• Nem minden szörny tesz szörnyűségeket.•
Ha a határok elmosódnak, akkor néha már nem is tudod, melyik oldalon kötsz ki.


 

oldalunk videója
esküszünk, hogy rosszban sántikálunk

légy üdvözölve
a győztes mindig egyedül van

Beacon Hills sosem a nyugodtságáról volt igazán híres. A természetfelettiektől nyüzsgő városka ezer meg ezer meglepetést tartogatott mindig is a lakosai számára. Sosem tudhattad előre, hogy mi lapul meg a sötétben és mi feni rád a fogát talán a saját szobád rejtekében. S most a város újra a feje tetejére áll. Nagy a kavarodás, különböző korok szülöttei vegyülnek egymással, magukkal hozva valami rémisztőt, fenyegetőt. Ismeretlen fenevadakat, amik létezéséről az elmúlt évszázadban aligha hallhatott valaki. Senki sincs biztonságban. Senki sem menekülhet. Vagy te talán boldogulnál? Lépd át városunk határát és deríts fényt mindenre. Neked talán lehet némi esélyed.

Oldalunk alapítása: •• 2012.06.17



jelentkezz be
Mutasd meg valódi éned
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
kischat
ne menj jégre, s el nem esel




Oldal statisztika
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 51 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
3
Ember
8
Diclonius
0
Daimon
1
Hellhound
1
Vadász
10
Hibrid
5
Incubus
1
Kitsune
4
Vámpír
4
Warlock
6
Wendigo
4
Vérjaguár
4
él ebben a sötét világban...



Karmolás nyomok
Természetfeletti itt járt, nézd meg mit hagytak nekünk.



☇ Game - Nero &Ivy


Szer. Okt. 10, 2018 11:13 am
☇ touch of glory

Vendég

Szer. Okt. 03, 2018 11:25 pm
☇ Ivy Levan


Szer. Okt. 03, 2018 10:59 am
☇ Játszótársat keresek!


Kedd Okt. 02, 2018 2:30 pm

Beacon Hills lelkei
Lények az árnyékban
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots

Nincs


A legtöbb felhasználó (51 fő) Csüt. Nov. 17, 2016 10:12 pm-kor volt itt.

Share | 
 
 Mortdecai & Nick - We need to talk...










avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Vas. Jan. 28, 2018 2:07 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & mortdecai
i’m sick of all these secrets!
szószám: 925 • megjegyzés: remélem megfelel :3


A retkes életbe! Egyszer hagytam ott a lakást, egyetlen egyszer! Még be is zártam, alul, felül, középen, mindenhol, a riasztót is bekapcsoltam... És persze csak azért is betörtek! Feltúrták a cuccaimat, a szekrényt, a polcokat, mindent szanaszét hagytak. Ó, csak tudjam meg, kik voltak... Két hétre elég vacsit fogok bezsákmányolni, és nem szép halált hal, aki tönkre merte tenni a méregdrága zárat! Kerüljön a kezem közé a rohadék, lesz nemulass...
Dühös voltam. Óh, de még mennyire! Tömegmészárlást tudtam volna rendezni, olyan szinten felbőszített az egész helyzet. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy Matt bácsikám miatt volt ez az egész, és köze lehetett a temetőben leskelődő alakhoz. Minderről pedig ki más mondhatott volna többet, ha nem Lord Mortdecai Wolsey? Ő volt az, aki elsősorban felfedezte, hogy valaki figyel. Ő ismerte a nagybátyám igazi arcát, így valószínűnek tartottam, hogy elő tud majd állni valami ésszerű magyarázattal a betörésre.
A számát azonban sehogy se találtam meg. Nem volt nyomom, ami hozzá vezethetett volna, így felkutattam Matthew bá rám maradt dobozait, és a sok fura kacat között meg is leltem a jegyzeteit. A vaskos füzet szerűség legelső lapján pedig ott szerepelt az „M.W., iroda” cím mellett egy szám. Feltételeztem, hogy ez lesz az, így hívtam is, amilyen hamar csak tudtam. Valami Molly vette fel, de szinte azonnal kiderült, hogy tényleg megtaláltam Mr. Wolsey irodáját. Ennél jobban semminek nem tudtam örülni, így a lehető legközelebbi időpontot le is egyeztettem a kis hölggyel. A találkához valami nyugis helyet próbáltam keresni, így egy csendes kis étterem mellett döntöttem, ahová sokkal inkább jártak természetfelettiek, mint emberek. Így legalább nem kellett aggódnunk a zavaró tényezők miatt, a vadászok ugyanis soha nem merészkednének ennyi nagyhatalmú lény közé. Együtt erősebbek vagyunk, ez köztudott... Ráadásképp egy igencsak elegáns helyről van szó, persze azért nem csilivili, nagycsilláros hely, fehér terítőkkel meg élő zenekarral. Gondoltam ideális lesz, hogy ne legyünk annyira feltűnőek, ha már nyilvános helyre szerveztük a megbeszélést. Ha lehet ezt annak nevezni, persze.
Ahogy illett, egy bizonyos fokig kicsíptem magam, hiszen mégiscsak egy lorddal volt találkozóm. Persze a saját stílusomhoz híven igyekeztem felöltözni, nem akartam odaállítani nyakkendőben, lakkcipőben, mint valami idióta. A fekete zakó épp elégnek bizonyult, ugyanilyen színű inggel. Ami a szívemen, az az öltözékemen, szokták mondani. Bár lehet, hogy ezt csak én használom...
A hely nem volt túlságosan zsúfolt, a háttérben kellemes zenét játszottak. Az egyik pincér drága pezsgővel a tálcáján flangált fel-alá, az egyik elégedetlen női vendég és a konyha között. Még mielőtt beljebb léphettem volna, szembe találtam magam a recepciós pulttal, aminek túloldalán egy köpcös pasas álldogált, erősen szuggerálva engem. Biztos voltam benne, hogy valamiféle vérállattal van dolgom, csak épp nem éreztem, vajon miféle. Talán a kölnije, vagy a közelben kirakott virágok és az égett gyertyakanóc illata miatt. A férfi szokásos illedelemmel köszöntött, mire nagy nehezen kinyögtem, hogy foglaltam asztalt két főre, Mr. Harden nevére. Ritkán szólítanak így, ezért folyton ugrik egyet a szemöldököm, amikor meghallom a nevemnek ezt a formáját.
A recepciós intésére megindultam a kijelölt üres asztalhoz, ahol már ki volt készítve két étlap, és egy váza, benne valami virággal. Óh, baszki...
- A virágot elviheti, ez nem egy randi lesz. - szólaltam meg semleges hangon, mire a fickó minden szemrebbenés nélkül el is pakolta onnan a vázát.
Helyet foglaltam csendes kis magányomban, és elkezdtem az itallapot böngészni. Tudtam jól, hogy sehol az égvilágon nem létezik olyan pia, amit a gyomrom képes lenne bevenni, így egyszerűen csak úgy tettem, mintha tényleg érdekelt volna, miket soroltak fel. Csak azt sajnáltam, hogy sehol nem volt feltűntetve egy 0-negatív, vagy bármi... Pedig ha már az éjszaka gyermekei ide járnak, legalább valami nekik valót is kiírhattak volna a választékok közé. Sebaj, úgysem emiatt voltam ott. Sokkal fontosabb volt, hogy végre választ kaphassak a torkomat égető kérdésekre, amiktől már hetek óta szenvedtem.
Tekintetemet végül felemelve az itallapról, elkezdtem a körülöttem lévőket fürkészni. Volt ott mindenféle lény, a vámpírtól kezdve egészen a vérhiénáig... Ez utóbbiak nem voltak épp a kedvenceim, de el tudtam őket viselni egy darabig. Az egyik pincérnő pedig egy egészen érdekes faj tagja volt - egy lidérc. Csábos mosollyal vitte körbe a rendeléseket, és valami oknál fogva neki mindig több borravaló jutott, mint a kollégáinak. Felém is sokszor kacsintgatott, de mindhiába. Egyre inkább bosszantotta, hogy még csak meg se moccant a szám széle, mikor rám nézett, és egyáltalán nem hatott meg, amikor valami véletlen folytán feljebb húzódott a szoknyácskája. Egyszerűen nem érdekelt, emiatt pedig állandóan próbálkozott valamivel. Hogy miért szemelt ki magának, gőzöm sincs, de ezt nagyon benézte.
Nem sokkal később pillantottam meg Mr. Wolseyt, ahogy végre valahára belépett az étterem ajtaján. A recepciós persze egyből oda is pattant, hogy aztán a megfelelő asztalhoz vezethesse. Ezután már csak annyit láttam, hogy elindult felém, remélhetőleg Mortdecai-al a háta mögött. Épp csak egy pillanatra álltam fel, hogy tisztelettudón üdvözöljem partneremet.
- Mr. Wolsey. Örülök, hogy eljött. - kézfogásra nyújtottam jobbomat, majd helyet foglaltam, ha megvoltak a szokásos formaságok. - Remélem megfelelő helyet választottam ennek a kis... „Megbeszélésnek.” - söpörtem végig az asztalon, mintha csak az enyém lett volna az egész kóceráj. Örültem volna neki, legalább végre a saját két kezemmel szerezhettem volna meg azt a pénzt, amit apám utalgat nekem folyamatosan. Hirtelen végigfutott a fejemen a gondolat, hogy akár én is nyithatnék egy helyet a természetfelettieknek. Ugyan ez eredetileg nem a mi fajtánknak alakult, de egy ideje már az emberek a közelébe se jönnek. Nem mintha zavart volna, csak furcsálltam.
- Egy elég fontos ügyben kerestem fel, Mr. Wolsey. Reméltem, hogy Ön talán tudna nekem segíteni. - egyelőre ennyit mondtam. Bíztam benne, hogy ez a találkozó jól zárul majd, de ahhoz szükség volt Mortdecai együttműködésére is.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :

Join date :
2017. Aug. 15.

Age :
202

Tartózkodási hely :
Beacon Hills

Foglalkozás :
Businessman


Vas. Júl. 29, 2018 7:32 am
Nemes vámpír: kit az élők vére éltet




Something is not quite right

To: Nicholas Harden

Sokat gondolkoztam azon, ami néhány héttel ezelőtt történt. Meglátogattam elhunyt ismerősöm a temetőben. Ő már nem kel fel halottaiból, nem mászik ki koporsójából. Nem csoda, wendigo volt így a vámpírrá válás lehetősége szóba sem jöhetett. Mondhatott bárki bármit, tudtam, éreztem a halálával kapcsolatos titokzatosságot. Nem ölte meg magát, túl jól ismertem ahhoz, hogy ezt biztosan tudjam. Önmagával hadban állt, ez igaz, és nem volt egyszerű az élete, de akkor sem dobta volna el magától. Semmiképpen sem, még úgy sem, akkoriban éppen magam alatt ücsörögtem egy leharcolt lakásban. Bár mardos a bűntudat az akkori megzuhant időszakom miatt és tisztában vagyok vele milyen kihűlt nyomokat kergetek ez nem szegi kedvem. Hajthatatlanul is próbálok nyomozni. Kutatom az igazságot és olybá’ tűnik az ifjú Harden lesz a megoldás kulcsa. Csak még nem tudom hogyan. Sokat gondolkoztam rajta és azon az ismeretlen alakon, aki követte. Noha, nem adtam meg neki semmiféle elérhetőséget pontosan tudtam, ha szüksége lesz rám meg fogja találni a módját. S lám, így is lett. Egy napon a drága asszisztensem és titkárnőm, az egyetlen aki mindenkinél jobban ismer és még így is kitart mellettem bármilyen körülmények között, a vörös tincsekkel rendelkező Molly azzal a hírrel állított be, hogy pár nap múlva lesz egy találkozóm Nicholas Harden-el kicsiny városunk egy másik szegletében. Ismertem a helyet, néhány ügyfelem ott óhajt találkozni velem amikor félnek megmutatkozni az irodában. Általában ők a legbizalmatlanabbak és a legnagyobb veszélyben lévők, akiket igen ellenszenves és komoly alakok üldöznek. Ráadásul a természetfelettiek kedvelt étterme, gyakorta látogatják, így az emberek közelsége sem okoz kísértést a bántalmazásukra hiszen alig van belőlük néhány. Úgy tűnik Beacon Hills sokkal jobban vonzza a természetfelettit, mint egy nagyváros és ez némi aggodalommal tölt el egy cseppnyi kíváncsisággal vegyítve.
Mint mindig, most is öltönyben voltam. Nem a legdrágább, legelegánsabb darabjaim egyikében elvégre nem a királyi családhoz készültem látogatást tenni. A sötétzöld zakó, a hozzá illő mellény melyen világosabb árnyalatú virág és más minták kanyarogtak akárcsak a viktoriánus években tökéletesen összeillet a zakóval megegyező színű elegánsnadrággal. Fehér inget ezüst mandzsetta gombokkal és fekete cipőt vettem hozzá. Hosszú, vállig érő hajam most is hátrafésülve hordtam. Így mentem el a találkozó helyére ahová pontosan érkeztem. A recepciós biccentett s mikor megmondtam kivel van találkozóm némán intett. Követtem az asztalig, ahol már ott ült az ifjú.
- Jó estét Mr. Harden! – fogadtam el a kézfogást, majd helyet foglaltam vele szemben - Alkalmasabbat keresve sem találhatott volna. – udvariasan reagáltam szavaira. Csak egy kis kötelező formaiasság, semmi több. Bájolgás amit az elit szokott, ha nem akarnak csendesen unatkozni, de kedvük sincs a másikkal beszélgetni. Csevegnek, úgy tesznek mint akik jól szórakoznak holott magukban kést szúrnának a másik hátába. Jelen helyzetben erről szó sem volt. Kifejezetten érdekelt, hogy miért keresett fel a fiatal wendigó. Szinte biztosra vettem, hogy a nagybátyjáról van szó, ám ezt nem mondhattam ki hangosan. Neki kellett beszámolnia ittlétünk okáról. Ezt nem is habozott véka alá rejteni, ugyanakkor óvatos volt. Ezt értékeltem.
Kezembe se kellett venni az étlapot, magam előtt hagytam az asztalon. Pontosan tudtam mit akarok rendelni, így amikor odajött hozzánk a pincér és megkérdezte mit óhajtunk így feleltem:
- Brassói aprópecsenyét hasábburgonyával és egy pohár vörösbort a szakács ajánlásával. Ön, Mr. Harden? Esetleg egy véres steak? – kérdeztem az említett személy felé fordulva közben kezembe véve az étlapot átnyújtottam azt az alkalmazottnak. Miután ő is leadta a rendelést megkezdhettük a beszélgetésünk. Lassan, az est előre haladtával fény derül itt létünk okára.
- Természetesen. Hallgatom. – feleltem utolsó szavaira ezzel átadva neki a staféta botot. Figyelek, az már csak rajta múlik mit oszt meg velem az üggyel kapcsolatban. Amennyiben módomban áll úgy segíteni fogok neki, ahogy eddig minden engem felkeresett személynek.

Mortdecai Wolsey tollából


music[/url] † 599 † Elnézést a kései válaszért! † @

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar


: :


Join date :
2017. Dec. 11.

Tartózkodási hely :
Beacon Hills


Szer. Aug. 29, 2018 12:44 pm
wendigo: veszélyes kannibál, kit vérszag fog körbe



nick & mortdecai
i’m sick of all these secrets!
szószám: 612 • megjegyzés: elnézést a késésért!


Úton az étterem felé azon agyaltam, mennyibe fog fájni egy új, bombabiztos zár beszerelése. Annak ellenére, hogy azt ígértem magamnak, dolgozni fogok és nem a család vagyonára cuppanva töltöm az éveket a kanapémon, pont nem úgy sült el a dolog. Apám havonta utalta a bődületes összegeket a számlámra, és mivel nem volt szívem elutasítani a kis kedvességeit, inkább hasznos dolgokra fordítottam a pénzt, és hagytam a melót a fenébe. Igaz, így nem volt egyszerű barátokat szerezni, vagy elfogadtatni az emberekkel, hogy nem egy parás brit remete vagyok, aki egyedül kering egy hatalmas házban.
Gondoltam, beszerzek egy ujjlenyomat leolvasót, meg néhány durvább eszközt a betörők ellen. Sőt, még az is megfordult a fejemben, hogy berendezek egy meglepi középkori csapdarendszert a főbejárat környékére - vagy inkább az egész lakásba -, de végül elvetettem az ötletet. Azért az kicsit kellemetlen lett volna, főleg, ha elfelejtem kikapcsolni, mikor hazaérek.
Jóval hamarabb értem oda, mint terveztem. A recepciós - akiről még mindig nem tudtam, miféle fajzat lehet - elvezetett a foglalt asztalomhoz, ami díszesen, friss virágokkal fogadott. A vázát el is küldettem azonnal, majd kényelmesen elüldögélve nézegettem az itallapot egy darabig. Mindenféle francia és olasz elnevezésű lötty fel volt sorolva, az áruk ehhez illően igencsak cifra volt. Ha nem lettem volna Harden, kétségbeesetten szedtem volna a cuccomat, hogy minél előbb kijussak innen. Így viszont inkább próbáltam kitalálni, hogy a legdrágábbat kérjem ki feleslegesen, vagy az eggyel olcsóbbat. Úgyse tudtam volna meginni, vagy bármit is megenni a kínálatból, de azért jobbnak láttam, ha van valami az asztalomon és nem csak ülök ott kukán, mint egy amatőr.
Eztán egy darabig azzal szórakoztattam magam, hogy az egyik pincérnő bosszankodását figyeltem. Hiába játszotta a dögöst, meg se hatott. Egy pillanatra se rebbent meg a szemhéjam, sőt, a gondolataim is tökéletesen tiszták maradtak, ellenben minden más férfinak ezen a helyen. Talán ezért vontam fel magamra a kis lidérc figyelmét - és ezért volt egyre dühösebb, ahányszor sikertelen volt a csábítási kísérlete. Láttam rajta, hogy elszántan kitűzte maga elé célként a fejem elcsavarását. Hát ez nem jön össze, kicsikém!
Egészen addig tartott ez, míg meg nem pillantottam Mr. Wolseyt. A recepciós egyenesen hozzám vezette, majd a szokásos formaságok után mindketten helyet foglaltunk.
A pincér érkezése kissé kizökkentett korábbi aggodalmaimból a nagybátyám ügyét illetően - ugyanis nem más jött oda, mint a korábbi kis lidérclány, aki közelebbről nézve sokkal fiatalabbnak tűnt, mint hittem. Talán húsz-huszonegy éves lehetett. Bájosan mosolygott mindkettőnkre, s amint Mr. Wolsey elmondta a rendelését, máris felém fordult, és csillogó szemekkel várta a válaszomat.
- Mintha csak a fejemben olvasott volna, Mr. Wolsey. Legyen egy véres steak és a hozzá leginkább illő italból egy pohárral. - feleltem jókedvűen. A pincérnő már el is tipegett, de mintha kissé csalódott lett volna, amiért most is változatlanul figyelmen kívül hagytam az érdeklődését irántam.
Miután ketten maradtunk, összeszedtem minden kusza gondolatomat, és megpróbáltam őket értelmes mondatokká alakítani. Tudni akartam, mégis kit láttam a temetőben, és ki volt olyan meggondolatlan, hogy betörjön hozzám. Csak abban lehettem biztos, hogy a nagybátyámnak köze van mindkettőhöz.
- Nem is olyan rég valaki, vagy valakik betörtek a házamba, Mr. Wolsey. Mindent felforgattak, többek között a nagybátyám régi dolgait. Ugyan tudomásom szerint nem hiányzik semmi, biztos vagyok benne, hogy valamit kétségbeesetten kerestek. Mivel Ön az egyetlen, aki még a családomnál is jobban ismerte Mattet, kénytelen vagyok arra gondolni, hogy tudna valami logikus magyarázatot találni erre. - legbelül imádkoztam, hogy így legyen. Talán külső szemmel ez egy komoly üzleti tárgyalásnak tűnhetett, valójában segélykiáltás volt a részemről. Egyedül akarva akaratlanul se tudtam volna megbirkózni ezzel a rejtéllyel, főleg, mivel lassan úgy érzem, az égvilágon semmit nem tudtam a saját nagybátyámról. Hiába volt a kedvenc rokonom, talán nem is ismertem őt annyira, mint kellett volna.



mephobia
fear of becoming so awesome that the human race can't handle it and everyone dies.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése





Ajánlott tartalom



Vissza az elejére Go down
 
Mortdecai & Nick - We need to talk...
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Specials :: Alternatív-
Ugrás: