• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.



oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.




Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Mortdecai & Nick - We need to talk...










avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Vas. Jan. 28, 2018 2:07 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & mortdecai
i’m sick of all these secrets!
szószám: 925 • megjegyzés: remélem megfelel :3


A retkes életbe! Egyszer hagytam ott a lakást, egyetlen egyszer! Még be is zártam, alul, felül, középen, mindenhol, a riasztót is bekapcsoltam... És persze csak azért is betörtek! Feltúrták a cuccaimat, a szekrényt, a polcokat, mindent szanaszét hagytak. Ó, csak tudjam meg, kik voltak... Két hétre elég vacsit fogok bezsákmányolni, és nem szép halált hal, aki tönkre merte tenni a méregdrága zárat! Kerüljön a kezem közé a rohadék, lesz nemulass...
Dühös voltam. Óh, de még mennyire! Tömegmészárlást tudtam volna rendezni, olyan szinten felbőszített az egész helyzet. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Matt bácsikám miatt volt ez az egész, és köze lehetett a temetőben leskelődő alakhoz. Minderről pedig ki más mondhatott volna többet, ha nem Lord Mortdecai Wolsey? Ő volt az, aki elsősorban felfedezte, hogy valaki figyel. Ő ismerte a nagybátyám igazi arcát, így valószínűnek tartottam, hogy elő tud majd állni valami ésszerű magyarázattal a betörésre.
A számát azonban sehogy se találtam meg. Nem volt nyomom, ami hozzá vezethetett volna, így felkutattam Matthew bá rám maradt dobozait, és a sok fura kacat között meg is leltem a jegyzeteit. A vaskos füzet szerűség legelső lapján pedig ott szerepelt az „M.W., iroda” cím mellett egy szám. Feltételeztem, hogy ez lesz az, így hívtam is, amilyen hamar csak tudtam. Valami Molly vette fel, de szinte azonnal kiderült, hogy tényleg megtaláltam Mr. Wolsey irodáját. Ennél jobban semminek nem tudtam örülni, így a lehető legközelebbi időpontot le is egyeztettem a kis hölggyel. A találkához valami nyugis helyet próbáltam keresni, így egy csendes kis étterem mellett döntöttem, ahová sokkal inkább jártak természetfelettiek, mint emberek. Így legalább nem kellett aggódnunk a zavaró tényezők miatt, a vadászok ugyanis soha nem merészkednének ennyi nagyhatalmú lény közé. Együtt erősebbek vagyunk, ez köztudott... Ráadásképp egy igencsak elegáns helyről van szó, persze azért nem csilivili, nagycsilláros hely, fehér terítőkkel meg élő zenekarral. Gondoltam ideális lesz, hogy ne legyünk annyira feltűnőek, ha már nyilvános helyre szerveztük a megbeszélést. Ha lehet ezt annak nevezni, persze.
Ahogy illett, egy bizonyos fokig kicsíptem magam, hiszen mégiscsak egy lorddal volt találkozóm. Persze a saját stílusomhoz híven igyekeztem felöltözni, nem akartam odaállítani nyakkendőben, lakkcipőben, mint valami idióta. A fekete zakó épp elégnek bizonyult, ugyanilyen színű inggel. Ami a szívemen, az az öltözékemen, szokták mondani. Bár lehet, hogy ezt csak én használom...
A hely nem volt túlságosan zsúfolt, a háttérben kellemes zenét játszottak. Az egyik pincér drága pezsgővel a tálcáján flangált fel-alá, az egyik elégedetlen női vendég és a konyha között. Még mielőtt beljebb léphettem volna, szembe találtam magam a recepciós pulttal, aminek túloldalán egy köpcös pasas álldogált, erősen szuggerálva engem. Biztos voltam benne, hogy valamiféle vérállattal van dolgom, csak épp nem éreztem, vajon miféle. Talán a kölnije, vagy a közelben kirakott virágok és az égett gyertyakanóc illata miatt. A férfi szokásos illedelemmel köszöntött, mire nagy nehezen kinyögtem, hogy foglaltam asztalt két főre, Mr. Harden nevére. Ritkán szólítanak így, ezért folyton ugrik egyet a szemöldököm, amikor meghallom a nevemnek ezt a formáját.
A recepciós intésére megindultam a kijelölt üres asztalhoz, ahol már ki volt készítve két étlap, és egy váza, benne valami virággal. Óh, baszki...
- A virágot elviheti, ez nem egy randi lesz. - szólaltam meg semleges hangon, mire a fickó minden szemrebbenés nélkül el is pakolta onnan a vázát.
Helyet foglaltam csendes kis magányomban, és elkezdtem az itallapot böngészni. Tudtam jól, hogy sehol az égvilágon nem létezik olyan pia, amit a gyomrom képes lenne bevenni, így egyszerűen csak úgy tettem, mintha tényleg érdekelt volna, miket soroltak fel. Csak azt sajnáltam, hogy sehol nem volt feltűntetve egy 0-negatív, vagy bármi... Pedig ha már az éjszaka gyermekei ide járnak, legalább valami nekik valót is kiírhattak volna a választékok közé. Sebaj, úgysem emiatt voltam ott. Sokkal fontosabb volt, hogy végre választ kaphassak a torkomat égető kérdésekre, amiktől már hetek óta szenvedtem.
Tekintetemet végül felemelve az itallapról, elkezdtem a körülöttem lévőket fürkészni. Volt ott mindenféle lény, a vámpírtól kezdve egészen a vérhiénáig... Ez utóbbiak nem voltak épp a kedvenceim, de el tudtam őket viselni egy darabig. Az egyik pincérnő pedig egy egészen érdekes faj tagja volt - egy lidérc. Csábos mosollyal vitte körbe a rendeléseket, és valami oknál fogva neki mindig több borravaló jutott, mint a kollégáinak. Felém is sokszor kacsintgatott, de mindhiába. Egyre inkább bosszantotta, hogy még csak meg se moccant a szám széle, mikor rám nézett, és egyáltalán nem hatott meg, amikor valami véletlen folytán feljebb húzódott a szoknyácskája. Egyszerűen nem érdekelt, emiatt pedig állandóan próbálkozott valamivel. Hogy miért szemelt ki magának, gőzöm sincs, de ezt nagyon benézte.
Nem sokkal később pillantottam meg Mr. Wolseyt, ahogy végre valahára belépett az étterem ajtaján. A recepciós persze egyből oda is pattant, hogy aztán a megfelelő asztalhoz vezethesse. Ezután már csak annyit láttam, hogy elindult felém, remélhetőleg Mortdecai-al a háta mögött. Épp csak egy pillanatra álltam fel, hogy tisztelettudón üdvözöljem partneremet.
- Mr. Wolsey. Örülök, hogy eljött. - kézfogásra nyújtottam jobbomat, majd helyet foglaltam, ha megvoltak a szokásos formaságok. - Remélem megfelelő helyet választottam ennek a kis... „Megbeszélésnek.” - söpörtem végig az asztalon, mintha csak az enyém lett volna az egész kóceráj. Örültem volna neki, legalább végre a saját két kezemmel szerezhettem volna meg azt a pénzt, amit apám utalgat nekem folyamatosan. Hirtelen végigfutott a fejemen a gondolat, hogy akár én is nyithatnék egy helyet a természetfelettieknek. Ugyan ez eredetileg nem a mi fajtánknak alakult, de egy ideje már az emberek a közelébe se jönnek. Nem mintha zavart volna, csak furcsálltam.
- Egy elég fontos ügyben kerestem fel, Mr. Wolsey. Reméltem, hogy Ön talán tudna nekem segíteni. - egyelőre ennyit mondtam. Bíztam benne, hogy ez a találkozó jól zárul majd, de ahhoz szükség volt Mortdecai együttműködésére is.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Mortdecai & Nick - We need to talk...
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Specials :: Alternatív-
Ugrás: