• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Nem vagyok itt!


Vas. Ápr. 15, 2018 9:10 pm
☇ Avatarfoglaló


Vas. Ápr. 08, 2018 9:16 pm
☇ ❃ Memories of Geisha


Vas. Ápr. 08, 2018 8:33 pm

nyerteseink
gratulálunk az ősz legjobbjainak!

Avery

Sardothien
női karakter
Mortdecai

Wolsey
férfi karakter
William

Rofocale
előtörténet
Stella

Argent
művész
Kol

Mikaelson
bohóc
Malachai

King
rosszfiú
Tessa

Gray
szépség
Lynne &

Malachai
párkapcsolat
Baby &

Kol
játék
Avery &

Malachai
őrangyal
Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot



A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Charlotte Rowndis






 :: Characters :: Vampire




avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 13.

Tartózkodási hely :
⚜ Beacon Hills

Foglalkozás :
⚜ Polihistor


Szer. Dec. 13, 2017 10:02 pm
vámpír: titokzatos, hátborzongató holt, kit az élők vére éltet



Charlotte Rowndis
Mindenki egy bábu csak a Sorsnak a sakk-tábláján.
Becenév: Felség, Hercegnő, Ő királyi fensége, Őméltósága, vagy valami hasonló. Amúgy Lotte, Lotti, Lottie
Valódi név: Charlotte Elizabeth Jane Mountbatten-Windsor (hercegnő)
születési hely: Anglia, London, St. Mary's Hospital
kor: 27 + 1
Nemi identitás: Heteroszexuális tudtommal. De szólok, ha a másik nem felé is orientálódok, előfordulhat...
Egyetem:Cambridge, hadtudomány, politikatudomány, jogalkotás, társadalomismeret, közgazdaságtan, gépészet
Foglalkozás:Ex- hercegnő, bár énekesnő, de jószerivel minden, ami este folytatható, nem kurvázás, de jól lehet érte keresni, és egy tanult hercegnő képes is megcsinálni.
Rang: walesi hercegnő, brit királyi hercegnő(trónöröklési rendben a 6.), de leginkább csak volt. Nem hiszem, hogy vámpírként bármily lehetőségem lenne ilyesmikre...
faj: Vámpír
play by: Lana Lovely Del Rey karakter: saját

A hangok tompulnak, ahogy becsukódik az ajtó mögöttem. Csak egy fal választ el a tömegtől, a botránytól. Egyetlen fal… De nem érzem a csók forróságát, az ajkak puhaságát, amit várok, ahogy eltűnünk a szemek elől, amit ígért, amit negédesen a fülembe suttogott. Nem. Egészen mást érzek. Szúró, tompuló fájdalmat. Mi ez? Miért? Éget, zsibbaszt, perzsel… Felnyikkanok, de nem tudok mit tenni. Ajka éhesen tapad nyakamra, szinte érzem, ahogy a véremmel együtt az élet is távozik belőlem… Milyen érzés? Nem tudnám szavakkal igazán leírni, egyszerre volt borzalmas és élvezetes. Képtelen voltam ellökni, bármit tenni ellene, hanem minden zokszó nélkül hagytam, hogy véremet vegye. Morbid keveréke alakult ki az extázisnak, ahogy a fájdalom beleszőtte magát. Éreztem hegyes fogait, melyek egyre mélyebbre süllyednek húsomban, vérem pár cseppje  kigördült ajkai közül, le a nyakamon, míg a fekete selyemruha el nem nyelte. Ennek egy nagyszerű estének kellett volna lennie. Kellett volna lennie... A felső tízezer azon rétege érkezett, akik jóban voltak a királyi családdal, egy belső körű ünnepnek kellett volna lennie, de ehelyett túlzásokba estem, hagytam, hogy a társadalmi elvárások lehulljanak rólam az ital hatására... Hercegnőhöz méltó ez? Kicsit sem. Emberhez méltó? Igen. Én is csak egy bűnös lélek vagyok, aki a sok díszlet között néha vágyja a normális életet. De nem, én sosem születtem annak... Ez csak álom az álomban, ilyen számomra nem is létezik. Másra lettem hivatott, másra lettem nevelve, más az életem.
Keze közt erősen fogja kecses testemet, fog, hogy ne tudjak menekülni, de hova is? Akarnék egyáltalán? Tudnék egyáltalán? Úgy érint, mintha csak a kedvese lehetnék. Akár, lehettem is volna... De ő mást akart. Nem vettem észre. Mit is kellett volna? A tudat és a félelem nem ásta be magát elmémbe, nem ugrasztott ki idő előtt, hogy kapjak észbe. Még ebben a pillanatban sem fogom fel igazán, hogy ami éppen most megöl, az nem egy ember, hanem egy természetfeletti. Egy lény, ami csak a könyvekbe létezik a számomra. Egy lény, ami az egész életemet megváltoztatja. Azt hinné az ember, a halállal szembesülni nem is olyan rossz... De én nem akartam még meghalni, csak 27 évet éltem. Ott volt előttem minden még. Ezernyi lehetőség, egy világ, és Ő ezt átformálja, elveszi.
Térdem összerogy, most már tartania kell, és tart is. Nyakamról nem tévelyedett el, csak néha hagyott magának egy lélegzetnyi pihenőt. Teljes mámorban úszott, élvezte az ivást és nem hagyta abba. Újra és újra harapott, újra és újra semmisített meg. Keze belesiklott ruhám redői közé, rámarkolt az anyagra, összetartott, de a szövet recsegése hozzám már nem jutott el, ahogy érintésének hidege sem. A világ lassult, a színek szürkültek, a hangok tompultak. Minden olyan ragacsos, vánszorgó lett, mintha az idő fogta volna vissza magát. Belé kapaszkodom, mintha az életem függne, és függ is. Bárki bejönne, azt hinné egy párt lát, aki nem tud uralkodni magán, ahogy öleljük egymást, ahogy testünk összetapad, ahogy egyre jobbal elsüllyed bennem, és elvesz tőlem mindent. Senki sem hinné, hogy a vastag ajkak között hófehér, gyilkos fogak húzódnak meg. Az utolsó pillanatok... Erőm elhagyott, és nem az volt az utolsó gondolatom, hogy mit tettem, hogy miért voltam ilyen ostoba, hanem mit mondana nagyanyám: uralkodni sosem könnyű. Nem egy nép felett kellett, hanem a saját halálom felett. A csuklyás barát jött, látott és távozott.
meet me halfway

„Charlotte hercegnő megszökött!”, „Eltűnt személyé lett nyilvánítva a walesi herceg lánya?”, „Senki sem tud semmit Charlotte hercegnő eltűnésével kapcsolatban”, „Vajon milyen botrány miatt szökött meg a hercegnő?”, Kivel szökött el Charlotte hercegnő?”, „Charlotte E. J. M.-Windsor keresés alatt” és ehhez hasonló címek töltötték meg a médiát. Az egész világ felbolydult, rosszabb volt, mintha egy hangyaboly kapott volna egy vödör vizet. Senki sem értett, hogyan is értették volna meg? Ha még én sem tudtam, hogy voltam csupa kosz és vér, miért hevert előttem egy holttest? És miért éreztem éhséget? Éhséget, melyet az étel nem csillapít, a víz nem tompít, éhséget, melyet csakis egy valami szűntethet meg. Vér, vér és még több vér. A világ, amit ismertem, már nem létezett. Pillanatok alatt omlott össze, és kerültem egy másikba. Egy másikba, ahol magamat sem ismertem. Mi lettem... Miért?
Képtelen voltam arra, hogy visszatérjek a palotába, a családba. Pedig biztos aggódnak... Nagyanyám égen-földön kerestethet, pedig biztos van dolga. Apámnak kihullhatott a fél haja, anyám foroghat a sírjában és csodálom, hogy mostohaanyámat nem vitte el még a mentő. És Henry és William? A két testvér? William, aki a várományos, aki a nagy bátyó, aki elnézett nekem mindent? Henry, aki meg belerángatott mindenbe? És a család többi tagja? Képtelen voltam visszamenni, és szembenézni velük, hogy mi is lettem. Ez nem lehetett igaz! Ez nem történhetett meg! Mondjátok, hogy egy rossz álom, amiből fel kell csak ébrednem! Mondjátok! Felébredek, és minden úgy lesz, ahogy régen... Ez meg sem történt. Ez lenne a legegyszerűbb. Ennek örülnék a legjobban... De nem. Ott van a holttest, ragad a kezem a vértől, és úgy nézek ki, mint egy szörnyeteg. Mert az is vagyok... Szörnyeteg lettem... Általa. De ő hol van? Miért nincs már itt? Miért tette ezt velem? Mit akart ezzel?
Keresem a helyem, de nem találom. Egyik utcában sem, egyik sarkon sem, egyik házban sem. Soha nem is volt ott a helyem... Emberek között sem. Vérük olyan, mint valami drog, melyből várom az újabb adagot. Elveszek benne, zuhanok benne. E körül keringnek gondolataim. Vér, vér. VÉR. Nem járok már emberek közé, el akarom őket kerülni, különben tudom, hogy megállíthatatlan vagyok. Nem bírom elviselni édes illatukat, szívük dobogásának hangját, vérük vágtázását. Mert bennem már ilyen nincs. Csöndes vagyok, mint egy porcelánbaba. Hófehér bőröm azzá is varázsolt. Olyan vagyok, mint egy baba. Kívülről szép, elegáns, kecses, szemnek néznivaló, míg belülről rothadt, üreges, üres, semmilyen. Hol van az a régi mosoly? A csillogó tekintet? A meleg test?
Olvasva a híreket, a nem dobogó szívem kifacsarodik. Keresnek. Én mennék, de nem mehetek. Oda, vissza a család ölelő karjai közé. Újra csak elmélkedni a fiúkkal a háborúról, nagyanyámmal az uralkodásról, apámmal a technológiáról, mostohaanyámmal minden másról. Újra vágyok ezekre, de nem lehet. Ők ezt nem láthatják. Velük ez nem történhet meg, tönkre tehetem őket. Már pedig azt nem szabad. A királyi családnak jelentősége van a világban, nem rombolhatom ezt le. Ez lesz a legjobb, a legegyszerűbb, hogy eltűnök, mintha sosem léteztem volna. Muszáj... Pedig tudom, hogy ez nekik fájni fog, mindenkiben nyomot hagy, de ez a legjobb. Egy szörnyeteg nem élhet a palota falai között, pláne nem olyan, aki minden emberben csak az éltető vért látja, amit el akar venni.
Szomorúan írom alá a papírokat, miszerint az új nevem Charlotte Rowndis, csak megcseréltem a Windsor szónak a betűit. Kell valami, ami emlékeztethet a múltra. Kell valami, ami a jelenben tarthat. Ez voltam én... Ez volt az életem... Ms. Rowndisként újjászülettem, megszületett egy vámpír, egy szörnyeteg. Tiszta lappal már sosem indítok. Születésem első percében gyilkoltam, az a tiszta lap már fekete... És csak feketébb lesz. Ez nem olyan, ahogy Henry volt katona, ez más, ez valóban gyilkosság. Itt nincs semmi magasabbrendű jó, vagy parancs, itt csak az van, hogy a bennem lévő lény életben akar maradni. Vagy megszokom vagy megszököm? Van egyáltalán két opció?
you're still have all of me

