egy utca még elválaszthat engem tőlük, de máris sodródok az árral, az emberek tömegével, amiből néhányan elfutnak ugyan, de a többi a szenzációt nézi. Mi a jó isten folyik ott? Igyekszem átverekedni magamat, ilyenkor nem annyira előny, hogy nem vagyok olyan magas, de aztán látóterembe kúszik a látvány, gyorsabban, mint vártam. Lovasok… Magam is meghőkölök, ahogy elvágtatnak pár méterrel arrébb. Az állatokra festett mintázatok igazán ijesztő látványt mutatnak, azonban nem eléggé ijesztőt, hogy a nyeregben lévőkre ne vessek egy pillantást, pedig aztán igazán vágtára ösztönzik a lovaikat.
Köpeny, maszk, pontosabban egy kilyukasztott zsák. Nem kell többször ránéznem, akkor is tudom, hogy akit látok, hogy aki menekül, az az én emberem. Egy új alkalom… Egy új lehetőség, és neeem, nem fogom hagyni egy wendigónak, hogy elkapja a pasast, nem mintha akkora előnye lenne, de sajnos volt ott még egy harmadik is, akit nem tudtam magamnak megnézni.
Villámgyorsan néztem körbe, hogy mi az, amivel utolérhetném őket, mert az, hogy én lovagolok, az szinte felejthető. Életemben párszor voltam képes azokra az állatokra felmászni, és nem szívesen emlékszem vissza, viszont egy motoronmegáll a szemem… Ez csúnya lesz. Ez nagyon csúnya lesz. Félrelökdöstem az embereket, és egész hamar feloldottam a zárat, igaz, addigra már jött a tulajdonos, de mire elkaphatott volna, addigra én kilőttem a kis járművel az utca félhomályai felé, ahol eltűntek a vágtázók. Csak nem hiszitek, hogy kihagynék egy ilyen alkalmat?



× szavak száma: 942 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: In the face of evil ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
actor of life ☠


Szomb. Nov. 04, 2017 11:59 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Escape to Beacon Hills



Lovasok vágtatnak át a városon. A lakosság egy része igyekszik félre ugrani az útból, mert bizony egyetlen állat sem lassított le. Eltiportak mindenkit, átgázoltak mindenen, ami az útjukba került, mert gazdáik halálig hajszolják őket. Másoknak megadatott az a csöppnyi öröm, hogy az ünnepi alkalom jóvoltából semmi rosszra ne merjen gondolni, pusztán tátott szájjal bámészkodni. De, nekem semmi boldogság, de még nyugalmam sem származott ebből az egészből. Egy egyszerű gyilkosságnak, könnyed mészárlásnak indult, mire felbukkant egy lovas. Egy olyan lovas! Ezek nem eltűntek? Vagy a természetrendje lenne, hogy létezniük kell? Nem tudom hogyan kerültem vissza ebbe a világba, csak annyit, előbb végzek saját magammal, mintsem hagyjam magam ismét elragadni.
A lovak patája hangosan kopogott. Tátott szájjal lihegtek, míg a szárakat szorosan fogva folyamatosan küldtük őket előre. Egészen ifjú koromban ültem először nyeregben. Megtanultam egy makacsabb, vadabb jószágot is megülni. Azt hiszem, ennyi előnye volt vidéki életemnek, semmi más. Tapasztaltam ebből is, abból is. De, vajon melyik gyümölcs volt az igazi?
Szüntelenül törtetünk előre a főúton, míg némi időeltolódással fel nem tűnik egy motor hangja. Mióta van mögöttünk? Hátra fordítom zsákba bújtatott fejem s látom, épp a harmadik balja felől közelít… Avery. Sigh. Összeszorított fogakkal préseltem ki a hangot. Ez a nő tényleg nem normális! Ám, íriszeim hamar átugrottak a valamivel lemaradt lovasra, ki ostorát meglegyintve a wendigo felé nyúlt. Szerencséjére, volt annyi közöttük, hogy pusztán lova combjának felső részét érje. Táltosaink hangosan nyerítettek, fújtattak, mikor ismét előre fordulva észrevettem a fokozatosan közeledő barikádot. Asztalok lettek összetolva, rajtuk italok és ételek bőséges, laktató választéka. Sarkamat odanyomva oldalához, továbbhaladásra ösztökéltem az alattam fújtató lényt, majd felkészülve az ugratásra egyenesen neki vezettem az üldögélő embereknek és a közöttük terpeszkedő asztalnak. Egy férfi és egy nő között emelkedtek meg a mellső lábak, ahogy elrugaszkodott az aszfalttól, hogy felugorva a hosszú faasztalra felborogatva mindent, végigtrappoljon a lakomán. Húsevő társam a menekvésben már nem járt ilyen szerencsésen. Előtte keresztben kapott helyet egy másik étkezésre használt bútordarab, melynek túloldalán söröshordók ácsorogtak egymás hátán. Satuféket nyomva fordult oldalt hátasa, mire ő az imént említett tárgyaknak egyenesen neki repült. Oldalra vetődve esett ki nyergéből, kezében fogva a szárat majdnem magára rántva a lovat is, mi egyensúlyát vesztve leült és összetörte az asztalt. Wendigo gazdája pedig a hordókat. A sárga folyadék szétterült, terpeszkedett minden csizmatalp alatt, míg a törmelékből egy pallónak alkalmas darab nem keletkezett. Hm. Talán a lány ezen keresztül átugorhatja a káoszt és utánam eredhet. Bárhogy is dönt, meg kell előzze a harmadikat, ki hirtelen állt meg utolérve egyik prédáját. Többé nem találkozunk, kannibál.
Ezen idő alatt végigértem a negyvenfős asztalon, melyről leugratva folytattam utamat Beacon Hills főútján. Kabátom lebegett a menetszélben. Hallva a hangos csattanásokat, töréseket újfent hátra pillantottam. Remek alkalom nyílt számomra az eltűnésre és talán, ezúttal valóban megúszhatom a találkozást egy ilyen lénnyel. Nincs szükségem újabb száz év kiesésre. Most is, meglehet, puszta véletlen az ittlétem. Elrántva lassan fáradó ménem száját befordítottam egy szűk mellékutcába, mely két panel között húzódott végig. Lovam keltette menetszélben hallottam, miként borul fel mögöttem egy nagyobb fém szemetes, míg hajthatatlanul vágtattam előre. Kiérve egy sétálóutcára, mely elég széles volt egy autónak is, ellentétes irányba vezettem tulajdonképpen elkötött lovam – bele se merek gondolni ez az egész, hogy fog szerepelni a hírekben, pláne, ha kiderül honnan vannak az állatok –, ezzel is tovább haladva a kisváros másik vége felé. Eszem ágában sem volt visszafordulni, vagy csak megfontolni is azt, megállok néhány utcával odébb. Nem. Ezúttal nem állok le pihenni, míg egy olyan helyre nem érek, melyet egy kellőképpen erős mágia nem oltalmaz. Ez pedig nem lenne más, mint pártfogoltam lakása. A hatodik szint, melyen a tíz emeltes épületben lakik, már messziről sugározza magából az energiákat. Egy erősebb lény képes egy, vagy akár három utcával távolabb is érzékelni. Mondjuk… egy pokolkutya. Hívogató, sötét hely, ugyanakkor tisztító erejű is. Nem léphet be bárki. Közeledve a hatodik felé az arra méltatlanok szörnyű kínok között elhaláloznak, mielőtt felérnének. Egyfajta… biztonsági rendszer, ha úgy tetszik, ám még számomra is rejtély mi alapján képes valaki átjutni ezen a védőpajzson, melyet eme öreg boszorkánymester használ. Bár, még azt sem értem, miért is segít nekem vagy mire megy ki ez az egész egyáltalán.
Tovább haladva a többé-kevésbé kihalt utcán, melyet néhány beöltözött városlakó jár édesség után, miközben élvezik a kísérteties díszeket, töklámpásokat és miegyebeket, újra befordítom közlekedési eszközömet egy mellékutcába. Kellemetlenül veszem tudomásul, itt nem mehetek tovább. Olyannyira, hogy ugyan a ló átfér a vasoszlop alatt, de én már nem hiába is fordulnék oldalra. Talán, a nyereg se marad fenn, nemhogy én. A közelgő csúf véget elkerülvén kioldottam a hevedert, majd csizmás talpammal ráálltam a még le nem esett nyeregre, lassan elengedtem a szárat és a megfelelő pillanatban felugrottam a vasra. Koromfekete paripám tovább száguldott, immár szabad háttal. Ezek szerint, jól mértem fel a helyzetet. Mély levegőt vége sóhajtottam, ahogy felegyenesedve utána néztem. Nem vártam meg, mire társaságot kapok, legyen bármilyen formájú, célú is. Végig futottam a derék széles csövön, felkapaszkodtam a két házból az egyik oldalán, majd egy emelettel feljebb, a harmadik környékén beugrottam egy nyitott ablakon. Kopp-kopp. Van itthon valaki?


music for 831 scremaing words


©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Vas. Nov. 05, 2017 2:41 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Halloween
A kezdeti távolság egyre jobban csökkent, ahogy kezdtem őket beérni. Mikor ültem én már motoron, még talán akkor utoljára, mikor az egyik terepgyakorlaton szükséges volt megülnöm. Nem volt a legkedveltebb járművem, azonban sokkal kézenfekvőbb, mint egy autó. A vadász oktatás egyik része, hogy az emberi járművek majdnem mindegyikét megtanuljuk vezetni, nálam még egy-kettő kimaradt, de a fontosabbakon átestem.
Bizonytalan kormányozás kezdett eltűnni, ahogy ráéreztem a vezetésre, és már jóval magabiztosabban pörgettem fel a motort, hogy nagyobb sebességgel haladjunk a tömegben. Az volt a mázli, hogy ezekkel a lovakkal utat vágtak nekem is, így a nyomukban tökéletesen tudtam haladni, nem lemaradva. Wendigó, Jack és valaki harmadik. Tekintetem hamar lekerült Jackről, ahogy a harmadik felé néztem többször is. Mi a fene ez? Éreztem, hogy a blöki tudja, mire csak morgás volt a válasza. Ismeri, és nem szereti, ez azonnal leesett. Sajnos, a csuklya miatt nem vettem ki belőle semmit, de nem tűnt olyannak, akivel szeretnék összefutni. De mielőtt még sokáig  gondolkodhattam volna ezen, előttünk a szépen terített asztalok, finomabbnál finomabb ételekből mint a szempillantás, úgy lett káosz, ahogy a harmadik lovas ostorral csapott, majd Jack felugrott az asztalra. Nem volt sok közöttünk, de szinte lehetetlenségnek tűnt, hogy ugrassak a motorral, ahhoz annyira nem ismertem ki, hogy képes legyek felrántani először az első, majd a második kereket is. Egy biciklinél hagyján, de ez jóval súlyosabb dög volt annál, ami nagy sebességgel haladt. Leugrani is kellemetlen lenne róla…
Sodródtam az árral, ahogy előttem ez a három belefutott a káoszba. A wendigó leesett, eggyel kevesebb. pedig öröm lett volna megölni teljesen, de Jack fontosabb tényező volt, semmiképp sem akartam megint futva hagyni. Folyton menekül a csuklyás… Miért nem néz szembe velem de úgy rendesen? Miért akar kicsúszni a kezeim közül? Fél, hogy megölöm… Félhet is. Mert iránta nem érzek semmilyen kegyelmet, csak perzselő tüzet, amivel pusztítani lehet, leégetni a húst a csontokról, és magukat a csontokat is porrá változtatni. Porból vagyunk, porrá leszünk, ez még a természetfelettikre is igaz.
Mielőtt még igazán vetődhettem volna bármerre is, kialakult az egyik asztalból egy emelkedés, amin ha felhajtok és nem törik össze alattam az asztal, igazán jól juthatok le. Ennyi kockáztatást megért, úgyhogy eszembe sem jutott más alternatívát választani az ugratáson kívül. Még inkább a gázra csavartam.
- El az útból! – rivaltam a futkosó emberekre, akik nem voltak olyan hülyék, hogy egy motor alá vessék magukat. Kellemetlen halál lenne… És én sem akarom hallani, ahogy recsegnek-ropognak a csontjaik. Hátrébb dőltem a motoron, mire akadály nélkül indult meg felfelé, addig míg az asztal tartott. Kipördültek a kerekek, míg végül stabilan asztalt fogtam megint, és Jack nyomába igyekeztem. Megint előnyt szerzett magának a kis rohadék, de nem sokáig. Nem érdekelt, hogy még mi követ minket, vagy bárki is akar-e a nyomunka eredni, megint gázzal hajtottam a nyomába, mielőtt még szem elől téveszthettem volna az utcában. El akart tűnni, azért választotta ezt a keskenyet, de nem sikerült, ahhoz állatának patái túl hangosan csapódnak a földhöz, amit én simán meghallok még a morajló motortól is. Túlzottan eltér minden más hangtól. Követtem a labirintus utcák tengerében, elvesztve a fonalat is, hogy merre lehetünk már, pedig ismertem a várost, mégis volt egy-két szakasza, amit nem térképeztem még fel az idők alatt.
Felszisszentem, ahogy agyamba szinte tűszúrás-szerűen hatolt a kutya tudata. Ilyet még nem csinált, ahogy fejembe felvonyított, mire erőlködnöm kellett, hogy ne veszítsem el a kontrollt a kormány felett, különben annak csúnya vége lesz. Valamit érzet. Valami erőset, ami kezdett körbevenni minket, mint valami köd. Mi a fene ez? Szinte én is éreztem a levegőnek sűrített energiáját. nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mi ez, de blöki tudta. Elég is volt ennyi, mert nekem másra is kellett figyelnem, és ez a más éppen egy kapu volt… Basszus, miért nem figyeltem eddig. A ló átment rajta, de ahogy utána néztem, a lovasa már nem volt rajta. Mikor jött le a nyavalyás? Átfértem volna alatta simán, ha a motorra hajolok, de így felesleges volt. Csikorgó, surlódó hanggal fékeztem le a motorral, miközben a házakat kezdtem el kémlelni, merre mehetett a csuklyás. Ő is érzi ezt az energiát? Be lehetett mérni körülbelül, ha ráhangolódtam, hogy hol is lehet a központja, de bele akarok én abba veszni? Alig volt nálam fegyver, és ilyen horderő mellett ki tudja, hogy mi lehet ott. Ha már Jacket elhagytam… Belerúgtam a kőbe, hogy képes voltam elveszíteni, pedig micsoda öröm lett volna, ha újra találkozunk. De ha már az veszett ügy, talán, érdemes lenne, hogy mégis micsoda, kicsoda, aki ilyen energia mennyiséggel veszi körbe magát. Biztos, hogy boszorkánymester, csak ők képesek ilyenre, de mégis mi szükség van rá? Hívni akar vagy éppen eltántorítani? Nézzük meg, hátha nincs társasága, így végül aztán az épület felé vettem az irányt, pedig lehet, talán jobb lett volna hazamenni…



× szavak száma: 897 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: In the face of evil ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
actor of life ☠


Vas. Dec. 17, 2017 1:54 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Escape to Beacon Hills



Vége van. Lehagytam őket és ha szerencsém van, az a lovas megelégedik azzal az egy egyeddel és elfelejt engem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy újabb százötven évre elvigyenek. Csakis a csodának köszönhetem visszatértemet, nem fogok megválni tőle, kerüljön bármibe is. Ha úgy szükséges, eltiprok mindent és mindenkit, felégetem a várost, romba döntöm és az emberek megtanulják mi az igazi rettegés, mit jelent a valódi terror. Foggal s körömmel ragaszkodom ehhez az élethez, nem válok meg tőle. Gyorsan tanulok, már sikerült elsajátítanom mindent, mi hasznos lehet eme korban, kulcs a túlélésemhez. Noha, öltözetem teljes mértékben viktoriánus kori önmagamat adja vissza, valójában vastagon bélelt kevlár található benne, a textília rétegei alatt és között olyan, mintha golyóálló mellényt viselnék, ennek hála testalkatom sokkalta vaskosabb, ha volna is bárki, ki beazonosítana, sosem jönne rá civillényem kilétére. A rendszeres edzésnek hála semmi sem akadályoz a mozgásban, fürgén terítem le áldozatomat és ha már itt tartunk, lássuk mennyire elhagyatott eme háztömb apró lakása.
Lassan lépek előre, csizmám alatt halkan ropog a parketta, nem egy mai darab. Sötét van ugyan, de így is tisztán kivehető milyen lelakott egy kéró ez. Övemhez nyúlok, amint lépteken érzékelek fülkagylóimmal. Zömök, ingatag lábakon áll, tehát férfi. Nem volna jó, ha szemtanúja lenne jöttemnek, így tehát nem ad más választást. Az ajtó mögé sietek, kesztyűs kezemben már ott díszeleg katonai vadászkésem, várok. Közelebb jön, közelebb s még közelebb, aztán rárontok. Dulakodás veszi kezdetét, melyben hamar kiderül, a szakállas férfi vérfarkas. Megpróbál védekezni, támadni, elijeszteni, ám látom tekintetében a kételkedést. Tényleg ő lenne itt a nagyobb ragadozó? Hozzávágok egy fiókot, újra és újra megütöm, lendítéseit kivédem. Nem efféle harchoz szokott. Tekintetünk találkozik egy pillanatra, látom sötét íriszeiben a felismerést, mintha csak gondolataiba férkőztem volna. Jack. Igen, én vagyok. Kihasználva törtmásodpercnyi habozását, melyet a felismerés váltott ki belőle, megrúgom. Nagy puffanással vágódik hanyatt, fel is jajgat, mire föléje kerekedem.
Komoly hangzavart keltettünk a röpke összecsapás alatt, ám amilyen kihaltnak titulálható eme környék, nem csodálkozom rajta. Halloween estéjén az egyszerű népek késő estig sétálnak, élvezik a maskarák bálját, hagyják, hadd tévessze meg szemüket a látkép, észre sem véve miféle valódi szörnyetegek kelnek közöttük.
Erősen rámarkolok fegyverem nyelére, megemelem, míg balommal megragadom a természetfeletti lény ruhájának gallérját. Hmph. Farkas szemet néz a halállal, egyenesen a félhomályban megcsillanó hűvös pengére mered tekintete, ám mielőtt lesújthatnék az apró szobába beront valaki. Éppen velem szemben, alig pár méterre vágódik ki a roskadt bejárati ajtó. Felemelem fejemet, zsákom nyílásain át pillantom meg az ismerős vonásokat, testének jellegzetes vonalait. Fenébe!
Avery Sardothien, a butuska kis vadász, ki egyszerre jár Malachai és Jack nyomában, fogalma sincs róla ugyanaz a két személy. De majd… majd egyszer rá fog jönni, s azon a napon darabokra töröm. Nem tudom miként tekint rám, a csuklyás alakra, ki éjjelente kicsiny városunk lakóit tizedeli. Azok után, hogy átadtam neki azt a bizonyos levelet, mely láthatóan összetört benne egy apró darabot, vajon miféle irányba terelődött kapcsolatunk? Biztos vagyok benne, még ő sem tudja. Gyűlölni akar, de képtelen rá. Átkozni, megütni, eltaposni, mint egy bogarat ám ha az is volnék, csótánynak lehetne nevezni, mert elpusztíthatatlan vagyok. Van az a mondás: Minél jobban gyűlölök valakit, annál kevésbé tartom az ellenségemnek. Azt hiszem, ez ránk is igaz. Kicsi kutyám, ne felejtsd el, hogy egy bizonyos ponton az ellenségeid a szövetségeseiddé válhatnak! Az élet már csak ilyen.
Elengedem a férfit, meghagyom életét, noha egy pillanatra megtorpantam – akár csak a vadász – gyorsan cselekedtem. Reflexeim azonnal reagáltak az agyamból jövő impulzusra, a parancsra. Sarkon fordulok, átszaladok az egészen apró lakáson, vissza a konyhába, melynek ablaka nemhogy nyitva áll, de azon át jöttem be. Nem tétovázok, mikor kiugrom rajta. Egy emelettel lejjebb éri el lábam azt a bizonyos csövet, melybe belekapaszkodva leszálltam elkobzott lovamról. Átszaladok rajta, felsietek a szemben lévő ház falán, majd annak egy csukott ablakát ripityára törve érek padlót. Hallom, amint a lakók felébrednek álmukból, a gyermek kilép lakásuk folyosójára, ám nem foglalkozom velük. Tisztában vagyok vele milyen elszánt, makacs egy nőszemély ez az Avery, így nem állok meg. Tovább futok, ki a családi lakásból, át a panelház közös folyosójára, onnan átvágok pár másik lakó területén, keresztül sietek minden akadályon, egy röpke másodpercre sem torpanok meg, időközben késem visszacsúsztatom tokjába, majd kiugrok az ötödik emeletről. Hatalmas csörömpölés közepette zuhanok alá, míg el nem kapom a ruhaszárító kötelet. Annak segítségével valamivel gyorsabban mászok fel a következő épület falán, egészen a tetejéig. Idefentről jobb a kilátás, de nem pihenhetek, most még nem. Érzem miféle irányba haladok. Még két utca és elérem pártfogoltam mágiával védett házát. Ott könnyedén eltűnhetek a nő érzékei elől. Igen, ez lesz a terv. Ehhez viszont, nos, le kell jutni erről a tetőről.


music for 760 scremaing words


©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Vas. Dec. 17, 2017 9:07 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Halloween
Idő, idő, idő. Kattogott, ösztökélt arra, hogy siessek. Nem hagyhatom elengedni a csuklyás barátot, még van számolnivalónk, amit mindenképp le akartam vele rendezni. És itt volt az orrom előtt a lehetőség, nem engedhetem, hogy kicsússzon az ujjaim közül. Mert csak egyre távolabb kerül tőlem, pedig én meg akarom keresni.
Nos, tehát, mivel jobb ötletem nem volt, így ezt a nyomasztó, fullasztó ködöt próbáltam felmérni. Nem volt zavaró, nem éreztem azt, hogy megölne, csak olyan, mint mikor az ember egy meleg, párás szobába nyit be, és arcul csapja a hő, és a pára. Most is olyannak éreztem, hogy kellemetlen, kellemetlen, de nem több. Agyamban képezi a nyomást, de amúgy fizikálisan teljesen békén hagyott. Vajon, más hogy érzékeli?
Követem, ahol egyre sűrűbbnek érzem. Mondhatni, szinte tapintható, de amúgy teljesen átlátszó. Komoly tudást ígényelhet egy ilyen védővarázs kiépítése. De miért szükséges? Ennyire fél az illető? Vagy megszűri, hogy kiket akar látni és kiket nem? Mindegy is volt, majd kiderül, ha végül eljutok odáig, hogy őt látogassam meg Hasfelmetsző helyett. Reméltem, hogy nem vesztettem nyomát, de egyelőre nem tűnt úgy, hogy megtalálom. Megérzéseimre hagyatkoztam inkább, vagy mondjam, hogy a Blökire? Nem tudom, hogy ki sugallja nekem ezt a hatodik érzéket, de mindegy is volt, bíztam benne. Egyelőre ez számított, nem több. Addig mászkáltam az utcákon, míg végül be kellett látnom, a talajon nem maradhatok tovább, másznom kell. Nem vagyok tériszonyos, de sosem voltam oda a fenti akrobata mutatványokért, mert ha abból leesek, kellemetlen lesz, és nem akartam összeragasztani magamat, mint másnapi program… Kicsit sem.
Végül meglett a várakozás türelme. Még jó, hogy nem mentem el. Elfojtott hangok, dulakodást idéznek elő. Jack, ennyire figyelmetlen lennél? Már pedig, nagyon is kihallatszik az ablakon. Egy ablakot választottam be, minden kérdés nélkül törtem át az üveget, azonban a lakás üres volt, csak a riasztója szólalt meg, értelmezve, hogy behatoló jelent meg. Nem mintha kimondottan érdekelt volna. Idő, míg kijut a hatóság, és addigra én nem leszek itt. Átvágtam a kihalt lakáson, a zárral kicsit bíbelődtem, míg kinyitottam, de utána egészen meg sem lehetett állítani addig az ajtóig, ahonnan kihallatszott a verekedés mozzanatai. Eljött az én időm…
Erőteljesen vágom fel az ajtót, ami akár ki is szakadhatna a helyéből. Igen. Ott van a zsákos! Megérzem, hogy ki, mi az ellenfele, de nem ő kell nekem, hanem Jack.
- Ne hagyd futni! – röpke idő, míg felmértem a helyszínt, de addigra a célpontom is reagált, hogy már pedig, ha ketten megyünk neki, nem biztos, hogy megússza úgy, hogy személye inkognitóban maradjon. A lehető leggyorsabban akartam mellé jutni, de ő is mozgásba lendült. Fene a természetfeletti erejébe ennek is! Mint egy örökös verseny, amit egyikünk sem nyerhet meg. Gyorsak voltam, de nem eléggé. Azonnal fellöktem az életben hagyott pasit, ahogy a konyhába száguldottam ádáz kifejezéssel. Ablak, a picsába!
Felszisszentem, ahogy megláttam, de nem volt kérdés. Konkrétan fel sem nagyon fogtam, hogy mekkora magasságban vagyunk, csak az lebegett előttem, hogy nem veszthetem el. Kell. El kell még beszélgetnünk, mielőtt megölöm, elpusztítom. A kutya is a pártomon állt, nem oly erősen, ő másképp szemlélte a helyzetet, de ő sem kedvelte Jacket, csak valami egészen más miatt. Nem kedvelte? nem hiszem, sokkal inkább az lehetett a baj, hogy Jack szabadúszó, nincs semmi, aminek fejet hajtana, pedig a halál érte is el fog jönni. Felborítja a természetfeletti rendet… Túl önkényes.
Utána ugrottam zokszó nélkül. Igen, ekkor realizáltam igazán, ha én ezt túlélem valamilyen okból, összetehetem a két kezemet. Gondolkodni is kéne néha cselekvés előtt, de erre most nem volt időm. De ahelyett, hogy több métert este volna, csengő hanggal érkeztem, ahogy a csövön megálltam. Ez nem is volt olyan rossz. Az adrenalin fűtött, vitt tovább, képtelen voltam így bármit is érzékelni fizikailag. Testem lehet, sajgott, azonban kicsit sem fogtam fel. Utána, utána és utána. Volt lehetőségem rá, hogy elkapjam, és ezt nem akartam elszalasztani. A vadászokat edzetik arra, hogy fussanak gyorsan és sokat. Én már ezt az edzést ugyan nem űzöm, de még megvolt annak árnyéka, ami voltam. Az állóképességem nem volt rossz, ahhoz képest, hogy már semmi sem oktat, maximum az élet.
Szemem izzott, ahogy új erőre kaptam, és haladtam a nyomában. Hál’ isten, a távolság nem nőtt közöttünk, hanem talán csökkent. Bevetettem magam a lakásba.
- Tűnés – löktem félre azonnal a gyereket, ahogy átszáguldottam, tovább az épületben. Lehet, hogy lármát csaptam, lehet hogy megzavartam egyeseket, de amilyen hirtelen érkeztem életükbe, pont úgy is távoztam. Senki sem emlékszik rám, csak hogy valakik átdübörögtek.
Sebesen rohanok a nyomába, követem, nem is tudom merre igazándiból, ahogy újabb tereken hajtok át. Van akkora szerencsém, hogy az ablakokkal, ajtókkal nem nekem kell megküzdenem, hanem ő megoldja az ilyen kis problémákat. Akadályok, amik feleslegesek lennének, csak a pusztítás nyoma látszik meg rajtuk.
Újabb ablak… Fene… Nekifutásból ugrok ki, és ekkor veszem észre az alattam tátongó szakadékot. Nincs pánik, az adrenalin elnyomja bennem egyelőre. Fel sem fogom igazán, ha nincs a kötél, csontjaim szilánkokra törtek volna lenn. Nekivágódok a falnak, miközben a távoli alakot azonnal kiszúrom, mintha szemem teljesen ráállt volna. Máris mászok fel, noha vállam enyhén ellenkezik. Ha eddig nem éreztem annyira ezt a nyomasztó légkört, most egyre inkább. Igen, közeledünk a központjához. Csak nem, ő is ebben a ködben reménykedik? Biztos vagyok benne, hogy érzi, akár, lehet, hogy ő maga generálta ezt, nehogy megtalálják… Oh, a végén ez lesz az a hely, ahol összefutnak a szálak. Oh… Jack…
Magamat lepem meg, hogy milyen gyorsan mászok fel a vékonyka kötelen, ami valószínűleg két személyt nem bírna el, de engem bőven még, nem vagyok egy nehéz eset. Felérve, még látom ahogy az épület távoli széle felé igyekszik. Egy lépés, kettő, hogy megint ugorjunk. Hova vezetsz? Miért menekülsz ennyire? Nem hiszem, hogy félnél szembeszállni, mert már egyszer harcoltunk… Azóta tanultam, remélhetőleg sokat is.
- Hasfelmetsző. Örökké nem futhatsz – ordítottam el magam, miközben mellőzve a szünetet, máris megyek utána. Nem engedem, hogy eltűnjön a szemem elől.


× szavak száma: 1076 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: In the face of evil ×

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


I love my work,
and want to start again.



Join date :
2017. Apr. 13.

Age :
218

Tartózkodási hely :
everywhere ☠

Foglalkozás :
actor of life ☠


Vas. Dec. 17, 2017 10:41 pm
boszorkánymester: varázslat szülötte, szíve fehér vagy fekete








Escape to Beacon Hills



Elértem a végére. Megállás nélkül siettem, rohantam, nem lassítottam. Sebesen emeltem súlyos lábaim, testem minden egyes izma azért dolgozott, hogy hatékonyabban működjön, kevesebb energia befektetéssel hozzam ki mozdulataimból a maximumot. Alig pár lépés választott el a tízemeletes tetejének peremétől. A túloldali ház túl messze van, senki sem lenne képes átugrani oda, még nagy lendülettel sem. Agytekervényeim forogtak, zakatoltak fejemben a gondolatok, elmém szüntelen dolgozott, matematikai számításokat végzett, technikákat dolgozott ki, amelyek segítségével időben felismerhetem a legkedvezőbb lehetőséget és a megfelelő pillanatban habozás nélkül cselekedhessek. Szorul a hurok nyakam körül, hallom a vadász közeledő lépteit, ám ajkaim csuklyám alatt ravasz gonosz mosolyra húzódnak. Mindennapi, általános felszerelésemhez tartozik kiutam, s nem adok, nem adhatok esélyt neki arra, utánam vetemedjen. Hangja akkor ér el hozzám, mikor elérem a tető szélét. Látszólag, ennyi volt, nincs tovább. Megtorpanok. Lendületem teljesen szertefoszlik, oszlopként állok meg, hirtelen gyökerez le lábam. Karnyújtásnyira a perem s egy zuhanással maga a biztos halál is. Drága, butus kis Avery-m, képes lennél lelökni?
Hátamat mutatom, fejemen kalapom ékeskedik, lábaim enyhe terpeszben. Kesztyűs kezem ökölbe szorítom, szemhéjam lehunyom. Várok. Kivárok a megfelelő pillanatra, hagyom, hadd uralkodjon el rajtam lépteinek ritmusa. Érezni akarom lépéseinek ütemét, lüktető erejét és általa testének pulzálását, izmainak mozgását, mígnem elérkezik a megfelelő pillanat. Elmém sötét bugyrában összerakom varázsigémet, mely egy igenerős széllökés, általa egy nagyobb, tetemesebb állatot is méterekre repíthetek. Átjár a mágia. Vibrál ez a pár háztömbnyi terület pártfogoltam hatalmas erejétől. Ezt fogom kihasználni. Kevés boszorkánymester ismeri hogyan lehet varázslatot, energiát elszívni egy tárgyból, egy helyből, bármiből. Egyenesen ebből a burokból fogok töltekezni, újult erőre kapni, melyet lassanként eldobtam az elmúlt egy hónapban. Hiányzott a maszk, a sötét viselet, vastag kabátom, nehéz csizmám és a vér jellegzetes, sokakat visszataszító szaga. A pillanat, mikor késem húsba váj. Mámorító, már elképzelni is. Igen, ez vagyok én, a sötét árnyék, mely ködös utcákon jár, sikolyokat és megcsonkított tetemeket hagy maga után. Annyi hamis mosoly, annyi bájolgás után végre… Jack vagyok. Hasfelmetsző Jack.
Hmph. Végtére is, a sok izgalom után elmondhatom, a szörnyetegek éjszakáján megérte útra indulni. Ez…
…egy remek este volt.

Hirtelen fordulok meg, teljesen váratlanul. Szoborrá vált mivoltom semmivé foszlik, csuklóim összeérintem, tenyereim kitárom, karjaim egyenesen a vadász felé nyújtom. Zsákom alatt hangom kifejezetten mély, alig hallhatóan cseng, miként ajkaim elhagyja egy szó: flatus. Nincs idő reagálni, túlságosan közel ért, alig volt két méterre tőlem, t’án annyira se, mikor kezeim közül egy hatalmas szélcsóva megemelte lábait a betonból készült talajtól és hátra repítette, egészen sok métert szállt. És még csak nem is adtam bele mindent. Önelégültnek hat testbeszédem, miként a földön fekvő nőre nézve kiegyenesedem. Megpróbáltad. De, elbuktál.
Balommal kabátom alá nyúlok, leakasztom a horgot, jobbomba teszem és átdobom a másik épület pereméhez, melyben megakadva a kötél tökéletes fogást talál. Ujjaim köré fonódnak, s miközben levetem magam, átlendülve a mélységbe, folyamatosan lecsúszok, így közeledve biztonságosan a talaj felé. Ám, nem célom földet érni, sokkal inkább a közeledő lóra pályázom, minek patadobogását korábban felfedezhette az, ki elég szemfüles. Elengedem az erős, sodort anyagot, így alig két métert esve pontosan korábbi hátasom nyergében találom magam. Nem habozok továbbra is vágtára fogni. Noha, egyenesen pártfogoltam menedékháza felé vágtatok, nem állok meg ott, tovább küldöm a jószágot, el akarok tűnni. Messzire a tekintetek elől és a sűrű ködöt, meg az időt kihasználva – nem csak idő, mire felkel a padlóról a lány, de még több, mire megtalálja a levezető utat onnan – újra elnyel az éjszaka sötétje. Jack ismét nyomtalanul felszívódik.


music for 565 scremaing words


©redit
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Apr. 14.

Tartózkodási hely :
♛ Hell and Earth ♛

Foglalkozás :
♛ Not want to know ♛


Kedd Jan. 09, 2018 9:52 pm
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló őrzője






Ava & Kai
Halloween
Nem egyszer képzeltem magam elé ezt a pillanatot, ahogy egymással szemben állunk, és valakinek vesznie kell. Ha nekem, hát nekem, ha neki, hát neki. Mióta felbukkant az életemben, mióta találkoztam vele és megindult a nyomozásom, azóta újra neki fogtam az edzésnek. Fizikumom nem volt rossz, mert folyamatosan mozgásban voltam, de legutóbbi csatánk elmondta, hogy ez nem is elég egyelőre. Megtehette volna, hogy megöl, azonban játszik. Szórakozik, csak nehogy aztán a végén benned akadjon meg a penge és rántsa ki azt a mocskos lelkedet ebből a porhüvelyből.
Nem volt tanárom, vissza kellett emlékeznem, hogyan is folytak a gyakorlatok, és akkor éreztem meg, hogy igen is kopott tudásom, hogy a tapasztalat ugyan erősített mozdulatokat, de az összetett lépések és mozgások már rég kiestek. Elkezdtem futni, egyre többet ugyanannyi idő alatt, elkezdtem boxolni, míg ki nem dőlök, elkezdtem a várost használni arra, hogy pályát teremtsek magamnak. Azt, amit nem tanultam meg, már nem fogom sosem, de felidézhetem a régmúlt emlékeket, ahogy Dimitri, mindig a földre küldött, most lesz ez még így se. Egyszer találkoznék vele, hogy megmutassam, igenis több lettem, már nem az elverhető piperkőc, sokkal összetettebb, aki küzd az életben maradásáért folyamatosan.
Néz azt a csuklyás maszkot, ami alatt ott az igazi való, amire igazság szerint nem is vagyok kíváncsi, csakis egyetlen kérdésre akarom tudni a választ nem több, hogy utána többet sose kelljen az élők között látnom. Nem gyilkolhat, nem pusztíthat, nem rombolhat. Nem fertőzheti a világot, mert nem erre született, szíve, mely régen fehér fényben tündökölt, úgy elsötétült, hogy azt senki sem mentheti meg. A vonalat átlépte a boszorkánymester, és onnan már nincs visszaút. Senki sem fogja megmenteni, csakis a halál.
Mély levegőt veszek, ahogy a hideg végig perzseli a torkomat és a tüdőmet, melyet tüzel az adrenalin. Nem állhatok meg, nem futhat el, és ha kell, kérdés nélkül fogom lelökni. Csak legyen egyenlő a földdel. Düh, harag tesz groteszké, és érzem, ahogy közeledem felé, hogy a Blöki nem segít tovább. Eddig együtt haladtunk, de ő már valamit meglátott, megérzett, megtudott, és ezt titkolja előlem. Valahogy mindig ez van, ha találkozom ezzel a gyilkossal, a Blöki teljesen másképp kezd el viselkedni. Megvetés, harag, de egy egészen más érzés is megjelenik benne, amit nem tudok hova tenni, és nem is akarok rajta gondolkodni. Közeledem, a méterek csökkennek le, már nem kell sok, nem tud hova menekülni. Ez lesz a vég! Úgy akartam, hogy a vége legyen… Még ha ilyen zsákutcába végződne a „magán” kis nyomozásom.
Megfordul, farkasszemet nézünk, és rögtön tudom. Bazdmeg! De már nem tudok megállni, nagy a lendület, és ő kimondja. Ezzel egyetemben kap fel a levegő, és tudom, hogy fájdalmasan fogok talajt érni. Próbálom kezemmel tompítani az esést, de csak azt hallom meg, ahogy csontom ropog, és a kín erőteljesen áramlik végig a bal karomon. Olyan, mintha tűzbe nyúltam volna bele. A kurva életbe! Hogy szakadna rád az ég most azonnal! Figyelmetlen voltam, megint, és megint!
A földet érés nem csak abban volt kellemetlen, hogy valószínűleg csontot törtem, hanem még sikeresen be is vágtam a tarkómat. A világ egy pillanatra egybe olvadt, de a fájdalom, a harag és a dagadó adrenalin nem állított meg abban, hogy talpra vergődjek imbolyogva. Messze volt, túl messze, olyan messze, hogy ha akartam se értem volna el. Nem menekülhetsz el! Nem menekülhetsz el, te rohadék!
A seb gyógyul, érzem, ahogy az élesség is tér vissza, szaladok megint a tető felé, de ő már elrugaszkodott. Nem szökhetsz meg, nem. Megint nem! Ez nem lehet igaz. Kétségbeesetten, haraggal telve sprinteltem. Ugorjak vagy sem? Eddig hajmeresztően sikerült, de valahogy érzem, nem véletlenül kötéllel ment tovább, így aztán fékezve torpanok meg. Jól tettem, itt levetve magamat a halállal kellett volna szembenéznem. A kutya bennem csöndes volt, pulzált belőle a düh, de rá kellett jönnöm, nem Jack irányába, hanem sokkal inkább felém. Egyetértettem vele, ostoba voltam. Elhamarkodott, akit az indulat vezetett.
A kurva életbe, nem hiszem el!
Teljes erőből rúgtam bele az egyik cserébe, hogy az összetört, de még nekem is sajgott tőle a lábfejem. Elszökött, és csak nézhettem a nyomát a távolba, ahogy a ház felé siet. A ház felé. Várj! Mély levegőt véve kezdtem agyamat kipakolni, hogy a düh9t, és minden mást félretegyek, érezzem meg, hogy is vagyok ebben a különös felhőben. Felfelé ment, felfelé, a központba. Vagy akörülre. Hát te hoztad volna létre? Vagy te is csak katona vagy egy sakk táblán?
Felszisszentem. Elbaltáztam ezt mára már. Ha most utána indulnék, biztos meghalnék. Ő is tudja, é is tudom. Hibáztam. Megint csak!
- A viszontlátásra! – ordítottam a levegőbe teljes erőből. Nem tudom, hogy hallotta, de csak tudja, hogy én keresem, hogy tanulok ellene. Nem szórakozhatsz örökké velem. De miért teszed? Miért van az, hogy küldöd a leveleket, kapcsolatot mutatsz közted és köztem? Miért van az, hogy a Blöki nem hajlandó ellened segíteni? Miért van az, hogy rejteget előlem valamit, úgy mint te? Tudni akartam, de hogy, ha senki nem mondd semmit?
Miért nem segítesz? Nem egy oldalon állunk? Nekünk egy oldalon kéne? Nem veszed észre, hogy mit csinál? Így kéne lennie, de lelkem csöndes. Egyedül vagyok, egyedül hagyott, egyedül maradtam.
Lenéztem a házakra, merre is induljak el, végül csak a kémény sarkába álltam meg, és ültem le.
Hogyan tovább? Merre? Miként?
Önmagamat kellett fegyverré tennem.
Hogy Jack tudta-e vagy sem, mit hozott létre saját maga ellen, azt nem tudom. De örök ellenséget, aki, ha eljön a pillanat, minden kegyelem nélkül fogja átszúrni a már amúgy is sötét szívet. És a legszebb, hogy a hulládat is én égetem el a Nemetonnál. Ott leszek, míg a lelked el nem enyészik. Micsoda megtiszteltetés, remélem te is érzed!


× szavak száma: 1035 × megjegyzés: Köszönöm a játékot! × music: In the face of evil ×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Sponsored content



Vissza az elejére Go down
 
Halloween - Ava + Kai
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Happy Halloween [Event]
» [Játékos Küldetés] Halloween Party!
» Halloween-i "rémség" tabló [2014.]
» Halloween-i szerepcsere [2016.]
» This Is Halloween

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Belváros-
Ugrás: