Nem minden szörny tesz szörnyûségeket
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki
Esküszünk, hogy
rosszban sántikálunk
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Kischat
Ne menj jégre, s el nem esel
Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 59 aktív, elfogadott karakter

Vérfarkas
7
Ember
4
Diclonius
1
Daimon
5
Pokolkutya
2
Vadász
4
Hibrid
8
Lidérc
4
Kitsune
7
Vámpír
4
Warlock
7
Wendigo
3
Vérjaguár
3

kockáztatja életét e világban
Karmolás nyomok
ki mit hagyott nekünk?



Drew Lamarck/Masanori

Visit to a part of past - Ava & Stells EmptyDrew Lamarck
Today at 9:57 am



Avatarfoglaló

Visit to a part of past - Ava & Stells EmptyHugo Marlowe
Today at 1:09 am



Hugo

Visit to a part of past - Ava & Stells EmptyJulia Hunt-Kozma
Yesterday at 7:25 pm



Elkészültem!

Visit to a part of past - Ava & Stells EmptyHugo Marlowe
Yesterday at 4:27 pm



Fawn & Ethan ;; you're so annoying

Visit to a part of past - Ava & Stells EmptyFawn Olossë
Yesterday at 2:32 pm



Vale & Angus - night at the museum

Visit to a part of past - Ava & Stells EmptyVale Pedersen
Yesterday at 12:31 pm
Beacon Hills Lelkei
lények az árnyékban
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Daniel Nicholson, Delsin Aver, Ethan Wayne, Stephen Hunt-Kozma


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.


Share
 

 Visit to a part of past - Ava & Stells

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
Vas. Nov. 05, 2017 12:38 pm

Avery Sardothien
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre



Ava & Stells
Visit my part of past
A költözés során kerültek elő olyan képek, olyan emlékek, amiket már rég el akartam temetni magamban… Amit rég magam mögött akartam hagyni. A vadász élet, ami voltam, és ami már nem lehetek, bármennyire is akarok. Annak neveltek, annak képeztek, és most itt vagyok, mint Pokolkutya. Minden feleslegbe ment, minden tönkrement.
Muszáj volt ott hagynom őket, kontrollálhatatlan, kiszámíthatatlan lettem, és nem csak magamra, hanem környezetemre is veszélyes. Képtelen voltam velük szembenézni, hogy minden, ami ellen harcolunk, azzá váltam. Hogy engem is el kell pusztítaniuk, ilyen terhet rájuk rakni nem akartam, és életemet is féltettem. A legjobbnak tűnt minden zokszó nélkül meglépni, higgyék azt, hogy eltűntem, meghaltam. Vajon Dimitri, az edzőm, hogy fogadta, hogy egyik napról a másikra nem mentem be? Vagy Beth a barátnőm, hogy még neki sem hagytam levelet? Vagy a többiek, mint például a pici Stells, akinek néha-néha titkon adtam órákat? Szánnak-bánnak, szomorkodnak? Nem hinném, mindenki tisztában van vele, hogy vadásznak lenni nem garancia az életre. De mégis voltam ott valaki, kemény edzések árán tornáztam fel magamat, most pedig itt kuksolok messze tőlük egy lakásba. A tapasztalatokkal élek túl, mert messze nem olyan a valóság, mint az edzéseken. Itt mindenki az életéért küzd. Itt senki sem teketóriázik, hogy gyilkoljon-e vagy sem. Hol van az az Avery, aki annyit nevetett? Aki alig várta, hogy terepgyakorlatra mehessen? Most meg azt várom, hogy mikor kerülhetek ki az utcák forgatagából… Az életem körkörös lett, amiből nehezen tudok kilépni, hiszen már csak a portyák tartanak életben, tartanak meg Averyként. Kezdem elveszteni magamat, tudom, hogy egyszer a Pokolkutya átveszi a kontrollt, és megszűnök létezni. Bármennyire is húzom a dolgot, ez csak egyre közeledik. A visszaszámláló már rég megindult, és fogalmam sincs, hogy mikor fog eljutni a nullához.
Forgatom ujjaim között a képeket, nyomaszt a múlt, amibe visszaakarok menni. Azt hittem, már megszoktam, hogy egy ilyen förtelem vagyok, de ha újra eszembe jut a régmúlt, nagyon is vágyok oda vissza. Lehet, unalmasabb volt, de sokkal nyugodtabb, és tudtam, hogy mit várhatok a jövőtől. ott volt mindenem – a családom, társaim, barátaim. Most meg még magamban sem bízhatok meg.
Egy doboz aljára süllyesztettem a képeket egy nehéz sóhaj kíséretében. Ami volt, elmúlt. Felesleges visszanyúlnom, mert ha a múltban ragadok, nem lesz jövőm. Tisztában voltam ezzel, mégis olyan nehezen ment. Évekig húztam távol tőlük, tovább miért ne lehetne? Tovább is menni fog. Nem egyszer kerültem ki útvonalaikat, vagy mentem arrébb, mikor éreztem, hogy jönnek.
Akkor most miért hagyott cserben az érzés?
Az utcákon bóklásztam, csak tőr volt nálam, nem terveztem ma igazán gyilkolni, hacsaknem valami kocsmai balhéba nem ütközik az orrom. Akkor szívesen ropogtatok szét csontokat, nézem a vöröslő vért, ahogy kifolyik belőle. Úgyis én takarítom majd a lelkeket a Pokolba, akkor már mindegy, hogy én vagy más ölte meg őket.
Bár kocsma helyett egy sikátorban sikerült ütköznöm egy wendigóba. A gyomrom forgott tőle, olyan gusztustalan lények… Noha a többi sem szépséges, valószínűleg én sem, de ahogy eszegetett… Undorító. Nem is sokáig haboztam, hogy megtámadjam. Olyan ösztönszerű lépés volt, ahogy nekilendültem, forgattam meg a pengét, kerültem ki a támadásait. Gyors halála volt, valószínűleg fiatal egy példány volt, aki csak az éhségre tudott koncentrálni, rám nem elég jól.
Hajamat hátratűrtem, ahogy néztem, hogy a holttest elveszik a sötétben, oh, találkozunk még a Pokol kapujában, nem kell aggódnod. Hál’ isten, azokra még nem emlékeztem, blöki intézkedett a tudtom nélkül is. Nem is hiányzott, hogy tudjam, milyen a túlvilág.
Elégedetten sétáltam volna ki, azonban a sikátor bejáratánál egy lány állt meg. Összevontam a szemöldökömet, hiszen nem láttam az est homályában az arcát. De ahogy közeledtem…
Évekkel ezelőtt láttam ezt az arcot. Akkor még kisebb volt, akkor még sokkal gyermekibb, mára már fel is nőtt. Ugyan sokat változott, de az arcának megmaradtak egyes vonásai, amitől azonnal fel tudtam ismerni, nem kellett sokáig erőlködnöm, hogy eszembe jusson. Igazán felnőtt már, és úgy tűnik, már engedik bevetésekre, vajon kivel jött? Mert általában a vadászok legalább párosával mennek el a túrákra.
Rám nézve, ritka szar helyzetben voltam, hogy meglátott. Az egész, amit évekig építettem, hogy nem létezem, hogy meghaltam, most megtört. Nem is akartam tudni, hogy mi játszódhat le benne, hogy élőnek lát. Ez nagyon nem jó… Lopott pillantást vetettem a falakra, merre a legesélyesebb menekülnöm, hogy maradjak csak egy látomás, egy tévképzet, egy illúzió. Érezze álomnak, jobb lesz, ha halott maradok a szemükben. Úgy mindenkinek jobb.
Az emlékek erővel rohantak meg, úgy kaptam volna utánuk, de ez nem lehetőség. Nem lehetek az, ami már nem vagyok. Le kéne zárnom már a vadászatot, pontot kéne tennem rá. Hátráltam egy lépést. El kell innen mennem. Borzalmas ötlet volt ma este kijönni, figyelmetlen voltam, és ennek a levét nem én iszom meg, hanem Stells. Már nem tudtam úgy olvasni arcában és szemében, hogy megfejtsem, mi játszódhat le benne, de talán jobb is. Muszáj álomnak maradnom. Mindenkinek úgy a jobb…



× szavak száma: 909 × megjegyzés: lesz ez még jobb is… × music: I lose control ×


beautiful kind of the chaos
✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧

We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love

Avery Sardothien
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_p7r3s0NB6f1sccn28_250
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_mvl1vsBhEc1slwsvjo1_500
destroying is easier than creating.
Tartózkodási hely :
♛ in the Hell of BH
Foglalkozás :
♛ not want to know

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pént. Jún. 15, 2018 8:50 pm

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
◆ Ava & Stells
The people you love become ghosts inside of you, and like this you keep them alive

Ideje volt már, hogy a rengeteg rossz után kezdjenek jóra fordulni a dolgaid. Hosszú idő után végre úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben és a lehető legjobb formádban voltál. Hála a nagybátyáddal együtt töltött időnek, kemény edzéseknek és közös vadászatoknak, végre ő is kezdte belátni, hogy nem vagy te törékeny kislány, sőt, veszélyesebb vagy, mint azt bárki gondolná. Ami végül is nem csoda, hiszen már egészen totyogó korod óta kemény kiképzésnek voltál kitéve, anyád az egyik legrettegettebb vadász volt az egész világon, arról már nem is beszélve, hogy a családod hírneve egyáltalán nem volt alaptalan. Ti Argentek, veszélyesek voltatok minden szempontból. Csoda hát, hogy egy ilyen családból, csakis kitűnő vadászok sorai kerültek ki?
Bár egy ideje már nem volt célotok az összes teremtmény elpusztítása, helyette a vadászatokat arra fordítottátok, hogy kordában tartsátok a megvadult teremtményeket és csak a végső esetben öltetek, továbbra sem volt ajánlatos kikezdeni veletek. Különösen nem veled. Na nem ám azért mert olyan borzasztóan kegyetlen és ijesztő lettél volna, mert egyáltalán nem, nálad ártatlanabb kinézetű és őzikeszeműbb vadászt talán nem hordott még magán a föld. Inkább azért, mert a barátaid zömét maguk is természetfeletti lények alkották, a fiúd(?) egy wendigo volt, a nagybátyád pedig mindenkit le akart lőni a lehető legnagyobb puskájával, aki csak rossz szemmel nézett rád, mindennek a tetejébe pedig kitűnő vadász voltál, jó reflexekkel, gyors észjárással és kellő agyafúrtsággal. Szóval volt mitől tartania annak, aki szembe került veled, és iszonyatosan boldoggá tett, hogy ezt a nagybátyád, Chris is kénytelen volt elismerni, s ennek fényében megbízni benned annyira, hogy egyedül is elengedjen rutinnak számító vadászatokra.
Ez a ma éjszaka is egy ilyen alaklom egyike volt, bár most nem igazán voltál egyedül. Chris is veled tartott, együtt eredtetek nyomába egy elszabadult wendigonak, csupán ketté osztottátok az átnézendő területet és ha nem lett volna a headset, amin keresztül tartottátok a kapcsolatot, akkor lényegében tök egyedül bolyongtál volna a sötét utcákon.
- Eddig tiszta, nyoma sincs emberevő barátunknak… - jelentetted a helyzetet nagybátyádnak, aki nagyjából minden fél órában követelte tőled, hogy legalább annyit mondj neki, hogy „nyasgem” csak azért, hogy biztosan tudja, minden rendben van veled. Egyszerre bosszantott és töltött el örömmel, hogy ennyire odafigyelt rád, vele úgy érezted, hogy soha semmi bajod nem eshet. Rajta kívül csupán egy ilyen ember volt az életedben, aki úgy éreztette veled, hogy amíg ő veled van, egy hajad szála sem görbülhet. De ez a személy nem volt már az élők között és kis gyerek voltál még, amikor utoljára láttad a vonásait, az eltökélt és bátor tekintetét. Anyád után, ő volt a második nő, akire fiatal kora ellenére nagyon is felnéztél és arról ábrándoztál, hogy egy napon pont olyan rettenthetetlen leszel te is, mint ő. Akaratlanul is elmosolyodtál a lány emlékén és kényszerítened kellett magad, hogy a gondolataidat visszatereld a vadászatra, ne pedig a múlt emlékein járjon az eszed.
Fogalmad sincs, hogy mennyi ideje portyázhattatok már kint, de lassan kezdtétek feladni a dolgot. Chris kétszer is jelentkezett azóta, hogy te utoljára jelentettél neki, se ő, sem pedig te nem leltétek a nyomát a wendigonak. Ez részben megnyugtató is lehetett volna, mert ez azt jelentené, hogy nem a ma éjszakát választotta egy újabb ámokfutásra, viszont ez egyúttal azt is jelentené, hogy következő alkalommal csak még éhesebb lenne a bestia. Furcsa volt így, veszélyes szörnyetegekként gondolnod ezekre a lényekre - annak ellenére, hogy márpedig tényleg azok voltak -, hiszen Ash maga volt az élő példa ennek ellenkezőjére, soha egy élő embert nem bántott mióta wendigoként kellett élnie. Nem tudod, vajon akkor se lennél képes szörnyként tekinteni rá, ha egyszer ő is vérengzeni kezdene? Az azért átrendezne benned bizonyos dolgokat. De vajon megszűnnél őt szeretni? Bele se akartál ebbe gondolni.
Éppen azon voltál, hogy fogd magad és hátraarcot véve megindulj vissza a találkozási pont felé, amikor a közeli sikátorok egyikéből nagyon is ismerős dulakodásra emlékeztető hangokra lettél figyelmes. Nem tudhattad, hogy vajon két részeg, csövesek vagy éppen ember kontra természetfeletti állt-e egymással szemben, de azt tudtad, hogy bármi is történik ott, nem hagyhattad figyelmen kívül.
- Chris, itt mozgás van, megnézem. – Meg se vártad a válaszát, a félautomata gépkarabélyod felemelve közelítetted meg a sikátort és az éjjellátó távcsövén keresztül próbáltál kivenni bármiféle mozgást abból az irányból. Mire a sikátor szájához értél, a hangok már elhaltak és az egyetlen, amit láttál egy földön heverő test és a felette álló nő, aki háttal állt neked.
Nem mozdultál, a fegyvert se tetted le. Vártál. Arra, hogy bármi történjen, arra, hogy a nő megforduljon vagy csak szimplán mozduljon. Bár csak a hátát láttad, volt valami baromira ismerős a nőben. Nem tudtad volna megmondani micsoda, egészen addig, amíg végre feléd nem indult, mert akkor hirtelen még a fegyver is kiesett a kezedből, kész szerencse, hogy egy nagyobb pánttal volt rád rögzítve, így le nem esett.
Hitetlenkedve álltál ott és nézted a feléd közelítő alakot, miközben más sem járt a fejedben csak az, hogy ez mégis hogy lehetséges. Úgy tudtad halott, hiszen ezt mondták neked. Vajon tényleg ő az? Megismert téged? Mit keres itt? Csak úgy repkedtek a kérdések a fejedben, de nem tudtad rávenni magad, hogy akár egyet is feltegyél, féltél tőle, ha megtennéd, akkor ő egyszer csak eltűnne.
- Ava? - félve szólítottad meg, remélve, hogy ennyitől még nem válik köddé. Egyszerre szeretted volna megölelni, elmondani, hogy mennyire hiányzott és jól képen törölni, amiért elhagyott. Láttad, hogy tesz egy lépést hátra, jól tudtad ez mit jelent, el akart menni, te viszont nem akartad, hogy megint eltűnjön. - Kérlek ne menj el - tettél egy óvatos lépést felé és bíztál benne, hogy nem szalad el.
- Stella? - Chris pont ezt a pillanatot választotta, hogy a füledbe duruzsoljon, várta, hogy jelents neki, szóval anélkül, hogy egy pillanatra is levetted volna a tekinteted a lányról, egyik kezeddel a füleden lévő kütyühöz nyúltál, hogy aktiválhasd a mikrofont, míg válaszolsz a nagybátyádnak, közben a másikkal jelezted a lánynak, hogy maradjon csendben.
- Csak két piás volt, megyek még egy kört és indulok vissza - szemrebbenés nélkül érkezett ajkaid közül a hazugság, eszed ágában sem volt kockáztatni, hogy Chris is idejöjjön, hiszen ha valamit megtanultál az élettől, az az volt, hogy senki sem tűnik el ok nélkül. Avának is nyilván megvoltak az okai és ha megint fel akarna szívódni, nem fogod világgá kürtölni, hogy találkoztál vele.
- Elárulnád mégis mi történt veled? - Ezúttal a lányhoz intézted a szavaidat erősen koncentrálva arra, hogy a hangod ne remegjen meg és küzdve a szemedbe szökő örömkönnyek ellen. Boldog voltál, hogy újra láttad, de nem akartad, hogy ő viszont sírni lásson. 




now i'm stained by you





Stella Argent
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Aug. 26, 2018 6:44 pm

Avery Sardothien
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre



Ava & Stells
Visit my part of past
A múlt iránti fájdalom nehéz teher. Nyomja az ember mellkasát, és elpusztítja a szív egy részét. Folyamatosan felőrölt, mert nem akartam felejteni, nem akartam túl tenni magamat a dolgokon. Pedig az idő pergett, meg nem állt, én mégis saját ördögi körömben köröztem folyamatosan. Nem tudtam kilépni. Pusztítani akartam, amire neveltek, de hogy, ha te magad vagy a saját célpontod? A szabályok ellen játszottam és ha túlzottan feszegettem, akkor megvolt annak a következménye, a Blöki nem engedett ki saját bűvkörömből, megtartott benne, hogy milyen céllal és indokkal? Nem tudtam és nem is érdekelt, csak folyamatosan ellene küzdöttem - belefáradhatatlanul. De a kis játékunknak a vesztese én vagyok az elejétől fogva, csak éppen ezt nem akarom észrevenni, miért is akarnám? Ki akarna látni, ha megteheti, hogy vak legyen?
Leül a fojtó csönd, amitől megreked bennem a levegő, ahogy Őt nézem. Azt a lányt, akit pár évvel ezelőtt nagy lelkesen még én tanítottam, vagy legalábbis valami közös edzést rendeztünk sugdolózva-nevetgélve, mintha semmi gond sem lehetne... Milyen távoli? Mintha egy film lett volna, nem is az én életem.
A dermedtsége, a kifejezése csak lassan gyullaszt fényt az agyamban, és rájövök, hogy a magam érzelmei tükröződnek rajta is. A viszontlátás öröme, a hitetlenség, de bennem ott kavargott a lelkiismeret, bűnbánat és a menekülés utáni vágy. Elmentem tőlük, hogy ne bánthassam őket, elmentem, mert képtelen voltam így a szemükbe nézni, hát te hogy vagy képes?
A hangja és a szava csontig hatol, ártalmatlan mondat, mégis van benne annyi erő, hogy megállítson, hogy a következő lépést ne tegyem meg hátrafelé, pedig agyam működésbe lépett. Esélyeimet latolgattam, hogy melyik falon vagyok képes átlendülni annyira, vagy legalább valahova eltűnni. Fenébe! Átkoztam magamat csak.
Torkomon akad a levegő, ahogy a rádióból magam is hallom a hangot. Ehhez képest mi volt az előbb az a holttest? Zsigeri mozdulatok, most meg ennyitől meghátrálok? Mert a legnagyobb fájdalmat azoknak okozhatjuk, akiket a leginkább ismerünk.
Tétován pillantottam rá, megértéssel, hogy nyugodtan elárulhat, de abban ne reménykedjen, hogy hajlandó is lennék velük menni. Nem megyek vissza a brancsra. Képtelen lennék belépni az épületbe, találkozni az ismerős illatokkal, ahol felnőttem, ahol tanítottak. Akkor inkább...
Megrándul egy izom az arcomon, ahogy a hazugság kiszökik ajkán. Lehet, jobban esett volna, ha nem ilyen bizalmat ad még most is nekem. Sőt! Biztos, hogy jobban esett volna, így gyönyörűen díszeleghettem az áruló képében. Hogy miért nem tudok megülni a seggemen? És figyelni? Ennyit mindenről, amit építettem. Pillanatok alatt összedőlt az egész szerkezet. Halottnak lenni könnyű...
- Ne nézz rám - fordítottam el a fejemet, hogy a pásztázó szempártól megkönnyítsem magamat. De hívogató az éjszakai sötét, hogy elmenekülhessek előle és a marcangoló lelkiismeretem elől. Oh, Stells, nem érdemled ezt... Annyira sajnálom. Nem mondtam a nevét, mielőtt még régi sebeket szakítanék fel... hacsaknem épp most sikerült már. - Ne adj bizalmat, ne érezz reményt és örömöt, hogy látsz. Mert én nem az vagyok, aki elment, akit te ismersz. - torkom száraz volt, meg kellett erőltetnem magamat, hogy kinyögjem a szavakat. Mindent vagy semmit sem mondtam volna el, melyik az, amivel védelmet tudok biztosítani? Tudtam a választ. - De örülök, hogy biztos talajon állsz, megtaláltad a helyed, ahogy felnőttél. - Az ő helyében én is felpofoznám magamat az tuti - jó erősen, hogy csak úgy csípjen. Ennél jobb szöveg nem jutott eszembe? Nem is lehetnék pofátlanabb és fájdalmasabb. - Sajnálom, bocsáss meg nekem.



× ihj, mennyit csúsztam :O bocsi × I lose control ×


beautiful kind of the chaos
✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧

We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love

Avery Sardothien
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_p7r3s0NB6f1sccn28_250
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_mvl1vsBhEc1slwsvjo1_500
destroying is easier than creating.
Tartózkodási hely :
♛ in the Hell of BH
Foglalkozás :
♛ not want to know

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Dec. 18, 2018 8:48 pm

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
◆ Ava & Stells
The people you love become ghosts inside of you, and like this you keep them alive

Amikor ma este a wendigo keresésére indultatok a nagybátyáddal, reménykedtél benne, hogy a vadászat sikeres lesz. Most, hogy a wendigo teteme ott feküdt méterekkel előtted – még ha nem is te intézted el -, ráadásul ráakadtál egy rég halottnak hitt ismerősre, ezt már bátran nevezhetted sikernek.
Ava, mint űzött vad, úgy állt előtted. Láttad rajta, hogy máris a menekülési lehetőségeit latolgatja, és csak egy kevesen múlott, hogy tényleg el is tűnjön. Újra. Nem akartad, hogy elmenjen, így borzasztóan megkönnyebbültél, hogy kérleléseddel itt tudtad tartani a lányt és még akkor sem szaladt el, amikor Chris jelentést kért tőled. A mondanivalód lenne a lány számára, annyi kérdésed lenne hozzá. Hiányzott, minden nap, mióta csak eltűnt az életedből, s bár, most haragot éreztél azért, mert ezek szerint mégsem halott, rettentően örültél, hogy ott állt előtted, hogy újra láthattad. Még így is, hogy szemlátomást ő nem volt túl boldog miatta.
Ahogy jobban szemügyre vetted, úgy festett, mint akinek rád nézni is fájt volna, vagy mintha az fájt volna neki, ahogy te néztél rá. Az hogy elfordul tőled, meg a szavai éppen ezt igazolják. Nem értetted őt. És ez döbbenet formájában ki is csücsült az arcvonásaidra. De nem vetted le róla a szemeidet. Már csak azért se, mert addig akartad magadba inni a látványát, míg lehetőséged volt rá. Nem tudhattad, hogy ez után látni fogod-e őt még valaha és az emlékeidbe akartad vésni az arcát.
Az arcát, ami szavai nélkül is szégyenről és fájdalomról árulkodott, amiket mondott, csupán megerősítették, amit már így is láttál rajta. Csak egyszerűen nem értetted, miért. Miért mondja ezeket? Miért néz úgy rád, mintha azt sem érdemelné meg, hogy egyáltalán a pillantásod ráemeld? Miért nem akarja, hogy örülj neki? Egyáltalán miért tűnt el az életedből? Na és miért nem tud egyenes választ adni a kérdésedre?
Fel sem fogtad, hogy mennyire mérges is voltál rá valójában, egészen addig, míg bocsánatot nem kért, akkor is csak azért, mert egy kis enyhülést éreztél irányába.
- Ennyi? Csak ennyit tudsz mondani? - csalódottság csöpögött a szavaidból - Halottnak hittelek! Tudod mennyit sírtam miattad? Erre most kiderül, hogy élsz és csak ennyit tudsz mondani? Semmi magyarázat? - még csak meg sem emelted a hangodat, de elég él volt benne, hogy te magad is megérezd csak úgy hasította a levegőt.
- Miért nem jöttél vissza? Mi történt veled? - szegezted neki a kérdéseket, szemeiddel tovább fürkészve arca vonalát, hátha veszi a fáradtságot és visszanéz rád. Ugyan ő nem láthatta, de a tekinteteddel könyörögtél, hogy nézzen rád. Attól megnyugodtál volna, talán csillapította volna az újra felszínre törő fájdalmat, amit akkor az elvesztése okozott. De lehet ez már új fajta fájdalom volt, a tényé, hogy hogy kiderült nem halt meg, csak elhagyott és képes lett volna itt hagyni megint, ha szavaiddal meg nem állítod.
Könnyek csillogtak a szemedben, de nem hagytad előtörni őket, ahhoz túlságosan is sok érzés kavargott benned, féltél tőle, ha most engedsz nekik, nem fogod tudni kimagyarázni magad Chris előtt. Márpedig neki egy szót sem akartál ejteni erről a találkozásról, nem tudtad hogy reagálna és nem akartad Averynek se megnehezíteni a helyzetét. Ha titokban akarja tartani továbbra is, hogy életben van, nem a te lelkeden fog száradni a lebukása, az biztos. Te egyedül csak válaszokat akartál.  




now i'm stained by you





Stella Argent
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Márc. 17, 2019 10:13 pm

Avery Sardothien
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre



Ava & Stells
Visit my part of past
Olyan, akár egy álomkép, amiben sokáig hittem, hónapokig őriztem, hogy majd valóra váljon. De egy nap sem vált valóra... egyetlen egy napon sem. Hinni könnyű, szembesülni annál nehezebb, pedig vártam, olyannyira vártam, hogy visszamenjek, hogy ott lehessek velük, hogy taníthassam Stellst, hogy várjam a szüleimet, és egyik sem jött el. Egyik sem történt meg. Hittem, hogy én más lehetek, hogy én ugyanaz lehetek, aki voltam, de onnantól, hogy a Blöki megszállt, esélyem sem volt. A remény pedig éltetett, addig, míg Avery utolsó darabkája el nem foszlott az illúziók képe között, nem maradt több, mint egy lehetőség, egy elmúlt kép, ami után nem nyúlhatok. Más voltam... Más voltam.
Oh Stells, bár elmondhatnám, bár mesélhetnék, annyira megtenném! De ha megosztom ezt vele, csak a felelősséget ruházom át, és nem lesz más választása, minthogy megöljön. Ilyet senkinek sem kívánok, ilyen döntést senkinek sem. Csak az fáj legjobban, akit szeretünk... Nem érdemel ilyen tettet a nyakába, és ennek múltját hordozni élete végéig.
Valamikor volt, mikor visszamentem volna hozzájuk , de a tudat, hogy meghaltam, az olyan tiszta volt, eltüntette a gyávaságomat, hogy képtelen voltam elpusztítani önmagamat, eltüntette a gyengeségemet, nem volt megvetés, csak tény, hogy nem létezem. Könnyű volt, nekem aztán pláne, hisz így lehettem más, lehettem újra árnyéka a régi Averynek. Könnyű volt, de nekik...
Honvágy mi ahhoz képest, hogy ők meggyászoltak?
Szavai átütnek rajtam, szívembe fúródnak, pedig azt hittem, hogy nem érzem már ezt, most mégis oly könnyedén lyukasztja át a felvett páncélomat... Kérlek, ne tedd ezt velem! Noha igaza van, tudom, hogy megérdemlem. Szégyen, bűnbánat, szomorúság és az újralátás enyhe öröme keveredik bennem. Ő aki felnézett rám... pont Ő neki kellett rám bukkannia? Álomképbe hittél és most megláthatod, hogy egy embernél is gyarlóbb vagyok, szörnyeteg, akit megölni kéne.
Miért te?
- Nem tudok... - ráztam meg a fejemet. - Nem mondhatok többet. - Könnyebb így, még ha meg is érdemelné... Szilánkosra kell törnöm a hitét és példaképét, amit rólam alkotott. - Akartam... de nem jöhetek vissza - érezheti a helyzet komplexitását, hogy valami több történt, mint egyszerű halál, lázadás, hogy én aztán nem akarok visszajönni. Ha tudná, hogy mennyiszer is akartam... ? Minden nap, minden órában. Mennyiszer álmodtam a branccsal, ami otthonom volt, még akkor is, mikor a szüleim meghaltak. Az otthonom... Az életem. Avery.
Ránéztem. Bár ne tettem volna...
Súllyal nehezedtek rám a kimondatlan kérdések, melyek sugároztak belőle, és az az ismerőt barátság, ami fonódott közöttünk, most mégis gyökerestül ki kéne szakítanom, tépnem.
Emlékek...
Képek jutottak eszembe: suttogó pletykálkodás, megrovó türelem a testtartásokra, valami közös megértés, és én ezt eldobtam.
Felment engem az, hogy értük? Értük tettem. Őket tartottam számon.
- Én nem... Nem tehetem. Hidd el, én megtenném, de... - te érdekedben nem. Nem mondtam ki a mondta végét. Nem voltam képes. Ennyit tehetek értük, nem? Ennyit megérdemelnek, nem? Hazudtam, eljátszottam a halálomat, összezúztam a múltat, csakhogy megóvjam a lelkük azon részét, ami összefűzött bennünket. Annyi minden teszi őket embertelenné, miért nekem kéne? - Nem jöhettem vissza. Nincs helyem a brancson már. - vettem egy nagy levegőt.
Ma már tudom, hogy az életünk örökké változó, mint ahogyan a tenger hullámai sem maradnak ugyanazok. Minden küzdelmünk, győzelmünk és szenvedésünk hamarosan nem lesz más, mint egy tintafolt a papíron.
- Tudom, ez nem elég - a helyében nekem is lenne ezernyi kérdésem. - De nem lehetek élő a számotokra - nem is voltam az. Fenevad voltam, célpont, akit le kell majd vadászni. - Nem az vagyok, akit ismersz. El kell felejtened Averyt - ő már nem létezik. Múló emlék, nem több... Bármily kegyetlen szavak is voltak, de így gondoltam. Az Ő Avery-je nem létezett már: halott, ahogy a szülei is pár év óta. Hinni egy arcban... csak mert úgy néz ki? De jellemre?

×  bocsánat a csúszásért... ><  ×


beautiful kind of the chaos
✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧

We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love

Avery Sardothien
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_p7r3s0NB6f1sccn28_250
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_mvl1vsBhEc1slwsvjo1_500
destroying is easier than creating.
Tartózkodási hely :
♛ in the Hell of BH
Foglalkozás :
♛ not want to know

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kedd Márc. 19, 2019 10:46 pm

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
◆ Ava & Stells
The people you love become ghosts inside of you, and like this you keep them alive

Nem egészen ilyen kép élt a fejedben az újra találkozásokról. Mindig valami nagyon megható, szeretetteljes pillanatnak képzelted el ezeket, de nem ez lenne az első alkalom, hogy nem úgy alakultak a dolgok, mint azt képzelted. Mint mikor visszatértél a városba, a régi ismerőseiddel való találkozás valahogy mind vitával és szívfájdalommal végződött. Nem akartad, hogy ez alkalommal is hasonlóképpen történjen, mégis egyre csak épült benned a harag, amit Avery iránt éreztél. Dühös voltál rá, amiért eltűnt, amiért ennyi ideig hagyta, hogy halottnak hidd, hogy azt gondold, soha többé nem tér vissza, és meg, mert most mégis itt volt, de rohadtul nem akarta elmondani, mi a francot csinált az elmúlt években. Ha pedig ez nem lett volna elég, egy részed rettegett tőle, hogy megint el fog menni, el fog hagyni, mintha a mai éjszaka sosem történt volna meg. Nem szeretted volna, hogy így legyen. Abban bíztál, hogy maradni fog és beszélgettek, hogy magyarázatot ad, s egyszerre minden rendben lesz. De nem akart neked válaszolni. Folyton csak azt hajtogatta, hogy nem lehet, nem mondhatja el, nem jöhet vissza. Sejtetted, hogy valami itt nem stimmelt. Az az Ava, akit te ismertél, nem rejtegetett volna előled semmit, hacsak nem voltak rá nyomós indokai, ennek ellenére mérges voltál rá, amiért most mégis titkolózott. Ebben a helyzetben megérdemeltél volna némi magyarázatot. Ennyi nem volt elég.
- Nem, Avery… ez rohadtul nem elég. Nem csinálhatod ezt velünk, velem nem..! – Közelebb indultál hozzá, és nyugtató jelleggel feltartottad elé mindkét tenyered, hogy lássa, nem kell félnie, békések a szándékaid. – Tudom, hogy nyomós okod van erre, ismerlek annyira, hogy tudjam, valamitől távol akarsz tartani. De szépen megkérlek, hogy ne akarj megvédeni, ne így. Arra van szükségem, hogy tudjam az igazat, legalább egy kis részét. – Lassan közelítetted meg, szerettél volna olyan közel kerülni hozzá, hogy megérinthesd, hogy érezze, szükséged van erre, szükséged van rá.
- Figyelj rám, én nem foglak elítélni. Ava, nekem akármit elmondhatsz, mindegy milyen rossz. Senki sem fogja megtudni. Ígérem. – Odafigyeltél rá, hogy a hangod elég megnyugtató legyen. Azt szeretted volna, ha hisz neked és bízik benned. Hiszen igazat mondtál, nem állt szándékodban kiadni őt senkinek, különben nem hazudtál volna miatta Chrisnek sem. Egyszerűen csak tudni akartad, mi történt vele, mert hiányzott, és mert féltetted. Különben is, ha tudta volna, hogy mennyit változtatok ti Argentek, mióta ő eltűnt az életetekből, meglepődött volna rajta, mennyi mindent meg tudtatok volna érteni. Még Chris is, pedig kettőtök közül ő aztán kemény dió volt. De mióta megváltoztak az ő nézetei is sok mindenben, többek között a természetfeletti lényekkel kapcsolatban, azóta kenyérre lehetett kenni. Oké, ez talán túlzás… De tényleg elfogadta volna, elfogadtuk volna, bármit is mondjon Avery a hollétéről.
- Mi az, hogy nem lehetsz élő? – Értetlenül ráncoltad a szemöldököd. Itt nagyon nem volt jó valami, s most csak még jobban tudni akartad, hogy mi. – Nem érdekel, ha megváltoztál, nem érted? Nem akarlak elfelejteni, Ava – szinte könyörgésnek hatottak a szavaid. Ezen a ponton bármit megtettél volna azért, hogy marasztald, hogy rávedd, hogy megnyíljon neked. Még a könnyeidet is kieresztetted volna, hogy lássa, tényleg mennyire fontos neked. De egyelőre benntartottad őket, bár nem sokon múlott, hogy eleredjenek.  




now i'm stained by you





Stella Argent
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vas. Ápr. 28, 2019 2:55 pm

Avery Sardothien
pokolkutya: a természetfeletti létezésének lángoló ôre



Stells & Ava
Visit to my part of past

M
érgez, bemászik gondolataim közé a lehetőség, hogy így is lehetne. Mert valahol én szeretném, hogy így legyen, hogy elmondjam, hogy valakivel megossza. Évek óta cipelem a terhet egyes egyedül, de talán mert ez az én keresztem. Mindenkinek megvan a magáé. Könnyebb lenne megosztani, több nézőpontot figyelhetnék meg, véleményeket gondolhatnék át, nem pedig csak önön magam haladok a vak világba. Lehetne...  
Vadásznak készültem, annak, aki elpusztítja a természetfelettit, aki addig öli őket, míg az egyiknek áldozatául esik. De a Fortuna vagy a felsőbb hatalom - hívjuk, ahogy akarjuk -  annyira szórakozott, hogy azzá tett, ami nem hogy megöli, de épp hogy megvédi a természetfelettit, a wendigotól kezdve a lidércig bezáróan mindegyiket. Hogyan lehet ezt megérteni, idomulni hozzá, ha még én sem akarom...
Tudtam, hogy haragszik, de jobban örültem volna, ha ezt erőszakosan ki is fejezi, hívja ide Christ, üssön meg, támadjon meg, mert azt tudom kezelni, azzal tudok foglalkozni, mert a napjaim ezzel telnek. Kérlek... a fájdalommal tudtam volna mit kezdeni, de azzal az erős érzéssel nem, amit felém sugárzott, ahogy közeledett felém... azzal nem. Azzal az ismerős, bizalmas, régi érzéssel nem.
- Nem mindig kell tudni az igazat... - micsoda klisé, de tényleg van olyan, hogy kegyes hazugság, mert van, amikor az igazság annyira hajmeresztő, elborzasztó, bár azt kívánjuk, hogy ne tudtuk volna.
Érintése olyan, mint mikor áramot vezetnek az emberbe, minden idegszálam megfeszül, testem kész a legelső harci mozdulatra is ugrani. A bizalom évek óta kiveszett a napjaimból, mindig kellett gyanakodnom és ez sajnos most sincs másképp, bár tudom, hogy Stells ha valamit megígér, akkor be is tartja. Csábító, ahogy összerakja a mondatokat, ahogy az akaratomat hajlítja. Felnőtt lassan, azt hiszem, vadásszá cseperedett, aki nem csak a fegyvereket, de a szavakat is egyre jobban használja.
- Kérlek - suttogtam, kezét nézve. Könyörgés csendül hangomban. Ne csináld ezt velem.
Szívem ólomsúllyal nyomja mellkasomat, olyan érzéseket váltva ki belőlem, amikre nem is emlékszem már: lelkiismeret, félelem, szégyen és valahol egy meleg érzés is: szeretet.
Fullasztanak.
- Ne mondd ezt! - rántottam ki a kezemet, mielőtt végérvényesen behálózott volna, mielőtt még igazán emlékeztethetett volna, hogy ki is voltam, hogy ki is az az Avery Sardothien. - Nem mondhatod ezt, mikor nem vagyok ember - fordultam el tőle, képtelen voltam a szemébe mondani, képtelen voltam végig nézni, ahogy reagál, ahogy tudatosul benne majd lassan, ha nem vagyok ember, akkor mi más... és onnantól. Onnantól ő a vadász, én a préda.
- Nem vagyok már ember - néztem az éjszakába, majd nyeltem egyet.
- Ez mind csak - fordultam vissza felé, mutattam magamra. - Ez mind csak egy borítás, mint a könyveknek, de a tartalom megváltozott. Megváltoztam. Érted? Nem létezem már, mint ember, nem létezem, mint Avery a vadász, nem létezem, mint a edzőtársad, el kell felejtened! - Könnyekkel telt meg szemem, de lenyeltem őket. Egyre rosszabb ez így és tudom, hogy Stells mostani tekintete örökké kísérteni fog, de ahogy eddig volt, továbbra is meg kell mindent szakítanunk. Nem lehetünk már barátok, egy pokolkutya nem lehet egy vadász barátja. Ki tudja, hogy mikor bántanám őket... Mert sajnos bármennyi nap, hónap, év is telt el, a Blökit kontrollálni nem tudtam. Mi nem olyanok voltunk, mint egy testben két elme, ahogy kellene, ő csak testnek használt, akiben lakhat, de nem beszélgettünk, ha megunt, akkor irányított, de én nem tudtam őt. Valószínűleg, mert egyikünk sem hódolt be a másiknak, nem tudtunk "egek" lenni igazán.
Ezen felül pedig, ha Stells emlékszik rám, akkor sosem fog tudni megölni... már pedig így, el fog jönni az idő rá. Nem véletlenül ódzkodom ennek a titoknak a kinyitásától. Persze, magam miatt is, de a többiek jobban számítanak nekem... mert ez nehéz feladat.
 

- ||  - || :3




beautiful kind of the chaos
✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧ ✧

We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love

Avery Sardothien
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_p7r3s0NB6f1sccn28_250
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_mvl1vsBhEc1slwsvjo1_500
destroying is easier than creating.
Tartózkodási hely :
♛ in the Hell of BH
Foglalkozás :
♛ not want to know

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Szer. Május 08, 2019 1:24 am

Stella Argent
vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek
◆ Ava & Stells
The people you love become ghosts inside of you, and like this you keep them alive

Nem voltál hajlandó elfogadni az üres válaszokat. Konkrétumot akartál, semmi terelést, a nyers igazságot. Olyan nehéz volt ezt megadni? Olyan nagy kérés volt tőled, hogy Ava legyen veled őszinte?
Dühített, hogy makacsul ragaszkodott a hallgatáshoz, de csak mert úgy érezted, olyasmit nem mondd el, aminek a terhét egyedül embertpróbáló feladat volt cipelni és csak egy kicsin múlott, hogy ne roskadjon össze alatta. Segíteni akartál neki, ott akartál lenni neki, már csak a régi idők emlékére is, viszonozni akartad azt a törődést, amit tőle kaptál, amikor még csak kis pisis voltál és baromira bosszantott, hogy nem hagyta neked.
- Csakhogy most tudnom kell, Ava. Nem vagyok már öt éves, akit elég egyszerűen leinteni, mert úgysem érthet semmit abból, ami a nagyok dolga. - Ebből nem akartál engedni, mindenképp tudni akartad, hogy mi a fene volt a háttérben, és bármi is legyen az, egyúttal tudatni akartad vele, hogy te nem fogod elítélni, te itt leszel neki. Ezért is próbáltad megérinteni, miközben szavaiddal győzködted.
Ahogy kezed a bőrét érte, finoman megszorítottad és hüvelyk ujjaddal megcirógattad. Egy bátorító mosolyt is küldtél felé, hátha akkor engedni fog, bár könyörgése másról árulkodott, bíztál benne, hogy valamennyire azért sikerül hatnod rá. Már-már úgy is tűnt, hogy a gondosan csavart szavak hatnak rá, és talán nyugodtan beszélhettek, de aztán Avery kitépte magát a kezed fogságából, s te majd hátrahőköltél meglepettségedben, amit a szavai váltottak ki belőled.
- Nem vagy ember? - suttogtad magad elé, emésztgetve a hallottakat, miközben aggódó pillantással figyelted őt. Láttad mennyire nehezen küzd meg ezzel, így ha csak egy pillanatra is megfordult volna a fejedben, hogy talán csak túloz, most száz százalékig biztos voltál benne, hogy nem. Így már értetted miért akart elmenekülni, vagy hogy miért nem jött soha vissza.
Csendben hallgattad őt végig, a szemeidbe neked is könnyek gyűltek, amiket óvatosan megtörölgettél a felsőd ujjával, mielőtt kicsordulhattak volna. De nem azért voltál ilyen állapotban, mert elborzasztottak volna a hallottak, az, hogy Ava átváltozott valamivé, hiszen az utóbbi években szinte másokkal sem barátkoztál csak különböző lényekkel. Ami viszont rettentően fájt neked, hogy Ava ez idő alatt egyedül küzdött meg mindezzel és attól félhetett, hogy ezzel mindent elvesztett. Tény, hogy a többi vadász egy része még mindig a régi nézeteket vallotta, és üldözött minden élő természetfelettit, de voltak olyanok, mint amilyen te és Chris, akik sokkal elfogadóbbak voltak. Persze, ő erről eddig mit sem tudhatott.
- Sajnálom, annyira nagyon sajnálom - néztél rá nagy, őszinte bociszemeiddel, így próbáltad meg kifejezni teljes együttérzésed és megértésed. - De nem akarlak elfelejteni. Mióta eltűntél sok minden megváltozott, nem kell tovább egyedül maradnod. - Ingattad a fejed, nagyobb hatást adva szavaidnak. - Nézd, Ava... nem tudom, mivé változtál, de biztos vagyok benne, hogy nem olyan szörnyű, mint gondolod és együtt megbirkóznánk vele. - Kissé széttártad a karjaid, hogy jelezd nem fenyegeti semmi veszély, sehol egy csapda, csak igazi törődés. - Engedd, hogy segítsek neked, ha nem akarod, akkor Chrisnek sem kell megtudnia, csak kérlek ne tűnj el megint - kérlelted. Nem tudtad, mi mást mondhattál volna még neki, elfogytak a lapjaid, és az időből is kezdtél kifutni. Ha hamarosan nem jelentkezel a nagybátyádnál, akkor keresni fog, de az is lehetett, hogy máris elindult utánad. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy meggyőzd Averyt arról, hogy ne meneküljön tovább. Vajon sikerrel jársz?



now i'm stained by you





Stella Argent
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_pvualzXxO51uek0c7o2_r1_250
SHE'S A DARK ROAD
Visit to a part of past - Ava & Stells Tumblr_inline_orlgwlFN051r25xgk_540
WITH A LOT OF DANGEROUS CURVES
Age :
17
Tartózkodási hely :
beacon hills

Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom


Visit to a part of past - Ava & Stells Empty
Vissza az elejére Go down
 

Visit to a part of past - Ava & Stells

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Playground :: Külváros-
^
ˇ