Fájdalom. Égető érzés… Kapar a torkom, és nem múlik semmi hatására az érzés. Vagyis múlna… De én ezt nem akarom. Az egészet nem akarom! Kibírhatatlan, elviselhetetlen. Perzsel az egész testem, vágyja már az éltető táplálékot, az éltető vért. A skarlátszínű folyadékot, mely a legjobb bornál is jobb, mely még a legfinomabb ételnél is finomabb, a legízesebb cukornál is ízesebb. A drogoknál is mámorítóbb, egy szexnél is szinte élvezetesebb. Testem akarja, én pedig vasmarokkal kapaszkodom a korlátba. Nem! Nem akarom. Nem akarok újra vért. Nem akarok bántani senkit. Nem akarok ezért ölni. Tudom, nem tehetek mást, és majd megveszek minden egyes alkalommal, hogy végre ihassak már. Minden pillanat téboly, mikor kiéheztetem magamat, és remélem, eljön az alkalom, mikor már rendes ételt is magamhoz tudok venni, de nem. Sosem. És mindig vagyok annyira gyenge, és kontrollálhatatlan, hogy végül újra és újra megteszem. A bennem lakozó szörnyeteg, a túlélő folyamatosan nyomást gyakorol rám, míg a józan eszem el nem enyészik, és már nincs elvi, lelki, jellemi akadálya annak, hogy igyak. Ösztönlénnyé alacsonyodok, pedig voltam én hercegnő, mikor még arra tanítottak, hogyan lehet valaki jó uralkodó(ámbátor tudtam, sosem leszek az(kevés eséllyel)). Most pedig... saját testem fordult ellenem. Kezem remeg, szemem kidülled, arcom beesett. Fel kell adnom elveimet, hogy életben maradjak. De milyen élet ez? Nem mehetek ki napra, minden élőlény számomra falat, és az új erőmet képtelen vagyok uralni. Hát milyen uralkodó lett volna belőlem? Ha még magamat sem tudom megfékezni?!
Összekoccan állkapcsom, szemfogam már saját számat szúrja. Érzem, hogy vágyom a bíborfolyadékot, akár egy cseppet, csak oltsa ki a szomjat. Megveszek érte. Szükségem van rá...
De nem mehetek el innen, kapaszkodom a korlátba, hogy az már kezd eldeformálódni az erőm hatására... Nem tehetem meg. Nem akarom megtenni. Ezt sulykolom magamba, hogy a legsötétebb világban is fénypont maradjon.
Hang. Más nem venné észre, én nekem mégis elmémbe hasít. Élet. Ember. Valaki erre jön... Érzem az illatát - édes parfüm, alkohol. Ittas nő... Motyog. Nem, nem is, valakihez beszél. Telefon. Ne! Menj innen! Ne gyere erre! Fordulj vissza! Amint meglátom, még a pólusokat is ki tudom venni az arcán a sok réteg smink alatt a homályban. Te balga, miért jöttél erre? De késő... Hallom szívének dobogását, vérének lüktetését ereiben. Istenem... Fenséges. Részegítő. Az ingerek behatolnak elmém legmélyebb bugyraiba, elveszik a józanságom és gerjesztik az étvágyat, felébresztik a szörnyet. Éhezem. Szomjazom. Akarom őt. A vérét... Az isteni nedűt, ami életben tart. Olyan édes... Szinte érzem a számban, de csak a torkom kapar továbbra is. Késő... Vissza kellett fordulnia már, el kellett volna mennie, el a szemem elől, sőt, ma ki se kellett volna tennie a lábát a házából. Ne! Én ezt nem akarom.
Fél másodperc alatt mellette termek, a telefont kiütöm, majd magamhoz rántom. Édes illata elborítja elmémet. Csak az ösztön marad, az uralkodik felettem. Szükségem van rá... Akarom őt. Nyakához hajolok, fogaim már várják, hogy húsába süllyedjenek... Olyan finom. Olyan éltető. Vörös vére végig csörgedezik torkomon, kioltja a szomjat, ahogy mohón kortyolok belőle, és nem hagyok egy cseppet sem elveszni. Az extázis szétrobban bennem. A gyönyör élvezetes, szinte egy szexnél is jobban. Drog sem tudná létrehozni azt a vágyat, azt a gyönyört, amit okozni képes akár egy csepp is, nem hogy több liter. Elveszek benne, megszűnök létezni, csak a vágy marad bennem: még, még és MÉG.
Remegve engedem el a halottat, akiben szinte alig maradt vér. Az ajkamon legördül pár csepp, de azt hagyom. Mit tettem a szerencsétlennel? Miért? Miért vesztettem el minden józanságomat? Miért nem tudom uralni magamat? Nem érdemelte meg. Miért? Minden jog nélkül oltottam ki életét. Miért? Élet nem leledzik benne. Miért? Mit műveltem? Hagytam, hogy eluraljon... Szörnyeteg lettem. Nincs már bennem semmi erő, kitartás, elegancia, csak a mohó, éhező vágy, hogy még többet. Beharapom ajkamat, hogy nekem is fájjon. Miért? Vörösesbarna hajamba markolok, megtépek pár hajszálat, hogy legyen józanító. MIÉRT? Mégis miért érdemlem ezt? Miért nem ölt meg akkor, mint én ezt az ártatlan nőt? Miért jutatott ilyen sorsra?
Lehajolva kikandikált zsebéből személyie. Nem is angol, sőt, még csak nem is európai. Beacon Hills... Miért kellett pont idejönnöd? Miért nem maradtál otthon?
Hova máshova menjen az ember, mint egy másik kontinensre, ha menekül valami elől? Én saját magam elől...
when i was younger...


A hozzászólást Charlotte Rowndis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 14, 2017 5:29 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


don't tell me that you
l o v e
me
i won't tell you that i l o v e you


Join date :
2017. Apr. 26.

Tartózkodási hely :
⊱ bh ⊰

Foglalkozás :
⊱ photographer ⊰


Csüt. Dec. 14, 2017 4:42 pm
vérjaguár: falka nélküli fenevad, ki lesből támad



Elfogadva!
üdvözlünk az oldalon!


Lottie! úúú

Igazából nem is tudjam, mivel kezdjem az elfogadásod, mert még mindig az előtörténeted hatása alatt vagyok. Viszont muszáj belekezdenem, szóval igyekszem rendbe tenni a gondolataim, hogy ne csak pár kusza sort kapj tőlem.
Minden egyes szó itatta magát velem, amit bepötyögtél. A legapróbb érzésekkel is együtt tudtam érzeni, mintha csak a helyedben lettem volna, úgyhogy egyszerűen imádom, amit a szavakkal művelsz, nem is tudnám ezt máshogy túlragozni. *-*
Maga a történet és minden, amiből megismerhettünk, kreatívan lett megoldva és remélem, hogy a szívszorító múlt ellenére majd sikerül megbirkóznod az új éneddel és egy uralkodóhoz méltóan fogod gyarapítani a kis vámpírcsapatot a városban. Én legalábbis nagyon szurkolok neked:3
De nem is húzom tovább a szót, irány foglalózni, aztán hódítsd meg a játékteret, mert nem is kérdés, elfogadlak! Szottyongat

*koronát helyez a hercegnő buksijára.  55 *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Charlotte Rowndis
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Charlotte Petrova
» Ki micsoda, avagy a foglalkozás lista

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Characters :: Vampire-
Ugrás: